Falusi Mariann 50 év után találta meg Kanadában apukája testvérét

Titkon mindenki vágyik arra, hogy előkerüljön a világ másik végéről egy sosem látott rokon. Az énekesnőnek kétszer is lehetősége volt átélni ilyen filmbe illő találkozást.

Fél évszázaddal ezelőtt vesztették egymást szem elől. Az egyik testvér a tengerentúlra szökött, a másik a Szovjetunióba ment tanulni. Semmit sem tudtak egymásról, de Falusi Mariann és az édesanyja úgy döntött, ez nem maradhat így.

– Édesapám testvére kiment Kanadába, és eltűnt a szemünk elől – kezdi az énekesnő. – Lali bátya magának való ember volt, nem igazán tartotta a kapcsolatot az itthoniakkal. Aztán anyuci a Vöröskereszttel megkerestette. Felvettük vele a kapcsolatot, és ennek ő is nagyon örült. Amikor a Vöröskereszt megtalálta, azonnal vettem repülőjegyet, és mentünk ki hozzá. Aztán ő is eljött Magyarországra, az volt a legjobb. Apuci végighordozta minden olyan helyen, ahol fiatalkorukban jártak. Berhidáról származnak, végigjárták a Balaton-felvidéket, a Bakonyt, végül az egész országban egy nagy körtúrát tettek. Lali bátya megnézte Magyarországot, aztán visszament. Nagy családegyesítés volt, de sajnos mára már meghaltak mind a ketten.Azért az nagy boldogság, hogy sikerült még jó egészségben találkozniuk, élvezhették egy-más társaságát. Lali bátya is megismerhette testvére családját.

1572015_screen-shot-2018-06-29-at-145215.jpg

Falusi Mariann Kanadában talált rá apukája testvérére © Zsolnai Péter
– A háború után rögtön kiment Kanadába, amint kicsit tisztult a helyzet. Az én apukám is elment, de ő Leningrádba tanulni, ott végezte a „bányászegyetemet”. Az egyik erre, a másik arra. Nem biztos, hogy nem lett volna jobb fordítva – neveti el magát Mariann. – Neki nem lett családja, magányosan élt. Illetve nem teljesen, mert ott befogadta egy család, velük lakott, mint egy „nagybácsi”. Ennél többet nem tudunk róla, mert nem mesélt. Még élt egy pár évig, miután megtaláltuk, sőt túl is élte apukámat, de aztán sajnos ő is elment. Amikor rosszabbul lett, bekerült egy otthonba. Kint az ilyen hely elképesztően magas színvonalú. Anyucival kimentünk hozzá, meglátogattuk ott. Édesapám akkor sajnos már nem élt.
Mari imádta azt a pillanatot, amikor édesapja és a nagybátyja fél évszázad után először megpillantotta egymást.

– Az csodálatos volt! Kijött értünk a család a reptérre, vittek haza, és ott várt Lali bácsi. Mosolygós, kerek fejű, pont olyan, mint az apukám volt. Nagyon hasonlítottak egymásra. Olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Aztán velem is történt egy hasonló eset. Nem tudtam, hogy élnek még rokonaink, aztán egy teljesen véletlen munka kapcsán, előkerült a nagymamám családja. Amikor a Voca People itt járt, felkértek, hogy szerepeljek velük. Az egyik szervező lányt úgy hívták, hogy Kirchkeszner. Mondom, ismerôs ez a furcsa név. Akkor egy pillanat alatt kiderítettük, hogy a nagymamám testvére, az ő apukájának a testvére volt. Ezt az egészet megpróbáltuk felgöngyölíteni. Az apai nagymamám nagyon korán meghalt, még kicsi volt apukám is és Lali is. Ezért sokat jelentett, hogy kaptam a nagymamámról képet, és sok-sok történetet. Az apukám életében is volt nagy egymásra találás, és az én életemben is kerültek elő távoli rokonok. Ez csodálatos!
És csodálatos lesz szerdán este a Pa-Dö-Dő-musical is, aminek a pontos címe: Már ettek a kutyák? Mjuzikel a Pa-Dö-Dő harminc évéről. A helyszín a megszokott, a Vajdahunyadvára.

– Nagyon-nagyon sok számot eléneklünk, és közte a saját szavainkkal megfogalmazott dolgok derülnek ki – fogalmaz sejtelmesen Falusi Mariann. – Természetesen nem fogjuk túlbeszélni, de érdekes lesz. A legfontosabb, hogy meghívtunk mindenkit, aki valaha a Pa-Dö-Dővel szerepelt egy színpadon. Énekesek, zenészek, hetvenvalahány ember. Aki eljön, eljön, mulatunk!

borsomline
 
*
Ezek a találkozások az Életnek hatalmas ajándékai. Szívből örülök a közelgő koncertnek, kívánnék innét is mérhetetlenül hatalmas, fergeteges sikert. Jó egészséget, s minden, de minden jót a Pa-Dö-Dő minden tagjának, no meg mindazoknak, akik (én is) szeretjük őket!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bedyy wrote on lil9's profile.
Szia!
Köszönöm a Jayne Ann Krentz könyveket főleg az Arcana hiányzó részei tettek nagyon boldoggá. (Mikor fel le ugráltam kicsit furán néztek a gyerekek :D )
A fordítás is nagyon jó lett. Esetleg a jövőben játszódó Harmony könyveket nincs kedved fordítani? Elvileg a Opsidian Prey kapcsolódik az Arcanához mert egy Sweetwater a főszereplő meg kíváncsi lennék miként alakul a Rainshadow szigeti rezervátum sorsa.
V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.
Kedves Kollégák,

Tudna nekem valaki segíteni a 10-11 évesek méréséhez szükséges Meixner-féle olvasás felmérőlap/szöveg megküldésében?
Előre is köszönöm, Ildi
papapig wrote on Kolonel0708's profile.
Jókai Mór - Mire megvénülünk
A ZIP fájl nem létezik
Sziasztok.
Keresztszemes mintákat keresek: Utolsó vacsora és Egyiptomi minták.
Köszönöm a segítséget

Statisztikák

Témák
37,307
Üzenet
4,584,879
Tagok
601,471
Legújabb tagunk
mattomi
Oldal tetejére