Hírek Ennyi friss nyugdíjas kap havi 1 milliónál többet

Néhány év alatt sokszorosára emelkedett a félmillió forintnál nagyobb nyugdíjat kapó új nyugdíjasok száma. Arányaiban a legtöbben azonban 100-150 ezres ellátással kezdik meg a nyugdíjas éveiket.

A friss nyugdíjasok statisztikái​

Több mint 66 ezer új belépővel bővült a nyugdíjasok tábora tavaly a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint. Egymillió forintnál nagyobb ellátást legalább ketten, de legfeljebb nyolcan kapnak közülük (adatvédelmi előírások miatt nem pontosíthatják a számot). Félmilliónál nagyobb nyugdíj azonban több mint 1500 embernek jár az újak közül. A legalacsonyabb kategóriába, azaz 50 ezer forintnál kisebb összegben mindössze 1100 fő részesül, míg 50 ezer és 100 ezer forint között 6300 ember – írja a 24.hu.
Arányaiban a legtöbben 100 ezer és 150 ezer forint közötti kezdő nyugdíjat kaphatnak (16 400 fő), a 150-200 ezres sávba pedig 15 100-an tartoznak. A statisztikákban a következő lépcső a korábbiaknál nagyobb, 50 ezer helyett 100 ezer forintos, tehát kicsit csalóka. Ebbe a kategóriába (tehát 200 ezer és 300 ezer forint közé) 16 600 fő nyugdíja esik.

Ha visszamegyünk az időben​

2017 és 2021 között egyébként 27 500 ezerről 6 000-re csökkent az újonnan megállapított, 50 ezer és 100 ezer forint közötti nyugdíjak száma, miközben 7 500-ról 16 700-ra emelkedett a 200 ezer és 300 ezer forint közötti friss ellátásoké. Az 500 ezer forintot meghaladó új nyugdíjak száma pedig majdnem a kilencszeresére nőtt ezen idő alatt – írja a cikk a MÁK statisztikái alapján.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 150 ezer forint körül volt az átlagnyugdíj. Ha az Államkincstár statisztikáik is figyelembe vesszük, akkor az új nyugdíjasok nagyjából kétharmadának folyósítanak átlag feletti nyugdíjat. Átlag alatti juttatást pedig körülbelül az újak harmada kapott.

Rosszak a halálozási mutatók​

2021-ben a legtöbben a 100 ezer és 150 ezer forint közötti nyugdíjat kapók közül haltak meg, majdnem 53 ezren az összesen 113 ezer elhunytból. A koronavírus-járvány is jelentősen megnövelte a nyugdíjas halandóságot. 2021-ben nagyjából 20 ezerrel több idős ember halt meg, mint a pandémiát megelőző években.
Összességében tehát folytatódott a generációváltás a nyugdíjas társadalmon belül, a keresetek és a valorizációs szorzók növekedése miatt az új nyugdíjak jellemzően magasabbak, mint a régebbiek. A kis nyugdíjú, feltehetően idősebb emberek közül pedig továbbra is többen halnak meg.

Kónya Ádám

1655105755524.png
 
Meg kell alapitani a kommunista pártot, és akkor vki ki szukseglete szerint részesedik a megtermelt javakbol.
Majd azt hazudjuk az unionak, hogy ez igy europai érték, és von Leyden asszony hangosan tapsol majd hozza
1. A Munkáspárt marxista–leninista, kommunista párt. Magyar viszonyok között a tőkés kizsákmányolás, a kapitalista rend ellen harcoló párt. Programcélja a szocializmus, a társadalmi kizsákmányolás minden formájától mentes közösségi társadalom megteremtése.
 
Errol beszélek
Ki kell sajatitanio a gazdagok értékeit - vannak persze kivetelek, de vezt itt nem irom- !
 
Egyrészről azt gondolom valamilyen szintnél maximálni kellene a kapható nyugdíj összegét, másrészről nagy szükség lenne egy differenciált emelésre a legalacsonyabb összeget kapottak javára, mert ha valaki olyan szerencsés, hogy - relatíve - sokáig él az induló nyugdíja - az időközi emelések ellenére - mára elértéktelenedett. A statisztikákból is jól látható milyen sokaknak kell arcpirítóan alacsony összegből megélnie :(
 
Nekem is hasonló a véleményem. Vegyék el a gazdagoktól és adják nekem. ;)
Milyen igazad van :dr_9:. Szerintem SOKAN küldenék is, az ok pedig az, hogy nem ismerik sem az elérhetőséged, de a bankszámla számodat sem. Ha megírnád "nyilvánosban" - akkor biztos küldenének, kérdés, hogy mennyit, mit, de legfőképpen - mennyire vagy türelmes?
1655202553123.png
 
Kedves toncsi64,

A nyugdíjak elértéktelenedésével egyetérthetünk.

