FAZ: Orbán botrányt akart, megkapta, mennie kell a Néppártból!

FAZ: Orbán botrányt akart, megkapta, mennie kell a Néppártból!

  • Orbán Viktor a Juncker elleni támadással túlfeszítette a húrt, de a Néppárt továbbra is opportunista, mert hatalmi törekvéseihez szüksége van Strasbourgban a magyar képviselők szavazataira;
  • Az Európai Tanácsban egyre inkább az látszik, hogy a szükséges többség híján fektetik a Magyarország elleni jogállami eljárást, de ebben nagy felelőssége van a német kereszténypártoknak;
  • Európában újból kivirágzik az antiszemitizmus, amit igazol a Soros elleni rágalomhadjárat, valamint a formálódó Horthy-kultusz.
orban_ellenkampany.jpg



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A vezércikk azt latolgatja, vajon kiborul-e a bili a Juncker elleni magyar kampánnyal, hiszen sokan már jó ideje felvetik, mennyire van még helye a Fidesznek a Néppártban és erre most válaszolni kell. A „Nem illik” címmel megjelent írás szerint Orbán szívesen állítja be magát a Napnyugat rettenthetetlen megmentőjének. Ebben a szerepkörben olyan hírnevet szerzett magának, mint aki szívesen osztogat pofonokat és nagy ívben tesz a liberális értékekre. Retorikája gyakran nélkülöz mindenféle mértéket. Különösen begyében van a brüsszeli uniós apparátus és Soros. Az illiberális demokráciát prédikálja. Immár nem lehet kitérni a kérdés elől, hogy egy ilyen ember pártjának a kereszténydemokraták soraiba kell-e tartoznia.

Az új plakát leplezetlenül azzal vádolja Junckert és Sorost, hogy azok az illegális bevándorlást és a kötelező kvótákat pártolják. Lehet, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. A reakciók kemények: „alávaló”, „rágalom”, „hazugság”. Úgy néz ki, hogy vége a CDU, de még a CSU türelmének is. Orbán értésre adta, hogy szerinte nem jó helyen van a Néppártban. Azaz kudarcot vallott a kereszténydemokraták kísérlete, hogy a tagsággal zabolázzák meg. Neki botrány kell és most meg is kapja.

Három hónap múlva lesz az európai választás, amely sokak szerint döntőnek bizonyul majd, és amelyből a kemény jobboldal, illetve a jobboldali-populista tábor megerősödve kerül majd ki. Emiatt elképzelhető, hogy bizonytalan erőviszonyok alakulnak ki Strasbourgban. Nem lehet tudni azt sem, ki lesz a Bizottság új első embere. Ez némileg magyarázza a habozást és a taktikázást. Senki sem akarja Orbánt Salvini karjaiba taszítani, még nagyon is elevenek az emlékek arról, amikor a brit konzervatívok kivonultak a frakcióból. De a legtöbben még közülük is legalább olyan messzire voltak az magyar kormányfő által gyakorolt uszítástól, mint Makó Jeruzsálemtől.



Frankfurter Rundschau/AFP

frankfurter.jpg


A Juncker elleni támadással Orbán Viktor most aztán tényleg túlfeszítette a húrt, és ebből még Webernek is gondja lesz, ha el akarja nyerni a Bizottság elnöki tisztét. Merthogy Magyarország nem Európa mellett mozgósít a választások előtt, hanem inkább azzal vádolja az EU végrehajtó testületének vezetőjét, hogy az az illegális migrációt gerjeszti. Brüsszel már régen tengelyt akasztott a magyar politikussal, miután az botrányt keltett intézkedéseivel, hatalma bebetonozására. Az állam ellenségének tette meg Soros Györgyöt, amivel magára vonta az antiszemitizmus vádját.

Az EU sorozatban indította a szerződésszegési eljárásokat. Ha Magyarország elveszti ezeket a pereket, az vörös vonal lesz a Néppárt számára, mondja egy konzervatív bennfentes. De addig még évek telhetnek el. És pl. Daul most sem követelte, hogy távolítsák el a Fideszt az EPP-ből. De hát attól félnek a konzervatívok, hogy ha kihajítják a pártot, akkor Orbán összeáll Salvinival. Első pillantásra nem látszik nagy veszteségnek, ha a 12 magyar EP-képviselő kiválna a frakcióból. De a Bizottság elnökének megválasztásához a küldöttek több mint felének a voksa szükséges, ahhoz pedig Webernek meg kell szereznie még legalább két pártcsalád jóváhagyását. Egy brüsszeli elemző szerint azonban azzal, hogy most hallgat a bajor politikus, még kevésbé látszik legitimnek a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok számára. Vagyis nőnek egy alternatív jelölt esélyei.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


„Újabb szakítópróba” címmel a vezető konzervatív lap arról ír, hogy Orbán Viktor megint óriásplakátokkal provokálja Brüsszelt, ám ezúttal olyan messzire merészkedett, hogy azzal még az Néppártot is megoszthatja. Ezek a hadjáratok persze alapvetően belpolitikai megfontolásból születnek, ezt elárulta Birnbaum. De csak tavaly átszámítva csaknem 14 millió euróba kerültek – az adófizetők pénzéből, nem pedig a Fidesz pártkasszájából. A magyar fél a bizottsági cáfolat ellenére kitart állításai mellett. Juncker közben azt kérdezte, hogy neki kellene felállnia az asztaltól azért, mert ott olyasvalaki ül, aki nem tartja be a közös értékeket?

Az egyik svéd konzervatív EP-képviselő az ügy folyományaként levélben szólította fel Webert, a Néppárt frakcióvezetőjét, hogy március 6-ra tűzze napirendre a Fidesz kizárását. Merthogy amit Orbán művel, az olyan, hogy azt Le Pen vagy Putyin is megirigyelné. A frakcióból azt lehetett hallani, hogy a vezetésnek foglalkoznia kell a helyzettel. De hivatalosan még egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a magyarok eltávolítását. Hogy egy ilyen eljárás meginduljon, ahhoz legalább öt országból hét tagszervezet, vagy az EPP elnökségének ajánlása szükséges.

Messze nem csak a migráció miatt vannak súrlódások, noha a magyar fél folyamatosan arra hivatkozik, bármilyen bírálat is éri. Az EP bajosnak látja a jogállamiságot és itt van még a korrupció is, lásd Orbán vejének volt cégét. Egyébiránt vörös posztó a magyar miniszterelnök szemében Timmermans, aki az alapjogok betartásáért felel a Bizottságban, ráadásul ő a szociáldemokraták jelöltje Juncker utódjaként.



The Times

the_times_1.jpg


Az újság szerint a Bizottság hónapokon át csak nyelt, miután a magyar kormány sorozatosan keresztbe feküdt az EU törekvéseinek, és ez az elégedetlenség robbant ki nyíltan, amikor az új plakátkampányban Budapest – Soros mellett – immár Juncker is kipécézte magának. A Bizottság elnöke szócsatába keveredett a populista kormányfővel, akit azzal vádolnak, hogy összeesküvés elméletekkel házal az unió migrációs politikája kapcsán. Juncker még az is kijelentette, hogy a magyar vezető hazudik és felszólította az európai konzervatívokat, hogy szabaduljanak meg a Fidesztől. Kettejük viszonya az elmúlt öt évben romlott meg. Brüsszel jogállami eljárást indított Magyarország ellen, miután észlelte, hogy a hatalom elnémítja a sajtót, a bíróságokat és a civil társadalmat.



Politico

politico_1.jpg


A portál óv attól, hogy bárki túlértékelje az Orbán és Juncker közti összecsapás jelentőségét. Az mindenesetre tény, hogy itt az EPP egyik tagállamának kormányfője ment neki a pártcsalád által delegált bizottsági elnöknek, vagyis megint csak a konzervatívok ellen kampányol és ezzel eléggé világosan megválaszolja, mennyire tekinti még saját politikai otthonának a Néppártot. Azonban Daul, az elnök semmiféle komoly következményt nem vetett fel, bár megvédte Junckert és azt hangoztatta, hogy Magyarországnak nem Brüsszellel kellene hadakoznia. Ehelyett inkább rá kellene jönnie, hogy annak ő maga is része. Ezért azután a megtámadott maga jelentette ki, hogy a Fidesznek nincs helye a kereszténydemokraták között.

Az Általános Ügyek Tanácsában a magyarok azzal verték vissza Timmermans bírálatát, hogy ő a szociáldemokraták jelöltje a Bizottság élére. A jelentés hozzáteszi, hogy Magyarországnak nincs külön Európa-politikája, nálunk minden a politikáról szól. Egy diplomata közben arról számolt be, hogy Románia nem sok hajlandóságot tanúsít, mármint hogy túlzottan nyomja a magyar és a lengyel kormány ellen folyamatban lévő eljárást. Így azt sem lehet tudni, hogy mire készül az ügyben. Soros elnökként Bukarest mindenáron azon van, nehogy az a benyomás alakuljon ki, hogy a dolgok nem tisztán és átláthatóan zajlanak.



Der Standard

der_standard.jpg


A Juncker elleni támadás beárnyékolta a magyar államfő bécsi látogatását. A politikus elutasította, hogy bármit mondjon a kampányról, de azt azért jelezte, hogy szerinte összefüggés van a plakátok az EP-választás között. A házigazda Van der Bellen ugyanakkor kijelentette, hogy tarthatatlan a vád a Bizottság elnöke ellen. Közben az osztrák kereszténydemokraták strasbourgi frakcióvezetője megismételte javaslatát, miszerint függesszék fel a Fidesz néppárti tagságát. Karas örömét fejezte ki, hogy az EPP végre egyértelműen elítélte Orbán akcióját. Ám azt nehezményezi, hogy még mindig nem jutott előbbre Magyarország ellen indult jogállami eljárás. Egyben felszólította az összes pártcsaládot, hogy dolgozzák ki, mitévők legyenek a maguk „fekete bárányaival”.





Le Monde

le_monde.jpg


Az előírt többség híján nem sok eszköz van Magyarországgal és Lengyelországgal szemben azoknak az államoknak a kezében, amelyek ki akarják kényszeríteni a demokrácia tiszteletben tartását. Az Európai Ügyek Tanácsa ugyan rendszeresen foglalkozik a kérdéssel, de ezek az ülések lassanként belefulladnak a rutinba, a résztvevők ugyanazt a mantrát ismételgetik. Így történt ez kedden is, amikor a lengyel jogállam szerepelt a napirenden. A nagy kérdés az volt, hogy a soros elnök Románia kezdeményez-e hivatalos meghallgatást a testület jövő hónapban esedékes összejövetelén. Csak éppen nincs meg a négyötödös támogatás, hogy a miniszterek kimondják: súlyos veszély fenyegeti a lengyel demokráciát. Magyarország, a balti köztársaságok és más keleti tagoknak nemigen van kedvük ahhoz, hogy ujjal mutogassanak Varsóra. Földrajzi, történelmi szolidaritásból, vagy csak azért, mert hasonló esetben ők sem szeretnének a Bizottság célkeresztjébe kerülni.

A lengyelek azt követelik, hogy adják fel a 7-es paragrafust, a franciák és a németek azonban ragaszkodnak ahhoz, részben elvből, részben pedig azért, mert egy ilyen lépés rossz vért szülne a választások előtt három hónappal. Magyarország is szóba került kedden, de a tagok még haboznak, az Orbán-kormány pedig kétségbe vonja az EP által kezdeményezett eljárás jogosságát. Berlin és Párizs azon töri a fejét, hogy valahogy eléri a szükséges támogatást márciusra egy előzetes meghallgatáshoz. A javaslat mellé idáig rajtuk kívül csupán Hollandia, Belgium Finnország és Svédország állt oda. A hasztalan vita mutatja, milyen mértékben tehetetlen az EU a jogállammal szembeni támadások esetében.



Die Welt

die_welt.jpg


Teljesen mindegy, hogy a magyar demokrácia lebontását vagy a Putyinnal szembeni gyengeséget nézzük, az EU rettenetes állapotban van, 100 nappal a választások előtt, és ezért a túlságosan gyáva kancellár, valamint az önmagával foglalkozó Németország a felelős – hangsúlyozza az elemzés. Mint rámutat, az unió nem sok mindent tud érdemként felmutatni és ez jól magyarázza, hogy miért annyira csekély a lelkesedés iránta. A nagy kérdések továbbra is megoldatlanok, a kisebbek rendezésére pedig nem sok energiát fordítottak a tagállamok. Pedig a vezetők már jó egy évtizede tudhatják, hogy jönnek a migránsok. Ennek ellenére sem tudtak közös politikát kidolgozni. És miközben Trumppal a vámokról csatáznak, aközben Kína már rég elhatározta, hogy az információs technológiával uralma alá kívánja vonni a világot. Putyin pedig csak mérsékelten izgatja magát a szankciók miatt.

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy egyre több európai nem a megoldás, hanem a probléma részének tekinti az uniót. A fokozódó Európa-ellenesség láttán a német elit az orrát fintorgatja, de nem különbek a demokráciát tekintve elmaradt magyarok sem. Csak éppen Berlinben túl gyorsan a populistákat teszik felelőssé a mély árkokért. Ám ők összekeverik az okot az okozattal. Az Orbánok és Salvinik részben azért olyan sikeresek, mert sok szellemileg halott ötletük mellett pár dolgot pontosan látnak. Így azt, hogy az EU kudarcot vallott egy sor gond kapcsán, és hogy a legtöbb embert nem érdeklik a kis előrelépések részletei.

A helyzetet a németek politikai elitnek kendőzetlenül meg kellene vitatnia, még mielőtt túl késő volna a választások előtt. A berlini kormánynak vállalnia kellene az európai felelősséget. Merthogy a földrész azért gyenge, mivel Németország is gyenge. Utóbbi külön utakon jár, nem tartotta be az ígéreteit, vagy sokszor egyszerűen nincs kedve. Ennek a következményei leginkább az EU-n belül jelentkeznek. Bomlik le az értékközösség alapja, Magyarország és Lengyelország mind inkább megkérdőjelezi a jogállamiságot. Berlinnek kulcsszerepet kellene játszania abban, hogy rámutasson, hol húzódik a határ. Ehelyett a CDU-CSU engedi, hogy a Fidesz egyre-másra megússza a demokrácia felszámolását. Úgy hogy egy nap az unokák megkérdezhetik a németeket: miért adták fel könnyelműen Európát, amikor még meg lehetett volna menteni?



Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg


Rettenetesen termékeny a populisták által megművelt talaj, amelyből ismét kivirágzik a barna métely. Az erősödő antiszemitizmus folytán a zsidók jó pár országban immár nem érezhetik biztonságban magukat, de ez ellen a társadalmaknak testületileg meg kell mozdulniuk. Haladéktalanul. Mindenkit fel kell ráznia, ha német és osztrák túlélők arra figyelmeztetnek, hogy újfajta holokauszt következhet be. Eltolódtak ugyanis a határok, hogy mit lehet kimondani és elviselni. Egyes politikusok a jogot hajlítják a maguk kénye-kedve szerint, de a történelmet is átírják. Orbán Viktor a sok százezer zsidó deportálásáért felelős Horthyt dicsőíti. Magyarországon és Lengyelországban nacionalisták kormányoznak. Ausztriában az FPÖ részese a hatalomnak. A populisták keltik a nyugtalanságot, ezzel készítik elő a terepet a gonosz szellem visszatéréséhez. Az általuk felfokozott nemzeti „mi”-érzés kirekeszt másokat és utóbbiakat teszik felelőssé minden gondért. Nem számít, hogy azok tényleges vagy csak vélt bajok. A külföldiek, muzulmánok, zsidók tehetnek mindenről.

Trump a kisebbségek ellen uszít és elősegíti, hogy sokféle formában ismét felbukkanhasson a rasszizmus. Izraelben ha bírálják a kormányt, vagy a fegyveres erők fellépését a megszállt területeken, azt gyakran antiszemitizmusnak nyilvánítják. Ugyanakkor Netanjahu simán az ország barátainak minősít olyan politikusokat, mint Orbán. Sőt, csatlakozik a Soros elleni antiszemita hadjárathoz. Ez pont annyira téves, mint amikor a külügyminiszter kifejti, hogy a lengyelek már az anyatejjel magukba szívták a zsidóellenességet. De itt az idő, hogy a világ megálljt parancsoljon a szóbeli kirohanásoknak és a fizikai támadásoknak.



Die Welt

die_welt.jpg


A jobboldali újság jó hírnek tartja, hogy elmaradt a V4-ek és Netanhaju jeruzsálemi csúcstalálkozója. Az persze kedvező Európa szemszögéből, hogy a négyek szorosabban együtt kívánnak működni Izraellel, ám hogy lefújták a tanácskozást, az pontosan mutatja, hogy nem lehet elkendőzni a múltat, vannak azért határok. A fejlemény rácáfolt mindazokra, akik azt hitték, hogy az izraeli vezetés mindenképpen össze akar fogni az európai jobboldali populistákkal, ám e cél érdekében kész túllépni azok antiszemitizmusán és történelemhamisításán. A kapcsolatok alapja az, hogy a négyek Amerika- és Izrael-barátok és ily módon ellensúlyt képeznek sok nyugat-európai állammal szemben.

A különleges viszonyon az érintettek csak nyerhetnek. Izraelnek lesznek barátai az Európai Tanácsban és Parlamentben, a visegrádiak pedig felmentést kapnak az antiszemitizmus vádja alól. Ám arról most lemondott a varsói vezetés, miután Netanjahu és újdonsült külügyminisztere arra emlékeztetett, hogy lengyel összejátszott a németekkel a zsidók halomra gyilkolásában. Jeruzsálemben persze egyetlen politikus sem szándékozik a holokauszt felelősségét a nácikon kívül bárki másra hárítani. Sehol sem mentettek meg annyi zsidót, mint Lengyelországban. Ám a kétezer éves európai antiszemitizmus nem tűnt el 1945 után. Ezt bizonyítja a Soros elleni kampány is. Csak éppen a kontinens keleti részén mindenütt próbálják leplezni történelmük gusztustalan fejezeteit. Pl. Orbán szeretné rehabilitálni Horthyt. Vagyis további konfliktusok várhatóak Izrael és az európai jobboldali populisták között, amíg utóbbiak számára egyszerűbb felvenni a nacionalista gúnyát, mint a cionizmus oldalára állni. De ez jól is van így.



New York Times

new_york_times.jpg


Az amerikai elnök az osztrák kancelláron kívül jó barátságot ápol több már európai populista politikussal, így Orbán Viktorral, csak éppen elemzők nem látják a jelét annak, hogy bármiféle kézzelfogható eredményt ért volna el a washingtoni politika. Arról nem beszélve, hogy elmélyítette az ellentéteket a németekkel és a franciákkal. Azon felül, mint a Brookings Intézet egyik elemzője a lapnak nyilatkozva rámutatott: a múlt heti varsói konferencia brutálisan megmutatta, hogy az európai jobboldal felkarolása árt az USA érdekeinek és hitelességének.

Az értékelés annak kapcsán látott napvilágot, hogy Trump fogadta az osztrák kancellárt, amiben elsősorban az játszott szerepet, hogy az elnök is vonzódik a nacionalizmushoz és el van szánva, hogy lecsap a migrációra. Ráadásul Kurz a szélsőjobbal közösen kormányoz és ez még inkább vonzóvá teszi a házigazda szemében. Előbb négyszemközt ültek, majd a tárgyalásokba bevonták a tanácsadókat is, ami egy ilyen kis ország esetében szinte sosem szokott előfordulni. Az egyik fontos téma az USA és Európa közötti feszültség volt, a vendég felajánlotta, hogy közvetít a Fehér Ház és Merkel között. De az egész találkozó mögött leginkább az van, hogy az osztrák politikus az FPÖ-vel kötött szövetség miatt olyasmit képvisel, ami tetszik az elnöknek, miközben egyre élesebb a viszonya Európával.



