A kanadai navaho indiánok és az új-zélandi maorik is ősidők óta vallották: nem a büntetés a leghatékonyabb eszköz a szabályszegőkkel szemben. Bűncselekmény persze nem maradhat következmények nélkül.
A közösség érdekét azonban inkább az szolgálja, ha megtorlás helyett a korábbi kapcsolatokat igyekeznek helyreállítani. Ha az elkövető szembenéz tettének következményeivel, vállalja a felelősséget és végiggondolja, miképp tehetné azt jóvá. Az áldozat sem csupán passzív szemlélő: figyelembe veszik érzéseit és igényét a jóvátételre. Nem véletlen, hogy a módszer évszázadokon keresztül működött. A közösséget megerősítette az ügy feldolgozásával járó, az érzelmekre erősen ható, katartikus élmény. És a sikeres feldolgozás után az elkövető visszatérhetett a csoportba.
Ez a régóta ismert alternatív vitarendezési módszer az 1970-es években Európában és Észak-Amerikában kezdett mind népszerűbbé válni. Egyre több tudományos bizonyíték utalt ugyanis arra, amit a navahók, maorik már régóta tudtak: az elrettentésen, megfélemlítésen alapuló büntetőpolitika nem hatékony. Mivel a módszer a kapcsolatok helyreállítását célozta, ezért resztoratív, vagy helyreállító igazságszolgáltatásnak nevezték el. Alapvetései az egész világon elterjedtek, és mivel gyakorlása kitűnően fejleszti az empátiát, a szociális és problémamegoldó készségeket, más területeken is használni kezdték.
Egyik kézenfekvő terepe az oktatás, hiszen az iskolának nem csupán a kognitív képességeket, de a diákok érzelmi, szociális fejlődését is szem előtt kell(ene) tartania. Márpedig egy ilyen intenzív élményt jelentő vitarendezésből a vétkes diák többet tanul, mintha kapott volna egy beírást. Az iskolai kortárs bántalmazás, vagyis a bullying kezelésében is hatékonyabb, mintha a büntetőszemlélet érvényesülne. Ha az elkövető az eljárás során felismeri tettének következményeit, ha az áldozattól végig kell hallgatnia, milyen sérelmet okozott, majd közösen döntenek a jóvátételről, annak nem múlik el nyomtalanul a hatása.
Albert Enikő
A közösség érdekét azonban inkább az szolgálja, ha megtorlás helyett a korábbi kapcsolatokat igyekeznek helyreállítani. Ha az elkövető szembenéz tettének következményeivel, vállalja a felelősséget és végiggondolja, miképp tehetné azt jóvá. Az áldozat sem csupán passzív szemlélő: figyelembe veszik érzéseit és igényét a jóvátételre. Nem véletlen, hogy a módszer évszázadokon keresztül működött. A közösséget megerősítette az ügy feldolgozásával járó, az érzelmekre erősen ható, katartikus élmény. És a sikeres feldolgozás után az elkövető visszatérhetett a csoportba.
Ez a régóta ismert alternatív vitarendezési módszer az 1970-es években Európában és Észak-Amerikában kezdett mind népszerűbbé válni. Egyre több tudományos bizonyíték utalt ugyanis arra, amit a navahók, maorik már régóta tudtak: az elrettentésen, megfélemlítésen alapuló büntetőpolitika nem hatékony. Mivel a módszer a kapcsolatok helyreállítását célozta, ezért resztoratív, vagy helyreállító igazságszolgáltatásnak nevezték el. Alapvetései az egész világon elterjedtek, és mivel gyakorlása kitűnően fejleszti az empátiát, a szociális és problémamegoldó készségeket, más területeken is használni kezdték.
Egyik kézenfekvő terepe az oktatás, hiszen az iskolának nem csupán a kognitív képességeket, de a diákok érzelmi, szociális fejlődését is szem előtt kell(ene) tartania. Márpedig egy ilyen intenzív élményt jelentő vitarendezésből a vétkes diák többet tanul, mintha kapott volna egy beírást. Az iskolai kortárs bántalmazás, vagyis a bullying kezelésében is hatékonyabb, mintha a büntetőszemlélet érvényesülne. Ha az elkövető az eljárás során felismeri tettének következményeit, ha az áldozattól végig kell hallgatnia, milyen sérelmet okozott, majd közösen döntenek a jóvátételről, annak nem múlik el nyomtalanul a hatása.
Albert Enikő
Három, a nép valódi véleményét bemutató dokumentumértékű és közhiteles vélemény pontosan az elvárt mintát adta: addig kérdezgette Miki bá a pórnépet, amíg három az elvárt vélemény össze nem jött. 
