Ezoterika
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
C
csocsike
Vendég
pastoral írta:Szia Laci!
Köszönöm az emberi jelzöt!
Nincs maganal, vagy penzt akar kerni :shock:
C
csocsike
Vendég
Koszonom, de vigyazz a szalantaival mindig kedveskedik mielott harap, habar mar csak egy foga van. Szerintem sok :shock:
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Ezt a gondolatot folytatva azt találjuk, hogy ez a kérdés még hétköznapi életünkkel is összefüggésben áll. Míg az ihlet kérdésével foglalkozó legtöbb eset szokatlan mentális teljesítményekkel kapcsolatos, az önvaló és az anyag közötti összekapcsoló láncszem felsöbbrendü természetét közönséges, hétköznapi ügyek kapcsán is tisztán érzékelhetjük. Mikor bizonyos fizikai tettek végrehajtására vágyunk, azt tapasztalhatjuk, hogy a test azonnal cselekszik. Nincs világos elképzelésünk arról, hogy akaratunk miképpen idézi elö a tetteket. Egyszerüen úgy tünik, hogy ezek automatikusan történnek, ezért általában természetesnek vesszük, és azt feltételezzük, hogy "mi vagyunk azok, akik ezt csináljuk". Ezzel szemben, ha alaposan belegondolunk, látni fogjuk, hogy a cselekedetek nagy része mintha egy rajtunk kívül álló erö irányítása alatt történne.
"A Legfelsöbb Igazság kívül és belül is létezik minden élölényben, mozgóban és mozdulatlanban egyaránt. ö megfoghatatlan, ezért az anyagi érzékek számára láthatatlan és megismerhetetlen." (Bg. 13.16)
Hétköznapjaink során állandóan döntéseket hozunk, és intelligenciánk erejére támaszkodunk. De vajon mi ez az intelligencia? Hasonlóan az ihlethez, az intelligencia is egyfajta felsöbb tekintélyként ad nekünk utasítást; az élölény képtelen az intelligencia használata nélkül cselekedni. Hogyha valaki elmulasztja kihasználni az intelligenciája adta lehetöségeket, és attól függetlenül cselekszik, az megháborodik, és elvész a világ számára. Tehát az élölény függ az intelligencia felsõbb utasításaitól, amik hasonlóak ahhoz, ahogy egy apa irányítja gyermekét. A Bhagavad-gita szerint az inspiráció és az intelligencia eme felsöbb forrása a Felsölélek, az univerzális tudat, ami jelen van és ott lakozik az összes élölényben. A Felsölélek - ami minden esetben különbözik az egyéni lélektöl és felsöbbrendü annál - alkotja az összekötö kapcsot a tudatos önvaló és az agy között. Anélkül, hogy az egyéni tudatos önvalóval közvetlenül kapcsolatba kerülne, a Felsölélek érzékeli annak vágyait (ahogy mi érezzük a virágok illatát anélkül, hogy hozzájuk érnénk), és ezeket a vágyakat tettekké alakítja. A finom fizikai, tudatos vágyak és a durva fizikai cselekedetek közötti ilyen koordináció a magasabbrendü természeti törvények keretei között történik, amit együttesen a karma törvényének neveznek. A Felsölélek szabadon cselekszik, összhangban ezekkel a törvényekkel, amelyek az ö saját szabályai, így hozván létre a tetteket az anyag világában. Amikor a tudósok tanulmányozzák ezeket a cselekedeteket, azok lehet, hogy a fizika ismert törvényeit látszanak követni. Viszont, ha képesek lennénk e tettek megfelelöen alapos elemzésére, akkor azt találnánk, hogy a Felsölélek felette áll a fizikai törvényeknek, mivel ö irányítja ezeket.
folyt.köv
"A Legfelsöbb Igazság kívül és belül is létezik minden élölényben, mozgóban és mozdulatlanban egyaránt. ö megfoghatatlan, ezért az anyagi érzékek számára láthatatlan és megismerhetetlen." (Bg. 13.16)
Hétköznapjaink során állandóan döntéseket hozunk, és intelligenciánk erejére támaszkodunk. De vajon mi ez az intelligencia? Hasonlóan az ihlethez, az intelligencia is egyfajta felsöbb tekintélyként ad nekünk utasítást; az élölény képtelen az intelligencia használata nélkül cselekedni. Hogyha valaki elmulasztja kihasználni az intelligenciája adta lehetöségeket, és attól függetlenül cselekszik, az megháborodik, és elvész a világ számára. Tehát az élölény függ az intelligencia felsõbb utasításaitól, amik hasonlóak ahhoz, ahogy egy apa irányítja gyermekét. A Bhagavad-gita szerint az inspiráció és az intelligencia eme felsöbb forrása a Felsölélek, az univerzális tudat, ami jelen van és ott lakozik az összes élölényben. A Felsölélek - ami minden esetben különbözik az egyéni lélektöl és felsöbbrendü annál - alkotja az összekötö kapcsot a tudatos önvaló és az agy között. Anélkül, hogy az egyéni tudatos önvalóval közvetlenül kapcsolatba kerülne, a Felsölélek érzékeli annak vágyait (ahogy mi érezzük a virágok illatát anélkül, hogy hozzájuk érnénk), és ezeket a vágyakat tettekké alakítja. A finom fizikai, tudatos vágyak és a durva fizikai cselekedetek közötti ilyen koordináció a magasabbrendü természeti törvények keretei között történik, amit együttesen a karma törvényének neveznek. A Felsölélek szabadon cselekszik, összhangban ezekkel a törvényekkel, amelyek az ö saját szabályai, így hozván létre a tetteket az anyag világában. Amikor a tudósok tanulmányozzák ezeket a cselekedeteket, azok lehet, hogy a fizika ismert törvényeit látszanak követni. Viszont, ha képesek lennénk e tettek megfelelöen alapos elemzésére, akkor azt találnánk, hogy a Felsölélek felette áll a fizikai törvényeknek, mivel ö irányítja ezeket.
folyt.köv
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Eddig a pontig a hagyományos nyugati megközelítés mintájára a tudatos önvalót és az elmét azonosnak vettük, és megkülönböztettük ezeket a testtöl. Itt röviden szeretnénk megemlíteni azt, hogy a Bhagavad-gita egy további megkülönböztetést tesz a tudatos önvaló és az elme között. A Gita szerint az elme finom fizikai elemekböl áll, amik képesek az aggyal kölcsönhatásba lépni. E felfogás szerint az elme valójában az anyagi test része, és nevezhetjük finom fizikai testnek is.
A Bhagavad-gita elmagyarázza, hogy a tudatos önvaló magasabbrendü mind az elménél, mind a testnél, mivel örökkévaló és lelki természettel rendelkezik. Mikor azt mondjuk, hogy a Felsölélek köti össze a tudatos önvalót és a testet, akkor ez alatt valójában azt értjük, hogy a Felsölélek köti össze a tudatos önvalót a finom és a durva fizikai testtel egyaránt. A Felsölélek és a tudatos önvaló közötti kölcsönhatást tapasztalatok alapján kétségtelenül nehéz lenne jellemezni, de kettöjük között olyan szoros a kapcsolat, hogy minden egyes személy teljes mértékben ren
delkezik azzal a képességgel, hogy közvetlenül észlelje a Felsölelket. Ez a képesség fejleszthetö, mégpedig a yoga folyamata által.
Szadáputa dásza
Vége...
A Bhagavad-gita elmagyarázza, hogy a tudatos önvaló magasabbrendü mind az elménél, mind a testnél, mivel örökkévaló és lelki természettel rendelkezik. Mikor azt mondjuk, hogy a Felsölélek köti össze a tudatos önvalót és a testet, akkor ez alatt valójában azt értjük, hogy a Felsölélek köti össze a tudatos önvalót a finom és a durva fizikai testtel egyaránt. A Felsölélek és a tudatos önvaló közötti kölcsönhatást tapasztalatok alapján kétségtelenül nehéz lenne jellemezni, de kettöjük között olyan szoros a kapcsolat, hogy minden egyes személy teljes mértékben ren
delkezik azzal a képességgel, hogy közvetlenül észlelje a Felsölelket. Ez a képesség fejleszthetö, mégpedig a yoga folyamata által.
Szadáputa dásza
Vége...
Karsay István
Kitiltott (BANned)
Müller Péter rovata: Buddha mosolya
Író-olvasó találkozókon a feleségem szemét keresem. Lent ül az
Emberek között, rendszerint hátul, s érzi a hangulatot, amit szavaim a
Közönség lelkében teremtenek. A szünetben, vagy a beszélgetések végén gyakran kapom tőle ezt a kritikát: - Túl sokat beszélsz a halálról, az elmúlásról.
Ma legalább harmincszor mondtad ki azt a szót, hogy "halál".
Halál, apokalipszis, sötétség, világvége, szorongás, ezekről beszéltél,
S elfelejtetted, hogy az embereknek sok gondjuk van, derűt akarnak,
Biztatást és nem fenyegetést. Hogy baj van, mindenki tudja - az öröm az, ami
Hiányzik az életükből, a remény, ezt várják tőled. Keveset mosolyogtál!
Nagy kérdés ez, mellyel állandóan szembesülök. Nemcsak ha könyveket,
Akkor is, ha színdarabokat írok - tragédiákra nincs kereslet manapság.
Munkától és keserves sorstól kimerült emberek járnak színházba: zenét
akarnak, derűt, vidámságot. Oldódást, szépséget, kedélyt. Így volt ez régen
is. Magyar szerzők és színészek nagy varázslók voltak. A vidámság és
édes muzsika világhírű mágusai. A könnyű műfaj királyai között számtalan
magyar volt, könnyesre kacagtatják ma is a publikumot, kedélyük és
rózsaszín muzsikájuk ma is melengeti a szívünket.
A baj az életükkel volt. Kabos Gyula, Mály Gerő elmenekült hazájából,
csaknem éhen haltak mindketten. Jacobi Viktor (Sybill) öngyilkos lett.
Ábrahám Pál (Bál a Savoyban) elmenekült, megőrült és öngyilkos lett.
Seress Rezső öngyilkos lett. Rejtő Jenőt elhurcolták és megölték. Kálmán
Imrének sikerült elmenekülnie, de egész családját elpusztították,
Iszonyatos körülmények között. Lehár Ferenc éveken át rettegett a felesége származása miatt. A "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" szerzőjét agyonverték a koncentrációs táborban.
Ha jól emlékszem, Hyppolit, a lakáj (Csortos Gyula) is éhen halt, borzalmas körülmények között pusztult el a háború során. És akkor még nem beszéltem Királyhegyi Pál, Karádi Katalin, Jávor Pál sorsáról, Karinthy Frigyesről, aki "megúszta" egy háború előtti halálos agyvérzéssel, de a felesége, Böhm Aranka iszonyatos véget ért. Nem beszélek Alfonzó és Rodolfó és G.Dénes György "vidám" pokoljárásáról, Latabár Kálmán háború utáni üldöztetéséről és keserű sorsáról. Nem beszélek arról az emberfeletti hősiességről, ahogy egy Márkus László vagy Hofi Géza élte le életének utolsó, szenvedésteli éveit...
Nem sorolom tovább, mert kikapok a feleségemtől. A lényeg, hogy az
élet: tragikus valóság.
A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, Bóni gróf és a "Lányok, a lányok, a lányok angyalok" sikeres megálmodójának tömegsírban kutatják a hozzátartozóit. A kép így érvényes: együtt. Ez az a pont, ahol a legtöbb "New Age" könyvvel gondom van, ahol az álezotéria megkülönböztethető a valódi spirituális tanításoktól.
folyt.köv.....
Író-olvasó találkozókon a feleségem szemét keresem. Lent ül az
Emberek között, rendszerint hátul, s érzi a hangulatot, amit szavaim a
Közönség lelkében teremtenek. A szünetben, vagy a beszélgetések végén gyakran kapom tőle ezt a kritikát: - Túl sokat beszélsz a halálról, az elmúlásról.
Ma legalább harmincszor mondtad ki azt a szót, hogy "halál".
Halál, apokalipszis, sötétség, világvége, szorongás, ezekről beszéltél,
S elfelejtetted, hogy az embereknek sok gondjuk van, derűt akarnak,
Biztatást és nem fenyegetést. Hogy baj van, mindenki tudja - az öröm az, ami
Hiányzik az életükből, a remény, ezt várják tőled. Keveset mosolyogtál!
Nagy kérdés ez, mellyel állandóan szembesülök. Nemcsak ha könyveket,
Akkor is, ha színdarabokat írok - tragédiákra nincs kereslet manapság.
Munkától és keserves sorstól kimerült emberek járnak színházba: zenét
akarnak, derűt, vidámságot. Oldódást, szépséget, kedélyt. Így volt ez régen
is. Magyar szerzők és színészek nagy varázslók voltak. A vidámság és
édes muzsika világhírű mágusai. A könnyű műfaj királyai között számtalan
magyar volt, könnyesre kacagtatják ma is a publikumot, kedélyük és
rózsaszín muzsikájuk ma is melengeti a szívünket.
A baj az életükkel volt. Kabos Gyula, Mály Gerő elmenekült hazájából,
csaknem éhen haltak mindketten. Jacobi Viktor (Sybill) öngyilkos lett.
Ábrahám Pál (Bál a Savoyban) elmenekült, megőrült és öngyilkos lett.
Seress Rezső öngyilkos lett. Rejtő Jenőt elhurcolták és megölték. Kálmán
Imrének sikerült elmenekülnie, de egész családját elpusztították,
Iszonyatos körülmények között. Lehár Ferenc éveken át rettegett a felesége származása miatt. A "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" szerzőjét agyonverték a koncentrációs táborban.
Ha jól emlékszem, Hyppolit, a lakáj (Csortos Gyula) is éhen halt, borzalmas körülmények között pusztult el a háború során. És akkor még nem beszéltem Királyhegyi Pál, Karádi Katalin, Jávor Pál sorsáról, Karinthy Frigyesről, aki "megúszta" egy háború előtti halálos agyvérzéssel, de a felesége, Böhm Aranka iszonyatos véget ért. Nem beszélek Alfonzó és Rodolfó és G.Dénes György "vidám" pokoljárásáról, Latabár Kálmán háború utáni üldöztetéséről és keserű sorsáról. Nem beszélek arról az emberfeletti hősiességről, ahogy egy Márkus László vagy Hofi Géza élte le életének utolsó, szenvedésteli éveit...
Nem sorolom tovább, mert kikapok a feleségemtől. A lényeg, hogy az
élet: tragikus valóság.
A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, Bóni gróf és a "Lányok, a lányok, a lányok angyalok" sikeres megálmodójának tömegsírban kutatják a hozzátartozóit. A kép így érvényes: együtt. Ez az a pont, ahol a legtöbb "New Age" könyvvel gondom van, ahol az álezotéria megkülönböztethető a valódi spirituális tanításoktól.
folyt.köv.....
Karsay István
Kitiltott (BANned)
A valódi szavak nem rózsaszínek - hanem sárgák, vérvörösek, feketék, földbarnák, és persze van bennük égszínkék s angyalrózsaszín is - de
Csakis sötét alapon. A valódi könyvek azt mondják, hogy a földi élet: nehéz.
Nehéz, sötét, szenvedésteli - mindenki számára. Az élet teli van gondokkal, veszélyekkel, bajokkal. Bukással, veszteséggel, kudarccal, betegséggel, halállal.
Sorsterheket hordozunk valamennyien. Úgy hívják: kereszt. És az Evangéliumban - az "Örömhírben" - azt olvassuk, hogy mindenki vegye fel
keresztjét. A könnyebbség nem abban van, hogy a szellemi úton járók nem cipelnek sorsterheket, hanem abban, hogy lényegesen derűsebben viselik - mert értelmet látnak benne.
Célt. Távlatot. Méghozzá boldogító távlatot. Világoskéket a földön is csak
akkor látunk, ha fölnézünk az égre. S néha, ha a tenger vizében tükröződik
az ég. A föld barna és sűrű és nyomasztóan nehéz. S mi ide születtünk,
ebbe a sűrű és barna és súlyos sárba.
Pozitív gondolkodás nem az, ami ezt a tényt letagadja és könnyű, gondtalan
életet ígér - hanem az, amelyik erőt ad a nehézségek elviseléséhez,
emberfeletti erőt és bizakodást akkor is, ha már a test világa minden reménységet elveszített.
Ha elolvassuk bármelyik görög tragédiát, elolvassuk Lao-cét, Krisnát,
Buddhát vagy Jézust, de elolvassuk bármelyik igazi művész vagy gondolkodó könyvét, egyértelműen azt mondják, hogy a földön az ember nem lehet boldog, mert a föld nem a Boldogság, hanem a Küzdelem színtere. Ezek a mesterek nem boldogságot akartak adni, hanem erőt és értelmet a nehézségek és megpróbáltatások elviseléséhez.
Itt a földön mindenki boldogsága csakis reménybeli és jövőbeli.
Ízeket kaphatunk belőle, előleget, egy-egy szép napot, önfeledt pillanatot,
Vagy magasabb érintést - de boldogok itt nem lehetünk, mert nem ez az ittlétünk célja. Itt háborúságban állunk. Elsősorban, sőt, másod- és harmadsorban is önmagunkkal. És utána a világgal, mely sötét.
Akiktől én tanultam, egynek sem volt könnyű élete, s nem az életterhek
könnyítését, hanem a belenézést tanítottak. Belenézést a halál és a
szenvedés arcába. ("Én kardot hoztam, nem békességet" - mondja a szelíd
Jézus. Gondolkozz ezen!)
Csak a gyenge ember gondolja, hogy a nehézséggel való szembesülés
megrettenti és levertté teszi. Éppen ellenkezőleg: ez teszi erőssé.
A szellem ereje ad derűt, vidámságot és örömöt. A halál ugyanis legyőzhető, és a szenvedés - ha értelmes - boldogságot szül.
Félelemben és depresszióban addig él az ember, amíg a félelemtől fél,
Amíg szárnyatlanul vergődik a sárban és a boldogságát lent keresi. Ott
nincs, csak fönt. Fölfelé nézés azt jelenti, hogy rádöbbenünk: a fény
gyermekei vagyunk. És fényt a sötétség nem tudja legyőzni. Esélye sincs a győzelemre.
Ez a felismerés tükröződik Buddha mosolyában.
(Természetgyógyász Magazin Online, 2005. március)
Csakis sötét alapon. A valódi könyvek azt mondják, hogy a földi élet: nehéz.
Nehéz, sötét, szenvedésteli - mindenki számára. Az élet teli van gondokkal, veszélyekkel, bajokkal. Bukással, veszteséggel, kudarccal, betegséggel, halállal.
Sorsterheket hordozunk valamennyien. Úgy hívják: kereszt. És az Evangéliumban - az "Örömhírben" - azt olvassuk, hogy mindenki vegye fel
keresztjét. A könnyebbség nem abban van, hogy a szellemi úton járók nem cipelnek sorsterheket, hanem abban, hogy lényegesen derűsebben viselik - mert értelmet látnak benne.
Célt. Távlatot. Méghozzá boldogító távlatot. Világoskéket a földön is csak
akkor látunk, ha fölnézünk az égre. S néha, ha a tenger vizében tükröződik
az ég. A föld barna és sűrű és nyomasztóan nehéz. S mi ide születtünk,
ebbe a sűrű és barna és súlyos sárba.
Pozitív gondolkodás nem az, ami ezt a tényt letagadja és könnyű, gondtalan
életet ígér - hanem az, amelyik erőt ad a nehézségek elviseléséhez,
emberfeletti erőt és bizakodást akkor is, ha már a test világa minden reménységet elveszített.
Ha elolvassuk bármelyik görög tragédiát, elolvassuk Lao-cét, Krisnát,
Buddhát vagy Jézust, de elolvassuk bármelyik igazi művész vagy gondolkodó könyvét, egyértelműen azt mondják, hogy a földön az ember nem lehet boldog, mert a föld nem a Boldogság, hanem a Küzdelem színtere. Ezek a mesterek nem boldogságot akartak adni, hanem erőt és értelmet a nehézségek és megpróbáltatások elviseléséhez.
Itt a földön mindenki boldogsága csakis reménybeli és jövőbeli.
Ízeket kaphatunk belőle, előleget, egy-egy szép napot, önfeledt pillanatot,
Vagy magasabb érintést - de boldogok itt nem lehetünk, mert nem ez az ittlétünk célja. Itt háborúságban állunk. Elsősorban, sőt, másod- és harmadsorban is önmagunkkal. És utána a világgal, mely sötét.
Akiktől én tanultam, egynek sem volt könnyű élete, s nem az életterhek
könnyítését, hanem a belenézést tanítottak. Belenézést a halál és a
szenvedés arcába. ("Én kardot hoztam, nem békességet" - mondja a szelíd
Jézus. Gondolkozz ezen!)
Csak a gyenge ember gondolja, hogy a nehézséggel való szembesülés
megrettenti és levertté teszi. Éppen ellenkezőleg: ez teszi erőssé.
A szellem ereje ad derűt, vidámságot és örömöt. A halál ugyanis legyőzhető, és a szenvedés - ha értelmes - boldogságot szül.
Félelemben és depresszióban addig él az ember, amíg a félelemtől fél,
Amíg szárnyatlanul vergődik a sárban és a boldogságát lent keresi. Ott
nincs, csak fönt. Fölfelé nézés azt jelenti, hogy rádöbbenünk: a fény
gyermekei vagyunk. És fényt a sötétség nem tudja legyőzni. Esélye sincs a győzelemre.
Ez a felismerés tükröződik Buddha mosolyában.
(Természetgyógyász Magazin Online, 2005. március)
