F1: Hamiltont kifütyülte a magyar közönség

Elégedetten nyilatkozott az újabb mogyoródi rajtelsőség után Lewis Hamilton, a brit pilóta sikerét azonban a mogyoródi közönség már nem fogadta ekkora örömmel – kifütyülték. Így értékeltek a leggyorsabbak a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérője után.

Pályafutása 101. rajtelsőségét szerezte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton, aki így nyolcadjára indulhat majd az élről a mogyoródi versenypályán. A hétszeres világbajnokot a helyszínen tartózkodók mégis kifütyülték, nem vették ugyanis jó néven, hogy a brit a hajrában feltartotta riválisait azzal, hogy a pálya utolsó szakaszán az indokoltnál lassabban, alig 40 km/órás sebességgel haladt.

Hamilton ennek ellenére pozitívan értékelte szombati napját. „Lenyűgöző köröm volt, és lenyűgöző volt a csapatmunka is, ideértve Valtterit is. A gyárban is minden követ megmozgattak a srácok. Soha nem éreztem magam ennyire nagyszerűen, miközben kifütyülnek, nem bánom” – nyilatkozta a korábbi F1-es pilótának, Johnny Herbertnek.

„A lágy gumik nagyjából öt méteren át bírják az 1-es kanyarig, ezért meg is lepett, miért csak mi indulunk a közepeseken az első tízből” – szúrt oda a riválisoknak a gumistratégia szempontjából a Mercedes versenyzője. „Remélem, az időjárás mindenki számára megfelelő. Élvezzétek a napsütést, de legyetek óvatosak” – üzent zárásképpen a rajongóknak.

Kováts Olivér

hamilton.jpg
 
Ami vicces Hamilton véleménynyilvánításában, hogy korábban nem tett ilyet, pl. az arab országokkal kapcsolatban, ahol szintén vannak necces dolgok. A BLMes dolgot támogatta, bár személy szerint a BLM egy jó dolog felhasználása gonosz irányba. Hisz ha lecserléled a B betüt pl. németre, szinte egy az egyben náci hőbörgés számomra.
 
Ez így nem stimmel...

Frankfurter Allgemeine Zeitung:

Lewis Hamilton és az emberi jogok kérdése

„Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk”: A versenyző ragaszkodik ahhoz, hogy tiszteletben tartsák az emberi jogokat Bahreinben, míg a Forma -1 vezetősége elutasítja az aktivisták és politikusok követeléseit.

Ez így nem stimmel...

Lewis Hamilton tanulmányozta és értekezett is a pedofiltörvényről:
"A hétvégi futam előtt szeretném a támogatásomról biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye."

mifelénk az a mondás járja "Suszter, maradj a kaptafánál!" ... ne egy autóversenyző mondja meg a magyaroknak, hogyan neveljék a gyerekeiket, szerintem ezért adtak hangot a nemtetszésüknek az emberek.
 
Amit Lewis Hamilton mond az tobbszaz milliokhoz jutt el, amit Varga Judit mond az eljutt a fidesznyikoknak es jo ha 2 millio emberhez.
Ergo nem artana nagyon finoman kezelni a topon levo kulfoldieket mert a hirunket visszik a vilagba.
Mellesleg nem azt mondta hogy, hogy neveljek a magyarok a gyerekeiket.
 
Akkor úgy neveljétek a gyerekeiteket, hogy amikor a pedofilként nyilvántartott nevelőapa megerőszakolja a 11 éves nevelt lányát, a lány tudjon arról, hogy van segítség, csak el kell mondani mi történik vele!
Neveljétek igazmondásra a gyerekeitek, ha apukától teherbe esik ne azt hazudja, hogy valamelyik osztálytársától állapotos, meghurcolva ezzel egy ártatlan gyereket!
Igenis el kell nekik magyarázni kitől féljenek!
Ha a szomszéd srácról kiderül, hogy homoszexuális nem kell tőle rettegni, senkit sem fog megfertőzni, mint ahogy a lépcsőházban lakó leszbikus lány sem!
De a szomszéd utcában élő pedofil már veszélyes, el kell nekik mondani, senkivel még ismerőssel sem mehet el kölyökállatokat nézni, sütizni vagy fagyizni a cukrászdába, és azt is el kell nekik mondani, hogy szóljanak a szüleiknek egy felbukkanó rendőrnek ha ilyen ajánlatot kapnak valakitől!
 
Lewis Hamilton tanulmányozta és értekezett is a pedofiltörvényről:
"A hétvégi futam előtt szeretném a támogatásomról biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye."

mifelénk az a mondás járja "Suszter, maradj a kaptafánál!" ... ne egy autóversenyző mondja meg a magyaroknak, hogyan neveljék a gyerekeiket, szerintem ezért adtak hangot a nemtetszésüknek az emberek.
Nem a magyar gyereknevelést kritizálta. A "melegellenes törvényt" amit Szíjjártó is annak nevezett. Külföldi újságoknak van magyarországi tudósítójuk is.
(Te tanulmányoztad?)

Ez a kaptafa, süket duma. Még a leghalkabb kritikára is, jöjjön az kintről vagy bentről, hisztérikusan reagál a kormány.
Európa egy falu. Ha Ovi a Fideszével Magyarországból szigetet akar csinálni, zárja ki magát és az országot teljesen.
Miért nem mernek népszavazást kezdeményezni az EU-ban maradásáról?
 
Utoljára módosítva:
Azért a cím, és így az egész beszélgetés elég félrement...
Hamiltont a holland szurkolók fütyülték ki, mert az időmérőn feltartotta (lassan ment, hogy ne tudjon mért kört kezdeni a RB a Q3 végén) Verstappenéket... tényleg nem értem, miért kell a napi politikát belekeverni mindenbe. :/
 
Ez nem nagyon halványítja el a kormányőrök, szerintem üldözési mániával és gyülölködéssel átitatott reakcióját.
Varga Judit, Kovács Zoltán, Deutsch Tamás és Bayer Zsolt a nevesebbek közül.
 
Nem is erről van szó, hanem arról, hogy legalább itt próbáljuk meg a normalitást megtartani. Ne csináljunk egy olyan dologból teljesen más "hírt", mint ami történt. Az, hogy a FIDESZ 11 éve a gyülöletkeltésre és az emberek egymás ellen fordítására törekszik, még nem kellene, hogy alap legyen. A fütyülésnek semmi köze nem volt a nyilatkozatához, nem kell belekeverni, még akkor sem, ha az általad említett politikai celebitások azt nyilatkoznak, amit...
Az a szomorú, hogy ebben az országban erre lehet még mindíg építeni, és az emberek egy percet nem gondolkoznak. Volt valaha is bármilyen szexuális felvilágosítás az óvodákban, vagy az alsó tagozatban? Mert én nem emlékszem rá... Őszintén szólva még felsőben se igazán. Akkor most honnan jön (vagy másképpen: nem egy orbitálisan nagy baromság az), hogy majd a LMB...stb közösség ezt fogja csinálni, és jajjjuramistenmostmindenkiazleszmerthallróla? Akkor ezen logika mentén, ha egy híres ember bevallottan meleg, akkor aki őt kedveli mind meleg lesz? És ha nem, miért nem? Tiltsunk le minden ilyen embert (politikust, színészt, zenészt, sportolót...) a képernyőkről, sőt az internetről? Ugye azért aki gondolkodik egy kicsit viccesnek érzi ezt az egészet.
Ez nem szól másról, mint arról, hogy Orbán megint elterelje a figyelmet a FUNDAN-ról, a lehallgatásokról, az elszálló inflációról... meg hogy ellenségképet adjon a táborának.

De egy a lényeg - és az előző hozzászólásom is erre akart célozni - itt legalább ne dőljünk be ennek. A témák címei legyenek kicsit a valósághoz közelibbek, vagy legalább a leírásban legyen benne, hogy ténylegesen miről van szó. Hamiltont nem magyarok (vagy legalábbis nem abban az értelemben magyarok, hanem Verstappen szurkolói) fütyülték ki, és főleg nem a nyilatkozata miatt.
 
Ok :)
 
Nem is erről van szó, hanem arról, hogy legalább itt próbáljuk meg a normalitást megtartani. Ne csináljunk egy olyan dologból teljesen más "hírt", mint ami történt.miatt.
OK ... de mégis ki szólaltatja meg Hamiltont és a hozzá hasonlókat?

Valószínüleg nem olvasta a magyar pedofilellenes törvényt, és mégis szakértőként nyilatkozik a magyar kormányról:
"A hétvégi futam előtt szeretném a támogatásomról biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye."

Miféle LMBTQ ellenes törvényről beszél??? Ha már politikai szakértőnek képzeli magát, fogalma kellene legyen legalább a törvényalkotás menetéről, a törvényalkotás az országgyűlés dolga, a kormány csupán alkalmazza.
Szóval valakinek fel kellene világosítsa, hogy tulajdonképpen a magyarok választott képviselőivel van problémája.
 
Nem tisztem védeni. Nem is akarom. Igazából hülyeségről vitatkozni se.
Csak... ugye nem gondolod komolyan, hogy az a 133 bátor képviselője a kormánypártoknak, akik minden ellenzéki bizottságot bojkottálnak, nehogy akár csak lehetőség legyen bármit kivizsgálni, vagy bárkit meg lehessen hallgatni (hozzáteszem: ezért is kapják nem kevés fizetésüket ***szerk.: természetesen nem az akadályozásért kapják a fizetést, épp ellenkezőleg) egységesen mindíg, mindenben ugyan úgy gondolkodnak, semmi pártelnöki utasítás nincs az egységes szavazatok mögött... ez a törvény személyesen Orbán Viktor utasítására született meg úgy, ahogy megszületett. És igen, korlátozza az LMBTQ-közösséget, és igen, uszít ellenük. (Nem mellesleg pontosan tudták, hogy erre ugrani fognak, így lehet majd "Brüsszelezni".)
És nem, nem a magyarok választott képviselőivel van problémája, még akkor sem, ha Te ezt akarod láttatni. Mellesleg engem nem kérdezett meg - és gyanítom sokakat nem - a körzet OGY-képviselője, hogy mit gondolok erről. Feltételezem, ha külön petícióban kérnénk, hogy ne szavazza meg, akkor is megszavazná.

De tényleg befejezem, mert nincs értelme olyanról vitázni, ami nincs (értsd: álprobléma).
 
Az unalmas körözést kicsit feldobták ma.

Káoszba fulladt a rajt a Magyar Nagydíjon.
Hibázott a második kanyarban Valtteri Bottas, aki későn fékezett és nekiment Lando Norris kocsijának a Forma-1 mai versenyén. Bottas a versenyzőt rátolta Max Verstappenre és Sergio Pérezre, de kicsúszott Lance Stroll is.
Stroll, Bottas, Pérez, Leclerc kénytelen volt feladni a versenyt, a törmelékek miatt pedig szinte rögtön meg kellett szakítani a futamot. Norris autója is tönkrement, így ő sem folytathatta a versenyt.

Egyébként az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon nyerte meg a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjat. Ez az első győzelme.
 
OK ... de mégis ki szólaltatja meg Hamiltont és a hozzá hasonlókat?

Valószínüleg nem olvasta a magyar pedofilellenes törvényt, és mégis szakértőként nyilatkozik a magyar kormányról:
"A hétvégi futam előtt szeretném a támogatásomról biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye."

Miféle LMBTQ ellenes törvényről beszél??? Ha már politikai szakértőnek képzeli magát, fogalma kellene legyen legalább a törvényalkotás menetéről, a törvényalkotás az országgyűlés dolga, a kormány csupán alkalmazza.
Szóval valakinek fel kellene világosítsa, hogy tulajdonképpen a magyarok választott képviselőivel van problémája.
Miert gondoljak hogy nem olvassak es nem tudjak a Mo-i esemenyeket amivel az egesz vilagsajto fodlalkozik?
Az osszes vezeto news paper cimoldalon hozta le , csak az nem olvasta aki nem akarta. NYilatkoztak errol a torvenyrol vezeto nyugati politikusok is, amiket szinten lehozott tv radio ujsag es net.
MIert nem gondoljak hogy a nemzetkozi LMBTO lobby nem tesz meg mindent es ker meg mindenkit hogy szoljon erdekukbe?
Addig meg ilyen magyarazatot adnak a megmagyarazhatatlan torvenyekre , addig nem csak egy gyagyament handabandat vedenek, hanem az egesz orszagot jaratjak le.
Abban is biztos lehetnek, hogy a vilag az emberi jogok kivivott vivmanyaival nem fognak vissza fele lepkedni es a kirekesztest a megbelyegzest nem beszelve a hazugsagokat elfogadni .
A fidesz a Kaletka ugy miatt es a naponta csaladi dramak amit atel a gyerek semmilyen erkolcsi alapja nincs megbelyegezni embereket akiknek semmi bunuk nincs csak masok mint aki itelkezik.
Nagy baj van a demokraciaval , ha a pedofil torvenybe belekeverik a LMBTO kozosseget , de itt nincs megallas, sorba jonnek a mas emberi kozossegek , a lehallgatasok a diktatura lepesenkent tudatosan valositjak meg.
 
a törvényalkotás az országgyűlés dolga, a kormány csupán alkalmazza.
Ajjaj....
Mintha az elmúlt Kádár korszak újságjainak a vezér cikkeit olvasnám hallanám...
Megsúgom a kormány hozza a törvényeket míg az országgyűlés meg megszavazza.
Egy(1)párti rendszer működik.
Fiatal lehetsz hogy ez tetszik.
 
Aha, értem ... pontosan ezt állítja a #14 -es hozzászólásban gillka is. Akkor jövőre nem is kell menni szavazni? Elvégre diktatúrákat nem szavazással szoktak megdönteni.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Demeterné Nagy Erika wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm az újabb fordítást, izgatottan várom hogy mi lesz a következő :)
Szeretetleckék
Tánc Vers
Táncol a szívem!
Táncra Kért Isten!
Táncol a szívem a napsütésben!
Táncol a jóság, minden szívben!
Vedd észre a táncot ezer nevetésben!

Kertész Kata Keke
Szeretetleckék
Mit táplál a reakciód?
A szeretetet?
Kertész Kata Keke
Szeretetleckék
Szíved Bölcsője.
A magasabb szintű tudatosságban, érzékelni kezded az érzelmi biztonságodat. Az emberi éned, még meging, ha kellemetlen helyzetek adódnak, de nagyon gyorsan visszatérsz, szíved bölcsőjébe.
A megéledő belső szereteted akkor is tovább süt, mint nap, ha az elmédet, néha felhők borítják!

Statisztikák

Témák
36,806
Üzenet
4,477,627
Tagok
594,895
Legújabb tagunk
Andrea188
Oldal tetejére