Erdő Péter: Az egyház nem jótékonysági szervezet

A plébániai közösségek megújulásáról, az egyházi szociális intézmények bürokratikus terheiről, az idősek és a romák helyzetéről is beszélt az esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter bíboros az MTI-nek karácsony alkalmából adott interjúban hangsúlyozta: karácsonykor nemcsak egy gyermek születésére emlékezünk, hanem a megtestesülés titkát ünnepeljük. Isten emberré lett, közösséget vállalt az emberiséggel, és ezzel "minket is feljogosít arra, hogy ezentúl más szemmel nézzünk egymásra, hiszen a másik emberben is Jézus Krisztussal találkozunk".

Ezt az összetartozást az ember leginkább a családja, szerettei körében tudja átérezni, de az otthon falain messze túlmutató üzenete van. A bíboros fontosnak nevezte, hogy a templomok, plébániák ne csak szolgáltató helyek legyenek, hanem a "tanúságtétel és a meghívó szeretet közösségei".

Szólt arról: a plébániák megújulása az egyik legfontosabb feladat a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. E megújulási folyamat első lépése az önvizsgálat, és sok összetevője van az egyházzenén, a beszédeken keresztül akár olyan külső, fizikai feltételek megteremtésén át, mint a fűtés, a világítás vagy a hangosítás.

Ugyanilyen fontos, hogy a templomba betérő ember érezze, hogy "nem egy műsorra ül be, hanem egy közösség életébe kapcsolódik bele" - mondta a bíboros.

Erdő Péter arról is beszélt: az egyház küldetéséhez a kezdetektől hozzátartozott a szegények, elesettek segítése. Ebben a munkában az önkéntesek szolgálata mellett szükség van olyan professzionális szervezetekre, mint például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy a Katolikus Karitász.

Kitért arra: időről időre változik, hogy egy-egy kormány milyen területen tart igényt az egyház szerepvállalására a társadalom életében, mit vár el, mit szeretne és milyen feltételek mellett. "Mi azonban nem jótékonysági szervezet, nem NGO vagyunk, hanem alapvetően Jézus Krisztusban hívő közösség", amelynek "sajátos értéke a hitre épülő, önzetlen segítségnyújtás".

Az egyházi szociális intézmények sokat szenvednek a bürokratikus terhektől. Közép-Kelet-Európában ugyanis "nyugati szinten szervezett és kifinomult szabályozás van nyugati szintű finanszírozás és gazdasági feltételek nélkül" - mondta.

Megjegyezte, hogy ez független a napi politikától, hiszen ezer éve is így volt, és abból adódik, hogy az "egész régió a Nyugathoz való állandó alkalmazkodási kényszerhelyzetben van".

A túlszabályozottság olyan kihívások elé állítja az egyházi intézményeket, amelyeknek pusztán önzetlen, nagylelkű segítőkészségből nem tudnak megfelelni. Az intézmények ezért szakapparátus alkalmazására kényszerülnek, akiket meg kell fizetniük, ha pedig erre nem képesek, akkor vagy munkaerőhiányuk lesz, vagy szemet kell hunyniuk az alkalmazott munkaerő hiányosságai fölött.

Az egyházi intézményvezetők nehéz, "érzékenységet és állandó odafigyelést kívánó feladata", hogy a "hitbeli meggyőződést, a személyes áldozatvállalást és eltökéltséget" összeegyeztessék a gyakran változó intézményi szabályozással - mondta a bíboros.

Hozzátette: egyes, a szociális szférában szolgáló szerzetesi közösségek ezért nem vállalnak intézményfenntartást. Teréz anya nővéreinek a küldetése például egyértelműen a személyes önzetlenségen és áldozatvállaláson alapul. A nővérek igen aktívak Budapesten is a hajléktalan-ellátásban, de rendi szabályaik tiltják, hogy - akár az állam által finanszírozott - intézményeket működtessenek, mert úgy gondolják, a bürokratikus előírásoknak megfelelni kénytelen intézmények fenntartása elidegenítené őket "spontán, személyes küldetésüktől".

Erdő Péter a magyar társadalom elöregedéséről azt mondta: Magyarországon fél évszázados folyamat vezetett a mai demográfiai helyzethez, és ha az elmúlt időszakban javultak is a születési arányszámok, nagyon sok időnek kell még eltelnie, hogy megforduljon a fiatalok és az idősek aránya. Jelenleg nagyon sok az egyedülálló idős ember, a fiatalok közül pedig sokan - éppen a jobban képzett, dinamikusabb emberek - külföldön keresnek munkát, tovább növelve az elmagányosodott öregek arányát.

Ezt a helyzetet nem lehet egyszerűen nagyobb finanszírozással feloldani. Az idősellátás szerkezetében és az emberi kapcsolatrendszerben megújulásra, szemléletváltásra van szükség, de ez sem biztos, hogy gyors eredményhez vezet.

A bíboros beszélt a romák helyzetéről is. Felidézte: a rendszerváltásig 87 százalékuknak volt munkahelye. Természetesen messze nem volt tökéletes a helyzetük, hiszen sokszor a családjuktól távol, az ország másik végében kaptak munkát. Sokan emlékeznek az ingázókat hétvégente szállító fekete vonatokra. A munka világán keresztül mégis megindult a romák egyfajta integrációja.

A rendszerváltozás, a privatizáció után az új tulajdonosok elsőként a szakképzetlen munkaerőtől váltak meg, így egész régiók és a romák többsége is munkanélkülivé vált.

Az utóbbi években nagyon komoly erőfeszítések eredményeként emelkedett ugyan a romák foglalkoztatottsága, de még mindig nem éri el az 50 százalékot. A közmunka egy lépés a munka világába való visszatérés felé, ugyanakkor az is látszik, milyen nehéz feladat az új gazdasági szisztémában megtalálni a romák felemelkedésének útját - mondta.

Kifejtette, természetesen fontos az oktatás, a képzés, hiszen ettől függ, hogy később ki milyen munkát talál magának. Ugyanakkor mindig voltak és ma is vannak olyan idősek, betegek, fogyatékkal élők, akik a legnagyobb igyekezetük mellett sem képesek dolgozni. Tehát "két part között, óvatosan kell hajózni", hiszen egyfelől valóban fontos a munka világán keresztül integrálni, másfelől azonban azokat is segíteni kell, akiknek nincs lehetőségük munkát vállalni - tette hozzá Erdő Péter.

image.aspx
 
Ezt állítják magukról....de, polgártársaikat ölik halomra.
úgy általában nem érdekel Szomália, de az angolok, írek már közelebb vannak jobban érdekelnek, ott van aki terrorista szervezetről beszél mások meg ugyanazt felszabadító hadsregnek nevezik ... nézőpont kérdése az egész.

Azt meg nem hiszem, hogy egy terrorszervezet évekig, évtizedekig tud tevékenykedni a lakosok, a nép támogatása nélkül.
 
miért bombázzák szíriát, ha bomba robban Afrikában valahol Szomáliában??? Arrafelé az altalajkincsekért megy a bombázás, semmi köze a vallásháboruhoz.

Közel- Közép és Távol-keleten, de mondhatnék Afrikát is sokkal több iszlamista merénylet történik mint Európában.
-
Ha vallásháború lenne akkor a Vatikán vagy az egyik Pápa lenne a célpont nem egy "szatíra magazin".
Akkor a muszlimok nem az Istenállam kikiáltói elöl menekülnének hanem oda. (ilyen is van de ezek gyakran nacik)
Ha vallásháború lenne akkor a muszlimok nem olyan országban jönnének ahol disznót esznek, alkoholt isznak,
ahol a homoszexualitás nem büntetendő cselekmény...
-
Nem szándékom egy terrorizmust a másikkal elfedni de keresztény terroristákról ügye nem hallottál még eddig!?
Dehogynem csak egyik szemedre vak vagy. Olyan lázban vagy mind a Magyar kormány, alig bírja kivárni, hogy lőhessen.
Ahogy 2006-ban voltak akik ki akarták venni a részüket az 1956-os buliból de későn születtek,
úgy viselkedik a jelenlegi kormány akinek a legfőbb vágya a Nándorfehérvári diadal megismétlése.
-
Hogyan egyezteted össze a "vallásháborút" azzal, hogy Orbán
- egy muszlim államfő imámmal jobb kapcsolatban van mint az EU tagországok vezetőivel?
- azzal hitegeti ezt a 82 millió lelket számoló iszlamista államot, hogy majd ö becsempészi öket az EU-ba?
-
Menj világot látni barátom, ne csak a magyar közmédiákat szívd magadba.
-
A zürichi fő-pályaudvar a legnagyobb vasútállomás Svájcban.
Innen mennek a vonatok Ausztriába, Olaszországba, Németországba és Franciaországba.
Ennek a vasútállomásnak már 2001 ota van egy kápolnája, egy "Bahnhof-kirche"
Ebben a helységben imádkoznak muszlimok, keresztények és tudja ördög kiben, miben hívó emberek.
A leg különbözőbb "szentírások", Biblia, Korán... a leg különbözöbb nyelven megtalálható.
Söt a muszlim vallásúak még imaszőnyeget is kapnak, az irány Mekka felé megtalálható mint Amerikában a szállodákban.
Munkanapokon naponta öt, hétvégén egy papos szentmisét tartanak.
-
Ismétlem vagy félezer átutazó ember látogatja ezt az ökumenikus imahelyet, ha vallásháború lenne akkor ilyen nem létezne.
 
úgy általában nem érdekel Szomália, de az angolok, írek már közelebb vannak jobban érdekelnek, ott van aki terrorista szervezetről beszél mások meg ugyanazt felszabadító hadsregnek nevezik ... nézőpont kérdése az egész.

Azt meg nem hiszem, hogy egy terrorszervezet évekig, évtizedekig tud tevékenykedni a lakosok, a nép támogatása nélkül.
De, tud működni hisz azért terroristák...
 
Jobb lenne ha visszatérnénk a topik eredeti témájához.
Ez az egybites 13
szerintem meg az a mindannapi valóság, ezek a pillanaképek Indiából vannak, de az van mindenütt
-
Diktátorok, gyilkosok, csalók... szívesen hivatkoznak a vallásokra, istenekre, ezzel legitimálják magukat.
Ezt a trükköt felismerte a magyar kormány is, ezért hivatkozik a Lourdesi jelenésekre és sajnos vannak akiknek ez egy érv.
-
Lucia+Jacinta+Francisco.jpg

-
Ennek a 3 gyereknek a "látomásával" érvelt legutóbb is a magyar kormány.
De a Sargentini jelentést elveti mert "Sargentini tanulatlan, nem ügyvéd" :D
 
De a Sargentini jelentést elveti mert "Sargentini tanulatlan, nem ügyvéd" :D
nem véletlenül hagyta ott Brüsszelt, a joghoz semmi köze sem volt azt mondta amit leírtak neki, de szerinted van valami értelme az egész 7. cikkelyes hókusz-pókusznak? Mert szerintem abszolute semmi,egy nagy színjáték az egész, elvégre már évekkel ezelőtt el lett döntve, hogy egyhangu döntés kizárt.
 
ha működik a lakosság támogatásával már nem terrozmus ... az IRA -t is igencsak támgatta a lakosság
Mert az ira sem a lakosságot támadta hanem a ˝megszálló˝fegyveres erőket.
Amikor pedig az angol katonák a tömegbe lőttek elszabadult a pokol , persze hogy segítették a fegyvereseket hisz úgyszólván mellettük álltak ki. Nos azért ott is erősen működött a vallási háború....csak hogy visszatérjünk.
Ott volt, van az eta is...van támogatottsága de, van mérsékelt politikai szárny is...
A vörös brigádok megtámadta az államot és ezzel saját magát számolta fel...
lehetne ezeket sorolni több évtizedekig léteztek illetve léteznek...kisebb nagyobb támogatottsággal és mivel a terror eszközeivel dolgoznak ezért is nevezik őket terroristáknak, ha sikerül hatalomra jutniuk akkor szabadságharcosok lesznek.
 
...kisebb nagyobb támogatottsággal és mivel a terror eszközeivel dolgoznak ezért is nevezik őket terroristáknak, ha sikerül hatalomra jutniuk akkor szabadságharcosok lesznek.

itt szerintem tévedsz, vannak a kik az első pillanattól kezdve terroristáknak tekintik, mások pedig az első pillanattól kezdve szimpatizálnak velük és felszabadítólknak tekintik.
Ha hatalomra kerülnek, akkor már ők írják a történelmet, akárminek nevezhetik magukat.
 
Utoljára módosítva:
szerintem meg az a mindannapi valóság, ezek a pillanaképek Indiából vannak, de az van mindenütt



Mond te meg is hallgatod a videókat amiket beteszel?
A tüntetők többsége és a kormány a női egyenjogúság mellett van.

De ha már vallásháború, akkor emlékezzünk.
- Alig van ország aki ellen ne üzent volna Magyarország már valaha háborút.
- Lassan a feledésbe merül, hogy 1900-ban a "Nagy Magyarország" is részt vett Kína "megszállásában"
- Az un. Boxer-felkelés követő háború egy "vallásháború volt"

- A Kínaiak hagyták a 19. században, hogy keresztény misszionáriusok "Jézus igéjét" népszerűsítsék.
- Aztán ahogy megnőtt a hitközösség, előjött az egyház az igazi motivációjával és "egyházadót" akartak szedni
- A kínaiak nem értették - ahogy mi sem értjük Erdö Pétert - és kirobbant egy felkelés
- Az összes magát kereszténynek tartó ország hadat üzent Kínának
- Hát bizony nem lehet, hagyni, hogy az egyház ne szedhessen adót a híveitől. :)
 
nem véletlenül hagyta ott Brüsszelt, a joghoz semmi köze sem volt azt mondta amit leírtak neki, de szerinted van valami értelme az egész 7. cikkelyes hókusz-pókusznak? Mert szerintem abszolute semmi,egy nagy színjáték az egész, elvégre már évekkel ezelőtt el lett döntve, hogy egyhangu döntés kizárt.

Ne próbáld a témát elterelni, más vizekre, ezért nem is válaszolok rá.

Ha te egy olyan magyar parlamentet akarsz
ahol három idegbeteg, pásztorgyerek
állítólagos látomása nagyobb súllyal nyom az latba mint észérvek akkor igazán sajnállak.
-
A képviselő próbálkozása pedig magáért beszél és túlszárnyalja mindazt ami miatt
a 7-es cikket be lehet indítani. :(
 
itt szerintem tévedsz, vannak a kik az első pillanattól kezdve terroristáknak tekintik, mások pedig az első pillanattól kezdve szimpatizálnak velük és felszabadítólknak tekintik.
Ha hatalomra kerülnek, akkor már ők írják a történelmet, akárminek nevezhetik magukat.
Ha megnézzük a francia forradalmat láthatod annál nagyobb terrort elképzelni sem lehet saját népét mészárolta le az ˝állam˝..terrornak is hívták
 
Mert egy fennálló hatalom ellen fegyverrel harcoló és NEM katonai célpontok ellen támadó erő az általában terrorista,.
Látod ez itt megtaláltam és az állandóan el nem dönthető kérdésről szól:

mint a mi partizánjaink voltak (nemzeti hősök), vagy terroristák... mert voltak akkor is akik a partizánokat terrorsitáknak nevezték.


És a nem katonai célpont is megdől mert amikor kórháznak álcázott célpontot rombol akár az állami terrorizmus is
És közben a fennálló hatalom ellen fegyverrel is harcol
 
Mert az ira sem a lakosságot támadta hanem a ˝megszálló˝fegyveres erőket.
Ezt meg elnézted mert lakosságot támogatta az van írva és nem
lakosságot támadta
Mindenütt elveszted a terrorista definícióidat
Mert sejted mi az
De csak azért mert helyetted nevezik valakik terroristának
És általában a támadott fél
A fennálló rend elleni mondatrész sem ér semmit
Mert polgárháborúban csak fennálló rend elleni van
Jól fog esni most egy példa a Spanyol polgárháború
A Frankóisták lázadása a fennálló rend ellen
akkor terroristáknak voltak nevezve
akikből mára nemzeti hősök lettek
És a köztársaságiakat kezdték el terroristáknak nevezni
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére