Elza oroszlán láthatásán balhéztak össze az állatkert igazgatói

Kecskemét – Eltiltotta Elza oroszlán látogatásától a Kecskeméti Vadaskert nem rég leköszönt igazgatóját az új igazgató.


Pedig a volt vezért, Pullai Bélát és Elzát szoros érzelmi kötelék fűzi össze, hiszen a régi vezető saját kezével nevelte fel az árva nagymacskát és akkor is bejárt hozzá a ketrecbe, amikor az oroszlánok már veszélyt jelentenek az emberre.

Elza már megnőtt, de még mindig ragaszkodik Pullai Bélához, depressziós lesz, ha nem láthatja Fotó: MTI Ujvári Sándor
share_hu_facebook_gray_ico_v1.png

Pullai azért esett ki a pikszisből, mert az egyik ilyen látogatást alkalmával észrevette, hogy az általa felnevelt gyűrűsfarkú maki, Junior lába eltörött. Szóvá is tette, milyen gondozók vigyáznak védencére, ha nem látják, hogy az állat szenved.

5fcaf764a3db029b6e7b37eb85ac1135.jpg

Junior B. is a volt igazgató kedvence, saját kezűleg nevelte fel az árva makit
share_hu_facebook_gray_ico_v1.png

Tokovics Tamás, az intézmény új igazgatója szerint viszont Pullai tehet a maki csonttöréséről, mert helytelenül táplálta, amikor felnevelte. Vizsgálatot indított és amíg ez le nem zárul, Pullainak le kellett adnia a ketrecek kulcsait. A kitiltott volt vezető közben aggódik, hogy Elza oroszlán depresszióba esik és elpusztul, ha nem találkozhatnak. A kecskeméti oroszlánláthatási perpatvarról a Baon tudósít.

elza.jpg
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom kinek van igaza de ezt sosem gondoltam volna hogy egy állatkertben is ilyen összetűzés lehet.
 
Németül úgy hívják: Dreckfresser. Németül fórumképes, a magyar fordítása nem. Én ezeknek az embereknek még ekkora hatalomkát sem adnék.
 
Szamomra is erthetetlen, hogy nem az allat all a kozpontba aki bizony meg van fosztva a szabadasagatol, es meg raadasul az addigi neveloszulotol gondoskodotol is akit akar falka vezernek akar szuleinek hisz akitol kapja a szeretetet gondoskodas olelest.

Az uj igazgatot nem hogy allatok kozelebe nem engednem hanem a novenyeket sem biznam ra.
Nem tudom milyen iskolai vegzes kell egy ilyen allashoz de akibe nincs ennyi szeretet az allatok fele az kerje vissza a tandijat.
 
A kivizsgálást követően ez lesz az indokolás: "Az állatkert nem kockáztathatja meg, hogy egy nem az állatkert alkalmazottját érő halálos támadás történjék meg akár az oroszlán, akár a gyűrüsfarkú maki részéről."
Vagy, valami hasonló... :)
 
Az, aki így viszonyul az állatokhoz, és az állatokat felnevelő gondozóhoz, az pont annyira alkalmas állatkerti igazgatónak, mint az a pécsi vadbarom, aki még csak altatólövedéket sem vitt magával, amikor kilőtte a különben emberhez szokott farkast.

Az ilyeneket nem állatkerti igazgatóként, hanem a trágyadepo portásaként alkalmaznám. Legfeljebb.
 
Szervusztok ,
sajnos erre tudnék egy nagyon szomorú példát is irni . A Német egyesülést követöen "természetesen " a Nyugat-berlini állatkert igazgatója lett a Kelet-berli állatkerté is , igy hatalmával élve még a lakásából is kirakta az akkor már öreg ottani igazgatot dr.Dathe-t mert nem tetszett a "kipe". A hatalom nem jellent "szeretetett".
 
A hatalom nem jellent "szeretetett".
Nem. De vannak területek, ahol a szeretet tárgya kell legyen a munka tárgya. Mert a "túloldalon" nem széklábak vannak, hanem élőlények.
Egy gyerekgyülölő óvónő pont olyan, mint az állatra fittyet hámyó, széklábként kezelő állatkertes.

A témához kicsit kapcsolódó és Melitta vagy törli, vagy jelzi és törlöm, ha nagyon off:
http://endresy.blogspot.co.uk/2013/08/macskai-jogokat-az-embereknek.html

A képen szereplő cica egy szelektív szemétgyüjtő környékéről érkezett véres hasmenéssel és bizonytalan bizalommal, kb. két hónaposan. Nem lett óriás, de már két éves a törpetigris :)
 
Utoljára módosítva:
Mindenben igazatok van, de én azt sem tartom helyesnek, hogy egy állatkertben valaki ennyire magához neveljen egy állatot. Hiszen az az állat nem az övé, és várható, hogy ha az igazgatói pozícióban változás lesz, akkor el kell hagynia ezeket az állatokat, akiknek ezek után ez nyilván traumát jelent. Szerintem okosabb lenne, ha több ember egymást váltogatva nevelné őket, hogy ne egy emberhez kötődjenek, csak általában megszokják az ember közelségét.
 
Mindenben igazatok van, de én azt sem tartom helyesnek, hogy egy állatkertben valaki ennyire magához neveljen egy állatot. Hiszen az az állat nem az övé, és várható, hogy ha az igazgatói pozícióban változás lesz, akkor el kell hagynia ezeket az állatokat, akiknek ezek után ez nyilván traumát jelent. Szerintem okosabb lenne, ha több ember egymást váltogatva nevelné őket, hogy ne egy emberhez kötődjenek, csak általában megszokják az ember közelségét.
Emlékeim szerint még a hordában élő állatoknál is kitüntetett nevelők vannak. Az embergyerek is személyhez kötődik. Az állatgyerek is egy bizonyos személyhez kötődik a kezdeti bizalom erősségével. Etológiailag az ember sem több egy csoportban élő állatnál. Az embergyerknél szép példája a kötődés nélküli "csak emberhez" szokottság hátrányainak az iparszerű gyerektartás (állami gondozás by szocreál). Úgyhogy igazad lehet szerintem úgy általában, de azt hiszem nem kivitelezhető a gyakorlatban.
 
Szervusz Jászladány ,
most kissé ellent kell mondanom , az állatkertet ne téveszd kérlek ösze a nyilt "szavannával" ahol az oroszlán mondjuk él . Van sajnos elég sok bezárt állat mely nem fogadja el utodját ! igy kényszerüségböl az ápoloknak kell öket felnevelni , hogy ez most pont az igazgató volt hát Istenem . Nem tudod emlékszel e még a Huszár bácsira aki a budapesti állatkerben nevelte fel az "árvákat" egy nöstény kutya segitségével . Igaz akkor még ha nem csalodok dr. Szederjei Ákos volt az állatkert igazgatója .
 
Egyre több állatkert beszámolóiból látom, hogy a mamák által el nem fogadott kicsinyek nevelésében az emberek csak annyira folynak bele, hogy ne alakuljon ki erős kötődés. Amint lehetséges, a saját fajából nevelőmamát keresnek, aki megtanítja a picurnak, hogy mi pl. a gorilla etikett és hogyan célszerű gorillának lenni. Így adják a legnagyobb esélyt a kis árvának, hogy saját fajához tartozó egyed legyen belőle és ne a gondozó faramuci házikedvence.
Amennyire tudom, a kölykeiket el nem fogadó anyaállatokat többnyire emberek nevelték és ezért nincs fogalma sem az állatnak, hogy mi is lenne a dolog a nyivákoló csöppséggel. Ha ezt a nyivákoló csöppséget is emberek nevelik, emberhez kötődik, akkor a kölykök eldobásának folyamatát erősítik a fajon belül.
 
Szervusz Jászladány ,
Nem tudod emlékszel e még a Huszár bácsira aki a budapesti állatkerben nevelte fel az "árvákat" egy nöstény kutya segitségével .
Azért persze Huszár-bácsihoz is nagyon hozzászoktak az állatok. Gyerek voltam még, de apám fotózta a Pajtás című ojságnak az öreget. Azt hiszem Huszár-bácsinak (meg nagymamám Luca nevű szénfekete egérfogójának) köszönhetem az örök kötődést a macskafélékhez. Mert a tigris tényleg egy nagyra nőtt cica :)
 
Mindenben igazatok van, de én azt sem tartom helyesnek, hogy egy állatkertben valaki ennyire magához neveljen egy állatot. Hiszen az az állat nem az övé, és várható, hogy ha az igazgatói pozícióban változás lesz, akkor el kell hagynia ezeket az állatokat, akiknek ezek után ez nyilván traumát jelent. Szerintem okosabb lenne, ha több ember egymást váltogatva nevelné őket, hogy ne egy emberhez kötődjenek, csak általában megszokják az ember közelségét.
Van benne valami, azonban az emberek egy része foglalkozást űz kötött munkaidőben, elenyésző részük pedig élethivatásnak tekinti a munkáját.
 
Az allatkertekben ritka a nagymacskak szaporodasa. Akik az allatkertben elnek azoknak a sorsa megpezsetelodott.Azokat az allatokat mar nem viszik vissza a termeszetben legfeljebb eladjak masik allatkertnek.
NAgyon fontos hogy tobb szeretetet kapjon picikent az allat mert az egesz elete egy szuk ketrecben emberek kozott fog eltelni.
Minnel tobb szeretet kap egy allat annal konyebben lesz kezelheto.
Mindig sajnaltam azokat az allatokat akik alig par negyzetmeteren kell elniuk, gyerekkent is ugy ereztem hogy beteg az allat hogy le fel jarkal es vicsorog, felnottkent meg allatkinzasnak az ilyen allattartast. Mint a cirkuszi allatok beidomitasa es ketecben tartasat se tartom helyesnek. egyre tobb orszagban nem engedelyezik az allatok cirkuszi szerepleset.

Egy gondozo, apolo lecserelese nem egyik naprol a masikra torteneik hanem fokozatosan es kozosen az uj "nevelo"vagy apoloval. Akinek van otthon hazi allata az tudja ,nem lehet csak ugy lecserelni a gazdit mert az allat nagyon ragaszkodik a gazdajahoz aki felnevelte szinte szuleinek tekinti. Ezt minden ember tudja,csak eppen egy allatkert igazgatoja nem.
 
Utoljára módosítva:
De ha a lelkiismeretes gondozót az állatszülőhöz hasonlítjuk, akkor nincs rendben ez a kötődés, hiszen az állat nem ragaszkodik örökké a szüleihez.
Tehát ha egy vadállattal valaki ilyen kötődést alakít ki egy állatkertben, ez a mi szemünkben lehet szép dolog, de ez a kapcsolat és ez a kötődés az állat részéről akkor sem természetes. Szerintem egy gondozónak csak addig kellene helyettesíteni a kis állatkölyök szüleit, amíg az fel nem nő. Utána normális esetben már nincs szüksége egy vadállatnak ilyen kapcsolatra. Tehát ezt a kötődést kialakítani benne nem természetes dolog. Egy állatkertben sem. Hacsak nem akarunk az oroszlánból óriáscicát csinálni. Attól még, hogy egy vadállat állatkertben él, megőrizheti a fajára jellemző tulajdonságokat.
 
Az igaz nem ujszulott allatokrol van szo hanem a keprol itelve "ovodas korusaguak".
Senki nem mondta olebet kell egy ragadozobol csinalni es nem is lehet mert egyszer elotor belole a tamado oszton es majd minden esetben halalra sebzi gazdajat, ezert nem is jo otthon ilyen allatokat tartani , rengeteg pelda van erre.

Eltiltottak azonnal ahogy az uj igazgato bekerult, hiba hogy nem fokozatosan szoktattak le az allatot az addig gondozojatol, hanem tiltassal ez viszont nem szolgalja az allat erdeket sehogy.
 
Utoljára módosítva:
Én kicsit beijedtem bevallom. Azt mondja az új igazgató, hogy azért tört el a lába annak a szerencsétlen állatnak, mert az előző diri helytelenül táplálta. Át kell gondolnom az étrendemet, mielőtt eltörik a lában :( No meg azt sem értem, hogy mégha a helytelen táplálás miatt is tört el az állat lába, akkor hagyni kell szenvedni, és nem kell vele törődni?? Valahogy nekem sántít az új igazgató érvelése.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,379
Tagok
615,601
Legújabb tagunk
Vivi.92
Oldal tetejére