F1: Hamiltont kifütyülte a magyar közönség

Elégedetten nyilatkozott az újabb mogyoródi rajtelsőség után Lewis Hamilton, a brit pilóta sikerét azonban a mogyoródi közönség már nem fogadta ekkora örömmel – kifütyülték. Így értékeltek a leggyorsabbak a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérője után.

Pályafutása 101. rajtelsőségét szerezte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton, aki így nyolcadjára indulhat majd az élről a mogyoródi versenypályán. A hétszeres világbajnokot a helyszínen tartózkodók mégis kifütyülték, nem vették ugyanis jó néven, hogy a brit a hajrában feltartotta riválisait azzal, hogy a pálya utolsó szakaszán az indokoltnál lassabban, alig 40 km/órás sebességgel haladt.

Hamilton ennek ellenére pozitívan értékelte szombati napját. „Lenyűgöző köröm volt, és lenyűgöző volt a csapatmunka is, ideértve Valtterit is. A gyárban is minden követ megmozgattak a srácok. Soha nem éreztem magam ennyire nagyszerűen, miközben kifütyülnek, nem bánom” – nyilatkozta a korábbi F1-es pilótának, Johnny Herbertnek.

„A lágy gumik nagyjából öt méteren át bírják az 1-es kanyarig, ezért meg is lepett, miért csak mi indulunk a közepeseken az első tízből” – szúrt oda a riválisoknak a gumistratégia szempontjából a Mercedes versenyzője. „Remélem, az időjárás mindenki számára megfelelő. Élvezzétek a napsütést, de legyetek óvatosak” – üzent zárásképpen a rajongóknak.

Kováts Olivér

hamilton.jpg
 
Egyet is érthetnék veled ha nem látnám hogy a magyar kormány által hozott törvények amikor akkora támadást kaptak és olyan értelmetlennek tűntek sajna aktuálissá váltak.
Azért tegyük hozzá már amelyik!
Ráadásul az utóbbi időkben inkább csak kormányrendeletek...
Nézzük a határkerítést most már az osztrákok a magyarokat hibáztassák a gyenge határőrizetért.....
Ám tegyék!
Bár nem értem, hogy a 20 milliárdért felhúzott kerítésen hogyan tudnak átjutni.
Mert vagy sz@r és akkor 20 Ft-ot sem ér, vagy átengedik őket és akkor jogos a kritika. Mindkét esetben pénzkidobás...
Vagy a migránsok befogadását..már Merkel is visszakozik.
Kozmetikázná politikai örökségét Angela Merkel. A távozó német kancellár különösen a 2015-ös bevándorláspolitikáját feledtetné, a kérdés a nyugati csapatok afganisztáni kivonulásával kapcsolatban került napirendre. Merkel ugyanis közölte: egy újabb menekülthullám esetén Németország nem nyithatja ki újra a határait.
Ha egyszer megtelt a körhinta és nincs több hely...
Arra akarok ezzel rávilágítani hogy most nincs ilyen nemváltási gyakorlat DE benne van a levegőben.
Szerinted hogy esne a szülőknek hogy a gyerek úgy jönne haza az oviból ..ANYA és szeretnék fiú lenne vagy lány...
Mivel már az unokáim is kinőttek az ovis korból, a kérdésed teoretikus.
De emlékszem, hogy a fiamat kifejezetten rosszul érintette, hogy az egyik lány a csoportból nem hívta meg az "ottalvósra". Hiába magyaráztuk, hogy ott csak lányok lesznek, nem értette. Ugyanakkor a TVC-n már basic programot írt, pedig még nem volt iskolás.
Tudom, létezik az akceleráció, de kötve hiszem, hogy a gyerekek fejlődése 30 év alatt annyira felgyorsult volna, hogy a nemiség fogalma már ovis korban meghatározóvá vált volna.
 
Azért tegyük hozzá már amelyik!
Ráadásul az utóbbi időkben inkább csak kormányrendeletek...

Ám tegyék!
Bár nem értem, hogy a 20 milliárdért felhúzott kerítésen hogyan tudnak átjutni.
Mert vagy sz@r és akkor 20 Ft-ot sem ér, vagy átengedik őket és akkor jogos a kritika. Mindkét esetben pénzkidobás...

Ha egyszer megtelt a körhinta és nincs több hely...

Mivel már az unokáim is kinőttek az ovis korból, a kérdésed teoretikus.
De emlékszem, hogy a fiamat kifejezetten rosszul érintette, hogy az egyik lány a csoportból nem hívta meg az "ottalvósra". Hiába magyaráztuk, hogy ott csak lányok lesznek, nem értette. Ugyanakkor a TVC-n már basic programot írt, pedig még nem volt iskolás.
Tudom, létezik az akceleráció, de kötve hiszem, hogy a gyerekek fejlődése 30 év alatt annyira felgyorsult volna, hogy a nemiség fogalma már ovis korban meghatározóvá vált volna.
Igen.
Amire célozni akartam az az hogy az ellenzéki politikusoknak nem kellene azonnal ráugrani az orbáni csontra.
Mert az hogy mi itt elvitatkozgatunk a témákról az rendben hisz nem oszt nem szoroz a saját véleményünk.
De, a politikusoknak elméletileg kicsit messzebbre kell ellátniuk ...
 
Azért a cím, és így az egész beszélgetés elég félrement...
Hamiltont a holland szurkolók fütyülték ki, mert az időmérőn feltartotta (lassan ment, hogy ne tudjon mért kört kezdeni a RB a Q3 végén) Verstappenéket... tényleg nem értem, miért kell a napi politikát belekeverni mindenbe. :/

Az ilyen "felütös" cimmel ellátott cikkeket hivják ugye úgy, hogy uszitás. Mindamellett szimplán hazugság. .Diplomatikusabban: a valóságtartalma közelit a nullához
 
Az ilyen "felütös" cimmel ellátott cikkeket hivják ugye úgy, hogy uszitás. Mindamellett szimplán hazugság. .Diplomatikusabban: a valóságtartalma közelit a nullához
Gondolom azzal tisztában vagy, hogy a feltett hírek címeit nem mi találjuk ki. Miért nem ott reklamálsz ahonnan származik, vagy annál akinek a nevét megtalálod a cikk végén?
 
H-111 írta:

Csak is azert jar ide, hogy allandoan kritizaljon. Igaz meg o egy cikket se irt amit megoszthattunk volna.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére