Fű alatt államosítanák az MTA teljes ingó vagyonát

Nem ért véget a Magyar Tudományos Akadémia vesszőfutása a kutatóintézetei elvételével: egy a hvg.hu birtokába jutott levél szerint Palkovics László egykori jobbkeze, a kutatóintézet-hálózatot átvevő ELKH Titkárságának jelenlegi főtitkára nemrég arra utasította az intézetek főigazgatóit, hogy könyveljék át az eddig az MTA tulajdonába tartozó ingóságokat saját – vagyis végső soron állami – tulajdonba.

Több százezer tételről van szó a számítógépektől a laborberendezésig. Az összesen közel 70 milliárd forint értékű vagyont várhatóan nem adja önként az Akadémia, pláne, hogy a mostani lépés analógiájaként később akár az értékes ingatlanvagyonra is rámozdulhat az állam.

Meglepő levelet kaptak október végén az MTA egykori – az innovációs törvény nagy vihart kavart júliusi módosításával az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózat (ELKH) Titkársága alá terelt – kutatóintézetei az újonnan létrejött szervezet főtitkárától. A hvg.hu birtokába került levélben a Szigeti Ádám gyakorlatilag ugyanis azt kéri a tizenöt intézet igazgatójától és főigazgatójától, hogy mérlegeikben könyveljék szét az általuk használt ingó vagyont az Akadémiához tartozóktól: az előbbieket tüntessék fel sajátjukként, és csak azokra a tételekre kössenek vagyonhasználati szerződést az Akadémiával, amelyeket nem állami támogatásból, hanem az MTA köztestületi költségvetéséből szereztek be.

A leírt könyvelési metódus a gyakorlatban viszont nem más, mint színtiszta államosítás.
A kutatóintézetek MTA-tól elvételét kimondó, az érintettek közel egyévnyi tiltakozása ellenére áterőltetett nyári törvénymódosítás ugyanis – éppen azért, hogy az államosítás vádját elkerülje – nem vette el sem az ingó, sem az ingatlanvagyonát az Akadémiától, csak azt írta elő, hogy a kutatáshoz szükséges vagyonelemeket – vagyis az ahhoz felhasznált eszközöket és a berendezéseket – az MTA adja ingyenes használatba az új szervezethez tartozó korábbi egységei számára.

Az átadott eszközökről az intézetek szeptemberben tételes vagyonhasználati szerződéseket kötöttek azt MTA-val, amelyekben egyértelműen rögzítették, hogy a felsorolt, használatba adott ingóságok – a számítógépektől a bútorokon át teljes laborfelszereléseikig – a továbbiakban is az MTA tulajdonában maradnak.
A főtitkár kétoldalas, főként az akadémiai és az államháztartási törvényre hivatkozó levelében viszont azzal érvel, hogy az ELKH szeptember eleji felálltáig az MTA a tudományos kutatással kapcsolatos közfeladatát a kutatóhálózaton keresztül, a hálózatnak nyújtott költségvetési támogatás révén valósította meg, ezért az MTA költségvetéséből a kutatóhelyeknek továbbított támogatásból és az intézetek saját bevételeiből vásárolt ingóságok a kutatóhely saját vagyonának – vagyis végső soron állami tulajdonnak – minősülnek.

image.aspx

Az MTA-étól elkülönülő intézeti vagyonnal kapcsolatban nyár végén az ITM-et képviselő Gál és Társai Ügyvédi Iroda (Gál András Levente korábbi közigazgatási minisztériumi államtitkár irodája – a szerk.) próbált nyomást gyakorolni a főigazgatókra, és egy a törvényeket értelmező feljegyzésben arra hivatkozva próbálta eltántorítani őket az Akadémia tulajdonjogát elismerő vagyonhasználati szerződések aláírásától, hogy gyakorlatilag hűtlen kezelést követnek el, ha MTA-tulajdonként ismerik el a felsorolt – Gálék, vagyis az ITM szerint az intézetek vagyonát képező – ingóságokat. Az intézetvezetők végül is megkötötték a vagyonhasználati szerződéseket, de beleírattak velük egy záradékot, amely szerint az azokban foglaltakat 60 napig felülvizsgálhatják.

Az ELKH Titkárság és az MTA közötti viszonyra nézve beszédes az is, hogy az október végi levelet a főtitkár csak az intézetvezetőknek küldte el, az MTA vezetését Szigeti Ádám nem tájékoztatta a fű alatti államosításról, Lovász László elnök is csak a kétségbeesett főigazgatóktól értesült a szándékról.
Ez utóbbit a hvg.hu-nak az MTA is megerősítette, amikor Szigeti Ádám levele birtokában az intézmény, illetve az elnök, Lovász László reakcióját kértük a történtekre. Az Akadémia nevében néhány nap elteltével végül csak a sajtótitkárság válaszolt. Néhány soros levelükben emlékeztettek, hogy az MTA és az ELKHT elnökei 2019 szeptemberében szerződésben rögzítették a kutatóhálózat átadásának módját, és a törvény szerint kötelezően ingyenes használatba adandó, akadémiai tulajdonú vagyonelemek használatának elveit, és ugyanezen elvek alapján születtek meg a kutatóhelyekkel kötött vagyonhasználati megállapodások is.

Mivel a vagyonhasználat új értelmezésével kapcsolatban az ELKHT elnökétől az MTA-hoz hivatalos megkeresés, módosító indítvány nem érkezett, az Akadémia továbbra is a szerződésben rögzítettek szerint jár el.
– áll az MTA sajtótitkárságának szűkszavú de diplomatikus válaszában.

Az intézményben ugyanakkor, úgy tudjuk, nemcsak a konkrét ügy okoz riadalmat, hanem attól is tartanak, hogy az ingóságokhoz hasonló rejtett államosítás az MTA ingatlanait is utolérheti, és a későbbiekben az értékes akadémiai ingatlanvagyonra is ráteheti a kezét az állam.

Noha konkrét lépésről még nem határoztak, az Akadémia elnöksége információink szerint nem fogadja el az ELKHT-főtitkár jogi csűrés-csavarását, és adott esetben akár pert is kész indítani az MTA magántulajdonának tartott, összesen mintegy 70 milliárdosra saccolt ingó vagyon megtartásáért. Annak ellenére is, hogy a több százezer tételt érintő einstandolás csak papíron történne, hiszen a nyár végén használatba átadott eszközökkel és berendezésekkel a gyakorlatban az átalakítás előtt és az után is az intézetek kutatói dolgoztak-dolgoznak, öt év alatt pedig leamortizálódnának és nullára csökkenne az értékük.

Az MTA-nál viszont úgy látják: ha szimbolikus is, nem mondhatnak le önként csak úgy 70 milliárd forintnyi vagyonról. Pláne, azt könyveléstechnikailag sem lehetne csak úgy az Akadémia könyveiből eltüntetni.
Lovász László MTA-elnök augusztusban egyébként alkotmányjogi panaszt nyújtott be az innovációs törvény júliusi módosítása miatt, többek között azért, mert szerinte az sérti a tulajdonra vonatkozó alkotmányos előírásokat.

Illegitim főtitkár?
Nem egyértelmű, hogy a kutatóintézeti igazgatókkal az ELKH Titkársága nevében levelező Szigeti Ádámnak van-e joga egyáltalán utasításokat adni az igazgatóknak: Palkovics László egykori jobbkeze legalábbis vitatható módon nevezi magát a szervezet főtitkárának: a főtitkárt a nyár eleji törvénymódosítás szerint ugyanis nyilvános pályázati eljárás útján kell megválasztani, ilyet azonban nem írtak ki a szervezet szeptember 1-ji, hivatalos megalakulása óta, az egyetlen hivatalos tisztségviselő, aki pillanatnyilag eljárhatna az ELKH Titkársága nevében, az az elnök, Maróth Miklós.

A hiányosságot feltehetően a kormány is érzékelte, ezért az innovációs törvény szerdán benyújtott módosításával utólag legalizálná az ITM volt helyettes államtitkárának pozícióját: a javaslat szövege szerint a főtitkár és a főtitkárhelyettes pályázati úton történő megválasztásáig az ELKH Irányító Testülete által megbízott személy átmeneti jelleggel gyakorolja a főtitkár és a főtitkárhelyettes hatáskörét.

Bár az ELKH Titkárságának továbbra sincs működő honlapja, ahonnan a szervezettel kapcsolatos alapvető információkat, például az egyes tisztségviselők nevét meg lehetne ismerni, a főtitkár-helyettes információink szerint az innovációs miniszterhez szintén közel álló Lacsny Márton, aki még (felső)oktatási államtitkársága idején volt Palkovics László főtanácsadója az Emmiben, 2010 és 12 között pedig a közigazgatási és igazságügyi minisztériumban dolgozott, éppen abban az időszakban, amikor Gál András Levente a tárca közigazgatási államtitkára, majd kormánybiztosa volt. Gál ügyvédi irodájának az Átlátszó cikke szerint jelenleg két, összesen 41 milliós keretösszegű megbízása van az innovációs minisztériummal.

HVG
 
pontosan annyi mint az általad felhozott Simonka Györgynek vagy az ugyancsak általad felhozott RWE és a Mátrai Erőmű Rt. esetének.
Ezek segítségével világítottam meg a ner működését.
és mi is a büntetési tétel az inkriminált törvényszegésért? vagy nincs is büntetési tétel? és mi köze az egésznek az MTA államosításához?
Semmi.
Ez is csak azt mutatja be hogyan várjunk el jogkövető magatartást akkor amikor a LEGfelsőbb szinten sem tartják be .
 
most ez a Magyar Tudományos Akadémia nem az állam tulajdona, úgy szőröstül-bőröstül, akkor hogy lehet államosítani?

Mondjuk egy tank vagy egy kaszárnya nem az állam tulajdona, hanem valamelyik tábornoké?
-
Rossz a hasonlat. A tank nem a tábornoké de nem is a miniszterelnöké, vagy a kormányon levő párt tulajdona.
- A hadsereg minden további nélkül megkapja a működéséhez szükséges anyagiakat miért nem kapja meg az Akadémia?
- A hadsereg tevékenysége alá van rendelve a hadügyminisztériumnak, ök mondják meg ki ellen kell háboruzni
- A tudományos akadémia kvalitatív egy más intézmény, parancsra lőni sorkatonák is tudnak,
- A tudományos kutatás nem működik gombnyomásra, az nem pisztoly, vagy bomba
- Egy oktatás- vagy fejlesztési minisztérium ahogy láttuk sokszor egy tanulatlan hittanár felügyelete alatt van
- Ezek nem kompetensek kutatási irányok meghatározására, a szellem nem hagyja magát dirigálni.
-
Vannak privát és vannak államilag támogatott tudományos és művészeti akadémiák a világ valamennyi országában.
-
Privát pénzzel támogatót egyetemeket, ahogy látjuk, nem akar az Orbán kormány mert azokat nem tudja zsarolni.
-
- A Magyar Tudományos Akadémia természetesen a magyar nép tulajdona és nem a kormányé.
- Látjuk, tudjuk hova vezet ha ez a kormány valamire ráteszi a kezét, a legjobb példa erre a közmédiák kisajátítása.
- A tudományos akadémiától is azt várja el a kormány, hogy mint a közmédiák, az ö céljaikat szolgálják.
- Az magyar tudományos akadémiának 40 nobel díjas tagja volt, Orbán "támogatása" nélkül
- A leg természetesebb, hogy az akadémia tagjainak a munkahelye, a fizetése eleve biztosítva legyen állami pénzből
- Az egyházi építmények, a püspöki paloták, a kardinálisok, püspökök, papok fizetése, nyugdíja állami pénzből jön
- Anélkül, hogy az állam beleszólna a vallásos tanításokba, bár őszintén már ebben sem vagyok biztos, Orbán egy ajatollah
- Orbán egyik érve, hogy a tudományos akadémia a felfedezéseit külföldön szabadalmaztatja, neki és a barátainak nem jut belőle
 
-
Rossz a hasonlat. A tank nem a tábornoké de nem is a miniszterelnöké, vagy a kormányon levő párt tulajdona.
- A hadsereg minden további nélkül megkapja a működéséhez szükséges anyagiakat miért nem kapja meg az Akadémia?

eddig kaptak kb. 40 milliárdot évenként, csakhát nem valódi tudományos kutatásra, értelmes és jelentős tudományos munkára fordították az adófizetők milliárdjait... szóval nem produkáltak eredményt.

- A hadsereg tevékenysége alá van rendelve a hadügyminisztériumnak, ök mondják meg ki ellen kell háboruzni
- A tudományos akadémia kvalitatív egy más intézmény, parancsra lőni sorkatonák is tudnak,
- A tudományos kutatás nem működik gombnyomásra, az nem pisztoly, vagy bomba

aki fizet az elvár eredményeket a pénzéért, ez a világ már csak ilyen.

Privát pénzzel támogatót egyetemeket, ahogy látjuk, nem akar az Orbán kormány mert azokat nem tudja zsarolni.

miért, a Közép-európai Egyetem (CEU) nem egy privát egyetem, Soros György működteti és vígan működik Budapesten

- A Magyar Tudományos Akadémia természetesen a magyar nép tulajdona és nem a kormányé.

ez a "néptulajdon" már kiment a divatból (már csak Niedermüller nevezi MSZMP tagoknak a kollégáit)

- Orbán egyik érve, hogy a tudományos akadémia a felfedezéseit külföldön szabadalmaztatja, neki és a barátainak nem jut belőle
Ilyesmiről eddig még nem is hallottam, ez nekem is új. Mégis mik ezek a külföldre játszott szabadalmak?
 
Utoljára módosítva:
eddig kaptak kb. 40 milliárdot évenként, csakhát nem valódi tudományos kutatásra, értelmes és jelentős tudományos munkára fordították az adófizetők milliárdjait... szóval nem produkáltak eredményt.
-
- Neked fogalmad sincs hogy mire fordította az MTA, az állami támogatásokat
- pedig az MTA Titkárságának Gazdálkodási Adatai, ez alatt a cimszó alatt részletesen hozzáférhető.
- Ha a Fidesz-párt, vagy a Sport-szövetségek könyvelése ilyen nyitott lenne akkor nem lenne problémánk
-
aki fizet az elvár eredményeket a pénzéért, ez a világ már csak ilyen.
-
- Látszik, hogy életedben nem láttál egy egyetemet, egy kutatóintézetet belülről,
- fogalmad sincs hogyan dolgoznak tudományos intézmények.

- Egy mérnök megkapja a megrendelést, hogy építsen egy hidat.
- A mérnöknek időre szállítania kell, a hídnak működni kell ahogy a szerződésben áll.
- A kutatások eredményei nyitottak, ott egy hipotézis elvetése ugyan olyan értékű mint az igazolása.
- De ezt hiába magyarázom neked, egyszerűen hiányzik nálad hozzá az előképzettség.
- Hogyan akarod te megítélni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia jól dolgozik vagy sem?

miért, a Közép-európai Egyetem (CEU) nem egy privát egyetem, Soros György működteti és vígan működik Budapesten
-
- Kérlek ne játsszad a hülye gyereket. Az egyetem jelentős részét,
- pont azt ami a magyar diákok, a magyar tudomány, az ország hírnevét szolgálja lett elzavarva
- Az elzavart rész vissza fog jönni
- Orbán a számomra túl régóta bitorolja a hatalmat de a történelem számára csak egy tiszavirág

ez a "néptulajdon" már kiment a divatból (már csak Niedermüller nevezi MSZMP tagoknak a kollégáit)
-
- Igazad van, a "néptulajdon" egy elavult, nacionalizmust rasszizmust önmagában hordó szó.
- A Budai várban levő lakások társadalmi tulajdonban vannak csak "örökölhető joggal" vannak bérbe adva.

Ilyesmiről eddig még nem is hallottam, ez nekem is új. Mégis mik ezek a külföldre játszott szabadalmak?
-
- Itt is tájékozatlanságot árulsz el, nem "külföldre játszott" hanem külföldön szabadalmaztatott egyedülállóságról van szó.
- Ha az MTA Magyarországon szabadalmaztat valamit akkor az csak Magyarországon van védve lemásolás ellen.
- Ha egy nagy külföldi államban szabadalmaztatsz valamit akkor a jogaid nagyobb földrajzi területen van védve.
- Ugy látszik Orbán ügyvéd barátai, a leállított kötvény-állampolgárság miatt új jövedelmi forrást keresnek.
 
Ernoet csak kiegesziteni lehet, meg sok sok ervvel miert is fontos az MTA. Lovasz kivalo matematikus es barmely orszag orommel fogadna barmelyik kutatointezetebe. Nem beszelve hany fdele kutatasokat hoznak haza penzzel egyutt a magyar tudosok, es nem az ORban miatt vagy neki hanem az egyeni eredmenyek es temakra az MTA keretein belul.
Borzalmas nagy sotetseg honol ott ahol a tudomanyt egyetemeket kordaba akarja tartani a politika.

gup
nehogy azt gondold hogy van jogod megitelni az MTA tudosait, csak magadat jaratod le , hogy szajkozod az elmebeteg fonokodet, aki mosni fogja kezeit hogy beteg es ezert nem tud normalis
vezeto lenni.
Magyar betegsegben szenvedsz hogy minden ertelmes embert eluldoztok mint a tortenelem soran tobbszor.
Bukta lesz a vege de nem is kicsi elobb utobb.
 
Utoljára módosítva:
Hogy legyen valami pozitív is az MTA körül:
A Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete (Atomki) komoly áttörést érhetett el azzal, hogy egy második kísérlettel is sikerült megfigyelniük egy esetleges ötödik kölcsönhatásra utaló részecskét.
 
- Lehet, hogy a Paksi erőmű miatt nem jó ha egy független MTA atomkutatással foglalkozik? :rolleyes:
 
-
- Hogyan akarod te megítélni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia jól dolgozik vagy sem?

én sehogy, aki fizeti őket az értékeli az eredményeket, én csak esetleg megnézhetem a neten, hogy a kutatási rendszer kvalitásait mérő mutató, a legtöbbet hivatkozott- publikációknak az összes publikációhoz viszonyított száma – mekkora, de amint az EU kimutatásából kiderül, mélyen az átlag alatti.

2019.jpg

de gondolom vannak más mutatók is, például az elnyert pályázatok száma ...ha már gykorlati haszonról (pláne szabadalmakról, pedig az elmúlt évtizedben állítólag volt összesen három ) nem tudunk beszélni.

- És te tudni is véled milyen "ranglistát" tettél fel? :)
- Ha tudnád akkor megveregetnéd az MTA kutatóinak a vállát, hogy a semmiből is képesek várat építeni.

- Mit gondolsz miért idéznek többet a Svájci, Holland, Belga, Norvég, Dániai tudomány akadémiáktól?
- Mielőtt elárulom, egy pillantás tudományos akadémiák hordozóját illetően
- Az összes kiemelkedő akadémia, autonom, privát vagy önálló csak a magyar állami.
- Nézzük csak, hogyan lehetséges, hogy a pici Svájc és Hollandia vezeti a sort?

future-circular-collider.jpg

-
- Ez nem a Pancho-aréna körvonala, ezek itt részecskegyorsítók amit 22 ország épített
- Orbán szerint különböző etnikumok nem férnek meg egymással, na itt a világ minden etnikuma él és dolgozik ;)
- sidaqvo jól megjegyezte ebben benne van a magyar akadémikusok munkája is.

- En voltam már amerikai egyetemen aminek a költségvetése (egy egyetem) nagyobb volt mint a Kádári Magyarországé ;)
 
Nem ért véget a Magyar Tudományos Akadémia vesszőfutása a kutatóintézetei elvételével: egy a hvg.hu birtokába jutott levél szerint Palkovics László egykori jobbkeze, a kutatóintézet-hálózatot átvevő ELKH Titkárságának jelenlegi főtitkára nemrég arra utasította az intézetek főigazgatóit, hogy könyveljék át az eddig az MTA tulajdonába tartozó ingóságokat saját – vagyis végső soron állami – tulajdonba.

Több százezer tételről van szó a számítógépektől a laborberendezésig. Az összesen közel 70 milliárd forint értékű vagyont várhatóan nem adja önként az Akadémia, pláne, hogy a mostani lépés analógiájaként később akár az értékes ingatlanvagyonra is rámozdulhat az állam.

Meglepő levelet kaptak október végén az MTA egykori – az innovációs törvény nagy vihart kavart júliusi módosításával az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózat (ELKH) Titkársága alá terelt – kutatóintézetei az újonnan létrejött szervezet főtitkárától. A hvg.hu birtokába került levélben a Szigeti Ádám gyakorlatilag ugyanis azt kéri a tizenöt intézet igazgatójától és főigazgatójától, hogy mérlegeikben könyveljék szét az általuk használt ingó vagyont az Akadémiához tartozóktól: az előbbieket tüntessék fel sajátjukként, és csak azokra a tételekre kössenek vagyonhasználati szerződést az Akadémiával, amelyeket nem állami támogatásból, hanem az MTA köztestületi költségvetéséből szereztek be.

A leírt könyvelési metódus a gyakorlatban viszont nem más, mint színtiszta államosítás.
A kutatóintézetek MTA-tól elvételét kimondó, az érintettek közel egyévnyi tiltakozása ellenére áterőltetett nyári törvénymódosítás ugyanis – éppen azért, hogy az államosítás vádját elkerülje – nem vette el sem az ingó, sem az ingatlanvagyonát az Akadémiától, csak azt írta elő, hogy a kutatáshoz szükséges vagyonelemeket – vagyis az ahhoz felhasznált eszközöket és a berendezéseket – az MTA adja ingyenes használatba az új szervezethez tartozó korábbi egységei számára.

Az átadott eszközökről az intézetek szeptemberben tételes vagyonhasználati szerződéseket kötöttek azt MTA-val, amelyekben egyértelműen rögzítették, hogy a felsorolt, használatba adott ingóságok – a számítógépektől a bútorokon át teljes laborfelszereléseikig – a továbbiakban is az MTA tulajdonában maradnak.
A főtitkár kétoldalas, főként az akadémiai és az államháztartási törvényre hivatkozó levelében viszont azzal érvel, hogy az ELKH szeptember eleji felálltáig az MTA a tudományos kutatással kapcsolatos közfeladatát a kutatóhálózaton keresztül, a hálózatnak nyújtott költségvetési támogatás révén valósította meg, ezért az MTA költségvetéséből a kutatóhelyeknek továbbított támogatásból és az intézetek saját bevételeiből vásárolt ingóságok a kutatóhely saját vagyonának – vagyis végső soron állami tulajdonnak – minősülnek.

image.aspx

Az MTA-étól elkülönülő intézeti vagyonnal kapcsolatban nyár végén az ITM-et képviselő Gál és Társai Ügyvédi Iroda (Gál András Levente korábbi közigazgatási minisztériumi államtitkár irodája – a szerk.) próbált nyomást gyakorolni a főigazgatókra, és egy a törvényeket értelmező feljegyzésben arra hivatkozva próbálta eltántorítani őket az Akadémia tulajdonjogát elismerő vagyonhasználati szerződések aláírásától, hogy gyakorlatilag hűtlen kezelést követnek el, ha MTA-tulajdonként ismerik el a felsorolt – Gálék, vagyis az ITM szerint az intézetek vagyonát képező – ingóságokat. Az intézetvezetők végül is megkötötték a vagyonhasználati szerződéseket, de beleírattak velük egy záradékot, amely szerint az azokban foglaltakat 60 napig felülvizsgálhatják.

Az ELKH Titkárság és az MTA közötti viszonyra nézve beszédes az is, hogy az október végi levelet a főtitkár csak az intézetvezetőknek küldte el, az MTA vezetését Szigeti Ádám nem tájékoztatta a fű alatti államosításról, Lovász László elnök is csak a kétségbeesett főigazgatóktól értesült a szándékról.
Ez utóbbit a hvg.hu-nak az MTA is megerősítette, amikor Szigeti Ádám levele birtokában az intézmény, illetve az elnök, Lovász László reakcióját kértük a történtekre. Az Akadémia nevében néhány nap elteltével végül csak a sajtótitkárság válaszolt. Néhány soros levelükben emlékeztettek, hogy az MTA és az ELKHT elnökei 2019 szeptemberében szerződésben rögzítették a kutatóhálózat átadásának módját, és a törvény szerint kötelezően ingyenes használatba adandó, akadémiai tulajdonú vagyonelemek használatának elveit, és ugyanezen elvek alapján születtek meg a kutatóhelyekkel kötött vagyonhasználati megállapodások is.

Mivel a vagyonhasználat új értelmezésével kapcsolatban az ELKHT elnökétől az MTA-hoz hivatalos megkeresés, módosító indítvány nem érkezett, az Akadémia továbbra is a szerződésben rögzítettek szerint jár el.
– áll az MTA sajtótitkárságának szűkszavú de diplomatikus válaszában.

Az intézményben ugyanakkor, úgy tudjuk, nemcsak a konkrét ügy okoz riadalmat, hanem attól is tartanak, hogy az ingóságokhoz hasonló rejtett államosítás az MTA ingatlanait is utolérheti, és a későbbiekben az értékes akadémiai ingatlanvagyonra is ráteheti a kezét az állam.

Noha konkrét lépésről még nem határoztak, az Akadémia elnöksége információink szerint nem fogadja el az ELKHT-főtitkár jogi csűrés-csavarását, és adott esetben akár pert is kész indítani az MTA magántulajdonának tartott, összesen mintegy 70 milliárdosra saccolt ingó vagyon megtartásáért. Annak ellenére is, hogy a több százezer tételt érintő einstandolás csak papíron történne, hiszen a nyár végén használatba átadott eszközökkel és berendezésekkel a gyakorlatban az átalakítás előtt és az után is az intézetek kutatói dolgoztak-dolgoznak, öt év alatt pedig leamortizálódnának és nullára csökkenne az értékük.

Az MTA-nál viszont úgy látják: ha szimbolikus is, nem mondhatnak le önként csak úgy 70 milliárd forintnyi vagyonról. Pláne, azt könyveléstechnikailag sem lehetne csak úgy az Akadémia könyveiből eltüntetni.
Lovász László MTA-elnök augusztusban egyébként alkotmányjogi panaszt nyújtott be az innovációs törvény júliusi módosítása miatt, többek között azért, mert szerinte az sérti a tulajdonra vonatkozó alkotmányos előírásokat.

Illegitim főtitkár?
Nem egyértelmű, hogy a kutatóintézeti igazgatókkal az ELKH Titkársága nevében levelező Szigeti Ádámnak van-e joga egyáltalán utasításokat adni az igazgatóknak: Palkovics László egykori jobbkeze legalábbis vitatható módon nevezi magát a szervezet főtitkárának: a főtitkárt a nyár eleji törvénymódosítás szerint ugyanis nyilvános pályázati eljárás útján kell megválasztani, ilyet azonban nem írtak ki a szervezet szeptember 1-ji, hivatalos megalakulása óta, az egyetlen hivatalos tisztségviselő, aki pillanatnyilag eljárhatna az ELKH Titkársága nevében, az az elnök, Maróth Miklós.

A hiányosságot feltehetően a kormány is érzékelte, ezért az innovációs törvény szerdán benyújtott módosításával utólag legalizálná az ITM volt helyettes államtitkárának pozícióját: a javaslat szövege szerint a főtitkár és a főtitkárhelyettes pályázati úton történő megválasztásáig az ELKH Irányító Testülete által megbízott személy átmeneti jelleggel gyakorolja a főtitkár és a főtitkárhelyettes hatáskörét.

Bár az ELKH Titkárságának továbbra sincs működő honlapja, ahonnan a szervezettel kapcsolatos alapvető információkat, például az egyes tisztségviselők nevét meg lehetne ismerni, a főtitkár-helyettes információink szerint az innovációs miniszterhez szintén közel álló Lacsny Márton, aki még (felső)oktatási államtitkársága idején volt Palkovics László főtanácsadója az Emmiben, 2010 és 12 között pedig a közigazgatási és igazságügyi minisztériumban dolgozott, éppen abban az időszakban, amikor Gál András Levente a tárca közigazgatási államtitkára, majd kormánybiztosa volt. Gál ügyvédi irodájának az Átlátszó cikke szerint jelenleg két, összesen 41 milliós keretösszegű megbízása van az innovációs minisztériummal.

HVG
*
Vérlázító! Azokat az intézményeket "csonkolják", melyek előbbre vinnék -agyilag, szellemileg- az országot. Mindenre ráharapnak, mindent a "bendőjükbe tolnak". Mikor lesz a habzsi-dőzsinek vége?! Mikor?!
 
Én azt írtam, hogy "Széchenyi korában és később".
És persze, hogy nem nekünk, hanem az emberiségnek, a fejlődés érdekében kutatnak.
Csakhogy, abban a pillanatban, amikor egy, a kormány által kreált társaság akarja megmondani a kutatónak, hogy mit kutasson, akkor már nem nekünk, hanem egy irányított érdeknek kutatnak, Ez kb. olyan amikor az alkimistát az éppen aktuális uralkodó azzal a feladattal bízza meg, hogy bármilyen anyagból kizárólag az ő számára aranyat állítson elő.
A kettő között azért van árnyalatnyi különbség.

Pont erről beszélek.
 
Az én magánvagyonomat nem akarnák?Csak az MTA-t? Kicsi nem kell.Több a papírmunka mint a bevétel.
Az enyém kávéra se lenne elég nekik.
 
Ne adjál ötleteket.
Van házad...
És föld akinek van.
Már 5 éve volt panasz.A Hortobágyi Nemzeti Park-ból kiprivatizáltak földeket. Valaki azzal indított panaszt hogy az
Ő földjét meg államosították most 5 éve Mondván a nemzeti park része lesz.
Na ezt magyarázd meg a kétirányú mozgást.
A magánbirtok átjátszás lépcsője láncszeme lett a Nemzeti park. Úgy tűnik.
 
Mivel a kormánypárt van a hatalmon azt csinál amit akar az ellenőrzés meg a rokon kezében nem sok lehetőség maradt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,588
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére