Ezt üzenik a külföldön élő magyarok

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Magyarországon egyre kevesebb a bevándorló – legalább is ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi felmérésből – ennek nyilván végtelenül örülnek azok, akik szerint a haza kizárólag az tisztavérű magyaroké. Az viszont már számukra is kevésbé jó hír, hogy nem csak a betelepülés szűnt meg – a kivándorlás is felgyorsult.

A Forbes friss kutatása szerint évtizedek óta nem hagyták el az országot annyian, mint az elmúlt néhány évben, a tendencia ráadásul erősödni látszik. És bár van, aki azt mondja erre is, “Kit érdekel, menjenek csak!”, az igazság az, hogy egy ország jóléte nagyban függ attól, hogy hányan lakják – ha pedig lassan eltűnik a friss munkavállaló generáció, óriási dominósor indul el, amely dönti magával az idősek nyugdíjait, a kis és nagy cégeket, és az oktatási rendszerünk jóhírét is. Meg még sok mindent.

A Díványon öten üzenünk Magyarországra külföldről – a saját sztorim mellett egy fiatal szociális munkás, egy családdal kiköltözött anyuka, egy diplomás majdnem-harmincas nő, és egy mesterdiplomájának megszerzésén dolgozó fiatal lány is elmesélik, ők miért léptek le.

“A hitemből nem tudok rezsit fizetni”
Évi azt vallja, sziociális munkásnak született, de – ahogy ő fogalmaz – úgy érezte, belőle a jóhiszeműséget és segítőkészséget húsz éven át „igyekezték kinevelni” ebben az országban. „De végül a jó győzött. Tudod, én ebben hiszek. Hogy a Jó mindig győz” – mondja.

5743752_be6776b1ae9abe92480b5df4b7c75d1f_wm.jpg

Fotó: Kokouu / Europress / Getty
Ez volt a mottója akkor is, mikor nekivágott a melónak az egyetem után. “Gyermek-és ifjúságvédelmi felelős lettem egy olyan iskolában, ahol a gyerekek, fiatal felnőttek többsége soha életükben nem tapasztalta meg, milyen szeretve lenni. Én próbáltam meglátni bennük a jót. Azt a jót, amiért nagyon mélyre kellett néznem a szemükben, de ott volt. Hittem, láttam, tapasztaltam, hogy ők nem rosszak” – mondja, és hozzáteszi: eszébe se jutott volna otthagyni a gyerekeket, de végül úgy érezte, nem volt más választása. Számára elköltözni Magyarországról azt jelentette: ott kell hagynia mindent, amiben addig hitt. “A hitemből nem tudtam kenyeret venni. A hitemből nem tudtam fizetni a rezsit, a gyógyszereimet, hogy olyan elit szórakozásra ne is gondoljak, mint mozi havonta egyszer. A nettó nyolcvanezres fizetésem nem fedezte a kiadásaimat” – mondja.

A huszonéves lány ma Angliában él, pincérnőként dolgozik, és szereti a munkáját, de tudja, hogy ez nem az ő élete: “Belecsöppentem egy olyan világba, ahol tökéletesen boldogulok, jól érzem magam, vannak barátaim, de elmondhatatlanul dühös vagyok. A hazámra, a kormányra, a politikára. Megfosztottak az otthonomtól, a családomtól, az életemtől. Megfosztottak álmaim munkájától. Küzdöttem én sokáig, de nem volt más választásom, el kellett jönnöm. És igen, ennek a dolognak van felelőse. És azt ugye tudjuk, hogy a felelősség nagy dolog, már a Róka is mondta a Kis Hercegnek.”

Évi hosszútávú terve, hogy megteremtsen egy biztos anyagi hátteret ahhoz, hogy újra szociális munkás legyen – ezúttal már Angliában. Magyarországnak pedig azt üzeni: “Nem foglak megreformálni, mert nem engeded.”

“Családdal már óvatosabban ugrálunk a világban”
Zsuzsi férjestül, kisgyerekestül költözött Németországba: “A férjem egyszerűen nem talált olyan munkát Magyarországon, amiből el tudott volna tartan egy kisgyereket és egy gyesen lévő feleséget." Rengeteg külföldre költöző magyarhoz hasonlóan náluk is a férj ment előre feltérképezni a terepet, majd mikor már megvolt az új otthon és a biztos munkahely, a család többi tagja is követte őket.

Az ő üzenetét azért érdemes megnézni, mert kevésbé a kiábrándultság, mint inkább praktikum oldaláról közelíti meg a külföldre költözés témáját. Egyik legfontosabb tippje: “Annyi pénz mindig legyen, hogy ha mégse jön be a dolog, legalább még haza lehessen repülni. Mert ott is lesznek pofonok. De hajrá, csináljátok!”


Lejátszás

Zsuzsi, Németország

“Ha nincsenek a szüleim, éhenhaltam volna”
Tímea szintén húszévesen költözött el Magyarországról az akkori párjával – ennek azonban már jó ideje. ”Hat évet éltünk Londonban – akkoriban leginkább a nyelvtanulás lehetősége motivált.” Mire azonban “felnőttek”, kíváncsiak lettek, hogyan boldogulnának otthon, így hazaköltöztek.

“Vettem egy kis garzont Esztergomban, és hitelt vettem fel a felújítására, meg egy kocsira.” A gond akkor kezdődött, miután a páros szakított, és a lány egyedülmaradt az – egyébként egyáltalán nem magas, de a fizetése háromnegyedét kitevő hitellel. “Két nyelvet beszélek, diplomás vagyok, de 80 000 forintott tudtam összeszedni havonta – ebből a hitelem hatvan volt. Másfél évet maradtam otthon – és ha nem segítenek a szüleim, éhen is haltam volna.”

Tímea két éve él Svájcban, és bár – ahogy ő mondja – ott sincs kolbászból a kerítés, de a fizetése bőven elég arra, hogy törlessze a magyarországi hitelét, és még arra is marad pénze, hogy az édesanyját támogassa. “Mindemellett Svájcban jobban élek, mint Magyarországon bármikor korábban – könnyen kifizetem az albérletemet, befizetem az adókat, és ami a legfontosabb: élem az életet!” A hazaköltözés tehát nincs tervben. “Néha eszembejut, hogy ó, de jó is lenne otthon, de tudom, hogy igazából egyáltalán nem lenne jó, mert sajnos az életkörülmények nem teszik lehetővé.

A lány Lausanne városából azt üzeni Magyarországnak: “Akik otthon vannak, azoknak azt tanácsolom: mindenképpen szerezzenek legalább egyszer tapasztalatot arról, milyen is az élet külföldön. Biztos vagyok benne, hogy nem fogják megbánni.

“A külföldön élő magyarok nagyon segítőkészek”
Enikő tanulni utazott külföldre – huszonkét évesen lediplomázott közgazdászként, és mindenképpen szeretett volna egy mesterdiplomát. Az otthoni felsőoktatás nem kínált kedvérevaló programot – így már egy éve Dániában él, ahol a kozmopolita közeget és a kultúrák keveredését szereti legjobban. Videóüzenetében azt javasolja: aki külföldre készül, vegye fel a kapcsolatot helyi magyar társaságokkal – mondjuk a Facebookon.


Lejátszás

Enikő 23éves Dániából

A lány egyébként imádja Magyarországot, Budapest a kedvenc városa az egész világon, ennek ellenére nem foglalkoztatja a hazaköltözés gondolata – ám abban biztos, hogy ha mégis úgy hozná az élet, nemzetközi diplomájával sokkal könnyebben találna neki való munkát.

“A boldogság nem helyrajzi kérdés”
Én magam 2009-ben, öt évvel ezelőtt költöztem külföldre – ebből egy évet Londonban, és négyet Tel Avivban töltöttem. Itt élünk ma is, az arab óvárosi részen, Jaffában, ahol a rengeteg muzulmán,keresztény, és zsidó mellett sok bohém művész lakik.

Abszolút otthon érzem magam – vallom ugyanis, hogy a nacionalizmus leginkább azok találmánya, akik ideologiát próbálnak találni mások kirekesztésére. Elsősorban a szerelem hozott Izraelbe – a férjem ugyanis Budapesten volt orvostanhallgató, ott találkoztunk hét évvel ezelőtt -, de azt hiszem, ha sosem találkozunk, sem maradtam volna örökké Magyarországon. Szeretem Magyarországot, Budapestet, az operettet, a paprikát, a városlgetet, meg a Lánchíd oroszlánjait, de mindez nem jelenti azt, hogy ne akarnék többet látni, nagyobbat tapasztalni a világból. Az életem úgy alakult, hogy szerencsével és persze munkával nagyjából huszonöt éves koromra összehoztam, amit beterveztem magamnak, és egyszerűen toporgásnak éreztem megmaradni a helyzetben, és belekényelmesedni a pozíciómba.

Nem tartom magam hazaárulónak, mert elsősorban embernek, másodsorban világpolgárnak vallom magam. Örülök annak, hogy Magyarországon születtem, szeretem magamban mindazt, amit a gyökereimtől kaptam, és soha eszembe nem jutna le-, vagy megtagadni, hogy budapesti srác vagyok. Azt sem tartom kizártnak, hogy egy napon – talán akkor már a családommal – azt mondjam: “Nézzük meg, milyen most Magyarországon!” – de nehéz elképzelni, hogy ez az elkövetkezendő néhány évben történjen meg. Sokmindent nehezen emésztek meg az otthoni események közül, és bár pontosan tudom, hogy egy országot soha nem határoz meg a parlamentje (ahogyan Izrael politikája sem jellemzi az összes izraelit), a következő néhány évtized során olyan helyen szeretnék élni, ahol legalább folyamatban van az azonos nemű párok gyermekvállásának, és a melegek házasságjogának ügye.

5743768_5acd0d355f867905527f03de0aee6302_wm.jpg

Fotó: Tom Merton / Europress / Getty
Magyarországnak azt üzenem, hogy bármi jó: lehet menni vagy maradni – csak megkeseredni ne kelljen. A boldogság alapvetően nem helyrajzi kérdés, de azért ha valaki egész életében arról álmodott, hogy tengerparton éljen, annak nem kell panelban megöregedni. Ami a munkalehetőséget illeti, én minden esetben és minden szakmában a szabadúszó pozícióra pályázom. Abban hiszek, hogy ha az ember maga épít fel egy rendszert, amibe évek hosszú során át gondosan energiát fektet, akkor sokkal stabilabban fog állni a lábán, mintha folyton egy cégtől, egy kormánytól, vagy egy felekezettől várja a megoldásokat.

images
 
P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
A "Az adók már uniós szintűek, csak éppen a fizetés maradt meg a Balkán szintjén" című Magyar ős eposz története.
Sokszor elhangzott már de arról sokkal kevesebb szó esik hogy mit lehet ez ellen tenni. Már úgy értem a lelépésen kívül.
 

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Javítsatok ki, ha tévedek, de emlékeim szerint a Gyurcsány nevű ürge mondta, hogy " el lehet menni".
Egy kivételével a megszólaltatottak is a szocialista kormány regnálása idején mentek ki. Ugye erről is az Orbán tehet?
 

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Melitta!
Koromnál fogva sok mindent megtapasztaltam már a szülőhazámban, hidd el van kellő rálátásom a témára. Az idézet pontos és valóban a Gyurcsány mondta.
Magyarország sosem volt tejjel mézzel folyó Kánaán, de amit a szocialisták és a magukat demokratának valló liberálisok tettek az országgal, az valójában már büntetőjogi kategória. A külföldre "kényszerült" (sic) magyarok zömmel ezen időszak alatt nem találtak rá boldogulásuk útjára idehaza.
Senkinek nincs joga ezért Őket kárhoztatni. Bátran nekivágtak és ezért minden elismerést megérdemelnek, különösen akkor, ha sikeresek lettek.
Akik semmire sem jutottak - vagy eleve nem is akartak dolgozni - azok rövid időn belül visszajöttek, és rögtön tartották a markukat a segélyért.
Természetesen itt is volt kivétel,
Akiknek nem volt a visszaútra pénzük azok neki sem vágtak.
A cikk azért született, (feltételezhetően) mert a baloldal minden lehetőséget megragad a, hogy a nyugati sajtóban a jelenlegi kormányt besározza.