Ugyanakkor a "valamilyen szintnél maximálni kellene a kapható nyugdíj összegét" nem tartanám igazságosnak.

A nyugdíjszámítás alapvetően két tényezőtől függ. Az un. szolgálati időtől (elismert munkaviszony), illetve a valorizációs szorzószámmal módosított nettósított jövedelemtől. Tehát leegyszerűsítve a nyugdíj mértéke a minél hosszabb szolgáltai időtől (százalék) illetve a nettósított jövedelem (jellemzően összefügg a fizetendő nyugdíjjárulékkal) alapján történik.

Az "arcpirító" nyugdíjak (nyilván vannak vitatható esetek) azonban adódhat abból is, ha valaki vagy nagyon kevés szolgálati idővel (kevés munkaviszonnyal) rendelkezik, vagy valamiért kevés jövedelemmel rendelkezett, amely alapján összességében kevés járulékot fizetett amíg dolgozott.

A maximalizált nyugdíjat akkor tartanám igazságosnak (valaha volt olyan időszak) ha a járulékfizetési kötelezettséget is maximalizálnák.
De amíg nincs felső plafonja a járulékfizetésnek, addig a nagyobb jövedelműek jóval többet fizetnek be nyugdíjjárulékként . Ezért én indokoltnak tartom, hogy aki többet fizet be nyugdíjjárulékként (és azt hosszabb ideig fizette) az több nyugdíjat kapjon.
 
Alapvetően igazad van, de a "több befizetett járulék ellenére kevesebbet kap" metódust felfoghatjuk egyfajta "társadalmi hozzájárulásként"is akár, hiszen a több befizetett adóért sem kap több állami szolgáltatást és ez "elfogadott". Leginkább az a gondom a kiemelkedően magas nyugdíjakkal, hogy a jelenlegi emelési rendszerben - szerintem - irreális mértékben távolodik az átlagnyugdíjtól a nagysága( "bérfeszültség" össztársadalmi szinten) + jelentős mértékben terheli a rendszert és ezek mértéke egyre növekszik.

Nyilván vannak akik keveset vagy rövid ideig fizettek járulékot, de én elsősorban azokra gondolok akik több éve, évtizede mentek nyugdíjba. Az akkori számok/számítási módok alapján megállapított - akkor talán normális - összeg mára már csak alig elegendő bármire és ez nem az adott személy "bűne" mégis Ő a szenvedő alany.
 
2013-ban törölték el a nyugdíjplafont. Akik most átlag feletti nyugdíjat kapnak emiatt, azzal én sem értek egyet. Hiszen a rendszer felosztó-kirovó elven működik. Akik magas bért kaptak, azok minden bizonnyal amúgy is gondoskodtak (és tudtak is) arról, hogy nyugdíjas éveikre az életszínvonaluk ne csökkenjen.
 
Egyrészről azt gondolom valamilyen szintnél maximálni kellene a kapható nyugdíj összegét, másrészről nagy szükség lenne egy differenciált emelésre a legalacsonyabb összeget kapottak javára, mert ha valaki olyan szerencsés, hogy - relatíve - sokáig él az induló nyugdíja - az időközi emelések ellenére - mára elértéktelenedett. A statisztikákból is jól látható milyen sokaknak kell arcpirítóan alacsony összegből megélnie :(
1. Miért kellene maximálni a nyugdíjat? Mindenki annyi nyugdíjat kapjon, amennyi jövedelemből járulékot fizetett! Ha sok járulékot fizetett, akkor a nyugdíja is legyen ezzel arányos! Miért büntessük azokat, akik a jövedelmüket nem titkolták el, és megfizették az adókat és járulélkokat?
2. Miért kellene differenciált emelés? Miért emelkedjen azok nyugdíja, akik eltiktkolt jövedelemből nem fizettek járulékokat? Mert ugye annak ilyen alacsony a nyugdíja, aki 4 órás minimálbérből adózott.
3. Ha valaki realtíve sokáig él, annak értéktelenedik a nyugdíja, de az elmúlt időszakban jelentős nyugdíjemelés volt, és van a13. havi nyugdíj.
4. Valóban sokan vannak, akiknek alacsony nyugdíjból kell megélnie. De mindenkinek volt lehetősége megtervezni az életét, és végig gondolni, hogy miből fog megélni, amikor nyugdíjas lesz. Elég régóta halljuk azt, hogy "öngondoskodás". Tehát előre kellett volna gondolkodni, hogy ki miből és hogyan fog megélni.
 
2013-ban törölték el a nyugdíjplafont. Akik most átlag feletti nyugdíjat kapnak emiatt, azzal én sem értek egyet. Hiszen a rendszer felosztó-kirovó elven működik. Akik magas bért kaptak, azok minden bizonnyal amúgy is gondoskodtak (és tudtak is) arról, hogy nyugdíjas éveikre az életszínvonaluk ne csökkenjen.
Nem csak a nyugdíjplafont törölték el, hanem vele együtt a járulékfizetés plafonját is!
 
Ma magyarországon léteznek magánnyugdijpénztárak(OTP, Aranykor, stb)
Ha valaki az aktiv éveiben gondolt arra, mi lesz lésobb, akkor havi rendszeresseggel csinalta a befizetéseket.
Ráadásul az állam erre adovisszateritest is ad, plussz a munkaltato kedvezmenyesen eg4eszitheti ki a maga részével.

Tudom, most megmagyarazzak majd, hogy áhhhhhh mer az izé meg ez meg az..

Szoval mindig mindenki tehet arrol hogy ilyen rossz, kiveve az egyent.
Mindenkinek lehetosege lenne kicsit tobbet gondoskodni magarol.
A magannyugdijpenztarak hozamai volt mikor nem voltak igazan jok, maskor viszont nagyon szepen bovult azzal is a penz.

Lehet kerni egy osszegben ami ha valaki indulastol tag tobb milliora rug, de lehet kerni a kifizetéseket havi reszletekben is nyugdijkiegeszitesnek.

Mindig mindenhol azt olvasni,hogy mit kell tenni a kormanyoknak, de soha arrol egy szo sem, hogy mit tehetnenk mi sajat magunkert!

Senkit ne lepjen meg, ha egyszer meg fog oregedni, és nyugdijra szorul!
Ez nem egy olyan vis major esemeny, ami váratlanul jkon es senki nem szamit ra!
Sokszor olvasni muveszekrol zeneszekrol, hogy milyen alacsony a nyugdijuk!
Hat izééé...annak idejen egy vagyont fizerttem a koncedrtjegyekert, most meg tartsam el?

Szoval ez a masik oldal!
Erre is erdemes gondolni ha foglalkozunk ezzel!
 
1. Miért kellene maximálni a nyugdíjat? Mindenki annyi nyugdíjat kapjon, amennyi jövedelemből járulékot fizetett! Ha sok járulékot fizetett, akkor a nyugdíja is legyen ezzel arányos! Miért büntessük azokat, akik a jövedelmüket nem titkolták el, és megfizették az adókat és járulélkokat?
2. Miért kellene differenciált emelés? Miért emelkedjen azok nyugdíja, akik eltiktkolt jövedelemből nem fizettek járulékokat? Mert ugye annak ilyen alacsony a nyugdíja, aki 4 órás minimálbérből adózott.
3. Ha valaki realtíve sokáig él, annak értéktelenedik a nyugdíja, de az elmúlt időszakban jelentős nyugdíjemelés volt, és van a13. havi nyugdíj.
4. Valóban sokan vannak, akiknek alacsony nyugdíjból kell megélnie. De mindenkinek volt lehetősége megtervezni az életét, és végig gondolni, hogy miből fog megélni, amikor nyugdíjas lesz. Elég régóta halljuk azt, hogy "öngondoskodás". Tehát előre kellett volna gondolkodni, hogy ki miből és hogyan fog megélni.
1. Elfogadható az érvelésed, bár azért azt ne felejtsd el, hogy nagyon sokáig nem volt lehetőség "sok járulékot" fizetni (maximálva volt) így nem mindenkinek lett ettől magas a nyugdíja.

2. Édesapám 87 éves 43 évig dolgozott az első és egyben az utolsó munkahelyén, mindvégig rendesen a teljes időre és bérére bejelentve és ezután adózva, járulékot fizetve. Amikor Ő elment nyugdíjba némiképp más volt a kiszámítás rendszere így ma nincs 200.000 Ft a nyugdíja.

3. Egyrészt az eöző pont, másrészt az általad említett "jelentős nyugdíjemelés" is differenciált hiszen akinek magasabb a nyugdíja többet kap. Vajon miért ? Nyugdíjasként már nem fizet több járulékot mint a kisnyugdíjas mégis "nagyobb szeletet kap a közös tortából". Szerintem ezt semmi sem indokolja.
A 13. havi nyugdíj pedig meg sem közelíti azt a veszteséget ami a svájci indexálás eltörlése (2010) miatt érte a nyugdíjasokat.

4. Ez igaz most, de hidd el a "rendszerváltás" előtt ez nem volt ennyire kézenfekvő és könnyedén kivitelezhető. Tudom, éltem akkor ...
 
A 13. havi nyugdíj pedig meg sem közelíti azt a veszteséget ami a svájci indexálás eltörlése (2010) miatt érte a nyugdíjasokat.
A svájci indexálás mennyiben érintené a kulonbozo nagyságu nyugdijakat?
Amennyiben magasabb lenne az osszeg, még tovabb nőne a magas és alacsony nyugdijak kozti kulonbség!

A másik, hogy mi volt vajon az oka a svajci indexálás megszuntetésének!
Nem az a torekvés, hogy ne hozzak kilatastalan helyzetbe a nyugdijkasszát akkor, amikor célul tuzték ki a keresetek értékének novelését?
 
Ma magyarországon léteznek magánnyugdijpénztárak(OTP, Aranykor, stb)
Ha valaki az aktiv éveiben gondolt arra, mi lesz lésobb, akkor havi rendszeresseggel csinalta a befizetéseket.
Ráadásul az állam erre adovisszateritest is ad, plussz a munkaltato kedvezmenyesen eg4eszitheti ki a maga részével.

Tudom, most megmagyarazzak majd, hogy áhhhhhh mer az izé meg ez meg az..

Szoval mindig mindenki tehet arrol hogy ilyen rossz, kiveve az egyent.
Mindenkinek lehetosege lenne kicsit tobbet gondoskodni magarol.
A magannyugdijpenztarak hozamai volt mikor nem voltak igazan jok, maskor viszont nagyon szepen bovult azzal is a penz.

Lehet kerni egy osszegben ami ha valaki indulastol tag tobb milliora rug, de lehet kerni a kifizetéseket havi reszletekben is nyugdijkiegeszitesnek.

Mindig mindenhol azt olvasni,hogy mit kell tenni a kormanyoknak, de soha arrol egy szo sem, hogy mit tehetnenk mi sajat magunkert!

Senkit ne lepjen meg, ha egyszer meg fog oregedni, és nyugdijra szorul!
Ez nem egy olyan vis major esemeny, ami váratlanul jkon es senki nem szamit ra!
Sokszor olvasni muveszekrol zeneszekrol, hogy milyen alacsony a nyugdijuk!
Hat izééé...annak idejen egy vagyont fizerttem a koncedrtjegyekert, most meg tartsam el?

Szoval ez a masik oldal!
Erre is erdemes gondolni ha foglalkozunk ezzel!
Azért ne feledkezz meg a magánnyugdíjpénztárból való "visszaterelésre" 2010-ben.
 
Ez viszont csak terelés, meret semmi koze ac feltett kérdésekhez.
Egyebkent a magannyugdijpenztar léte vagy megszuntetése mennyiben érinti a fenti dolgokat?
Szerintem nagyon minimálisan.
Nem igazan valtoztatott volna a nyugdijak osszegszerusegen!
 
Erre válaszoltam volna :

"Ma magyarországon léteznek magánnyugdijpénztárak(OTP, Aranykor, stb)
Ha valaki az aktiv éveiben gondolt arra, mi lesz lésobb, akkor havi rendszeresseggel csinalta a befizetéseket.
Ráadásul az állam erre adovisszateritest is ad, plussz a munkaltato kedvezmenyesen eg4eszitheti ki a maga részével.

Tudom, most megmagyarazzak majd, hogy áhhhhhh mer az izé meg ez meg az..

Szoval mindig mindenki tehet arrol hogy ilyen rossz, kiveve az egyent.
Mindenkinek lehetosege lenne kicsit tobbet gondoskodni magarol.
A magannyugdijpenztarak hozamai volt mikor nem voltak igazan jok, maskor viszont nagyon szepen bovult azzal is a penz.
"

Ha ez terelés akkor bocsi.
 
A svájci indexálás mennyiben érintené a kulonbozo nagyságu nyugdijakat?
Amennyiben magasabb lenne az osszeg, még tovabb nőne a magas és alacsony nyugdijak kozti kulonbség!

A másik, hogy mi volt vajon az oka a svajci indexálás megszuntetésének!
Nem az a torekvés, hogy ne hozzak kilatastalan helyzetbe a nyugdijkasszát akkor, amikor célul tuzték ki a keresetek értékének novelését?
Ha olvastad a kiinduló hsz-met akkor láthattad, hogy számomra az "alaptézis" a maximált nyugdíj. Ez esetben az emelések során sem nő a jelenlegihez hasonló mértékben a szakadék a két szélső érték között.
Az hogy mi volt az oka a svájci indexálás eltörlésének akár igaz is lehet, nem tudom, de lassan az ezzel megtakarított pénzt kifizetjük a luxusnyugdíjakra, márpedig akkor ez nem megtakarítás lesz hanem átirányítás.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére