Erdő Péter: Az egyház nem jótékonysági szervezet

A plébániai közösségek megújulásáról, az egyházi szociális intézmények bürokratikus terheiről, az idősek és a romák helyzetéről is beszélt az esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter bíboros az MTI-nek karácsony alkalmából adott interjúban hangsúlyozta: karácsonykor nemcsak egy gyermek születésére emlékezünk, hanem a megtestesülés titkát ünnepeljük. Isten emberré lett, közösséget vállalt az emberiséggel, és ezzel "minket is feljogosít arra, hogy ezentúl más szemmel nézzünk egymásra, hiszen a másik emberben is Jézus Krisztussal találkozunk".

Ezt az összetartozást az ember leginkább a családja, szerettei körében tudja átérezni, de az otthon falain messze túlmutató üzenete van. A bíboros fontosnak nevezte, hogy a templomok, plébániák ne csak szolgáltató helyek legyenek, hanem a "tanúságtétel és a meghívó szeretet közösségei".

Szólt arról: a plébániák megújulása az egyik legfontosabb feladat a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. E megújulási folyamat első lépése az önvizsgálat, és sok összetevője van az egyházzenén, a beszédeken keresztül akár olyan külső, fizikai feltételek megteremtésén át, mint a fűtés, a világítás vagy a hangosítás.

Ugyanilyen fontos, hogy a templomba betérő ember érezze, hogy "nem egy műsorra ül be, hanem egy közösség életébe kapcsolódik bele" - mondta a bíboros.

Erdő Péter arról is beszélt: az egyház küldetéséhez a kezdetektől hozzátartozott a szegények, elesettek segítése. Ebben a munkában az önkéntesek szolgálata mellett szükség van olyan professzionális szervezetekre, mint például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy a Katolikus Karitász.

Kitért arra: időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett. "Mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség", amelynek "sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás".

Az egyházi szociális intézmények sokat szenvednek a bürokratikus terhektől. Közép-Kelet-Európában ugyanis "nyugati szinten szervezett és kifinomult szabályozás van nyugati szintű finanszírozás és gazdasági feltételek nélkül" - mondta.

Megjegyezte, hogy ez független a napi politikától, hiszen ezer éve is így volt, és abból adódik, hogy az "egész régió a Nyugathoz való állandó alkalmazkodási kényszerhelyzetben van".

A túlszabályozottság olyan kihívások elé állítja az egyházi intézményeket, amelyeknek pusztán önzetlen, nagylelkű segítőkészségből nem tudnak megfelelni. Az intézmények ezért szakapparátus alkalmazására kényszerülnek, akiket meg kell fizetniük, ha pedig erre nem képesek, akkor vagy munkaerőhiányuk lesz, vagy szemet kell hunyniuk az alkalmazott munkaerő hiányosságai fölött.

Az egyházi intézményvezetők nehéz, "érzékenységet és állandó odafigyelést kívánó feladata", hogy a "hitbeli meggyőződést, a személyes áldozatvállalást és eltökéltséget" összeegyeztessék a gyakran változó intézményi szabályozással - mondta a bíboros.

Hozzátette: egyes, a szociális szférában szolgáló szerzetesi közösségek ezért nem vállalnak intézményfenntartást. Teréz anya nővéreinek a küldetése például egyértelműen a személyes önzetlenségen és áldozatvállaláson alapul. A nővérek igen aktívak Budapesten is a hajléktalan-ellátásban, de rendi szabályaik tiltják, hogy - akár az állam által finanszírozott - intézményeket működtessenek, mert úgy gondolják, a bürokratikus előírásoknak megfelelni kénytelen intézmények fenntartása elidegenítené őket "spontán, személyes küldetésüktől".

Erdő Péter a magyar társadalom elöregedéséről azt mondta: Magyarországon fél évszázados folyamat vezetett a mai demográfiai helyzethez, és ha az elmúlt időszakban javultak is a születési arányszámok, nagyon sok időnek kell még eltelnie, hogy megforduljon a fiatalok és az idősek aránya. Jelenleg nagyon sok az egyedülálló idős ember, a fiatalok közül pedig sokan - éppen a jobban képzett, dinamikusabb emberek - külföldön keresnek munkát, tovább növelve az elmagányosodott öregek arányát.

Ezt a helyzetet nem lehet egyszerűen nagyobb finanszírozással feloldani. Az idősellátás szerkezetében és az emberi kapcsolatrendszerben megújulásra, szemléletváltásra van szükség, de ez sem biztos, hogy gyors eredményhez vezet.

A bíboros beszélt a romák helyzetéről is. Felidézte: a rendszerváltásig 87 százalékuknak volt munkahelye. Természetesen messze nem volt tökéletes a helyzetük, hiszen sokszor a családjuktól távol, az ország másik végében kaptak munkát. Sokan emlékeznek az ingázókat hétvégente szállító fekete vonatokra. A munka világán keresztül mégis megindult a romák egyfajta integrációja.

A rendszerváltozás, a privatizáció után az új tulajdonosok elsőként a szakképzetlen munkaerőtől váltak meg, így egész régiók és a romák többsége is munkanélkülivé vált.

Az utóbbi években nagyon komoly erőfeszítések eredményeként emelkedett ugyan a romák foglalkoztatottsága, de még mindig nem éri el az 50 százalékot. A közmunka egy lépés a munka világába való visszatérés felé, ugyanakkor az is látszik, milyen nehéz feladat az új gazdasági szisztémában megtalálni a romák felemelkedésének útját - mondta.

Kifejtette, természetesen fontos az oktatás, a képzés, hiszen ettől függ, hogy később ki milyen munkát talál magának. Ugyanakkor mindig voltak és ma is vannak olyan idősek, betegek, fogyatékkal élők, akik a legnagyobb igyekezetük mellett sem képesek dolgozni. Tehát "két part között, óvatosan kell hajózni", hiszen egyfelől valóban fontos a munka világán keresztül integrálni, másfelől azonban azokat is segíteni kell, akiknek nincs lehetőségük munkát vállalni - tette hozzá Erdő Péter.

image.aspx
 
nem kellene ekkorákat hazudozzál, nem tudsz mindenkit átverni

Ezek a Böjte Csaba technikai adatai:
Született 1959. január 24. (60 éves) Kolozsvár
Állampolgársága román
Nemzetisége magyar
Foglalkozása ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
-
Magyar állampolgárságot 2010 ota minden nem feltűnően sötét bőrű, keresztény vallású ember kaphat,
ha a Fidesz egyetemes hitvallását magáénak teszi.
-
Nem fogok itt most veled vitatkozni, én 43 etnikumot tudok kimutatni hivatalosan a DNA-ban.
-
Tök mindegy, hogy melyik potenciális háborús párthoz akarod besorolni ezt a papot.
Böjte Csaba nem a Ferences renden keresztül, hanem egy NGO-on keresztül segít árva gyerekeknek.
A Ferencesek egy "kolduló rend" tagjai, akik időközben elvesztették a legitimációt a kolduláshoz.
Ha egy normál embernek akkora palotái lennének mind nekik hát nem kapnának szociális segélyt.
-
Németországban ha valaki elszegényedik akkor először el kell adnia a házát,
és ha ebből az összegből sem tud lábra állni akkor lesz "rászoruló"
-
Világos, hogy miért nem akarnak a keletiek szorosan az EU-hoz tartozni és mi a kettős állampolgárság előnye. ;)
-
De ha már "erény, erkölcs és katolikus egyház" a téma.
Ha egy Német állampolgár elviszi a gyerekét megkeresztelni, akkor rögtön ugrik neki 8-9% egyházadó.
Ezért mennek Magyarországra keresztelőt szervezni, ahol ez a veszély nem áll fenn.
A magyar egyház perselyében meg csak úgy csengenek a tallérok, még adót sem kell nekik érte fizetni hiszen nincs számla.
-
Érdekes, hogy a magyar templomok előtt nem állnak spenót-huszárok a bevételt ellenőrizni, de ha egy rokonnál nyaralok a Balatonon hát rögtön csönget egy unszimpatikus "kurtax-ás". Ezért parkolok én belül és a kerítés félöli oldalon a pedig a magyar rendszámú autók. :)
 
Egy hajléktalannak jó ha tudja, hogy nem a templomokban kell éjszakai szállást, ételt vagy orvosi ellátást keresni.
Azért az se árt ha az isten házában oltalmat talál.
Jean Valjean hol kapott enni és tisztességes elbánást mint Digne városának püspöke otthonában?
Erdő Péter miért nem olyan?
 
Ezt így kár volt leírnod.
Most negatív színben akarod feltüntetni?azzal hogy román?
Ki a fenét érdekel állampolgársága az fontos amit tesz
Csak úgy mellékesen hány tízezrek lehetnek még akik nem kérték a magyar állampolgárságot?
De a nemzetiségük magyar.
Minek ezt állandóan újra kezdeni?

És tessék magyarosan írni: Böjte Csaba

Én csak azt mondtam, hogy Böjte Csaba Román állampolgár és Romániában született.

Nekem nincsenek előítéleteim az emberek származását illetően, nem is lenne ésszerű
mert a környezetem miatt én lennék az örökös célpontja annak, hogy máshol születtem.

Én jónak tartom, hogy ez az ember tesz valamit rászorulók érdekében,
de meg kell jegyezni, hogy ezt annak ellenére teszi, hogy csuhát hord és nem fordítva.
Az alapítvány pedig egy külföldről támogatott NGO csak ezt nem hangoztatja a magyar kormány.
 
Hogyne, de azért a reggeli misére érkezők hadd ébreszgessék csak Németországban a templomokban alvókat ... hogy élnézést, de le szeretnének ülni, kezdődik a mise.

Kiváncsi lennék arra a templomra amelyikben nincs elég üllőhely egy istentisztelet alkalmával? :rohog:
Ilyet csak akkor látok ha egy koncert van a templomban. :)
-
gdb_bistuemer.jpg

-
Az istentiszteleteket látogatók száma Németországban.
-
 
Hogy ne csak kritizáljak, érdemes megnézni a "Kirchenasyl statisztikát",
hogy az évek során hány ember kapott menedéket német templomokban.
-
Egyszerűen nem értem, hogy miért ekkora az olló Magyarországon
az emberi jogok és a keresztény felebaráti szeretet között?
 
Én csak azt mondtam, hogy Böjte Csaba Román állampolgár és Romániában született.
Valóban ennyit mondtál de még engem is sértett abban a környezetben hogy üzenetemből idéztél.
Ja és nem is azt mondtad,hanem ezt: "Csaba Böjte, egy magyarul-beszelő román..."
Én éppen értékeit írtam le erre az a nyers igazság ott támadásként volt értelmezhető. olyan lerománozás
Holott nemzetisége és érzelme magyar.
Nem elég tisztességesnek lenni annak is kell látszanod.
Mondanám üzenetedre a látszat bántó volt.
Vagy mondjam: "ne hajolj le más dinnyeföldjén bekötni a cipőfűződet"
A látszat mást mond mint a szándék.
 
ez a része a véleményednek még reális
Én és még milliók fizetik a szociális intézményeket, a szociális munkásokat akik nem jótékonyságból segítenek a szociálisan rászorulókon, hanem ezért kapják a fizetésüket.
Egy hajléktalannak jó ha tudja, hogy nem a templomokban kell éjszakai szállást, ételt vagy orvosi ellátást keresni.
Az allamnak a feladata a szocialis halo fentartasa.
Az egyhaznak ugy szinten hisz ezt hirdeti ha csak a betlemi csalad befogadasa es ellatasa ......ha esetleg elolvasnad ujbol biztos nem artana meg neked.
Minden egyhaznak kutya kotelesege segiteni a raszorulokon.
Jo lene ha nem vizet predikalnanak es bort innanak.
Arrol mar nem is beszelve milliardokkal segiti az allam az adofizetok /akik lehet mas vallasuak vagy ateistak/ hogy koteleseguket el tudjak latni a szocialisan raszolrultaknak segitsenek.
Sajnos ez is csak magyar specialitas mert a caritas ugy szallast ugy elelmet orvosi segitseget nyujt a raszoruloknak.
, mas orszagokba.
NEm artana otthon Ivanyiek munkajat lecopizni , vagy a papa utmutatasait betartaniuk.
Erdos meg menjen vezekelni , etelt osztani, segiten a raszoruloknak.
 
Az istentiszteleteket látogatók száma Németországban.
És ez is a migránsok miatt van mondanák a gup félék?Én csak nézem a grafikont ez közelít a nulla felé?
És mi lesz Vatikánban a pápával, ha elfogynak a templom-látogatók?
Mi lesz Erdő Péterrel? hová megy ingyen ételért?
 
Minket pedig megtanít az eset arra, hogy olyan nagy ívben kerüljük el a templomot, mint a rühes kutyát.
Még szerencse, hogy Magyarországon van vagy 27 hivatalosan bejegyzett egyház, vallásfelekezet és vallási közösség, ezeken kívül is van rengeteg ... van miben válogatni. Esetleg Ernoe fórumtárstól lehet kérni egy statisztikát, hogyan nő Németországban a muszlim hívők száma (a függvény valószínüleg növekszik, közelít a 100% felé) és ez biztosan nem a reprodukciós fölénynek köszönhető.
A lényeg, felekezet nélküli vagy ateista világviszonylatban azért kevés van.
 
Utoljára módosítva:
Tovább megyek - az lenne az igazi, ha a bejegyzett pártok is saját "hívőik" pénzéből tartanák fenn magukat.
Az egyház pénzt kér a keresztelőért, az esküvőért, a temetésért, plusz évente díjat szed híveitől. Ez egész egyszerűen üzleti vállalkozás, (szó nincs már arról, hogy jótékonykodna vagy bármiféle segítséget, támaszt jelentene a híveknek). Ha nyereséges, vagy nullás tud lenni, van létjogosultsága. Ha nem, akkor így járt. Vagy alapít másik gyülekezetet, vagy beolvad egy másikba, vagy a szentatyák keresnek maguknak valami polgári foglalkozást, de ne az adófizetők pénzén butítsák tovább azokat, akik már arra sem szorulnak rá.
 
Azt az "alamizsnát" amit az állam ezekre az ingyenélőkre elherdál, jobb célokra is fordíthatná. A 27 hivatalosan bejegyzett egyházat pedig tartsák el a hívők.
Szerintem is egy vallási közösségnek el kell tudnia tartania magát, de vajon van ilyen a nagyvilágban?
Elgondolkodtató, hogy vajon mit jelent az, amikor megjelenik Európában egymillió muzulmán bevándorló, Szaúd-Arábia pedig segítségként felajánlja, hogy 240 mecsetet épít.
 
A hangszíne ilyen érdekes Egyekként teljesen jól beszél.Remek szerzetes gyermekmenhely vezető Ért a gyerekekhez
Veiszer Alinda műsorvezető oda más kell beszédhang kell.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére