Hírek "Ezek ugyanazok" - művész és polgármester is megjelent Magyar Péter színpadán

A Kossuth téren tüntetnek.


Ahogy beszámoltunk róla, szombat délutánra ismét tüntetést hirdetett Magyar Péter. A színpadot a Kossuth téren állították fel, a tömeg a Deák térről érkezett meg, majd megkezdődtek a beszédek.
Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész beszédét azzal kezdte, örül, hogy itt lehet, majd Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el. Ezután Nagy Ervin lépett a színpadra, és külföldön élő magyarok leveleit olvasta fel.

"Ezek ugyanazok"

Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere arról beszélt: ébredezik a magyar társadalom. Mint mondta, saját bőrén tapasztalta, milyen a rendszer, milyenek "a magukat ellenzékinek nevező pártok képviselői", és hogy a háttérben milyen paktumok vannak. Otthagyta a munkahelyét, hogy polgármester legyen, új életet kezdett, és mint fogalmazott, másnap már jött is "a nagy demokratikus pofon", ugyanis elmondása szerint a DK képviselője arra akarta rávenni, ami ellen küzdött. "Akkor mondtam magamban először: ezek ugyanazok" - mondta a polgármester, hozzátéve, ő még mindig nyugodt lelkiismerettel tud lefeküdni aludni, mert amire a "simlis pártok simlis katonái" rá akarták kényszeríteni, azt nem tette meg.
Szerinte ha ma egy politikus tisztességes, azt eltapossák, lejáratják, azonban ő sem megszokni nem akarja ezt a rendszert, sem pedig megszökni nem akar, mert a hazáért érdemes küzdeni.
Mint mondta, hiába váltottuk le "a fideszes nagyurakat", a háttéralkukban még mindig ott vannak. Azt állította, az általa 2021-ben menesztett DK-s alpolgármester rendszeresen látogatta Kövér László házelnököt az otthonában.

Nagy János hangsúlyozta, a cél az, hogy minél több civil jusson be az önkormányzatokba, és ez sikerülhet is, hiszen "ma már sokan vagyunk, akik nem félnek".
"A társadalom beteg, ezért felelősség terheli az egyházakat"
Tarr Zoltán református lelkész, egykori zsinati tanácsos arról beszélt: a húsvét, mint ünnep a felszabadulásról is szólt, arról, hogyan léphetünk ki abból, ami minket komorrá tesz. Mint mondta, félelem nélkül jött el a tüntetésre, és örül, hogy ennyi szabad embert lát. Egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom - idézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, majd hozzátette: a mai társadalom beteg, ezért felelősség terheli az egyházakat.

Szerinte az emberek ma menekülnek a kurzus kereszténységtől és tömegesen hagyják ott az egyházakat - mindezt akkor, amikor áradnak a milliárdok papok és lelkészek fizetésére és egyházi létesítményekre. Mint mondta, világos üzenet ez az egyházaknak, hogy eltértek eredeti küldetésüktől.
Tarr Zoltán szerint az egyház és az állam összefonódása "nagyban" látszik - itt említette a kegyelmi botrányt, és Balog Zoltán szerepét. Szerinte a kegyelmi ügy rámutatott, hogy némelyek helyzetükkel visszaélve olyan alapértékek fölé helyezik magukat, mint a gyermekek védelme és bírósági ítéletek. Kijelentette: elfogadhatatlan, amit Balog Zoltán tett, és amit azóta is tesz, tisztségéhez ragaszkodva.
Tarr Zoltán bocsánatot kért a bicskei gyermekotthon áldozataitól, és azt ígérte: "mi, reformátusok, meg fogjuk oldani a Balog-ügyet."




1712418913730.jpeg
 
Nem úgy tűnik, a jelentkezők többsége mélyen eu elkötelezettek.



A bizalmat meg kell szolgálni.
Megjelenik itt egy fehér inges farmergatyás férfi aki 14 esztendőn keresztül a maffiakormány szolgálatában állt.
Elmondja, hogy a nézetei az EU-val szemben megegyeznek az EU-s pénzek korrupciójára épült rendszerével.
Elmondja, hogy a NATO partnerünk az USA egy gyarmatositó ganéj állam... és ezt küldjük 5 évre Brüsszelbe?

Lehet, hogy néhány hónap múlva már tovább megy és nem találja meg a helyét a politikában.

A képen látható személyek induljanak a választásokon de ne ugy mint a "messiás" kiválasztottjai.
 
Lehet, hogy néhány hónap múlva már tovább megy és nem találja meg a helyét a politikában.
A képen látható személyek induljanak a választásokon de ne ugy mint a "messiás" kiválasztottjai.
Nekem is van egy kettős látásom ebben a témában! Látom ezt az ilyen olyan spontán embert, akinek olyan képességei vannak amilyenek. De mellette látom azt a sok vidám és felszabadult embert akik mosolyognak és tapsolnak, boldogok. Számomra ez nem ok és okozat eredménye, de sokkal jobb látni őket mint az eddigi, önmagukból kifordult, rikácsoló idős embereket!
Nekem ez tetszik ebben a dologban, kevésbé vagyok szigorú. Bár én sem jósolok boldog és hosszú végkifejletet, de ha néhány képviselői helyet lemorzsolnak Deutsch frakciójából, az is valami.
 
mindenesetre kellenek a befektetők, mert ilyen apróságokkal mint a pólók, pulóverek csak aprópénz gyül, egy-egy tüntetés meg kb. 100 millióba kerül a szervezőknek.
Mi bajod van még?
minden üzenetedből kiderül ne tudod az árakat
Ezért nincs más számora beszédnek: mint 100 miliókba
Most csak 100 milliót mondtál
a múltkor a pólókra mondtad a horribilis kiadást
Most meg annak bevétele kapcsán keveselled az egészet.
Hogy nem vagy könyvelő az látszik csak egy agitátor.
Tessék nekiülni kiszámolnod:
Egyetlen póló mennyibe kerül, azon mennyi az eladáskori haszon szorozd fel az eladott darabszámmal megtudod.Mit hozott a választói póló-vásárlási támogatás
Máskor ne dobálózz a százmilliókkal.
Arról sincs fogalmad a rendezvényt, ki milyen önkéntes, mennyi eszközzel és munkával támogatta.
Neked mindegy csak dögöljön meg a másik tehetne is!!
Minden Ukrajnára tett megafonos érvelésed hamis volt, mert ott Flamingóék rámutattak a sorozatos blődségeidre.
Láttam amint vezetted műhold nélkül a drónt.Mint egy autós útvonaltervező.
Na szóval a kormányoldali álláspontodat:Nem szépen hanem kicsinyes érvtelen módon képviseled.Pitiáner bosszú képekkel jössz.És pólókkal.
 
Utoljára módosítva:
Azt a következtetést miből szűrted le? Én csak egyről látom, hogy az unión kívül szerzett diplomát, de még ebből sem következik számomra, hogy unió ellenes lenne.

Az én problémám, hogy MP a jelöltek listájának az élén áll és több okból kifolyólag nem szeretném ha ö menne ki Brüsszelbe!
De félek nem hallgat rám és a jó pásztor itt hagyja magára a nyájat.
 
Újabb fideszes öngól:
Magyar Péter a 90-es években SZDSZ-es volt.
A 80-as években már csak azért sem lehetett volna, mert akkor volt bölcsődés és óvodás.
 
Újabb fideszes öngól:
Magyar Péter a 90-es években SZDSZ-es volt.
A 80-as években már csak azért sem lehetett volna, mert akkor volt bölcsődés és óvodás.
Ehhhhh
Gulyas Gergely szobatarsa volt állitolag az egyetemen(nem Gulyas mondta)
Meglepo lenne ha ez elkerulte volna a figyelmet.
Valamikor 2003 vagy 2004-ben szerezhetett diplomat, tehat a '90-es években siman lehetett barmelyik párt tagja az egyetemen!
 
Ehhhhh
Gulyas Gergely szobatarsa volt állitolag az egyetemen(nem Gulyas mondta)
Meglepo lenne ha ez elkerulte volna a figyelmet.
Valamikor 2003 vagy 2004-ben szerezhetett diplomat, tehat a '90-es években siman lehetett barmelyik párt tagja az egyetemen!
Tudomásom szerint (a tévedés jogát fenntartom) politikai párt tagja 18 életévet betöltött személy lehet.
 
Egyebkent hozzatesz, abban sincs semmi rossz, ha valaki SZDSZ-es.
Annak idejen nalunk sokszor voltak aktivistaik, szemelyesen ismertem Rajkot, Demszkit, Magyart
Semmi problema nem volt veluk!
Normalios demokracia irant elkotelezett harcos faszik voltak!
Kicsit mar nekem szanalmas, hogy elovesszul a matematikat, meg ize, meg hogyne mag minden mas....
 
Egyebkent hozzatesz, abban sincs semmi rossz, ha valaki SZDSZ-es.
Annak idejen nalunk sokszor voltak aktivistaik, szemelyesen ismertem Tajkot, Demszkit, Magyart
Semmi problema nem volt veluk!
Normalios demokracia irant elkotelezett harcos faszik voltak!
Nincs hát, persze hogy nincs, értem én.
Az egyetlen rossz csak abban van, hogy kilépett a kórusból.
 
Nincs hát, persze hogy nincs, értem én.
Az egyetlen rossz csak abban van, hogy kilépett a kórusból.
Nem
Az egyetlen rossz az, hogy megbizhatatlan, a mindenkori érdekeit szem elott tarto pasit istenitenek, aki elarulta a csaladjat, a baratait a kapcsolatait...
Az árulokat sokaig pátyolgatjak...mig hasznukat veszik!
 
Nem
Az egyetlen rossz az, hogy megbizhatatlan, a mindenkori érdekeit szem elott tarto pasit istenitenek, aki elarulta a csaladjat, a baratait a kapcsolatait...
Az árulokat sokaig pátyolgatjak...mig hasznukat veszik!
Szerintem rossz helyen jársz, ha fidesz támogatókat itt keresel.
Még akkor sem volt nagy tolongás, amikor birkákat kerestek.
Most meg még annyira sem, mert mint látjuk a birkákból ha az érdek úgy kívánja, áldozati bárányok lesznek.
 
Szerintem rossz helyen jársz, ha fidesz támogatókat itt keresel.
Még akkor sem volt nagy tolongás, amikor birkákat kerestek.
Most meg még annyira sem, mert mint látjuk a birkákból ha az érdek úgy kívánja, áldozati bárányok lesznek.

Igazad van!
Ha elfogynak az ervek, akkor jon a sertegetes a birkazas!
Sajnalom, hogy benned is csalodni kellett!

De sajna ez jellemzi a mai kozeletet!
Ha mar vegkep nincs mit mondani, akkor bantjuk a masikat, a vitapartnert!
Lelked rajta!
 
Igazad van!
Ha elfogynak az ervek, akkor jon a sertegetes a birkazas!
Sajnalom, hogy benned is csalodni kellett!

De sajna ez jellemzi a mai kozeletet!
Ha mar vegkep nincs mit mondani, akkor bantjuk a masikat, a vitapartnert!
Lelked rajta!
Ez nem sértegetés. Sorban dobálja be az eddig tenyéren hordozott személyeket is, csakhogy a saját irháját mentse.
Én már csak arra lennék kíváncsi, amit a Balog tudhat, és ami miatt nem mernek hozzányúlni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok eladó midik érdeklődj sms-ben a 06209426014 telefonszámon apa egyedül keres mert anya meghalt 2 éve decemberben és szeretnék apának segíteni rengeteg midim van! Sms Ben árat is írok!!
aladzsics wrote on AgnesB73's profile.
Köszönöm szépen a fordítást, hihetetlenül rendes Tőled.
Sany
macskusz12 wrote on Dobrosi Mezei Józsefné's profile.
oké akkor megvagyunk... menj fel a szójátékokra ami neked a legkönnyebben megy és 20 játékot játsz le utána bármihez hozzáférsz...
petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.

Statisztikák

Témák
38,287
Üzenet
4,831,034
Tagok
617,177
Legújabb tagunk
Hajnusz74
Oldal tetejére