Európa felszabadítása: Kanadában 300 ezer tulipánnal ünnepeljük náci Németország bukását

cleardot.gif

Ha valaki akkurátus képet kíván kapni a sokszínű, dinamikus, alapvetően jókedvű és békés huszonegyedik századi Kanadáról, akkor érdemes ellátogatni a világ legnagyobb tulipán fesztiváljára, melyre Ottawában kerül sor minden májusban.

Idén a fesztivált arra használják, hogy Európa felszabadításának 70. évfordulójára emlékezzenek azzal a 300 ezer tulipánnal, amelyet Kanada Hollandiától kapott ajándékba, amiután e fiatal brit gyarmat katonái felszabadították az északnyugati európai országot a náci megszállás alól. Kanadai katonák 1944 szeptemberétől harcoltak Hollandiában a náci megszállók ellen: először Antwerpet szabadították fel, aztán az ország további régióit.

Több mint 7.600 kanadai katona halt meg a Hollandia felszabadításáért vívott harcban és ezt az áldozatot a hollandok sohasem felejtették el. Jelenleg 2.300 kanadai katona maradványai vannak eltemetve a Groesbeek-i temetőben, Nijmegen környékén.

1945 óta Hollandia csaknem 300 ezer tulipánhagymát adományozott Kanadának, melyek az ottawai belvárostól délre fekvő Commissioners Parkba lettel elültetve. Itt tartják meg azóta minden májusban a Tulipán fesztivált, melyre félmillió látogatót várnak. Idén május 8 és május 18 között érdemes ellátogatni a fesztiválra, bár a kánikula miatt, lehet hogy jobb hamarabb kimenni a festői Dow's Lake partjaira, hiszen gyorsan hervadnak a virágok. Egy párás, 30-fok körüli szombat délután mentem ki én is a parkba. Íme a vizit eredménye:




Tulipán fesztivál Ottawában, a Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH




Összesen 300 ezer tulipán van elültetve az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.




Commissioners Park, Ottawában. A holland királyi család 100 ezer tulipán hagymát ajándékozott Kanadának 1945-ben. Azóta több százezer tulipánhagyma érkezett. Fotó: Christopher Adam/KMH.




Tulipán fesztivál Ottawában, a Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.




Tulipán fesztivál a Dow's Lake partjain, az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.




A házi limonádé kimondottan jól jött a 30 fokos párás kánikulában. Fotó: Christopher Adam/KMH.




Tömeg a 2015-ös ottawai Tulipán fesztiválon. Fotó: Christopher Adam/KMH.




A felszabadítás után elnevezett kávézó az ottawai tulipán fesztiválon. Fotó: Christopher Adam/KMH.




Az ottawai Tulipánfesztivál legnépszerűbb aktivitása a fotózkodás. Fotó: Christopher Adam/KMH.




Henk Visch "The Man With Two Hats" című alkotása a Commissioners Parkban. Ezzel köszönte meg Hollandia Kanadának az 1945-ös felszabadítást.

Fotó: Christopher Adam/KMH.

tulipan.jpg
 
Kár, hogy a mi felszabadítóink majdnem fél évszázadra ittfelejtették magukat és ezzel együtt az eszmét, így nem tudunk rá ilyen szépen emlékezni...
 
Szervusztok ,
igaz én ezt másképen tudom , de azért elmesélem Nektek . A holland királyi pár talált a háboru alatt Canadában Ottawában menedéket és a felszabaditás után ajándékozták ezért azt a sok tulipánhagymát a városnak emlékezetül és köszönetül . Aztán hogy melyik is igaz az mindeegy hiszen igy is ugy is a világ legnagyobb tullipán kiállitása és még nagyon szép is .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .

Statisztikák

Témák
36,981
Üzenet
4,512,497
Tagok
597,487
Legújabb tagunk
Lerischa1
Oldal tetejére