Hírek Elon Musk kérdez — A „Woke” állapota Kanadában

A közelmúltban többször írtam a világ állapotáról, (elmeosztály), es benne hazánkéról (zárt osztály). Most újabb példán demonstrálom, hogy a nyugat is szorgosan dolgozik, nehogy lemaradjon.

Elon Musk, a leggazdagabb ember a világon, a közelmúltban feltett egy kérdést a saját platformján, (amit sok tizmilliárdért vett meg). Sokan felkapták a fejüket, hogy mi a francról ír.

A kérdés ugyanis úgy szólt, hogy ‘Ez legális’?

A kérdést azután tette fel, miután látott es olvasott egy hirdetést, és ezen kiakadt. A hirdetést az egyik kanadai csúcs-egyetem, a vancouveri UBC (University of British Columbia) adta ki. A hirdetésben a fogorvosi szakra keresnek munkaerőt, nem is akármilyen pozicióra: kutatókat, kutatási vezetőt.

A hirdetés szerint azonban csak bizonyos emberek jelentkezhetnek: nők, fogyatékkal rendelkezők, vagy rasszizmus által megkülönbözthető kisebbségből származók. Ez útobbi magyarul azt jelenti, hogy az illető nem fehér.

Na ezen akadt ki Elon, és ártatlanul megkérdezte, hogy ez legális-e? Úgy gondolom, hogy sokunk számára látszik hihetetlennek ez, hogy a számtalan féle megkülönböztetes leküzdése után pont a világ egyik legfejlettebb és legszabadabb országában jön elő egy ilyen eset? Amint kiderült, az eset nem is egyedi, és nem is hogy legális, hanem kötelező. Ezt több megkérdezett elemző, vezető csatornákon sokszor nevetve adta elő, hogy Elon semmit nem tud a kanadai törvényekről, bár ő is élt Kanadaban, 1990 körül, és járt is itt egyetemre. (18 éves korában jött Kanadába Dél-Afrikából).

Merthogy ez nem kérdés, mondták a hozzáértők, hogy legális-e,mert ez igenis előírás. Miről is van szó?
A szakértők elmondták, hogy ha egy intézmény a kanadai kutatási program keretében (tehát azáltal támogatva, fizetve) vesznek fel embereket, (Canadian Research Chair program) , akkor meg kell felelniük az ezáltal állított kritériumnak, amely , – szépen megfogalmazva, – “népesség alapú célokat jelől ki a szövetségi kormányzat által kijelölt csoportok számára”.

Gyönyörű megfogalmazás, ugye? Meg is indokolják, hogy az emberi jogokról szóló kanadai törvény 42-ik cikkelye megengedi, hogy speciális programokat indítsanak történelmileg háttérbe szorított csoportok számára. Magyarul ez azt jelenti, hogy ha a szövetségi kormány pénzéből akarsz ilyen poziciókat finanszírozni, akkor meg kell felelned ezeknek a feltételeknek. Ezen feltételek csoportos neve a DEI, magyarul Sokszinűség, Egyenlőség, Befogadás. Ezen belül tűznek ki célokat a fentiek szerint.

Ez nem tetszik Elonnak, ő még mindig olyan régi baromságok alapján venne fel embereket, hogy a legjobban kvalifikált kapjon meg egy állást, és kész. Micsoda hülyeség, nem? Itt persze erről szó sincs, mert ez egy fordított diszkrimináció nyilvánvaló formája, amit nem is próbálnak titkolni, sőt… büszkék arra, hogy az eddig elnyomott csoportokat helyezik előnyös helyzetbe. Tehát ha nem vagy nő, csökkent képességű vagy megkülönböztetett csoporthoz tartozó, akkor nem is pályázhatsz ezekre az állásokra. (I.e. ha pályázol, nem fogadják be a pályázatodat).

Hogy miért káros ez? Talán nem is kell magyarázni, annyira egyértelmű. Persze senki nem mondja azt, hogy az ilyen hátrányos helyzetű csoportokba tartozó embertársainkat ne juttassuk mindenféle lehetőséghez. Viszont ha nem a legalkalmasabb ember jut egy ilyen, a közösség által fontos pozicióba, az nyilvánvalóan a lakosság számára széles körben lehet/lesz káros. Az eredmény társadalmi szinten a színvonal csökkenése lesz előbb utóbb. Nemcsak arról van szó, hogyha nem a legjobb fogorvos-professzort veszik fel, akkor majd lehet, hogy nem jól tömi a fogadat a tanítványa 10 év múlva, ha hozzá kerülsz. Hanem arról is, hogy mit jelent ez a megkülönböztetett rétegnek, (ez esetben pl a fehér férfiaknak). Mi a francnak tanuljon ő, ha úgyse jut be.

A teljességhez tartozik, hogy nemcsak Elon, hanem sokan mások is falra másznak ettől a forditott megkülönböztetéstől. Nyílvánvalóan sokan szenvednek ettől napi szinten. Pl. egy másik vancouveri egyetemen egy esetben az öttagú bizottságnak kellett eldöntenie, hogy felvegyen-e egy illetőt, aki csak a DEI alapján felelt meg a feltételeknek, (szakmailag nem). Bennszülött volt. A bizottság elnöke egyszerű kérdést tett fel a bizottsagi tagoknak: szerintetek el tudja-e végezni az illető a pozicióban meghatározott feladatokat? A válasz az volt, hogy NEM. A második kérdés, hogy akkor felvegyük-e az illetőt, ketten mondták, hogy igen. (A végén hárman ellene szavaztak, és nem vették fel.)
Ez az eset sikeres lenne Orwell egy könyvében, vagy akár a Monty Python egy jelenetében, de egy kanadai egyetemen?

Az egyetemeken el is indultak tiltakozó mozgalmak, a legjelentősebb talán az a levél, amit 40 neves professzor irt alá, kifejtve ennek a gyakorlatnak a tarthatatlan és káros voltát.

Én emlékszem a saját példámra, amikor a 90-es évek elején (amikor ez a megkülönböztetés-baromság még gyerekcipőben járt). Ekkor kb 4 éve voltunk Kanadában. Én egy gazdasági kutatónak voltam az elnökhelyettese Torontóban, és mellette a torontói polgármester külpolitikai tanácsadója. Akkor határozta el a város, hogy az addigi protokol iroda helyett létrehoznak egy nemzetközi irodát (a város külügyminisztériumát). Ki is írták a pályázatot, amit a város vezetői szerint is rám szabtak, mert az én munkámat emelte volna egy magas, igazgatói rangba. Mikor az interjúra készülve megkérdeztem a jegyzőt, kik jelentkeznek még, és milyen esélyem van, szó szerint ezt mondta: Tibor, tudom, hogy ez rád van szabva, és azt is, hogy náladnal nincs nagyobb nemzetközi tapasztalattal itt senki a láthatáron. De ahhoz, hogy megkapjál egy ilyen állást, ahhoz fekete vagy barna Indián nőnek kellene hogy legyél, ha lehet akkor légyszí tolókocsiban.

Ez volt 30 eve. Akkor nem volt még DEI, woke sem volt, de volt elvárás minden állami intézménnyel szemben, igy az önkormányzatokkal szemben is. Emlékszem például, hogy Toronto akkori főtervezője állandóan arról panaszkodott, hogy nem tudnak betölteni egy tervezői állást, mert az egy bennszülöttnek van fenntartva, és nem volt ilyen jelentkező. Tehát az adófizetők látták annak a kárát, hogy az indiánokat nem érdekelte ez a szakma.

Szóval ha ez volt 30 éve DEI program nélkül, mit várhatunk ma?

Ennek talán az egyetlen előnye, (pl a fehér férfiak és a társadalom számára is ) az, hogy az így kireszkesztett embertársaink a magánszektor felé kényszerülnek, és azt fogják erősíteni. Márpedig tudjuk, hogy az állam a legrosszabb menedzser. A magánszektor biztos, hogy jobban fogja felhasználni őket, mintha ez egy állami helyen történne.

A magam példája is ezt mutatja. Mivel a pályázatom erre az állásra eleve kudarcra volt ítélve, a polgármesterrel és másokkal megalapitottam a Kanadai Urbanisztikai Intézetet es azon belül egy Nemzetközi Programok Irodáját. Ezt mint alapitó Executive Director vezettem másfél évtizedig. Az állami helyen kényelmes állás és jó fizetés várt volna, itt meg rengeteg kihívás, ahol a keletről hozott edukáció és vállakozószellem legjavát kellett óriási stressz közepette hasznosítanom, siker esetén sokkal több eredménnyel.

Mivel ez bejött, nagyon is, 5 évre rá 5 kontinensen 12 irodánk volt, és több, mint száz országban dolgoztam város-menedzselési, infrastruktúra-fejlesztési, önkormányzati pénzügyi projekteken. Nyugodtan lehet mondani, hogy jól jártam, és az intézettel a társadalom is, világszerte. Ha akkor felvesznek a városhoz főállásban, akkor ebből semmi nem lett volna.

Ezzel együtt ez a mai gyakorlat velejéig káros és minél hamarabb megszüntetendő. Az egyenjogúság az egyenlő lehetőségeket kell, hogy jelentse, és nem az egyenlő kimenetelt. Mindenkinek legyen egyenlő esélye az induláshoz, és a fejlődéshez, de azt garantálni, hogy a fogorvosok között olyan arányban szerepeljenek szinesbőrűek vagy transneműek vagy tolószékesek, mint a társadalomban általában, ugyanolyan hülyeség, mintha azt követelnénk meg, hogy a kőművesek meg a nővérek is fele-fele legyenek férfiak és nők. Sőt a katonák is.

Egyébként a jogászok azóta megmagyarázták Elonnak azt is, hogy minden emberjogi törvény és jogszabály (miszerint nem szabad megkülönböztetést alkalmazni), rendelkezik kivételekkel. E kivételek szerint igenis lehet megkülönböztetni, ha ez az egyenjogúság nevében, ennek helyreállítása érdekében történik. Arra a kérdésre pedig, hogy van-e ezellen valami tiltakozási lehetőség, a válasz az hogy persze tiltakozhatsz, perelhetsz, de ezeket komolyan sem veszik, mert ilyen a törvény. A változáshoz a legmagasabb szinten kell a változás, magyarul Trudeu liberális kormányának kell elhúznia, és egy új kormánynak új törvényeket hoznia.

És ennek az őrült gyakorlatnak a legnagyobb bűne: a baloldali túlkapásokkal elősegíti a jobboldali szélsőségek előretörését. Egyre-másra kerülnek vezető pozicióba fasisztoid és más őrült szélsőségek a világban.

Beengedünk migránsokat ellenőrizetlenül és korlátlanul millió számra? Majd jönnek a migrációt tagadó és tiltó rasszista barmok. Elengedjük a woke ideológiát hadd szárnyaljon minden túlkapásával együtt? Döntögessenek szabadon szobrokat mindenféle hamis ideologiákra hivatkozva? Majd jönnek a fasiszta rezsimek.

Természetesen ha rendszerszíntű rasszizmus vagy ha más megkülönbőztetés van, azon sürgősen változtatni kell. Lehetőséget adni a különbőző hátrányosan megkülönbőztetett egyéneknek és csoportoknak. Ezt viszont nem úgy kell, hogy megfelelő képesítés és gyakorlat nélkül veszünk fel embereket, (amire másokat nem vennénk fel emiatt), hanem az egyéni kapacitásukat kell erősíteni. Magyarul, segítsünk nekik, hogy elérjék azt a szintet, amit egy – egy állás megkíván, hogy meg tudjanak felelni a szakmai feltételeknek.

Az, hogy valaki milyen szinű, vagy milyen genderhez tartozik, az nem szakmai feltétel.

Ha tovább megyünk ezen az úton, akkor elkerülhetetlenül rosszabbodni fog a helyzet a szélsőségesek térnyerése miatt. Az inga kileng, most balra, aztán majd még jobban jobbra. Amíg valaki, (mint otthon Orbán) fel nem akasztja azt az ingát, hogy na jó ennyi és kész.

Szoktam mondani, hogy a politikában a liberálisok a gáz pedál, a konzervatívok a fék. Én, bár közgazdászként a konzervatívok közé tartozom, emberként, polgárként, mindig a határokat feszegető, gázt nyomó liberálisok között voltam. Viszont mindig figyelmeztettem, ne nyomd a gázt, ha a szakadék szélén állsz.


Frank Tibor
Vancouverben élő matematikus-közgazdász, üzletember

1743094947978.jpeg
 
Ez egy nagyon jó meglátás.
Csak miért kellett ehhez az USA-ban elnökváltás.
Európában is ez lesz vagy tovább folytatódik a szélsőségesek előnyomulása.
 
Ez nem tetszik Elonnak, ő még mindig olyan régi baromságok alapján venne fel embereket, hogy a legjobban kvalifikált kapjon meg egy állást, és kész. Micsoda hülyeség, nem?
micsoda vilagtol elrugaszkodott otlet
, (ez esetben pl a fehér férfiaknak). Mi a francnak tanuljon ő, ha úgyse jut be.
akar maltert is keverhet a barna-fekete-sarga sohasem fog
Szóval ha ez volt 30 éve DEI program nélkül, mit várhatunk ma?
valtozast aprilis 28.-an
liberális kormányának kell elhúznia, és egy új kormánynak új törvényeket hoznia.
ez fog megtortenni aprilis 28.-an
es masnap tisztitott levego lesz
 
Röviden az van amitől féltem. Ha nagyon túltolják a történelem ingáját az egyik irányba, vissza lendül és kileng szintén túlságosan a másikba is. Továbbá mint már számtalanszor leírtam, mélységesen elítélem a szélsőséges diktatúrák rémtetteinek relativizálását. Ha Hitlerék, vagy Sztálinék annyira lettek volna nácik és kommunisták, mint akiket ma ezekkel a jelzőkkel illenek, azt több 10 millió ember halálára nem került volna sor.
 
Utoljára módosítva:
Ez az érem egyik oldala.
Az érem másik oldala pedig az, hogy gyengénlátó felnőttek (akiken nem látszik), titkolják a látássérülésüket munkavállalásnál, mert hiába tudnák ellátni a feladatot, a munkáltató köszöni, nem kér belőlük.

Hány mozgássérült jogászt láttatok?
Hány siket vagy vak informatikust? Pedig ...

Nem hinném, hogy fogorvos kutatók felvételénél nem volt előírt szakképzettség, x évi gyakorlat, doktori + publikációk, nyelvtudás, stb..
S ha nem volt, akkor csókolom, talán nem a DEI-vel van először baj.

Elon Musk lenne, akinek a véléményén el kellene indítani egy cikket a megkülönböztetés bármely irányú helytelenségéről???
Nekem itt bicsaklik az egész.
Ez ugyanaz az Elon Musk, akihez a DOGE tartozik, és nagy ívben dobott ki az állásából szakképzetteket pl. a nukleáris rendszerek működtetésének területéről (hogy aztán bocsi, tévedtünk, visszakönyörögjék őket, mert nem volt, aki működtesse a rendszert) ???

A DEI intézményét nem kidobni kell, hanem a hozzákapcsolódó helytelen gyakorlatokat kellene felszámolni.
 
Utoljára módosítva:
Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, a "kedvenc" rokkantass történetemet egy ismerősöm mesélte. Logisztikai központ, nemzetközi vállalat. Felvettek egy hallássérült rokkantnyugdíjast, nem nehéz fizikai meló, de fontos, egy hat fős csapatba került be. Nem is volt gond végezte a dolgát, stb. Már a harmadik feleségénél járt, aki szintén rokkant volt. Aztán egy jó évvel később elment ebédelni és nem jött vissza. Mint kiderült az egyik diákmunkás lány fenekére csapott rá a raktárban, úgy hogy kb. 2 méterenként van egy kamera a falon. A tanulság nem csak az fontos milyen fizikailag az ember, hanem az ész és a mentalitás is számít.
 
Elon Musk kérdése: Ez legális?

S akkor olvasom a következőt:

1743324042970.png

1743324070916.png

1743324348062.png


Eszembe jut az amerikai választás, ahol Trump "tarolt", bár messze nem voltak elégedettek vele az amerikaiak az előző ciklusban. Az elnökök népszerűségi listáján messze, hátul maradt, s most sem javított.
Eszembe jut Románia, s akár Magyarország és Orbán megbeszélése Putyinnal 2009-ben, dicsekvése, hogy "egyeztettek".

Szavazatvásárlás milliókkal és internetes tech cégekkel a hátuk mögött.
 
Elon Musk kérdése: Ez legális?

S akkor olvasom a következőt:

Csatolás megtekintése 2054304
Csatolás megtekintése 2054305
Csatolás megtekintése 2054306

Eszembe jut az amerikai választás, ahol Trump "tarolt", bár messze nem voltak elégedettek vele az amerikaiak az előző ciklusban. Az elnökök népszerűségi listáján messze, hátul maradt, s most sem javított.
Eszembe jut Románia, s akár Magyarország és Orbán megbeszélése Putyinnal 2009-ben, dicsekvése, hogy "egyeztettek".

Szavazatvásárlás milliókkal és internetes tech cégekkel a hátuk mögött.
Már megint tele szöveget fotózott képekkel.
Elon Musk kérdése: Ez legális?:eek:
 
"Trump kritikusai: Három prominens tudós elhagyja az Egyesült Államokat.

A Yale Egyetem három neves tudósa, akik kritikusak Donald Trump amerikai elnökkel szemben, el akarja hagyni az Egyesült Államokat.
Timothy Snyder és Marci Shore történészek, valamint Jason Stanley fasizmuskutató Kanadába költöznek.
A Zeit Online-nak adott interjújában Stanley az Egyesült Államok politikai fejleményeivel indokolta lépését. Lépésének kiváltó oka az amerikai kormány nyomása volt a New York-i Columbia Egyetemre és annak reakciója.

Stanley fasizmuskutató drasztikus megjegyzéseket tett az Egyesült Államok politikai helyzetére. Arra a kérdésre, hogy beszélne-e az országban uralkodó fasiszta állapotokról, azt mondta: "Igen, természetesen. Milyen egyéb kifejezéseket használjunk? A fasizmus nem csak egy szitokszó, hanem egy fogalom, amely segít megérteni a valóságot. "És amit most látunk, az a fasizmus."


Tages Anzeiger, Zürich
 
Ahogy szigorítanak és elvonnak különböző pénzbeli támogatásokat a rászoruló vagy gyengélkedő földrészektől úgy fog a piaci résbe Kína betörni és visszakerülni nagyon nehéz lesz.
Egyre több információ utal arra, hogy Kína az USAID leállítása miatt keletkezett hiányt megpróbálja pótolni a fejlődő országokban. Elsősorban az olyan programoktól, mint az egészségügy és az oktatás – ahol különösen hiányzik az amerikai támogatás –, várható, hogy Kína fejlesztési segélyei megjelennek a Peking számára is kulcsfontossággal bíró régiókban és ágazatokban.
Európa is így jár(hat) közelebb lesz mint az USA....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bbea69 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Hálás köszönet az új fordításért, a rengeteg belefektetett munkáért!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a új fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm a Deamonica fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Szuper lett a 36. Könyv is. Várom a továbbiakat
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,714
Üzenet
4,931,708
Tagok
623,914
Legújabb tagunk
Wesleymuh
Oldal tetejére