Europai menekult helyzet.

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
[h=1]Megélni havi 100 euróból, és még küldeni a családnak is[/h]
Szerző: Somlyódy Nóra




Nem csak Magyarországon telik hosszú, bürokratikus eljárásba, hogy valaki menekültstátust kapjon, Ausztriában sem jobb a helyzet. A sokéves várakozás itt is, ott is egy, a menekültek iránt kevés befogadókészséget mutató közegben zajlik.

<tbody>
</tbody>

<tbody>
</tbody>

<tbody>
</tbody>
Ausztriában több mint 20 000 lezáratlan menedékkérelemfekszik a hivatalok asztalán, vagyis komolyabb tömeg ábrándozik arról, hogy Ausztria a beteljesült álmai birodalma lesz. (Ezzel foglalkozó cikksorozatunk első részét itt találja.)
Van, aki „csupán” egy jobb élet reményében jött, mások otthoni erőszak, családi veszteségek, háborúk traumáit cipelik magukkal, amit gyakorta a menekülés során megélt szörnyűségek is tetéznek. Ilyen előzmények után a legtöbben nincsenek felkészülve az elutasításra, vagy arra, hogy akár öt-tíz évbe is beletelhet, mire Ausztriában eldől a sorsuk. Elgondolni is rossz, milyen lehet öt-tíz évig legális munkavállalási lehetőség nélkül, állami alamizsnán élni – és többnyire együtt lakni valamilyen közös szálláson más menedékkérőkkel. Netán távoli kistelepüléseken tengődni, ahol még a kapcsolatteremtés esélye is kicsi. Ez az idő borzasztóan hosszú egy olyan országban, amely nem fogadja be őket, ugyanakkor épp elég az otthoni kötelékek meglazulásához.
Ibrahim három éve érkezett az afrikai Guineából, ő például a három gyerekét szerette volna jobb körülmények között felnevelni, ehhez képest azóta nem látta őket. Az az osztrák ismerőse, aki Ausztriát ajánlotta neki, nyom nélkül eltűnt addigra, mire ő egy csónakban Olaszországba, majd onnan Ausztriába érkezett. Egy olyan országba, amelyről gyakorlatilag semmit sem tudott azon kívül, hogy ott kevesebb az afrikai menekült, mint Olaszországban.
Indoklás nélkül
A menedékkérelme első elutasítását indoklás nélkül kapta meg, mert azt kellett volna meggyőzően bizonyítania, hogy ha hazaküldik, életveszélybe kerül. Ő viszont csak egyszerűen nem akart háborús körülmények között élni, és szerette volna megfelelően kezeltetni a cukorbetegségét. Ehelyett bekerült az osztrák állami ellátórendszerbe, ahol havi 40 eurót kap az alapellátás részeként. Az alapellátás szállást, étkezést, zsebpénzt tartalmaz, mindenkinek jár betegbiztosítás és ruha. A legnagyobb hendikep menekültként szerinte az, hogy nem tartják őket annyira sem tiszteletben, hogy az ügyintézéshez megfelelő nyelvtudású tolmácsot és előítéletektől mentes ügyvédet biztosítsanak számukra.
Ibrahim havi 100 euróból még haza is küld
Fotó: hvg.hu

<tbody>
</tbody>
Ibrahim szakmája szerint szabó és ruhatervező. Időnként feketén bedolgozik valakihez, de nem keresi az illegális munkalehetőségeket. Előfordul, hogy megrendeléseket kap Bécsben élő afrikaiaktól. Hetente háromszor jár németórára, amit egy civilszervezet támogat csakúgy, mint a jelenlegi lakhatását is. A menedékkérőket az állam a nagy civilszervezeteken keresztül látja el – a katolikus egyház segélyszervezete, a Caritas vagy az evangélikus egyházhoz tartozó Diakonie a főszereplők –, amelyek ezért fejkvótát kapnak. Vannak magánkezdeményezésű, támogatásokból és adományokból fenntartott szervezetek is, ilyen például a jótékony alapítójáról elnevezett Ute Bock Egyesület. Ibrahimnak ennek köszönhetően van szobája, amin ketten osztoznak.

A gambiai David azt meséli, kifejezetten szenved az Ausztriában tapasztalható előítéletektől. A külseje alapján egy ízben egyetemistának nézték, ám amikor kiderült, hogy nyolc éve a menekültpapírjaira váró gambiai, hirtelen véget ért a társalgás. David szerint az afrikaiakat jellemzően drogdílereknek tartják Bécsben, és az osztrákok meggyőződése szerint, ha esetleg osztrák nő közelébe merészkednének, akkor kizárólag a tartózkodási engedély lebeghet a szemük előtt. Ennek ellenére úgy tartja, Ausztria most már a második hazája: Gambiából kikopott, Ausztriának a részévé lett. „Ha egy darab rongynak néznek, nekem akkor is ez az álomországom.”Ibrahim havi nagyjából 100 eurót tud így-úgy összeszedni (vö. egy bécsi vonaljegy 2 euro, a havi bérlet 45 euro). Egészen felfoghatatlan módon ebből él, sőt, még haza is küld belőle a családjának. Azt mondja, megszokta, ha időnként két napig nem eszik. Az öltözködése amúgy cseppet sem nyomorról tanúskodik, mivel a civilszervezetektől jó állapotú használt ruhát tud beszerezni, úgyhogy a megjelenése egyenesen nagyvilági.

David nem hagyott otthon saját családot. 21 évesen lépett le, miután lelepleződtek annak a katonai akciónak az előkészületei, amely a kegyetlen gambiai diktátor, Yahya A.J.J. Jammeh megdöntését célozta. Az osztrák menekültügyi hatóságoknak azonban nem volt elég hiteles érv, hogy ő is részt vett az előkészületekben. Az első kérelmét három év után utasították el, indoklás nélkül. Most éppen harmadszor próbálja megkapni a menekültstátust, és megerősíti, hogy katasztrofális a helyzet tolmácsok és ügyvédek terén. „Fogalmam sem volt róla, hogy mi vár itt.”
Setarehé végre egy sikertörténet
Fotó: hvg.hu

<tbody>
</tbody>
Pénzt elsősorban szövegíróként és dobosként keres egy reggae-bandával. Egy idősek otthonában főz, egy másik, menekültekkel foglalkozó civilszervezetnél (Kama) főzőkurzusokat tart. Mindezért adományként kap pénzt. Aztán szert tett „keresztszülőkre” is, akiket egy színházi előadásnak köszönhet. Részt vett a darabban, ami után egy beszélgetést szerveztek a nézőkkel – itt ismerkedett meg az őt máig rendszeresen támogató házaspárral.
Akikből nem kérnek
Ausztria a gazdasági menekültekre jelenleg egyértelmű nemet mond, ennek a megváltoztatása lett volna a bécsi Votivkirchében hónapokig tartó demonstráció egyik célja. A novemberben Traiskirchenből Bécsbe menetelő csoportot négy hónap után tudták rávenni március elején, hogy fűthető szállásra költözzenek. Az éhségsztrájkot is bevető demonstráció különlegessége az volt, hogy most először tettek kísérletet a menedékkérők arra, hogy megszervezzék magukat, és felhívják a figyelmet a valóban tarthatatlan helyzetre. Saját blogot indítottak, és a média és a civil társadalom messzemenő szimpátiája mellett próbálták keresztülvinni a követeléseiket. Miközben kétségkívül sok sebből vérzik az osztrák menekültügy adminisztrációja, a követelések túlmentek a hatékonyabb eljárási feltételek – pl. tolmács, ügyvéd – biztosításán, amelyekkel szemben a belügyminisztérium nem állt kötélnek. A demonstrálók ígéretet kaptak rá, hogy egyenként újra megvizsgálják a kérelmeiket.

<tbody>
</tbody>
Vannak persze sikersztorik is. Egy iráni lány, Setareh, tizenhat évesen, egyedül vészelte át a menedékjogig vezető procedúrát. Úgy véli tizenkét év távlatából, hogy minden az ügyvédjén múlt. Szülei ismert iráni értelmiségiek voltak, és Setareh magától értetődően olvasta a betiltott írók könyveit a családi könyvtárban. Amikor szülei ellehetetlenültek otthon, muszáj volt külön útnak indulniuk. Míg szülei és két öccse sikeresen kijutottak Angliába 2001-ben, őt lekapcsolták az osztrák határon, mert gyanúsnak ítélték a vízumát (amely egyébként valódi volt, ellentétben az útlevelével).
Őt is a menekültek első állomására, Traiskirchenbe vitték. Itt egyedül volt nő az egész táborban, ahol történetesen nem lehetett bezárni a lányszobát. Nemcsak a férfi menekülttársak szexuális próbálkozásainak volt kitéve, de a „felügyelő” zaklatásának is. Innen rövid időn belül három különböző helyre is elkerült, mert minden alkalommal balhét csapott, amikor nem kapta meg, ami menedékkérőként járt neki. Végül összetalálkozott egy olyan önkéntesként dolgozó ügyvéddel, aki felvállalta az ügyét. Setareh Bécsben maradt, és most negyedéves gyógyszerészhallgató.
 

Anthony71

Állandó Tag
Gambiaban nincs semmiféle háború.
legalabb is a Gambiaban konzul szerint.
na ki képviseli Gambiat az ENSZ Ben,becsben,Budapesten?
dr Suha György!
Korabban óriási balhék voltak,a honorary konzulok által elkövetett bűncselekmények miatt,kamu ullevelek,diplomáciai mentességek,rendszámok,vám mentességek,stb

A lényeg az,hogy Suha szerint Gambia biztonságos,fejlődő,külföldi turistákat tart karokkal fogadó,demokráciában kormányzott ország...valaki kamuzik.
 
Oldal tetejére