Erdekes storyk

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A padlás ablakában ülő babától rettegnek az emberek

Janesville lakói félelmetes történetekkel hozták egymásra a frászt, de az igazságot soha nem fogják megtudni.
A tudomány még nem bizonyította be, de nem is cáfolta meg a paranormális jelenségek valódiságát, ám azt jól tudjuk, hogy az emberi fantázia önmagában is képes rémtörténetet teremteni, hiszen elég csak meglátnunk egy romos, ódon épületet, hogy beleképzeljünk néhány tragikus sorsú embert, királyt, reménytelen szerelmest, aki most szellemként kísért.

De említhetjük a babákat is, amik között, főleg a porcelánbaba, már önmagában is olyan ijesztő a túlságosan élethű arcával, hogy inkább rá sem nézünk. Az emberi fantázia élénkségét bizonyítja az a jelenség is, ami a Minnesota állambeli Jenesville-ben játszódott le.

A város egyik házának padlásán 1976 óta ül egy baba, aki az ablakon keresztül néz le a járókelőkre. A helyiek nagyon különösnek találják a játék porcelán arcát, üres pillantását. Akik már látták a padlásról az utcát kémlelő babát, mind arról számoltak be, hogy érezték a vizslató pillantást, ahogy elhaladtak az ablak előtt. A furcsa érzés nehéz ködként lengte be az utcát, ezért a babából igazi városi legendát kreáltak.

A játék rengeteg helyi fantáziáját megmozgatta, majd a történeteket egymásnak adták tovább a városlakók. Az egyik sztori szerint a baba egy kisgyerek tragédiájáról szól, mert a tulajdonos lánya meghalt egy balesetben, vagy meggyilkolták, és a baba a halott elveszett lelke miatt ül az ablakban.

Egy másik történet szerint egy egyedülálló anyuka és a fiatal gyermeke vette fel a harcot az ördög ellen, amikor egy démon megszállta a gyereket, aki belehalt az ördögűzésbe. Az anyuka azért ültette a babát az ablakba, hogy így állítson emléket a lányának.

Egy másik legenda szerint a démon a babát szállta meg. Vannak, akik arról meséltek, hogy látták, hogy a baba sétál a padláson. Sokan rá se mertek nézni a padláson ülő játékra a szörnyűbbnél szörnyűbb rémtörténetek miatt.

Az egyetlen igazság, amit a babáról tudunk az, hogy Ward Wendt volt tulajdona. Wendt antik dolgok gyűjtésével foglalkozott, ezért ilyesmivel volt tele a háza, amiben született, és amiben 2012-ben, 84 évesen meghalt.

A babát ő tette ki az ablakba, de soha, senkinek sem mondta el, hogy miért. A történet mégsem szállt sírba Wendt halálával, mert még az előtt leírta a baba történetét, csakhogy a sztorit elhelyezte a város időkapszulájába, amit 2176-ban fognak kinyitni. A baba történetét tehát ma élő ember soha nem fogja megtudni.

Wendt halála után a babát eltávolították az ablakból, és most a város könyvtárában lehet megtekinteni. Természetesen elég valószínű, hogy nincs semmi különösebb oka annak, hogy a baba a padláson ült, ám a városban elterjedt rémtörténetek nagyszerűen bizonyítják, hogy milyen élénk az emberi fantázia, ami sokáig szórakoztatta, ijesztgette a helyieket.

Janesville babája nem az egyetlen, amely ráhozza az emberekre a frászt, hiszen a megszállt babák témakörének egyik sztárja Annabelle, akit a mai napig lakat alatt őriznek, mert állítólag egy gonosz entitás irányítja, de olyan történetet is hallottunk már, amelyben egy baba a fiúgyerekek lelkét gyűjtötte össze, vagy balszerencsével sújtotta azt, aki engedély nélkül lefényképezte.
 
Oldal tetejére