Tudod olyan ez is (a belpolitikai helyzetre gondolok) mint a magyar film, csak az érti igazán aki itt él úgy 50-60 éve.

Legyen szép a napod.
Üdvözlettel: stencer
 
P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
Ha idezel akkor pontosan tedd, Csanyiank mondta. A cikk a kinti magyarokrol szol es nem Orban Cyurcsany vitarol.
Nincs vita, ez egy idézet volt Magyarország egykori elnökétől és ezzel egy kissé ironikus utalás arra hogy pontosan az történik amit kívántak.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Csupan az evszam es a cimzett nem stimmel a tobbirol meg amugy is Gyurcsany tehet.
MAr az sem erdekes hogy az utolso 3 ev alatt tobbszazezeren mentek el, mit is zavar ilyen aprosag.
Azert tobb milliard elment a csontvazak kereseseere es alig alig akadt bizonyitott,ott meg masok is erdekeltek.

Fobiad van stencer, mi nem vagyok se jobb se baloldaliak, es merget vehetsz ra semmilyen politikai oldal elkotelezettsegunk nincs. Fuggetlenek vagyunk es azok is maradunk.
 

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Csupan az evszam es a cimzett nem stimmel a tobbirol meg amugy is Gyurcsany tehet.
MAr az sem erdekes hogy az utolso 3 ev alatt tobbszazezeren mentek el, mit is zavar ilyen aprosag.
Azert tobb milliard elment a csontvazak kereseseere es alig alig akadt bizonyitott,ott meg masok is erdekeltek.

Fobiad van stencer, mi nem vagyok se jobb se baloldaliak, es merget vehetsz ra semmilyen politikai oldal elkotelezettsegunk nincs. Fuggetlenek vagyunk es azok is maradunk.
Kedves Melitta!
Amit fóbiának nevezel az nem több mint tapasztalat.
Ha úgy tetszik történelmi: nagyapám évekig volt szovjet fogságban, apámra lőttek 56-ban, a kulákozás és az erőszakos tsz-esítés töltötte ki a gyermekkoromat.
Tovább megyek. Rövid ideig megtudtak téveszteni, és egy darabig magam is a baloldal szekerét toltam (Mea culpa), így tudom hogyan működik belülről a rendszer.
A magyarok józan többsége azt mondja: soha többé!
Sajnálom, hogy a boldogulásukat kereső magyarokat szembe akarják fordítani az itthon maradottakkal.
Időnként nem árt a jobboldal érveit és híradásait is figyelembe venni.
Pártatlan vélemény nem létezik, csak érdektelenség.

További szép napot!
stencer
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Akkor rossz helyen allsz megint,mert keletfelol fujnak ismet a szellok.Lehet beleszoktal mar ahogy irod es most potolva lesz hianyerzeted.
Sajnos nem talaltam olyan cikket a jobboldalon ahol a kapitalizmust eltetnek es ertenek vagy gyakorolni akarjak ugy mint Canadaba.
 
Utoljára módosítva:

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor rossz helyen allsz megint,mert keletfelol fujnak ismet a szellok.Lehet beleszoktal mar ahogy irod es most potolva lesz hianyerzeted.
Sajnos nem taltam olyan cikket a jobboldalon ahol a kapitalizmust eltetnek es ertenek vagy gyakorolni akarjak ugy mint Canadaba.
Úgy látom semmit nem értesz. Kár.
 

verony 60

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy látom semmit nem értesz. Kár.
Kedves Melitta! Kedves Stencer!
A korról is beszéltél, hát én már jóval több, mint 60 éve itt élek és dolgoztam. Gyerekeim egyetemet, főiskolát végeztek. Több diplomával sajnos, csak külföldön tudnak érvényesülni! Vénségünkre itthon maradtunk ketten. Kettészakították az országot, családokat, barokat: divide et impera, „oszd meg és uralkodj” !
Rezsicsökkentés? - aki fával fűt mit kap? Nagyon sokan azt használnak földgáz helyett hagyományos fűtést.
Víz? ahol medencés lakás van, ott is él a "rezsicsökkentés?"
Gyógyszer: ha egy két gyermekes család gyermekei egyszerre betegek, nem tudják kiváltani a gyógyszert. Várólisták! Időpontok orvosi vizsgálatokra!
Szja: 16 % annak is aki minimálbért keres, és annak is aki több millát.
Használhatatlan több milliárdos beruházások, amiknek nincs felelőse. Rengeteg negatívumot tudnék sorolni, csak mivel nem asztalom a politika, így inkább itt be is fejezem, csupán azért írtam, mert sokan nem látják sem a fent leírtakat, sem a trafik, a felcsúti, a bankok, az újonnan beszereltetett -utólag kiderült használhatatlan pénztárgépek - stb "mutyiját" . Nem szeretnék negatív és kampányoló vitát, ezért részemről ezt a témát lezártnak is tekintem.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Ha idezel akkor pontosan tedd, Csanyiank mondta. A cikk a kinti magyarokrol szol es nem Orban Cyurcsany vitarol.

Ha ez egyáltalán politikus száján jött ki, akkor elég jól kereshetnek, ha ők még mindig itt vannak... (az összes politikusra értem) :D :D

Vajon megérjük-e azt amikor ők is megélhetési problémák miatt keresnek más utat? pl.: külföldön :D

(nah csak elmélkedtem, milyen lenne az élet politikusok nélkül :))
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mikor egy egy csalad dont arrol,hogy szukek a hatarok, a kivancsisag a megmeretettes a kihivas a kalandvagy stb okok miatt elindul a nagyvilagba az teljesen mas,mint mikor tomgesen mennek el az emberek. Ilyen esetben mindig a politika az ok, akar diktatorikus, szabadsag hiany vagy gazdasagpolitika szerepel az okok kozott.
Nagyon nehez a tobbseguknek a kezdeti idoszak ,majdnem biztos a 90% aki igen megszenvedi az elso idoszakot az uj orszagban.
Ezek a fiatalok megalljak a helyuket kint is, tehetsegesek szorgalmasak mi is sok sikert boldogsagot kivanunk nekik.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a baj, hogy ennek már semmi köze a kalandvágyhoz. Ez bizony a gazdaságpolitikának köszönhető. Nem csak a mostani kormányénak, hanem az összesnek az elmúlt 25 évben. Ahogy verony60 írta: kettészakították az országot, a családokat...
Én magam is számos apát ismerek, aki itt hagyva a családját, a gyerekeit, más országban kényszerül munkát vállalni, mert itthon egyszerűen nem tudja eltartani a családját. Két fizetésből sem tudnak megélni a családok. A nyomor elől menekülnek külföldre, onnan, ami Európa éléskamrája lehetne. :(
Nekünk valahogy mindig ilyen vezetők jutnak. És ez a mostani választás semmiben sem fog jobbat hozni, akárki is nyer. Ez pedig az emberekben azt az érzést erősíti, hogy úgysem tehetnek a jövőjük érdekében semmit, hát inkább elmennek innen máshová boldogulni. És őszintén szólva, én is elmennék, ha fiatalabb lennék.
 
Utoljára módosítva:
P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
Sajnos nem talaltam olyan cikket a jobboldalon ahol a kapitalizmust eltetnek es ertenek vagy gyakorolni akarjak ugy mint Canadaba.
De azért bírom a féligazságaidat melitta.
Te csak úgy be-be pottyantasz "ismeretterjesztő szándékkal" egy-egy ilyen cikket hogy Magyarországon terjed a fasizmus, egy-egy commentet hogy a jobboldalon senki nem érti a kapitalizmus és nem akarja gyakorolni úgy mint canadában, az egész hátterét, az okokat és okozatokat figyelmen kívül hagyod, hogy még inkább egy szélsőséges putrinak tűnjön magyarország, azt ha netán valaki ugyan ilyen stílusba "ismeretterjesztő szándékkal" cikket vagy adatot hozna le az Amerikai egyesült államokról akkor azt törlöd, befenyíted, kikéred magadnak, hiszen a Canadahun az semleges.
Ennek az egész pontos megfogalmazása az hogy itt vannak "bizonyos" emberek akik bármit mondhatnak, a többinek meg kuss vagy mehet máshova beszélgetni, de ugye itt senki sem szélsőséges.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A tenyeket cafold es ne szemelyeskedj ,mert nalatok nem ervek menten tortenik a tarsalgas hanem elobb utobb belekotsz valakibe.
Fasizmus talan nem erosodott? sajnos igen.
Az allamositas koszono viszonyban nincs a kapitalista piacgazdasaggal.
Amerikarol egy pozitiv cikk talalhato a magyar mediaban? nemigen.
Nem akarok tetszelegni az igazsag bajnoka szerepkorben,de tobbszor leirtam mi alapjan valogatunk hireket.
A Canadahun azoknak szol akiknek megfelel akik szivesen jonnek hozank, akik elfogadjak a mi iranyvonalunkat, akiknek kikapcsolodast tudunk nyujtani. Akiknek nem felel meg, akik nem ertenek egyet velunk annak millio egy profi szakosodott /poliitkai/weboldal all rendelkezesere.
Bizton allithatom a Canadahun nem szelsoseges, nem is volt az, es nem is lesz az.
 
P

Poem of Everyone's Soul

Vendég
A tenyeket cafold
Rendben.
A tények kedves melitta az hogy a világ országai más-más szinten kapitalisták.
Kapitalizmusnak van egy fokozott formája amit vadkapitalizmusként vagy keselyű kapitalizmusként is szoktak emlegetni, de ide tartozik a termelői hierarchia is aminek a tetején a nagyhatalmak ülnek úgy mint az észak amerikai kontinens vagy Kína, alul pedig az olyan országok mint Magyarország ahol a nagyok által módszeresen van tönkretéve a gazdaság és a fejlődés azért hogy piacot tudjanak biztosítani maguknak, hiszen aki nem termel, az jobb fogyasztó és importőr, magyarán piac lesz.

Említed hogy az államosítás köszönő viszonyban sincsen a kapitalista piacgazdasággal.
Nos így tényként közölném veled hogy Magyarországon privatizáltak szinte minden amit lehetett aminek pedig az lett a következménye hogy a külföldi érdekeltségek által megvásárolt gyárak egy-két év után szépen mind bezártak, teret adva a szintén külföldi érdekeltségek által kínált importnak.
Magyarország Európa egyik legfejlettebb mezőgazdasági országa volt, aztán privatizáció meg jó kis lobbi után valahogy eltűnt szinte minden és lett helyette penészes kínai fokhagyma, svéd tej meg görög dinnye, a magyar termelők meg bizonyos parkolókba borogathatták a termésüket mert annyit ért.

A tény kedves melitta az hogy rohadt könnyű egy olyan országból kritikát mondani ami 11. helyen áll a világranglistán GDP-ben.
A tény az hogy a Kanadai állampolgároknak fogalma sincsen arról hogy egyáltalán milyen problémákkal kell Magyarországnak szembenéznie, azért mert ezek a problémák náluk egyszerűen nem léteznek, és így a saját mércéjükhöz viszonyítva úgy néz ki mint hogy ha itt nálunk valami diktatórikus, anti-demokratikus és kommunista berendezkedés folyna, holott jószerint az ország csak azt próbálja nagy üggyel bajjal elkerülni, hogy a Magyar állampolgárok ne külföldi befektetők által megtűrt bérlők legyenek a saját hazájukba.

