Elvette a fát, hogy megmentse a kivágástól

Hozzáment feleségül a fához, hogy megmentse.

A floridai Fort Myers egyik parkjában álló, százéves fikuszfát az a veszély fenyegette, hogy kivágják. Sokan ezzel nagyon nem értettek egyet, ám valaki drasztikus lépéseket is tett az ügy érdekében. A 60 éves Karen Cooper úgy döntött, férjhez megy a fához. Bizony, nem vicc, így akarta megmenteni az élőlényt.

eskuvo-1.jpg

Forrás: Courtesy Missy Lawrence

„Amikor meghallottam, hogy a város azt tervezi, hogy kivágja, azt gondoltam, na, azt már nem. Kitaláltam ezt a szórakoztató gesztust, de egy komoly üggyel kapcsolatosan. Annyi fát vesztettünk már el az Irma hurrikánban, így szörnyű hallani, hogy szándékosan ki akarják őket vágni. Ráadásul ez a fa mesés, ő a park fókuszpontja.”

Cooper elmondta, hogy azoknak a Mexikóban élő nőknek a történetei inspiráltak, akik fákat ültettek, így tiltakozva az erdőirtás ellen. Ő egy másik alternatív megoldást választott, és egy ünnepség keretei között hozzáment a fához. A ceremóniával a nő bátorítani szerette volna a többi lakost, hogy menjenek el a városházához tüntetni a fa megmentésért.
 
És most ha a fa termést hoz, az a hölgy gyermekének tekinthető-e, vagy inkább úgy tekinthető hogy a fa megcsalta a feleségét?
Vagy ha a fa hímnemű (illene azért hogy az legyen, ha felesége van, bár gondolom arrafelé is már engedélyezett az egyneműek házassága) akkor hogy fogja a hölgy ellenőrizni, termelt sok millió pollen nem száll-e nőivarú fára, eképp megcsalva őt a feleséget?
 
Annyira szép ez a fa, meg nem lehet azt érteni, kinek van az útjában? Különleges és csodaszép. Bár meg tudnák menteni a "fanyűvőktől", akik itthon, Budapesten is írtják, vágják a fákat ok és indok nélkül. Lásd, utoljára amiről van tudomásunk a Budapest V., kerületi Semmelweis utcában. Milyen kedves, hangulatos utca volt. Most?! Egy kőrengeteg.
77tjljpGB74DIiB2s.jpeg

Ilyenné tették:
77tjkzJra9dKFUBcs.jpeg

Az ígéret szerint: "korai juharokat fognak ültetni a most kivágott fák helyére".
 
Valószínűleg nem véletlenül lettek ezek a fák kivágva. Egyébként nincs senkinek sem útjában, csak pl. jól látszik az első képen az egyikről, hogy az út felé nyúlik. Azt se tudhatjuk, így látatlanban, milyen állapotban voltak, még az a "jobbik" eset, ha egy vihar esetén csak az autóra esnek rá az ágak, de akár egy embert is agyonüthet.
 
*
Érdekes, hogy az senkinek nem jutott eszébe a FŐKERT-nél nem most, régebben, hogy a fákat ki lehetett volna oszlophoz erősíteni? Ha mára elkéstek, akkor is meg lehetett volna erősíteni, kitámasztással. De több évvel ezelőtt igenis észre kellett volna EZT venni és segíteni a fákon, hogy életben maradhassanak. Nem vagyok kertész, de nekem eszembe jutott, hogy ha időben megcsinálták volna ezt, akkor nem került volna sor erre a sorozat gyilkosságra. Mert az, még akkor is, ha szükséges volt.
 
Valószínűleg nem véletlenül lettek ezek a fák kivágva. Egyébként nincs senkinek sem útjában, csak pl. jól látszik az első képen az egyikről, hogy az út felé nyúlik. Azt se tudhatjuk, így látatlanban, milyen állapotban voltak, még az a "jobbik" eset, ha egy vihar esetén csak az autóra esnek rá az ágak, de akár egy embert is agyonüthet.

Nézd meg a vágások éleit...teljesen egészségesek. Úgy látszik metszeni, gondozni, nyűgösebb, mint kivágni és másikat ültetni...o_O
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,890
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére