Ezoterika

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Itt egy agyon érdekes lap a Halálközeli Élményekről:



Magyar lap és a barátaim foglalkoznak vele.

A Dalai Láma reinkarnációiról at a véleményem, hogy inkább azonos kiválasztott szellemcsoportból születnek le oda szellemek, mert nagy büntetés lenne a szellemnek állandóan a földön tartozkodnia és ráadásul értelmetlen is, mert a tanításokat át lehet adni máshogy is, azért nem kell ugyannanak a szellemnek visszaszületnie.

Arról nem is beszélve, akkor nagyon rossz munkát végezne, ha egy élet alatt nem tudna akkora tevékenységet végezni, hogy többször is vissza kellenne születnie.

Inkább a népnek van szüksége egy olyan emberre, akit tisztel vezetőként és inkább igy azonositja.

A vallásukban vannak furcsa dolgok, de minden vallásban va.
Mint irtam az igazság a vallások felett áll és ha az igazságot vallásba kellenne "fektetni", akkor a keresztény vallás - a keleti filizófia és a teozofia ötvözetéből állna, ugyanúgy szerepelne benne a Koránból is bölcselet, mint a Védákból.
A vallási félremagyarázatok megengedhetőek egy bizonyos szinten még és ha egy népnek arra van szüksége, hogy ugyanazt a lelket tiszteljék a Dalai Lámában, akkor éljék meg ugy az éetüket.

Szerintem egy másik, ugyanolyan hatalmas lélek van benne komoly feladattal, vállalásokkal és a XX. század tanításainak reformjával.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Athos

Uri Geller
Magyar szarmazasu Angliaban elo ember megmagyarazhatatlan kepesegekkel bir.
Mindenutt vizsgaltak europatol amerikaig hires egyetemek professzorok a legmodernebb keszulekekkel es azt megallapitottak hogy olyan energiak dolgoznak amire nincs magyarazat a csalast teljesen kizartak es Uri Geller maga is alavetette magat minden vizsgalatnak hogy bizonyitsa hogy nem csal. Fantasztikus teljesetmenyre kepes. Senki nem tudja utana csinalni. A vilagon egyeduli amit produkal.
Olvastam a konyveit nem volt irigylesre melto dolga meg elfogadtatta a sok "szemenek se hivo emberrel" hogy nem csoda amit csinal legalabbis neki.Halando embernek szeme szaja tatva marad a szemenek sem akar hinni pedig hinni kell mert valosag.
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Re: Melitta

Uri Geller szamtalan fantasztikus kepessegenek egyiket az olajtarsasagok is tudtak hasznositani, mikor is uj olajlelo helyek utan kutatva repulogeppel elvittek a terulet felett es o kepes volt megmondani hogy hol kezdjek a furasokat, hol van az olaj.
Kulonleges kepessegeivel eltunt szemelyek nyomravezetesenel is segitseget tudott nyujtani csupan a fenykep alapjan elkepeszto eredmenyesseggel. 8)
Udv. Athos
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
István

Karsay István írta:
Vannak karmikus teendőink is, és azoknak is meg kell felelni, igy leszületéskor be kell programozni a horoszkópunkba és igy az életünkbe is.
Ebben én is hiszek, de egyet nem értek. Van egy barátnöm kinek az élet kész kínfájdalom és Ö állítja, hogy nem bírja elviselni. Miért vállalt volna olyan sokat ami már majdnem öngyilkosságba zavarja? Persze nem teszi csak beszél róla.
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Klari,
Ugy nez ki a dolog, hogy mi magunk valasztjuk ki azt az eletet amibe visszajovunk es a feladatokat amiket meg kell oldani, de az elet alatt sok mulik a - szabad akaraton- is. Az is kozrejatszhat, hogy az illeto nem hozott elegendo energiat magaval. Dr. Michael Newton a masodik konyveben - Destiny Of Souls- foglalkozik ezzel a problemaval. Ugyanis a lelek nem hozza a teljes energia keszletet a foldi eletbe, hanem csak annyit amennyi elegendo, hogy foglalkozzon a feladatokkal. A masik tenyezo, hogy a lelek animalhat egyszerre ket vagy tobb testet ami megint csak energia hianyhoz vezethet es akkor nem tudja venni az akadalyokat sikeresen. :wink:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!

Egy nagy szellemi váltás idejében vagyunk, a földön lévő szellemcsoportnak lejárt az ideje, igy a karmát is nehéz lenne ledolgoznunk, annyira felhalmozódott.

Ebben az életben már sokszor nagyon hamar szembesülünk cselekedeteinknek a következményeivel és nem egy élet múlva, hanem lehet, hogy napokon belül szembesülünk karmikus tettünk következményével.
Karma= ok-okozat törvénye, a Kozmosz természet törvénye.
Nem baj az, ha valaki nem hisz benne, ez attól függetlenül ragyogóan müködik, csak figyelni kell rá egy picit!

Különben a látok nagyon jól látják a karmikus feladatokat, az igazi felvilágosult ezoterikus már úgy éli az életét, hogy ne gyüjtsön magának karmát.

Különben általában 30-40 éves korunkra ledolgozzuk a karmikus adóságainkat és utána csak a feledatainkkal foglalkozunk!
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Találtam egy érdekes anyagot a gépemben. Ime:

Dr. Raymond Moody: Élet az élet után

Azoknak, akik a halálközeli élmények sokrétűségét még nem ismerik, egy rövid összefoglalót állítottunk össze Moody fenti könyvéből, amely egy paradigmaváltást robbantott ki a halál-kutatás területén.

A halál közelébe került emberek tapasztalatai és az egyes személyek tulajdonságai közt nagy különbségek vannak, ugyanakkor a különböző személyek tapasztalataiban feltűnően nagy a hasonlóság is. A szóban forgó közlésekben olyan sok a megegyezés, hogy minden nehézség nélkül mintegy 15 különböző elemet fedezhetünk fel. Engedtessék meg, hogy most ezekből az elemekből egy rövid, elméleti-ideális, ill. “teljes egész” élményt állítsak össze, amely az összes elemet tartalmazza, és ezek tipikusan a következő sorrendben fordulnak elő.
Egy ember haldoklik. Testi nyomorúságának csúcspontján hallja, amint az orvos őt halottnak nyilvánítja. Egyszer csak egy kellemetlen zajt: átható, sivító harsogást kezd hallani és azonnal az az érzése, hogy nagy sebességgel rohan át egy sötét alagúton. Aztán hirtelen saját testén kívül találja magát, de ugyanabban a környezetben, mint amiben az előbb volt. Mint szemlélő, bizonyos távolságból nézheti saját testét. Tartózkodási helyéről szemlélve kellemetlen érzések töltik el, amikor látja testének újraélesztési kísérleteit. Egy idő után összeszedi magát és egyre inkább alkalmazkodik ehhez a különös állapothoz. Észreveszi, hogy még mindig van “teste”, de ez tulajdonságait tekintve lényegesen különbözik a fizikai testétől, amelyet elhagyott. Hamarosan új események történnek. Más lények közelednek a haldoklóhoz, hogy köszöntsék őt és segítsenek neki. Meghalt barátokat, rokonokat pillant meg, majd egy szeretetet és melegséget árasztó Fénylényt, amilyet ő még soha nem látott. Ez a lény – szavak nélkül – kérdéseket idéz hozzá, amelyek a haldoklót arra indítják, hogy saját életét, mint egészet értékelje. Segít neki, hogy életének fontosabb állomásait panorámaszerűen villámgyorsan felidézi számára. Egyszer csak a haldoklónak úgy tűnik, mintha egy sorompóhoz, vagy határhoz közeledne, amely nyilvánvalóan a földi élet és az azt követő élet közötti határvonalat jelenti. Itt világos lesz előtte, hogy vissza kell térnie a földre, mert halálának ideje még nem érkezett el. Küszködik ez ellen, mert a túlvilági élet tapasztalatai annyira megragadták, hogy többé nem szeretne visszatérni. Eltöltötte az öröm, szeretet és a béke lenyűgöző érzése. Belső ellenállása ellenére - anélkül, hogy tudná hogyan – újra egyesül fizikai testével és él tovább. Később, amikor megpróbálja másoknak közölni élményeit, nehézségekbe ütközik. Először is nem találja a megfelelő szavakat, amelyekkel a földöntúli eseményeket és élményeket kifejezhetné, aztán az emberek kinevetik. Majd lemond arról, hogy ezeket másoknak elmondja. Az élmény mégis nyomokat hagy életében, nevezetesen: hatással van életvitelére, megváltozik gondolkodásmódja és másként értékeli a saját és más emberek halálát.
Mielőtt értékelésre kerülne sor, néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a halál-tapasztalatok magyarázatának hátterét képezik.:
1. Az egyes közlések közti feltűnő hasonlóság ellenére mégsem akad kettő, amely teljesen azonos lenne (bár néha figyelemreméltóan közel vannak egymáshoz).
2. Egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki az összeállított élménynek minden összetevőjét említette volna. A legtöbben sokat, a tizenöt elemből nyolcat, vagy többet említenek, sőt volt olyan is, aki tizenkettőt.
3. Az összeállított élménynek egyetlen olyan fix eleme sincs, amely a tanúk vallomása alapján minden elbeszélésben szabályszerűen visszatért volna, mégis az egyes elemeket körülbelül általánosnak tekinthetjük.
4. Az elméleti modellben említett elemek nemcsak egy elbeszélésben fordultak elő, hanem több elbeszélésben is (tehát nem egyéni, kivételes elemek. A szerk.).
5. A haldokló élményeinek sorrendje eltérhet az általam említett elméleti modell sorrendjétől. Egy példa a sok közül: sokan nem úgy közölték a Fénylénnyel való találkozást, ahogy a modellben szerepel, vagyis bizonyos eseménysor után, hanem már az elején, vagy az élmény egész folyamán tapasztalták azt. Az élmények sorrendje általában a modell sorrendje szerint történik. Erősebb eltérések ritkán fordulnak elő.
6. Hogy a haldokló milyen messzire jut ezekben a feltételezett élményekben, az úgy látszik attól függ, hogy a klinikai halál ténylegesen mikor következett be és mennyi ideig kellett neki ilyen körülmények között tartózkodnia. Általában azok, akik “meghaltak”, bőségesebb és teljesebb élményekben részesültek, mint azok, akik a halált csak érintették. Vagyis akik hosszabb ideig voltak “halottak”, messzebb jutottak, mint azok, akiknél ez rövid ideig tartott.
7. Beszéltem több olyan emberrel, akiket halottnak nyilvánítottak, majd életre keltettek. Visszatérésük után semmi ilyen élményről nem számoltak be, mert egyáltalán nem emlékeztek semmire. Meglehetősen érdekes dolog, hogy beszélhettem olyan személyekkel, akik különböző okok következtében (időben nagyobb különbséggel) – esetleg kétszer is a klinikai halál állapotában voltak. Az első alkalommal nem emlékeztek semmire, míg a második alkalommal voltak tapasztalataik.
8. Végül szeretnék rámutatni arra, hogy első kézből vett közlésekkel, tanúvallomásokkal és elbeszélésekkel foglalkozom.
Ebből a kiinduló helyzetből tekintsük át most részletesebben a halálközeli élmények ismételten visszatérő stádiumait:

ˇ Leírhatatlanság
Számunkra az emberi nyelv érthetősége attól függ, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk a minket körülvevő világból. Azok tapasztalatai, akik megközelítették a halált, a mi tapasztalati világunkon kívül esnek, ezért teljesen érthető, ha az illetők, élményeik visszaadásánál bizonyos nyelvi nehézségekbe ütköznek. Az ilyen élményekben részesülők úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok kimondhatatlanok, mintegy “leírhatatlanok”.
Sokan a következőket mondják: “egyszerűen nincs olyan szó, amely pontosan kifejezné, amit megpróbálok elmondani.” Vagy: “a jelzőket és azok felsőfokát, amelyekkel kifejezhetném magam, még ki kellene találni. Mindazok a szavak amelyeket ismerek a három dimenziós világhoz tartoznak. De ott több van. A tér és az idő fogalmával ellentétben kellene magamat kifejezni. Nem tudok Önnek teljes képet adni.”

ˇ A halálhír meghallása
Többen elmondták, hogy hallották, hogy az orvos, vagy más jelenlévők halottnak nyilvánították őket. Egy asszony, akinek korábban többször voltak szívpanaszai a következőket mesélte el: “Szorító fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha vaspánt szorította volna össze. Férjem és egy ott tartózkodó barátunk hallotta, hogy elestem és sietve jöttek a segítségemre. Hallottam férjemet, mintha nagy távolságból mondaná: “most halt meg”. És én is azt gondoltam: igen ez a halál.”

ˇ A béke és nyugalom érzései
Élményeinek kezdeti szakaszáról sok ember azt mondja, hogy rendkívül kellemes érzései voltak. Egy asszony, aki szívroham után került vissza az életbe, ezt mondja: “Egyszer csak olyan jó érzések töltöttek el, amilyeneket csak el lehet képzelni. Nem volt más csak béke, harmónia és tökéletes nyugalom. Úgy éreztem, minden bajom elmúlt és ezt gondoltam magamban: Ó, milyen csendes és békés minden, semmi se fáj.

ˇ A zaj
Nagyon sokan különböző, szokatlan hallási benyomásokat tapasztaltak. A hangok néha különösen kellemetlenek voltak. Így beszél egy férfi, aki altesti műtétje közben 20 percig “halott” volt: “Nagyon kellemetlen dübörgés jött a fejem belsejéből. Rossz érzés volt. Ezt a zajt sosem felejtem el.”
Némely esetben a hanghatásokat örvendetes zenei hangoknak érezték. Egy fiatalasszony, aki véralvadási zavarok következtében hajszál híján meghalt, arról a pillanatról tudósít, amikor összeesett: “Egyszer csak zenét hallottam, fenséges csodaszép zenét.”

ˇ A sötét alagút
A beszámolókból kiderül, hogy a zaj feltűnésével egy időben gyakran azt érzik, mintha egy “sötét termen” nagyon gyorsan kellene átrohanniuk. A térség meghatározásához különféle kifejezéseket használnak. Ilyeneket hallottam: barlang, folyosó, cső, bányaakna, zárt terem, völgy, tölcsér, alagút, vákuum, üresség, henger. Bár az emberek különféle kifejezéseket használtak, mégis ugyanazt a fogalmat akarták kifejezni e szavakkal.
Nézzünk meg két beszámolót, amelyekben az alagút játssza a főszerepet: “Helyi érzéstelenítés hatására nagyon heves allergiás reakció lépett fel nálam. Nem tudtam lélegezni, megállt a lélegzetem. Az első ami történt – hihetetlen gyorsan zajlott le: óriási sebességgel sodródtam keresztül egy sötét, fekete ürességen. Alagútnak is mondhatnám. Úgy éreztem, mintha sebesvonattal utaznék, annyira nagy sebességgel rohantam át ezen az alagúton.”
Egy asszony, aki közlekedési baleset következtében került közel a halálhoz, párhuzamot vont tapasztalata és egy TV-adás között. “A legnagyobb nyugalom és a legteljesebb béke, a legteljesebb félelemmentes érzés közben egy alagútban találtam magam – egy koncentrikus körökből álló alagútban. Nemsokára ezután láttam a TV-ben egy adást, amelynek címe, “Az időalagút” volt, ahol az emberek egy csigavonalú folyosón, alagúton az időben visszafelé mentek. Ez az ami az élményemmel a legjobban megegyezik.”

ˇ Testen kívül
Azok a személyek, akikkel beszéltem, élményük előtt semmiben sem különböztek az átlagembertől. A haldokló személyt ezért éri sok meglepetés a sötét alagúton való gyors áthaladáskor. De abban a pillanatban, amikor öntudatra ébred, a saját fikai testét kívülről pillantja meg, mintha az alakokat, eseményeket szemlélve ő maga a teremben kívülálló, idegen személy lenne. A saját alakját és az ott lejátszódó eseményeket úgy nézi, mint egy színdarabot, vagy filmet, továbbá még a jelenlévők gondolatait is érzékeli. Az ebben az élményben részesülők mindegyike felhívta a figyelmet az időtlenségre.
Álljon itt ízelítőül két beszámoló, amelyekben egyes személyek a “testenkívüliség” állapotában tartózkodtak.
Egy lány, aki autóbaleset következtében került testen kívülre a következőket mesélte el: “A környékről odaszaladtak az emberek. A kocsiban láttam teljesen összeroncsolódott testemet, de annak látványa semmiféle érzést nem váltott ki bennem. Mintha az a test valaki másé lett volna, olyan volt, mint egy tárgy. Tudtam hogy az az én testem, de teljesen közömbösen hagyott.”
A következő részlet egy asszony elbeszéléséből való, akinek megállt a lélegzete, amit az újraélesztés alkalmával működésbe hoztak. “Láttam, hogyan élesztettek fel. Nagyon különös volt. Nem lebegtem magasan. Úgy tűnt, mintha emelvényen állnék, alig magasabban, mint a többiek. Legfeljebb annyira, hogy a fejük felett éppen átláthattam. Megpróbáltam beszélni velük, de egyikük se hallotta hangomat. Senki sem figyelt rám.”

ˇ Találkozás másokkal
Sokan elmondták, hogy az élményük közben, a közelükben más szellemi létezők jelenlétét észlelték. Ezek a lények vagy azért jöttek, hogy megkönnyítsék neki az átmenetet, vagy hogy közöljék velük, hogy még nem érkezett el haláluk órája, ezért vissza kell térniük anyagi testükbe. Egy asszony így mesél: “Ezt az élményt szülésnél tapasztaltam. Nehéz szülés volt, mert sok vért veszítettem. Az orvos lemondott rólam és megmondta hozzátartozóimnak, hogy haldoklom. Ám én egész idő alatt éber voltam és hallottam, amint ezt kijelentette. És akkor úgy éreztem, magamhoz térek. Egyszer csak észrevettem, hogy emberek vannak körülöttem, akik - úgy tűnt - a szoba mennyezetén lebegtek. Mindenki ott volt, akit korábbi életemben ismertem, akik már előttem meghaltak. Felismertem a nagymamámat és egy lányt iskolás koromból, valamint sok rokont és barátot. Éreztem, azért jöttek, hogy óvjanak és vezessenek.”
Más esetekben a szellemi lények, akikkel a haldoklók találkoznak a földi életből nem ismerősök.
Néhány ritka esetben a beszélgetőpartnereim arra a megállapításra jutottak, hogy azok a lények, akikkel találkoztak, az ő “őrangyalaik” voltak. Egy férfinak az egyik szellemi lény azt mondta: “Életednek eddigi szakaszában én segítettelek, mostantól fogva másnak adlak át.”

ˇ A Fénylény
Az általam tanulmányozott közlésekben a leginkább bámulatba ejtő az az elem, amely az egyénekre a legnagyobb hatással volt: egy ragyogó fénnyel való találkozás. Ez a fény leírhatatlan fényessége ellenére semmiképpen se bántja a szemet, nem kápráztat, nem akadályoz abban, hogy jelenlétében más dolgokat is érzékeljenek. Szokatlan megjelenési formája ellenére egy személy sem kételkedett abban, hogy ez a fény élőlény, Fénylény. Ebből a lényből leírhatatlan szeretet és melegség árad a haldoklóra. A Lény megjelenése után, hamarosan felveszi a kapcsolatot – gondolati úton – a haldoklóval és kérdéseket tesz fel neki. Ezt bizonyítja egy asszony következő megfogalmazása: “A Lény hozzám intézett első szavai ezek voltak – mintha kérdezett volna: kész vagyok-e meghalni? És mit csináltam egész életemben, amit most megmutathatnék?”
Minden élményes megjegyzi, ezek a kérdések bármennyire is mélyrehatóak, mégsem lehet azt állítani, hogy szemrehányóak lennének. Mindnyájan állítják, hogy a Lény által feltett kérdések sohasem vádlók, vagy ledorongolók, mert nem számít, hogy milyen a válasz, utána is ugyanaz a korlátlan szeretet és megértés árad a Lényből mint előtte. A kérdéseknek az a célja, hogy életüket őszintén és alaposan gondolják át, nem előre megfogalmazott válaszokat akar hallani, hanem a megkérdezettet segíti, hogy ő maga jöjjön rá az igazságra.

ˇ Visszatekintés
A Fénylény megjelenése, vizsgálás és szó nélkül feltett kérdései egy döbbenetes képsort indítanak el, amellyel a Lény panorámaszerűen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeit. Közben kiderül, hogy a Lény előtt az egyén egész élete kiterítve fekszik. Célja az, hogy a haldoklót ösztönözze arra, hogy életére visszaemlékezzen. Az emlékezés folyamatából a Lény kiemel néhány jelenetet, amelynek megfigyelését különösen ajánlja.
A visszatekintés rendkívül gyorsan megy végbe, amit az érintettek látomásszerű képzeletnek említenek, mégis azt állítják, hogy életüket lenyűgöző elevenséggel mutatja be, miközben a képek láttán érzelmileg és hangulatilag néha újból át is élték a jeleneteket.
Figyeljünk meg, ilyen szempontból egy jellegzetes közlést: “Amikor a Fény megjelent, első szava ez volt: “Mit tettél életedben, amit most megmutathatsz nekem?!” – vagy valami ilyen. Abban a pillanatban megkezdődött a visszatekintés. Ejha, hát ez meg mi? – gondoltam, amikor gyerekkorom jelent meg. Attól kezdve, egymás után gyakorlatilag életem minden egyes évét láttam kisgyerek-kortól egészen a jelenig. A képek úgy peregtek le, mintha kívülről, a valóságban láttam volna őket, rendkívül szemléletesek, színesek voltak – és hatásosak.”
Rá kell mutatni arra, hogy olyan beszámolók is elhangzottak, amelyekben a visszatekintés élményét a Fénylény megjelenése nélkül tapasztalták meg. Azokban az élményekben, ahol a Fénylény egyértelműen “irányítóként” volt jelen, a visszatekintésnek komolyabb meggyőző ereje volt.

ˇ Határ vagy sorompó
Néhány esetben a résztvevők leírták, hogy halálközeli élményeik folyamán eljutottak egy helyhez, amit “határ”, vagy “választóvonal” szóval jelöltek meg. A különböző szereplők más-más kifejezést használtak, mint pl. túlsó part, ajtó, kerítés, vagy egyszerűen egy vonal. Elmondták, ha átlépték volna ezt a “határt”, nem térhettek volna vissza fizikai testükbe.
Íme egy beszámoló: Hirtelen egy hullámzó gabonamezőn találtam magam. A mezőn észrevettem egy kerítést és elindultam feléje. A másik oldalon észrevettem egy embert, aki szintén a kerítéshez közeledett, mintha találkozni akart volna velem. Hozzá akartam menni, de úgy éreztem, hogy valami ellenállhatatlanul visszahúz. Ugyanakkor láttam, hogy ő is megfordul és eltávolodik a kerítéstől.”

ˇ Visszatérés
Azoknak az embereknek, akikkel beszéltem, valamikor vissza kellett térniük élményeikből. Voltak olyanok, akik “haláluk” után néhány pillanat múlva kétségbeesetten kívánkoztak vissza anyagi testükbe és haláluk miatt bánatosak voltak. Amikor azonban a haldokló bizonyos mélységig jutott élményeiben, nem tetszett neki a visszatérés, sőt igyekezett ellenszegülni, nehogy vissza kelljen venni testi létformáját. Különösen érvényes ez azokra, akik találkoztak a Fénylénnyel. Egy férfi így mesél: “Ennek a Lénynek a közelségét sohase akartam elhagyni.”
Más személyek közölték velem, hogy biztonságban érezték magukat szokatlan, fizikai test nélküli állapotukban, mégis azon voltak, hogy visszatérjenek a fizikai létbe, mert befejezetlen feladataik voltak. Lássuk, hogy beszél erről egy több gyermekes családanya: “Gondolkoztam, hogy itt maradjak-e? Aztán megláttam a három gyermekemet és a férjemet. Mit tegyek? Nem könnyű elmagyarázni. Amikor a Fény jelenlétét éreztem, akkor tényleg nem akartam visszatérni. A családom iránti felelősséget nagyon komolyan vettem és abban a pillanatban is tudatában voltam ennek, így előbbre valónak tartottam, hogy visszatérjek.”
Mások úgy vélik, hogy a továbbélés engedménye “Isten” akaratából történik, vagy mert ők ezért imádkoztak, vagy mert az Isten, vagy a Fénylény őket különleges feladat betöltésére rendelte.
Néhány kevés esetben az érintettek olyformán nyilatkoznak, hogy saját akaratuktól függetlenül, mások szeretete és imája hozta vissza őket a halálból.
A testükbe való visszatérést, csak nagyon kevesen élik át tudatosan: “Nem emlékszem, hogyan kerültem vissza fizikai testembe. Úgy éreztem, mintha elűztek, vagy elaltattak volna – és aztán az ágyban egyszer csak felébredtem. A többiek még mindig ugyanazon a helyen voltak, ahol őket a testen kívüli állapotban láttam.”
Mások viszont emlékeznek arra, hogy élményük végén nagyon gyorsan, sőt gyakran egy rántással húzták vissza őket fizikai testükbe: “A mennyezet alatt lebegve láttam, hogyan élesztgetnek. Amikor az elektródokat a mellemre helyezték és testem megvonaglott, éreztem – mint egy kő esem bele a testembe. Aztán arra emlékszem, hogy a testemben felébredtem.”
Az élményekkel kapcsolatos különböző érzések felgyógyulás után bizonyos ideig még megmaradnak.:
“Visszatérésem utáni első héten néha sírtam, mert láttam azt a világot, én viszont itt élek. Szívesen soha nem tértem volna vissza.”
“Csodálatos érzéseket hoztam magammal, amelyeket ott kaptam. Ez az érzés több napig eltartott. Néha még most is érzem.”
“Ezt az érzést akkor nem lehetett szavakkal kifejezni. Sohasem felejtem el, mindig gondolok rá."

Forrás: Raymond Moody: Élet az élet után Ecclesia
Összeállította: Horváth Attila
 

Magnes

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Istvan,

En nem vagyok vallasos ember, nem jarok tempplomba, de tisztelem mindenki hitet.
Pontositok, nem hiszek Istenben es nem tartozom mas vallashoz sem.
En azt a szemleletet vallom, hogy szeretem sajat tapasztalni a dolgokat.
Ugye ebben a szituacioban , amirol most beszelunk, nem biztos, hogy kepes leszek majd elmondani az elmenyeimet, mert sokan nem jonnek vissza.
Azt hiszem sokunkban van egy nagyfoku kivancsisag es ugyanakkor fenntartas is.
Olvastam mar egy jo par konyvet ebben a temaban ill. hasonlo temakban, de meg mindig kicsit szkeptikus vagyok, amikor ezekrol a tesztekrol beszelnek.
Itt Eszak-Amerikaban kicsit regebben van tv, radio es ezek elott is voltak ujsagok, magazinok.
Nem tudom milyen regen mernek ujsagok irni ezekrol a dolgokrol, de nem lehetseges, hogy sok ember csak ismetli amit valahol olvasott, latott, stb?
Azt mondjak az ember agya, egy nagyon bonyolult es titokzatos szerkezet.Pszichologusok, neurologusok vizsgalgatjak az emberi agyat, de sajnos ez egy nagyon komplikalt terulet.
Sokszor nem is tudatosulnak bizonyos dolgok bennunk azonnal, csak kesobb hetek ill. honapok mulva jovunk ra pl. hogy mit lattunk, hallottunk, mert abban a pillanatban valami mast tartottunk fontosnak.
Ezzel csak arra akarok utalni, hogy nem-e az emberi agy jateka ez a latomas, hogy tudatalatt az agyunk mukodik es osszeszed bizonyos informaciokat, majd ezt "vetiti le" nekunk a megfelelo pillanatban?
PL. a komas betegek egy erdekes dolog szineten, sokan azt mondjak, hogy hallanak mindent, ertenek, az agyuk megsem engedi, hogy reagaljanak.Nem lehet-e, hogy pl. valakinek balesete van, es kivulallokent szemleli az esemenyeket, akkor valojaban teljesen maganal van az agya, csak a teste es a szervei vannak leblokkolva, mint a komas betegek?

Kivancsi lennek mint gondoltok ezekrol a dolgokrol, mert azt hiszem a mai vilagban, ez foglalkoztatja nemcsak a mindennapi embereket, de a tudosokat is.
Nagyon erdekesek a kinai tudosok nezetei.Egy baratnom tanulmanyozta pl. a feng-shui-t, s mivel felkeltette az erdeklodesemet en is elolvastam egy-ket konyvet,es nagyon erdekes dolgokat talaltam.Azota se vettem kristalyokat, de elgondolkoztatott a dolog.Kinaban ez es mas hasonlo "tudomanyok" tobb mint 3000 eve mukodnek, szoval lehet bennuk valami.Persze sok ember a nyugati civilizaciobol csak nevet rajta, de hat a keletiek hasznaljak, es ezt illene tisztelni.

Mostmar talan vilagos, miert irtam az elejen, hogy nem tartozok semmilyen vallashoz, csak nyitott embernek tartom magam.

Koszike: :)

Magnes
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Kedves Mágnes!

Én sem vagyok vallásos de hiszek Istenben.
Az igazság a vallások felett áll, erre hamar rájöttem.
Azt is tudom, hogy a szellemvilágból nagyon sok segitséget kapunk, amit érdemes észrevenni és közösen dolgozni velük.

Nekem egy komoly Istenélmény után alakult ki a világnézetem, majd átélt aktiv szellemkalandjaim vezetek rá az igazi utra. Ezek mellé a Halálközeli Élmény átélése csak hab volt a tortán.

Ha akarjátok nagyon szivesen elmesélem az élményeimet szép sorban.

Még annyit a Halálközeli Élményhez - egy előző hozzászólás miatt mondom - hogy az már régen bizonyitott,, hogy nem az agy helytelen müködése okozza és nem hallucináció. Érdemes Moody könyvét olvasni, mert Ő a könyvében alátámasztva klinikai jegyzökönyvekkel bebizonyitja az élmények valódiságát. Különben azért beszélnek ujabban ennyit erről, mert most fejlett annyira az orvostudomány, hogy a klinikai halálból vissza tudja hozni az embereket az életbe és ezért beszélnek egyre több esetről.
Különben az ujraélesztett embereknek kb 27%-a éli át csak az élményt, a többi nem.
Ezek az éllmények beavatásnbak számitanak, nagy része az élmény után gyógyitó vagy tanitó lesz az embereknek, vagy valamilyen másokat segitö szakmában helyezkedik el!
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Igertem a szellemekkel kapcsolatban egy tortenetet. Ime.
Parom ket evvel ezelott Torontotol eszakra dolgozott egy videki autoszerelo muhelyben. Ez a muhely egy tobb, mint szaz eves vasutallomasbol lett kialakitva.
Egy sima szokvanyos delutan parom kezmosoas utan nem tudott kijonni a mellekhelyisegbol. Mintha kivulrol bezartak volna az ajtot. Kikiabalt a kollegajanak, hogy ne viccelodjon vele mert baj lesz. :) A lenyeg az, hogy az ajton kivul nem volt zar. Amikor a fonokenek elmeselte a tortenetet nevetes helyett csak osszeneztek es a valasz csak ennyi volt: biztos csak a szellem viccelodott. A kerdesre, hogy 'milyen szellem' jott ez a tortenet: ebben az epuletben amikor az meg vasutallomaskent uzemelt valoszinuleg az indianok megoltek az ott dolgozo 'baktert'. Az o szelleme azota is ott 'el'. Napkozben altalaban a padlason tartozkodik, de este hat ora utan senki nem szeret a muhelyben tartozkodni mivel erdekes dolgok tortennek: ajtocsapkodasok, dubogo leptek a padlasrol stb. Ezek kozott a legerdekesebbek a testi kontaktusok, mikoris a tulaj a csukott es futott irodajaban erzett egy hideg aramlatot, es mintha valaki megszoritotta volna hatulrol a vallat olyan erovel, hogy fajdalmaban felkialtott. Az anyagbeszerzo egyszer-ketszer latni is velte. Vele is megtortent, hogy elnezest kert es kikerulte a szuk folyoson acsorgo szellemet. Amikor ez tudastosult benne, (ez mar zarora utan tortent masfel oraval es nem tartozkodott rajta kivul senki a szervizben) ugy megijedt, hogy soha tobbet nem volt hajlando ott maradni egyedul zarni. Az eset utan egy hetig nem jott dolgozni, ugy kellett visszacsalogatni.
Ezek a fizikai kontaktusok minden ev december 17-en tortentek es mar olyan 'mereteket' oltottek, hogy evek ota ezen a napon zarva a szerviz. Egyebkent egesz decemberben felerosodnek ezek a jelensegek. Az utolso testi kontaktusnal a tulajdonos 'ultimatumot' adott a szellemnek, hogyha megegy testi kontaktus lesz, eldozeroltatja az egesz muhelyt es nem lesz a szellemnek hol laknia. Ezutan gyakorlatilag megszuntek a fizikai erintkezesek. Kiveve, hogy paromat bezarta a furdobe. Ez olyan erzes volt, mintha az ajtot tartotta volna valaki amikor ki akart menni.
El egy idosebb holgy a faluban aki latja a szellemet, o le is irta, hogy nez ki. Allitolag egy nagy pocaku, bajszos 'egyen' regi vasutas ruhaba oltozve. Erdekes, hogy a szellemet az anyagbeszerzo is igy irta le.
Mit szoltok hozza?
Udv. Athos
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
István

Karsay István írta:
Kedves Mágnes!

Én sem vagyok vallásos de hiszek Istenben.
Az igazság a vallások felett áll, erre hamar rájöttem.
Azt is tudom, hogy a szellemvilágból nagyon sok segitséget kapunk, amit érdemes észrevenni és közösen dolgozni velük.


Ha akarjátok nagyon szivesen elmesélem az élményeimet szép sorban.

Én is osztozom a meggyőződésedben, hogy a vallásnak sokszor semmi köze az Istenhez. Viszont pontosan ezért mindig úgy éreztem, hogy az "Isten " szó nem fejezi ki azt a fogalmat amit én képzelek a helyébe mivel túl emberi formát idéz fel.

Azt is érzem, hogy kapunk szellemi segítséget, de most azzal nem akarok senkit untatni viszont engem nagyon érdekelnének az élményeid. :23:
 
C

churchill

Vendég
HÜ EMBEREK ITT A VÉG AMINEK NINCS VÉGE

Nem rossz én hitetlen gyaur! Mohamed a megmondhatója, hogy Marxnak volt igaza, mindent be lehet adni csak jól kell adagolni. Ebböl lett a Nagy Októberi Forradalom amit november 7-én ünnepeltünk mert a TASSZ késön jelentette.
Na most meg már nincs akkor be kell helyetesíteni. Ugyanannyi energia felhasználódással átlendültünk a Rubikonon. De jó. Igy mégis csak más.

Nagyon szerencsének mondhatom magam a jó Isten megajándékozott egy hívö feleséggel, úgy hogy a családban így már van egy hívö is így mindenféle statisztikát kibirunk tölteni.

Én valahogy önmagamban hiszek, mert eddig mindig csak önmagamra számithattam. Hogy a világot mi hozta létre, mi tartja össze, ezekbe a részletkérdésekbe nem szeretnék belebonyolódni, mert még 2 egyforma okfejtést nem hallottam. Hogy aztán az az energia ami ehhez kell kitöltheti akár az Isten fogalmát is, hát az bizony lehet. Na ilyenkor vagyok Isten hívö és félö is egyben.

De van még remény, ha majd visszajövök elmesélem.
Ugye megvártok?
 
F

Feri T

Vendég
Nehany eve beszelgettem Laci bacsival,aki a nagybatyam,most 74 eves.
Istenfelo ember.A tema a vallas a biblia volt.
Nagyon meggyozoen probalt engem a hitetlent megteriteni.
Amikor megkerdeztem tole,hogy hol van Isten,azt a valaszt kaptam,hogy mindenhol.
Erre kategorikusan kijelentettem neki,hogy szerintem nincs Isten.
Csendesen megkerdezte tolem: - Es mi van akkor,ha tevedsz?
Ezen elgondolkodtam,nem szoltam semmit csak magamban valaszoltam.
-Mit tudom en ! :roll:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!

Sietek dolgozni, este jövök vissza.
Majd mesélek szép sorban nagyon érdekes történeteket, addig is Istenról egy pár gondolat.

Ime:

Néhányan, akik hitetlenek voltak, Jézushoz jöttek és szóltak:
- Azt mondtad nekünk, hogy az életünk Istentől való, de mi soha nem láttuk Istent, nem is ismerünk ilyent. Meg tudod mutatni nekünk azt, akit te Atya – Anyának és az egyetlen Istennek nevezel? Mi nem tudjuk, hogy létezik-e Isten.
- Jézus pedig így felelt nekik, mondván:
- - hallgassátok meg a példabeszédem a halakról.

Egy folyóban a halak beszélgettek egymással és szóltak:
- azt beszélik, hogy a mi életünk a vízből való, de még soha nem láttunk vizet, nem is tudjuk, hogy mi az.
- Más halak, akik okosabbak voltak a többieknél, szóltak:
- - hallottuk, hogy a tengerben él egy okos és tanult hal, aki minden dolgot ismer. Menjünk el hozzá és kérjük meg, mutassa meg nekünk a vizet.

Így aztán néhányan felkerekedtek, hogy megkeressék a nagy, bölcs halat. El is jutottak végül a tengerbe, ahol a hal élt és feltették neki a kérdést. És amikor ez a hal hallotta őket, így szólt hozzájuk:
-Oh, ezek a halak! Okosak vagytok ti kevesek, akik kerestek.
A vízben éltek, mozogtok és léteztek; és a vízbe fogtok visszatérni.
A vízben éltek, de nem tudtok róla!

Ugyanígy éltek Ti is Istenben és mégis engem kértek: mutasd meg nekünk Istent!
Isten mindenben benne van és minden Istenben van!
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Istvannak mar megint igaza van.
En se nem vagyok vallasos. Viszontagh es ellemben megtanultam hinni I*ten-ben. Azert csillagoztam meg mert Isten mint kozhely nem fedi a valosagot, igaz Klari?. Nem egy osz oregur ul az egi tronon es cukrot ad annak aki jo volt es seggbe rugja aki rossz volt (meg a Csocsit). Ahogy Istvan fentebbi peldaja leirja egy magasabb szintu intelligens energia avagy univerzalis energia ami mindenhol ott van es mi magunk is resze vagyunk. :)
 
F

Feri T

Vendég
pitti írta:
egy magasabb szintu intelligens energia avagy univerzalis energia ami mindenhol ott van es mi magunk is resze vagyunk. :)

Ez egy olyan kacifantos megfogalmazas,hogy tipikus kifejezese a "nesze semmi,fogd meg jol" mondasnak.
Aztan van egy masik is : "segits magadon,az Isten is megsegit"
Viszont,ha te nem segitesz magadon,akkor sz..ba hagy.Ha meg mar segitettel magadon akkor minek O ?

:? :? :?

Egy kerdes:Az UFO-k Istentol jonnek?

:?: :?: :?:
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Ferencz!
Nem az UFO-k nem istentol jonnek hanem egy masik bolygorol. :shock:

Az energiat ennel egyszerubben nemtom fogalmazni. Igy is magas meg nekem is. :(

Tudtommal Isten nem avatkozik bele a mi foldi dolgainkba. Ez a mi jatszoterunk, itt novekszunk tapasztalunk meg elb*szunk dolgokat. Azutan visszagyuvunk amig magsabb osztalyba lephetunk.
 
F

Feri T

Vendég
pitti írta:
Nem az UFO-k nem istentol jonnek hanem egy masik bolygorol. :shock:
.

Mer ott nincs Isten?

"Az energiat ennel egyszerubben nemtom fogalmazni. Igy is magas meg nekem is. "

Na ezaz !Es akkor Te magyarazol nekem.Kulonben is az energia az nem magas,hanem folyik.Ha hozzaersz ugy megvag, hogy Abrahamra vicsorogsz.Na latod en tudom.

"Tudtommal Isten nem avatkozik bele a mi foldi dolgainkba. "

Ember ! Hat errol beszeltem: "segits magadon..." Persze,hogy nem avatkozik bele.Hat koll ez neki?

"Ez a mi jatszoterunk, itt novekszunk tapasztalunk meg elb*szunk dolgokat. Azutan visszagyuvunk amig magsabb osztalyba lephetunk."

Ezt meg ma' ertem.Itt tapasztaljuk meg,hogy mit b.....tunk el,aztan visszagyuhetunk,mint UFO rohogni az itt maradtakon,akik meg nem b...tak el annyit,hogy magasabb osztalyba lepjenek.

De hogy jon ide Isten,ha azon a bolygon nincs ahol az UFO-k elnek?

:shock: :roll: :shock:
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Feri figyejj emagyarazom!
Az Isten Minden Kilometerkonel Ott Van. Tudod mint Fekete Rocco Yugoszlaviaban tuszkolta a Nemeteket. Namostan az UFO-kat isten berelte fol, gyujjenek es lopjak a palinkat a foldrol (persze csak a szatmari szilvat). A problema ott van, hogy a hulye UFO asziszi, hogy a Csocsi malnaszore az szatmari es mivel nincsen nekik lelkuk ezt itattak istennel amitol az azonnal megsertodott es otthagyta a bolygojukat, viszont bosszubol arra itelte oket, hogy most mindig vissza kell jarni a foldre es addig nem mehetnek magasabb osztalyba amig a Csocsi malnaszore mind el nem fogy.
Na most, miutan Csocsi nem hisz az UFO-k ban, engem ragalmaz a malnaszore miatt, viszont en adtam neki elatkozott vitamint amit veletlenul az UFO-k megkostoltak es most a Csocsit okoljak, neki sincsen lelke.
Te csak akkor fogod ezt megerteni, ha eldobod azt a sz*r butykosodat es meghuzod a szatmari malnaszort. :evil:
 
Oldal tetejére