Elloptak egy emberi lábujjat egy kanadai kocsmából

Hatalmas a harag a kanadai Yukonban elterülő Dawson Cityben, és különösen ikonikus kocsmájában, a Downtown Hotel bárban. Egy enyveskezű vendég elemelt onnan egy mumifikálódott, emberi lábujjat, ami a helyet világhírűvé tevő Sourtoe (Keserűlábujj) koktél egyik elengedhetetlen alapanyaga.

Az ital meglehetősen egyszerű: egy adag whisky, amiben az emberi lábujj úszik. A szabály szerint, ihatod gyorsan, ihatod lassan, de a lábujjnak mindenképpen meg kell érintenie az ajkaidat.

A legenda szerint, valamikor az 1920-as években, a rumkereskedő Linken fivéreket elkapta egy szörnyű hóvihar az erdőben. Louie véletlenül belelépett egy jeges pocsolyába és teljesen beázott a cipője. Mire a testvérek végre visszataláltak a faházukhoz, Louie jobb lábfején majdnem teljesen lefagyott a nagylábujj. Otto, hogy megakadályozza a teljes végtag elüszkösödését, fogta a baltáját, és lecsapta vele a lábujjat. Aztán, hogy maradjon valami emlék a borzalmas éjszakáról, a baltával amputált lábujjat egy alkohollal töltött befőttes üvegbe tette. Ezt az üveget találta meg állítólag jó ötven évvel később, 1973-ban Dick Stevenson kapitány egy elhagyatott erdei faházban. Az ő fejéből pattant ki a Sourtoe koktél ötlete, illetve egy exkluzív klubé, amelyiknek csak az lehet tagja, aki szabályosan lehajtott egy adagot a lábujjas italból.

A Dowtown Hotelben azóta több lábujj is megfordult már a vendégek poharában. Mostani közleményükben azt írják, hogy bár van még néhány lábujjuk talonban, nagyon szeretnék visszakapni az ellopott darabot is, mert a pótlása meglehetősen nehéz. A most ellopott testrészt például egy férfi adományozta a bárnak, akinek műtétileg távolították el a lábujját. Az adományozó aztán hat hónapig tartósította sóban a testrészt, mielőtt átadta volna a bárban.

downtown-hotel-800x509.jpg

Fotó: Youtube
A kocsmában egyébként tudják ki lehetett az elkövető, egy quebeci férfit ugyanis korábban már megakadályoztak a lopásban. Ha kézre kerül, a kocsma 2500 dolláros (több mint félmillió forintos) kártérítést szeretne behajtani rajta.

A lábujj megrongálásáért fizetendő fájdalomdíjat négy évvel ezelőtt emelték meg drasztikusan a Downtown hotelben. Egészen addig csak 500 dollár (kb százezer forint) volt az eszmei érték, amíg egy este Joshua Clark, New Orleans-i író le nem nyelte az itallal együtt a lábujjat is.

Clark készülhetett a csínyre, mert a bárban a többiek még magukhoz sem tértek a döbbenettől, amikor ő ötszáz dollárt a pultra csapva, sietve távozott. Másnap még gyorsabban kellett elhagynia a várost, mert indulatos helyiek, néhány Pokol Angyalával kiegészülve meg akarták lincselni a mutatványáért.

Az írót távollétében örökre kitiltották a kocsmából. A dawsoniak haragját alig enyhítette, hogy mivel a lábujjnyelő esetről videó készült, ami aztán bejárta világsajtót, a városuk turistacélponttá vált.

Az író 2016 végén mégis visszatért. Bocsánatot kért tettéért és átadta a bár tulajdonosának a végrendeletét, melyben jobb nagylábujját a Downtown Hotelra hagyja.

Orosz R. Zoltán



labujj-800x416.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,645
Legújabb tagunk
Epiphoneblt
Oldal tetejére