Ezrek írták alá a felhívást, hogy adják el Montana államot Kanadának

Több mint kilencezer ember írta alá szerdáig azt a felhívást az interneten, amelynek célja, hogy az Egyesült Államok adja el Montana államot Kanadának ezermilliárd dollárért, és a pénzből törlessze az államadósságot.


„Túl sok az adósságunk, Montana meg úgyis hasznavehetetlen” – olvasható a múlt héten indított internetes petícióban, amely szerint a kanadaiakat úgy kellene rávenni az üzletre, hogy „azt mondjuk nekik, hogy ott vannak hódok, vagy valami”.

A támogatandó „ügy” mindössze ennyi, de az aláírók kommentjeikkel is igyekeznek kiemelni, hogy miért is lenne jó, ha Montana inkább Kanadához tartozna. Többen méltatják a helyi hódokat, azzal csábítják a montanaiakat, hogy akkor lenne egyetemes egészségügyi ellátásuk, Tim Hortons gyorséttermük és legálisan füvezhetnének. A montanaiak pedig azért támogatják a dolgot, mert Kanada egyszerűen a világ egyik legjobb helye.

„Így megspórolhatnám a Kanadába költözés költségeit” – írta egy aláíró. Egy másik szerint az Egyesült Államok a feje tetejére állt, az elnök pedig „ciki”. Több montanai azt emeli ki, hogy szeretne Kanadában élni, kanadai állampolgár lenni, és így ehhez el sem kellene költözniük. Kanadai aláírók szerint a montanaiak is jobban járnának Kanadával.

Olyanok is aláírták a petíciót, akik más államokban élnek, és saját lakóhelyüket is szívesen Kanadához csatolnák. Többen Idahót, Michigant, New Yorkot is Kanada részévé tennék, de volt, aki Texast is elcsatoltatná. Utóbbinál némi gyakorlati problémát jelenthet, hogy a többivel ellentétben jelenleg egyáltalán nem határos Kanadával.

Montana főleg természeti szépségekben gazdag. Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb területű állama, de csak valamivel több mint egymillió ember lakja.

upload_2019-2-21_8-21-5.jpeg
 
Jó pofa dolog, de nem hiszem hogy manapság ez működne.

Pár évvel ezelőt, nyári uborkaszezonban a populista Svájci Nép Párt (SVP) egyik politikusa felhozta azt a lehetőséget, hogy engedjék meg a határon túli tartományoknak Svájcba való beolvadását. Ha jönnének.:D
Az egész német nyelvü sajtó röhögőgörcsöt kapott. Ez csak addig tartott mig elárasztotta őket az olvasók pozitív reakciója.
A legnagyobb német politikai magazin, a "Der Spiegel" ki is számolta mit vesztenének ha például a nagyon gazdag Baden-Würtenberg svájchoz csatlakozna.

Az első világháború után az osztrák Voralberg népszavazással. (több mint 80 % igen) akart Svájcba beolvadni.
A dolog bel és külpolitikailg elég kínos volt a Svájciaknak.:)

Ha már ugysem lehet, én mint svájci inkább Olaszország felé terjeszkednék. Veltlin-t komálnám. Szép vidék és jó boruk van. Kis tenger se lenne rossz. :D
 
Utoljára módosítva:
Csatoljuk Magyarországot is Kanadához! :) Itt ez már virtuálisan részben meg is valósult.
*
No most nem tudom, sírjak-e? Avagy jót nevessek? Kinek kell egy olyan állam, ahol az emberek nem össze, de széthúznak? Nem állnak ki úgy, ahogyan kellene, a saját igazságaik mellett. Nem sorolom, de azért nem kellene minden békát, sőt egyetlen egy békát sem lenyelni, amit a fityesz lenyom a torkunkon.
Jelenlegi kormányunk szórja a pénzt két kézzel, amit nem loptak, nem lopnak el, azt talicskával tolják külhonba, s ha még marad, akkor azt elplakátolják...
Kinek kell az ilyen ország?
Be kell ismernem, mert itt is, ahol én élek nagyon sokan még mindig nem tanultak meg JÓL és FELELŐSSÉGGEL DOLGOZNI. Többen tartják a markukat a pénzért, de be vannak sértve, ha munkát kérek helyette. Méghozzá nem "gánya", de figyelmesen elvégzett, jó munkát.
Hááát, itt olvashatod Ridita, ezért van inkább sírni kedvem, mint nevetni...
Szégyenlem, bizony szégyenlem, többször, hogy olyan emberek közé tartozom, akikkel "összemosnak", mondván, én is ilyen, meg olyan vagyok.
Pedig nem.
Miért?
Mert megtanultam becsülettel dolgozni, ha szükség volt arra, akár több napon át is. Nem egyszer, de többször előfordult, hogy napi 1-2 óra pihenéssel, de megcsináltam a bevállalt, vagy rám osztott munkám. Tudtam, hogy számítanak rám, s elvégeztem a munkámat, s nem gányolva, de a tőlem telhető legjobb minőségben.
Aki nem veszi komolyan a munkáját, azon az emberen én átlépek.
Nem veszem komolyan, sőt kerülöm a társaságát.
 
Nem látok benne semmi realitást, viccnek jó maximum.
És Kanadában sem fonják kolbászból a keritést.
Viszont ez egyfajta jel, hogy Donnie hülyeségeit nem mindenki veszi be.
 
es viccnek sem jo !!
Montana a preri alatt van fel Alberta es fel Saskatchewan provinsok alatt
ez ugye az USA igen szegenyes allamainak egyike
a lakok biztosan udvozolnek az egeszsegugyunket leven az ingyenes ,szemben az amerikaival
ahol egy natha kura egyhavi fizetes ha nincs biztositasod
marpedig a csoro states-ekben a munkalehetoseg igencsak korlatozott
az elvandorlast pedig neheziti a beszed
mert egy montanai angol ugyhangzik NewYorkban mintha az asonyel allna a szajaban
A nincstelenek szeretnek osztozkodni:D
 
es viccnek sem jo !!
Montana a preri alatt van fel Alberta es fel Saskatchewan provinsok alatt
ez ugye az USA igen szegenyes allamainak egyike
a lakok biztosan udvozolnek az egeszsegugyunket leven az ingyenes ,szemben az amerikaival
ahol egy natha kura egyhavi fizetes ha nincs biztositasod
marpedig a csoro states-ekben a munkalehetoseg igencsak korlatozott
az elvandorlast pedig neheziti a beszed
mert egy montanai angol ugyhangzik NewYorkban mintha az asonyel allna a szajaban
Kanadának is megvan a maga baja, nincs szükség egy plussz államra.
Szerinted a munkanélkülieket ki fizetné?
Ez csak egy rossz vicc
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,971
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére