Hírek Ellenzéki pártok sora vett részt a Prideon: ezt üzenik a kormánynak

Magyarországon nagyon rossz a helyzet, ami a kisebbségek, valamint az LMBTQ-csoport jogait illeti – erről beszélt David Pressman amerikai nagykövet a 29. Budapest Pride felvonuláson. A rendezvényen politikai pártok is képviseltették magukat, a legtöbben úgy látják, az utóbbi években a kormány gyűlölet-politikát folytat. Az ATV Híradó riportja.


A Podmaniczky utcából indult délután a 29. Budapest Pride Felvonulás. Az eseményen civil szervezetek és politikai pártok is képviseltették magukat. Fekete-Győr András szerint a cél, hogy ne legyenek első és másodrendű állampolgárok Magyarországon. A DK pártigazgatója azt hangsúlyozta: minden közösségnek szabadnak és egyenlőnek kell lennie.

Az LMP képviselője szerint az a probléma, hogy a kormányzati kommunikáció negatív szereplőként állítja be ezeket az embereket. Hasonlóképpen látja Karácsony Gergely is, de a főpolgármester szerint a budapestiek többségének már természetes, hogy a szexualitásunk terén se vagyunk egyformák.
David Pressman amerikai nagykövet is jelen volt, arról beszélt, óriási megtiszteltetés számára, hogy együtt lehet ezekkel a bátor magyarokkal, akik az emberi méltóságért és emberi jogokért is kiállnak.

Mint fogalmazott, Magyarországon rossz a helyzet, ami a kisebbségek, és az LMBTQ emberek jogait illeti, de ez a rendezvény megmutatja, hogy ebben a gazdag történelemmel rendelkező országban vannak bátor emberek, akik mellett az Egyesült Álalmok is kiáll.



1719250136906.jpeg
 
Javaslom,ha ennek a Pressmannak ennyire bejonnek a leszbik es a homik vigye haza oket Amerikaba. Mehet veluk o is...vissza se kell jonni.
Miért heveskedsz? Mi eredetileg úttörők voltunk ebben a kérdésben...:)

"1961. december 15-én fogadta el az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt, amely megszüntette a férfiak közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat büntethetőségét (---) ezzel a lépéssel Magyarország akkoriban a világ élvonalába került."
 
Nézeteim szerint a "Pride" már régen nem a homoszexualitásról szól, hanem a "másságról", hogy individuumok vagyunk, különbözők
és nincs senki akinek a biológiai adottsága miatt szégyenkeznie kéne.

Teenager korromban a miatt aggódtam, hogy amire felnőtt leszek, hát "elfognak fogyni" a csinos nök.
Általános iskolában sokat szenvedtem attól, hogy a felsősök mind megkaparintották az orrom elöl a szép lányokat, az ember még a saját bátyában sem bízhatott.
Gimnazista korban az egyetemisták voltak a konkurensek, eggyel odébb pedig a gazdag szülök gyerekei.

Nem voltam tisztességes mint sok más, és a haverokkal néha azon vigyorogtunk, hogy tudott egy férfi feleségül venni egy nem éppen attraktív nőt vagy fordítva.
Hogy a férfiak többsége, hozzánk hasonlóan, sem volt egy Adonisz, arra nem is gondoltunk.

Egyébként is, ki mert volna arra gondolni, hogy a szülei valaha "szexeltek", hát még arra, hogy titokba ma is össze bújnak.
Hogy "fogyatékkal élő embereknek" is joga van a szexuális örömökhöz az pedig abszolút elképzelhetetlen volt néhány évtizeddel ezelőtt.
Ma már nem vásárolhatsz az állatkereskedésben egy magányos madarat, vagy tengeri malaciot sem mert állatkinzásnak számit.

Rövidre fogom:
Évről évre látom a Pride-felvonulásokon, hogy egyre több ilyen helyzetben levő személy és pár vonul fel, nem csak "miss and mister universe" figurák.
Az is látható, hogy a felvonulásokon egyre több szimpatizáns vesz részt, akire semmi "ferdeség" nem mondható.

Gondoljunk csak bele, hogy a felvonulók mindegyikéhez egy csomó olyan ember tartozik (szülök, nagyszülök, testvérek, kollegák...) akiket a homofób világ is normálisnak tart.

Nem is értem, hogy az ilyen szülök, rokonok, barátok hogyan tudják a voksukat egy pártra adni aki az övéiket diszkriminálja.
 
Utoljára módosítva:
Az én kérdésem az, hogy milyen alapvető emberi joguk nincs? A szexuális beállítottság (kivéve, ha pedomacikról van szó), magánügy. Másrészt nagyon úgy néz ki, hogy LG-k ügyét kisajátította a TQ+++-lobbi. És biológiai értelemben a T annyira ritka (nem a mentális betegségről beszélek, hanem a kromoszóma aberráción alapuló esetekre), hogy lefogadom egyik utcán hisztiző se látott még élőben. Hála az égnek, hogy a magyar nyelv nemsemleges névelők tetintetében...
 
Az én kérdésem az, hogy milyen alapvető emberi joguk nincs? A szexuális beállítottság (kivéve, ha pedomacikról van szó), magánügy. Másrészt nagyon úgy néz ki, hogy LG-k ügyét kisajátította a TQ+++-lobbi. És biológiai értelemben a T annyira ritka (nem a mentális betegségről beszélek, hanem a kromoszóma aberráción alapuló esetekre), hogy lefogadom egyik utcán hisztiző se látott még élőben. Hála az égnek, hogy a magyar nyelv nemsemleges névelők tetintetében...
Nem véletlen, hogy titkolják például a munkahelyükön, vagy a kimondottan "férfias" sportokban.
 
Az én kérdésem az, hogy milyen alapvető emberi joguk nincs? A szexuális beállítottság (kivéve, ha pedomacikról van szó), magánügy. Másrészt nagyon úgy néz ki, hogy LG-k ügyét kisajátította a TQ+++-lobbi. És biológiai értelemben a T annyira ritka (nem a mentális betegségről beszélek, hanem a kromoszóma aberráción alapuló esetekre), hogy lefogadom egyik utcán hisztiző se látott még élőben. Hála az égnek, hogy a magyar nyelv nemsemleges névelők tetintetében...


Az Orbán kormány nemzetközi és emberi normákat tipor lábbal amikor beleavatkozik az egyetemek, a kutatás szabadságába.

Ezt a viselkedést csak a sötét középkorral tudom összehasonlítani,
amikor az egyház a keresztény mítoszok könyvét és nem a kutatást tekintette a megismerés forrásának.

Mitől fél Orbán? Miért tiltotta be Magyarországon a gender-kutatást?
A kutatások eredménye, nyitott, ellentétben a hitvallásokkal,
amiben egy földöntúli lény sakkfiguraként helyezte a földre az élőlényeket, fajok és nemek szerint.
 
Nem ragályos, és nem is választás kérdése, több ezer évvel ezelőtt is hasonló volt az aránya, alig 5% feletti.
így van .... a homoszexualitás BNO (Betegségek nemzetközi osztályozása) kódját 1990-ben törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
 
Utoljára módosítva:
Az én kérdésem az, hogy milyen alapvető emberi joguk nincs? A szexuális beállítottság (kivéve, ha pedomacikról van szó), magánügy. Másrészt nagyon úgy néz ki, hogy LG-k ügyét kisajátította a TQ+++-lobbi. És biológiai értelemben a T annyira ritka (nem a mentális betegségről beszélek, hanem a kromoszóma aberráción alapuló esetekre), hogy lefogadom egyik utcán hisztiző se látott még élőben. Hála az égnek, hogy a magyar nyelv nemsemleges névelők tetintetében...
Nem nagyon kapsz választ a kérdésedre.
Mintha divat lenne valamely szexuális kisebbséghez tartozni.
Rengeteg filmben feltünnek.... főleg fiatal lányok....
 
A Pride egy demonstráció az egyenlő jogokért és az egyenlő bánásmódért, hogy senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés.
Például a menekülteket sem kellene éheztetni és rácsok közé dugni.

Mintha divat lenne valamely szexuális kisebbséghez tartozni. Rengeteg filmben feltűnnek . . .

A filmekben és a regényekben azért szerepelnek, mert már lehet, nem tiltják, nem törvénytelen.
Többnyire óvatos érzékenyítés.
Nem zavar, ha a történet mellékszála.
Ha csak arról szól, kihagyom, és más is ugyanezt teheti, nem kötelező nézni vagy olvasni.

Milyen alapvető emberi joguk nincs?

A szerelem befolyásolhatatlan, érzése, foka és iránya senki által elő nem írható.
A szerelem minden esetben, melyet törvény nem tilt, azonos értékű emberi érzés.
A szerelem szabad.
A partnerválasztás és a szexualitás – szintén a törvényes keretek között – magánügy, az ember személyének integráns
és elválaszthatatlan része, amely társadalmi kontrollt és befolyást nem tűr, nem is tűrhet.
Csakúgy, mint az egyéni identitás meghatározása, amely szintén mindenkinek elidegeníthetetlen joga.

Ennek ellenére a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (röviden: LMBT) embereket gyakran éri
- megaláztatás

- zaklatás
- hátrányos megkülönböztetés
- társadalmi kirekesztés

szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt.

( Kissé meglepő módon a forrás: emberijogok kormany hu )

Összevetésként az alapvető emberi jogok:

Szabadság – mivel az emberi akarat az emberi méltósághoz elválaszthatatlanul hozzátartozik. Amikor arra kényszerítenek, hogy akaratunk ellenére tegyünk valamit, az az emberi lélek meggyalázása.
Mások iránti tisztelet – mivel aki nem tanúsít tiszteletet mások iránt, az semmibe veszi személyiségüket és alapvető méltóságukat.
Megkülönböztetésmentesség – mivel az, hogy emberi méltóságában minden ember egyenlő, azt jelenti, hogy nem függhet az emberek tulajdonságaitól, hogy milyen jogokhoz és lehetőségekhez jutnak hozzá.
Tolerancia – mivel az intolerancia a másság tiszteletének hiányát jelzi; és figyelmen kívül hagyja, hogy az egyenlőség nem azonos az egyformasággal.
Igazságosság – mivel az emberek emberi mivoltukban egyenlőek, ezért igazságos bánásmódot érdemelnek.
Felelősség – mivel mások jogainak tisztelete azzal jár, hogy felelősséget vállalunk tetteinkért, és erőfeszítést teszünk minden ember jogának érvényesüléséért.
 
Utoljára módosítva:
Ez a kérdés mi a normális, amennyiben a homoszexualitás a norális a fajfenntartó biszexualitás is normális?
Például ha szemüveget kell hordjak az egy betegség vagy egy normális dolog?
Mi köze van a fajfenntartásnak a homoszexualitáshoz?
Az állatvilágban is számos példa van rá és nem emiatt halnak ki...
Az ókori birodalmak némelyikében sem volt bűn majd a nagy vallások tették azzá.
 
Amennyiben normalitás lenne a homoszexualitás, nem pusztulna ki az emberiség? Hogyan tudnánk szaporodni?
A jelenlegi kutatások szerint több mint 1500 állatfajnál találkozunk homoszexuális viselkedéssel,
beleértve a madarakat, emlősöket, hüllőket, rovarokat és halakat is.

Példák közé tartoznak a bonobók, a delfinek, a pingvinek, az oroszlánok és a juhok.

Az emberiség naponta egy sport-úszómedencényi ondót produkál.
Egy kávéskanálnyi ondóban (kb. 5 ml) általában 200-500 millió spermium található.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,407
Üzenet
4,856,823
Tagok
619,023
Legújabb tagunk
Peniko89
Oldal tetejére