Washington Post

washington_post_1.jpg


Az USA kezdeményezte a nemzetközi közel-keleti konferenciát Varsóban, ám annak nyomán kemény vita robbant ki Lengyelország és Izrael között a holokauszt miatt, úgy hogy most Washingtonnak közvetítenie kell. A varsói amerikai nagykövet felszólította az új izraeli külügyminisztert, hogy kérjen bocsánatot, miután az eredendő antiszemitizmussal vádolta meg a lengyeleket, az első nap, amikor hivatalba lépett. Azt Netanjahu is elismeri, hogy a politikus szavai szerencsétlenek voltak, bár Varsóból hazatérőben ő is arról beszélt, hogy „a” lengyelek kollaboráltak a nácikkal a háborúban. Washington szempontjából a gond az, hogy Lengyelország a tanácskozás megszervezésével nagy szolgálatot tett az Egyesült Államokkal, ám az most igen nehéz helyzetbe került a lengyel-izraeli viszály miatt.



New York Times

nyt.png


Az Európai Határvédelmi Ügynökség vezetője szerint szó sincs semmiféle égető válságról a migráció ügyében. Az azonban kétségtelen, hogy többen akarnak Afrikából eljutni Európába Marokkón, illetve Spanyolországon keresztül. Tavaly az érkezők száma több mint egynegyedével csökkent, összesen 150 ezren próbálkoztak meg az átkeléssel. Ezen belül 80 %-kal kevesebben vágtak neki a tengernek Líbia és Tunézia felől. Ezzel együtt a téma igen sokat ígérő a kelet-európai populisták részére. A magyar kormány olyan plakáthadjáratot kezdett, amely a bevándorlás bátorításával vádolja a Bizottságot.

A Frontex szerint a valóság az, hogy gyakorlatilag alig érkeznek menekültek Görögországba, viszont Nyugaton már 57 ezren kísérelték meg, hogy spanyol területre lépjenek, ami 160 %-os emelkedést jelent. Ám sokan közülük marokkóiak, tehát nem irakiak vagy afgánok. Továbbra is nagy számban jönnek viszont szírek és megugrott a menekülő törökök száma is. De ők javarészt Görögországot választják célpontként. Tavaly egyébként Európából csaknem 150 ezer embert zsuppoltak ki, mivel nem kaptak tartózkodási engedélyt.

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje
 
Köszönöm hogy megismételted az általam leírtakat.
Sosem baj ha többször szerepel ez a csúsztatás is.
Megismételhetem ismét de ettől még a hírterjesztő széttárta kezeit én nem tehetek róla csak hoztam az elhamarkodott hírt és ezel szelet vet de vihart aratott
És még Ő panaszkodott szélsőségesek behúzták napi politikába
Minek kellett elhamarkodottan hírt kapkodni?
"nem kellene pánikot kelteni.."
Íírtad és pánikot keltettél
Látod nem olvasod eléggé a Canadahun-t már szinte aznap írtam erről....
Akkor közlöm a legújabb híreket....
Gyorsan végigsöpört múlt héten a világsajtón, és mély ideológiai ellentéteket hozott felszínremindenhol az a francia módosítás, amely az iskolai dokumentumokban is elismerné „a családok sokféleségét”.

A módosító lényege az volt, hogy a hivatalos iratokon eltörölnék a gyerekért felelős személy nemére történő utalást:

ESZERINT A KORÁBBI APA ÉS ANYA MEGJELÖLÉST HIVATALOSAN A SZÜLŐ 1 ÉS SZÜLŐ 2 ELNEVEZÉS VÁLTANÁ FEL.

Közben Anne-Christine Lang, aki az eredeti tankötelezettségi javaslat kormánypárti jelentéstevője volt, benyújtott egy módosítást, amely kihúzná az ügy méregfogát. Lang azt javasolta a héten, hogy

A DOKUMENTUMOKON MINDKÉT SORBAN „APA/ANYA ÉS APA/ANYA" KIFEJEZÉS SZEREPELJEN, ÉS A SZÜLŐK MAGUK HÚZHATNÁK ALÁ, HOGY MINEK TEKINTIK MAGUKAT.
 
Utoljára módosítva:
Megismételhetem ismét de ettől még a hírterjesztő széttárta kezeit én nem tehetek róla csak hoztam az elhamarkodott hírt és ezel szelet vet de vihart aratott
És még Ő panaszkodott szélsőségesek behúzták napi politikába
Minek kellett elhamarkodottan hírt kapkodni?
"nem kellene pánikot kelteni.."
Íírtad és pánikot keltettél
Úgy látom nem vagy tisztában az idő rendi sorrenddel.
Amikor ez a hír megjelent a magyar sajtóban akkor közöltem itt is és mellé azt hogy mekkora csúsztatás az egész, hiszen a magyar médiák azonnal csámcsogtak a híren.
Itt semmi visszhangja nem volt...
Erre rá kb egy héttel jött itt egy szülő1.2 írás..na én arra válaszoltam azt amit TE bemásoltál.
Amiket én írtam az inkább bemutatta azt hogy a magyar politikai hírek hogyan manipulálják az olvasókat.
Vagyis te sem olvastad az első szinte még friss írásomat a témáról.
Csak ezt a másodikat ami már válasz volt.
Ebből vontál le téves következményeket.
Örülök hogy segíthettem.
 
Amikor ez a hír megjelent a magyar sajtóban akkor közöltem itt is és mellé azt hogy mekkora csúsztatás az egész, hiszen a magyar médiák azonnal csámcsogtak a híren.
Itt semmi visszhangja nem volt...
Erre rá kb egy héttel jött itt egy szülő1.2 írás..na én arra válaszoltam azt amit TE bemásoltál.Ebből vontál le téves következményeket.
Nem veszem az erőt most hogy ennek mind utána nézzek amit most írsz az időrendről.
Te magad dolgait egyszerűbb emlékezned
Inkább elhiszem így volt.
Ebben az esetben nem te terjesztetted a szelet vet hírt
Te cáfoltad. és így mindjárt más a lány fekvése
Így elnézést a tévedésemért!!
De Tamás is vagyok
Ezért keresd elő és add ide a legelső üzeneted linkjét ahol közölted és igazoltad mekkora csúsztatás
https://canadahun.com/temak/ide-fig...totta-orbán-viktort.59671/page-5#post-5406796

A 139 hozott ilyen szelet vet hírt És ráadásul a Pesti srácokról
Mondtam én neked hogy szélsőséges.Te konzervatívot mondtál
van szélső-konzervatív?
Nincs (tudtommal).
Van jobboldali!!
És van szélsőségesen jobboldali ez a szélsőjobbos.

Amúgy ha Fidesz jobboldali de tudjuk becsúszott a jobbik szélsőséges dolgaiba mikor kivette a vitorlájukból a szelet akkor Ő maga is átcsúszott enyhén.
Ezeket a fokozatokat kevesen értik
Főleg hogy a két évvel ezelőtti jobbik rengeteg szociáldemokrata elemet is tartalmazott.(vagy csak szociálist esetleg abból is a Nemzeti-szociálist?)
Ezzel körbeért a baloldalra, de nem a liberális oldalra
 
Utoljára módosítva:
valamilyen ellenörzés csak volt elvégre fizettek vagy 300.000 eurót amiért megengedték nekik, hogy letelepedjenek Magyarországon...
Az alábbira válaszoltad:
A 20.000 ellenőrizetlen kötvényesről nem is beszélve ...
Nem érti ha nem akarja:
A valamilyen ellenőrzés se volt
Szerinted volt
Tudod esetleg mi volt?: megszámolták annyi-e a pénz?
De gagamail arra értette nem volt nemzet-biztonsági kockázat ellenőrzés
 
a hírterjesztő széttárja kezét

Ez egy valós hír, ilyesmitől kell óvakodjunk, ezért fontos milyen vezetők kerülnek az Európai Parlamentbe. A módosító lényege az volt, hogy a hivatalos iratokon eltöröljék a gyerekért felelős személy nemére történő utalást és ez a hír végigsöpört a világsajtón nem csak magyarországon tartják félelmetesnek.

itt például a francia katolikus egyház véleményét olvashatod, hogy a parlament kísérletet tesz a család felbomlasztására:
http://www.paroissenotredamedelapla...-mere-declaration-de-mgr-bruno-feillet-120569
 
Utoljára módosítva:
De gagamail arra értette nem volt nemzet-biztonsági kockázat ellenőrzés
Elégséges volt a vizsgálat, elvégre milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek? Tehát ezután a beengedett 20.000 után hány halott maradt és az ötvenszer több, németek által beengedett közt hány terrorista volt, hány halott maradt?
Mióta megkapták a letelepedési engedélyt hány ellen indítottak terrorista volta miatt nemzetközi körözést, hányan ülnek börtönben, mekkora lehet a százalékos arány?
 
Utoljára módosítva:
Te sem válaszoltál - miért nem vált 150 év alatt muzulmánná az ország törökök által megszállt része?
.

Hadd válaszoljak erre én.
Azért nem lett muszlim az ország mert harcolt. Nem asszimilálódott, saját hagyományait, értékeit vallását őrizte
De nyugodtan megkérdezheted miért maradt fent a zsidóság.

És amit meg kellene érteni, mi nem csak tapasztalat nélkül beszélünk és félünk esetleg. Mi nem 100 milliós germán néptömeg vagyunk, tömbben, ami idegen hódítót Napoleont és Sztálint látta csak. A mi országunk heterogén, sok nemzetiségű ország volt egészen trianonig.

Az objektivitás kedvéért:nyilvánvalóan meglovagolják az idegentől való félelemet a politikusaink
Hozzátéve h nem alaptalanok ezek a félelmek és ha az Eu elképzeléseket követnénk, akkor a mi kis országunk az elsők közt tűnne el-lehet persze ezzel időt adva nagyobb nemzeteknek a felismeréshez-de rajtunk az nem segítene.
 
Hadd válaszoljak erre én.
Azért nem lett muszlim az ország mert harcolt. Nem asszimilálódott, saját hagyományait, értékeit vallását őrizte
De nyugodtan megkérdezheted miért maradt fent a zsidóság.

És amit meg kellene érteni, mi nem csak tapasztalat nélkül beszélünk és félünk esetleg. Mi nem 100 milliós germán néptömeg vagyunk, tömbben, ami idegen hódítót Napoleont és Sztálint látta csak. A mi országunk heterogén, sok nemzetiségű ország volt egészen trianonig.

Az objektivitás kedvéért:nyilvánvalóan meglovagolják az idegentől való félelemet a politikusaink
Hozzátéve h nem alaptalanok ezek a félelmek és ha az Eu elképzeléseket követnénk, akkor a mi kis országunk az elsők közt tűnne el-lehet persze ezzel időt adva nagyobb nemzeteknek a felismeréshez-de rajtunk az nem segítene.
Ezzel értek tökéletesen egyet - #131
A veszély mértéke más, mint, amit sugallnak.

Ráadásul ezzel is egyetértek:
"„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Kodály Zoltán
 
Nem tudom ez mennyire szatndekos, mennyire veletlen, de szerintem egy kicsit jellemzo!

Szidnak itt mindenkit aki nem tamogatja a tomeges migraciot, a szocialistakat, es sorolhatnank meg.
Eliteliitek a holokausztot - joggal! - az antiszemitizmust!

Rrengeteg hir kerul fel, Ernoe felhaborodik azon hogy fasiszta egyenruhakban flangaltak a kitores napjan a fovaros utcain, eliteltetek a roma holokausztot, itt ebben a topicban is szoba kerult a romak nem jo helyzete, szoval mindent ami tortent, es tortenik a vilagban.

A felett viszont elsiklik szinte mindenki, hogy ma van magyarorszagon a kommunizmus aldozatainak emleknapja.
Ok valahogy nem szamiitanak.
Mindenki szamit, a fekete zold a kek ember, a zsido, a cigany csak az a nehany millio ember nem, aki egy embertelen rendszer jovoltabol meghalt, eluldoztetett az orszagbol, vagy egyszeruen csak masodrendu allampolgarnak szamitott!

Fura ez a demokracia, es a humanum vedelmezoitol!
 
Nem tudom ez mennyire szatndekos, mennyire veletlen, de szerintem egy kicsit jellemzo!

Szidnak itt mindenkit aki nem tamogatja a tomeges migraciot, a szocialistakat, es sorolhatnank meg.
Eliteliitek a holokausztot - joggal! - az antiszemitizmust!

Rrengeteg hir kerul fel, Ernoe felhaborodik azon hogy fasiszta egyenruhakban flangaltak a kitores napjan a fovaros utcain, eliteltetek a roma holokausztot, itt ebben a topicban is szoba kerult a romak nem jo helyzete, szoval mindent ami tortent, es tortenik a vilagban.

A felett viszont elsiklik szinte mindenki, hogy ma van magyarorszagon a kommunizmus aldozatainak emleknapja.
Ok valahogy nem szamiitanak.
Mindenki szamit, a fekete zold a kek ember, a zsido, a cigany csak az a nehany millio ember nem, aki egy embertelen rendszer jovoltabol meghalt, eluldoztetett az orszagbol, vagy egyszeruen csak masodrendu allampolgarnak szamitott!

Fura ez a demokracia, es a humanum vedelmezoitol!
Tudom, nem fog tetszeni a véleményem, sőt, biztosan mérges is leszel, de én majd akkor emlékezem erről a napról, ha megemlékszik - rendszeresen - a világ a feudalizmus áldozatairól és a katolikus egyház áldozatairól, valamint, ha lesz a keresztény egyházak áldozatainak emléknapja is.
Több százezer (és gyanítom, alábecsültem) ember haláláért, megkínzatásáért felelősek az akkori vezetők. Felelősek a tudományok különböző területeinek, a tudományok kutatóinak bebörtönzéséért, haláláért, valamint a művészet különböző ágainak felszámolásáért, a merevség, a bigottság terjesztéséért.
De írhattam volna a kapitalizmus áldozatairól is. Vannak bőven halottak is, sebesültek is, megnyomorítottak is.

Egyébként minden emberi elme által kitalált eszme terjesztése más emberek halálával járt és jár. Ez nagyon szomorú.

S nekem olyan félelmem van, hogy újra effelé megyünk.
 
Tudom, nem fog tetszeni a véleményem, sőt, biztosan mérges is leszel, de én majd akkor emlékezem erről a napról, ha megemlékszik - rendszeresen - a világ a feudalizmus áldozatairól és a katolikus egyház áldozatairól, valamint, ha lesz a keresztény egyházak áldozatainak emléknapja is.
Több százezer (és gyanítom, alábecsültem) ember haláláért, megkínzatásáért felelősek az akkori vezetők. Felelősek a tudományok különböző területeinek, a tudományok kutatóinak bebörtönzéséért, haláláért, valamint a művészet különböző ágainak felszámolásáért, a merevség, a bigottság terjesztéséért.
De írhattam volna a kapitalizmus áldozatairól is. Vannak bőven halottak is, sebesültek is, megnyomorítottak is.

