EMBERI ÉLET
Fontos tudnunk: Embernek mindenki azért születik a Földre, hogy EMBERRÉ váljék. Ez azt jelenti, hogy nem elég emberi apától - anyától születni. Szentlélekből kell megszületnie annak, aki Isten szemében embernek akarja tudni magát. Ennek az útja pedig: VÁGYAKOZÁS. Csak az képes vágyakozni arra, hogy Lélekből megszülessék, aki hiszi, hogy ez lehetséges, és aki szenvedi, hogy ez még nem történt meg életében.
Az ember már létének első pillanatától kezdve ember! Tehát Isten gondviselése alatt áll mindaddig, amíg tudatosan ki nem vonja magát alóla. Ez olyan biztos, mint Isten léte! Az emberi élet, mint sors, nem más, mint döntések sorozata. E döntések jó vagy nem jó volta nem attól függ, hogy Ő Jézus, utólag hogyan vélekedett róla, hanem attól, hogy a döntés pillanatában békét vagy nyugtalanságot idézett-e elő abban, aki a döntést meghozta. Embernek lenni olyan nehéz, hogy eddig még igazán csak az Istennek sikerült. Igen. Neki sikerült. De ehhez Neki is vérrel kellett verejtékeznie, hogy sikerüljön. Vele nekünk is és mindenkinek sikerülhet. De csak Vele! És soha nem Nélküle.
Minden ember olyan az emberíség testében, mint a testben a sejt. Két élesen megkülönböztethető feladatot kell teljesítenie. Az egyik az önmaga építése, a másik a nagy egész szolgálata. Egyik sem lehet meg a másik nélkül a földi életben. A sejt esetében nincs különösebb probléma, mert ez egyszerű automatika. Az ember viszont, aki éppen azért szabad lény, mert lehet Jézus munkatársa vagy akadályozója, tehát lehet boldog vagy boldogtalan, pontossan ennek a feladanak megoldására született le a Földre. Az önszeretet: CSÚCSÉRTÉK: (Mt 22,39). Viszont ennek megvalósítása a másokért történt életelvesztésben valósul meg (Jn 12,24-25). Ennek okos, napra lebontott megvalósítása a szeretetnek és bölcsességnek olyan harmóniáját igényli, amelyet Nála nélkül meg nem valósíthattok (Jn 15,5). Ő is időigényes!
Az ember nem más mint anyagban élő szellemi lény. Feladata az, hogy az anyagot szellemiesítse. Olyan örök értékű gondolatokkal itassa át, amelyek képesek teljesen semlegesíteni az anyagtól meghatározott önfenntartás ösztönét. Ennek útja, tartalma a szeretés. Míg az anyagba ágyazott önfenntartás ösztönét a vevés élteti, addig a boldogságra, örök életre teremtett ember éltető eleme a szeretés, vagyis az adás. Ennek Ő a megtestesűlt formája. Amilyen mértékben engedi valaki, hogy benne éljen, olyan mértékben szűnik meg benne az állapotszerű háttér-félelem. És bár az önfenntartás ösztöne, mint megijedés lehetősége, megmarad, de mint félelem megszűnik benne létezni. Tehát minden benső szorongásnak, félelemnek megszüntetése nemcsak lehetséges, hanem törvényszerű, ha valaki feladatának tekinti az anyag átszellemiesítését a szeretetből vállalt áldozatok által.
Isten végtelen szeretete a földi életet nem a véglegesülés helyének gondolja, csupán rövidke pillanatnak ahhoz képest, ami ránk vár. Ez nemcsak időben értendő, hanem erkölcsi értelemben is, vagyis úgy, hogy az a boldogság, amelyet Isten és angyalai készítettek számunkra, nem mérhető soha össze a földi életben valaha is átélhető boldogsággal, és nincs az a szenvedés, amelyet ne volna érdemes végigszenvedni abban a biztos tudatban, hogy egykor örökkön örökké EGY tudjunk lenni Vele, Jézussal! Ez nem narkotikum, nem üres vigasz, hanem szent valóság!
Higgyük el, Ő, aki azt mondta: "Nektek adatott tudni az Isten országának titkait"(Mt. 13,11) azt akarta, hogy értelmesen éljünk. Értelmesen pedig csak azok tudnak élni, akik vállalják, hogy kiérlelik magukban azt a meggyőződést, amely valóban az övék, és nem ruha, hanem a belülről megismert igazság. Aki ilyen meggyőződés szerint képes élni, az érett lélek, az valóban az Ővé!
Fontos tudnunk: Embernek mindenki azért születik a Földre, hogy EMBERRÉ váljék. Ez azt jelenti, hogy nem elég emberi apától - anyától születni. Szentlélekből kell megszületnie annak, aki Isten szemében embernek akarja tudni magát. Ennek az útja pedig: VÁGYAKOZÁS. Csak az képes vágyakozni arra, hogy Lélekből megszülessék, aki hiszi, hogy ez lehetséges, és aki szenvedi, hogy ez még nem történt meg életében.
Az ember már létének első pillanatától kezdve ember! Tehát Isten gondviselése alatt áll mindaddig, amíg tudatosan ki nem vonja magát alóla. Ez olyan biztos, mint Isten léte! Az emberi élet, mint sors, nem más, mint döntések sorozata. E döntések jó vagy nem jó volta nem attól függ, hogy Ő Jézus, utólag hogyan vélekedett róla, hanem attól, hogy a döntés pillanatában békét vagy nyugtalanságot idézett-e elő abban, aki a döntést meghozta. Embernek lenni olyan nehéz, hogy eddig még igazán csak az Istennek sikerült. Igen. Neki sikerült. De ehhez Neki is vérrel kellett verejtékeznie, hogy sikerüljön. Vele nekünk is és mindenkinek sikerülhet. De csak Vele! És soha nem Nélküle.
Minden ember olyan az emberíség testében, mint a testben a sejt. Két élesen megkülönböztethető feladatot kell teljesítenie. Az egyik az önmaga építése, a másik a nagy egész szolgálata. Egyik sem lehet meg a másik nélkül a földi életben. A sejt esetében nincs különösebb probléma, mert ez egyszerű automatika. Az ember viszont, aki éppen azért szabad lény, mert lehet Jézus munkatársa vagy akadályozója, tehát lehet boldog vagy boldogtalan, pontossan ennek a feladanak megoldására született le a Földre. Az önszeretet: CSÚCSÉRTÉK: (Mt 22,39). Viszont ennek megvalósítása a másokért történt életelvesztésben valósul meg (Jn 12,24-25). Ennek okos, napra lebontott megvalósítása a szeretetnek és bölcsességnek olyan harmóniáját igényli, amelyet Nála nélkül meg nem valósíthattok (Jn 15,5). Ő is időigényes!
Az ember nem más mint anyagban élő szellemi lény. Feladata az, hogy az anyagot szellemiesítse. Olyan örök értékű gondolatokkal itassa át, amelyek képesek teljesen semlegesíteni az anyagtól meghatározott önfenntartás ösztönét. Ennek útja, tartalma a szeretés. Míg az anyagba ágyazott önfenntartás ösztönét a vevés élteti, addig a boldogságra, örök életre teremtett ember éltető eleme a szeretés, vagyis az adás. Ennek Ő a megtestesűlt formája. Amilyen mértékben engedi valaki, hogy benne éljen, olyan mértékben szűnik meg benne az állapotszerű háttér-félelem. És bár az önfenntartás ösztöne, mint megijedés lehetősége, megmarad, de mint félelem megszűnik benne létezni. Tehát minden benső szorongásnak, félelemnek megszüntetése nemcsak lehetséges, hanem törvényszerű, ha valaki feladatának tekinti az anyag átszellemiesítését a szeretetből vállalt áldozatok által.
Isten végtelen szeretete a földi életet nem a véglegesülés helyének gondolja, csupán rövidke pillanatnak ahhoz képest, ami ránk vár. Ez nemcsak időben értendő, hanem erkölcsi értelemben is, vagyis úgy, hogy az a boldogság, amelyet Isten és angyalai készítettek számunkra, nem mérhető soha össze a földi életben valaha is átélhető boldogsággal, és nincs az a szenvedés, amelyet ne volna érdemes végigszenvedni abban a biztos tudatban, hogy egykor örökkön örökké EGY tudjunk lenni Vele, Jézussal! Ez nem narkotikum, nem üres vigasz, hanem szent valóság!
Higgyük el, Ő, aki azt mondta: "Nektek adatott tudni az Isten országának titkait"(Mt. 13,11) azt akarta, hogy értelmesen éljünk. Értelmesen pedig csak azok tudnak élni, akik vállalják, hogy kiérlelik magukban azt a meggyőződést, amely valóban az övék, és nem ruha, hanem a belülről megismert igazság. Aki ilyen meggyőződés szerint képes élni, az érett lélek, az valóban az Ővé!
