Ezért hallhatják egyesek a szellemek hangját

Kutatók egy csoportja azonosította azokat a vonásokat, amelyek fogékonnyá teszik az embereket a túlviláginak vélt hangok megtapasztalására – olvasható a Science Alert tudományos portálon. Az eredmények alapján sikerülhet jobban megismerni a skizofréniához hasonló mentális betegségek során fellépő hallási hallucinációkat.

A tisztánlátás és a tisztánhallás tudományos okai már régóta foglalkoztatják az antropológusokat és a hallucinációkat kutató szakembereket. Szintén érdekes megfigyelés, hogy míg egyesek pozitív élményként élik meg a hallucinációkat, addig mások a belső hangok megtapasztalásakor inkább stresszt éreznek. Többek között ennek a hátterét próbálták megfejteni a kutatók.
A spiritualisták olyan szokatlan hallási tapasztalatokról szoktak beszámolni, amelyek pozitívak, életük korai időszakában kezdődnek, és amelyeket az esetek többségében képesek irányítani" – magyarázta Peter Moseley, a brit Northumbriai Egyetem pszichológusa. A szakértő szerint a jelenség alaposabb megismerése azért is fontos, mert így a kontrollálhatatlan, negatív élményként ható tapasztalatok hátterét is megérthetnék.
szellem.jpg

Mi jellemző a „szellemek" hangját halló emberekre?​


Moseley kollégájával, Adam Powellel 65 tisztánhalló médiumot és 143 átlagos embert vizsgált. Azt akarták kideríteni, hogy mik a főbb különbségek a két csoport tagjai között.
Az eredmények alapján a spiritualisták 44,6 százaléka naponta hall szokatlan hangjukat, 79 százalékuk pedig arról számolt be, hogy a „túlvilági" élmények mindennapi életüket átszövik. A megkérdezett médiumok többsége úgy érzi, a hangok belülről jönnek, a felmérésben szereplő spiritualisták 31,7 százaléka azonban megmagyarázhatatlan külső hangokat is hall.

Az átlagos népességgel összevetve a spiritualisták jobban hisznek a paranormális jelenségek létezésében, és kevésbé foglalkoztatja őket az, hogy mit gondolnak róluk mások.
A médiumok első hallási tapasztalatai átlagosan 21,7 éves korukban kezdődtek és erősen hajlamosak az abszorpcióra.

Az abszorpció lényege, hogy az adott személy képes mélyebben elmerülni a mentális tevékenységekben, vagy a megváltozott tudatállapotokban, és hatékonyan ki tudja zárni a külvilágot.

Ezen kívül a spiritualisták a hallucinációkra is fogékonyabbak.
Az is kiderült róluk, hogy élményeik előtt nem hallottak a spiritualizmusról, csak akkor kezdtek foglalkozni a témával, amikor próbáltak magyarázatokat keresni tapasztalataikra.

Az általános populáció tagjaira is igaz az, hogy az abszorpcióra való hajlam fogékonyabbá tesz a természetfelettiben való hitre, esetükben azonban egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben jelentkeznek hallási hallucinációk.

Összességében a kutatók arra jutottak, hogy a „szellemek hangjának" hallása mögött nem külső nyomás, pozitív társadalmi kontextus vagy a paranormális hit szuggesztivitása áll. Sokkal inkább a korai személyes tapasztalatok, élmények, valamint az abszorpcióra való hajlam a meghatározóak.
 
Összességében a kutatók arra jutottak, hogy a „szellemek hangjának" hallása mögött nem külső nyomás, pozitív társadalmi kontextus vagy a paranormális hit szuggesztivitása áll. Sokkal inkább a korai személyes tapasztalatok, élmények, valamint az abszorpcióra való hajlam a meghatározóak.
Talán.
 
Igazából semmire nem kaptak választ. Hiszen azokat nem is vizsgálták, akik életük delén kezdtek fogékonyak lenni a szellemi hallásra, kommunikációra. Jó sok pénzt felnyaltak érte gondolom. Amiket leírtak, az eddig is nyilvánvaló. Az összegzés pedig.. hagyjuk.
 
Persze nem biztos hogy a képzelődés, mentális betegség.
Hogy én nem először hallok hangot.
Félálomban ébredés folyamán.
Hallottam több alkalommal, hogy becsengettek az ajtón mert a bimm-bamm csengő megszólalt egy rövidet.
Keltem hirtelen és nyitottam, odakint senki.
Nejem azt mondja Ő nem hallotta.
Na most mint spiritualista voltam fogékonyabb vagy képzelődés vagy mentális betegség a hallucináció?
Ezen kívül a spiritualisták a hallucinációkra is fogékonyabbak.
 
"Az eredmények alapján sikerülhet jobban megismerni a skizofréniához hasonló mentális betegségek során fellépő hallási hallucinációkat." - pontosan igy van.

Ennek ellenére előnyös mindig utánajárni, hogy a telefon vagy a fülünk csöngőt.
Én is mindig megkérdezem a feleségem, ezzel gyakran megspórolom az előszobába menést. :oops:
 
Az új televíziók emberbarátok, ök néhány órás bekapcsolás után lekapcsolják magukat.
Ilyenkor felszoktam ébredni a csöndre és megkérdezem a feleségem: "Már vége van? Ki volt a gyilkos?" :)
Lekapcsolnak, ha nem nyúlsz semmilyen funkció gombhoz, mivel az utolsó érintéstől kezdődik meg a visszaszámlálás.
Az én nejem is szokott mérgelődni, ha belemerül egy hosszabb filmbe,
hogy a tv korábban elunja, mint ahogy az ende felirat megjelenne.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére