Kedves Brozzi!
A fentiekben írtad, hogy tanár vagy, és már visszaszámolod a napokat a szabadságig.
Ha valaki ezt a hivatást szívvel-lélekkel végzi, és a tanulóinak nemcsak a szellemi fejlődésével foglalkozik, hanem a jellemüket is pozitív irányba tereli, valamint az életre neveli őket, esetleg a világnézetüket is megalapozza, akkor az igen kimerítő tevékenység.
Te biztosan az ilyen pedagógusok közé tartozolkiss, és ezért fáradtál el ennyire.
(Sajnos a hanyag tanárok is képesek kikészülni a „jóformán semmittevésbe” a tanév végére.
Ezt tapasztalatból mondom, mert látom a Lányom pedagógusai között is óriási az eltérés abban a gimnáziumban ahova jár.)
Kellemes napot kíván:
Wednesday75
ionon!
Igen, sokan azt hiszik hogy a meglévő tudásuk elegendő mindenhez, de ez nem így van. Tapasztalat és újabb ismeretek hiányában, ez nem kamatoztatható. Ilyenkor persze az illető megrökönyödik, azon hogy a másik többet tud nála és ezt nem tudja elfogadni, esetleg beismerni.
Mások azt hiszik, hogy a magas iskolai végzettségük által, ők sokkal intelligensebbek másoknál és megpróbálják lenézni a másikat, pedig az iskolai végzettség, vagy az iskolából szerzett tudás, nem teszi az embert intelligensé és bölcsé, mivel semmilyen élettapasztalatot nem ad. Az Intelligencia ott mutatkozik meg, hogy az ember miként tudja kezelni az élethelyzeteket.
A harmadik dolog meg az, hogy sokan azt gondolják, hogy egy gyereknek nem lehet igaza, holott már elfelejtették hogy ők is voltak gyerekek és nekik is sok mindenben igazuk volt, csak sajnos belőlük kiverték ezeket, pedig a fiatalabb korosztály, sokkal jobban átlátja az élet dolgait, mivel ők eleve ebbe nőttek bele.
Kedves Brozzi!
A fentiekben írtad, hogy tanár vagy, és már visszaszámolod a napokat a szabadságig.
Ha valaki ezt a hivatást szívvel-lélekkel végzi, és a tanulóinak nemcsak a szellemi fejlődésével foglalkozik, hanem a jellemüket is pozitív irányba tereli, valamint az életre neveli őket, esetleg a világnézetüket is megalapozza, akkor az igen kimerítő tevékenység.
Te biztosan az ilyen pedagógusok közé tartozolkiss, és ezért fáradtál el ennyire.
(Sajnos a hanyag tanárok is képesek kikészülni a „jóformán semmittevésbe” a tanév végére.
Ezt tapasztalatból mondom, mert látom a Lányom pedagógusai között is óriási az eltérés abban a gimnáziumban ahova jár.)
Kellemes napot kíván:
Wednesday75
Hagyományosan a Teremtés Könyvében található teremtéstörténet értelmezése a következő. A világ teremtésekor Isten mindenről kijelentette, hogy „jó”. Az emberrel koronázta meg művét, akit saját képére és hasonlóságára teremtett (Ter 1,26). A teremtés során az ember minden hatalmat megkapott a Földön, hogy „uralkodjon rajta” (Ter 1,26), és hogy nevezze el az állatokat és növényeket (Ter 2,19). Mindezek arról a felfogásról tanúskodnak, miszerint az Isten egyértelműen azért teremtette az embert, hogy leigázza a Földet. A bűnbeesés ezen ugyan nehezített, de mint cél, megmaradt. Arról, hogy mennyit ártott az élővilágnak a Teremtés Könyvének ez a (félre)értelmezése mások már írtak, sok elképzelés szerint ez adta azt a téves magatartásformát, melynek következménye a mostani erőforrás- és környezeti válság.
Az ember istenképűsége olyan viselkedést eredményez, melynek jellemzője a távlatiság. Az istenképű ember térben és időben kiterjedten él és gondolkodik. Istenképűségének következtében az idő és a tér távlatait egyaránt megérti és felfogja, és ez befolyásolja viselkedését. A tér távlatai azt jelentik, hogy nemcsak arra a helyre korlátozódik a felelőssége, melyen él, hanem tekintetbe veszi annak tágabb vonatkozásait is. Az időbeliséget pedig az utódok felé mutatott magatartáson, az ő jövőjük megőrzésén keresztül érthetjük meg. Ha valaki úgy él, hogy életének nyoma (azaz az ökolábnyoma) elég teret hagy leszármazottainak (időbeli távlat), valamint másoknak (térbeli távlat) akkor a teremtett világot tágabban szemléli. Ezek a viselkedésminták kevéssé köthetők az értő és elemző gondolkodáshoz (okos, azaz okokat ismerő és felderítő gondolkodás), hanem sokkal inkább a bölcsesség eredményei.
Okos az, aki az okok láncolatát végigköveti, és helyesen ismeri fel a következményeket. Ha átlátható a helyzet, az okos gondolkodás célravezető. Ellentéte a buta, aki nem képes átlátni az ok-okozati hálót. A bölcs az élete során szerzett sok tapasztalatot hasznosítja egy olyan helyzetben, amikor nem látni az okok rendszerét. Hasonlóságot fedez föl, élete tapasztalatai segítik ebben. Ellentéte a bolond, aki nem képes megérteni, hogy egy helyzet mennyire bonyolult és nem leegyszerűsíthető.
Úgy tűnik, a bölcs gondolkodás a mindennapokban nem térül meg, s nincs is rá szükség. Valóban, a bölcs döntések hatása hosszabb távon mutatkozik meg, rövid távon az okos részesül előnyben. Napjainkban a természetet leigázó tudomány képviselőjét az ok-ost ünnepeljük, aki hozzásegítette a társadalmat a jóléthez.
Nem ártott volna azonban bölcsként, istenképűként hozzáfogni a természet birtokbavételéhez. Az istenképűség elvesztésével azonban az ember ok-osan, azaz beszűkült tér- és időbeliséggel látott hozzá a természet birtokbavétele helyett, annak leigázásához. Ennek következtében sérült az a parancs, mely a dekalógust megelőzve a teremtés alapvető parancsa lenne: az ember „művelje és őrizze” a világot (Ter 2,15). A művelés úgy értendő, hogy közben marad elég lehetőség arra, hogy a természet megmaradjon (térbeliség), és elég idő arra, hogy megőrződjön (időbeliség).
A ma tán legfőbb, és mégis alig hallatott parancs tehát ez: őrizd és műveld! Aki szereti Istent, az szereti azt is, amit Isten alkotott. A szeretet teológiáján keresztül pedig bekapcsolható az Újszövetség világa is ide. Menetközben a mai világ már elfelejti, hogy az ember istenképű, és hogy ezt az istenképűséget felvillantja a keresztség, amikor megtöri az eredendő bűn láncolatát, a világ mai fia elfelejti saját megváltását.
A mai világ Isten mellett nem társ-teremtőként és munkatársként szemléli az embert, hanem kisistenként, aki azt tesz, amit akar. Nem képe másnak, mint magának, nem hasonlít senkire, csak magára, nem felelős senkinek, csak magának.
A szeretet hiánycikk. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, mondta Jézus apostolainak az utolsó vacsorán. Fordítsuk ezt a gondolatot meg! Úgy szeretjük Istent, ahogy egymást. Ez azt jelenti, hogy Istent már talán nem is. Hiszen kiveszett az emberek közti szeretet is. Szociáldarwinizmus hódít, a töretlen fejlődés vakhitté vált.
A kijózanodás a küszöbön áll, de nem elég a válság anyagi oldalát meglátni, mert akkor arról fogunk töprengeni, hogy pazarló és anyagelvű világunk életét milyen (esetleg borzalmas) áron hosszabbíthatnánk meg, akár csak évekkel is. Ha nem értjük meg, hogy a szemlélet hibás, hogy messze vagyunk attól, amit Isten szánt nekünk tervében, hogy okosak vagyunk de bolondok; akkor elveszünk. És még tanulni sincs idő hibáinkból.
Nekem az emberi mentalitás a jövő és a múlt tükrében ezt jelenti.
Kedves Kótyag!
Arra lennék kíváncsi mi van velünk, akik azért jóval többen vagyunk, akik Isten és teremtés nélkül képzeljük el a világot ...
Akik azt gondolják csak jó és rossz döntés van, a jó talán sosem derül ki, míg a rossz akár azonnal... akik azt gondolják, az az okos, aki használni is tudja az ismereteit, s arról ismerik el, aki mások hasznára is teszi..
A különbségek nem a dolgokban vannak, hanem a fejekben, s az ember gondolkodásának csak a képzelete(ami az ismereten és a tapasztalaton alapszik) szab határt... S ha az ember nem jön rá, hogy a környezete egy tükör, amiben önmagát megláthatja, saját magát sohasem ismerheti meg. S a környezet is úgy viszonyul az emberhez, mint az ember a környezetéhez...
Nem inkább az a baj, hogy az ember tévesen a teremtés koronájának képzeli magát, fel sem tételezve, hogy a legparányibb élőlény is a legfejlettebb példány, hiszen képes megfelelni a jelenlegi világ elvárásainak?...
(Az ember még saját faján belül is rangsort állít..)
"Nem az a szegény akinek kevés van, hanem aki többre vágyik"
írta Seneca. S láthatjuk van mindenből elég, csak esetleg mások bírtokában. S ez igaz az energiára is. Vannak akik mégis elhiszik, hogy az Iraki háború, most a Kadhafi elleni emberiességi célokat szolgál...S hogy a világ igy alakult, abban a felelőség nagy része az Úr szolga viszonyú vallásokat terheli, meg azokat akik elhiszik az eleve elrendelést...
prominor!
Szerintem az emberek az egész Istenséges dolgot, a saját lelki megnyugtatására találták ki. Olyan emberek, akik már nem találtak semmilyen más kapaszkodót, az életben.
:99:
Sziasztok!!!
Azért indítottam el ezt a témát, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ha egy társadalomban élünk, akkor mi lehet annak az oka hogy mégis nagymértékben eltér gondolkodásunk? Akkor hogy lehet az, hogy egyes emberek képesek pozitívan gondolkodni, míg mások csak a negatívat látják mindenben és föl sem tűnik nekik, hogy teljesen negatív a hozzáállásuk? Mi lehet annak az oka, hogy egyesek boldog kielégítő életet élnek (anyagiaktól független), míg mások csak halmozzák a problémákat? Miért van az, hogy egyesek képesek a változás útjára lépni, míg mások, még csak meg sem kísérlik azt? Hogy lehet az, hogy vannak olyan emberek akik a legnagyobb probléma közepette is képesek racionálisan gondolkodni, míg mások a legegyszerűbb dolgokat illetően sem képesek következetesek lenni? Illetve miért van az, hogy egyes emberek olyan dolgokat követnek (vagy szentelik neki az életüket), ami jelen pillanatban csak a hiten alapul és miért nem képesek inkább saját kézbe venni azt?
"Nahát erről szólna ez a téma és persze várom hozzászólásaitokat[FONT="]."[/FONT]
Miért?Nem lehet elvárni egy mélyszegénységben élő embertől, hogy racionálisak legyenek a cyelekedetei.
Úgy gondolom, az "örömküszöbük" sokkal alcsonyabb. Örömöt okozhat, ha van mit enni. De alapjában, az emberi természetet, a lehetséges örömforrásokat talán a mélyszegénység sem változtatja meg... Hivatkoznék a klasszikusok közül Móricz Zsigmond Hét krajcár c. novellájára.Neki más okoz örömöt, mint egy kiegyensúlyozott anyagi körülmények közt élő embernek.
Az emberek döntő többségének alaptermészetében benne van a negativitás. Ha támad egy ötleted, mindjárt letromfolják: hülyeség. Ha valamit meg szeretnél valósítani: nem fog sikerülni.
Ne csináld, ne akard, ne...ne...ne...
Amíg az emberek, legyen az idegen vagy saját rokon, barát hátráltatja az önmegvalósításodat, addig szerintem nincs sok remény.
Lehetséges, nem jól figyeltem meg de a világban több felé, hosszabb időt eltöltve, azt láttam, a "kézi vezérelt" áldemokráciákban és a sok korlátot adó diktatúrákban alakult ki leginkább, "a miért nem lehet valamit megcsinálni" gondolkodás , szemben a szabadabb országokkal, ahol a "hogyan lehetne megcsinálni" a jellemzőbb. S ráadásul az ügyeskedés és az alvilági megoldások is a túlszabályozott viszonyokra jellemzőek. S talán azért lehet,hogy az emberek nem partnereket keresnek a céljaikhoz, hanem Ők szeretnék elérni a célt a többiek előtt....
Mindent a környezet határoz meg. Pl: napjainkban sok szó esik a cigányságról. Nem várható el egy mélyszegénységben élő embertől, hogy a cselekedetei racionálisak legyenek.
Miért?
Azt hiszem, a mélyszegénységben gondot okoznak olyan dolgok, amik a módosabbaknak magátólértetődőek, de az elméjük működése ettől talán nem változik meg. Vagy megváltozik?
Az emberek döntő többségének alaptermészetében benne van a negativitás. Ha támad egy ötleted, mindjárt letromfolják: hülyeség. Ha valamit meg szeretnél valósítani: nem fog sikerülni.
Ne csináld, ne akard, ne...ne...ne...
Amíg az emberek, legyen az idegen vagy saját rokon, barát hátráltatja az önmegvalósításodat, addig szerintem nincs sok remény.
hangya1944!
Az ember elméjének a működését, a szegénység nem változtatja meg, csak az adott társadalmi közösség normája, befolyása.
Sziasztok! Ahogy én látom:
A társadalom miníg fellépett és fel is fog lépni, minden olyan jól körbehatárolható csoport ellen, aminek tagjai nem hajlandók követni az átlagember átlag erkölcsi normáit.
Az eltérő erkölcsi normák adódhatnak életstílusból, nemzeti, vallási..... hovatartozásból. Ha a csoport erkölcsi normái távolodnak a társadalom kialakult normáitól, a társadalom egyre hevesebben fog reagálni, nem befolyásolja sem a hivatkozási alap, sem a megalkotott törvények.
Ameddig az erkölcsi normák nem közelednek a társadalom normáihoz, addig bármilyen program finanszírozása, csak ablakon kidobott pénz.
Működő, közelítő normarendszer lehet pl. a vallás hittérítése, ami segít az egyénnek és a csoportnak a társadalom normáit felvenni anélkül, hogy önbecsülését megtörné.
Szerintem a fent leírtak nálunk Mo-ra (mivel én csak itt éltem) nagyon igaz. Az utolsó mondatod egyébként (ha jól értelmezem, hogy az emberek egyedül és nem partnerekkel szeretnének valamit elérni, létrehozni) nem helytálló. Pontosan azt próbáltam elmondani, hogy ha van egy ötleted, amihez partnereket keresel, azok az emberek, akiket megkeresel vagy úgy gondolod, hogy támogatni, netalán részt venni tudnának a dologban, akkor csak falakba ütközöl (és ez még a jobbik eset). Ha sikerül megvalósítani, annak hatalmas ára van.