Eutanáziát kért egy egészséges 24 éves lány

A doktorok a halálba fogják segíteni a 24 éves lányt, aki gyerekkora óta szeretne öngyilkos lenni.

Folytatódik a belga eutanázia őrület. A 24 éves, fizikailag teljesen egészséges Laura kérte az eutanáziáját ezen a nyáron, pszichológiai okokból. Az esetről a De Morgen nevű flamand lap is beszámolt.


Laurának vannak barátai, szereti a jó kávékat és a színházat, ennek ellenére gyerekkora óta úgy érzi, hogy meg akar halni.
„Az élet nem nekem való” – mondta a 24 éves lány, aki ezen a nyáron orvosi segítséggel vet véget a belső konfliktusokkal, depresszióval és önpusztítással teli életének.

Lieve Thienpont pszichiáter könyvet írt a pszichológiai okokra alapozott eutanáziáról. Ő az egyik pszichiáter, aki pozitívan állt Laura kéréséhez.

A pszichológiai eutanáziát akkor hajtják végre, ha egy pszichiáter úgy látja, hogy a minden nap átélt lelki fájdalmat nem lehet elfogadható módon enyhíteni.


Laura ugyan gyógyítható lenne, de mégis úgy döntött, hogy számára az egyetlen lehetséges „kezelés” a halál.
Hasonló eseteket már korábban is előfordultak. Egy egészséges belga nő, a 64 éves Godelieva De Troyer kérvényezte az eutanáziát, mert depressziós volt.

A 44 éves Ann G akkor kérte meg az orvosokat, hogy segítsenek neki öngyilkosnak lenni, amikor a saját pszichiátere, aki anorexia miatt kezelte, szexuálisan bántalmazta.

Márciusban a belga eutanázia bizottság elnöke elismerte, hogy évente 50-60 eutanáziát hajtanak végre pszichiátriai betegeken.


Belgium nem egyedülálló ebből a szempontból. Egy jelentés szerint Hollandiában csak 2013-ban több mint 100 paciens halt meg orvosi segítséggel.
42 ember kérte a saját halálát pszichiátriai okokból, 97 pedig demencia miatt.

Február 6-án a kanadai Legfelsőbb Bíróság eltörölte az orvosilag asszisztált öngyilkosságot tiltó törvényt. Vagyis azóta a fizikai és lelki fájdalomtól szenvedők is kérhetik az injekció beadását.

A pszichológiai okokból kért eutanázia sokszor szubjektív indokláson alapul. Ezért az Eutanázia Ellenes Bizottság sürgeti a kormányokat, hogy hozzanak létre egy bizottságot, amely minden esetet alaposan megvizsgál.
enasztaza.jpg
 
B
Lehet ha valamivel töltené az idejét mint például elmenne egy tanyára vagy farmra dolgozni reggeltől mikulásig biztos elfelejteni ezt a badarságot. Értékelné az életet!

Velem is volt úgy, de éveken át ám, hogy minden délután 3-4-5 óra körül meg akartam halni, azon sóhajtoztam, miért is nem születtem meg abortumként...

Persze depresszió volt. Tudtam is hogy az, de ettől még nem lett jobb. Mentem dokihoz is, írtak fel mindenféle gyógyszereket, volt olyan is amitől nem kaptam súlyos mellékhatásokat, hehehe... Sőt, olyan is volt, ami miután már szedtem vagy 2 hónapja (!!!) elkezdett valamennyire segíteni. De tökéletes megoldás nem volt. És persze a gyógyszerek is rohadtul drágák voltak.

Egyetlen dolog segített, de az TELJES EGÉSZÉBEN: Abszolút feladni a teljes korábbi életmódomat! De tényleg MINDENT...

Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad folytatni néhány korábbi hobbynkat, ha az szellemi hobby. De csakis olyanról lehet szó, ami kizárólag rajtunk múlik, a mi döntésünkön, s nem függ a környezetünktől. Olyasmire gondolok hogy olvasás, zenehallgatás, netán könyvek írása, programozás, zeneszerzés...

De: A régi lakhelyről el kell költözni. A munkahelyen fel kell mondani (főleg ha több műszakos vagy éjszakás, mert az baromira „rásegít” a depresszióra), nemcsak munkahelyet kell váltani de SZAKMÁT IS, és bizony erősen „javallott” szakítani a régi barátokkal is, pláne ha nem is igazi barátok csak ismerősök, különben állandóan magyarázkodnod kell előttük, meg visszacsalnának téged a régi életmódhoz, marasztalnának a régi lakhelyen, stb. És nagyon javallott megválni minden személyes emléktől is: régi fényképek, könyvek, ajándékok amiket kaptál, használati tárgyak... Oké, mondjuk ha nemrég vettél egy drága laptopot mert az kell a hobbydhoz akkor az maradhat. De az nem is emlék ugyebár, meg nem is ajándék, mert te vetted.
Igazából megfontolandó, hogy aki teheti, még az országot is elhagyja (ez anyagilag is jól jöhet ám...!), mert annál tökéletesebb környezetváltozás nemigen lehetséges.

Szóval azt hogy ÚJ ÉLETET KEZDENI, azt a lehető legszószerintibb módon kell érteni: igyekezz közelíteni ahhoz az állapothoz, mintha ténylegesen is meghaltál volna, ahogy azt akarod is amikor az öngyilkosságon morfondírozol, s e halálod után újjászülettél volna egy új életre! Ez a lényege az egésznek. A dolog amiatt segít, mert tudjuk hogy az újszülöttek se depressziósak még... És persze igaz, nem tudod elfeledni a régi emlékeidet, legalábbis nem mindet, de meg kell szabadulj mindattól ami azokra emlékeztet akaratlanul is, s ha mégis eszedbe jutnak, úgy gondolj rájuk, mint egy rossz, idióta rémálomra amiből felébredtél!

Belátom, mindez nem könnyű, de ha belegondolunk hogy a másik lehetőség az öngyilkosság, akkor nem hiszem hogy meg ne érné. Végeredményben, aki azon morfondírozik hogy öngyilkos lesz, annak úgyis minden mindegy már, szóval egy próbát megér, mert azután is öngyilkos lehet simán, ha mindezt kipróbálta. Legalább nyugodt lesz a lelkiismerete az utolsó pillanataiban, hogy rajta nem múlott semmi, ő igazán mindent megtett amit lehetett...

Nekem segített. Egyáltalán semmi bajom azóta.
 
Nekem segített. Egyáltalán semmi bajom azóta.

Nagyon tetszik a példád, őszintén!

A lány esetében sem értem, hogy ha már megvan a probléma, akkor miért nem ér meg egy kísérletet a változás. Ő maga sem tudja, sőt mi több elképzelni sem tudja, milyen lenne az a másik élet. A helyzetet elemezve a kísérlet legrosszabb végeredménye ugyanaz lehet, ami most adott.
 
B
Nagyon tetszik a példád, őszintén!

A lány esetében sem értem, hogy ha már megvan a probléma, akkor miért nem ér meg egy kísérletet a változás. Ő maga sem tudja, sőt mi több elképzelni sem tudja, milyen lenne az a másik élet. A helyzetet elemezve a kísérlet legrosszabb végeredménye ugyanaz lehet, ami most adott.

Érdekes, de megfigyelték, és komoly pszichológusok publikálták is ezen megfigyeléseket, szóval ez nem szóbeszéd ám, hogy amikor valami nagy tragédia van (koncentrációs tábor, terroristák fogságában lenni stb) akkor nem történik öngyilkosság! Azok se lesznek öngyilkosak, akik korábban ezt fontolgatták! Legfeljebb olyasmi van hogy akkor is megpróbálja a szökést ha az esély a sikerre csak 0.000000001%, vagy azért áldozza az életét hogy mást megmentsen. De olyan hogy ő most csak úgy öngyilkos lesz mert nem tetszik neki, olyan NINCS ilyenkor!
Holott ezek aztán igazán borzalmas körülmények, amikor bőségesen volna ok arra hogy ne tetssze neki az élet, és eldobja...

Börtönökben is, inkább csak próbálkoznak öngyilkossággal ijeszgetésül, meg hogy a rabkórházba kerüljenek mert ott kényelmesebb, de ügyelnek rá, hogy a kísérlet ne sikerüljön... És még ez is csak akkor van ha a börtönélet nagyon ingerszegény. Ha lehetőség van rendszeres munkára a dutyiban, ez se nagyon fordul elő.

Szóval: Én mindigis híve voltam annak, hogy legyen meg az eutanázia lehetősége! Én pártolom ezt a törvényt, örömmel üdvözöltem amikor bevezették, a híve vagyok maximálisan!

De ha valakinek semmi baja nincs csak a depresszió, nos, akkor millió-egy jobb megoldást tudok én magam is, mint az eutanáziát, holott még doki se vagyok. Szóval ilyen esetben, hiába pártolom a törvényt, de úgy vélem kifejezetten túlzásba viszik az egyéni szabadságjogokat.

Ha a csaj nagyon ragaszkodik hozzá hogy meghaljon, tegyék ki egy lakatlan szigetre, egy késsel a kezében. Oszt' vágja fel az ereit ha akarja! Adjanak neki valami jó helyi érzéstelenítőszert is, hogy ha azzal bekeni a kezét, fél órára semmit se fog ott érezni. Sok ilyen van. Felvághatja akkor fájdalommentesen.

Tuti hogy nem lesz öngyilkos!

Öt év múlva menjenek vissza érte. Ha nem ették meg a vadállatok, újabb 20 évig biztos nem akar újra eutanáziát!
 
B
Vagy eszembe jutott mégegy jó módszer. Ugyanarra épít amit fentebb már leírtam, hogy fogolytáborokban nem szoktak öngyilkosok leni. Szóval az ötletem:

Elrabolom a csajt (vagy más teszi, tökmindegy, csak most első személyben írom le), bezárom valami ablaktalan hodályba, moslékkal etetem csak, naponta többször is megerőszakolom (arra azért ügyelek hogy terhes ne legyen), iszonyatosan megalázom (mindenféle undorító perverzióra kényszerítem, össze-vissza is verem közben, de ügyelve rá hogy maradandó sérülései ne legyenek), szóval úgy bánok vele hogy a mesebeli Hamupipőke is luxusban volt hozzá képest.

Na és ez így menne mondjuk egy hónapig, majd úgy alakítom az eseményeket, hogy „véletlenül” lehetősége legyen megszökni.

Tuti hogy utána tetszene neki az élet, és eszébe se lenne az öngyilkosság!

Elismerem, ez a jelenlegi törvények szerint nem lehetséges, mert ugye szabadságjogok meg minden. Holott megérné, mert csak jobb mint a halál...

Az egész arra épít, amit egy bölcsesség így fogalmaz meg: „Ha elégedetlen vagy az életeddel, gondolj arra, mit éreznél ha mindent amid van, elveszítenél... Majd másnap váratlanul mindet visszakapnád”!

Azt is megfigyelték, sokszor van úgy, hogy valaki öngyilkosságot kísérel meg pisztollyal, úgy, hogy főbe lövi magát, de nem sikerül meghalni, ellenben emiatt megvakul. (agysérülés). Soha még olyan nem volt, hogy egy így megvakult ember újra megkísérelte volna az öngyilkosságot! Holott már vak volt, azaz rosszabb volt az élete, mint előtte! De volt egy KOMOLY LEKÜZDENDŐ FELADATA, a vakság, azaz volt holmi „célja” az életének, feladata...
 
Miért nem megy el ez a fiatal, egészséges lány Indiába, egy lepratelepre. Dolgozzon ott, segítsen a szenvedőknek, és örüljön, hogy él. Vagy Afrikába ápolónőnek! Vagy olyan helyre katonának, ahol tényleg esély van a halálra. Legalább egy élni akaró katona életét kiváltja a sajátjáért cserébe.
 
Az is lehet,hogy már nem képes uralni a benne zajló körkörös lelki folyamatokat,vagyis foglya ezeknek..
De nagyon szimpatikus nekem is az a gondolat,hogy meghalni a régi életnek,a régi felfogásnak,elvárásnak,és azokkal foglalkozni akik segítségre szorulnak.Valószínű,hogy értelmet kapna az élete,és kicserélődne a lelkivilága...Élettel kezdene megtelni.Életet vetne,életet aratna.Az adásra figyelne,és akkor kezdene kapni.Az ördögi kör isteni körré változna.
 
Utoljára módosítva:
" Elrabolom a csajt (vagy más teszi, tökmindegy, csak most első személyben írom le), bezárom valami ablaktalan hodályba, moslékkal etetem csak, naponta többször is megerőszakolom (arra azért ügyelek hogy terhes ne legyen), iszonyatosan megalázom (mindenféle undorító perverzióra kényszerítem, össze-vissza is verem közben, de ügyelve rá hogy maradandó sérülései ne legyenek), szóval úgy bánok vele hogy a mesebeli Hamupipőke is luxusban volt hozzá képest. "

Bezsongár királyfival egyetértek abban , hogy bizonyos esetekben támogatható az eutanázia.
Na de egy pszichés beteg lány esetében a fenti írásodat remélem viccnek szántad...
 
Szerintem elég lenne, ha elköltözni más városba és elmenne egy elfekvő kórházba dolgozni . Mert ami ott folyik lehet gyógyulást hozna neki.....

Hmmmmm..... Hááááát; lehet, de lehet hogy csak pszichiátriai beteggé válna tőle.
És akkor mindenki azt mondaná rá: "Aki hülye, haljon meg!" -- helyeselve ezzel az eutanázia-kérelmét.... :( :(
 
Eddig úgy tudtam, hogy az eutanázia annak "jár", aki fizikai korlátai miatt képtelen megölni magát, de mivel a betegsége-állapota miatt állandó szenvedésnek van kitéve a javulás legcsekélyebb reménye nélkül, azért a halál neki megváltás. Ha valaki pszichiátriai beteg, az fizikailag képes az öngyilkosságra, le tud ugrani, be tudja venni, el tudja vágni, valamint akár a gyógyulás esélyével belevághat valami terápiába. Miért a meghalását kell segíteni, és miért nem az életben maradását?
 
Hmmmmm..... Hááááát; lehet, de lehet hogy csak pszichiátriai beteggé válna tőle.
És akkor mindenki azt mondaná rá: "Aki hülye, haljon meg!" -- helyeselve ezzel az eutanázia-kérelmét.... :( :(

Egy valójában egészséges ember szerintem nem kérhet eutanáziát. A betegsége kezelhető, karbantartható, de csak ha ő is akarja .... és ITT a lényeg azt hiszem.
Én arra gondolok, hogy ha beteg is mellette, vagy fél , vagy gyáva önkezével végezni magával.
Amúgy ez a téma sokszor felmerült már és annak adok igazat aki ellenzi, mert lehet valamivel élni és visszaélni is. Pl eltenni láb alól a nagyit , mert már öreg és ápolni kell , ám az örökség meg jól jönne.
Az éremnek mindig két oldala van. :(
 
Amúgy ez a téma sokszor felmerült már és annak adok igazat aki ellenzi, mert lehet valamivel élni és visszaélni is. Pl eltenni láb alól a nagyit , mert már öreg és ápolni kell , ám az örökség meg jól jönne.
Az éremnek mindig két oldala van. :(

mind a 2 beirasodbol latszik hogy kozod nincs ahhoz amirol irsz.
se elfekvoben nem dolgoztal meg, se beteg, haldoklo rokonodat nem apoltad meg. 2 hetig lehet hogy elviselheto de eveken at olyan szellemi leepulest szenvedsz el, hogy bizony a depresszio a legkevesebb amiert szenvedsz.
persze csak ha nem vagy szadista allat vagy mazohista orult.
 
Minden ember tudja, hogy egyszer megfog halni de nem hajlando tudomásul venni.
-
Szerintem ennek a lánynak sincs fogalma arrol mit jelent a halál. Mind mindennek a méteje az egyházi tanitásokba keresendö, a vallások azt igérgetik a hiveiknek, hogy a halál után jön a nagy "dárido" az örök élet.
-
Fogadok a lány is arrol állmodik, hogy fentröl majd végignézi a saját temetését.
Az élet nem rendelkezik alternativával, a normális életet nem lehet egy "örök életre" leváltani.
-
A halott számára a "game over" sem élvezhetö, én ezért ellenkezem a meghalással szembe. En valoszinü sokáig fogok élni, ha megbetegszem akkor mazohista leszek, az is egy jobb érzés mind a semmi érzés.
-
Az életkedv a szexualitás elvirágzásával sokszor alábbhagy. :)
-
255329-ewigesleben.jpg
 
B
" Elrabolom a csajt (vagy más teszi, tökmindegy, csak most első személyben írom le), bezárom valami ablaktalan hodályba, moslékkal etetem csak, naponta többször is megerőszakolom (arra azért ügyelek hogy terhes ne legyen), iszonyatosan megalázom (mindenféle undorító perverzióra kényszerítem, össze-vissza is verem közben, de ügyelve rá hogy maradandó sérülései ne legyenek), szóval úgy bánok vele hogy a mesebeli Hamupipőke is luxusban volt hozzá képest. "

Bezsongár királyfival egyetértek abban , hogy bizonyos esetekben támogatható az eutanázia.
Na de egy pszichés beteg lány esetében a fenti írásodat remélem viccnek szántad...

Egyáltalán nem szántam viccnek. Annyiból legfeljebb hogy tudom, a jelenlegi törvények nem engedik meg. De hasznosnak tartanám, tudniillik bár tudom hogy rém durva módszer, de ne feledjük hogy komoly betegségek erős orvosságokat igényelnek, akár olyanokat is amiknek súlyos mellékhatásaik vannak! És mi lehet annál súlyosabb betegség, hogy meg akar halni, 24 évesen, amikor még szinte semmit nem is ismer az életből?!

Én is voltam depressziós, nagyon komolyan, írtam is ezt fentebb, de azért az ám nálam nem 24 évesen kezdődött hanem JÓVAL később...

Továbbá, a módszer kipróbált, és igazolt! Olyan formában, hogy pszichológusok összeszedtek egy rakás efféle életunt fazont, valamilyen ürüggyel elvitték őket hajókázni, és aztán megrendeztek nekik egy hajótörést. Persze úgy, hogy mind megmeneküljenek. Utána egy se akart öngyilkos lenni... Sajnos nem tudok róla linket adni, de pszichiátriai szakkönyvben olvastam az esetről.
 
Lassan divatba jön az eutanázia. Hogy lehet egy teljesen egészséges lányon alkalmazni???? Főleg ha még rendbe is lehetne hozni. Nem értem. 24 éves egészséges lány ereje teljében van.
 
B
Lassan divatba jön az eutanázia. Hogy lehet egy teljesen egészséges lányon alkalmazni???? Főleg ha még rendbe is lehetne hozni. Nem értem. 24 éves egészséges lány ereje teljében van.

Mint írtam, én híve vagyok annak, hogy az eutanázia lehetséges legyen. De ez is olyan mint minden: túlzásba lehet vinni, s akkor abból ami alapvetően jó, már rossz lesz...

Ez épp olyan, mint a „másság” kérdése... Én lennék az első, aki tiltakozna azellen hogy a „melegeket” kitiltsák bizonyos munkahelyekről, vagy megöljék őket, bebörtönözzék őket, kényszergyógykezeljék őket, stb. A leghatározottabban ellenzem mindezt, sőt még a házasodásuknak is híve vagyok!
Ugyanakkor viszont itt is átestünk a ló túloldalára szerintem, hogy már felvonulgatnak, ami nyilvánvaló reklámozása e betegségnek, sőt már szinte elvárás hogy minden mozifilmben okvetlenül szerepeljen egy „meleg” is...

Na ez van az eutanázia engedélyezésével is. Alapvetően jó dolog szerintem. Itt azonban nyilvánvalóan visszaélnek vele. Ha a csaj nem mozgásképtelen, akkor Ő MAGA IS meg tudja ölni magát! Szellemileg ép, tudja miként kell venni valami érzéstelenítőszert, van gondolom kése is, vágja fel az erét és kész, ne tolja másra a felelősséget a saját haláláért! Gondolom altatót is tudna beszerezni annyit, amennyitől örökre elalszik, az még csak nem is fájdalmas. De rengeteg más módszer is létezik annak aki meg akar halni. Tegye meg ha akarja! Teljesen jogtalan ehhez állami segítséget követelnie. Az azokra vonatkozhat csak, akik nem tudják már maguk megtenni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére