Elszökött az otthonból egy veterán a partraszállási ünnepségre

Pedro Alvarez

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Alvarez,
arról nem tehetek, hogy a szakszervezeti képviselők és emberi jogi aktivisták nem olvasnak könyveket.. ugyanis amit írtam, az nem vicc, hanem egy regény. Tessék elolvasni, és ne engem kioktatni. Hogy mi kár, azt majd a varjak tudják.

Igen, igen, Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott Jonas Jonasson személyében. Ez a Jonasson pedig nekiállt, és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye.

Na, pont ezért írtam neked azt, hogy nem kellet volna a veterántörténetet elhumorizálni, hiszen csak annyi azonos a két történetben, hogy az idősek otthonában ücsörgő öregekről szól, akiket senki se látogat,, és ahol a főszereplő 100. születésnapját az idősek otthonában készülnek megünnepelni. Mivel ehhez az ünnepeltnek nincs semmi kedve, kilép a hétköznapi életből ... az ablakon. Az onnan való ún. eltávozás módja esetleg még hasonló lenne, de annak alapvető oka, - bár vannak benne párhuzamos szálak - már nem! Tehát nem volt túl szerencsés megemlíteni ezt a könyvet, bár maga a könyv elmegy, mint szórakoztató olvasmány.

Viszont ezt a két idézetet azért érdemes ide is bemásolni:
"Aki csak az igazat mondja, azt nem érdemes hallgatni."
"Az élet úgy működik, hogy ami helyes, az nem feltétlenül azonos azzal, ami tényleg helyes, hanem inkább azzal, amiről a döntési helyzetben levő ember azt mondja, hogy helyes."

Apropó, ezt most találtam neked.

 
Utoljára módosítva:

GulyiBogee

Állandó Tag
Állandó Tag
Csodálom a tettét. 89 éves. Fitt szellemileg friss... másképp hogyan vihette volna véghez a szökését. Igaz ahhoz hogy túlélje a 2. világháborút leleményesnek kellet lennie.
 

Pedro Alvarez

Állandó Tag
Állandó Tag
Mármint, úgy érted, hogy neked, hisz nem én idéztem be rosszul ezt a könyvet.
Ha még nem fogtad volna fel, a két történetnek, bár van benne némi hasonlóság, de semmi köze egymáshoz!
Az tény, hogy vannak benne közös szálak, ezt tegnap írtam is, - pl. lelépés az otthonból, közlekedési eszközre jegyet váltva történő utazás, stb. csak ezt úgy látszik, nem olvastad el - és a két főhős, főszereplő idős, otthonban élő ember, ennek minden negatív folyamodványával egyetemben, de alapvető lényeg na az nem azonos! Míg az eredeti angol úr esetében a kiterjedt társadalmi megemlékezés az elesett hősökre megvolt, és az öregúr ezen szeretett volna részt venni, de ezt kvázi megtiltották neki az utaztatása tiltásának okán, addig az általad idézett vidámabb hangvételű regényben a másik öregúrnak a helyi, kisebb közösség szervez egy ünnepséget, de ezen ő nem kíván részt venni, ezért lelép onnan, és ez nem ugyanaz az alaptéma, noha, mint írtam is, van benne némi hasonlóság, de alapvetően nem ugyanaz!

Továbbá, míg az idős háborús veterán esetében a továbbiak előre le voltak szervezve a többi veterán közreműködésével, addig a regény történetében a másik öregúr sorsát a menetközbeni események formálják, alakítják ki, és viszik bele számtalan, humort sem nélkülöző szituációkba.

Viszont az eredeti történetünk korántsem vicces, - bár némi helyzetkomikum azért van benne - inkább szomorúnak nevezhető! És ezért is, ennek okán írtam neked, hogy nem volt szerencsés megoldás részedről az alaptötének mellé beidézni az egyébként világhírű, humoros regényt, amit egyébirányt már megfilmesítették, és tavaly decembere óta az angol nyelvű verzió már látható volt is, például a skandináv nyelvterületen. Hozzánk a filmes gyártók tiltásai miatt - a premier filmek szinte azonnal elérhetőek, és letölthetőek ingyen! - jó, hat hónap elteltével érkezett meg Felix Herngren filmadaptációja, aminek a forgatókönyvét a világhírű regény alapján maga a rendező, Felix Herngren, és Hans Ingemansson írta, és a film jelenleg a Corvin moziban szinkronosan, a Művész, Puskin és Toldi moziban feliratosan látható!
 

csigafi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szuper jofej kis öreg lehet :) én is dolgoztam egy idösek otthoában nem semmi fej némely kisöreg úr és hölgy :). Végül is azt mondják csak a test öregszik meg a lélek örökké fiatal marad. _♥_/°°
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok,
akkor egy kis kiegészitést engedjetek meg . Most hozzta a TV hiradó , hogy az "öreg úr" a napi szokásos sétája után nem érkezett haza az otthonba . Erre fel köteleségük szerint cselekedve a gondozok értesitették a rendörséget . Maga autóstoppal érkezett Calaisba ahol felosont a kompra , neki volt az ünnepségen a legnagyobb sikere és nem a Politikusoknak :D . Már hire ment , vissza felé ingyen szállhatott a kompra és élete végéieg ingyen használhatja azt . Volt bajtársaival megbeszélték , hogy évente átutaznak Franciaországba . Na csak ennyi lett volna a részemröl .
 

telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
... akkor egy kis kiegészitést engedjetek meg ...
Köszönjük -- gondolom, ez többünknek is lényeges volt.
[ Nem szőrszálhasogatásnak szánom = ] Gondolom, az autóstoppolás "otthonról" Doverbe történt ... Calais már a "túloldal" -- a francia kikötő a Pas de Calais keleti oldalán ... Legalább annyira talpraesett volt, hogy nem indult útnak gyalog ...
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz telaci,
köszönöm szépen a kisegitést , igazad van persze Doverben történt a kompra osonás , csak közben félig a hireket hallgattam lehet igy csuszott be a hiba , vagy öregszem és összekevertem a két nevet ;)
 
F

Fricsó

Vendég
Minden tiszteletem a veteráné!
Aki szellemileg friss, legyen bármily idős korú is, az jogosan érzi a környezetében élők "gondoskodását" gyámságnak. Neki nem kell senkinek megfelelnie, Ő választ adott a történelem hívó szavára. Vannak akik írják, akik tanítják, és akik élik! Ő átélte, és nem lenne joga senkinek visszafogni abban, hogy újra éljen!
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Fricsó ,
Látod ez a Média , senki sem tiltotta meg illetve tartotta vissza , hanem egyszerüen lelépett . A délutáni sétájából nem ment vissza az otthonba . Nem tudom , de engem a frázna ki , ha majd 90 éves apám nem jönne vissza a délutáni sétájából , mert már akkor kerülget a fene , ha nejem késöbb jönn a kocsival haza mint szokot . Igaz embere vállogatja . Valamikor gyerekkoromban a parasztok egy tehén miatt a fél határt is bejárták , oszt az csak egy tehén vot .
 

vaskalap66

Állandó Tag
Állandó Tag
Megszökött az idősek otthonából egy második világháborús brit veterán, hogy ott lehessen a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulója alkalmából pénteken rendezett franciaországi ünnepségen.

A 89 éves Bernard Jordant ápolói eltiltották az utazástól, a veterán azonban kijátszotta őket, és csütörtök reggel elhagyta az Anglia délkeleti részén, Hove városában lévő otthont. Esőkabátot viselt, alatta pedig kitüntetéseit - írta pénteken a Daily Telegraph.

Az otthon este értesítette a rendőrséget, amely átfésülte az egész környéket, valamint érdeklődött a kórházaknál, a busz- és a taxitársaságoknál is, de hiába. Késő este az idősotthon telefonhívást kapott a szomszédos Brightonból, egy némileg fiatalabb veterántól. Kiderült, hogy a férfi régi bajtársaival együtt buszra szállt Franciaország felé, hogy ott lehessen a partraszállás évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.

A rendőrség szóvivője elmondta, őrül, hogy a 89 éves férfi jól van, és barátai gondoskodnak arról, hogy épen és egészségesen visszatérjen Hove-ba.

A pénteki nagyszabású eseményre tizenkilenc állam- és kormányfő, valamint 1800 veterán volt hivatalos. Az egykori katonák valamennyien 90 év körüliek.

A világháborúban az angolszász szövetségesek által a második frontot megnyitó akciónak, a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadműveletének feltehetően ez volt az utolsó olyan nagyszabású kerek évfordulója, amelyet még a veteránok részvételével rendeztek meg.
HVG
Csatolás megtekintése 1213313
Az öregúr is úgy gondolta nem akar lemaradni erről a buliról. Lehet számára is ez az utolsó kaland ami arra aidőre emlékezteti amikor még ura volt a sorsának és reménykedve tekinthetett a jövőbe.
 
Oldal tetejére