A tény az hogy a kivándorlás egy globális folyamat része, mert nem csak Magyarországról mennek ki emberek hanem minden honnan menekülnek a praimis csúcsa felé, amerikába, kanadába, németországba, angliába emberek a jobb jövő reményében.
Ennek pedig csak egy része a "hibás gazdasági politika" meg "az elmúlt 25 év kormányai" című történet.
A másik fele pont ott játszódik ahol te is élsz, azoknál a nagyhatalmaknál akiket nem lehet felül licitálni és akik piacot csinálnak maguknak akkor is ha az olyan kisebb országok mint a miénk, beledöglenek. Akkor legalább lehet bombákat meg fegyvereket exportálni, majd újraépíteni mindent. Nekik így is meg úgy is nyert ügyük van.
Ezek a tények kedves melitta.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
En ilyent soha nem irtam Mo-rol, es bizok benne elobb utobb jobb lesz a helyzet.
Igazabol nem kell a rendszervaltasig visszamenni mert azota eltelt majd egy emberolto, eleg ha az utolso par evet nezuk, es az a gazdasagpolitika vagy politika ami valamiert csak nem dolgozik, ha tomegesen mennek el az emberek.
Nem kritikat gyakoroltam,hisz Canada nagyon fejlett orszag semmilyen tekintetben nem osszehasonlithato ez a continensnyi orszag egy kis orszaggal aki ezer sebbol verzik. Pontosan azert is teszek fel olyan cikkeket ,amibol valami fogalma lehet a canadaiaknak mi minden gonddal problemaval kell Mo-nak megkuzdenie.
A kapitalizmus a piacgazdasag elteti. Midenki torekszik sajat uzletre hogy sajat maganak dolgozon es ne masnak es ne legyen "kizsakmanyolva" vagy ahogy irod bermunkas.
Amirol irsz abban egy bokeno van a kulfoldi erdekeltseg, kulfoldi befektetes tonkre tette a magyar gazdasagot...........miert is nem a magyar befektetok vasaroltak meg a gyarakat az uzemeket stb?Pl az Ikaruszt miert is csuktak be a magyar befektetovel egyutt es 3000 munkahely megszunt ez altal.....
HA nincs penz hiaba sovarog az ember millionyi penrol uzletrol gyar tulajdonrol, a penz nem a fan terem. Semmi akadalya a nagy multik reszese legyel mind fent vannak a tozsden es lehet vasarolni reszvenyeket.
Nagyon sok sikeres uzlet van ,nagyon sok sikeres ember Mo-n, de sokkal tobb kellene, sokkal jobban kellene tamogatni oket, akar a medianak, minden befektetest ami munkahelyet teremt fuggetlen attol, milyen nemzetisegu magyar vagy kulfoldi. A kozmunka az az adofizetok penzebol megy es nem termel profitot, nem segiti a gazdasagot, nem igazan nevezheto GDP termelesnek, fuggetlen attol valoban minden munka ertekes es hasznos valahol.

Ezek is tenyek kedves Poem.
 

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Vagyja a kalandot a majdnemcsunyatmondtam :)
Mi pont hogy nyugalmat szeretnenk a gyerekeinknek.
Kalandnak epp eleg volt, amennyit Magyarorszagon eltunk.
 

verony 60

Állandó Tag
Állandó Tag
Már nem akartam ehhez a témához hozzászólni, de egyszerűen nem tudom megállni. Választások előtt néhány nappal, aláírták az oroszokkal a hitelszerződést.
Ráadásul először az oroszok jelentették be, majd azután erősítette meg Lázár János!
http://nepszava.hu/cikk/1015714-megint-hazudtak-alairtak-a-paksi-hitelt

Milyen jó lesz, lehet emelni a rezsicsökkentést. Van aki 30 - 50 m2-t fűt hagyományos módszerrel 18 fokra, van aki több száz m2-t gázzal 24 -25 fokra!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére