Elköltöztetik Amszterdam vörös lámpás negyedét

Elköltöztetik Amszterdam belvárosából a híres vörös lámpás negyedet, erről állapodtak meg a városi tanács tagjai.

A szűk sikátorokkal és csatornákkal átszőtt De Wallen városrészben bezárják a bordélyházak kirakatait, és arra kérik az itt dolgozó szexmunkásokat, hogy majd költözzenek az erre a célra épített új, a városközponttól távolabb eső városrészbe. Az új vörös lámpás negyed pontos helyét később határozzák meg.
Femke Halsema (Baloldali Zöldek) polgármester erre vonatkozó javaslatát a legtöbb párt támogatta.

A Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) és a Keresztény Unió (CU) már régóta lobbizott a bordélyházak bezárásáért, ebben most Mark Rutte miniszterelnök pártja, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD), valamint a Munkáspárt és a Zöldek is támogatták őket.
Halsema azzal érvelt, hogy a vörös lámpás negyedben dolgozó nők egyszerű turisztikai látványossággá váltak, akik csak a bámészkodókat és erőszakosan viselkedőket vonzzák. A városi tanács tagjai szerint azért van szükség a költöztetésre, hogy megváltoztassák az Amszterdamba érkező turisták típusát.

Januárban a Guardian arról számolt be, hogy az amszterdami kávézókban hamarosan betilthatják, hogy külföldiek is vásárolhassanak füvet. A javaslatokat nem minden szervezet fogadta kitörő örömmel, az újonnan alakult Red Light United nevű érdekképviselet azt állította, hogy az általuk megkérdezett 170 női szexmunkás 90 százaléka a mostani vörös lámpás negyedben akar dolgozni.

A csoport egyik, Foxxy álnevet használó tagja szerint probléma lesz, hogy a vendégek nem fognak majd olyan könnyen odatalálni az új vörös lámpás negyedbe. „Halsema majd szervez néha buszos kirándulásokat a Westelijk Havengebiedbe (a városközponttól északra eső kerületbe)?” – tette fel a költői kérdést a Het Parool újságnak. A marihuánavásárlás korlátozásával szerinte csak azt fogják elérni, hogy a kereskedelem a kávézókból az utcára kerül át.

A Het Parool cikke szerint a városi koalícióban lévő pártok közül sem mindegyik támogatja ebben a polgármestert. A liberális D66 párt, a Zöldek, a Munkáspárt és a Szocialista Párt is kételyének adott hangot Halsema tervével kapcsolatban. A járvány előtt az amszterdami kávézók becslések szerint tavaly a koronavírus-járvány kitörése előtti hónapban 1,5 millió turistát vonzottak.

„Attól tartok, hogy ettől nőne az egészségtelen drogfogyasztás a turisták körében, és az utcai kereskedelem a fiatalokra is negatív hatással lenne” – mondta Alexander Hammelburg, a D66 képviselője.

Pál Tamás

amszterdam.jpg
 
Reméljük, hogy a világ első prostitúciós muzeuma a helyén marad, különben honnan fogja megtudni a világ mi zajlik odabent?

ausflugsziel_red-light-secrets--museum-of-prostitution-amsterdam_n70808-128966-1_pan.jpg

Beszélgettem már jólszituált házaspárokkal Amszterdamban akik bevallották, hogy az inspiráció miatt látogatják a múzeumot.
 
Micsoda problémák...
Egy újabb probléma is felmerült arrafelé, de nem kizárólag csak őket érinti :

A Hollandiában jelenleg érvényben lévő kijárási tilalom megsérti a mozgási- és a gyülekezési szabadságot – idézi az egyik Hágában ülésező bíróság döntését a Euronews. A testület indoklása szerint a kijárási tilalom csak nagyon sürgős és kivételes esetben léptethető életbe, a jelenlegi járványhelyzetet pedig nem számít ilyennek, így :
A HOLLAND KORMÁNY VISSZAÉLT A VESZÉLYHELYZET ADTA HATALMÁVAL.
 
Én is úgy látom, hogy egy éjszakai kijárási tilalom (január 23-tól 21 ora és 5.30 között nem szabad az utcára menni) egy túlzás, ami semmivel sem magyarázható.

Nem ismerek egyetlen okot sem, ami igazolná, hogy a virus a sötétben veszélyesebb lenne.

Hollandia egy jogállam, mert az első per után rögtön megszüntették a kijárási tilalmat. :)
 
A holland kormány azonnal megfellebbezte a hágai bíróság döntését, Mark Rutte ügyvivő kormányfő pedig a kijárási tilalom betartására szólított fel.
CSAK AZÉRT, MERT NINCS JOGI ALAPJA A KIJÁRÁSI TILALOMNAK, NEM AZT JELENTI, HOGY NINCS RÁ SZÜKSÉG – jelentette ki a kormányfő. Azzal érvelt a korlátozás mellett, hogy a kormány kifejezetten tart az először Nagy-Britanniában azonosított, sokkal fertőzőbb új vírustörzstől, a kijárási tilalommal, pedig a fertőzésszámok növekedésének akarják elejét venni. A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT – szögezte le.
A kabinet hozzá is látott ahhoz, hogy a kijárási tilalmat törvénybe foglalja, bár az igazságügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy a fellebbezést kedvezően bírálják el Hágában. Az első meghallgatást még a keddi napon megtartják.
Az korlátozó intézkedés eredetileg február 9-én járt volna le, de március 2-ig meghosszabbították. Úgy tűnik, hogy a hágai bíróság által kifogásolt, a mozgás- és gyülekezési szabadságot sértő szabályozás azonban meghozta várt hatását.

Egyébként, különösen most télidőben, én sem látom jelentőségét az éjszakai kijárási tilalomnak.
 
Mikori hir? Datum idöpont?
 
Köszi.

Ahogy látjuk a demokrácia teljes gőzzel működik.
- Kedd délelőtt (2021.02.16) az egyik bíróság úgy dönt, hogy az éjszakai kijárási tilalom jogellenes és leállítja
- Kedd késő délután a kormány egy "einstweilige Verfügung-gal", ideiglenesen leállítja ezt az ítéletet péntekig.

Várjuk meg a pénteket,
ilyen "azonnali hatályon kívül helyezések" ismertek civil eljárásokból.
 
Nevezhetjük demokráciának is, de felénk ezt csak fingfűrészelésnek hívják.
Már kezdem érteni miért nincs az uniós határozatoknak foganatja,
igazából lehet csavargatni jobbra is meg balra is, aztán újabb ülések, újabb határozatok végeláthatatlan sora - amit aztán az ügyeskedők ki is használnak rendesen.
Mióta nem lehet egyértelműen kimondani valamiről, hogy fehér vagy fekete,
azóta így (nem) mennek a világ dolgai.
 
A világ nem fehér vagy fekete, a demokráciákat az jellemzi, hogy az emberek mindent megvitatnak a jog biztositja ezt a számukra.

Valószínűleg elmondtam már de megismétlem:
- Németországban minden vállalkozónak kötelessége előfizetni a rádióra (GEZ) minden üzem (műhely) számára
- Kivételt képeznek olyan helységek ahol rendszeresen "istentisztelet" hajtanak végre, pl. egy templom.
- Egy művész szerette volna elkerülni ezt a "szóló-önállónak" nem éppen olcsó terhet és
- bejelentette, hogy nála a müterembe minden héten istentiszteletet tart a "repülö-spagethi-monszter" egyház
- a dolog a bíróságra került és a bíroknak kellett dönteniük,
- A birák egy dilemma elé kerültek, mert sehol sem áll a törvénykönyvben, hogy "mit értünk egy istentisztelet alatt"
- Senki szidta a művészt, az újságok komolyan foglalkoztak vele,
- a biróság megköszönte a müvésznek, hogy a jog "tisztasága" érdekéen vette a fáradságot és perelt.
- Ha nem perel valaki akkor a jogrend tele lesz elavult, haszálhatatlan paragrafusokkal

Nem beszéltünk arról, hogy mit foglal magában a "kijárási tilalom"?
Ha arra céloz, hogy a fiatalok ne gyűljenek össze a parkban inni, vagy a prostituáltak ne portyázzanak akkor az más
Azt másképp kell megfogalmazni.
Egyszerűen megtiltani, hogy a kutyát kivigye valaki "gassira" vagy sétáljon a friss levegön az szabadságrablás.

A demokrácia komplikáltabb, többb aktivitást vár el töllünk mint ha hagyjuk magunkat birka módra terelni,
Nekem mégis a szabadság sokat jelent, ezért nem élek Magyarországon amig az ország nem szabad.
 
Egyszerűen megtiltani, hogy a kutyát kivigye valaki "gassira" vagy sétáljon a friss levegön az szabadságrablás.
Egyszerűen kutyát négy fal közé zárni már egy szabadságrablás.
Nekem mégis a szabadság sokat jelent, ezért nem élek Magyarországon amig az ország nem szabad.
Pedig szabadság van itt is.
Csak akinek az sem tetszik hogy valaki megvédi a sajátját nos az eléggé furán értelmezheti a szabadságot....(célzás arra hogy gyerekek kezében fegyver....)
Remélem olvastad a legújabb konzultációt?
Van egy ami az állatvédelemről szól.
Meg most egy a vírus kezelésről is.
Ezek mind online kérdőívek.
Megyünk szépen svájc irányába mindenről megkérdezhetnek bennünket....vagy nem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,915
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére