Ezoterikus könyvajánló

FLAMINGO témája a 'Ezoterikus letöltések' fórumban , 2007 Október 20.

  1. sisne*

    sisne* Vendég

    [​IMG]

    Venezuela dzsungeleiben egy fiatal amerikai felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat.

    Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi, és két és fél évet tölt el a törzsnél.
    Az ott töltött hónapok során egyre inkább az kezdi érdekelni, hogy mi az oka annak, hogy az indiánok annyival boldogabbak nálunk civilizált embereknél.

    Az első meglepő megfigyelése, hogy a jekánák nyelvéből hiányzik a munka kifejezés, és ezzel együtt mindaz, amit mi munka alatt értünk: a muszájból, erőfeszítések árán végzett tevékenység, kevés élvezettel.
    Számukra minden tevékenység öröm, a megerőltető tennivalók közben vicceket mesélnek egymásnak, és jókat szórakoznak.
    Minden tevékenységük közben saját jól-létüket növelik.
    Ha a szomszédos törzsekkel üzletelnek, a jó kapcsolat megőrzése mindig fontosabb számukra, mint a jó alku.

    Jean Liedloff az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg.

    A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti.
    Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott.
    A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják.
    Az újszülöttet nem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír.
    A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hagy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban.

    A csecsemő, majd később a kisgyermek is az édesanyával - vagy édesapával, nagymamával, testvérrel - van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik.
    A rácsos ágy, a külön szoba, a járóka, a babakocsi nem létezik.

    A civilizált ember inkább az eszére, mint az ösztöneire hallgat.
    Pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak - állítja Liedloff.

    Ahogy az anyaméhben minden az elvártaknak megfelelően történt, a csecsemő a továbbiakban is számít rá, mondhatni biztos benne, hogy a történések megfelelnek elvárásainak. Ez azonban a modern világban szinte soha nem következik be.

    Mi történik akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki?
    Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre?

    A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum-elvet, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.

    [​IMG]
     
    millaka és abel62 kedveli ezt.
  2. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Debra L. Reble
    Párkapcsolat szívvel-lélekkel
    Az őszinte szeretet, szenvedély és intimitás megteremtése
    Édesvíz Kiadó, 2011. augusztus 9.
    2990 Ft, 240 oldal, keményfedeles, 135x205
    Kategória: SZERELEM, PÁRKAPCSOLATOK
    ISBN: 9789635291106


    A boldog párkapcsolat nem álom, hanem valóság. Debra L. Reble, a tapasztalt terapeuta egy új kapcsolatmodellen keresztül mutatja be, hogy a harmonikus párkapcsolatról szövögetett álmaink akkor válhatnak valóra, ha első lépésként megbékélünk önmagunkkal, ezt követően pedig mély lelki kapcsolatot alakítunk ki a párunkkal.
    Eljött az idő, hogy végre úgy tekintsünk a párkapcsolatra, mint a spirituális fejlődés eszközére. A Párkapcsolat szívvel-lélekkel ennek az alapjait fekteti le, amikor megismerteti az olvasót a test, a szív, a szellem és a lélek összehangolását segítő spirituális alapelvekkel. Kiderül, hogyan kapcsolhatjuk össze szerelmünk energiáját a sajátunkkal úgy, hogy közben elfogadjuk, hogy ezek az energiák más-más forrásból származnak. Megtudhatjuk, milyen módszerekkel garantálhatjuk az eggyé olvadt energia folyamatos áramlását és növekedését, amíg az végül teljesen átjárja egyéni és közös életünk minden aspektusát.
    Ez a mérföldkőnek számító kézikönyv új értelmet ad a lelki társ fogalmának, és újszerű megközelítésben tárgyalja a féltékenység, a félelem, a régi sérelmek, a kiszolgáltatottság, illetve a közös alkotás és az ennek köszönhetően elmélyülő intimitás témáját. A férfi és női energiák egyensúlyba hozásától kezdve az energiát adó szeretkezésig rengeteg tippet kaphatunk a párkapcsolat minden területén. Az egyes fejezetek gyakorlati feladatokkal zárulnak, amelyek segítenek lángra lobbantani az őszinte szeretetet, szenvedélyt és intimitást.
     
  3. Pimphi78

    Pimphi78 Állandó Tag

    Abd-Ru-Shin Grál-üzenet Az igazság fényében I-III.

    Ez a könyv a Teremtés felépítésének tudását közvetíti.
    A Teremtés törvényeinek ismerete elvezet a múltban, a jelenben és a jövőben lejátszódó világesemények okainak és kihatásainak megértéséhez. Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Hová tartunk? Ezekre a bennünket embereket foglalkoztató lényegi kérdésekre világos és átfogó magyarázatokat kapunk a könyvből.


    A szerző élő tudása nem földi tudományosság. A legtisztább és a legmagasabb forrásokból merít. A szerző azt ajánlja az olvasónak, hogy a mű elődadásait eredeti sorrendjükben olvassa, és ne akarja a művet egyes, véletlenszerű kiválasztott előadások alapján megítélni. A Grál-Üzenetben foglalt tudást nem lehet felszínes olvasás útján befogadni.

    [FONT=&quot]Témák a Grál-üzenetből:

    A születés titka - Az ember szellemi vezetője - A benső hang - Érzés - Gondolati formák - Szellem - Lélek - Tévelygések - Az ember és szabad akarata - A földi nőiség feladata - A házasság - A halál - Egy lélek vándorol - Csoda - A megszokásból hívők - Isten felismerése - Felelősség - Az emberi sors szimbolikája - A temperamentum - Asztrológia - Spiritizmus - Gyógyító magnetizmus - A modern szellemtudomány - Kerüljétek a farizeusokat! - A tisztánlátás fajtái - Az Antikrisztus - Lucifer titka - Eltorzult lelkek - A szellem restsége - Erkölcsösség - Megdermedés - Téves utak - Földhözkötött - Elhalálozott - Megszállott - Jézus mondta...! - Minden, ami halott feltámasztatik a Teremtésben, hogy ítélje önmagát! - Durvaanyagúság, finomanyagúság, sugárzások, tér és idő - Mindentudóság - Az Őskirálynő - Világesemények - Az Úr beszéde - Mi választ el ma oly sok embert a Fénytől?[/FONT]

    Én most a második kötetnél tartok, jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenki figyelmébe. Nem egy gyorsan olvasható könyv, mindig csak annyit olvassunk egyszerre belőle amennyit a szellemünk be tud akkor épp fogadni, ez megnyilvánulhat abban például, hogy akár nappal is belealudhatunk a könyvbe, vagy nagyon nehezen tudjuk már olvasni...

    Az első részt feltettem a Hide ezo könyvekhez, a második rész folyamatban van, mert saját scannel anyag.

    Szeretettel: V.
     
  4. Kis Sarkcsillag

    Kis Sarkcsillag Állandó Tag

    Andrea Weaver

    A könyvek szerzője: Andrea Weaver
    A könyvek címe: Angyalom?!;Benső Kastély;Társasjáték;A XI. parancsolat
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]


    Angyalom!? tartalom, és "kritika:
    „Mennyi optimizmus kell ahhoz, hogy az élet ne törje meg az embert? Mennyi kitartás, hogy átlépjünk a csalódottságokon? Mikor összetörik a szívünk, mert elrabolják tőle az álmokat, vajon csillagpor marad utána, mint a világűrben szétrobbant csillagok helyén? És nem tehetünk semmit, mert a döntések, a magunké vagy másoké egymás után és egymásba kapaszkodva sodorják magukkal az életünket, mint valami lomha óceánjárót a hullámok? A körülmények arra hivatottak, hogy leláncoljanak vagy csak arra kíváncsiak, hajlandóak vagyunk-e viselni a láncokat? És melyik béklyót kell viselni és melyiket nem?” (Részlet az „Angyalom?!” c. könyvből)

    A regény főszereplője Raphaela Klen, akiről férjének és férje szeretőjének szokatlan halála után megoszlanak a vélemények. Környezete titokzatos lénynek tartja, aki más, mint a többiek. A szomszédok egy része csodálja, a másik része tart tőle. A többség számára kiismerhetetlen, az viszont tény, hogy mellette a legkezelhetetlenebb, hiperaktív indigógyerek is kiegyensúlyozott, boldog kezes báránnyá válik. Vajon élnek-e angyalok fizikai testben a Föld nevű bolygón? És ha igen, mit keresnek itt? Peter Horn ennek a kérdésnek a megválaszolásával küzd élete eddigi legnehezebb négy évszakában, melyben mindent elveszíthet: családot, szerelmet, életet. De talán éppen a küzdelemmel van a baj…

    Az „Angyalom?!” című regény ezeket a kérdéseket és összefüggéseket vizsgálja és tárja fel rendkívül szórakoztató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató módon. A könyvbemutató kapcsán szervezett beszélgetésen az írónő szakmai hitvallásába is betekintést engedett. Andrea Weaver elmondása szerint túl kíván lépni a puszta szórakoztatáson, és olyan üzeneteket próbál közvetíteni az erre nyitottak számára, melyek a spirituális útkeresésben és a benső béke megteremtésében segíti őket.

    A katolikus katekizmus szerint, (331) „Krisztus az angyalok világának középpontja. Ők az ő angyalai: ,,Amikor az Emberfia eljön dicsőségében és vele mind az angyalok…” (Mt 25,31). Övéi, mert általa és érte teremtettek. – világított rá Kiss Ulrich teológus. „Andrea Weaver könyvének fő karaktere Raphaela egy angyal, bár nem a katolikus értelmezés szerint, hiszen ő nem Jézus teremtménye. Ily módon az írónő az „Angyalom?!” című könyvvel egy szép mesét, hovatovább egy valóságos New Age katekizmust tett le az adventi asztalra.” – folytatta.

    „Regény egy új világról, mely már ma elérhető!” – így értékelte a Szerző művét Steinmüller Csilla. „Ha beengedjük a spirituális dimenziókat az életünkbe, az gazdagabbá és kiteljesedetté tesz bennünket. Itt az idő integrálni Szellemi Esszenciánkat, és felfedezni a létezés teljességét, melyhez segítséget kaphatunk az indigó gyermekektől is (ahogy ezt a könyv fő karaktere, Raphaela Klen is tette). Merjük kitárni tudatunkat és megnyitni a szívünket, mert egy új, gazdag világ vár ránk!” – zárta gondolatait Steinmüller Csilla.

    A XI. parancsolat:

    "A történet egy csodálatos kapcsolatról, egy végtelen mély, és gyökereiben tiltott érzésről, egy "törvénytelen szerelemről" szól. Barátság, gyűlölet és bölcs hagyaték. Andrea Weaver dacosan kimondja mindazt, amiről az idők folyamán ránkrakódott társadalmi szokások, konvenciók miatt nem illik beszélni, sőt még álmodni sem. Hősei évszázados törvényeket hágnak át, mert az írónak meggyőződése, hogy a döntés joga és felelőssége az EMBERÉ. Története ez által válik emberivé. Gyávaságunkat megvető bátorsággal teszi fel az újra és újra felvetődő kérdést: ki dönti el, hogy mi a bűn és mi a jóság, ki mondhat ítéletet titkos álmaink felett? S mivel az élet nem arról szól, hogy megúszhatók a nehézségek, örökké a kérdések sem maradhatnak megválaszolatlanul."

    A Tásasjáték:

    "A könyv az EGO befolyásáról, a SZELLEM hívogatásáról szól. Az örök harcról, melyet az ember vív önmagával. Beavatásokról, reinkarnációs hipnózisok soráról, hajdani életekről, melyek összefüggéseikben mozgatják előre mostani tetteinket. Arról, hogyan találunk egymásra újra és újra az Idő spirálisan fűzött hálóján. Az erőről szól, mely bennünk lakik végtelen bíztatással. Szövetségről, mely megköttetett az emberiség néhány tagjával, hogy a kellő pillanatban munkásságuk értékké váljon a Földön élő többi lélek számára. A Feladatról szól, melyek el KELL végezni, és amelyre olyan kevés időnk maradt. A TÁRSASJÁTÉKról, amit egymással játszunk, nem veszítve a lelkesedést a visszavezető út keresésében. Olvasása közben pedig kirajzolódik egy különös módon megkötött alku története, melynek tárgya maga a könyv megírása volt."


    A Benső Kastélyről pedig, íme egy rövid leírás:
    "Mélyen megsebezzük egymást. Mélyen megsebezzük, nem is egyszer az életben. Erre senki más nem képes, csak mi. Mi, emberek. Mert mind máshol tartunk az életünkkel. Mert mind olyan mások vagyunk. Mind olyan egyediek, hogy nagyon sok élet kell hozzá, mire felismerjük egymást. Mire meglátjuk egymásban a bensõ mennyboltozatot, mely a kastély kápolnájában feszül. De nagyon sokat zárva a kápolna ajtaja, míg bizalommal meg merjük mutatni az íveket másoknak. Fontos, hogy ne jöjjön be a hideg, ne törjenek be rajta a félelem farkasai, és ne rántson ki rajta egy fájó szerelem. Fontos, hogy színesek és ragyogóak legyenek az ablakai és elhanyagolhatatlan, hogy lakjon benne egy Angyal. De legalábbis gyakran meglátogassa. Mert a Bensõ Kastély boltozatának íveihez Angyal kell, s hozzá igazi. Angyal, aki megtartja a boltozatot, mely az égbe nyúlik. És ha bent béke van végre, tisztaság és ragyogás, akkora, hogy már nem fér el odabent, akkor ki lehet nyitni az ajtókat. Akkor meg kell osztani a fényt. Meg kell osztani mindenkivel. Mert különben mit sem ér." "Akkor próbáljon meg úgy beszélni önmagáról, hogy nem kell belenéznie egy olyan Titokba, mely túlmutat önmagán, és ismeretlen, pedig saját, bensõ világáról van szó. E nélkül a Titok nélkül nem lehetne Ember. E nélkül a Titok nélkül nem létezne magában a belsõ mennyboltozat, igaz a legmélyebb pokol sem." "– Felejtek, fejlõdöm, szellemet ûzök – válaszolta Gabriela egy szuszra, miközben szeme sem rebbent. – Remek program – nevetett fel Divor. – Segít valaki? – Itt-ott igen." Gabriela Le Bon különleges képességgel rendelkezik. De nem volt ez mindig így. Kislányával és megrázó múltjával érkezik a nyári mûvésztalálkozót tartó Chevon kastélyba. Keresi elveszett szívét, lelkét, önmagát. Múltja erõs szállal köti ehhez a varázslatos helyhez, és a családhoz. De vajon miért hajol fölé a Chevonok óvó karja? Miért támogatja szokatlan égi segítség? És miért akarja felújítani a belsõ kastély kiégett kápolnáját? Miközben végigkísérjük az útján, mindnyájan sejtjük, az igazi kápolna belül feszül, lelkünk mélyén. Ragyogásához fel kell vállalnunk tehetséget, használnunk képességet és tudást. Tanúságot kell tennünk hitbõl és bátorságból. De legelõször is szeretnünk kell, igazán.

    Az én nagy-nagy kedvencem: Angyalom?!
     
  5. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Olaf Jacobsen
    A felismerés kapuja
    Biztos, hogy önmagad vagy?


    Édesvíz Kiadó, 2011. szeptember 6.
    2990 Ft, 240 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: LÉLEKGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635291014


    A titkok birodalmába a legegyszerűbb út a felismerés kapuján át vezet.”


    A hétköznapokban úton útfélen akaratlanul is mások szerepébe bújunk, és ezzel olyan kellemetlen érzések is együtt járnak, amelyek nem hozzánk tartoznak. Azt hisszük, hogy a sajátjaink, és meg akarunk szabadulni tőlük. Azt gondoljuk, hogy valami nem stimmel velünk, és harcolunk önmagunk ellen. Vagy az ellen, aki ezeket az érzéseket kiváltotta belőlünk, és meg akarjuk változtatni.
    A könyvben található tanácsok és útmutatás segítségével megtanulhatjuk, hogyan szabadítsuk fel önmagunkat és érzéseinket. Világossá válik, miért és mikor lehet célzottan és hatásosan használni a varázsigét: „Nem állok többé az adott ember, helyzet vagy érzés rendelkezésére.” Ezzel megteremthetjük a távolságot, ahonnan szemlélve rájöhetünk, ha egy érzés vagy probléma nem a miénk. Ha pedig erre rájöttünk, már csak el kell döntenünk, hogy letesszük-e ennek a szerepnek a terhét, vagy végigjátsszuk az előadást.


    Az életünk tehát építkezési terület, és mindenki maga dönti el, hogy állhatatosan dolgozik önmagán, esetleg radikális átépítéshez fog, vagy az évek múlásával hagyja, hogy kárba vesszenek dolgok.”






    Stewart Pearce
    Atlantisz angyalai jóskártya
    Inspiráció és gyógyítás az Angyali Királyságokból
    (44 lapos kártyacsomag útmutató könyvecskével)


    Édesvíz Kiadó, 2011. szeptember 13.
    4990 Ft, 100x135 mm
    ISBN: 5999882277172


    Az angyalok Isten gondolatai. Magáért a szertetért szeretnek, és a kegyelem útján állnak rendelkezésünkre. Idő és tér nem korlátozza őket. Bárhol legyenek is, a föld isteni mátrixán keresztül mindig a segítségére sietnek annak, aki hívja őket.


    Világunk jelenleg sebes változáson megy keresztül. Közeledik a Vízöntő aranykora, amely ismereteink szerint 2012. december 21-ével veszi kezdetét. Az átmenetet megtapasztalni embert próbáló feladat. Így az angyalok azért, hogy gyógyulásra és szeretetre leljünk, saját isteni feladataiknak megfelelő üzeneteket küldenek nekünk a jóskártya lapjai által.


    A tizenkét atlantiszi arkangyal 44 lapja válaszokat ad az egészségre, a gazdagságra, a karrieredre és az emberi kapcsolataidra vonatkozó bármely kérdésedre. A jóskártya használatával lehetővé teszed, hogy az arkangyalok jóllétet hozzanak az életedbe, ahogyan az atlantisziakkal is tették. Húzhatsz egyszerűen csak egy lapot, hogy útmutatást kapj az adott napra, három lapot, hogy megérts egy bizonyos helyzetet, vagy tizenkettőt, ha egy hosszabb időszak végkimenetelére vagy kíváncsi. Tudd, hogy az arkangyalok mindig gondoskodnak róla, hogy azokat a lapokat válaszd, amelyekre a tanuláshoz és a fejlődéshez szükséged van.






    Ruediger Schache
    Életünk titkos terve


    Édesvíz Kiadó, 2011. szeptember 20.
    3990 Ft, 265 oldal, keményfedeles, 135x175 mm
    Kategória: Tudatos teremtés
    ISBN: 9789635291113




    Mit keres pontosan a lelked?
    Hová vezet az életed?


    Semmi sem történik velünk véletlenül. Új könyvében Ruediger Schache arról ír, hogy minden ember rendelkezik egy személyes lélektervvel, amely biztosítja számára a boldog életet. Ha követni akarjuk ezt a tervet, meg kell értenünk a jeleket. Hogy miért történt eddig minden pontosan úgy, ahogyan történt, hogy a lélek hogyan és miért küld jeleket, és mit keres. Hogy mi a jelentősége a családnak, a testnek, az adottságoknak és a képességeknek. Hogy mit akarnak mondani nekünk bizonyos események. Kívánságaink és vágyaink beteljesülése közben lehetőségünk van megtanulni és megfejteni az élet nyelvét, és felismerni a mindenben benne rejlő rendet. De mit tanulhatunk pontosan az embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkból? Milyen feladatokkal szembesítenek bennünket? Mit kell rendbe hoznunk, mit kell megélnünk és megtennünk? Minél többet tudunk ezekről a kérdésekről, annál jobb döntéseket hozhatunk. E könyv segítségével megtanulhatjuk megfejteni lelkünk tervét, hogy rátaláljunk a beteljesülésre, a boldogságra és életünk értelmére.


    A lélek tervének titka


    Minden ember saját, egyéni sorssal rendelkezik, következésképpen mindenkinek más az életfeladata. Ami az egyik embernek álmai netovábbját jelenti, az a másik számára tökéletesen közömbös lehet. Amit az egyik mindennél jobban szeret, az a másikban elutasítást kelthet. Hogy boldogságban, szeretetben és beteljesülésben van-e részünk, az elsősorban attól függ, követjük-e a lelkünk tervét. A lélek terve minden embernél különböző. A te lelkednek mi a feladata, és miben találhatod meg a boldogságodat?


    Ruediger Schache ebben a könyvében a lélek feladatainak jelentőségét mutatja meg, és hogy miként ismerhetjük meg saját, egyéni élettervünket.






    Esther és Jerry Hicks
    Belépés a Vonzás Örvényébe
    Vezetett meditációs CD és útmutató könyv
    Abraham tanításai a Vonzás Örvényéről


    Édesvíz Kiadó, 2011. szeptember 27.
    3290 Ft, 160 oldal, keményfedeles, 143x164 mm
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS

    ISBN: 9789635291120


    Ha jobb közérzetre vágysz, tulajdonképpen csak egyvalamit kell tenned: összhangba kerülni Forrásod Energiájával. Abraham emlékeztet rá, hogy valójában fizikai testbe összpontosult Forrásenergia vagy, s ha szeretnél azzá az örömteli lénnyé válni, akinek születtél, akkor tudatos kapcsolatot kell kialakítanod ezzel a Nem-Fizikai részeddel. Abraham ezt az összehangolódást nevezi úgy, hogy elmerülés az Örvényben.
    Az Örvényhez fűződő létfontosságú viszonyod az égvilágon mindenre kihatással van – jó testi közérzetedtől kezdve elméd világosságán és a hozzád áradó bőségen keresztül egészen emberi kapcsolataidig. Így hát minden napodat annak az elsődleges szándéknak kell vezérelnie, hogy elmerülj az Örvényben. Ennek érdekében Abraham szeretetteljes és részletes útmutatást nyújtott Jerry és Esther Hicksnek egy újszerű és értékes eszköz létrehozásához, amely segít belépni az Örvénybe – ezt tartod most a kezedben.
    A CD-n található egyedülálló felvétel hatékony irányított napi meditációkat tartalmaz, amelyek segítenek elmerülnöd a teremtés Örvényében életed négy alapvető fontosságú területén: általános jóllét, anyagi bőség, testi jóllét és kapcsolatok.


    Ha megleled a módját figyelmed újszerű összpontosításának, hogy az Örvényben találhasd magad, összhangban valódi lényeddel, majd maradéktalanul elvégzed a megerősítéseket, jelentősen lerövidítheted utadat. Valójában pontosan erről szól ez a meditációs könyv és CD. Rövidebb utat kínál ellenállásod feloldásához, és a világokat teremtő Energia pozitív hatásának felhasználásához, amely segít eljutnod jelenlegi állapotodból abba a tökéletesebb létállapotba, ahová kívánkozol.
     
  6. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Neil Somerville
    Kínai horoszkóp 2012


    Édesvíz Kiadó, 2011. október 4.
    2990 Ft, 292 oldal, puhafedeles, 135x205 mm
    Kategória: ASZTROLÓGIA

    ISBN: 9789635291168




    A híres-nevezetes 2012-es esztendő a kínai horoszkóp szerint a Sárkány éve lesz. De mit is jelent ez számunkra? Neil Somerville sokak által várt útmutatójában mindannyian megtaláljuk az előrejelzést, amelyre az előttünk álló évvel kapcsolatban szükségünk van. A most következő időszak a nagy remények, előrelépések és lehetőségek éve lesz.
    A kínai asztrológia ősi művészete évezredek óta használatban lévő összetett és részletes jóslási rendszer Keleten. Bölcsességének mélysége és a karakterelemzés, valamint az előrejelzés pontossága volt, ami megragadta a nyugati világ képzeletét, és ez vezetett népszerűségének gyors növekedéséhez. Sommerville immár 21 éve megjelenő népszerű bestsellere a következőket kínálja olvasói számára:



    Richard Bartlett
    A csodák fizikája


    Édesvíz Kiadó, 2011 október 11.
    3290Ft, 304 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635291175




    Készülj fel, hogy olyan világba lépsz be, ahol örökre megváltozik az arról alkotott véleményed, hogy fizikailag és emberileg mi lehetséges és mi nem az!


    Több mint egy évtizeddel ezelőtt Dr. Richard Bartlett hihetetlen felfedezést tett gyógyító kezelései során. Egyszerű érintéssel és irányított szándékkal képes volt azonnal feloldani a feszültséget a betegeiben. A mátrixenergetika néven ismertté vált forradalmi eljárás alapos feltérképezését és a Mátrixenergetika című sikerkönyv megjelenését követően Dr. Bartlett A csodák fizikájában teljesen új elképzeléseket mutat be az élvonalbeli gyógyítás és tudomány területéről, és az olvasók rendelkezésére bocsátja azokat az eszközöket és azt a tudást, amelyek segítségével szert tehetnek az általa alkalmazott újszerű és varázslatos képességre.
    A könyv kézzelfogható energiákat rejt. Megmutatja, hogy amit manapság „csodáknak” hívnak, valójában olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy vannak, de még nem tudjuk „bizonyítani”. De ahogy mondani szokás: „a bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka”. Ha úgy kezdünk el gondolkodni, hogy mi lehetséges, ahelyett hogy rögzült valóságképünk korlátain belül mozogva azt nézzük, hogy mi nem lehetséges, rájövünk, hogy váratlan és csodálatos dolgokra lehetünk és vagyunk is képesek.
    A csodák fizikája nem csak lenyűgöző olvasmány, hanem azonnal alkalmazható technikát is tanít. Dr. Bartlett milliókkal osztja meg saját, személyes élményeit, olyan valószínűtlen témákkal kapcsolatos tudását, mint a levitáció, a párhuzamos valóságok és a láthatatlanság – ami teljesen átformálja világról alkotott véleményünket.






    Szepes Mária
    Smaragdtábla
    Az analógiák tana


    Édesvíz Kiadó, 2011. október 18.
    3490 Ft, 296 oldal, puhafedeles, 135x205 mm
    Kategória: MÁGIA ÉS MISZTIKUM

    ISBN: 9789635291236


    A Smaragdtábla az egyik legfontosabb művem, amely az összefüggések tudományát próbálja bizonyítani hiteles források, az összehasonlító vallástudomány, a természettudományok, a mélypszichológia és a saját tapasztalataim alapján... E könyv megkísérli összevetni az ősi hagyomány és a modern természettudomány egymást kiegészítő szoros összefüggéseit.”
    Szepes Mária


    Az ókori Egyiptomból származó Smaragdtábla, amelyet Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítanak, útmutatást nyújt az ember számára a mágikus erők használatához. Gondolati magva az, hogy lényegét tekintve minden azonos alapformákra épül, és minden mindennel összefügg.
    Az először 1994-ben megjelent Smaragdtábla címéhez hűen arra törekszik, hogy egységbe foglalja az ember és a világegyetem jelenségeit. Ezt nevezte Szepes Mária az összefüggések tudományának, amely tulajdonképpen a természettudomány, a művészet és a filozófia szintézise. A könyvet olvasva olyan rálátást kaphatunk a világ dolgaira, amellyel számunkra is kézzelfoghatóvá válik, hogy valóban minden mindennel kapcsolatban van, és nyilvánvaló igazságként fogadhatjuk el az „amint fent, úgy lent” ősi elvét.


    [FONT=Calibri, sans-serif]Szepes Mária Alapítvány[/FONT]
    Célja az író teljes életművének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése, szellemi értékeinek ébrentartása, módszertanának átadása és az Egyetemes Megismerés sokszínű áramlatainak támogatása. Az Alapítvány vezérfonala: Kutassuk együtt a feledés fátylait eloszlató öröklét üzeneteit.






    Bob Doyle
    Ellenállás nélkül – szenvedéllyel


    Édesvíz Kiadó 2011. október 25.
    2990 Ft, 184 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS

    ISBN: 9789635291182




    Az utóbbi néhány évben a vonzás törvénye világszerte közbeszéd tárgya lett. Hiába beszélnek azonban annyit róla, sokan nem érik el a kívánt eredményt. Nem is jöhetne hát jobbkor egy olyan könyv, amelyik tiszta vizet önt a pohárba, és megérteti az olvasókkal, mi a lényege ennek a kulcsfontosságú alapelvnek, amely teljesebb élethez segíthet.”
    Marci Schimoff


    Bob Doyle, A Titok című film és könyv egyik tanítója igyekszik eloszlatni a vonzás törvénye körül kialakult félreértéseket, ködös értelmezéseket, és olyan egyszerű gyakorlati programot dolgozott ki, amelynek segítségével örömteli és a szó minden értelmében gazdag életet élhetünk. A szerző sorra veszi azokat az ellenvetéseket, kérdéseket és megjegyzéseket, amelyek sokakat foglalkoztatnak a gazdagság és a boldogság megteremtésével kapcsolatban.
    Doyle világossá teszi, hogy a vonzás törvénye nem csak technika vagy segédeszköz, és nem csupán a „szerzésről” szól. Ez a törvény magyarázza az energia természetét, jóval többet foglal tehát magában, mint hogy mi, emberek miként alakítjuk a valóságra vonatkozó tapasztalatainkat. A törvény megfelelő szemléletű alkalmazása figyelmet, jelenlegi helyzeted pontos ismeretét és szándékod határozott kinyilvánítását jelenti – az egész a szenvedélyről és az életed céljáról szól.
    A vonzás törvénye egy pillanatra sem szünetel, és mi, emberek folyamatosan energetikai kölcsönhatásban állunk az univerzummal. Minden gondolatunknak hatása van. A történéseket azonban tetteink indítják el. Legyen ennek a könyvnek az elolvasása az első hatásos cselekedeted! Kezdd el formálni és alakítani azt a műalkotást, amivé az életedet változtathatod!




    Esther és Jerry Hicks
    (Abraham tanításai)
    Kérd és megadatik kártya
    (60 lapos kártyacsomag)


    Édesvíz Kiadó, 2011. október 27.
    4990 Ft, 91x127 mm
    Kategória: KÁRTYÁK
    ISBN: 5999882277189


    Ezek a gyönyörű kártyalapok a Kérd és megadatik című, nagysikerű könyv lényegét ragadják meg. Személyes erőd fokozódását fogod tapasztalni – ami elsőre ésszerűtlennek, sőt varázslatosnak tűnhet –, amint a lapokból áradó Energiaáram összekapcsolódik saját lényed valódi lényegével. Ha rendszeresen használod ezeket a kártyákat, egyértelműen azt észleled majd, hogy életed minden számodra fontos területén szűkül a rés a között, ahol vagy, és ahol lenni szeretnél.
    Jó szórakozást!
     
  7. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Osho
    Hírnév, vagyon és becsvágy
    DVD melléklettel


    Édesvíz Kiadó, 2011-11-02
    3990 Ft, 256 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: KELETI TANÍTÁSOKISBN: 9789635291199




    Nem arról van szó, hogy kérdésekre keressük a választ, hanem arról, hogy a létünkre keresünk választ.


    Az élet nagy kérdései sorozat az egyén életében felmerülő legfontosabb kérdésekre összpontosít. Minden egyes kötet örök és mindig időszerű vizsgálódásokat és fejtegetéseket tartalmaz személyes értelem- és célkeresésünk létfontosságú témáival kapcsolatban, a lelki életünkre és létminőségünkre jellemző kérdésekre helyezve a hangsúlyt.
    Mindenki ismeri az érzést, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb. Látsz egy gazdag embert, és azt hiszed, hogy a vagyon örömöt hoz, így máris a pénz után veted magad. Ha valaki egészségesebbnek látszik, akkor az egészséget kezded hajszolni. Bármit csináljon is a másik ember, ha igazán elégedettnek tűnik, te vakon követed.
    Ez azt jelenti, hogy mindig a másiké a főszerep, és a benned szunnyadó lehetőségek kibontakoztatása soha eszedbe sem jut. Egész boldogtalanságod abban gyökerezik, hogy sosem vagy önmagad. Mivel nem az vagy, aminek lenni rendeltettél, szüntelen azt firtatod: Mi hiányzik? Talán drágább bútor, szebb függönyök, nagyobb ház, jobb férj, jobb feleség, kedvezőbb állás…? Egész életedben egyik helyről a másikra hajszolod magad, de kezdettől fogva tévúton jársz. Egyszerűen csak legyél önmagad, és akkor megszűnik a boldogtalanság, a versengés és a bosszankodás, hogy másoknak többjük van, neked pedig nincs elég.
    Ha zöldebbnek szeretnéd látni a füvet, felesleges átbámulni a kerítés túloldalára! Az önmagadban rejlő lehetőségeket kell kiaknáznod, s akkor egyszerre úgy találod, hogy minden elégedetlenséged elillant. Felesleges lesz többé bármivé is válnod – éppen elegendő vagy önmagadként. Mindenki elegendő






    Elisabeth Haich
    Beavatás
    Óegyiptomi misztériumok


    Édesvíz Kiadó, 2011-11-08
    3990 Ft, 536 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: SZELLEMTUDOMÁNY

    ISBN: 9789635291205




    A könyvet személyes okok miatt regény formájában írtam.
    Mégis, akinek füle van, hallani fogja, hogy minden szó az igazságot adja vissza.”


    Ez a számos nyelvre lefordított és világszerte több utánnyomást megélt nagysikerű regény kapcsolatot teremt a nemzetközileg elismert tanító, Elisabeth Haich huszadik századi európai élete és reinkarnációs emlékei között, amelyek az ősi Egyiptomból származnak, ahol papnőként a nagy beavatás előkészítéseként misztikus tanításokban részesült. A modern kori keretbe ágyazott ősi események azokat az élettapasztalatokat írják le, amelyek a főhőst a spirituális útra vezették.
    Az ősi Egyiptomban egy fiatal nő épp a beavatásra készül tanítója, a nagy főpap, Ptahhotep segítségével, aki lépésről lépésre, a lány fejlődéséhez igazodva vezeti be az élet egyetemes igazságaiba. Számtalan ismeret és tudás mellett feltárulnak előttünk a karma és a reinkarnáció törvényszerűségei, a mindennapok személyes választásai és a spirituális fejlődés összefüggésének rejtelmei. Eközben a huszadik századi Európában is nyomon követhetjük az eseményeket, amelyek a gyermekkortól a felnőtté válásig, a háborún és meghatározó találkozásokon keresztül megmutatják, milyen hatalmas erővel bír, ha valaki befelé fordítja tudatának keresőfényét, és minden életeseményt tudatossága növelésére használ föl.


    Elisabeth Haich olyan rejtett igazságokat oszt meg olvasóival, amelyek lehetővé teszik, hogy a megértés olyan fokára jussunk el, amely a megvilágosodáshoz szükséges. A Beavatás időtlen klasszikus, amelynek modern nyelvezete spirituális keresők nemzedékeinek jelentett eddig is inspirációt világszerte. Akár úgy olvassuk, mint egy misztikus igazságokat feltáró önéletrajzi regényt, akár úgy, mint Elisabeth Haich megvilágosodáshoz vezető kivételes útjának leírását, mély hatással lesz ránk. A Beavatás olvasása egyet jelent magával a beavatással.






    Mike Dooley
    Végtelen lehetőségek


    Édesvíz Kiadó, 2011-11-08
    3290 Ft, 308 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS

    ISBN: 9789635291144






    Te vagy a művész, aki sosem alszik, és tudattalanul folyamatosan átrendezi a képeket élete vásznán a gondolatok ecsetvonásaival.


    Álmaink valóra váltása nem a kemény munkáról szól – hanem a hiedelmekről, az elvárásokról, és mindenek felett arról, hogy ismerjük az igazságot az univerzumban elfoglalt helyünkről. Mike Dooley könyve megerősíti, hogy az illúziók világában, ahol élünk, mindenből végtelen mennyiség áll rendelkezésünkre. Ez különösen igaz a boldogságra. Csak képzelőerőnk és a képzeletünk követésére való képességünk szab határt annak, hogy mennyi szeretetet és új lehetőséget tapasztalunk meg.


    Dooley megdöbbentő éleslátással és feltűnő őszinteséggel osztja meg olvasóival spirituális felfedezéseit. Miközben megvilágítja a vágyaink mögött rejlő igazságot, az emberi természetet és az isteni intelligenciát, egy kézikönyvet is ad ahhoz, hogy megteremthessük életünkben azt, amire a legjobban vágyunk.
    Végtelen képességekkel rendelkező, spirituális lények vagyunk, akik a lehetőségek mezejére bemerészkedve megteremtik saját valóságukat, saját sorsukat és saját szerencséjüket.


    A Végtelen lehetőségek segítségével mindenki befelé fordulhat, hogy felfedezze valódi célját, felgyújtsa a képzeletét, és valóra váltsa vágyait. Álmaink nem véletlenszerűek és jelentéktelenek. Inkább felhívást jelentenek arra, hogy megértsük az önmagunkkal kapcsolatos igazságokat, és azt az életet világítják meg számunkra, amelyet létrehozhatunk. Amint megtanulod megnyitni a szívedet és az elmédet, nyilvánvalóvá válik, hogy maga az élet a végső kaland – tele olyan lehetőségekkel, amelyek nap mint nap valódi énünk felfedezésére és ittlétünk okának feltárására vezetnek.


    A Végtelen lehetőségek az univerzum rejtélyeinek mélyére hatol, és ablakokat, ajtókat és váratlan utakat nyit meg egy bátor és nagyszerű életszemlélet számára. Készülj fel, hogy álmaid életét élhesd – eltökélten, szeretettel és nagyszerűen.






    Barbara Martin és Dimitri Moraitis
    A karma és a reinkarnáció örök törvénye


    Édesvíz Kiadó, 2011-11-10
    3590 Ft, 336 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: SZELLEMTUDOMÁNY

    ISBN: 9789635291137




    Rendkívüli életek sorozatán vagyunk túl valamennyien, ezeknek köszönhetjük jelenlegi életünket. És jelenlegi életünk készít fel az ezután következőkre.”


    Van élet a halál után – és ezt Barbara Martin a saját szemével látta. A karma és a reinkarnáció örök törvénye személyes beszámoló az újjászületés bonyolult világáról. Martin és társszerzője, Dimitri Moraitis közvetlen benyomásokon alapuló kötete a túlvilágról és a szellemvilágban szerzett megdöbbentő látnoki tapasztalatokról szól. Ez a karma rejtelmeit taglaló gyakorlati kézikönyv a spirituális síkok részletes térképe, a reinkarnáció működésének pontos ábrázolása.
    Olyan kérdésekre kapunk választ, amelyek minden szellemi úton járó embert foglalkoztatnak:
    – Feltárul előttünk a másvilág szerkezete és a karma működése.
    – Hasznos tanácsokat kapunk a karmikus helyzetek megoldásához és a rossz karma létrehozásának elkerüléséhez.
    – Rádöbbenünk spirituális feladatunkra.
    – Segítséget kapunk a karmikus eredetű problémák felismeréséhez és feloldásához.
    – Mély megértésre teszünk szert a személyes jellegű pénz, kapcsolatok, hivatás, lélek és test karmáját illetően.
    – Megismerjük a nemzeti, faji, vallási karmát, illetve az egész világ sorsát érintő közös karmát is, amelybe beletartozik civilizációnk mostanában sokat vitatott túlélése, jövője is.


    A karma és a reinkarnáció örök törvénye nagyszerű olvasmány a spirituális út elején járóknak szintúgy, mint a haladó tanulóknak. Valamennyien egy bonyolult isteni terv részei vagyunk. Ha e terv szerint cselekszünk, teljesíteni fogjuk földi küldetésünket. Ez a könyv épp ebben segít, rávezetve minket annak az ösvénynek a felismerésére, amelyen haladnunk kell.






    Mark Nepo
    Meditáció minden napra
    365 lépés a szellem ösvényén


    Édesvíz Kiadó, 2011-11-14
    3990 Ft, 552 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: MEDITÁCIÓ

    ISBN: 9789635291229




    Az vagy, amit keresel.
    Szent Ferenc


    A könyvben leírt felismerések gyűjtögetése olyan volt számomra, mint csillogó kövek keresgélése az ösvényen. Megálltam és elgondolkodtam rajtuk, tanultam tőlük, majd zsebre tettem őket, és továbbmentem. Két év elteltével pedig meglepődve pakoltam ki a zsebemből a köveket, hogy megnézzem, mit találtam. Az út ragyogó darabkáiból állítottam össze ezt a könyvet.


    Ez az útitársnak és lelki társnak is beillő kötet az én életemből, valamint másoknak a saját emberségükkel folytatott küzdelméből vett csodák szövete, amelyet a nagy bölcseleti tradíciókból vett igazságok tarkítanak. Az év minden egyes napjára jut egy-egy elmélkedés, így áll össze a könyv, amelyet a lélek útját segítő kalauznak szántam. Minden fejezet végén egy-egy gyakorlatot találsz, amely teljesen újszerű megközelítés segítségével ébreszti föl az elmét és az érzékeket.
    Őszintén remélem, hogy könyvem lapjai meglepnek, felfrissítenek, kifényesítik a lelked, és hogy segítenek neked élni, szeretni és megtalálni a boldogságot.
     
  8. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    [FONT=Calibri, sans-serif]Salinger Richárd[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]Omyno – Hangoskönyv – MP3 CD[/FONT]


    [FONT=Calibri, sans-serif]2011. november 22.[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]3500 Ft, 480 perc, 1 CD[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]PARADIGMA FILM INTERNATIONAL KFT.[/FONT]








    [FONT=Calibri, sans-serif]Végre megjelent Salinger Richárd nagysikerű Omyno című regényének hangoskönyv változata.[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]Az író rengeteg humorral és iróniával tárja elénk, hogy mi az Omyno és mi[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]az az ősi rejtélyes képlet, ami felkavarja a kedélyeket abban a[/FONT]
    [FONT=Consolas, monospace][FONT=Calibri, sans-serif]pillanatban, amikor megismerik.[/FONT][/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]A kód végtelen lehetőséget jelent azok számára, akik használni tudják.[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]Omyno kódja pedig mindenkinek van, akár tudomást vesz róla, akár nem.[/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]A regény egyszerre remek szórakozás és egyre mélyülő utazás önmagunk felé,[/FONT]
    [FONT=Consolas, monospace][FONT=Calibri, sans-serif]mindenki számára jól használható technikai forgatókönyv, aki javítani akar[/FONT][/FONT]
    [FONT=Calibri, sans-serif]saját életén.[/FONT]


    [FONT=Calibri, sans-serif]Felolvassa: Salinger Gábor[/FONT]
     
    ezoka és retibor77 kedveli ezt.
  9. tempra56

    tempra56 Állandó Tag

    Élet a halál után

    Régóta érdekel a világmindenség megismerése. Ennek természetes része a "halál"-nak nevezett jelenség is. Mivel erről az Ego egyáltalán nem akar tudomást szerezni, különböző elterelő haditervet tanácsol tudatunk számára, mert részére ez az egy élet adatot. Tudatunk, vagyis lelkünk az Isteni kegyelem alapján intuitíven mégis hozzájuthat a bölcsesség tanához.
    Létünkkel kapcsolatos kérdéseinkről tájékoztatja a kedves érdeklődőt az a szellemi lény aki feladatát most világunk "Halál Angyala"-kén végzi.

    A könyv címe: Jan Van Helsing - Interjú a Halál Angyalával
    Kapcsolat a kiadóval: privátban!

    Csak ajánlani tudom!
     

    Csatolt fájlok:

    millaka, Magdolnav és Derzsi kedveli ezt.
  10. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Frank J. Kinslow
    AZ AZONNALI GYÓGYULÁS TITKA
    CD-melléklettel!

    Édesvíz Kiadó, 2012. Január 31.
    2990 Ft, 160 oldal keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635291243

    Az utóbbi pár év során számos újszerű önsegítő módszer látott napvilágot, lerakva egy új világnézet alapjait. Frank J. Kinslow Kvantumszinkronizációja a legújabb a sorban, amely a gyengéd érintéssel dolgozik, csöndesen aktiválva az idegrendszert, hogy spontán és természetes módon hozzon létre olyan környezetet, amelyben mély gyógyulás mehet végbe.

    Ez a bámulatos módszer könnyen alkalmazható, és semmiféle előképzettséget nem igényel – bárki megtanulhatja! És ami a legelképesztőbb, hogy nem csupán a kezelésben részesülő tapasztal mély gyógyulást, de a Kvantumszinkronizációt kezdeményező személy közérzete is azonnali és hosszan tartó javulásnak indul.

    Kis könyv ez – óriási lehetőségekkel! Meg fogod tanulni azt a pár egyszerű lépést, amely kifinomítja a tudatodat, és meggyógyítja a testedet és a lelkedet. Azt is meg fogod tanulni, hogyan gyógyítsd meg mások testét és lelkét. Nos, készen állsz? Érzed magadban a várakozást, a küszöbön álló felfedezés örömét? Amit ennek az egyszerű kis könyvnek a lapjairól meg fogsz ismerni, az a saját, személyes utazásod lesz. Jelentőségét akkor fogod megérteni, ha olvasás után a cselekvés útjára lépsz. A többi már könnyen megy. Csak lapoznod kell egyet, és az életed örökre megváltozik...
     
  11. agica27

    agica27 Állandó Tag

    Andreas Moritz: A csodálatos máj- és epehólyag tisztítás
    Az egészség és vitalitás javításának hatékony módszere

    Andreas Moritz bestsellerének ebben az átdolgozott verziójában a betegségek gyakori, mégis kevéssé ismert okára mutat rá: az epekövekre, melyek elzárják a májat. Évente 20 millió amerikai szenved epefelfúvódásban. Az esetek többségében a kezelés abból áll, hogy egyszerűen eltávolítják az epehólyagjukat. Ennek költsége évente 5 milliárt US dollár. Mégis, ez a tünetekre irányuló kezelési mód nem szünteti meg a betegségek okát. Sok esetben még akutabb panaszokhoz vezet. A fejlett ipari országok felnőtt lakosságának jó része és mindenekelőtt azok, akik krónikus betegségekben szenvednek: szívbetegségekben, arthritisben, diabetesben, rákban, vagy szkelrózis multiplex-ben, epekövek százait, ha nem ezreit hordozzák a májukban (túlnyomórészt a megkeményedett epéből kialakult kövecskéket), melyet elzárják a májból kivezető epecsatornákat.
    Ez a könyv hozzásegít a májban és az epehólyagban lévő epekövek kialakulásának mély megértéséhez és rámutat arra, hogy miért okai ezek a kövek világunk legelterjedtebb betegségeinek. Megadja az olvasó számára azt a szükséges tudást, hogy felismerje az epekövek létezését és a tőlük való fájdalommentes megszabadulás módját, otthoni körülmények között.
    Könnyen követhető útmutatást kaphatunk arról is, hogyan kerülhető el az új kövek képződése. A könyv hatékonyságát és erejét széles körben elért nagy sikerei igazolják. A májtiszítás emberek ezreinek hozott jobb egészséget és vitalitást.
    (Andreas Moritz intuitív gyógyászattal foglalkozik, mint az ayurveda, az irisz diagnosztika, a shiatsu és a vibrációs terápia. Szerzője a Timeless Secrets of Health and Rejuvenation, a Liftink the Veil of Dualily, Cancer Is Not A Dicease, Siple Steps to Total Health és az It's Time to Come Alive műveknek. Alapítója az Ener-Chi-Art és a Sacred Santémony innovatív gyógyító terápiáknak.)
     
  12. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    OSHO
    HATALOM, POLITIKA ÉS VÁLTOZÁS
    DVD-melléklettel


    Édesvíz Kiadó, 2012-03-13
    Kategória: KELETI TANÍTÁSOK
    ISBN: 9789635291274
    256 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Ár: 3990 Ft


    Osho megfordítja a közismert bölcsességet, miszerint „a hatalom korrumpál” – állítása szerint akik hatalomra vágynak, már eleve korruptak, s amint elérik céljukat, korrupciójuk nyilvánvalóvá válik. Ezért tehát még azok is, akik azért törnek hatalomra, hogy radikális változásokat vigyenek véghez, legjobb szándékaik ellenére is gyakran elbuknak.
    Osho megvizsgálja, honnan származik a hatalomvágy, és hogyan jut kifejezésre nem csupán a politikában, de mindennapi emberi kapcsolatainkban is. Eközben fölvázol egy olyan látomásos jövőt, amelyben a párkapcsolatok és a társadalom nem a mások fölött gyakorolt hatalmon alapulnak, hanem minden ember egyediségének fel- és elismerésén.


    Szeretném, ha mélyen beivódna a lényetekbe, hogy az út legvégére értünk – nem maradt más, mint táncolni és örülni. Hogy a most élményét átéljétek, teljesen el kell törölni a holnapot. Nem a világ végét jövendölöm; csakhogy minden annyira biztosan és logikusan afelé tart, hogy szinte lehetetlennek tűnik elkerülni. Engem nem az érdekel, hogyan lehetne elkerülni – ha el lehet, akkor el is fogjuk –, hanem inkább az, hogyan lehetne benneteket meggyőzni, hogy elkerülhetetlen, és hogy nincs jövő, amelyre az energiáitokat pazarolni érdemes, ezért inkább koncentráljatok a jelen pillanatra. És amikor ez az energia itt és most közös energiává válik, akkor megtörténik a fényrobbanás, és életetekben először önmagatok lehettek – örök és halhatatlan lények, akik nem ismerik a halált, akik soha nem tapasztalták meg a sötétséget.


    Osho eredeti előadásmódját tiszteletben tartva, a könyvhöz tartozó DVD angol nyelvű, a menüben angol és magyar feliratozás választható.




    DEB SHAPIRO
    A TEST AZ ELME TÜKRE
    Hogyan hatnak érzelmeink és gondolataink a fizikai testünkre?


    Édesvíz Kiadó, Megjelenés: 2012-03-20
    Kategória: ÉLTEMÓD – EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS
    ISBN: 9789635291281
    368 oldal, keményfedeles, 155x235 mm
    Ár: 3790 Ft


    Manapság már mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egészségünk helyreállításának folyamata nem korlátozódhat csak a fizikai szintre, mert az egyensúly felbomlásának oka legalább annyira lelki eredetű is. Ahhoz azonban, hogy a gyógyulás ezen a mélyebb szinten is végbemehessen, meg kell értenünk, hogy miről árulkodnak tüneteink és betegségeink. Ebben a komoly feladatban jelent segítséget mind a laikus, mind pedig a szakember számára ez a kötet.
    A szerző, Deb Shapiro a fizikai állapot és a lelki, érzelmi, illetve spirituális egészség összefonódását boncolgatva a következő kérdésekre keresi a választ:
    * Hogyan hatnak fizikai egészségünkre a megoldatlan érzelmi és lelki problémák?
    * Érzéseink és gondolataink mely testrészünkre vannak a legnagyobb hatással, és milyen módon befolyásolják egészségünket?
    * Hogyan gyógyíthatjuk meg testünket az elménk, elménket pedig a testünk segítségével?


    Ha megtanuljuk a testelme nyelvét, amely tünetek és betegségek segítségével fejezi ki magát, feltárhatjuk, hogy mi az, amit a lelkünkből és az érzelmeinkből elfojtottunk vagy figyelmen kívül hagytunk, és ez milyen hatással van fizikai testünkre. Ebből a nézőpontból szemlélve pedig hamarosan rájövünk, hogy ez egy rendkívül bensőséges, kétirányú kommunikáció, amely mind fizikai állapotunkat, mind pedig mentális és érzelmi egészségünket befolyásolja.
    A test az elme tükre lehetővé teszi az olvasók számára, hogy megértsék saját testelméjüket, felébresszék intuíciójukat, megtanulják, hogyan figyeljenek és hallgassanak a saját testükre, s éljenek ezáltal egészségesebb, boldogabb és teljesebb életet.




    T. D. JAKES
    MIELŐTT MEGTENNÉD
    Hozz jó döntéseket, amelyeket nem fogsz megbánni!


    Édesvíz Kiadó, 2012-03-27
    Kategória: SZERELEM, PÁRKAPCSOLATOK
    ISBN: 9789635291298
    352 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Ár: 3290 Ft


    A könyv gerincét a párkapcsolatok és a házastárs kiválasztásának kérdései adják; ugyanakkor azok a képességek és információk, amelyeket a szerző megoszt velünk, nem csak a megfelelő társ megtalálásához jók. Amit a döntéshozatalról itt megtudhatunk, az az élet bármely területére alkalmazható. Olyan módszereket tanulunk, amelyek segítségével elkerülhetjük az elhamarkodott lépésekből fakadó anyagi vagy érzelmi értelemben méregdrága következményeket. Minden komoly döntés a dolgok előzetes átvilágítását és kellő megfontolását igényli. Legyen szó arról, hogy kivel szeretnél házasságot kötni, kit akarsz diákelnöknek választani a suliban, hogy megveszel-e egy ingatlant, hogy új karrierbe kezdesz-e, hogy alapítasz-e egy céget, vagy hogy eldöntöd, hol szeretnél élni – ez mindenre igaz.


    [FONT=Calibri, sans-serif]Ez a könyv segít, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyekre egész hátralévő életünkben büszkék lehetünk. Megtanuljuk belőle, hogyan reagáljunk, hogyan vegyük észre a figyelmeztető jeleket, és hogyan döntsünk a következő lépésről, hogy a jutalmunk erős és tartós szerelem, házasság és család legyen. [/FONT]
     
  13. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    SONIA RICOTTI
    ELSÜLLYESZTHETETLEN


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: LÉLEKGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635291267
    Oldalak száma: 180
    Ár: 2990 Ft
    Megjelenés: 2012-04-10


    A rugalmasság a hosszú élet és a siker titka. Az élet garantálja, hogy időről időre kiess a biztonságot jelentő hajóból, és elmerülj. Sonia könyve, az Elsüllyeszthetetlen azonban olyan, akár egy mentőmellény: a víz felszínén tart. Sőt, abban is segít, hogy miután feljöttél, szárnyra kapj.”
    Bob Proctor, A Titok tanítója és a Gazdagnak születtél című sikerkönyv szerzője


    Pénzügyi krízis, válás, a munkahely vagy egy szeretett személy elvesztése, egészségügyi probléma – élete során mindenkinek szembe kell néznie ilyen vagy ezekhez hasonló fájdalmas, az ember egész lényét megrázó eseményekkel. Amikor beüt a mennykő, minden energiádat elveszítheted, és súlyos depresszióba zuhanhatsz. A kezedben tartott könyv megmutatja, hogyan juthatsz túl ezeken a nehéz helyzeteken, hogy aztán magasabbra törj, mint azt valaha is lehetségesnek tartottad.
    Az Elsüllyeszthetetlen nem csupán inspiráló olvasmány, de egyszerű és érthető, lépésről lépésre követhető eszközöket, stratégiákat, illetve gyakorlatokat is tartalmaz. Segítségével képessé válhatsz:


    * Hatékonyan előrehaladni, cselekedni, és megteremteni azt az életet, amelyre születtél.
    * Átalakítani a gondolkodásmódodat, és ezáltal jobban érezni magad, megoldva ezzel a probléma lényegét.
    * Megtapasztalni a belső béke és boldogság állapotát – a körülményektől függetlenül.
    * Elengedni a múlt negatív tapasztalatait, és megteremteni egy új és izgalmas jelen, illetve jövő lehetőségét.


    Sonia Ricotti megmutatja, hogyan teremthetsz békét a káosz kellős közepén, varázsolhatsz az akadályokból csodálatos lehetőségeket, és lehetsz boldog még akkor is, ha az élet nem tökéletes. A folyamat minden lépésére kitér, és húsz alapvető leckét fogalmaz meg, hogy megtanítsa, miként használhatod ki az élet adta lehetőségeket, és hogyan kerülhetsz ki megerősödve az embert próbáló helyzetekből.


    A Titkot már ismered...
    Itt az ideje, hogy elsüllyeszthetetlenné válj!






    DOREEN VIRTUE
    AZ ANGYALTERÁPIA KÉZIKÖNYVE


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: ANGYALOK
    ISBN: 978 963 529 130 4
    Oldalak száma: 288
    Ár: 3290 Ft
    Megjelenés: 2012-04-17


    Doreen Virtue 1997 óta tart rendszeresen Angyalterápia<sup>®</sup> kurzusokat, amelyeken ezreknek tanítja meg az angyalok és arkangyalok segítségével végezhető spirituális gyógyítás és jóslás művészetét. A szemináriumain tanított eszközöket, szakmai fogásokat és gyakorlatokat gyűjtötte most össze ebben a számos részletre kiterjedő kézikönyvben. Akár gyakorlott spirituális gyógyító vagy, akár a veled született spirituális képességeidet szeretnéd továbbfejleszteni, ez a mű alapvető tudásforrás, amelyhez újra és újra visszatérhetsz.
    A könyvből megtudhatod:


    - Mikor melyik angyalhoz fordulhatsz segítségért vagy útmutatásért? Melyik angyalnak mi a feladata?
    - Hogyan dolgozhatsz az angyalkártyákkal és más, közvetítésre alkalmas eszközökkel?
    - Hogyan nyújthatsz segítséget a családodnak vagy a barátaidnak a szükség óráiban?
    - Mit jelent pontosan a tisztánlátás, tisztánérzékelés, tisztánhallás, tisztángondolkodás? Te melyik típusba tartozol, és hogyan fejlesztheted médiumi képességeidet?
    - Mi az angyalterápia, és hogyan működik?
    - Milyen jeleket kaphatsz arra vonatkozóan, hogy kéréseid az égben meghallgatásra találtak?
    - Kik azok a fényküldöttek? Az vagy-e te is, és mi az életfeladatod?
    - Hogyan őrizheti meg egy gyógyító a lelki-szellemi egészségét?


    Ez a tudás mindenki számára felbecsülhetetlen, aki az angyalok csodálatos világán keresztül szeretne valódi egészségre, boldogságra és megelégedettségre lelni.


    Imádkozom érte, hogy a könyv segítségével ráébredj tiszta, isteni összeköttetésedre,
    és rálépj az ösvényre, amely életcélod beteljesítése felé vezet.
    Szeretettel: Doreen Virtue






    MARC ALLEN
    A LEGNAGYOBB TITOK MIND KÖZÜL
    Egyszerű lépések a jóléthez és az elégedettséghez


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS
    ISBN: 9789635291311
    Oldalak száma: 128
    Ár: 1990 Ft
    Megjelenés: 2012-04-24


    Amit régebben ezoterikus tudásnak tekintettek, az végre maradandóan bekerül a fősodorba, s világszerte emberek milliói értik meg és teszik magukévá.


    Titkok nem léteznek, csak olyan dolgok, amelyeket az élettapasztalatunk miatt nem vagyunk képesek vagy hajlandóak meglátni. Ez a könyv segíthet felismerni mindazt, ami bár nem titok, mindeddig mégis rejtve maradt számodra.
    A vonzás törvényének ismerete – hogy miként használjuk szellemi és fizikai képességeinket céljaink elérésére – csodálatos dolog, mégis csak kevesen tudják megvalósítani álmaikat. E könyvecske amellett, hogy világosan elmagyarázza ennek a törvénynek a működését, egy kvantumugrással továbblépve azt is feltárja, hogyan valósítsuk meg mindazt, ami igazán fontos az életben: a boldogságot, a beteljesülést, a benső békét; és miként tegyük otthonosabbá világunkat mindenki számára.
    A szerző szerint legfőbb feladatunk az, hogy kiderítsük, mivel működhetünk közre a világ jobbá tételében, és felvirágoztassuk e képességünket. Ha ez sikerül, másokat is erre ösztönzünk, így a változás hatalmas erejűvé duzzad a saját életünkben és az egész világon. A legnagyobb titok mind közül nem egyéb, mint szeretni egymást és az egész teremtett világot. A szeretet minden félelmet legyőz, s átalakítja életünket és világunkat.
    Fogjunk hát össze, szeressük és tiszteljük egymást, és minden probléma megoldhatóvá válik!






    Utánnyomások:




    Clarissa Pinkola Estes
    Farkasokkal futó asszonyok


    Édesvíz Kiadó, 2012. április 12.
    3490 Ft, 464 oldal, kemény fedeles,
    ISBN: 9789635290642



    Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az Ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával.
    A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekben kényszerít bennünket és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha, már nem találjuk az utat e hatalmas éltető forrás felé, félelemmel szorongásokkal teli túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra , hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben.
    A jungiánus elemző és mesemondó szerző harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg olvasóival, népmeséken, tündérmeséken, mítoszokon, álmokon át vezet el az állandó változásban lévő női lélek legbelső életébe.





    Esther és Jerry Hicks
    Kérd és megadatik!


    Édesvíz Kiadó, 2012. április 26
    Ár: 2990 Ft, 296 oldal, keményfedeles, 135x205
    Kategória: LÉLEKGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635288984
    Tanuld meg valóra váltani vágyaidat!
    Mit tehetsz annak érdekében, hogy elérd, amire vágysz, amit igazán szeretnél?


    A szerzőpáros a következő alapelvet vallja: bárki lehetsz, bármit tehetsz, és bármire szert tehetsz! Születésedtől megillet a jog, hogy életed megteljen minden széppel és jóval.
    A könyv bemutatja az Isteni Forrással fennálló, minden pillanatban létező kapcsolatodat, pontosan megmagyarázza, hogyan működik ez az összeköttetés, majd megtanít a tudatos teremtésre. Az alkalmazás technikáival és az általános bölcsességekkel kapcsolatos összes kérdésre választ ad, amelyeket könnyű megérteni és használni.
     
    Aariella kedveli ezt.
  14. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    SONIA RICOTTI
    ELSÜLLYESZTHETETLEN


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: LÉLEKGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635291267
    Oldalak száma: 180
    Ár: 2990 Ft
    Megjelenés: 2012-04-10


    A rugalmasság a hosszú élet és a siker titka. Az élet garantálja, hogy időről időre kiess a biztonságot jelentő hajóból, és elmerülj. Sonia könyve, az Elsüllyeszthetetlen azonban olyan, akár egy mentőmellény: a víz felszínén tart. Sőt, abban is segít, hogy miután feljöttél, szárnyra kapj.”
    Bob Proctor, A Titok tanítója és a Gazdagnak születtél című sikerkönyv szerzője


    Pénzügyi krízis, válás, a munkahely vagy egy szeretett személy elvesztése, egészségügyi probléma – élete során mindenkinek szembe kell néznie ilyen vagy ezekhez hasonló fájdalmas, az ember egész lényét megrázó eseményekkel. Amikor beüt a mennykő, minden energiádat elveszítheted, és súlyos depresszióba zuhanhatsz. A kezedben tartott könyv megmutatja, hogyan juthatsz túl ezeken a nehéz helyzeteken, hogy aztán magasabbra törj, mint azt valaha is lehetségesnek tartottad.
    Az Elsüllyeszthetetlen nem csupán inspiráló olvasmány, de egyszerű és érthető, lépésről lépésre követhető eszközöket, stratégiákat, illetve gyakorlatokat is tartalmaz. Segítségével képessé válhatsz:


    * Hatékonyan előrehaladni, cselekedni, és megteremteni azt az életet, amelyre születtél.
    * Átalakítani a gondolkodásmódodat, és ezáltal jobban érezni magad, megoldva ezzel a probléma lényegét.
    * Megtapasztalni a belső béke és boldogság állapotát – a körülményektől függetlenül.
    * Elengedni a múlt negatív tapasztalatait, és megteremteni egy új és izgalmas jelen, illetve jövő lehetőségét.


    Sonia Ricotti megmutatja, hogyan teremthetsz békét a káosz kellős közepén, varázsolhatsz az akadályokból csodálatos lehetőségeket, és lehetsz boldog még akkor is, ha az élet nem tökéletes. A folyamat minden lépésére kitér, és húsz alapvető leckét fogalmaz meg, hogy megtanítsa, miként használhatod ki az élet adta lehetőségeket, és hogyan kerülhetsz ki megerősödve az embert próbáló helyzetekből.


    A Titkot már ismered...
    Itt az ideje, hogy elsüllyeszthetetlenné válj!






    DOREEN VIRTUE
    AZ ANGYALTERÁPIA KÉZIKÖNYVE


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: ANGYALOK
    ISBN: 978 963 529 130 4
    Oldalak száma: 288
    Ár: 3290 Ft
    Megjelenés: 2012-04-17


    Doreen Virtue 1997 óta tart rendszeresen Angyalterápia<sup>®</sup> kurzusokat, amelyeken ezreknek tanítja meg az angyalok és arkangyalok segítségével végezhető spirituális gyógyítás és jóslás művészetét. A szemináriumain tanított eszközöket, szakmai fogásokat és gyakorlatokat gyűjtötte most össze ebben a számos részletre kiterjedő kézikönyvben. Akár gyakorlott spirituális gyógyító vagy, akár a veled született spirituális képességeidet szeretnéd továbbfejleszteni, ez a mű alapvető tudásforrás, amelyhez újra és újra visszatérhetsz.
    A könyvből megtudhatod:


    - Mikor melyik angyalhoz fordulhatsz segítségért vagy útmutatásért? Melyik angyalnak mi a feladata?
    - Hogyan dolgozhatsz az angyalkártyákkal és más, közvetítésre alkalmas eszközökkel?
    - Hogyan nyújthatsz segítséget a családodnak vagy a barátaidnak a szükség óráiban?
    - Mit jelent pontosan a tisztánlátás, tisztánérzékelés, tisztánhallás, tisztángondolkodás? Te melyik típusba tartozol, és hogyan fejlesztheted médiumi képességeidet?
    - Mi az angyalterápia, és hogyan működik?
    - Milyen jeleket kaphatsz arra vonatkozóan, hogy kéréseid az égben meghallgatásra találtak?
    - Kik azok a fényküldöttek? Az vagy-e te is, és mi az életfeladatod?
    - Hogyan őrizheti meg egy gyógyító a lelki-szellemi egészségét?


    Ez a tudás mindenki számára felbecsülhetetlen, aki az angyalok csodálatos világán keresztül szeretne valódi egészségre, boldogságra és megelégedettségre lelni.


    Imádkozom érte, hogy a könyv segítségével ráébredj tiszta, isteni összeköttetésedre,
    és rálépj az ösvényre, amely életcélod beteljesítése felé vezet.
    Szeretettel: Doreen Virtue






    MARC ALLEN
    A LEGNAGYOBB TITOK MIND KÖZÜL
    Egyszerű lépések a jóléthez és az elégedettséghez


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS
    ISBN: 9789635291311
    Oldalak száma: 128
    Ár: 1990 Ft
    Megjelenés: 2012-04-24


    Amit régebben ezoterikus tudásnak tekintettek, az végre maradandóan bekerül a fősodorba, s világszerte emberek milliói értik meg és teszik magukévá.


    Titkok nem léteznek, csak olyan dolgok, amelyeket az élettapasztalatunk miatt nem vagyunk képesek vagy hajlandóak meglátni. Ez a könyv segíthet felismerni mindazt, ami bár nem titok, mindeddig mégis rejtve maradt számodra.
    A vonzás törvényének ismerete – hogy miként használjuk szellemi és fizikai képességeinket céljaink elérésére – csodálatos dolog, mégis csak kevesen tudják megvalósítani álmaikat. E könyvecske amellett, hogy világosan elmagyarázza ennek a törvénynek a működését, egy kvantumugrással továbblépve azt is feltárja, hogyan valósítsuk meg mindazt, ami igazán fontos az életben: a boldogságot, a beteljesülést, a benső békét; és miként tegyük otthonosabbá világunkat mindenki számára.
    A szerző szerint legfőbb feladatunk az, hogy kiderítsük, mivel működhetünk közre a világ jobbá tételében, és felvirágoztassuk e képességünket. Ha ez sikerül, másokat is erre ösztönzünk, így a változás hatalmas erejűvé duzzad a saját életünkben és az egész világon. A legnagyobb titok mind közül nem egyéb, mint szeretni egymást és az egész teremtett világot. A szeretet minden félelmet legyőz, s átalakítja életünket és világunkat.
    Fogjunk hát össze, szeressük és tiszteljük egymást, és minden probléma megoldhatóvá válik!






    Utánnyomások:




    Clarissa Pinkola Estes
    Farkasokkal futó asszonyok


    Édesvíz Kiadó, 2012. április 12.
    3490 Ft, 464 oldal, kemény fedeles,
    ISBN: 9789635290642



    Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az Ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával.
    A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekben kényszerít bennünket és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha, már nem találjuk az utat e hatalmas éltető forrás felé, félelemmel szorongásokkal teli túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra , hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben.
    A jungiánus elemző és mesemondó szerző harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg olvasóival, népmeséken, tündérmeséken, mítoszokon, álmokon át vezet el az állandó változásban lévő női lélek legbelső életébe.





    Esther és Jerry Hicks
    Kérd és megadatik!


    Édesvíz Kiadó, 2012. április 26
    Ár: 2990 Ft, 296 oldal, keményfedeles, 135x205
    Kategória: LÉLEKGYÓGYÁSZAT
    ISBN: 9789635288984
    Tanuld meg valóra váltani vágyaidat!
    Mit tehetsz annak érdekében, hogy elérd, amire vágysz, amit igazán szeretnél?


    A szerzőpáros a következő alapelvet vallja: bárki lehetsz, bármit tehetsz, és bármire szert tehetsz! Születésedtől megillet a jog, hogy életed megteljen minden széppel és jóval.
    A könyv bemutatja az Isteni Forrással fennálló, minden pillanatban létező kapcsolatodat, pontosan megmagyarázza, hogyan működik ez az összeköttetés, majd megtanít a tudatos teremtésre. Az alkalmazás technikáival és az általános bölcsességekkel kapcsolatos összes kérdésre választ ad, amelyeket könnyű megérteni és használni.
     
    Aariella kedveli ezt.
  15. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    [FONT=Times New Roman, serif]DAVID RICHO[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]HOGYAN LEGYÜNK FELNŐTTEK EGY PÁRKAPCSOLATBAN?[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó, 2012-05-15
    Kategória: SZERELEM, PÁRKAPCSOLATOK
    [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]3490 Ft, 336 oldal, keményfedeles, 135x205 mm[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]ISBN: 978 963 529 132 8[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Legtöbbünk számára a párkapcsolatunk alakulása életünk egyik legmeghatározóbb tényezője. Ha boldog szerelmet élünk át, minden jónak és gyönyörűnek tűnik, ha viszont kapcsolatunk épp válságban van, minden más lényegtelenné halványul a fájdalmunk mellett.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]David Richo célja, hogy segítségünkre legyen a hosszan tartó, harmonikus párkapcsolat kialakításában. A szerző új megközelítésben tárgyalja a témát: nem az ideális társ megtalálására helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy nagyobb szeretettel bíró, valóságosabb emberré váljunk.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]A könyvet elolvasva megérthetjük a párkapcsolat alakulásának folyamatát a lángoló szerelemtől a konfliktusos időszakon keresztül a mély és valódi elköteleződés szakaszáig. Megismerjük a szeretet öt nélkülözhetetlen összetevőjét, amelyet meg kell kapnunk és meg kell adnunk ahhoz, hogy elégedettnek érezhessük magunkat a kapcsolatban. A gyakorlatokat végezve megtanulhatjuk, hogyan tegyük félre öntelt és arrogáns egónkat, hogyan legyünk úrrá félelmeinken, irányítási vágyunkon, hogyan figyeljünk oda a másikra éber tudatossággal, felismerve valódi személyiségét, vágyait, jó és rossz tulajdonságait – s mindennek köszönhetően hogyan fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek a valóságban vagyunk, megkapó sebezhetőségünkben, ugyanakkor teljes szerethetőségünkben, a szeretet összes óriási lehetőségével együtt.[/FONT]






    [FONT=Times New Roman, serif]STEVE CHANDLER[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]TEREMTSD ÚJRA ÖNMAGAD![/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Válj azzá az emberré, aki mindig is lenni akartál![/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó, 2012-05-22[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]2990 Ft, 240 oldal, puhafedeles, 135x205 mm
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS
    [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]ISBN: 978 963 529 133 5[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Az elméd eszköz. Azért kaptad, hogy megteremtsd vele az embert, aki lenni szeretnél.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Gyerekként mindannyian szabadon élünk kreativitásunk hatalmával, ám mire felnövünk, állandónak hitt személyiségünk gubójába zárva töltjük egyhangú hétköznapjainkat, s legfeljebb csak fantáziálunk arról, hogy mi lehetne, mi történhetne az életünkben. Ez azonban téves hiedelem: lényünk egyáltalán nem korlátozódik erre a zárt, merev személyiségre, s ha sikerül kitörnünk burkából, lepkeként szárnyalhatunk.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Steve Chandler könyve segítséget jelent mindazok számára, akik szeretnék újra fölfedezni lényük mélységeit, újrateremteni magukat immár szellemi emberként, aki teljes birtokában van képességei és erői összességének.[/FONT]



    [FONT=Times New Roman, serif]A könyvből számos módszert tanulhatunk, hogy lebontsuk korlátainkat, és elengedjük pesszimista gondolatainkat, amelyek nem hagyják, hogy beteljesítsük – sőt néha még azt sem, hogy megértsük – céljainkat és álmainkat. Életbevágó, hogy megértsük: a kényelmes áldozatszerep helyett felelősséget kell vállalnunk mindenért. A modern ember ódzkodik az erőfeszítésektől – de mi van, ha épp az erőfeszítés a boldogság titka? Ténynek vesszük, hogy a kényelem a legfőbb érték – de vajon valóban így van? Akkor vagyunk boldogok, ha fejlődünk, nem igaz? Fejlődés pedig nem lehetséges erőfeszítés nélkül. Ideje hát munkához látnunk, és újrateremteni önmagunkat azzá a nagyhatalmú, sugárzóan erőteljes emberré, aki mindig is lenni akartunk![/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Utánnyomások:[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Louise L. Hay[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Éld az életed![/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó, 2012-05-03[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]2990 Ft, 264 oldal, keményfedeles, 119x207 mm[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kategória: Lélekgyógyászat [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]ISBN: 9789635291151[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]A szerző legfőbb üzenete a következő: ha készek vagyunk a szellemi erőfeszítésre, csaknem minden bajt orvosolhatunk. Beavat a gyógyítás rejtelmeibe és beszámol arról is, miként gyógyította ki magát súlyos rákbetegségéből. Eloszlatja félelmeinket, és Eligazítást ad a betegségeink hátterében meghúzódó berögzült tudati sémákról, lelki okokról, illetve megmutatja ezek összefüggéseit is.[/FONT]






    [FONT=Times New Roman, serif]Arielle Ford [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A lélektársad titka[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó, 2012-05-08[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]2990 Ft, 216 oldal, keményfedeles135x205 mm
    Kategória: SZERELEM, PÁRKAPCSOLATOK
    ISBN: 9789635290659
    [/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Te is részese lehetsz a varázslatos utazásnak, amelynek során képessé válsz magadhoz vonzani, megteremteni, megtalálni lélektársadat.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Elgondolkodtál-e már azon, mit kellene tenned, hogy megtaláld életed szerelmét? Olyan társról álmodsz, aki szeret, dédelget és rajong érted? A lélektársad titka megmutatja, hogyan vedd kezedbe szerelmi életed irányítását a vonzás törvényének segítségével. Bárki képes lehet rátalálni az igazira, ha minden szinten készen áll rá. Arielle Ford mindezt tapasztalatból tudja. Ő maga is a könyvben szereplő módszereket használta, amikor negyvennégy évesen bevonzotta az életébe lélektársát.[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Müller Péter[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Boldogság[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó, 2012-05-10[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]2980 Ft, 224 oldal, keményfedeles, 150x225 mm[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]ISBN: 9789635290178[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Az első szó, amit Jézus kimond, amikor tanítani kezdi az embereket; a boldogság. Ez életünk főszava. Mindennél mélyebb vágyunk, hogy boldogok legyünk – mégis boldogtalanok vagyunk manapság.[/FONT]
    „[FONT=Calibri, sans-serif]Boldogság az, ami életem minden percéből hiányzik!” - ezzel a mondattal indul el felfedező útjára Müller Péter és így szól olvasójához: „Keressük együtt az elveszett boldogságot! Én előremegyek, s igyekszem hangosan érezni és gondolkodni, hogy a sötétben ne veszítsük el egymás kezét.” Könyve különös szellemi kalandot kínál: az együttes gondolkodás és a közös rátalálások élményét. A felfedezőút a hétköznapi örömökből indul. Szó lesz az önfeledtségről, a mámorról, a beteljesülésről, az élet céljáról, a szenvedések értelméről, az újjászületésről, s ahogy a boldogság szó mélyebb értelmet kap: a Teremtés titkairól és Istenről is.[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Elisabeth Haich[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Beavatás[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Óegyiptomi misztériumok[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó, 2012-05-29[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]3990 Ft, 536 oldal, keményfedeles, 135x205 mm
    Kategória: SZELLEMTUDOMÁNY
    [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]ISBN: 9789635291205[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Ez a számos nyelvre lefordított és világszerte több utánnyomást megélt nagysikerű regény kapcsolatot teremt a nemzetközileg elismert tanító, Elisabeth Haich huszadik századi európai élete és reinkarnációs emlékei között, amelyek az ősi Egyiptomból származnak, ahol papnőként a nagy beavatás előkészítéseként misztikus tanításokban részesült. A modern kori keretbe ágyazott ősi események azokat az élettapasztalatokat írják le, amelyek a főhőst a spirituális útra vezették.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Az ősi Egyiptomban egy fiatal nő épp a beavatásra készül tanítója, a nagy főpap, Ptahhotep segítségével, aki lépésről lépésre, a lány fejlődéséhez igazodva vezeti be az élet egyetemes igazságaiba. Számtalan ismeret és tudás mellett feltárulnak előttünk a karma és a reinkarnáció törvényszerűségei, a mindennapok személyes választásai és a spirituális fejlődés összefüggésének rejtelmei. Eközben a huszadik századi Európában is nyomon követhetjük az eseményeket, amelyek a gyermekkortól a felnőtté válásig, a háborún és meghatározó találkozásokon keresztül megmutatják, milyen hatalmas erővel bír, ha valaki befelé fordítja tudatának keresőfényét, és minden életeseményt tudatossága növelésére használ föl.[/FONT]
     
    Aariella kedveli ezt.
  16. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    [FONT=Verdana, sans-serif]H. Ronald Hulnick és Mary R. Hulnick[/FONT]
    LELKEDHEZ HŰEN
    Édesvíz kiadó: 2012.06.12.
    A spirituális pszicológia lényege
    Kategória: LÉLEKGYÓGÍTÁS
    3290 Ft 260 oldal, keményfedeles, 135x225 mm
    ISBN: 978 635 291 380





    [FONT=Verdana, sans-serif]A [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]Lelkedhez hűen[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif] című könyv alapjaiban rengeti meg a bevett pszichológiai gondolkodást azáltal, hogy megmutatja, miként használhatjuk mindennapi tapasztalatainkat a spirituális fejlődés létrafokaiként. A könyvet mindenki örömmel forgathatja, aki meg akarja találni a hidat a fizikai létezésből a spirituális valóságba, és át akar kelni rajta. [/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Ez az út nem arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő munkát, magunkhoz vonzzuk a lelki társunkat, mesés fizetést kapjunk vagy a szív vágyai szerint éljünk – sokkal inkább annak a mély belső éhségnek a csillapításról, amely arra ösztönöz, hogy válaszokat keressünk az élet nagy kérdéseire: Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Hogyan élhetnék értelmesebben, és hogyan tehetném jobbá a világomat?[/FONT]


    [FONT=Verdana, sans-serif]A kezedben tartott könyvből megtudhatod, hogyan juthatsz el arra a szent helyre, amely mindenkiben ott rejlik, és amelyre a szerzők Valódi Énként utalnak, ahol többé nem kell érzelmi kínokat átélned, ahol a fenti kérdésekre magától értetődő válaszokat kapsz, és ahol mélységes békesség és szeretet honol.[/FONT]
    „[FONT=Verdana, sans-serif]A [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]Lelkedhez hűen[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif] című könyv káprázatos mestermunka. Kétség sem fér hozzá, hogy ez a mű klasszikusnak született, és előbbre visz az emberi természetnek és az élet kihívásainak megismerésében. A könyv a két szerzőt dicséri, akik évek kemény munkájával megszerzett bölcsességüket a tudati fejlődés kiemelkedő tanítóiként adják át az olvasónak.”[/FONT]
     
    Aariella és Melitta kedveli ezt.
  17. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    [FONT=Times New Roman, serif]Deepak Chopra [/FONT]



    [FONT=Times New Roman, serif]A BOLDOGSÁG RECEPTJE[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz kiadó: 2012.07.03.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kategória: ÉLETMÓD[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]2590 Ft 160 oldal, keményfedeles, 124x183 mm[/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif][FONT=Verdana, sans-serif]A boldogság minden ember leghőbb vágya. Kérdés azonban, miként lelhetünk rá, és hogy egyáltalán rászolgáltunk-e. Még nagyobb rejtély a tartós boldogság titka, az olyan boldogságé, amelytől semmi sem foszthat meg bennünket. Deepak Chopra új könyvében átnyújtja nekünk azt a hét kulcsot, amelyek még a legmostohább körülmények között is feltárják előttünk a színtiszta öröm titkát.[/FONT][/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif][FONT=Verdana, sans-serif]Napjaink emberpróbáló világában a boldogság elérésének célja újra meg újra kisiklik a kezünkből, sokszor egyenesen elérhetetlennek tűnik. A társadalom igyekszik megszilárdítani bennünk azt a meggyőződést, hogy a beteljesülés a siker, a vagyon és az értékes kapcsolatok következménye. Chopra azonban egyértelművé teszi, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: az életben minden siker a boldogság [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]mellékterméke,[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif] nem pedig kiváltó oka. [/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif][FONT=Verdana, sans-serif]Min múlik tehát valójában a boldogság? [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]A boldogság receptje[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif][/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]ezt a titkot árulja el az olvasónak. Egyszerű gyakorlatai révén gyökerestül irthatjuk ki életünkből a boldogtalanság okait, és biztosíthatjuk az olyannyira vágyott cél elérését. Segít, hogy:[/FONT][/FONT]


    ● [FONT=Verdana, sans-serif]felismerjük az igaz boldogságot, aminél kevesebbel nem is érjük be többé;[/FONT]
    ● [FONT=Verdana, sans-serif]ráleljünk a valódi önbecsülésre, amely rajtunk kívül semmitől sem függ; [/FONT]
    ● [FONT=Verdana, sans-serif]visszatérjünk az öröm és a békesség állapotába, amely születésünk jogán megillet minket;[/FONT]
    ● [FONT=Verdana, sans-serif]a jelen pillanatára összpontosítsunk, és átéljük a maga teljességében; [/FONT]
    ● [FONT=Verdana, sans-serif]megtapasztaljuk a megvilágosodást – hiszen az egységtudatról nyert futó benyomások is képesek egész lényünket átformálni.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif][FONT=Verdana, sans-serif]Ha pedig mi magunk átéljük személyes életünkben a valódi boldogságot, az gyógyírt jelenthet egész világunk számára! [/FONT][/FONT]




    [FONT=Times New Roman, serif]Utánnyomások:[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Osho [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Intimitás[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Édesvíz Kiadó: 2012. 07.05.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]2490 Ft, 240 oldal, puhafedeles, 135x200 mm[/FONT]






    Te is félsz az intimitástól, mint mindenki más.
    Bizalmas viszonyra vágysz, de te nem mutatod meg magad.
    Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé, pedig mindketten vágynak rá. Ezért mindennapossá váltak a “cserbenhagyásos” kapcsolatok az olyan társadalmakban, mint a miénk, amely egyre inkább elfogadja az alkalmi szexet. Ugyanakkor egyre hangsúlyosabban van jelen az az általános érzés is, miszerint hiányzik a valódi intimitás. E nélkülözhetetlen értéknek kevés köze van a testi érintkezéshez, bár a szex kétségkívül egy lehetséges ajtó. Azonban sokkal fontosabb legmélyebb érzéseid és sebezhetőséged őszinte feltárása. A sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem feded fel őket. Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak, halálos fekéllyé fertőződhetnek. Ebben a gyengéd és szeretetteljes útmutatóban Osho lépésről lépésre bemutatja, mit tehetsz annak érdekében, hogy ezt megváltoztasd. Kiderül, mi teszi félelmetessé az intimitást, és hogyan győzheted le ezeket a félelmeket, hogyan erősítheted meg önmagadat és kapcsolataidat annyira, hogy bátran adj és örömmel fogadj őszinteséget és bizalmat.



    Szepes Mária
    Füveskönyv
    Édesvíz kiadó: 2012.07.10.
    2990 Ft, 280 oldal, kemény fedeles, védőborítós,125x200 mm
    ISBN: 9789635290321






    [h=2][FONT=Verdana, sans-serif]A régi füveskönyvek a kertben termesztett vagy vadon termő növények, gyógyfüvek hasznáról és káráról tájékoztattak, századokon át szerzett tapasztalatok alapján. Aztán a hasznos tanácsok lassan kiterjedtek a lélek, sőt általában a lét kisebb-nagyobb gondjaira is. A „mi a teendő” kérdésére adott hétköznapi példák, egyszerű válaszok, amelyek a testi és a lelki egészség megőrzését és visszanyerését segítették, lassan egyre egyénibbé, szubjektívabbá váltak, s egyre több gondolkodnivalót, valamint lelki táplálékot adtak az olvasónak. [/FONT][/h]

    [h=2][FONT=Verdana, sans-serif]Reméljük, hogy az új olvasók mellett Szepes Mária régi hívei is örömmel fedezik majd fel a [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]Füveskönyv[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]ben kedvenc gondolataikat, idézeteiket, netán éppen azt az egy-két ráébresztő megfogalmazást, amely annak idején sokat jelentett nekik. Emellett új összefüggésekre bukkanhatnak, új fénytörésben láthatnak ismertnek vélt tényeket, új értelmet találhatnak sokszor olvasott bölcsességekben, új nézőpontokat fedezhetnek fel, s talán még olyasmire is rálelhetnek, amit soha nem vettek észre korábban.[/FONT][/h]
     
    Aariella kedveli ezt.
  18. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Brené Brown


    Élj szívvel – lélekkel !
    Édesvíz Kiadó, 2012. Augusztus 07.
    2990 Ft. 196 oldal, keménytáblás
    Kategória : LÉLEKGYÓGYÁSZAT
    135x205 mm



    [FONT=Verdana, sans-serif]Ha szívvel-lélekkel igyekszünk élni, az nem olyan, mint amikor egy cél felé törekszünk. Inkább olyan, mintha egy csillag felé tartanánk az égen. Sosem érkezünk el hozzá igazán, azt azonban egyértelműen tudjuk, hogy jó irányba haladunk.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Nagyon sokan nem merjük megmutatni, kik is vagyunk valójában, mert tartunk mások véleményétől, ítéletétől, félünk, hogy nem vagyunk elég jók. Mit jelent az, hogy valaki önbecsüléssel közelít a dolgokhoz? Hogyan fogadhatjuk el tökéletlenségünket? Hogyan tehetünk szert mindarra, amire szükségünk van, és hogyan engedhetjük el mindazt, ami visszatart minket? Miért teszi lehetetlenné a valahová tartozást a beilleszkedés kényszere? Szerethetünk-e valakit úgy, hogy közben eláruljuk? Szerethetünk-e jobban másokat – például a párunkat és a gyermekeinket –, mint saját magunkat? Ha pedig megkerestük és beazonosítottuk az akadályokat, a szerző által nyújtott tíz „útjelző” segítségével eljuthatunk az önbecsüléssel élt életig. [/FONT]




    Utánnyomások:



    [FONT=Verdana, sans-serif]Deepak Chopra[/FONT]


    [FONT=Verdana, sans-serif]Az élet hét törvénye [/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]A teremtő gazdagság forrása[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Édesvíz Kiadó, 2012. Augusztus 09.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]2590 Ft, 136 oldal, kemény táblás[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Kategória: LÉLEKGYÓGYÁSZAT[/FONT]
    119x195mm




    [FONT=Verdana, sans-serif]A siker és a gazdagság nem feltétlenül kemény munka eredménye – sokkal inkább hét ezoterikus törvénynek köszönhető. Erről a hét törvényről és mindennapi életünkben történő alkalmazásukról szól a könyv. [/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]A sikernek sok arca van: az anyagi gazdagság csak az egyik összetevője. A jó egészséget, az erőt, az életkedvet, a kapcsolatok kiteljesítését, a teremtő szabadságot, az érzelmi és lelki kiegyensúlyozottságot, a jó közérzetet és a gondolatvilág békéjét is magában foglalja.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Ha megismerkedünk Chopra tanításaival, és elvégezzük a fejezetek végén található napi gyakorlatokat is, képesek leszünk erőlködés nélkül szert tenni a korlátlan bőségre, és minden törekvésünkben megtapasztaljuk a sikert.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Az élet hét törvényének mindegyike hatalmas erőt jelent, általuk önmagunk mesterévé válhatunk. A törvények egyben az élet szellemi irányelveit is képviselik, így életünket egyre tartalmasabbá teszik, örömtelivé és minden tekintetben bővelkedővé avatják.[/FONT]



    Ruediger Schache


    A Szívmágnes titkai
    Édesvíz Kiadó, 2012. Augusztus 14.
    3990 Ft, 208 oldal, keményfedeles
    Kategória : PÁRKAPCSOLAT
    140x180mm






    [FONT=Verdana, sans-serif]Az életben semmi sem történik véletlenül.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Minden azért történik, mert erő hat rá. Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre és amelyekre mindig is vágytunk.[/FONT]
    [FONT=Verdana, sans-serif]A [/FONT][FONT=Verdana, sans-serif]Szívmágnes titkai[/FONT][FONT=Verdana, sans-serif] lerántja a leplet a kisugárzás és a vonzás varázslatos erejéről, arról az erőről, amely mindenkiben hat, és meghatározza életünk alakulását. Ruediger Schache számos megtörtént esettel és gyakorlati tanácsokkal magyarázza el ennek a mindent átfogó tudásnak a lényegét, és beavatja olvasóit a szívmágnes tíz titkába, amelyek ősi felismerésen nyugszanak. Aki magáévá teszi ezeket a titkokat, újfajta tudatosságra tesz szert, és olyan embereket s így kapcsolatokat vonz magához, amilyenekre mindig is vágyott.[/FONT]
     
    Sieranevada és Aariella kedveli ezt.
  19. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    RHONDA BYRNE
    A VARÁZSLAT


    Édesvíz Kiadó
    Kategória: TUDATOS TEREMTÉS
    Eredeti nyelv: angol
    Eredeti cím: The Magic
    ISBN: 978 963 528 674 4
    160, puhakötés, 133x209 mm
    Ár: 2990 Ft
    Megjelenés: 2012-09-06


    Egy szó megváltoztat mindent
    Több mint húsz évszázadon keresztül egy szent irat félreértett szavai majdnem mindenkit megtévesztettek és összezavartak. A történelem során csak nagyon kevesen ismerték föl, hogy ezek a szavak egy rejtvény alkotórészei. Amint fölfeded a rejtélyt, egy új világ tárul a szemed elé.
    A Varázslatban Rhonda Byrne a világ elé tárja ezt az átalakító erejű tudást, majd egy 28 napos, varázslatos utazás során megtanítja, hogyan alkalmazd a mindennapjaidban.
    Nem számít, ki vagy, nem számít, hol vagy, nem számít, milyenek a jelenlegi körülményeid, A Varázslat meg fogja változtatni az egész életedet!
     
    zweite és Aariella kedveli ezt.
  20. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    [​IMG]
    [​IMG]

    Salinger Richárd
    OMYNO - A beavatás képlete

    (Omyno 2.rész)
    ár 3500 Ft
    355 oldal
    Várható megj:2012.10.04.


    Mi történik akkor, ha valaki keresztülmegy a beavatáson, és mi történik, ha nem? Egyáltalán mi az a beavatás?


    Az Omyno első részének hatalmas sikere után végre itt a második kötet, amelyben a szerző folytatja elkeseredett, nevettető és sokszor számára is meglepő eredményekkel járó kutatását. Teszi mindezt azért, hogy ráleljen az élet megoldó képletére.


    A rejtélyes Omyno-képlet sokakat foglalkoztat, és rengeteg kérdést vet föl. Mivel a regény egészen egyedi hangvételben közelít a misztikus témához, egyszerre képes megszólítani a tapasztaltabbakat, a keresőket és a kételkedőket.


    Bár a világ egyre nagyobb izgalommal várja a decemberi világvégét, a könyv gondolatisága mindenki számára világossá teszi, hogy ennyire egyszerűen nem fogjuk megúszni a dolgot.


    Az Omyno végtelen lehetőséget jelent mindenki számára. Omyno kódja pedig mindenkinek van, akár tudomást vesz róla akár nem.


    Salinger Richárd lenyűgöző regénye olyan emberekről szól, akik nem tudják, hogyan kellene a külső világot összeegyeztetniük a belsővel. A különböző próbálkozások rendkívül szórakoztató helyzetekbe sodorják a szereplőket, és miközben az olvasó nagyokat nevet, lassan keresztülutazik egy olyan világon, amelyet feltehetően mindig is szeretett volna megismerni.
    [​IMG]
    [​IMG]

    Ruediger Schache
    SZíVTANÁCSADÓ
    ÁR_ 3990 ft
    160 oldal
    Várható megj:2012.10.09.

    Szerelmi élete, kapcsolatai és párkapcsolatai a szívében rejlő erőket követik.


    Ha felismerte, hogy kapcsolatai nem véletlenül alakulnak úgy, ahogyan alakulnak, hanem meghatározott erők és mechanizmusok befolyásolják őket, felmerülhet önben a kérdés: Hogyan tudnám úgy megváltoztatni ezeket az erőket, hogy megtapasztalhassam a valódi szerelmet, az élet értelmét és a boldogságot?
    Ruediger Schache hét felismerésen keresztül vezeti el Önt ezekhez a rejtett erőkhöz. A felismerések világossággal töltik meg az életét, és segítik, hogy elengedje a régi és nem szeretett dolgokat, hogy meghallja szíve vallomását, s így megteremtse életében az igaz szeretet lehetőségét.


    Ruediger Schache immár világhírű bestsellerében, a Szívmágnesben a kapcsolatokban működő titkos belső törvényeket és mechanizmusokat fejtette ki. A Szívtanácsadó továbblép, hogy kiderítse, melyek azok a konkrét módszerek és változtatások, amelyektől hirtelen más emberek fognak vonzódni hozzánk, megváltoznak a kapcsolataink, és amelyekre munkahelyi környezetünk is érezhetően reagálni fog.
    Másokra gyakorolt hatásunkat nem csak belső vágyaink és álmaink határozzák meg, hanem a külső erők is, hiszen a „bent” és a „kint” soha nem választhatók el egymástól. Gyakran olyan dolgok is befolyásolják a kisugárzásunkat, amelyeknek nem vagyunk tudatában.
    A Szívtanácsadó hét felismeréssel segíti önt a boldog kapcsolatok és élet felé vezető úton. Tudatos és tiszta kisugárzással szívének legmélyebb vágyai is teljesülhetnek.

    [​IMG]
    [​IMG]

    Jan Chozen Bays
    Hogyan szelídítsünk meg egy vad elefántot?

    ár: 2990Ft
    228 oldal
    Várható megj:2012.10.16



    Pofonegyszerű éberségi gyakorlatok minden napra a tartalmasabb és vidámabb életért


    Buddha azt mondta, az elme megszelídítése olyan, mint amikor megszelídítünk egy vad, erdei elefántot. Egy vad elefántnak vad szokásai vannak. Ha ember közeledik hozzá, elrohan. Ha megrémül, támad. Akárcsak az elménk. Amikor veszélyt észlel, elfut a jelentől. Talán kellemes ábrándokhoz vagy az eljövendő bosszú gondolatához rohan, vagy egyszerűen lebénul. Rémületében dühöngeni kezd és másokra támad, vagy néma, de pusztító önkritikával önmaga ellen fordul.


    Az éber tudatosság az elme megszelídítésének hathatós eszköze. Buddha hangsúlyozta, hogy a vad elefántot meg kell kötni, miután foglyul ejtették és kivezették a dzsungelből. Elménk esetében a cölöp szerepét az a téma tölti be, amelyet az éberségi gyakorlat tárgyául választunk. Az olyan gyakorlatok, mint hogy vegyünk három mély lélegzetet, mielőtt felvesszük a telefont, hogy nap közben ellenőrizzük és egyenesítsük ki a tartásunkat, vagy például használjuk a másik kezünket fogmosáshoz, mint amelyiket szoktuk – nos, ezek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy kibillentsenek bennünket a megszokott napi rutinból, s így odafigyelve, tudatosan végezzük a dolgunkat.


    Buddha korában az elefántokat arra képezték ki, hogy csatákban vegyenek részt, engedelmeskedjenek a parancsszónak, és ne szökjenek el a háború zűrzavarában. Az éberségre nevelt elme ugyanilyen állhatatos marad a modern élet szélsebesen változó körülményei közepette. Ha egyszer megszelídítjük, higgadtan és szilárdan állunk a világ elkerülhetetlen nehézségeivel szemben. Nem szaladunk el a problémáink elől, hanem kihívásnak tekintjük őket, amelyek próbára teszik és megerősítik fizikai és szellemi szilárdságunkat.

    [​IMG]