Ezeket a leveleket írta az OLAF az Elios-lámpák miatt Mórahalomnak

Ezeket a leveleket írta az OLAF az Elios-lámpák miatt Mórahalomnak

Az Európai Unió csalás elleni hivatala tavaly októberben írta meg a Csongrád megyei településnek, hogy milyen furcsaságokat talált a város közvilágításának korszerűsítésénél. A legerősebb OLAF-állítás az, hogy az EU-s támogatások szétosztását végző kormányszerv keze is benne volt a sikeres pályázatokban, de szerepel a levélben Tiborcz István és Hamar Endre is.

Január közepén robbant a hír, hogy az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala súlyos szabálytalanságokat talált az Elios Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közvilágítási projektekkel kapcsolatban.

Egy hónappal később, február közepén kiderült, hogy az OLAF már tavaly ősszel levélben tájékoztatta az érintett településeket arról, hogy mit talált a vizsgálat során. Erről a megkeresésről azonban egészen eddig hallgattak az önkormányzatok.

Az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az OLAF-levelet az összes önkormányzattól, ami érintett az Elios miatti vizsgálatban.

Elsőként Mórahalom válaszolt: a Csongrád megyei település elküldte az OLAF-tól kapott mindkét levelet. Egy kis szkennelési hibával, de elküldte.

Az első irat tavaly október 24-én érkezett Mórahalomra Brüsszelből. Az OLAF ebben tájékoztatta Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármestert arról, hogy vizsgálatot folytatnak az Elios által elnyert, európai uniós pénzből fizetett megbízásokkal kapcsolatban. Mivel Mórahalom közvilágítását is az Elios korszerűsítette, az OLAF azt a szerződéskötést is alaposan megvizsgálta, és leírták a település vezetőjének, hogy mit találtak.

Az OLAF szerint felülről irányították az Elios által elnyert pályázatokat:

  • 2014. szeptember 22-én tette közzé az uniós támogatások elosztását végző kormányzati szerv a KEOP-2014-5.5.0/K számú pályázatot önkormányzatok közvilágítási projektjeire
  • a pályázati határidő előtt egy nappal, 2014. október 1-jén módosították az egyik feltételt, ezzel lehetővé tették, hogy a kedvezményezett települések LED-lámpák esetén 100 ezer óra élettartammal számolhassanak
  • a gyártó által kiállított, és az Elios ajánlataihoz becsatolt műszaki leírások szerint a lámpák várható élettartama típustól függően csak 60-80 ezer óra, de a gyártó “némely kedvezményezett részére” olyan nyilatkozatot adott ki, hogy a lámpák élettartama 100 ezer óra
  • ezzel költséghatékonyabbnak tűntek a projektek, és jogosultak lettek az EU-támogatásra
“Ha az irányító hatóság nem módosította volna a pályázati határidő előtt felhívást, lehetővé téve, hogy 100.000 órányi élettartamot vegyenek figyelembe, egyik projekt sem minősült volna támogathatónak a megadott kivitelezési szerződés becsült értékek mellett.”

Az OLAF alaposan kivesézte Mórahalom pályázatát is:

  • a település 2014. október 6-án pályázott a közvilágítás-korszerűsítésre, decemberben megszületett a támogatásról szóló döntés, és 2015. február 4-én aláírták az erről szóló szerződést
  • Mórahalom 88 millió forint támogatást kapott, ennek 85 százaléka, 74,9 millió forint EU-s támogatás
  • az önkormányzat hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel keresett kivitelezőt, az ajánlattételi felhívást az Elios Zrt.-nek, a Simo Kft.-nek, és az U-Light Kft.-nek küldték meg
  • az Elios Zrt. és a Simo Kft. adott be ajánlatot, de utóbbit érvénytelennek nyilvánították
  • az OLAF helyszíni ellenőrzést tartott a Simo Kft.-nél, és a cég ügyvezetője azt mondta, hogy a vállalkozás soha nem adott be ajánlatot közbeszerzésekre, mert nincs pénze ilyen megrendeléseket teljesíteni
  • 2014.02.14-én Mórahalom aláírta a szerződést az Elios Zrt.-vel, a szállító a Tungsram-Schréder Zrt. volt, az alvállalkozóról nem kapott adatokat az OLAF
  • a szerződésben szereplő kiviteli terveket az Elios alvállalkozójaként Horváth Dezső készítette a Simo Kft.-től, és ő írta alá a pályázati terveket is
  • a projektelőkészítési tanácsadó a Sistrade Kft. volt
A Mórahalomnak küldött októberi OLAF-levél utolsó két pontja az Elios Zrt. és a Sistrade Kft. közötti kapcsolattal foglalkozik. Az uniós ellenőrök leírták, hogy a vizsgált időszakban Hamar Endre egyszerre volt tulajdonos mindkét cégben, és hozzátették, hogy az Eliosban Tiborcz István, a miniszterelnök veje is sokáig ügyvezető, majd tulajdonos volt.

A várost vezető Nógrádi Zoltánnak a levél kézhezvételétől számítva 20 napja volt arra, hogy észrevételeket küldjön az OLAF-nak a Mórahalmot érintő megállapításokhoz, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy mit válaszolt a levélre a polgármester, illetve válaszolt-e bármit.

A második levelet idén január 22-én kapta Mórahalom az OLAF-tól, ebben az unió csalás elleni hivatala arról tájékoztatta a polgármestert, hogy lezárták a vizsgálatot.

Nagyon bízunk abban, hogy a többi érintett település is követni fogja Mórahalom példáját, és megküldi az OLAF-tól kapott tájékoztatást a feltárt visszásságokról, hogy a közvélemény is megismerhesse azokat.

Erre a legkisebb esély Zalaegerszeg esetében van: ott nemrég botrány lett abból, hogy néhány képviselő ki akarta kérni a kormánytól az OLAF-jelentést, és a városnak küldött októberi OLAF-levelet még az ellenzéki képviselőknek sem mutatta meg a jegyző.

Erdélyi Katalin

https://atlatszo.hu/2018/02/27/ezeket-a-leveleket-irta-az-olaf-az-elios-lampak-miatt-morahalomnak/
 
Utoljára módosítva:
image

-
Borzaszto hireket olvasok. "149 ember fagyott meg ezen a télen Magyarországon"
-
Ha belegondolok menyi életet lehetett volna megmenteni
a Soros elleni gyülöletre kiadott plakátok árábol, a szögesdrotok és a magában állo keritést örzö katonákra kiadott összegekböl.
-
Nem akarom az utcán és otthonukban megfagyott embereket instrumentalizálni a választási kampanyban de hallatlan, hogy Magyarországon és Lengyelországban elhallgatják ezt a problemát.
-
Németországban 860.000 hajléktalan van de ha felütök egy internetoldalt, bekapcsolok radiot vagy televiziot, elkerülhetetlenül a szemembe tünik "hogy segithetünk hajléktalanoknak", hogy ne fagyjanak meg. Telefonszámok, segélyszervezetek nevei, tanácsok elsö segély nyujtáshoz.
-
Sajnos itt is elöfordul, hogy halálra fagynak hajléktalanok de nem tömegesen és többnyire akkor ha elhuzodnak egy erdöbe, magányba.
-
Kikell hangsulyoznom, ezek NGO-k, szervezetek akiket Orbán a hazájában be akar tiltani.
A logika az, ha segitenek egy menekültnek, hajléktalannak, hogy ne fagyjom meg akkor "ideszoknak mind a galambok" :(
-
Orbán 800.000 eurora becsülte a keritésre kiadott összeget fél évvel ezelött. A menekülök lazán megkerülték az országot.
Orbán valoszinü nem számolt azzal, hogy az EU felszedeti a Horvátországi aknákat. Minden bizonyal belekalkulát egy "tüzijátékot"
-
Nem kell ide OLAF jelentés ez a kormány esedékes a leváltásra.
 
Utoljára módosítva:
-
Borzaszto hireket olvasok. "149 ember fagyott meg ezen a télen Magyarországon"
-
Ha belegondolok menyi életet lehetett volna megmenteni
a Soros elleni gyületre kiadott plakátok árábol, a szögesdrotok és a magában állo keritést örzö katonákra kiadott összegekböl.
-
Nem akarom az utcán és otthonukban megfagyott embereket instrumentalizálni a választási kampanyban de hallatlan, hogy Magyarországon és Lengyelországban elhallgatják ezt a problemát.
-
Németországban 860.000 hajléktalan van de ha felütök egy internetoldalt, bekapcsolok radiot vagy televiziot, elkerülhetetlenül a szemembe tünik "hogy segithetünk hajléktalanoknak", hogy ne fagyjanak meg. Telefonszámok, segélyszervezetek nevei, tanácsok elsö segély nyujtáshoz.
-
Sajnos itt is elöfordul, hogy halálra fagynak hajléktalanok de nem tömegesen és többnyire akkor ha elhuzodnak egy erdöbe, magányba.
-
Kikell hangsulyoznom, ezek NGO-k, szervezetek akiket Orbán a hazájában be akar tiltani.
A logika az, ha segitenek egy menekültnek, hajléktalannak, hogy ne fagyjom meg akkor "ideszoknak mind a galambok" :(
-
Orbán 800.000 eurora becsülte a keritésre kiadott összeget fél évvel ezelött. A menekülök lazán megkerülték az országot.
Orbán valoszinü nem számolt azzal, hogy az EU felszedeti a Horvátországi aknákat. Minden bizonyal belekalkulát egy "tüzijátékot"
-
Nem kell ide OLAF jelentés ez a kormány esedékes a leváltásra.

Ahogy bejött a tartós hideg, a múlt héten a minisztérium itt is kiadta a vörös kódot...hogy ez mennyit ér, arról ne beszéljünk.
Az külön tragédia, hogy emberek a saját otthonukban fagynak meg, mert nincs pénzük tüzelőre...erről meg a kormány nem beszél.
 
Olyan is van ám, akinek tele van az udvara fával, de nincs aki összevágja, vagy bevigye ( sok gondozónak büdös a munka). De olyan is, akinek behordják a rokonok hétvégén, a néni meg spórolásból inkább felvesz öt réteg ruhát, pedig a többi fa az udvaron rohad szét lassan.
 
Ha jol értelek, önhibájuk miatt haltak meg az öregek? Pénzehesek voltak, sporolni akartak. :(
 
Persze, van egy keskeny réteg, akit a zsebe vezérel....de nem róluk beszélek, hanem a migráncs dumával, sorosozással elkábított, egyébként finoman kifejezve csekély jövedelmű sötét tömegről.
Hidd el, azok nincsenek olyan sokan.
Csak hogy világos legyen: hányingerem van a fidesz néhány megnyilvánulásától. Nem csak a Sorosozásra gondolok, hanem az úrizálásra, a Habony-Rogán-Vajna-Mészáros "jelenségkörre". De ezek így együtt még nem tudták überelni azt a tengernyi szopást, amit a '94-'98 és a 2002-2010 közötti időszakok okoztak személy szerint nekem. Tehát a mérleg számomra még mindig emide billen. (És szerintem a fidesz-szavazók jelentős része így van ezzel.)
Azt nem értem, hogy miért kell csak és kizárólag a fidesz-szimpatizánsokat "birkázni", meg ócsárolgatni? A többi párt szimpatizánsai között pontosan ugyanolyan arányban vannak ... khm ... egyszerű lelkű emberek. Vagy itt tényleg mindenki elhiszi, hogy a ballib oldal szavazói mind IQ-bajnok professzorok, széles látókörrel?! Ugyan már!
---
Ha az LMP-nek lenne esélye egyedül, vagy túlnyomó többségű koalícióval kormányra kerülni, megfontolandó lenne. Mást nem látok. (A régi, levitézlett baloldaliakkal haggyanak már békén! Volt már lehetőségük bizonyítani az alkalmatlanságukat, minek erőltessük a dolgokat! :) )
 
Szerintem Hódmezővásárhely elég bizonyíték arra, hogy az emberek már nem érik be holmi lerágott csontokkal, friss húst akarnak. :)
 
Nyilvános a kalocsai OLAF-levél is: ugyanaz az ember írhatta a három "független" ajánlatot

Felülről irányították a pályázatot és komoly személyi összefonódások is voltak – erre jutott az OLAF, amikor az Elios kalocsai győzelmét vizsgálta. A városvezetés válaszolt is a levélre.

Kalocsa önkormányzata is kiadta, hogy milyen levelet kapott az OLAF-tól. Az Átlátszó.hu közadatigénylésben kérte ki a várostól a levelet, amelyet még tavaly októberben írt az EU csalás elleni hivatala. Két hete az MSZP már közzétette a vizsgálat kalocsai eredményeit, most azonban a részletek mellett már a városvezetés reakcióját is megismerhettük.

Az OLAF arra jutott, hogy a pályázatot felülről irányították. Három nappal az előtt, hogy a kedvezményezettek beadhatták az ajánlataikat, az uniós támogatások elosztását végző kormányzati szerv módosította az egyik feltételt úgy, hogy a LED-lámpák esetében 50 ezer helyett 100 ezer óra élettartammal lehetett számolni. Ha ezt nem tették volna meg, akkor a projekt nem kaphatott volna uniós támogatást.

A pályázóknak meg kellett határozni a projekt minden elemének becsült összegét, a három cég ajánlatát pedig ugyanaz az ember készítette, ráadásul

a három ajánlatban ugyanazt a számolási hibát követte el.

A két gyengébb ajánlat 5 és 7 százalékkal volt drágább, de nem csak az ajánlat teljes összege, hanem minden egyes tétel – ez is gyanús lett az OLAF-nak.

Az is kiderült: hiába számoltak 100 ezer óra élettartammal a lámpáknál, hogy felvehessék az EU-támogatást, az Elios ajánlatához csak 60-80 ezer órát garantáltak, ezért a külső műszaki ellenőrök azt javasolták, hogy 25 évre kössenek karbantartási szerződést. Ezt azonban a város mégsem tette meg.

De az OLAF személyi összefonódásokat is talált. A záró audit elvégzésére vonatkozó ajánlatot az Elios közvilágításért felelős igazgatója, Mancz Ivette készítette társszerzőként, aki Kalocsa EU-s pályázata két mellékletének társszerzője is volt. A pályázat előkészítését az a Tender-Network Zrt. végezte, amely a hódmezővásárhelyi tendernél az önkormányzatnak és az Eliosnak is a tanácsadója volt. Az engedélyes kiviteli terveket pedig a Sistrade Kft. készítette, amelynek a tulajdonosa, Hamar Endre a pályázat benyújtásakor az Eliosnak is társtulajdonosa volt.

Kalocsa önkormányzata húsz napot kapott arra, hogy észrevételezze az OLAF megállapításait. Az OLAF-levél legtöbb pontjához a polgármester csak annyit fűzött hozzá: „A ténymegállapítás tárgya önkormányzatunktól független, ezért észrevétellel nem kívánunk élni.” Arról, hogy a három cégtől származó ajánlatot ugyanaz az ember készítette, annyit válaszolt a város, hogy nem vizsgálták az ajánlatokat olyan mélységben, mint az OLAF. Arra pedig, hogy a záró audit elvégzésére az ajánlatot az Elios és a Sistrade egy-egy embere készítette, azt válaszolták, hogy ennek a valóságtartalmáról nincs információja a városnak.
 
-
Orbán 800.000 eurora becsülte a keritésre kiadott összeget fél évvel ezelött. A menekülök lazán megkerülték az országot.
Orbán valoszinü nem számolt azzal, hogy az EU felszedeti a Horvátországi aknákat. Minden bizonyal belekalkulát egy "tüzijátékot"
Itt az ország migránsoktól való elriasztása a lényeg az hogy merre mennek az nem számít a lényeg hogy IDE ne!
 
És bizony - akármennyire is elítélik itt egyesek egyfajta "szent társadalmi elhivatottságból" ezt - az emberek a saját zsebük, saját jólétük fényében teszik ide vagy oda az X-et.
Van egy réteg aki így tesz de, van egy réteg csak emlékezz vissza a rendszerváltásra akkor a lelkesedés mekkora volt...szóval van egy réteg amely érzelmileg szavaz.
 
Igen, mert pontosan ezt akarják elhitetni, hogy nincs választás. Pedig igen is van.
Sajnos hozzád hasonlóan, sokan bekajálták ezt az érvet.

Érdekes, hogy Te így látod. Én viszont látom, hogy sok-sok hozzám hasonló, a mindennapokkal küszködő ember jár-kel agymosott zombi módjára, és fújja a süket dumájukat.
Bár most már remélem fény gyúlt az agyakba és a javulás útjára lépünk.
Sorold fel a választási lehetőségeket.
De ne gyere Gyurcsánnyal, meg Karácsonnyal! Abban maradtunk, hogy csak a "nem levitézlett" szerencselovagokból válogatunk.
Namármost olyan nincs, aki "egyedül" (vagy nagyon nagy súllyal) tudna kormányt alakítani. Tehát ha az "ellenzéki összefogás" nyer, akkor bizony újra visszapofátlankodnak a hatalomba mindazok - vagy legalább is jó részük -, akiket egyszer már elzavartunk.

Vagy szerinted van reális esélye mondjuk egy LMP-Jobbik koalának? (Megengedem, hogy az LMP még nem volt kormányon, bár van minimális kötődése a volt SzDSz-hez...)
 
Mivel ezt te az alábbira válaszoltad:
A válaszod mást beszél.
Szerintem azt írta a lady:Hogy nem vagytok hajlandók Fidesz-pártiak szembenézni a ténnyel egy csaló bagázs a Fidesz vezette ország
Hamisak minden ponton de leginkább a közbeszerzéseken
Állami korrupció más néven saját zsebre uniós és közpénzek átjátszása.(lopás)
Versenyképtelenség nélkül rossz gyenge vállalkozási tevékenységekkel károkozás az egész országnak.
A népszerűség ott léphet be hogy az előzőeket letakaró hangzatos ügyekkel elfedik.A sport, a megvédünk, a támadnak harcolunk,a magyar melldöngetési próbálkozások.
Ez mind mind az csalások elfedését szolgálja.
Maga a kereszténység az egyházak támogatása se más mint alvó állapotban tartani az országot
Hitegetni jól meg minden
A Papjaink se tesznek mást mint eltakarják szemeiteket
tornando, pont azt próbáltam megvilágítani, hogy de igen is látjuk a negatívumokat, de sokunknak ez még mindig elfogadhatóbb, mint ami 2010 előtt volt. Vagy mondjuk úgy, hogy amaz még mindig sokkal visszataszítóbb volt, mint ami most van. Mondjuk - tisztán saját szempontjaim szerint - olyan 11:9-es pontozással nyer a jelenlegi kurzus.
Ezt nem érti meg "az ellenzéki összefogás", amikor megpróbál Gyurcsánnyal és leszerepelt elvbarátaival kollaborálni. Sajnos ha ma a Jobbik és az LMP következetesen ragaszkodna az elhatárolódástól, akkor a mostani választás biztosan a Fidesz nagyarányú győzelmét hozná, mert más dolog egy sokak által támogatott, szimpatikus jelöltre szavazni egy helyen, aki ráadásul volt fideszes - Hódmezővásárhely -, és megint más dolog jól ismert negatív alakoknak elnyerniük a többség voksát.

Azon kellene dolgoznia az LMP-nek, hogy megfejtse, miért nem tud 5-6% fölé kúszni a népszerűsége. Ha ezt megfejtik, 2022-ben simán hozhatják a győzelmet. Vagy legalább a legerősebb koalíciós partner státuszt.
 
Ott látom beijedettséged: te 2010 előttit eleve ördögtől valónak tartod
Amiben rész igazság van
De a Novák Előd egyik felszólalása jól mutatja nem minden úgy van
Sajnálattal kell mondanom Hornékban több volt a becsület a négyötödös törvény cikkely miatt
Pontosan az alábbi szerint hangzott
Fájó, de ki kell mondani, Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint önök, akik aztán sokkal többször hangoztatják ezt. Hiszen amikor ők kétharmados többséghez jutottak, egyik első dolguk volt, hogy rögzítették azt az alkotmányban, hogy az új alkotmány elfogadásához, az előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. Hiszen ők is belátták, hiába van kétharmados többségük, egy alkotmányt nem lehet csak a kormánypártok kénye-kedve szerint megalkotni, annál nagyobb támogatottságra kell szert tenni. Ugyanezt tették egyébként a médiatörvény ügyében is, amelyet a Fidesz akkor, 1996-ban is támogatott.

Vagy az alábbit is olvasd:
Sajnos, súlyos problémával állunk szemben, aminek talán a jéghegy csúcsa, hogy a médiát ellenőrző legfontosabb testületben, a Médiatanácsban csak a Fidesz delegáltjai kaptak helyet. Jogelődjében, az ORTT-ben még minden parlamenti pártnak volt gyakorlata, azt is egy kétharmados törvény szabályozta, a Fidesz is megszavazta ezt a Horn-kormány idején még a kilencvenes években, és egészen addig, amíg el nem jött ez a legutóbbi, legújabb Orbán-kormány, 2010-ig elfogadott volt, hogy a médiát ellenőrző legfontosabb testületben minden pártnak van helye, delegáltja. Ez olyan súlyos jogsérelem ‑ csak hogy érezzék a párhuzamot, aki egyáltalán követi ezt a vitát ‑, mintha mondjuk, a választások tisztaságát ellenőrző legfontosabb testületben, a Nemzeti Választási Bizottságban vagy akár a szavazatszámláló bizottságban sem lenne semmilyen más pártnak delegáltja, csak a Fidesz. Ez a jelszó szép, hangzatos, de sajnos, hogy ezt ilyen eszközökkel, ilyen helyzetekben alkalmazták csak.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,854
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére