Hírek Elnöki ügy

Biden és a szabad világ vezetői újra és újra, ha kockázatot vállalva is, de elmennek Kijevbe, hogy kifejezzék az együttérzésüket és a támogatásunkat. A miénket speciel Karácsony Gergely főpolgármester vitte el, a lényeg, hogy az is ott van már.

Az Egyesült Államokban ma munkaszüneti nap van, lévén február 20. a Presidents’ Day. Az első elnök, George Washington születésnapja, amikor nemcsak rá, de az USA valamennyi elnökére emlékeznek.


A most hivatalban lévő demokrata elnök azzal tette felejthetetlenné az évfordulót, hogy váratlan látogatást tett Kijevben. Azok a képsorok, amelyeken Biden és Zelenszkij együtt koszorúzza meg az orosz agresszió áldozatainak emlékfalát, miközben behallatszik a légvédelmi szirénák sikítása minden bizonnyal ott lesznek a nagy történelmi tablók sorában. Történetek a jó oldalról.

Biden ukrajnai látogatásának természetesen elsősorban jelképes a jelentősége. De a gesztusok igazán fontosak. Az, hogy ki megy el a folyamatosan támadott városba és ki nem többet mond száz és ezer beszédnél. Ráadásul, a szivárgó információk szerint Biden ragaszkodott ahhoz, hogy ha Ukrajnába utazik, akkor a fővárosba. Nem akarja valami lengyel határ menti településsel lealibizni a dolgot. Abba a városba megy, amelyet egy évvel ezelőtt a putyini agresszorok el akartak foglalni, bábállamot felállítani, elfojtani a szabadságot és a függetlenséget.

Ukrajna egy évvel a barbár támadás után – éppen a szabad világ támogatásával – tartja magát. A város nem esett el, Zelenszkij nem menekült el, s bár a putyini gyilkoló gépezet továbbgörög, Oroszország ma már minden mértékadó vélemény szerint terrorista állam, háborús bűnök elkövetői. Végképp és talán örökre lerombolva azt a képet magáról, amikor a nyugati szövetségesekkel együtt volt képes küzdeni egy gyilkos, hódító hatalom ellen.

Biden és a szabad világ vezetői újra és újra, ha kockázatot vállalva is, de elmennek Kijevbe, hogy kifejezzék az együttérzésüket és a támogatásunkat. A miénket speciel Karácsony Gergely főpolgármester vitte el, a lényeg, hogy az is ott van már.

Természetesen, ahogy azt ukrán vezető politikusok is elmondták, a gesztusok fontosak, de fegyver is kell nyugatról. És nyilván lesz is, ha nem is olyan gyorsan feltétlenül, mint ahogy azt az ukránok megérdemelnék.

Véletlenül éppen most olvasom Umberto Eco remek esszéjét arról, hogyan ismerjük fel a fasizmust. Ebben felidézi azt, amikor Olaszországból elkergették a fasisztákat, s a város főterén a bevonuló partizánvezér mond győzelmi beszédet. A Mussolini-féle fasizmus alatt az emberek megszokták a végtelen, szóvirágos, nagyképű, handabandázó szónoklatokat a szűnni nem akaró tapssal és ovációval.

Most Mimo partizánvezér így kezdte: „Polgárok, barátaim, annyi fájdalom után itt vagyunk újra. Dicsőség azoknak, akik a szabadságunkért estek el”. És itt befejezte. Bárhogy is tapsoltak, kiabáltak neki. Ekkor értettem meg – írja Umberto Eco – hogy a szólás szabadsága azt is jelenti, hogy őszintén, retorikai fordulatok és túlzások nélkül mersz szólni.

Mi volt Zelenszkij első mondata, amikor megrázta Biden elnök kezét?

Thank you for your coming!

Ennyi és ebből mindenki értheti, amit kell. Csak a fasisztáknak szükséges hatalmas szónoklatokat levágniuk. Az őszinte szavak útja rövidebb.

Biden válasza körülbelül ennyi volt: Slava Ukraina.

Kijevben elhangozva ez mindent elmond most, amit kell.


Dési János


1676930435604.png
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Te nagyon fiatal vagy, nem tudod hogy volt ez korábban.
Mi is ez? Személyeskedés
A tudás egyedüli birtokosaként magát felsőbbrendűnek kikiáltó?
Azt a szovjetuniós ügyet ki ne tudhatná bárki?
És ne oda kanyarodj vissza mit mások már lehurrogtak vagy érv szempontjából erős összemosásnak csúsztatásnak láttak és rá mutattak.
Az Orbán és vallás ellenességed már fóbia mint írták
Valaki leírta technikádat miként nem vezet semmire mert átléped az ellenvéleményt visszakanyarodva a kezdetedhez
Ez a Mórickázá, közel 20 éve teszed
Valamikor Pitti nagyon haragudott rád ezért.
És sorban sokan.
apropó milett pittivel a házgondnokkal?
 
Pontosítsunk. A kiküldött nyugdíjak még a szovjet-magyar államközi szerződés termékei, egyébként pedig a számuk nem éri el az 1.000 főt.
Még pontosabban: csak azokra az országokra vonatkozóan van életben a mai napig ez a szerződés, amelyek a Szovjetunió utódállamainak ismerik el magukat.
Ilyen pl. Ukrajna.
Lehet, hogy darabszámra nem éri el az 1000 főt, összegében viszont meghaladja az évi 10 milliárd forintot. Mindezt olyan embereknek fizetik ki, akik soha, egyetlen napot nem dolgoztak Magyarországon, és soha, egyetlen forintot a közösbe be nem fizettek.
Fel lehetne osztani esetleg ezt a pénzt azon magyar nyugdíjasok között is, akik Magyarországon voltak járulékfizetők, és ott élnek a mai napig is.

Ha pedig ez ellen nem háborgunk, akkor az ellen se háborogjunk, hogy katedrális vagy éppen futballpálya építést szponzorálunk távoli lakatlan szigetekre.
 
Lehet, hogy darabszámra nem éri el az 1000 főt, összegében viszont meghaladja az évi 10 milliárd forintot. Mindezt olyan embereknek fizetik ki, akik soha, egyetlen napot nem dolgoztak Magyarországon, és soha, egyetlen forintot a közösbe be nem fizettek.
Igen de nem meri a politika felülvizsgálni
Nem csak ez a mostani ( a 2-3 ért)
Az az 1000 is kell neki
Az előttieknél meg nem volt fontos.
Nemzetközi szerződést bolygatni nem egyszerű.
 
Ladybug,
sajnos ez az állitás nemfedi teljesen a valosságot ! Mert sokszor csak "darab" volt az eredmény , ne dölljbe minden mesének !
Ezzel azt akarod mondani nem csak azokat akik németnek vallották magukat?
Mert én nem tudom, Havas Henrik meg épp nincs itt
Ő mondogatja sváb mivoltát
újpesti sváb időnként óbudai
Édesapja megjárta az ukrajnai hadifogságot
 
Utoljára módosítva:
Pontosítsunk... azokat telepítették ki, akik németnek vallották magukat.
Sajna ez egy olyan idopszak volt, amikor azt, hogy Te minek vallod magad mas dontotte el:(
Rengeteg németajku lett kitelepitve, és ezek kozt nagyon sok olyan, aki azert "lett" német, mert a szomszedja szemet vetett az értékeire.
Talan meg sulyosabb volt a helyzet Csehszlovakia kapcsan.
Benes Potsdamban kérte a gyoztes hatalmakat, hogy az osszes német és magyar lakos kitelepitheto legyen csehszlovakiabol.
A gyoztesek ebben csak felébe egyeztek bele, a németek kitelepiteset elfogadtak.
Szornyu dolgok tortentek ott :(
A szudetanemetek tomegevel kellett elhagyjak azokat az otthonokat ahol mar a felmenoik is éltek.
A magyarok hozzajuk képest megusztak akkoriban , de késobb 1946 utan megindult a lakosság felhigitása.
A magyarlakta telepulesekrol tomegevel vittek az embereket csehorszagba.
Aztan jott az ugynevezett lakossagcsere, ahol a megqallapodas szerint annyi magyar lett idekoltozteve, mint amennyi szlovak innen oda.
Csak hat ezzel is voltak gondok, ha megnezed a vagyoni aranyokat.

Szoval egy szornyu idoszak volt, amit a szocialista rezsimek probaltak megmagyarazni, vagy felremagyarazni.

Ami talan meg ettol is elgondolkodtatobb: a Benes dekretumok ma is torvenyben vannak szlovakiaban! A szlovak államiság feltételeként fogadta el a szlovak parlament, annak ellenere, hogy teljes egeszeben szemben áll az eu elveivel :(
 
Pontosítsunk. A kiküldött nyugdíjak még a szovjet-magyar államközi szerződés termékei, egyébként pedig a számuk nem éri el az 1.000 főt.
Kis matek:
10 milliárd forint osztva 1000 fővel, az annyi mint
10 millió forint/fő/év.
Vajon hány, Magyarországon járulékot fizető nyugdíjas évi járandósága éri el ezt az összeget?
 
Csakhogy tisztán lassunk!
Nincs, külön csak a magyarokra vonatkozó kisebbsegi törveny, csak az összes kisebbségre vonatkozó.
Hol is van ebben hátrányos megkülönböztetés?
 
Ezzel azt akarod mondani nem csak azokat akik németnek vallották magukat?
Mert én nem tudom, Havas Henrik meg épp nincs itt
Ő mondogatja sváb mivoltát
újpesti sváb időnként óbudai
Édesapja megjárta az ukrajnai hadifogságot
Lucano ,
igen erre gondoltam , hiszen volt olyan család ahol az összes férfit kitelepitették esetleg családostól , de a nöket otthagyták a faluban . Illetve mondjuk te aki csak mint szomszéd pont aznap amikor az ÁVO a falut körbefogta átmentél szokás szerint szomszédolni mint akkoriban szokás volt a férfiak körében , kártyázni , sakkozni igy hát téged is szépen bevagoniroztak majd Budaörsön ahonnét a vagonok elindultak az átkos nyugatra !
A késöbb "belföldi" osztályellenséget meg a Józsefvárosi pályaudvarról küldték az ország keleti megyéibe , vagy Recskre esetleg Kistarcsára .
 
Pontosítsunk. A kiküldött nyugdíjak még a szovjet-magyar államközi szerződés termékei, egyébként pedig a számuk nem éri el az 1.000 főt.
Az 1963-as államközi egyezmény szerint a nyugdíjat a saját törvényei alapján az az ország fizeti, amelybe az illető áttelepült, vagyis Magyarország állja az Ukrajnából érkező nyugdíjas korú áttelepülők anyagi ellátását. Elméletileg életvitelszerűen itt is kellene tartózkodnia, de ezt már senki nem ellenőrzi.

Nem tudom, hogy most hogy áll a dolog, de olvasóm, hogy kezdetben a 25.000 forint minimál nyugdíj idején ez az Ukrán átlagfizetések duplája volt. A Bajnai-kormány meg akarta szüntetni a megállapodást, a 2010-es kormányváltás miatt azonban ezt már nem tudta megtenni, az Orbán-kormány pedig azóta sem döntött róla, az érintettek meg a választások idején hálálkodnak és ahogy Gulyás Gergely egyszer beismerte, a külföldi magyarok juttatták öket a 2/3-os parlamenti előnyhöz.

Pontosítsunk... azokat telepítették ki, akik németnek vallották magukat.

Az első magyar németeket Budaörsön vagoníroztak be 1946. január 19-én és ezekben a marhavagonokban voltak kénytelenek elhagyni a hazájukat Németország irányába.
Ezzel megkezdődött több mint 200 000 magyar német kitelepítése. A magyar németeket már 1944 decemberében a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára.

„A nemzetközi jog szempontjából az ősi hazához való jog a népek önrendelkezési jogában és az annektálás tilalmában egyaránt szerepel. Sőt, ez a jog más emberi jogok előfeltétele is, hiszen a polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat nem az ürességben, hanem teljesen helyesen gyakorolják azon a területen, ahol az ember otthon van. Ezért minden kiutasítás emberiség elleni bűncselekmény!"

A magyar németek jó részét a Szovjetunióba deportálták kényszermunkára, vagy Magyarországon "de-nacifikációs" eljárást folytattak ellenük, elvették a vagyonukat, megfosztották a jogaiktól és 1946 és 1948 között Németországba utasították, előbb az amerikai, majd később a szovjet megszállási övezetbe.

Hogy ki tartja magát németnek azt az 1930-as népszámlálásból lehetett kiolvasni. Magyarország megszállása a Németek által könnyen ment, mert sok magyar-németnek már a ruhásszekrényben volt az egyenruhája.

Bayer Zsoltot megvádolta valaki egyszer, hogy zsidó, de ö rögtön megcáfolta ezt és büszkén elmondta, hogy a nagybátya a Waffen SS-be szolgált és ez kizárja, hogy ö zsidó lenne. Elhiszem neki.
 
Hasonlóan mint a japánokat Pearl Harbor után
számukat nem tudom.
De nem a szám-szerűség a lényeg.
Hanem az állami cselekedet.Ténye
Az amerikai japánok vasárnap emlékeztek meg arról, hogy a Japánnal akkor háborúban álló Egyesült Államok kormányzata 1942-ben döntött arról, hogy internálótáborokba zárja az Amerikában élő japán származású embereket.
Február 19-én Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök alig több mint két hónappal a Pearl Harbori támadás után
Az internálás keretében mintegy 120 ezer embert zártak internálótáborba
És vagyonelkobzási sérelem is érte őket.

Ezt a rendelkezést az Egyesült Államokban különböző módon alkalmazzák . A nyugati parton az összes japán-amerikait internálják (Kalifornia lakosságának 1,2% -a).

1988-ban Ronald Reagan amerikai elnök törvényt írt alá, amely részben bocsánatot kért a történtekért.
Csatolás megtekintése 1914253

A tudat, hogy nem mi vagyunk az egyetlen aki vét az ember jogok ellen engem nem vigasztal meg söt nyugtalanít.
 
Mi is ez? Személyeskedés
A tudás egyedüli birtokosaként magát felsőbbrendűnek kikiáltó?
Azt a szovjetuniós ügyet ki ne tudhatná bárki?
És ne oda kanyarodj vissza mit mások már lehurrogtak vagy érv szempontjából erős összemosásnak csúsztatásnak láttak és rá mutattak.
Az Orbán és vallás ellenességed már fóbia mint írták
Valaki leírta technikádat miként nem vezet semmire mert átléped az ellenvéleményt visszakanyarodva a kezdetedhez
Ez a Mórickázá, közel 20 éve teszed
Valamikor Pitti nagyon haragudott rád ezért.
És sorban sokan.
apropó milett pittivel a házgondnokkal?

Egyáltalán nem személyeskedés, maximum egy tévedés ha fiatalabbnak becsültelek mind amilyen vagy.
Más dolog valamit átéli és más valamiről olvasni, különösen a közmédiák manipulálva vannak.

Igen a Pitti-vel sokat diskuráltunk a "teremtés-mitosz versus Evolutio" volt a téma.
Legkésőbb a Covid-epidemia után az emberek fejében eldőlt a vita.
 
Gondoltam, hogy kronologikusan összeszedem az Ukrajnai kisebbségekre vonatkozó törvényeket,
- miért gondolták ki öket, hol van bennük a hiba, hogyan reagált rá az EU, stb de nincs értelme a fáradozásnak.

Aki ugyanis egy ilyen helytelen rendelettel akarja megmagyarázni Ukrajna megtámadását, helyeselni Putyin öldöklését az aránytalanságot követ el.
Orbán sokkal súlyosabb vétkeket követett el az uralkodása alatt, de senki nem akarja Magyarországot lerohanni, területeket elvenni töllünk e miatt.

Inkább idézni szeretek okosabbaktól de most beteszek egy videot
amiben nagyon jól összevan foglalva a háború kitörésének, menetének a története söt a végén a kisebbségekre vonatkozó törvényről is szó van

Remélem nem leszek megdorgálva ha beteszem ezt a linket, érdemes szépen végighallgatni és végig gondolni.

 
Nem csak a magyar németeket, hanem a magyar magyarokat is. A málenykij robotról egyetlen rokonom jött vissza élve.
De mindjárt azt mondja ugyanaz ki nekem
Nem élted át csak közmédiából hallottad, vagy amiről tudsz az téves mert csak Ő nála van az igazság jobban tudja bárkinél.
Vagy kitalál ezer grafikont mit nem tud összefüggésbe hozni de úgy tesz mintha épp érv lenne.
Ha meg lebukott, csúsztat egyet springfieldi homér


A külvárosi kékgalléros ellenére
Élete rutinja során számos figyelemreméltó élményben volt része, többek között az űrben járt, egyedül mászta meg Springfield legmagasabb hegyét, harcolt George HW Bush volt elnökkel, és Grammy -díjat nyert egy fodrásznégyes tagjaként.
homér
1677394054314.png
Homer szállóigéje, a dühös kiáltás, a "D'oh!"
 
Utoljára módosítva:
A késöbb "belföldi" osztályellenséget meg a Józsefvárosi pályaudvarról küldték az ország keleti megyéibe , vagy Recskre esetleg Kistarcsára .
Mindjárt azt mondja valaki rá ezt csak olvastad vagy közmédiából halottad.
Mert Ő másképp tudja, vagy átélte mint a többit, mivel neki van kreol felesége kizárólag és Ő benne ezer náció vére folyik(kiben nem?) ezért multi kultira született.
" D'oh! " Homer Simpson

A külvárosi kékgalléros ellenére
Élete rutinja során számos figyelemreméltó élményben volt része, többek között az űrben járt, egyedül mászta meg Springfield legmagasabb hegyét, harcolt George HW Bush volt elnökkel, és Grammy -díjat nyert egy fodrásznégyes tagjaként.
 
Utoljára módosítva:
Gyerekek jobb lenne ha nem velem foglalkoznátok hanem megpróbálnátok megállítani Orbánt mielőtt Magyarország újra az Orosz föderació tagja lessz.
Akkor aztán dumcsizhattok tovább a "malenkij robot-ról" a végtelenségig.

Nem mondok ujjat, hogy
Orbán Magyarországnak az EU-ból és a NATO- ból való kivezetésén dolgozik már rég óta, csak a kilépés idejét ö szerette volna kijelölni, most elé jönnek a szövetségeseink.

Nem oracle amit mondok, meglehet, hogy már márciusban meg fog ez történni.
 
Csakhogy tisztán lassunk!
Nincs, külön csak a magyarokra vonatkozó kisebbsegi törveny, csak az összes kisebbségre vonatkozó.
Hol is van ebben hátrányos megkülönböztetés?
Egy jogi csűr csavart linkeltél
De itt egy olyan rész ami úgy tűnik azonnal feloldást ad a diszkrimináció tilalma alól ha objektíven megalapozottan teszi.
Imádni való
Majd pereljen ha nem objektíven és nem megalapozottan diszkriminálták szerinte
1677426328931.png


1677426879779.png

Ime egy objektíven és megalapozottan diszkrimináló
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Valakinek meg van Gordosné Szabó Anna (szerk.) (2004): Gyógyító pedagógia? Word-be szeretném felolvastatni!
Sziasztok! Friss tag vagyok! Le szerettem volna tölteni egy dokumentumot, de minden villogni kezdett! Mit kellene tennem?
Palotai-Nemes Klaudetta wrote on sofi5's profile.
Kedves Sofi5!Láttam,hogy a pdf változatokat feltöltötted a Színes kérdések és válaszok német nyelvből – B1 szint ből. Megvettem a könyvet, de nincs cd lejátszóm,online pedig nem tatlálom a hanganyagot. Neked online formátumban meg van esetleg? Tudnál segíteni? Előre is köszönöm. Klaudetta
katica69 wrote on Punpido25's profile.
Szia!
Szeretném elkérni tőled a könyvet.
Sokat varrok az unokáimnak a családnak. Magamtól és videókból tanúltam meg. De hiányoznak az egyszerű fortélyok.
Köszönöm előre is.
trueheart wrote on Melitta's profile.
megkérhetlek,hogyha nem tudod tolerálni a tagok véleményét,azt ne egyoldalúan cenzúrázd!? nem diplomatikus,és amúgy mi nem vagyunk elkötelezett radikális szélsőbalosok! (sem) munkából élünk (van olyan) Ti mért nem tudtok főzni,könyveket megvenni,filmeket adni?

Statisztikák

Témák
37,716
Üzenet
4,699,520
Tagok
608,866
Legújabb tagunk
Vic Brown
Oldal tetejére