Férfiak tesztelték, hogy milyen szülni

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
szules(210x140)(4).jpg

Két holland tévés kínzásnak nevezte a fájdalmat, amit a nőknek szülés közben kell elviselniük.



Csakúgy, mint három évvel korábban az ausztrál orvos, dr. Andrew Rochford, két holland tévés is vállalkozott arra, hogy kipróbálja, milyen érzés szülni. Míg Rochford azért vágott bele, hogy megtapasztalhassa, hogy érezte magát felesége, miközben három közös gyermeküket hozta világra, addig a két holland tévés, Dennis Storm és Valerio Zena bátorságpróbának szánta az akciót.


Miközben bevonultak saját, privát szülőszobájukba és a hátukon fekve, hasukra erősített elektromos elektródával várták az összehúzódásokat, még tréfálkoztak. Egyikük meg is kérdezte a segítségükre lévő ápolónőt, hogy szerinte üvölteni fognak-e a fájdalomtól, mire a nő igennel válaszolt.


Alig két óra telt el, és a férfiak már kérték a hagyományos fájdalomcsillapító eszközök nagy részét: kipróbálták a légzéstechnikát, a nevetőgázt, sőt, a kiabálást is, ám semmi sem segített. Így végül valamivel több mint két óra után feladták. Elődjük, Andrew Rochford ennél tovább bírta: ő három és fél óra után adta fel, amikor a fájások már 2 percenként jöttek és 1 percig tartottak.


Miközben a holland fiúk kínzásként aposztrofálták a szülési fájdalmakat, addig Andrew inkább meghajolt a nők fájdalomtűrő-képessége előtt és elismerte: a férfiak ehhez gyengék.
 

editke2004

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönjük a meghajlást, Andrew. Jogos.. Azért ez micsoda baromság! Soha nem fogják tudni szimulálni a szülést, ez a fájdalom belülről jön, elektromos elektróda..pff
vicces cikk:)
 

editke2004

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönjük a meghajlást, Andrew. Jogos.. Azért ez micsoda baromság! Soha nem fogják tudni szimulálni a szülést, ez a fájdalom belülről jön, elektromos elektróda. no és a tágulási szakasz? .pff
vicces cikk:)
 

drexi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a kínzás pejoratív értelmű ebben a kontextusban, az sem mellékes, hogy lélekemelő és katartikus, amit csak mi nők élhetünk át.
Drexi (két gyermekes édesanya)
 

editke2004

Állandó Tag
Állandó Tag
drexi;3680272 írta:
Szerintem a kínzás pejoratív értelmű ebben a kontextusban, az sem mellékes, hogy lélekemelő és katartikus, amit csak mi nők élhetünk át.
Drexi (két gyermekes édesanya)
Így igaz, ez a mi kiváltságunk..és ennél már csak az anyatejes táplálás a szebb élmény:p
 

ngb

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs annál szebb, felemelőbb érzés amikor az ember a kezében tarthatja saját gyermekeit a szülés után és mikor rá néz az maga a gyönyör :)
 

csikelszabokata

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos, ha a férfiakon múlna - anyukám szerint, aki 40 évig volt védőnő -, már kihalt volna az emberiség ;)
De azért lenne néhány javaslatom, akikkel mindenképp kipróbáltatnám ezt az érzést, hátha többre becsülné utána a nőket!
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!kiss
Nagyon érdekes cikk.
Ezzel kapcsolatbn nyum története jutott eszembe, mit nékik mesélt a szülést levezető orvos 60 évvel ezelőtt:
_Egy nő ment szülni már az ötödik gyekét. Az orvos javasolta, hogy kössék el a petevezetéket, hogy ne kelljen több gyereket világra hozni, de a férj azt mondta, hogy nem, mert nem is olyan nehéz szülni. Ez csak olyan, mint mikor a tyúk tojást tojik. Akkor az orvos javasolta, hogy szüljön ő is gyereket, legalább egyet. Ő lesz a világ csoda. A férfi beleegyezett. Hizlaló injekciókat kapott, és a kismamákkal terhességi tornán vett részt. Majd mikor le telt a 9 hónap, azt mondta az orvos neki, hogy mostmár be kell feküdnie a szülőszobába, el kell indítani a szülést. Langyos vízzel beöntést kapott, de parafadugóval bedugták a végbelét és nem tudott kijönni a bélsár. Annyira szenvedett, hogy már kiskított, mikor kilőtte a parafadugót. Az orvosnak volt egy kis majma, mindig ott téblábolt az orvos körül, így ráment a bélsár. A férfi azt hitte, hogy ő szülte meg. Felkiálltott, hogy Szőrös is vagy, fosos is vagy, de mégis csak az enyém vagy!_
Többet nem kellett szülnie a feleségének.
Anyum mesélte, hogy a varratoktól csak nehezen tudtak nevetni, de mindenki dőlt a nevetéstől.
Nekem nagyon tetszett akkor is a történet, de ez után a cikk után még jobban...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szerettel Erzsi.kiss
 

mezkri

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is minden férfinak előírnám, hogy részt vegyen ilyen szülési próbán, főleg a nőgyógyász doktoroknak!
 

Mani85

Állandó Tag
Állandó Tag
sok férfi nem gondolja mivel jár a szülés,be lehetne vezetni számukra ezt a lehetőséget,hogy megéljék a fájdalmat és a véleményük rögvest változna
 
Oldal tetejére