Egyébként minden emberi elme által kitalált eszme terjesztése más emberek halálával járt és jár. Ez nagyon szomorú.

S nekem olyan félelmem van, hogy újra effelé megyünk.
Biztos igazad van, ellentetben azzal amit irtal nem lettem erte merges.
Ez manapsag egy eleg elterjedt allaspont.
Meg kell emlekezni a zsidokrol, az ormenyekrol a feher terror aldozatairol a szhegeny elnyomott romakrol de le kell xarni nagy ivben azt a 400-500E magyart aki szovjet lagerekben elt eveket, nem kell foglalkozni a kitelepitettekkel, nem kell foglalkozni azokkal akiket kulaknak mondtak es ezert aztan masodrendunek minositettek, nem kelll foglalkozni azokkal akik felkeszultseguk, egyetemi diplomajuk ellenere segedmunkaskent kellett hogy dolgozzanakk....

Ez bagatell, nem beszelve arrol hogy akik veluk szemben felleptek ma mar ugyan nincsennek koztunk, de itt vannak a gyermekeik, es unokaik...
Oket meg miert tennenk ezert felelosse?
Eljenek boldogan az elkobzott villakban...

Na hagyjuk :)
Ez egy olyan vilag, aholl csak az rossz ember, aki a jelenlegi kormanyt tamogatja :)
 
Biztos igazad van, ellentetben azzal amit irtal nem lettem erte merges.
Ez manapsag egy eleg elterjedt allaspont.
Meg kell emlekezni a zsidokrol, az ormenyekrol a feher terror aldozatairol a szhegeny elnyomott romakrol de le kell xarni nagy ivben azt a 400-500E magyart aki szovjet lagerekben elt eveket, nem kell foglalkozni a kitelepitettekkel, nem kell foglalkozni azokkal akiket kulaknak mondtak es ezert aztan masodrendunek minositettek, nem kelll foglalkozni azokkal akik felkeszultseguk, egyetemi diplomajuk ellenere segedmunkaskent kellett hogy dolgozzanakk....

Ez bagatell, nem beszelve arrol hogy akik veluk szemben felleptek ma mar ugyan nincsennek koztunk, de itt vannak a gyermekeik, es unokaik...
Oket meg miert tennenk ezert felelosse?
Eljenek boldogan az elkobzott villakban...

Na hagyjuk :)
Ez egy olyan vilag, aholl csak az rossz ember, aki a jelenlegi kormanyt tamogatja :)
A zsidosag emberirtas aldozata volt a II.vh ban. Ugy mellesleg az oroszoknak hadat uzentunk es haboruba alltunk veluk, nem helyeslem az oldoklest de nem csak a zsidok reportalasaba hanem a kikuldott utolso csapatok halalaert is Horthy a felelos. Szoval nala reklamaljal az elesett magyar hosokert igaz ujabban megdicsoul es ujabb es ujabb szobrokat allitanak neki.
Meghozza kormany segedlettel. Orban mindnekivel hadba akar keveredni, pedig lenne mit tanulni a tortenelmunkbol ,mert igen sok aldozata volt minden politikai korzusvaltasnal, remeljuk ez vegervenyesen befejezodott a XX. szazaddal.
 
A felett viszont elsiklik szinte mindenki, hogy ma van magyarorszagon a kommunizmus aldozatainak emleknapja.
Ok valahogy nem szamiitanak.
Egy nem siklik el felette senki
Éppen csak ne tegyük egyik áldozatokat áldozatúbbnak mint a többi gyalázatos tetteket
Itt felsorolja mennyi politikai rendszer képes áldozatokat csinálni
Hogy az éppen aktuális politikai kurzusnak kik az áldozatúbbak
Az nem tisztel jobban a napnak csupán szelektál!!
És a szelektálás itt sem helyes
ha megemlékszik - rendszeresen - a világ a feudalizmus áldozatairól és a katolikus egyház áldozatairól, valamint, ha lesz a keresztény egyházak áldozatainak emléknapja is.
Több százezer (és gyanítom, alábecsültem) ember haláláért, megkínzatásáért felelősek az akkori vezetők. Felelősek a tudományok különböző területeinek, a tudományok kutatóinak bebörtönzéséért, haláláért, valamint a művészet különböző ágainak felszámolásáért, a merevség, a bigottság terjesztéséért.
De írhattam volna a kapitalizmus áldozatairól is. Vannak bőven halottak is, sebesültek is, megnyomorítottak is.
Magyarországon nincs áldozatok napja és háza ami mindenféle terror áldozatairól emlékezne meg
Mert amikor létrejött akkor csak egy politikai rendszer áldozatai kerültek bele
Holott A politikai terror az terror bármely politikai vagy társadalmi rendszer követi el.
Létezik kicsit átfogóbb emléknap augusztusban.
A neve A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja
Aztán van még általánosabb: A bűncselekmények áldozatainak napja

Nincs emléknapja le sincs zárva a történelem azon szakasza ami 1919-1921 között történt
Ekkor két terror söpört végig az országon
Az aktuális politikai rendszerek megcsinálták a maguk szobrát de mindegyik később eltávolította a másikét
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,786
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére