Hírek Ez az első európai ország, mely betiltja a dohányzást a tengerpartjain

Spanyolország Európában elsőként tiltja meg a dohányzást minden strandján . Mostantól tetemes, 2000 eurós (majdnem 740 ezer forintos) pénzbírsággal sújtják azt, akit rajtakapnak, hogy a tengerparton rágyújt. Barcelonában és a Kanári-szigeteken egyébként már most is tilos a dohányzás a népszerű strandokon.

A december 23-án elfogadott új törvény azt követően született, hogy 283 ezren írták alá a petíciót, amelyben a strandok szennyezése elleni fellépést követelték. A környezetvédőknek nem is elsősorban a füst volt a kifogásuk, hanem az eldobált csikkek, melyek biológiailag nem lebomló műanyag polimert tartalmaznak.

Az aggodalom egyébként jogosnak tűnik, miután az Európai Környezetvédelmi Ügynökség azt találta, hogy a csikk a legelterjedtebb hulladékfajták között szerepel az európai strandok szemetében. A csikkek nemcsak a talajt szennyezik, de a vízi élővilágra is károsak. Spanyolország előtt már Szardínián és Franciaországban is hasonló intézkedéseket hoztak.

Spanyolországban emellett máshol is bevezették a dohányzási tilalmat, 2020-ban például a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében azokon a kültéri nyilvános helyeken, ahol az emberek nem tudnak legalább másfél méternyi távolságot tartani egymástól. Először Galíciában vezették be a bárokat, éttermeket és utcákat érintő dohányzási tilalmat, melyet azután az egész országra kiterjesztettek.

spanyolorszag-tengerpart-koronavirus.jpg
 
"A környezetvédőknek nem is elsősorban a füst volt a kifogásuk, hanem az eldobált csikkek"

Ez nem kizárólag a nyaralóvendégek kontójára írandó. A strandok üzemeltetői megfelelő számú hamutartó kihelyezésével sokat javíthattak volna a helyzeten, megspórolva ezzel a mindennapos "porszívózás" költségét.
 
Spanyolország Európában elsőként tiltja meg a dohányzást minden strandján . Mostantól tetemes, 2000 eurós (majdnem 740 ezer forintos) pénzbírsággal sújtják azt, akit rajtakapnak, hogy a tengerparton rágyújt. Barcelonában és a Kanári-szigeteken egyébként már most is tilos a dohányzás a népszerű strandokon.

A december 23-án elfogadott új törvény azt követően született, hogy 283 ezren írták alá a petíciót, amelyben a strandok szennyezése elleni fellépést követelték. A környezetvédőknek nem is elsősorban a füst volt a kifogásuk, hanem az eldobált csikkek, melyek biológiailag nem lebomló műanyag polimert tartalmaznak.

Az aggodalom egyébként jogosnak tűnik, miután az Európai Környezetvédelmi Ügynökség azt találta, hogy a csikk a legelterjedtebb hulladékfajták között szerepel az európai strandok szemetében. A csikkek nemcsak a talajt szennyezik, de a vízi élővilágra is károsak. Spanyolország előtt már Szardínián és Franciaországban is hasonló intézkedéseket hoztak.

Spanyolországban emellett máshol is bevezették a dohányzási tilalmat, 2020-ban például a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében azokon a kültéri nyilvános helyeken, ahol az emberek nem tudnak legalább másfél méternyi távolságot tartani egymástól. Először Galíciában vezették be a bárokat, éttermeket és utcákat érintő dohányzási tilalmat, melyet azután az egész országra kiterjesztettek.

Csatolás megtekintése 1836236
Nyilván végeztek hatástanulmányokat és az alapján hoztak ilyen döntést. Az biztos, hogy ez elsősorban az idegenforgalmat érinti és bevállalják, hogy a turisták korlátozása a turisták egy részének elveszítését jelenti. Az időzítés nem lehet véletlen, mert a válság és a járvány miatt amúgy is pang az idegenforgalom. Szinte üresek a bícsek, amik ilyenkor tele szoktak lenni. Érdemes figyelni a webkamerákat. Tehát a gazdaság rövid távon nem kockáztat nagyot. Amúgy a déli lakosság eléggé az élmezőnyben van dohányzásilag. Megnézném azt a spanyol, vagy mondjuk görög hatóságot, amelyik a saját polgáraira ilyesmit rá tudna kényszeríteni.
 
Megnézném azt a spanyol, vagy mondjuk görög hatóságot, amelyik a saját polgáraira ilyesmit rá tudna kényszeríteni.
Vagy az olaszt.
De ők legalább a strand és strandeszközök használatáért beszedett díjakat a strand üzemeltetésére és tisztán tartására fordítják.
A franciának ez nem jutott az eszébe.
Csikk, az lehet hogy nem lesz a jövőben a francia strandokon. De a szaros, büdös budi az marad. Amíg be nem tiltja a használatát annak is.
 
De a cikk spanyolokról szól...
 
A környezetvédőknek nem is elsősorban a füst volt a kifogásuk, hanem az eldobált csikkek, melyek biológiailag nem lebomló műanyag polimert tartalmaznak.
Nagyon tudnám javasolni a mezítlábas symphoniát Mert hazudnak az indoklással(polimer)
azon könnyű segíteni
1641287139666.png

lebomlott nem volt benne polimer
Az eldobált csikkeken nem segít de az eldobált bisz-baszon a dohányzási tilalom sem.
Aki izé-mizét nem dobál el, az csikket sem
Megint mellényúltak az indoklással
 
Utoljára módosítva:
Az a cigaretta még nem rendelkezett füstszűrővel, a papír és a dohány gyorsan lebomlik a természetben. A füstszűrő jelenti a gondot.
Senki, vagy legalábbis nagyon kevesen szívnak ma már filter nélküli cigarettát.

Emlékszem a Symphoniára. Vagdalt használt zokni volt benne dohány helyett. :D
 
Svájcban a negyedévenkénti népszavazás keretében, Februárban többek között döntünk a cigaretta reklámok szinte teljes betiltásáról is.
Én is megszavazom.

Ez mellett az Antitabak-Lobby 7.50 ről 13.50 Eurora szeretné a doboz cigi árát felemelni. Erről persze (még?) nincs népszavazás.
Megy is miatta a cirkusz. A cigisek egészségterroristáznak.:rohog:
 
10 euró itt is egy doboz cigi.
Hol és mikor van a gyülekező a tüntire?
 
10 euró itt is egy doboz cigi.
Hol és mikor van a gyülekező a tüntire?
Nem hiszem, hogy lesz. Ugyanis Frank vásárlási erejét számolva 8 helyett csak 5.50 Frank a doboz ára. A környező országokhoz képest.
6 Frank volt amikor abbahagytam. Napi másfél-két doboz árából tudtam egy oda vissza repülőjegyet venni Pestre.
 
Nem hiszem, hogy lesz. Ugyanis Frank vásárlási erejét számolva 8 helyett csak 5.50 Frank a doboz ára.
6 Frank volt amikor abbahagytam. Napi másfél-két doboz árából tudtam egy oda vissza repülőjegyet venni Pestre.
itt egy tizes, otthonról szoktam hozni, ott is emelik rendszeresen, de még mindig 2ezer alatt van az ára.
 
itt egy tizes, otthonról szoktam hozni, ott is emelik rendszeresen, de még mindig 2ezer alatt van az ára.
Ne vedd misszonálásnak, de aszondom szokjál le róla.
Mint olvastam a nőknek nehezebben megy mint férfiaknak.
Kell hozzá egy stratégia és eszelős megszálltság.
Csak ennyi. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,805
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére