Mint hófödte táj, ha ránk borul az éjjel
Betakar ezernyi fehér hópihével.
A csillagok némán figyelnek az égen
Szavuk megfagyott a zord tél szívében.
Napfény már nem hull a mennyei szigetre,
Kacéran néz fel ránk a démoni este.
Álomangyal szárnyát lebbenti csendesen,
Repülnék, de mégis zuhanok csendesen.
Pokol tornácáról zuhanok a mélybe
Bűn lajstromáról a vágytól izzó kéjbe.
Vágyam egyre hajszol, megköt kéz kezével,
Ki feloldozna, rám néz égi szemével.
A lélek táncát járja fentről az ember,
Tettének végzete: bűntől elsült fegyver.
Most itt ül, szemében a jéghideg sötét,
A tél elrabolta testének melegét.
Betakar ezernyi fehér hópihével.
A csillagok némán figyelnek az égen
Szavuk megfagyott a zord tél szívében.
Napfény már nem hull a mennyei szigetre,
Kacéran néz fel ránk a démoni este.
Álomangyal szárnyát lebbenti csendesen,
Repülnék, de mégis zuhanok csendesen.
Pokol tornácáról zuhanok a mélybe
Bűn lajstromáról a vágytól izzó kéjbe.
Vágyam egyre hajszol, megköt kéz kezével,
Ki feloldozna, rám néz égi szemével.
A lélek táncát járja fentről az ember,
Tettének végzete: bűntől elsült fegyver.
Most itt ül, szemében a jéghideg sötét,
A tél elrabolta testének melegét.