Tehát úgy válhatok istenivé, ha belül csendben maradok, üressé válok, és nem cselekszem semmit...
Láttam már ilyen zombikat, de nem volt bennük semmi isteni...
Egyébként mi az a nemcselekvés?
Szerintem két különböző nézőpontból látjuk a dolgokat, ezért értelmezünk félre egyes fogalmakat.
Az egyik nézőpont az ego nézőpontja, az emberiség túlnyomó többségére ez a nézőpont jellemző pillanatnyilag. Az életük középpontját az ego alkotja, ez írányítja és vezeti őket. Mi ez az ego? Mikor megszületünk még nincs jelen, a környezetünkkel való interakciók alakítják ki. Akkor maradunk életben, ha el tudunk kölünülni a bennünket körülvevő világtól és saját identitást alakítunk ki. Az elkülönülés első jele, amikor megjelenik az "enyém" átélése. Ez az alapvető birtoklási ösztön alkotja az ego alapját. Az enyém után következik a nekem, az én és a te fogalmának a megjelenése. Az ego tehát szétválaszt, elkülönit, "te-én, enyém-tied". Istenhez is ebből a mély, tudattalan birtoklási ösztönből közeledik: az én istenem, a mi istenünk stb., és istent csakis transzcendensként tudja elképzelni.
Ezek alkotják az ego vázát. Az egóhoz kapcsolódó identitást pedig a "Milyen vagyok?" kérdésre a környezetünkben elő emberektől kapott visszajelzések alakítják ki. Az ego tehát a társadalom terméke és csakis hamis választ tud adni arra a kérdésre, hogy "Ki vagyok én?". Ezek azért hamis válaszok, mert zömmel nem a saját tapasztalatainkból fakadnak, hanem másoktól kapott visszajelzésekből.
Az ego a gondolatokkal, az érzésekkel, a cselekdetekkel és az élményekkel való azonosulásunk.
Az ego másik alapösztöne a cselekvés, mindig csinál valamit, még amikor "meditál", akkor is cselekszik (koncentrál, el akar érni stb.)
Ezért nem tud mit kezdeni az üresség, a nemcselekvés fogalmakkal. Aki üressé válik, nem cselekszik, az zombivá válik a szemében, és ebből a szempontból igaza is lehet.
A másik nézőpont a Jelenlét, a Tanúság nézőpontja, amely most kezd nagyobb számban megjelenni világban. Ez az egós nézőpont meghaladását jelenti, az azon való tullépést.
Az egós nézőpont nem rossz, nem ellensége az egó az ilyen nézőpontot képviselő embernek, mert tudja azt, hogy nem az egó a lényének a valódi központja, így egyre kevésbé azonosul vele. Elkezdi keresni a valódi középpontot és elkezd fokozatosan ebből élni.
Nála még mind a két nézőpont létezik, mert a társadalomban él, így ha a munkáját végzi, más emberekkel találkozik akkor csakis az egos nézőpont felől tud közeledni hozzájuk. Ekkor azonban már nem azonosul az egóval (gondolataival, érzéseivel stb.). Amikor egyedül van, akkor a középpont felé fordul, meditál, vagy megpróbálja a jelenlétet behozni a hétköznapjaiba (persze egy idő után ez áthatja az emberekkel való kapcsolatát is). Ez egy folyamat, ami fokozatosan bontakozik ki az életében.
Ebből a nézőpontból szemlélve Isten csakis immanans lehet, aki a középpontot alkotja. Ha megtalálja ezt az immanens isteniséget, akkor az számára transzcendensé válik, ez az isteniség (Lét) áthatja az egész kozmoszt, az egész teremtést, mindennek ez a középpontja. Istenhez tehát csakis ezen az úton lehet, mert a transzcendens soha nem válhat immanensé, mert az teljesen ellentétes az egó természetével.
Ebből a nézőpontből a csend, az üresség a nemcselekvés teljesen más tartalommal telik meg, mert ez maga a Lét gazdagságát, az igazi tudást hozza el a személyhez. Neki egyre inkább ez alkotja az identitását, ez adja meg a választ a "Ki vagyok én kérdésére?"
Én vagyok, aki vagyok! A Lét, a Jelenlét, a Szemtanú vagyok, aki nemcselekvő, aki csak figyeli a formák táncát.
Lao Ce szerint a nemcselekvés lényege: "Önts ki lelkedből mindent, és azután maradj meg ott, ahol vagy."