Elkezdődött a XXIII. téli olimpia - a helyszín PyeongChang

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Tóth Ivett legközelebb hazai idő szerint pénteken hajnali kettőkor szerepel, ezúttal azonban már opera, a Carmen ütemére táncol majd a jégen!
A 19 éves magyar műkorcsolyázó a Back in Blackre és a Thunderstruckra adta elő a rövidprogramját a pjongcsangi téli olimpián, amivel a 23. helyen be is jutott a pénteki döntőbe.
Ami talán csak egyvalakinek nem nyerte el a tetszését: az NBC kommentátorainak (Johnny Weir és Tara Lipinski), akik az élő adásban kritizálták is Ivettet az AC/DC miatt, ennek következményeként pedig elég rendesen megkapták a magukét a netezőktől.
Tóth Ivett a sok, komolyzenére előadott produkció között szöges övben, bőrmellényben, rockzenére adta elő produkcióját, amely annyira sikeres lett, hogy tovább is jutott a versenyben. Ráadásul úgy, hogy ősszel komoly sérülése, lábközépcsont törése volt, ami miatt hónapokig edzeni sem tudott.
A fiatal magyar műkorcsolyázónő a helyszínen a nézőket is megmozgatta, aztán nagyon hamar kiderült, hogy a világ más részein is óriási rajongótábora akadt. A Twitteren számos bejegyzés, valamint több netes cikk is született a magyar produkcióról, volt olyan hozzászóló, aki azt írta, nem érdekli a műkorcsolyázás, de ez a szám doppingszerként hatott nála. Sokaknak új kedvence lett Tóth Ivett, s olyan is volt, aki miatta szeretett bele az olimpiába – írja az MNO.hu, amely meg is szólaltatta a világ új műkorcsolyázó csillagát:
A tavalyelőtti szezonban kezdtem el egy új koreográfussal dolgozni, aki egy modernebb személyiség. Tavaly egy Michael Jackson-programom volt, ezt az utat próbáltuk folytatni, vagyis, hogy ne megszokott zenéket hozzunk, mint máskor. Azt gondoltam, ha egy ilyen nagy csarnokban AC/DC szól, akkor az nagyon élvezhető lesz – mondta a lapnak Tóth Ivett.
A bustle.com azt írja, a Twitter közönsége megőrül a magyar lányért, az AC/DC-rajongók között is óriási népszerűségre tett szert, és hasonlóan pozitív cikket közölt róla a Billboard is.
Szurkoljunk neki!

Műkorcsolya, nők, állás a rövidprogram után
1. Alina Zagitova (Oroszország) 82,92 pont
2. Jevgenyija Medvegyeva (Oroszország) 81,61
3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 78,87
…23. Tóth Ivett 53,22

*
Más témában:
Hét versenyszámban hirdettek győztest a Pjongcsangban zajló téli olimpia szerdai versenynapján. Aranyérmet osztottak női lesiklásban, a női kettes bobosoknál, férfi síakrobatikában, illetve gyorskorcsolyában és sífutásban kettőt-kettőt is, emellett a férfi jégkorongtorna negyeddöntőit és a női bronzmeccset is ezen a napon játszották.

Sofia Goggia győzelmével ért véget alpesi síben a női lesiklás. Az olasz mögött a norvég Ragnhild Mowinckel és az amerikai Lindsey Vonn végzett. A 25 éves Goggiának mindenképpen karrierje legjobb eredménye ez az arany, korábban egy világbajnoki bronzérme volt, óriás-műlesiklásban.
A női sífutók csapatsprintjében óriási meglepetésre amerikai győzelem született, Jessica Diggins remekül hajrázva lenyomta a svéd váltót, miközben a bronzérmes norvégoknál Marit Björgen megszerezte pályafutása 14. olimpiai medáliáját.
Norvégia túlszárnyalta legeredményesebb szereplését, az oroszok és Kína még mindig arany nélkül.

Forrás: 24.hu és Nemzeti Sport
*
 

eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
780
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Megkerestem a videót a versenyükről, fantasztikus volt az utolsó perc!
Rég izgultam sportolókért annyira, mint most, bár tudtam mi lesz az eredmény.
Gratulálok ennek a négy fiatalembernek, elképesztő versenyben lettek az elsők. Magyarország még soha nem szerzett aranyérmet a téli játékokon, de ennek a négy fiatalnak sikerült, le a kalappal előttük!
És csak úgy halkan megjegyzem, tőlük nem sajnálom a plusz jutalmat, megdolgoztak minden forintért amit kapnak!
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Pozitív lett a doppingtesztje
a PyeongChang-i téli olimpián szerepelt orosz bobosnak, Nagyezsda Szergejevának.
Az orosz sportági szövetség pénteki bejelentése alapján a versenyző a múlt vasárnap adott mintájával bukott meg. Öt nappal korábban negatív eredményt hozott a rajta elvégzett vizsgálat.
Szergejeva 14. lett versenyzőtársával a női kettes bobosok PyeongChang-i viadalán.
Ez a második orosz doppingeset PyeongChang-ban, csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megfosztotta bronzérmétől az orosz Alekszandr Kruselnyickijt és Anasztaszija Brizgalovát, akik curling vegyes párosban lettek harmadikok. Kruselnyickij mintájában vasárnap a vérkeringést segítő meldonium nyomaira bukkantak.
Az orosz pozitív teszt azért különösen pikáns, mert az államilag irányított doppingrendszer miatt a NOB korábban felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot, kizárta a PyeongChang-i játékokról, és csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte az orosz sportolók indulását, „Olimpiai Sportolók Oroszországból” (OAR) megjelöléssel
. Ez a jelzés szerepel az öltözékükön, aranyérem esetén az olimpiai himnuszt játsszák el nekik.
*
Téli olimpia: Nagy Konrád a 21. lett 1000 méteren
Nagy Konrád remekül szerepelve a 21. helyen végzett a 36 induló közül 1000 méteres gyorskorcsolyában. A győzelmet a holland Kjeld Nuis szerezte meg.

nagykonrad1200_960px.jpg

Nagy Konrád (balra) a japán Haszegava Cubaszával meccselt (Fotó: AFP)
Összesen 36-an indultak a versenyben. Nagy Konrád 1:09.92-t ért el, ezzel a 4. pár után a második helyen állt a japán Haszegava Cubasza mögött. Az egyéni legjobbja, amely országos csúcs is egyben, 1:09.51, tehát kevéssel maradt csak el ettől.
Nagy eddigi legjobb olimpiai szerepléseként 26. lett 1500 méteren Szocsiban, tehát ezt most megdöntötte.
Gyorskorcsolya - férfi 1000
1. Kjeld Nuis (Hollandia) 1:07.95

2. Haavard Lorentzen (Norvégia) +0.04
3. Kim Ta Jun (Dél-Korea) +0.27 (1:08.564)
4. Joey Mantia (Egyesült Államok) +0.61 (1:08.568)
5. Oda Takuro (Japán) +0.61
6. Kai Verbij (Hollandia) +0.66
…21. Nagy Konrád (Magyarország) +1.97
*
Téli olimpia: egy másodpercig volt a nyakában az ezüstérem

Nagy vihart kavart a kanadai jégkorongozó, Jocelyne Larocque tette, a világ- és olimpiai bajnok védő az Egyesült Államok ellen elbukott finálé miatti csalódottságban a nyakába akasztott érmet azonnal levette, és úgy állt a dobogón.

larocque.jpg

A kanadai jégkorongozó, Jocelyne Larocque bocsánatot kért a sportszerűtlenségért
Mi történt? Itt: Kanada egy drámai szétlövés során kapott ki az Egyesült Államoktól, amely ezt megelőzően 1998-ban szerzett olimpiai aranyérmet, azóta sorozatban négyszer az észak-amerikai rivális végzett az élen.
A Szocsiban aranyat, ezúttal ezüstöt nyert 29 éves Larocque az eset utáni felháborodottság miatt kénytelen volt bocsánatot kérni. „A legszívesebben visszacsinálnék mindent, a cselekedetem nem volt összhangban a csapatunk, a családom és a magam értékével. Nagyon sajnálom” – mondta Larocque, aki bocsánatkérését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Jégkorongszövetség, a helyi olimpiai szervezőbizottság, a Kanadai Olimpiai Bizottság és a kanadai női válogatott játékosai és szurkolói felé is tolmácsolta.
„Büszke vagyok arra, hogy azon kanadaiak közé tartozom, akik érmet nyertek PyeongChang-ban” – tette hozzá.
A válogatott részéről a korábbi sikerkapitány Melody Davidson úgy nyilatkozott, beszélt Larocque-kal, aki nem akart tiszteletlen lenni, és felelősséget vállal a hibáért. „Egy olimpián mindig komoly érzelmek dúlnak, főleg, ha döntőről van szó. De mindenkor elvárjuk, hogy csapatunk tagjai profiként viselkedjenek és sportszerűen járjanak el. Gratulálok az Egyesült Államoknak a győzelemhez” – mondta.
Forrás: Nemzeti Sport
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A téli olimpia történelmének 11 emlékezetes momentuma
Az első téli olimpiát 1924-ben tartották Chamonix-ban, Franciaországban. Íme az amerikai csapat az esemény megnyitója idején.

Az első téli olimpiai játékok az Egyesült Államokban 1932-ben. Az eseményt a Lake Placidben rendezték meg. Itt épp Franklin D. Roosevelt kormányzó fog kezet az amerikai olimpiai kapitánnyal, J. A. Stevensszel.

Az 1948. évi olimpián a Kékessy AndreaKirály Ede páros nyerte Magyarország első – és 1980-ig egyetlen – téli olimpiai ezüst érmét.

A francia Jean-Claude Killy végigsöpörte az alpesi sípályát az 1968-as olimpián. A siklásai annyira lenyűgözőek voltak, hogy a játékok után a francia sportolót csak „The Killympics”-nek hívták.

Az 1976-os téli olimpián, az ausztriai Innsbruckban a hazaiakat képviselő Franz Klammer megdöbbentette a világot, ugyanis a történelem leggyorsabb sílesiklását produkálta. A tömeg annyira lelkes volt a verseny után, hogy a sportolónak rendőri védelemre volt szüksége.


1980-ban az amerikai hokicsapat legyőzte a nagy tekintélyű szovjet csapatot. A játékot, amelyet az USA 4-3-ra nyert, csak úgy emlegetik: „Miracle On Ice”, azaz „Csoda a jégen”.

1980-ban a Regőczy Krisztina–Sallay András páros lenyűgöző jégtáncát ezüstéremmel díjazták.

Az amerikai gyorskorcsolyázó, Eric Heiden volt az első olyan versenyző, aki öt aranyérmet nyert egyetlen olimpiai játékon, emellett négy olimpiai rekordot és egy világrekordot állított fel az eseményen. Itt épp az 1500 méteres gyorskorcsolya-futamon ér be győztesként. Mai napig ő a legeredményesebb versenyző a téli olimpiák történetében.

Bizonyára mindannyiunk számára ismerős a jamaikai bobcsapat története (film is készült róluk). 1988-ban, a kanadai téli olimpián indultak. Bár a csapat szereplése nem volt fényesnek mondható, ennek ellenére világhírűvé váltak.

A 1994-es lillehammeri játékok legnagyobb botránya az amerikai műkorcsolyázó, Tonya Harding (jobbra) és Nancy Kerrigan (balra) közötti konfliktus volt. Egy hónappal a játékok előtt Harding exférje állítólag megtámadta a tehetséges Kerrigant, aminek következtében a versenyző nem tudott a pályára lépni. Kerrigan végül ezüstérmet szerzett, az aranyat – a műkorcsolya leggyorsabban kiemelkedett csillaga – a mindössze 16 éves Okszana Bajul vitte haza.

Vonetta Flowers (balra) és Jill Bakken (jobbra) páros nyert a női versenybob sportágban 2002-ben. Flowers volt az első afroamerikai nő, aki aranyérmet szerzett téli olimpián.

*
Szöveg: D. E.
Fotók: businessinsider.com, Imago
Forrás: Nők Lapja
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Sportági ABC: síakrobatika
A síakrobatikát az Egyesült Államokban találták ki a hatvanas években. Főleg a függetlenségre, a szabadságra vágyó fiatalok körében terjedt el. A lényeg, hogy a síző ne "rendeltetésszerűen" használja a léceket, hanem mindenféle trükkel, légi mutatvánnyal rukkoljon elő.
A nemzetközi szövetség (FIS) 1979-ben ismerte el hivatalos szakágnak, a következő évben pedig már kiírták az első világkupa-sorozatot is. Az első vb-t a franciaországi Tignes-ben tartották 1986-ban.
Az 1988-as, calgaryi olimpián bemutató sportágként szerepelt, majd teljes jogú tagságát négy évvel később Albertville-ben nyerte el.
Szocsihoz képest nincs változás a programban, mindkét nemnél öt-öt számot rendeznek. Az ugrásban a sportolók egy rámpáról elugorva különböző trükköket mutatnak be a levegőben, s az erre kapott pontjuk rangsorol. A mogul - más néven buckasí - versenyszámban a pálya minél gyorsabban való teljesítése mellett az is számít, hogy az ugratókon milyen trükköket mutatnak be a versenyzők.
Krosszban egyszerre négy sportoló csúszik le egy technikás, kanyargós pályán, s az elsőként célba érő nyer. Félcsőben egy, a két szélén felfelé hajlított pályán síelve kell ugrásokat bemutatniuk a versenyzőknek, míg a slopestyle esetében az ugratók mellett rámpákon és csöveken is kell trükközniük az indulóknak.
*
Az olimpia legmeghatóbb családi története: halott öccse ruhájában, hamvaival a nyakában versenyzett
A BBC Sports mutatta be a Jon Lillis megható történetét, aki két testvérével, a "Team Lillis"-zel akart az olimpián indulni. Végül egyedül volt itt.
Az olimpia legmeghatóbb történetét közölte hétfői írásában a BBC Sport. A Lillis család három fiú gyereke, a Jonathon (23 éves), Chris (19) és Mikey (17) egyaránt szabadstílusú sízők, akik közösen akartak indulni Phjongcshangban.
Mikey 2017 őszén elaludt, és soha többé nem ébredt fel - halálának oka egyelőre nem ismert. Chris pedig keresztszalag-szakadás miatt maradt le az idei olimpiai játékokról.

2.jpg

Fotó: BBC
A Lillis családot végül Jon képviselte, aki öccse ruhájában, és hamvaival a nyakában versenyzett a vasárnapi ugrás döntőjében, ahol végül hetedik lett.
Az újságíróknak elmondta, közös álmuk volt, hogy részt vegyenek az olimpián, és ez volt az öccséhez méltó legjobb tiszteletadás. Hozzátette, az elmúlt hónapok megmutatták neki, mennyire kemény az élet.
Forrás: délmagyar.hu
*

Egyedi módja a stresszkezelésnek: kötéssel vezetik le a feszültséget a finnek - videó

Egy villanásra lehetett látni a finn snowboard-csapat edzőjét, amint egy pacsizás idejére szakítja csak meg a kötést. Verseny közben. Azóta kiderült, Szocsi óta finn csapat közel fele rendszeresen köt. Most még céljuk is van.
Antti Koskinen, a finn snowboard-csapat edzője egycsapásra híres lett, amikor mindenkinek szemet szúrt a közvetítésben, hogy ahelyett, hogy a kezét tördelné, vagy idegesen matatna - köt! Azóta persze kiderült, hogy nem a finn szakember sajátos stresszlevezető módszeréről van szó: a kötés ugyanis Szocsi óta hagyomány a csapatnál. Most, PyeongChang-ban a 102 fős társulat több, mint fele vezeti le ezzel a stresszt. Természetesen a Reuters is megkereste a finneket, akik boldogan mutatták be tudományukat, és meséltek ennek hagyományáról. Most amúgy közös projekten is dolgoznak: a finn elnök, Sauli Niinistö és felesége, Jenni Haukio első gyermeke február elején született meg, neki kötnek közösen egy takarót. Ha valaki eddig nem szerette az "északi népeket", szerintünk ez után biztosan fogja.

Forrás: délmagyar.hu
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Brutálisan nagyot esett a címvédő síző az olimpiai döntőben
Az utolsó helyezett magyar síakrobatán röhögött az internet. Swaney Elizabeth a 24 indulóból utolsóként zárt a síakrobaták félcső selejtezőjében. A legjobbak akár több mint két méter magasra ugrottak fel a félcső két végén és különböző forgásokat, szaltókat, trükköket mutattak be a közönség hangos ovációja közepette. Az amerikai születésű Swaney, akinek édesanyja magyar, jószerivel trükkök bemutatása nélkül teljesítette a pályát, amelynek aljára már annyira elfogyott a lendülete, hogy a félcső tetejéig sem ért fel. A teljesítményére végül 30 pontot kapott, amelynél csak a két elesett rivális produkciója volt rosszabb.

Forrás: 24.hu
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az utolsó helyezett magyar síakrobatán röhög az internet

Swaney Elizabeth a 24 indulóból utolsóként zárt a síakrobaták félcső selejtezőjében a phjongcsangi téli olimpián, így nem jutott a keddi fináléba. A kvalifikáció során a pályán minden versenyző kétszer csúszott le, majd mindenkinek a jobb eredménye alapján a legjobb 12 került a döntőbe.

A legjobbak akár több mint két méter magasra ugrottak fel a félcső két végén és különböző forgásokat, szaltókat, trükköket mutattak be a közönség hangos ovációja közepette. Az igen látványos kvalifikáció első körében viszont ketten is estek: egy francia szabadstílusú síző a kifejezetten dinamikus és közönségszórakoztató menete végén egy szaltót követően túlpördült, így arccal érkezett a hóba, de nem esett baja. Rajta kívül egy japán versenyző bukott még.

Az amerikai születésű Swaney, akinek édesanyja magyar, jószerivel trükkök bemutatása nélkül teljesítette a pályát,

amelynek aljára már annyira elfogyott a lendülete, hogy a félcső tetejéig sem ért fel, így az alul helyezkedő fotósoknak képet sem sikerült készíteniük róla.

Ennek ellenére néhányan megtapsolták Swaney-t, de ez inkább olyannak tűnt, mint amikor a sífutók férfi 15 kilométeres számában az utolsó mexikói versenyző zászlóval a kezében beért a célba. A teljesítményére végül 30 pontot kapott, amelynél csak a két elesett rivális produkciója volt rosszabb.


 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Tegnap fejeződött be a Téli Olimpia, kis összesítésben nézzünk bele az szép és kevésbé szép - pillanatokba
Ami számunkra történelmi volt, hiszen volt magyar arany! Ami persze az olimpia csúcspontja, de akad még néhány momentum, amit egy darabig nem fogunk elfelejteni.
*
A férfi gyorskorcsolyaváltó aranyérme
1valto-arany-1.jpg


Nyilván nem kezdhetünk mással! A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor négyes megnyerte rövidpályán az 5000 méteres váltót, ezzel ők négyen a magyar sport első téli olimpiai bajnokai. Hidegrázós volt az egész futam, az utolsó néhány kör meg tényleg felejthetetlen, kicsúcsosodva azzal, ahogy Liu Shaolin Sándor előzött, majd behozta első helyen a váltót.
A gyorskorisok ezt leszámítva is remekeltek, Liu Shaolin Sándor két ötödik helyet szerzett, a női váltó pedig végül – a kizárások miatt – negyedik lett. Egyéniben Jászapáti Petra 1500 méteren hatodik, pontszerző helyen végzett.
*
Tóth Ivett és az AC/DC
DEBRE201802210211.jpg

A magyar műkorcsolyázót
imádta az internet, miután rock & rollt nyomott az olimpián. Végül 23. helyen végzett.
*
Ester Ledecká bravúros duplája
GettyImages-919207672.jpg


Talán az egész olimpia legnagyobb sztorija Ester Ledeckáé, aki két különböző sportágban is aranyérmet szerzett. Az első, a szuperóriás-műlesiklás volt az igazán nagy szenzáció, hiszen ebben a számban egyáltalán nem tartozott az esélyesek közé – nem csoda, hogy alig hitte el, hogy aranyérmet nyert. Később a snowboardosok között is első lett, ami már papírforma volt.
*
A német hokisok
GettyImages-924095858.jpg


Akik majdnem csodát tettek. Már a legjobb négybe jutásuk pazar eredmény volt, majd az elődöntőben óriási szenzációra kiejtették Canadát, így történelmük során először játszhattak olimpiai döntőt. Ahol nagyon kevés kellett volna nekik az aranyhoz, végül viszont hosszabbításban legyűrték őket az oroszok.
*
Célfotós biatlonverseny
GettyImages-919874054.jpg


Biatlonban a tömegrajtos verseny általában izgalmas, PyeongChangban viszont a lehető legszorosabb volt. A nagy esélyes Martin Fourcade nagyot meccselt a német Schemppel, végül csak célfotó után nyert. A francia három arannyal zárt, összesen már öt olimpiai első helye van.
*
Minden idők legsikeresebb téli olimpikonja
GettyImages-879335812.jpg


Aki a Téli Olimpián - a norvég sífutó, - Marit Björgen. A sportág 37 éves legendája megnyerte a 30 km-es női klasszikus stílusú sífutást, ezzel nyolc olimpiai aranya, 14 érme van már. Eddig a biatlonos legenda, Björndalen volt a csúcstartó, neki is nyolc aranya van, de Björgen összességében egy éremmel többet szerzett.
*
Mark McMorris csodálatos felépülése
upload_2018-2-26_17-37-22.jpeg

Ez az olimpia egyik sikersztorija. A 24 éves canadai snowboardos úgy nyert olimpiai bronzot, hogy 11 hónappal korábban csúnyán összetörte magát. A bal karja, az állkapcsa, a medencecsontja és néhány bordája is eltört (!), megrepedt a lépe és a tüdeje is sérült. Azt nyilatkozta, olyan volt, mint egy autóbaleset, azt hitte, hogy meghal.
Szerencsére nem így történt, rekord gyorsasággal felépült, majd felállhatott az olimpiai dobogóra.
*
Történelmi amerikai arany
GettyImages-923650590.jpg

Történelmet írt az USA, miután a férfiaknál curlingben tudott aranyérmes lenni. Négy éve csak kilencedik lett a csapat, a csoportkörben most is botladozott, de az elődöntőben előbb Canadát, a döntőben pedig a svédeket verték meg, így teljesen megérdemelten az övék az olimpiai arany.

Forrás: player
*

Találkozunk a legközelebbi nyári, majd a téli Olimpián! :)
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak hallkan jegyzem meg amig az Oroszok két versenyzöje "lebukott " doping miatt / hogy lehettek ekkora barmok/ Addig a Norvég csapat csak asztmás sportolokból tevödött össze , több mint 6000 csomag asztma elleni gyógyszerrel vettek részt az olimpián ! Irták a Német újságok , én nemvoltam ott tehát nem tudhatom .
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Csak halkan jegyzem meg amig az Oroszok két versenyzöje "lebukott " doping miatt / hogy lehettek ekkora barmok/ Addig a Norvég csapat csak asztmás sportolokból tevödött össze , több mint 6000 csomag asztma elleni gyógyszerrel vettek részt az olimpián ! Irták a Német újságok , én nemvoltam ott tehát nem tudhatom .
*
Mi nem élünk az asztma elleni gyógyszerekkel, lehet, hogy valami "frissítő" is volt azokban a tablettákban? Nem tudhatjuk. :oMivel nem rendelkezünk bizonyítékkal, így feltételezni is eléggé kényes a dolog. Különben jól tudod volt dopping botrány, de ez is a NOB dolga.
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
*
Mi nem élünk az asztma elleni gyógyszerekkel, lehet, hogy valami "frissítő" is volt azokban a tablettákban? Nem tudhatjuk. :oMivel nem rendelkezünk bizonyítékkal, így feltételezni is eléggé kényes a dolog. Különben jól tudod volt dopping botrány, de ez is a NOB dolga.
Mondta valaki , hogy azzal élsz ??
 
Oldal tetejére