Elkezdődött a XXIII. téli olimpia - a helyszín PyeongChang

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Az biztos, hogy elképesztően látványos volt a közel két és fél órás megnyitó, még csak hasonlót is kevésszer lehetett eddig látni, és érezhetően hatalmas figyelmet fordítottak a két Koreai közti összefogásra. Szép és szimbolikus volt.
Egy észak- és egy dél-koreai hokis viszik együtt az olimpiai lángot a helyére.
19386202_bf09890f32852724fc4a17d7d7f2dffa_wm.jpg


A dél-koreai elnök Mun Dzsein hivatalosan is megnyitotta a téli olimpiát, amit hatalmas tűzijáték követett.
19386002_b2b7fb6f120cd20bd949f89e5a9b5681_wm.jpg


*
Néhány órával a megnyitó ünnepség előtt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is futott a lánggal. A képen adja át éppen a stafétát Miroslav Lacjaknak, ENSZ-közgyűlés elnökének.
DVkCbHbU8AAsha0.jpg

*
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfrissebb híre szerint a magyar küldöttség Nagy Konráddal az élén a 89. helyen vonult be a megnyitóünnepségen. Az összesen 91 induló ország közül a görögök nyitjották a sort, a mieink a végén jöttek. Utánuk már csak Hongkong és a közös koreai csapat vonult be.
Mindig a görögök vonulnak be egyébként elsőként, ha téli, ha nyári olimpiáról van szó, a többiek pedig a rendező ország nyelve szerinti ábécésorrendben jönnek.
*
Szombaton láthatjuk az első magyart
A rövidpályás gyorskorcsolya szombati programjában drukkolhatunk először magyar versenyzőnek a téli olimpián. A program: női 3000 m váltó elődöntő (Magyarország), női 500 m selejtező (Jászapáti Petra, Keszler Andrea), férfi 1500 m selejtező (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba) és döntő 11.00
*
Megérkezett Kim Dzsongun húga is, méghozzá óriási biztonsági kísérettel
Kim Jodzsong az első a Kim családból, aki átlépi a két Korea határát, úgyhogy elég nagy dologról van szó.
19381114_75495ff9b213ce33e8870c8cfbd1700d_wm.jpg

A 22 fős phenjani delegációt Kim Jongnam, Észak-Korea hivatalos államfője vezeti, és tagja a többi között Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong, aki a Koreai Munkapárt agitációs- és propaganda osztályának helyettes vezetője, illetve Ri SzonKvon, a Korea-közi hivatal vezetője.
*
A második edzést is megtartották a férfi lesiklók a Dzsongszeon Alpine Centre-ben. A második futamot az olasz Christof Innerhofer nyerte, a norvég Kjell Jansrud és a svájci Beat Feuz előtt. Utóbbi vezeti a szakági világranglistát. Két magyar is elindult a 85 fős mezőnyben. Kékesi Márton 8,45 másodperces hátránnyal a 81., Samsal Dalibor pedig 9,22 másodperccel lemaradva az elsőtől a 82. helyen végzett. A futamot hárman nem tudták befejezni.
*
Síakrobatikában a férfi és női mogul selejtezőit rendezték hajnalban. A nőknél a francia Perrine Laffont, a férfiaknál a kanadai Mikael Kingsbury végzett az élen.
Műkorcsolyában a csapatverseny férfi rövid programját és a párosok rövidprogramját tartották meg. Előbbiben a japán Uno Soma, utóbbiban az orosz Jevgenyija Taraszova, Vladimir Morozov kettős végzett az élen és szerzett csapatuknak 10-10 pontot. Összetettben Kanada áll az élen.
*
Hordágyon vitték el a világbajnokot
Már az első nap súlyosnak tűnő sérültet kellett ápolnia az orvosi csapatnak. Az első olimpiáján szereplő slopestyle-os, Laurie Blouin bukott nagyot. Állapotáról pontos diagnózis nincs, de a mentők hordágyon vitték el. Egyelőre nem tudni, ott lehet-e a vasárnapi rajton a világbajnoki címvédő.
DVkC4lhVwAIjQo-.jpg


DVkC63vVwAAmUJk.jpg

*
A Jenny Perret, Martin Rios duó a 9-4-es végeredmény ellenére ezúttal kiélezett meccsen győzte le az amerikai kettőst, ugyanis az utolsó, nyolcadik endet még egypontos hátrányból várta. Ekkor viszont tökéletes és precíz játékkal hat pontot szereztek a nyolccsapatos mezőnyben egyedüliként százszázalékos svájciak a végén sokat rontó ellenfél ellen. A svájciak később Norvégia ellen veszítették el a veretlenségüket.
A reggeli forduló másik emlékezetes pillanata az volt, amikor a dél-koreai páros férfi tagja hatalmasat esett a Norvégiától elszenvedett 8-3-as vereség alkalmával. Li Kidzsong rálépett az egyik kőre, emiatt kicsúszott a másik lába alól a talaj. A sportoló nagyot esett, de látszólag nem lett komolyabb baja, csak a kezét fájlalta.
*
Curling, vegyespáros, 3. forduló:
Norvégia-Koreai Köztársaság 8-3
Kanada-Kína 10-4
Svájc-Egyesült Államok 9-4
Az orosz sportolók csapata-Finnország 7-5

4. forduló
Svájc-Norvégia 5-6
Kanada-Finnország 8-2
Kína-Az orosz sportolók csapata 5-6
Egyesült Államok-Dél-Korea 1-9

MTI
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A svéd Charlotte Kalla nyerte a phjongcshangi téli olimpia első aranyérmét,
mivel szombaton győzött a női sífutók 15 kilométeres versenyében.
A mezőny nagy része sokáig együtt haladt, a címvédő, hatszoros olimpiai bajnok norvég Marit Björgen öt kilométer után váltott tempót, így a léccserére már csak egy szűkebb, nagyjából húszfős élboly maradt együtt.
77TCFX51Wi4Hw4cis.jpeg


A szabadstílusú résztávban már a svéd Charlotte Kalla diktálta az iramot, 2,5 kilométerrel a cél előtt robbantott, és a tempóváltás után senki nem tudott vele lépést tartani, így összességében simán nyerte meg pályafutása harmadik olimpiai aranyérmét.
A dobogó második fokára Björgen állhatott fel, míg a bronzérmet a finn Krista Pärmäkoski szerezte meg.
Szombaton nyert ezüstérmével a 37 éves Björgen lett minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja: ez volt a norvég sífutó 11. érme ötkarikás játékokról (6 arany, 4 ezüst, 1 bronz), ezzel megelőzte az örökranglistán egyaránt 10-10 medállal álló orosz Rajsza Szmetanyinát és az olasz Stefania Belmondót.
Az indulóknak 7,5 km-t klasszikus, 7,5 km-t pedig szabadstílusban kellett síelniük. Magyar versenyző ebben a számban nem indult. (MTI, BBC)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Liu Shaolin Sándor ötödik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában a phjongcshangi téli olimpia első, szombati versenynapján - írja az MTI.
Ezzel folytatódott a magyarok pontszerző sorozata a téli játékokon, ugyanis ebben a sportágban 2006 óta minden játékokon volt legalább egy legjobb hat közötti eredmény.
A győzelmet a dél-koreai Lim Hjo Dzsun szerezte meg a holland Sjinkie Knegt és az orosz Szemjon Jelisztratov előtt.
A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei kedden folytatódnak a férfi 5000 méteres váltó elődöntőjével, a férfi 1000 méter selejtezőjével és a női 500 méter végcsatározásaival.
Forrás: Napi.hu
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Casssa, pénz...
Norvégiában és Svédországban csak egy tapsra számíthatnak az olimpián érmet szerző sportolók. Vannak persze olyan országok is, ahol egy életre bebiztosíthatja magát az, aki felállhat a dobogó legfelső fokára.
Míg Magyarországon - és számos már országban a világon - tízmilliókat kapnak az olimpián érmet szerző sportolók, addig vannak olyan államok is, ahol gratuláción kívül többet nem várhatnak az olimpikonok - írja a Der Standard gyűjtésére hivatkozva az Index.

Ennyit fizetnek a PhjongChang-i aranyért a világ egyes országaiban:
  • Ausztria: visszafogott a díjazás, 17 ezer euró jár az aranyért, 13 ezer az ezüstért és 11 ezer a bronzért.
  • Bulgária: 127 ezer euró a bajnok jutalma.
  • Dél-Korea: a győztesek havi egymillió wont (körülbelül 235 ezer forint) kapnak életük végéig, és bónuszként még a kötelező sorkatonai szolgálatot is megúszhatják.
  • Egyesült Államok: elég régóta mindig 25 ezer dollár járt az olimpiai bajnoki címért, de még Barack Obama elnök idején kaptak 50 százalékos emelést, így 37 500 dollár a jutalom.
  • Hollandia: takarékos premizálási rendszert alakítottak ki, aki több érmet nyer, arányosan kevesebbet kap. Ha például egy gyorskorcsolyázó három aranyat nyer, akkor az elsőért 25 500 eurót, a másodikért 16 830-at, a
  • harmadikért viszont már csak 8415-öt kap.
  • Lengyelország: 50 ezer euró egy arany, de jár hozzá kiegészítő támogatás is. A győztesek 40 éves koruktól adómentes járadékra jogosultak. Havonta 2600 zlotyi illeti őket.
  • Lettország: 140 ezer euró jár a győzelemért.
  • Litvánia: 115 800 eurót fizetnek, de egy autót is adnak a győztesnek a csekk mellé.
  • Magyarország: a a riói győztesek 35 millió forintot kaptak, és 35 éves koruk után életjáradékra is jogosultak.
  • Németország: Ausztriához hasonló a jutalmazás: 20 ezer eurót ér az arany, 15 ezret az ezüst, és 10 ezret a bronz.
  • Norvégia: itt sem fizetnek az aranyért, de a sportösztöndíjak megítélésénél számít a bajnoki cím.
  • Olaszország: 150 ezer euró (46,8 millió forint) azonnal jár a bajnoknak, de a következő olimpiai ciklusra is kapnak évi 30 ezret. A dobogósokat is hasonló rendszerben jutalmazzák.Oroszország: 56 ezer eurónyi rubel és egy luxuskocsi az állami elismerés.
  • Svédország: mindössze taps jár az első helyért.
(Forrás: HVG)
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Tetszik a Norvég és a Svédországi jutalmazás. Gondolom a felkészülés alatt minden támogatást megkapnak, így megelőlegezik nekik a teljesítményért járó jutalmat.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A két magyar induló közül Samsal Dalibor 32., míg Kékesi Márton 35. lett.

A hatszoros világbajnok és összetett világkupagyőztes sztár annak köszönheti sikerét, hogy az erősségének számító műlesiklásban a legjobb időt érte el, így a lesiklást követő 12. helyről ugrott az élre. Mögötte két francia szlalomspecialista szerezte meg az ezüst- és bronzérmet Alexis Pinturault és Victor Muffat-Jeandet személyében. Hirschernek eddig egy ötkarikás ezüstérme volt Szocsiból, melyet műlesiklásban nyert.

A lesiklásban 29. Muffat-Jeandet másodikként vágott neki a második futamnak és a várakozásoknak megfelelően ő állította fel az etalonnak tekintett időt, amely Hirscher érkezéséig nem is forgott veszélyben. Az osztrák síző egészen elképesztő tempóban és hibátlanul cikázott a kapuk között, azaz nemhogy megőrizte több mint egy másodperces előnyét az addigi éllovassal szemben, de egy századot még hozzá is tett. Innentől jószerivel az volt az egyetlen kérdés, hogy a lesiklásban 10. Pinturault megőrzi-e 28 százados előnyét vele szemben, ám a válasz "nem" volt.
Ezt követően már csak a gyors számok specialistái következtek, akik sorra estek ki a technikás pályán, vagy egy másodperc körüli előnyük ellenére olyan hátránnyal értek célba, hogy nem veszélyeztették Hirscher első ötkarikás bajnoki címét. Az első futamban második norvég Aksel Lund Svindal például rajthoz sem állt, míg a legjobb Dressen végül a kilencedik helyre esett vissza.

A magyarok közül a szlalomspecialista Samsal Dalibor egy egészen jó, míg Kékesi Márton hektikus futamot produkált, de mindketten jelentőset előreléptek a sok kiesés és visszalépés miatt. Előbbi négy, utóbbi két versenyzőt előzött meg a második futamban összesítésben.

"Elégedett vagyok, mert a körülményekhez képest jól sikerült a második futam. A pálya jeges volt, emiatt kádak alakultak ki a kapuknál, nem lehetett jobban menni" - értékelt az MTI-nek a negyedik olimpiáján szereplő, de magyar színekben először induló Samsal Dalibor.

"Az életemért küzdöttem. Hatalmasakat mentettem, nem egyszer, hanem legalább háromszor. Csoda, hogy pályán maradtam és nem estem ki. Persze így értékes másodperceket vesztettem. Ha nem hibázok, akkor az eredeti céloknak megfelelően 30. hely közelében lehettem volna" - mondta Kékesi Márton.

Eredmények:
Alpesi sí, férfi kombináció, olimpiai bajnok:
Marcel Hirscher (Ausztria) 2:06.52 perc (1:20.56 p/45.96 mp)
2. Alexis Pinturault (Franciaország) 2:06.75 (1:20.28/46.47)
3. Victor Muffat-Jeandet (Franciaország) 2:07.54 (1:21.57/45.97)
...32. Samsal Dalibor 2:15.94 (1:25.17/50.77)
...35. Kékesi Márton 2:20.02 (1:26.08/53.94)
"Elégedett vagyok, mert a körülményekhez képest jól sikerült a második futam. A pálya jeges volt, emiatt kádak alakultak ki a kapuknál, nem lehetett jobban menni" - értékelt az MTI-nek a negyedik olimpiáján szereplő, de magyar színekben először induló Samsal Dalibor.

"Az életemért küzdöttem. Hatalmasakat mentettem, nem egyszer, hanem legalább háromszor. Csoda, hogy pályán maradtam és nem estem ki. Persze így értékes másodperceket vesztettem. Ha nem hibázok, akkor az eredeti céloknak megfelelően 30. hely közelében lehettem volna" - mondta Kékesi Márton.

Eredmények:
Alpesi sí, férfi kombináció, olimpiai bajnok:
Marcel Hirscher (Ausztria) 2:06.52 perc (1:20.56 p/45.96 mp)
2. Alexis Pinturault (Franciaország) 2:06.75 (1:20.28/46.47)
3. Victor Muffat-Jeandet (Franciaország) 2:07.54 (1:21.57/45.97)
...32. Samsal Dalibor 2:15.94 (1:25.17/50.77)
...35. Kékesi Márton 2:20.02 (1:26.08/53.94)
*
Kanada 8–4-re legyőzte Norvégiát curlingben a vegyes párosok elődöntőjében a pjongcsangi téli olimpián, így bejutott a keddi fináléba.
Kanada ellenfele Svájc vagy az Orosz csapat lesz, az erről döntő mérkőzést magyar idő szerint délben kezdik.
*
A 2018. évi téli olimpiai játékok éremtáblázata a 2018. évi téli olimpiai játékokon érmet nyert nemzeteket tartalmazza. A sorrendet a több nyert aranyérem, ennek egyenlősége esetén a több nyert ezüstérem, ennek egyenlősége esetén a több nyert bronzérem, illetve mindhárom szám egyenlősége esetén az ABC-sorrend határozta meg.

Az olimpián 15 sportágban 102 versenyszámot rendeznek.
A 2018. évi téli olimpiai játékok éremtáblázata
Ország Arany Ezüst Bronz Összesen
1. Németország (GER) 5 2 2 9
2. Hollandia (NED) 4 4 2 10
3. Norvégia (NOR) 3 5 3 11
4. Kanada (CAN) 3 4 3 10
5. Egyesült Államok (USA) 3 1 2 6
6. Franciaország (FRA) 2 1 2 5
7. Svédország (SWE) 2 1 0 3
8. Ausztria (AUT) 2 0 0 2
9. Olaszország (ITA) 1 1 1 3
10. Dél-Korea (KOR) 1 0 1 2
11. Oroszország versenyzői (OAR) 0 1 4 5
12. Japán (JPN) 0 1 2 3
13. Csehország (CZE) 0 1 1 2
14. Ausztrália (AUS) 0 1 0 1
15. Kína (CHN) 0 1 0 1
16. Svájc (SUI) 0 1 0 1
17. Szlovákia (SVK) 0 1 0 1
18. Finnország (FIN) 0 0 2 2
19. Kazahsztán (KAZ) 0 0 1 1
Összesen 26 26 26 78

(Forrás: Wikipedia, Nemzeti Sport)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
XXIII. Téli Olimpiai Játékok - PyeongChang

Téli olimpia: várhatóan négy magyar síel a csütörtöki műsorban
Eredetileg csak hét számban osztottak volna érmeket a Pjongcsangban zajló téli olimpia csütörtöki versenynapján, ám a szeles időjárás már annyira átírta a forgatókönyvet, hogy jelenleg kilenc döntőnél tartunk. Ennek köszönhetően aztán elvileg négy magyarnak is szurkolhatunk: női sífutásban Szőcs Emőke, férfi lesiklásban Kékesi Márton, női óriás-műlesiklásban pedig Hozmann Szonja és Maróty Mariann lesz érdekelt – ha az időjárás is úgy akarja.

ALPESI SÍ
02.00:
női óriás-műlesiklás, 1. futam (Hozmann Szonja, Maróty Mariann) (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
03.00: férfi lesiklás, döntő (Kékesi Márton) (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
05.45: női óriás-műlesiklás, 2. futam, döntő (Tv: M4 Sport, Eurosport1)

CURLING
01.05:
nők, alapszakasz
06.05: férfiak, alapszakasz
12.05: nők, alapszakasz

GYORSKORCSOLYA
12.00:
férfi 10 000 m, döntő

HÓDESZKA
03.00:
férfi krossz, döntő

JÉGKORONG
Férfiak
C-csoport
04.10:
Finnország–Németország (Tv: Eurosport2)
08.40: Norvégia–Svédország (Tv: M4 Sport, Eurosport2)
A-csoport
13.10:
Csehország–Dél-Korea (Tv: Eurosport1)
13.10: Svájc–Kanada (Tv: Eurosport2)
Nők
04.10:
Egyesült Államok–Kanada
08.40: Orosz csapat–Finnország

MŰKORCSOLYA
02.30:
páros, döntő

SÍAKROBATIKA
12.00:
női ugrás, selejtező

SÍFUTÁS
07.30:
női 10 km (szabad stílus), döntő (Szőcs Emőke) (Tv: M4 Sport, Eurosport1)

SÍLÖVÉSZET
09.00:
női 15 km, döntő (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
12.00: férfi 20 km, döntő (Tv: M4 Sport, Eurosport1)

SZÁNKÓ
13.30:
csapatverseny, 1. és 2. futam, döntő (Tv: M4 Sport, Eurosport1)

SZKELETON
02.00:
férfiak, 1. és 2. futam (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
*
Forrás: Nemzeti Sport
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Bojana !Akkor mit is mondasz esetleg egy Cristiano Ronaldo , Nymar vagy hasonlok fizetése miatt ???;) bennem ilyenkor áll meg az ütö , vagy tudnék ütni .
Mondjuk a portugáltól nem sajnálom, nagyon sokat segít a pénzével, bár marad azért bőven neki is. Szinte minden országban jótékonykodik, főleg beteg kisgyerekeken próbál segíteni.
De, az tény, hogy némelyik focista egy fillért nem érdemel azért amit csinál!
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Beka , nemtudom megérteni , hogy egy érmet hozzó sportolótól miért kell azt a kis pénzt irigyelni mely még egy kis töredéke sincsen a focistákéhoz ?? Vagy csak ezért mert én mertem ezt szóvá tenni ? Igy inkább ki is szállok az itteni buliból !
Bojána , elnézést kérek hiszen nem téged idéztelek !
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyulus! Emlékszel az amerikai úszófenomén fiúra?
Ha jól emlékszem még Vitray is azt mondta "ezt tisztán" nem lehet megcsinálni.8 arany pekingbe?
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Néhány jutalmazást soknak érzek!
*
Ezeknek a sportolóknak viszont nincs élete. Többször átgondoltam, soha nem csinálhatnak azt, amit igazán szeretnének. Akkor viszont, nemcsak a dicsőség, de a nyeremény is megilletné őket. S, ha arra gondolok, amikor kiöregszenek, milyen jól jön majd az a cash, ami ott fiadzik a bankban. Akkor majd tudnak kezdeni az életükkel valamit. Megmondom az őszintét, én nem tartok semmilyen összeget soknak, mert valóban éveket vesz el az életükből a sport. No igen, eredmény is van, ha valaki nagyon hajt rá és szerencsés is, de akkor is évek - az életükből. :cool:
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Téli olimpia mai történések:
Az Aljona Savchenko, Bruno Massot kettős nyerte meg a műkorcsolyában a párosok aranyát a pjongcsangi téli olimpián. A németek világrekordot jelentő pontszámot értek el a csütörtöki szabadkorcsolyázás során.
Csütörtökön végre le tudták bonyolítani az eredetileg vasárnapra tervezett férfi lesiklást a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a norvég Aksel Lund Svindal szerezte meghonfitársa, Kjetil Jansrud előtt. Kékesi Márton az 53. helyen végzett.

A női óriás-műlesikást az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg. Hozmann Szonja a 49. helyen ért célba, Maróty Mariann Mimi az 58.-on, de őt utólag kizárták.

• A norvég Ragnhild Haga hatalmas fölénnyel nyerte meg a női 10 km-es sífutószámot. Marit Björgen megszerezte 12. olimpiai érmét, utolérve Björn Daehlie-t. Szőcs Emőke a 77. helyen végzett.

• A nők egyéni indításos 15 km-es sílövőversenyében a svéd Hanna Öberg szenzációs sikert aratott, hibátlan lövőteljesítménnyel – óriási meglepetés! Öberg a szám olimpiai történetében az első bajnok, aki 20/20-at lőtt.

• A férfiak 20 km-es biatlonversenyében a norvég Johannes Thingnes Bö diadalmaskodott.

Gyorskorcsolya férfi 10 000 méteren 5 aranyérem után megtört a holland hegemónia, a kanadai Ted-Jan Bloemen az aranyérmes, Sven Kramer még dobogóra se állhatott.

• Papírforma a szánkó váltószámában: Németország az olimpiai bajnok. Natalie Geisenberger, Tobias Wendl és Tobias Arlt egyaránt négyszeres ötkarikás aranyérmes lett.
Nagyon szűk cseh győzelem
Csehország–Dél-Korea 2–1 a férfi jégkorongtornán, a házigazdák még a vártnál is jobban megnehezítették a favorit csehek dolgát. Dél-Korea az utolsó 1:03-ban a kapus Matt Daltont is lehívta, ám nem tudott egyenlíteni.
DWFUbrmWsAAnEST.jpg



„Másodszor sírtam az elmúlt 10 évben”
A férfi 20 km-es biatlon győztese, a norvég Johannes Thingnes Böértékel:

„Tudtam, hogy többet nem ronthatok, mert akkor éremért sem tudok harcba szállni. Így is azt hittem először, ellőttem az éremesélyeimet. Sírtam, amikor rájöttem, hogy megnyerem. Másodszor sírtam az elmúlt tíz évben – először akkor, amikor világbajnok lettem. Szerencsém is volt, de nyilván jól is futottam. Nincs nagy nyomás rajtunk, én legalábbis nem érzem, nagyon nyugodtan tudok versenybe szállni. Ha megnézzük az ez évi versenyeket, akkor elég sokszor voltam én az élen, hát normális, hogy a dobogóért versenyzek.”

15:19
FÉRFI JÉGKORONG
Fölényes kanadai győzelem
A kanadai férfi jégkorong-válogatott az NHL-sztárok nélkül sem gyengécske... A juharlevelesek 5–1-re ütötték ki a szintén nem kezdőkből álló svájciakat. A másik meccsen Csehország–Dél-Korea még mindig 2–1.

DWFR2v3VoAAotmc.jpg


Forrás: Nemzeti Sport
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Bojana !Akkor mit is mondasz esetleg egy Cristiano Ronaldo , Nymar vagy hasonlok fizetése miatt ???;) bennem ilyenkor áll meg az ütö , vagy tudnék ütni .
*
Én nem mondok semmit, mert nem sportolok és nem adtam fel az életemet. Hidd el, a sportolóktól - akik valóban megkapják a pénzt - azoktól nem sajnálom. Az idióta politikusoktól viszont nagyon tudom sajnálni, sőt néhányukról le is tudnám verni - ha volna rá lehetőségem. No, de ez nem a politikai oldal, csak megírtam az igazat, hogyan is érzek. Köszönöm a beírásod!
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Beka , nemtudom megérteni , hogy egy érmet hozzó sportolótól miért kell azt a kis pénzt irigyelni mely még egy kis töredéke sincsen a focistákéhoz ?? Vagy csak ezért mert én mertem ezt szóvá tenni ? Igy inkább ki is szállok az itteni buliból !
Bojána , elnézést kérek hiszen nem téged idéztelek !
*
Kedves Udvarfy,
ez itt egy u.olyan fórum, mint a többi. Igenis beszéljük, írjuk meg a véleményünket. Nem besértődni kell és remélem nem is bántódsz meg azon, hogy másnak más a véleménye. Mindettől függetlenül gyere és olvass, mondjál véleményt amit vagy elfogadunk, vagy megírjuk, hogy ezt vagy azt nem úgy látjuk. Gyere, mert igenis helyed van itt (is) :cool: Hiszen én is megírtam, hogy nem írigylem, sőt Beka sem írigyli, mert Ő aztán végképpen soha nem írigyel senkitől-semmit. Csak megindult a fejében a számológép, mint általában mindegyikünknek. De erre írtam azt, amit. Bekának is megköszönöm a véleményét és Neked is.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Mondjuk a portugáltól nem sajnálom, nagyon sokat segít a pénzével, bár marad azért bőven neki is. Szinte minden országban jótékonykodik, főleg beteg kisgyerekeken próbál segíteni.
De, az tény, hogy némelyik focista egy fillért nem érdemel azért amit csinál!
*
Kedves Beka!
Bizony, bizony néhány ---magyar--- focista egyet tud, de azt nagyon: a pénztárhoz vonulni és felvenni az illetményét. Most aztán nem panaszkodhatnak, mert vannak stadionok, öltözők és pénzt is kapnak, aztán a beka feneke alatt kuruttyolnak, vagy még mélyebben. A hazai focistáink átmentek bányász-békába. Pedig biztosan vannak olyan született tehetségek, mint akik az Aranycsapatban rúgták a bőrt. Csak éppen még nem fedezték őket fel.
Ami igaz, igaz, én soha nem szerettem a focit. A fiammal voltam várandós, már 8. hónapban voltam, emlékszem, 1970. júliusában, őrült nagy forróság volt. A férjem könyörgött, hogy menjek ki vele és a két bátyjával. No rászedett, mentem. Dögre untam magam, ez tény, a perecest lestem, meg az embereket, akik körülöttem szinte hőzöngtek. De akkor még nem volt semmiféle életveszélyes atrocitás. No, gól történt a pályán, s a mögöttem ülő férfi az újságjával örömében fejen kólintott. Persze, nem hagytam szó nélkül. Aztán leültem és unatkoztam tovább. Ismét gól, ismét a fejemre csapott az összetekert újságjával. No erre megfordultam, kikaptam az újságot a kezéből és jól rávágtam a fejére, s mondtam, ez már kiérdemelte. A férjem csak nézte a meccset, semmit nem vett abból észre, hogy mellette "neveltük" egymást a mögöttem ülővel :rohog:
Részemről a műkorcsolyát szeretem, no meg a síugrást. A jégtáncot nemcsak a zene, de a mozdulatok miatt is. Nagyon szeretem viszont a lóversenyeket, ahol a lovakat nem ugrasztják, de apportirozzák. Az ugratást nem szeretem, a szívem a torkomban dobog, annyira féltem a lovat no meg a lovast is.
A focit kerülöm. A fiam anno tőrözni járt, majd önvédelmi sportokba, de a focit ő sem szerette soha. Ez nálunk családilag "félretett" dolog volt. Tehát éppen ezért a fiam is a lósportot szereti, de nem az ugratást.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Téli olimpiai hír:
Az Aljona Savchenko, Bruno Massot műkorcsolyázó páros minden idők legmagasabb pontszámát, 159,31-et ért el a kűrben, s ezzel az aranyérmet is megszerezte a pjongcsangi téli olimpián.
A győztes duó csak a negyedik helyről várta a kűrt, ahol azonban káprázatos teljesítményt nyújtott, s 159,31 pontot érő előadásuknak köszönhetően az élre állt, és a riválisok már nem is tudták megelőzni. Ez a pontszám egyébként több mint két ponttal jobb a korábbi világcsúcsnál, amelyet tavaly decemberben a Grand Prix-sorozat döntőjében értek el (157.25).
DWDtoXzVoAAyPf6


A második helyen a rövid programot követően élen álló kínai páros, Szuj Ven-csing és Han Cung szerezte meg, míg a harmadik a kanadai duó, Meagan Duhamel és Eric Radford lett.
image.aspx


Az ukrán származású Savchenko saját hazájának színeiben kezdett versenyezni, ám 2002 – első olimpiája – után, amikor szakított akkori partnerével, Sztaniszlav Morozovval, úgy érezte, az ukrán szövetség nem támogatja eléggé. Következő partnere a német Robin Szolkowy lett, akivel öt világbajnoki aranyat nyertek 2008 és 2014 között, az olimpiákon azonban nem jött ki nekik a lépés: Vancouverben és Szocsiban is harmadikok lettek.
image.aspx


Szolkowy Szocsi után visszavonult a versenyzéstől, Savchenko viszont a folytatás mellett döntött, és a francia származású Bruno Massot személyében találta meg új partnerét. A franciának nem volt könnyű a németté válás, országa szövetsége 30 ezer euróért engedte csak a honosítását 2015-ben. Abban az évben ezüstöt nyertek a pozsonyi Eb-n, majd bronzot a vb-n. A következő szezon elején viszont Savchenko bokájában elszakadt egy szalag, miután egy dobott tripla axelből rosszul érkezett a jégre. A sérülésből januárra felgyógyult, és újabb ezüstöt hozott el párjával az Eb-ről, áprilisban pedig egy másikat a vb-től.
image.aspx


A német állampolgárságot Massot csak tavaly novemberben kapta meg, így akkor vált véglegessé, hogy képviselhetik Németországot a pjongcsangi olimpián. Ahol aztán történelmi győzelmet arattak. Nemcsak a pontszám miatt: Savchenko 34 évesen a legidősebb bajnok műkorcsolyában.

image.aspx


Az eredmény mindkettőjüket megríkatta, de nem csak ők sírtak. Bőd Titanilla, a szlovákiai Új Szó munkatársa, műkorcsolya-szakíró arról számolt be, hogy a sajtótribünön ücsörgő kollégák közül is sokan törölgették a könnyeiket a német páros győzelme után.
Forrás: hvg.hu

https://twitter.com/Eurosport_DE/status/964033241853276160
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Swaney csúszására felkapta a fejét a világ; 3 arany helyett 4-et osztottak – ez volt a 11. versenynap
A pjongcsangi téli olimpia második hétfőjén viszonylag „laza” a program, bobban, síugrásban és gyorskorcsolyában hirdettek győztest. A magyar küldöttség Swaney Elizabeth révén volt érdekelt a versenynapon – Swaney a versenynap valódi nemzetközi különlegességé vált kvázi trükkök nélküli lecsúszásával, amely után a Magyar Olimpiai Bizottság átgondolja a küldöttségek válogatási procedúráját. Norvégia továbbra is az éremtáblázat első helyén a németek előtt – mindkét küldöttség szerzett aranyérmet hétfőn.
A LEGFONTOSABB HÍREK
• Magyar versenyző először állhatott rajthoz szabadstílusú síben, Swaney Elizabeth a 24. helyen végzett a selejtezőben, nem jutott döntőbe. Trükkök nélküli csúszásával azonban felkeltette a nemzetközi média figyelmét, no meg a hazai közérdeklődést. Nem feltétlenül pozitív a visszhang.
• A norvég Havard Lorentzen nyerte meg a férfi gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyszámát.
Norvégia nyerte meg a férfi síugró csapatversenyt Németország és Lengyelország előtt. A norvégok ezzel megerősítették helyüket az éremtáblázat első helyén.
• A férfi bob kettesek versenyében holtversenyes győztest hirdettek: Francesco Friedrich és Thorsten Margis (Németország), valamint Justin Kripps és Alexander Kopacz (Kanada) az olimpiai bajnok. 1998 óta először fordult elő holtverseny az aranyért.

• A jégtánc rövidprogramjában rekordpontszámot ért el a Virtue, Moir kanadai páros.
*
A NAP ARANYÉRMESEI
Bob, férfi kettes:
Justin Kripps, Alexander Kopacz (Kanada) és Francesco Friedrich, Thorsten Margis (Németország)
Gyorskorcsolya, férfi 500 m: Havard Lorentzen (Norvégia)
Síugrás, csapatverseny: Norvégia (Daniel Andre Tande, Andreas Stjernen, Johann Andre Forfang, Robert Johansson)
Az éremtáblázat:
A Nemzeti Sport helyszíni tudósítója, Kovács Erika, a téli olimpiai hírszerkesztők, Karádi Zoltán és Rácz Péter, valamint a hírfolyam-szerkesztő Marosi Gergely.
Kedden rövid pályás gyorskorcsolya, látunk-e magyar érmet? Óriási izgalmakra számíthatunk.

eremtabla_hetfo.jpg


A másik hoki elődöntő is sima volt
A papírformánál is papírformább: Kanada–Orosz csapat 5–0 a női jégkorongtorna második elődöntőjében, a másik ágon korábban az Egyesült Államok szintén 5–0-ra verte meg Finnországot. Amerikai–kanadai presztízscsata az aranyéremért február 22-én, finn–orosz a bronzéremért február 21-én. Az előző két olimpiához hasonlóan Pjongcsangban is Kanada–Egyesült Államok döntőt rendeznek a női jégkorongtornán.
A bronzmeccset magyar idő szerint szerdán 8.40-től rendezik meg, az aranycsatát egy nappal később, 5.10-től vívják.

Téli Olimpia - PyeongChang
Jégkorong - női torna
Elődöntő
Kanada–Orosz csapat 5–0
(1–0, 1–0, 3–0)
Korábban
Egyesült Államok–Finnország 5–0
(2–0, 2–0, 1–0)
*
A PyeongChnang-i Téli Olimpia hétfői programjában eredetileg csak három aranyat osztottak volna ki, ám kettes bobban a férfiak versenyében holtversenyt hirdettek az élen, így négyre nőtt ez a szám. Itt Kanada és Németország örülhetett, ám síugrásban a norvég csapat győzött, illetve gyorskorcsolyában is norvég örülhetett a végén. A lettek bobos bronzzal iratkoztak fel az éremtáblára.
*
Liu Shaolinék újra jégen, B-döntőzik a női váltó – a keddi program
A téli olimpia 12., keddi verseny napján magyar szempontból a rövid pályás gyorskorcsolyázók újabb szereplése lesz a legérdekesebb. Jászapáti Petra, Keszler Andrea 1000 méteren selejtez a nőknél, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor 500 méteren harcolhat, szintén a selejtezőben. A női váltó alapesetben akár ötödik is lehet.
*
Forrás: Nemzeti Sport

Bravúros vegyes fotók:
upload_2018-2-19_19-55-20.jpeg

images


upload_2018-2-19_20-1-36.jpeg


 
Oldal tetejére