Ezek a világ atomhatalmai

Ez az öt hivatalos atomhatalom, de vannak országok amelyek atomfegyverek birtokában vannak.

Először is szögezzük le, mi az, hogy atomhatalom. Atomhatalom elsősorban a sajtóban használt kifejezés azokra az országokra, amelyek rendelkeznek olyan bombával, mely a lökést okozó hőenergiát nem kémiai reakcióból, hanem atomfizikai folyamatból nyeri. Ez lehet az atomok szétesése vagy egyesülése.

a4-9-820x461.jpg

A második világháborúban egy Amerikai Egyesült Államok, azóta további kilenc ország Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság, Izrael, Dél-afrikai Köztársaság, Pakisztán, India és Észak-Korea fejlesztett ki nukleáris fegyvereket.

a2-12-820x556.jpg

Dél-Afrika még az 1970-es és 1980-as években kezdte meg saját nukleáris fegyvereinek kifejlesztését, a program azonban az 1990-es évek elején kudarcba fulladt, így a dél-afrikaiak ezidáig az egyedüliek, akik felhagytak a nukleáris fegyverek fejlesztésével.

atom-10-820x687.jpg

Azonban a Szovjetunió 1991-es széthullását követően Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna is hozzájutott nukleáris fegyverekhez, hiszen az akkor megalakult 14 új ország magáénak tekintette a saját területekre eső szovjet katonai létesítményeket a meglévő felszerelésekkel együtt. Oroszország azonban a későbbiekben nyugati nemzetek pénzügyi és diplomáciai segítségével megvásárolta a három ország nukleáris fegyvereit, melyeket aztán megsemmisített. Tehát, jelenleg hivatalosan ők nem rendelkeznek vele.

a1-12-820x591.jpg

A kísérletező országok például Argentína, Brazília, Líbia, Dél-Korea, Svédország, Svájc és Tajvan is rendelkezett olyan programokkal, melyek a nukleáris fegyverek gyártását szorgalmazták volna, ezek azonban kudarcba fulladtak. Hasonlóan történek a dolgok Iránban és Szíriában is, ahol a jelenleg még érvényben lévő fejlesztési programok sem tűnnek hosszú életűnek. Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén azonban rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására. Észak-Koreának jelentős lemaradása van ezen a téren, hiszen ezidáig csupán egy kezdetleges nukleáris töltetet tudott felmutatni.

nuus
 
Tényleg ennyire nehéz kifejleszteni egy atombombát? ... szinte hihetetlen.
Nem hinném, hogy kizárólag "Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén azonban rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására"
 
hagyományos bombák is tudnak eléggé pusztítók lenni.... ha beüt a baj akkor nem fejlesztgetnek hanem ami bevált azt bevetik csak nagyságrendekkel nagyobb menyiségben.
 
hagyományos bombák is tudnak eléggé pusztítók lenni.... ha beüt a baj akkor nem fejlesztgetnek hanem ami bevált azt bevetik csak nagyságrendekkel nagyobb menyiségben.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 fegyverese halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében - közölte pénteken az afgán védelmi minisztérium.

Davlat Vaziri, a tárca szóvivője azt mondta, hogy nincsenek civil áldozatai a bomba okozta hatalmas robbanásnak, amely megsemmisítette a dzsihadisták rejtekhelyeit, bunkereit és mély alagútrendszerét, valamint az ott felhalmozott nagy fegyver- és lőszerkészleteket.

Az amerikai hadsereg csütörtökön első ízben vette be a GBU-43 típusú MOAB bombát, amely “minden bombák anyjaként” is ismert. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bomba a legnagyobb pusztító erejű nem nukleáris harceszköz az amerikai hadsereg arzenáljában.

A hadsereg tisztségviselői szerint a MOAB-ot egy MC-130-as típusú katonai szállítógéppel juttatták célba, hogy megsemmisítse a dzsihadisták által kiépített barlang- és alagútrendszert az afganisztáni Nangarhar tartomány Acsin körzetében.

Csökkenteni akarták a tálibellenes erők veszteségeit

A MOAB bevetésével csökkenteni akarták az iszlamisták jelentette veszély mértékét a térségben tevékenykedő amerikai és afgán katonákra, valamint maximalizálni szerették volna a terroristáknak okozott károkat – közölték.

A dzsihadisták védelmi állásaikat házilag készített robbanószerkezetekkel, alagutakkal és bunkerekkel erősítik meg, ezért ez a megfelelő harci eszköz ezeknek az akadályoknak a eltávolítására, és az Iszlám Állam elleni offenzíva lendületének megtartására Afganisztánban –
 
Dél-Koreának sem ok időbe telne egy atombomba. Ukrajnában is van pár hülye politikus, épp a koléga mesélte, hogy az egyik azt indítványozta, hogy gyártsanak piszkos bombát és dobják le többek között Magyarországra, mert veszélyeztessük Ukrajna területi épségt. Valamiét azt hiszi, ha piszkos bombát dob egy Nato tagállamra, vagy Moszkvára azt simán megússza. Isten őrizzen, hogy ilyen hülyék hatalomra kerüljenek akárhol.
 
Az atommal rendelkező országok politikusai tökéletesen tökéletesen tisztában vannak a nukleáris erő politikai jelentőségével, ami azt is jelenti, hogy eddig a Földön sehol sem vetettek be "élesben" atomot, mindössze kísérleti céllal, amelynek hatásfokát engedték rá a világra az "atomerő" fitogtatása céljából.
Szerencsére a II. világháború idején Hitler Németországában nem tudták kifejleszteni az atombombát, így ez a "szerencse" az USA-na jutott osztályrészül és amit meg is villantottak Nagaszaki és Hirosima esetében.
Ez volt az a piont, amikor tudatára ébredtek a világ politikusai annak, hogy ez mekkora politikai és befolyásolási hatalmat jelent.
Ezt követően a Szovjetúnió is kifejlesztette a maga atomerejét és így lett az eredmény X a két nagyhatalom között.
Jellemző, hogy 1945. után már senki sem merte bevetni ezt a fegyvert, és a Kubai válság idején is mindössze a ráutalásokig jutott a két ellentétes pólus.
És azóta sem.
Bármekkora is a feszültség a Föld bármely térségében, a nagyhatalmak vezetői eddig mindig képesek voltak a feszültség oldására. Erre a legjellemzőbb eset az I. és II. Öbölháború volt és abban az időben sokan egy III. világháború árnyékát is felvetették. Azóta atomfegyver ügyben csend van, és csak a hülyébbnél hülyébb akciófilmekkel borzolják a kedélyeket.
Más szóval a meghatározó "atomhatalmak" politikusai képesek tartani ez ügyben az egyensúlyt, és remélem, hogy ez így is marad.
 
Utoljára módosítva:
Ez az öt hivatalos atomhatalom, de vannak országok amelyek atomfegyverek birtokában vannak.

Először is szögezzük le, mi az, hogy atomhatalom. Atomhatalom elsősorban a sajtóban használt kifejezés azokra az országokra, amelyek rendelkeznek olyan bombával, mely a lökést okozó hőenergiát nem kémiai reakcióból, hanem atomfizikai folyamatból nyeri. Ez lehet az atomok szétesése vagy egyesülése.

a4-9-820x461.jpg

A második világháborúban egy Amerikai Egyesült Államok, azóta további kilenc ország Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság, Izrael, Dél-afrikai Köztársaság, Pakisztán, India és Észak-Korea fejlesztett ki nukleáris fegyvereket.

a2-12-820x556.jpg

Dél-Afrika még az 1970-es és 1980-as években kezdte meg saját nukleáris fegyvereinek kifejlesztését, a program azonban az 1990-es évek elején kudarcba fulladt, így a dél-afrikaiak ezidáig az egyedüliek, akik felhagytak a nukleáris fegyverek fejlesztésével.

atom-10-820x687.jpg

Azonban a Szovjetunió 1991-es széthullását követően Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna is hozzájutott nukleáris fegyverekhez, hiszen az akkor megalakult 14 új ország magáénak tekintette a saját területekre eső szovjet katonai létesítményeket a meglévő felszerelésekkel együtt. Oroszország azonban a későbbiekben nyugati nemzetek pénzügyi és diplomáciai segítségével megvásárolta a három ország nukleáris fegyvereit, melyeket aztán megsemmisített. Tehát, jelenleg hivatalosan ők nem rendelkeznek vele.

a1-12-820x591.jpg

A kísérletező országok például Argentína, Brazília, Líbia, Dél-Korea, Svédország, Svájc és Tajvan is rendelkezett olyan programokkal, melyek a nukleáris fegyverek gyártását szorgalmazták volna, ezek azonban kudarcba fulladtak. Hasonlóan történek a dolgok Iránban és Szíriában is, ahol a jelenleg még érvényben lévő fejlesztési programok sem tűnnek hosszú életűnek. Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén azonban rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására. Észak-Koreának jelentős lemaradása van ezen a téren, hiszen ezidáig csupán egy kezdetleges nukleáris töltetet tudott felmutatni.

nuus
*
Tetszikeltem, de ez a téma egyáltalán nem tetszik. Sőt félelemmel borítanak be ezek a tények. Semmiképpen nem akarok mindenféle jóslásokba, következtetésekbe folyni, de olyan hatalmas kívánság részemről - részünkről a VILÁG BÉKE?! Mert' azt szeretném. Az egész világon békét, nyugalmat, munkát, élhetőséget, élni és élni hagyni... Ennyi, s nem többet. Csak ennyit.
 
Tényleg ennyire nehéz kifejleszteni egy atombombát? ... szinte hihetetlen.
Nem hinném, hogy kizárólag "Japán egy esetleges háborús fenyegetés esetén azonban rövid időn belül képes lenne nukleáris fegyverek előállítására"

"Piszkos-bombát" nem nehéz építeni csak az eljuttatás a probléma.
Amig nem voltak rakéták addig a veszély nem volt nagy.

Az 50-es években olyan bombákat csináltak amik évszázadokon keresztül sugároztak volna.
A 80-as években olyat fejlesztettek ki ami csak az embereket öli meg, a pénztárca megmarad.

Nemrég volt egy érdekes műsor az ART TV-ben arról, hogy miként figyelik szervezetek, hogy nincs e veszély
honnan jöhet radioaktív anyag egy bombához, milyen úton...

Már csak azért is érdekes, mert rég elfelejtettük, hogy a hidegháború idején atombombát hordó repülök voltak a nap 24 órájában a levegőben, mielőtt egy leszállt a másik már startolt.

Az atombombák "vonzzák egymást", az az ország amelyik ilyennel rendelkezik ugyanakkor egy célpont is.
A Japánoknak igazuk van, hogy nem csinálnak atombombát.
Közel keleten más a helyzet, mert ahol az értelem helyett istenek-töl várják a tanácsot, azok kiszámíthatatlanok.
 
A problémát nem az atombomba eloallitasa jelenti.
Ha valaki eleg szorgalmas itt a neten is talal rá "szerelési utmutatot"

A gond az akapanyag eloallitása.
Az uránszurokérc már eleve kis mennyisdégben tatalmazza az uránt.
Az igazan nagy munka pedig még ezután jön. Az atombombában csak az urán 235-ös izotop használható, ami az uránszurokércben 0,7 szazalek mindosszer.
Ráadásul ezt el kell választani azoktol az uránizotopoktol, amik nem alkalmasak láncreakcio letrehozására.
Erre van tobb modszeer, de mind koltséges hely és energiaigényes.

A mannhattan terv soran is a két csoport mas mas modszer alkalmazasat valasztotta.
Az egyik uranfluorid centrifugazasa a masik ciklotronokban elektromagneses megoldas.
De ez is soklepcsos folyamat.
Ismetlem ido9 energia és helyigényes. Emellett gondoskodni kellene ezeknek a bnerendezéseknek a védelméről, biztonságáról!

Egy atombomba eloallitasakor ez jelenti a gondoltz. A 35 kg megfelelő tisztaságu uran235!
 
*
Tetszikeltem, de ez a téma egyáltalán nem tetszik. Sőt félelemmel borítanak be ezek a tények. Semmiképpen nem akarok mindenféle jóslásokba, következtetésekbe folyni, de olyan hatalmas kívánság részemről - részünkről a VILÁG BÉKE?! Mert' azt szeretném. Az egész világon békét, nyugalmat, munkát, élhetőséget, élni és élni hagyni... Ennyi, s nem többet. Csak ennyit.
Én eddig még csak azt hallottam, hogy : "Imádkozzunk..." -egyházak-, "Mindent megteszünk..." - ENSZ, kormányok, politikusok -, "Tiltakozzunk..., demonstráljunk..." - pártok, egyéb civil szervezetek, "Fenn kell tartani az egyensúlyt..." - G 8-ak és a hozzájuk kötődő országok vezetői-
Én azonban ezt tapasztalom már hosszú évtizedek óta.
Van még ezek után kérdés?
 
Az atombomba robbantások tempója 1945 töl 1998-ig.
Kérem az egész filmet megnézni mert a kezdetben unalmas pötyögtetés be fog gyorsulni.
Jobbra fenn láthatjuk az évszámot, regisztrálhatjuk milyen körülmények között születtünk.

A Röszke felől "fenyegető veszély" ehhez képes nulla. :):)
 
A Röszke felől "fenyegető veszély" ehhez képes nulla. :):)
Onnan milyen atomtámadást lehet várni???
A cikk az atomhatalmakról szól.
Láttad a videót a röszkei próbálkozásokról?
Undorító!!!!!
Eddig eléggé türelmes voltam velük szemben mert ha menekültek akkor csak valahol lekell telepedniük addig amíg az otthonuk nem lesz fogadóképes ismét.
De itt a törvényesség morzsáit sem lehet felfedezni...rombolás támadás...obszcén mutogatások...
De, ha neked az ilyen viselkedés a pozitív akkor át ellene gondolnod hogy vagy veled vagy ezekkel az emberekkel van probléma.
 
https://canadahun.com/temak/saját-kindle-olvasmányok-2020.60735/page-7

Feltettem egy regényt a saját kindle olvasmányokhoz.
Krimi.
De látszik belőle mennyire egyszeru megépiteni egy atombombat, ha épp ahhoz van ingerenciája valakinak :(
A negyedik jegyzőkönyv
Szerző: Forsyth, Frederick
és egy másik ugyan ettől a szerzőtől. érdemes elolvasni mert amellett hogy egy izgalmas kalandregény, meg lehet ismerni belöle az atombomba készitésének problémás pontjait is:
(ezt mar lassan 10 éve tettek ide)

Isten ökle
https://canadahun.com/temak/ebook-iii.53875/page-8#post-3723126
 
Onnan milyen atomtámadást lehet várni???
A cikk az atomhatalmakról szól.
Láttad a videót a röszkei próbálkozásokról?
Undorító!!!!!
Eddig eléggé türelmes voltam velük szemben mert ha menekültek akkor csak valahol lekell telepedniük addig amíg az otthonuk nem lesz fogadóképes ismét.
De itt a törvényesség morzsáit sem lehet felfedezni...rombolás támadás...obszcén mutogatások...
De, ha neked az ilyen viselkedés a pozitív akkor át ellene gondolnod hogy vagy veled vagy ezekkel az emberekkel van probléma.

Az igazság, hogy az atombombák nem játszásból vannak ott ahol vannak.
Nem véletlen vásárolt a magyar kormány is már 2014-ben közepes hatótávolságúnak nevezett "légvédelmi rakétákat".

A Balaton Zeitung jóvoltából tudom, hogy a menekültek "a rendőröknek szeméremsértő módon mutogatták magukat"

Elmaradt a Pride, a katonák nem kapnak kimenőt a covid miatt és éjjnek idején megjelenik a távcsövükben egy pucér fenék.
Te atya Urisen és pont most amikor a szemérmes Cecília is ellátogatott a járvány-központba, a szerb határhoz.

A helyzet az, hogy rakéták, az atombotbombák miatt nem izgatja fel senki magát, csak a "szemérmetlen mutogatás"
Hogy gyorsan megválaszoljam a kérdésedet, mert már látom mindenűt üldözöl vele.

Ezek a szerencsétlen emberek talán már évek óta ott vannak Szerbiában Görög és a Magyar határ között.
Aki azt képzeli, hogy ezek megfognak fordulni és átússzák a tengert visszafelé az téved.
A behatolási kísérletek száma nem azt jelenti, hogy annyian vannak. Nyilván többször próbálkoznak.

Gyerekkoromban a történelemtanár fiát háromszor fogták el a jugoszláv határnál, ö kifelé akart menni.

Ez az egész Orbán játéka.
Megfognak valakit aztán, visszaküldik a kapun, vagy át sem tudnak mászni a kerítésen, az egész egy riogatás, emberkínzás.
Kerítéssel soha nem fogod megoldani a problémát a költségeid meg csak növekedni fognak.
8000 határőr áll egy több-száz km hosszú kerítés egyik oldalán, a kiadások a technikára, az emberekre meg csak nö.

Én nem a menekültek érdekében beszélek elsősorban, mindkét oldal számára egy tarthatatlan állapot.
Hacsak nem profitál valaki a megfélemlítésből.

fluechtlinge-aus-griechischen.jpg

Németország ismételten 83 beteg menekült gyereknek ad segítséget és le a kalappal a Németek előtt.

Már mindenkit kihasznál a kormány propaganda célra.
Mit vitt Cecília a "beteg menekülteknek", farkaskutyákat, paprika sprayt...
 
Egy érdekes adalék a politikusok humorához:
A kölcsönmös elrettentés stratégiájara, ami az 1950-1990 közti időszakra pont az atomfegyverek miatt kapta a nevét, az angol irodalom egy roviditest hasznlat.

MAD - magyarul örület
(kölcsönösen biztosított megsemmisítés)
Mutual(ly) Assured Destruction -bol alkotott betüszó
 
-

Akinek van atomerőműve az rendelkezik a technológiával és alapanyaggal hogy egy bombát építsen.

- 31 állam működtet atomerőművet a világon (441 ) további
- 31 államnak van un. "kísérleti atomerőműve" tehát atomprogramja

Az "atomsorompó szerződés" nem tudja kellően megakadályozni az atomtechnika katonai alkalmazását.
- Tehát az Iránnal való huza-vona nem rosszindulatúság.

Muszáj Iránnak vagy Magyarországnak egy atomerőművet fenntartania?

Hogyan is működik az atomerőmű? Úgy, hogy
- az univerzumban ismert leg hatalmasabb erőt, arra használjuk, hogy vizet melegítsünk egy turbinához :eek:
- Van ennek értelme? Nem lehetne a vizet másképp felmelegíteni? :)

Atomkraftwerk.png

Dampf=gőz mint a mozdonyban

Valaki megjegyezte, hogy atombombához "csak az urán" alkalmazható
- Ez nem precíz, mert Plutóniummal is lehet bombát csinálni
- a 2. atombomba amit Hirosimát rombolta szét egy Urán bomba volt (explosion típus)
- a 3. bomba amit Nagaszakit zúzta szét egy Plutonium bomba volt (Implosion-típus)
 
Ezek a szerencsétlen emberek talán már évek óta ott vannak Szerbiában Görög és a Magyar határ között.
Aki azt képzeli, hogy ezek megfognak fordulni és átússzák a tengert visszafelé az téved.
A behatolási kísérletek száma nem azt jelenti, hogy annyian vannak. Nyilván többször próbálkoznak.
Honnan tudod hogy szerencsétlenek?
Én nem a menekültek érdekében beszélek elsősorban, mindkét oldal számára egy tarthatatlan állapot.
Hacsak nem profitál valaki a megfélemlítésből.
Ha ez így lenne akkor az ellenzék nem hallgatna hanem követelné hogy engedjék be vagyis át ezeket az embereket.
A Balaton Zeitung jóvoltából tudom, hogy a menekültek "a rendőröknek szeméremsértő módon mutogatták magukat"
éjjnek idején megjelenik a távcsövükben egy pucér fenék.
Látod te ezt viccesnek tartod itthon inkább dühöngenek. Majd egyszer elpattan a húr és lehet szidni magyarországot.
Orbán ezt addig csinálja amíg nyugatról kapja a támogatásokat.
Kerítéssel soha nem fogod megoldani a problémát a költségeid meg csak növekedni fognak.
Majd meglátod hogy meglehet oldani kerítéssel is.
Muszáj Iránnak vagy Magyarországnak egy atomerőművet fenntartania?
Az ország energia ellátását nagy részben paks biztosítja.
Kiváltani eléggé nehézkes
 
Másik érdekesség a téma kapcsán:
(arrol hogy mennyire nem érdekel sokakat a fold, és azok akik itt élnek)

Teller egy beszélgetés során mondta el, hogy amikor az első kisérleti robbantásra készültek a hidrogénbombával(magfuziós bomba) meg nem volt sok tudós biztos abban, hogy a légkör nem lép-e be a láncreakcióba!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,627
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére