Emiatt tuti, hogy lezavarnak a repülőről

C

CanadaHun

Vendég
polo.jpg

Több légi társaságnál immár abba is belekötnek, hogy milyen ruhában akar felszállni az utas a gépre. Ha nem akarunk hoppon maradni, jobb ha ezeket a ruhadarabokat inkább mellőzzük a repüléskor.



A légi társaságoknak nincsen kimondott „dress code”-ja, azaz szabályok szerint előírt viselete a repüléshez. Ám több esetből jól le lehet szűrni, mely ruhadarabok „nem mennek át a rostán”, és nem engedik fel az utast. Ilyen tiltólistás öltözéknek bizonyult eddig az a bizonyos „F-” szavas, valamint az abortuszt támogató pólók. A viselőiknek egyaránt piroslapot mutatott a légitársaság. Akárcsak annak a diáknak, aki „A terroristák mindnyájunkat megölik” feliratú pólóban akart felszállni a gépre, hiába mondogatta, hogy ez csak egy szatirikus felirat.


Egy tiltólistás ruhadarab


Az esetek is jól mutatják, hogy az American és a Delta Airlines-nál vörös posztónak számít bármilyen politikai, vallási vonatkozású szlogennel vagy ábrával ellátott ruhadarab. Ám a túl kirívó öltözék ugyancsak tiltólistás, például tavaly a San Franciscó-i repülőtéren okozott fennakadást az a fiatalember, aki nem volt hajlandó feljebb húzni a farmerját, hogy ne látszódjon ki az alsónadrágja.

Egy amerikai fiatalasszonyt pedig ugyancsak Amerikában, egy belföldi járatról azért szállítottak le, mert a repülőgép személyzete meg volt győződve arról, hogy a bugyiján kívül nem visel semmit a hosszú pólója alatt. A nő hiába bizonygatta (bemutatni azonban nem akarta), hogy egy farmer minisortot is felhúzott, csupán azt eltakarja a hosszú pólója, nem maradhatott fenn a gépen.


Egy arab emberjogi aktivistát pedig azért nem akartak felengedni egy amerikai belföldi légi járatra, mert arab feliratú pólót viselt. "Arab feliratú pólóval megjelenni egy repülőtéren olyan, mint bemenni egy bankba "rabló vagyok" felirattal a ruházatunkon" - indokolta akkor az intézkedést a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtér biztonsági illetékese.


Tehát ha nem akarunk vitába keveredni a stewardesekkel,- különösen a tengerentúli járatokon - jobb, ha kerüljük a „bomba”, „terrorista”, „szabadság-halál”, F…-szavas, arab nyelvű felirattal ellátott, politikai és vallási utalású ruhadarabokat, mert a repülőgép személyzete ilyenkor nem érti a viccet.
 
Oldal tetejére