Fel akarják nyitni a fekete szarkofágot a tudósok, az emberek rettegnek

Mi szabadul rá a világra, ha kinyitják?
Miután régészek egy érintetlen, kétezer éves fekete szarkofágot fedeztek fel az egyiptomi Alexandriában, a tudósok úgy döntöttek: felnyitják a síremléket.


A régészeket nagy izgalomban tartja a felfedezés, hiszen Egyiptomban rendkívül ritkán találni érintetlen sírt. Azt egyelőre nem tudni, kit temettek el a gránitkoporsóban. Ayman Ashmawy, az egyiptomi régészeti minisztérium egyik osztályvezetője szerint várhatóan egy magasrangú ember múmiáját találják meg benne.

A Ptolemaida dinasztia (Kr. e. 305-30) korából származó fekete gránit szarkofág egyike a valaha Alexandriában talált legnagyobb szarkofágoknak: súlya 30 tonna, a hossza 265 centiméter, a magassága 185 centiméter, a szélessége pedig 165 centiméter - írta az Euronews.

Az internet népe megriadt a szarkofág felnyitásának hírére, és a közösségi oldalakat elárasztották a mémek és bejegyzések, amelyek azt boncolgatják, mi szabadulhat ki, ha felnyitják a fekete gránitkoporsót, amelyet több méter mélyre temettek, ráadásul le is pecsételtek, hogy elásói nyilvánvalóan azt akarták: ami benne van, maradjon is örökre a föld alatt.

A sírkamrából a szarkofág mellett egy erősen megrongálódott, alabástromból készült férfi mellszobor is előkerült, a kutatók szerint elképzelhető, hogy az elhunytat ábrázolta.

A kőkoporsót méretei és súlya miatt a helyszínen tervezeik felnyitni, amelyet azonban alaposan elő kell készíteni: mérnökök fogják felmérni a helyszínt, és megfelelő szerkezetet építeni a szarkofág fedelének eltávolításához, amely önmagában 15 tonnás.

Amint ez megtörtént, a mumifikálás szakértői fogják megvizsgálni a maradványokat, hogy azokat minél jobb állapotban tudják megőrizni.

Az archeológusok akkor bukkantak rá a síremlékre, amikor az alexandriai Szidi Gaber környékén egy építkezési helyszín feltárását végezték a munkálatok megkezdése előtt, ahogy azt az egyiptomi régészeti törvények előírják. Alexandria a Földközi-tenger partján fekszik, Kairótól mintegy 200 kilométerre északra. A várost Kr. e. 331-ben alapította Nagy Sándor makedón király. A hódítót Kr. e. 305-től I. Ptolemaiosz követte Egyiptom trónján, és a Ptolemaiosz-dinasztia egészen Kr. e. 30-ig, a rómaiak érkezéséig uralkodott.

Ma.

upload_2018-8-4_6-42-53.jpeg
 
A felirat és díszítések nélküli szarkofág és a külső mellékletek majdnem teljes hiánya számomra kissé fura,
Persze ha volt ilyen, azt fosztogatók is eltávolihatták.
 
Utoljára módosítva:
Ezt is megírtam már rég... Íme az első fejezet abból a regényemből, melynek címe:
Aranyatya birodalma

1. fejezet
A boszorkány koporsója

Sötét és hűvös volt a pince mélye, még a csupasz dróton lógó villanyégő sem varázsolta kellemessé, barátságossá a jókora föld alatti helyiséget. Sarkaiban szinte tökéletes volt a fény hiánya, holott a foglalatba a legnagyobb teljesítményű hagyományos ízzó volt becsavarva, amit csak a kereskedelemben kapni lehetett. Ám a hideg kőfalak, melyek se vakolva, se festve nem voltak, szinte elnyelték a fényt, ezért az embernek olyan érzése volt, hogy tulajdonképpen még közvetlenül a lámpa alatt sincs igazán világosság.
A pincét megvilágító lámpa fényköre egy jókora koporsóra hullott. Méghozzá kőkoporsóra. Tulajdonképpen ha nem lett volna rajta felirat, akár közönséges kőtömbnek is nézhették volna az igazán tekintélyes méretű sziklát. Nyomhatott bizony jónéhány mázsát, igazság szerint súlya az egy tonnától sem járhatott messze. Koporsó alakúra is csak úgy nagyjából faragták. Ama tájékán, ahol a koporsóban a halott feje szokott elhelyezkedni, kissé lecsiszolták a tetejét, és régi, ótrogg nyelven ezt vésték bele:

Itt nyugszik Ráksi, a boszorkány. Vigyázz, mert nagy az ő hatalma!

A kőkoporsón hajszálnyi rés sem látszott. Nem volt külön alja és fedele. Egyetlen sziklatömb volt az egész. Elképzelni sem lehetett, miként kerülhetett bele valaki, élő vagy holt. Na de hát ha valóban egy boszorkány nyugszik benne, akkor ez némileg talán érthető. Elvégre egy boszorkány sokféle varázslatra képes lehet… Bár tulajdonképpen még ez sem magyarázza meg mindezt. Hiszen ha tud is egy boszorkány varázsolni, miért varázsolná bele saját magát egy koporsóba?! Mivégre tenné ezt? Meghalni ő sem akarhat!
Ha pedig már halott volt, akkor nem varázsolhatta bele holttestét oda, hisz még a mágiához mit sem értők előtt is világos kell legyen, hogy egy mégoly nagy hatalmú boszorkány sem tud varázsolni a saját halála után!
Mégis, ahol egy boszorkány bukkan fel, akár élő, akár holt, ott az ember fel lehet készülve a csodálatos, rendkívüli dolgokra. Így hát a kőkoporsó előtt álló két férfi sem azon töprengett, hogy miként kerülhetett bele a boszorkány a zárt koporsóba, az érdekelte csupán őket, hogy most ott van.
Már ha ott van. Mert lehet hogy csak valami századokon átnyúló tréfa az egész. Mindenesetre kettejük közül a fiatalabbik, akit Zam Toáznak hívtak, őszintén remélte hogy benne lesz. Idősebb társa, Zam Ardamez, akié a pincét rejtő vár is volt, szintén reménykedett benne, de sokkal szkeptikusabb volt lelkesedő barátjánál. No persze, megengedhette magának a kételkedést. Azon kevesek közé tartozott, kik még e modern korban is várkastélyban laktak, volt tehát pénze, bár nem annyi mint amennyit szeretett volna magának. Mindenesetre Zam Toázhoz képest dúsgazdag volt. Zam Toáz ellenben eddigre már némi hírnevet szerzett magának mint afféle költő, bár ez nem hozott valami sokat a konyhára. Zam Ardamez azonban semmiféle különleges teljesítménnyel nem hívta fel magára eddigelé a világ figyelmét. Remélte persze, hogy ennek hamarosan vége szakad.
—Úgy izgulok! - dörzsölte össze tenyerét Zam Toáz, mintha fázna. Persze, lehet hogy tényleg fázott is a hűvös pincében. —Nagyon remélem hogy sikerülni fog!
—El is hiszem! - morogta a jóképűnek cseppet sem nevezhető, szinte teljesen kopasz Ardamez. —Egész vagyont költöttem erre a szikladarabra, Zam Kentár alig akarta eladni, hát most ajánlom is hogy sikerüljön!
—Csak nyugi. Azt hiszem félreértettél! Abban teljesen biztos vagyok hogy ez a koporsó valóban a boszorkány tetemét tartalmazza, én csak abban nem vagyok biztos, hogy sikerül feltámasztanunk! S emiatt igazán nem vethetsz semmit a szememre, elvégre a te könyvedről van szó! Ha abban valami varázsigét rosszul írtak le, vagy rosszul fordították le…
—A varázsigéket nem lehet lefordítani, vagy ha mégis, semmi hatásuk nem lesz!
—Természetesen nem a varázsigék lefordítására gondoltam, hanem a kísérőszövegére! De a varázsigéket sem biztos hogy jól tudjuk kiejteni, s ha a mai kiejtés szerint olvassuk ezt a vagy kétezer éves szöveget, lehet hogy semmit nem ér az egész!
—Te csak bízd ezt rám! Te a te dolgoddal törődj! Na nézz már oda, még csak az kéne hogy te oktass ki engem! A könyv természetesen hibátlan, elvégre Kajjámé volt, és egy Kajjám, az nem akárki! És a fordítás is tökéletes! Bár olyan biztos lehetnék a te csillagászati tudásodban, mint a fordításban! Mert ha elszámoltad a holdállásokat, vagy a csillagképek egybeesését…
—Kikérem magamnak! Az iskolai amatőr csillagászversenyeket is mindig megnyertem gyerekkoromban! S különben is, műkedvelő asztrológus vagyok! Még a te halálodat is megjósolom, ha kell!
—Csuda kedves fickó vagy, hallod-e!
—Naná! Ha egyszer sértegetsz! Nem is tudom, miért vagy olyan büszke arra a könyvre, s főleg a fordításra! Már a múltkor sem fordították le neked a margóra írt széljegyzetet!
—Persze, mert az más nyelven volt odaírva!
—Na és? Ez akkor sem tökéletes munka!
—Ne aggódj már annyit, megnéztem, ennél a résznél semmi széljegyzet sincs!
—Jó, de akkor is le kellett volna fordítaniuk! Ha tudjuk hogy becsületesen kell hozzájutni a leányhoz, akinek vérére szükségünk van az életelixírhez, bele se kezdtünk volna!
—Jó, jó, de mondtam már hogy itt semmi ilyesmi nem lehet, semmi nem jöhet közbe, ráadásul ehhez a koporsóhoz tökéletesen becsületesen jutottam hozzá, s ahhoz is ami benne van! Drága pénzen vettem meg Zam Kentártól, úgyhogy hallgass ha pénzt akarsz! Remélem a boszorkány elég hálás lesz nekünk amiért feltámasztottuk haló poraiból, és varázsol a kedvünkért egy kis aranyat!
—Jó, jó, jó! Elhoztad a könyvet?
—Minek azt? Csak a megfelelő rész fordításának fénymásolatát! Itt van a zsebemben!
—Helyes! Hogyan kezdünk hozzá?
—Ki kell nyitni a koporsót!
—Nem lesz könnyű. Nincs is lezárva, egy darabból van az egész!
—Hát, ez sajnos igaz!
Hallgattak egy sort. Végül Ardamez szólalt meg.
—Sebaj! Van egy légkalapácsom, még a múltkor vettem, amikor…
—Kit érdekel, mikor és miért! Hozd gyorsan!
Ez a „gyorsan” beletellett ugyan vagy fél órába, mert meg kellett keresni a gépet, s könnyű sem volt épp, hogy a helyszinre cipeljék, de végül ott volt. Most már viszont Ardamez türelmetlenkedni kezdett.
—Nem futunk ki az időből?!
—Ne aggódj! Van még legalább három óránk, míg a csillagok elhagyják kedvező pozíciójukat! Végzünk addig!
—De mi a biztosíték rá hogy valóban a boszorkány van a koporsóban, sőt hogy van benne egyáltalán valaki?
—Láttad a felírást, nem?
—Ki tudja, ki véste azt bele!
—Ki, ki, hát a Kentár család egyik őse! Különben is, most kezdesz el ezen aggódni, most, amikor már a pénzt is kiadtad a koporsóért?! Törd fel és kész, majd meglátod mit rejt!
—No igen, de ha nincs benne semmi, jobb lenne nem tönkretenni, úgy megmaradna a ritkaságértéke!
—Akkor röntgeneztesd meg!
—Egy ekkora behemót dögöt?! Hol van akkora röntgenkészülék, amibe belefér ez az egytonnás koporsó?! No meg úgy más is megtudná a titkot! Nem, nem, meggyőztél, kezdjük el, s lesz ami lesz!
—Mi az hogy kezdjük? Kezdd talán te!
—Miért én?
—Hát mert a légkalapács is a tied! Te tudod kezelni! Én pedig még ha tudnám sem tehetek ilyesmit, nem bírnám el, sokkal gyöngébb vagyok mint te, ráadásul kímélnem kell a kezemet is! Ha megerőltetem, nem tudom leírni a verseimet gyorsan, a kellő pillanatban, mikor megszáll az ihlet! Márpedig a múzsát nem lehet megvárakoztatni!
—Elegem van ebből a nyálas nyavalygásból! Ne játszd nekem a nagy költőt!
—Ezt kikérem magamnak! Én tényleg nagy költő vagyok! Nekem nem kell azt játszani!
—Te egy kis csipszar vagy! Itt a nagy cél az orrunk előtt, és te a bütykeid miatt aggódsz?! Többet ér a praclid mint az arany amit kapunk majd a boszorkánytól?!
—Most mitől borult el úgy az agyad?! Hiszen a légkalapácsot úgyis csak egy ember kezelheti egyszerre! Ha nincs kedved hozzá, miért szídsz engem?! Én elvégeztem a számításokat, dolgoztattam az eszemet, neked dolgozzon cserébe a kezed!
Zam Ardamez káromkodott egy sort, majd beindította a kompresszort, kézbevette a légkalapácsot, s óvatosságból a koporsó lábrészénél kezdve a munkát, nekigyűrkőzött, dolgozni kezdett.
A szűk pincében elviselhetetlen lett a zaj. Egy légkalapács különben sem nevezhető halk eszköznek, de a pince ráadásul visszhangzott is. S fülvédőről persze nem gondoskodtak. Alig pár pillanat múlva Zam Toáz a kezét a fülére szorítva elkeseredetten kiáltott fel.
—Ó jaj nekem, mintha az agyamat csépelné! Én ezt nem bírom tovább! - de Ardamez ebből természetesen mit sem hallott. Zam Toáz megfordult, és a kijárat felé kezdett el araszolni, időnként hátrasandítva, hogy barátja nem haragszik-e meg távozása miatt, de Zam Ardamez észre sem vette. A koporsón állt, két lábát terpeszben megvetve rajta, miközben minden erejét összeszedve nyomta, derékban kissé meghajolva, a légkalapácsot a koporsó fedelének, azaz annak a résznek, ami a fedél helyén volt. Felsőteste remegett a gép lökéseitől. A munka minden figyelmét lekötötte.
Zam Toáz megnyugodva fordult a felfelé vezető lépcsősor felé. A pince nem volt mély, s ebben szerencséjük is volt, még így is alig tudták a szállítómunkások lecipelni annak idején ide a dögnagy koporsót.
—Majd megvárom távolabb, míg végez vele, ahol kisebb a zaj! - gondolta. —Nem fogok megsüketülni semmiféle boszorkány kedvéért sem! Ha abbahagyja, visszajövök! S az sem érdekel ha gyávának tart, nem a boszorkánytól félek hanem a légkalapácstól, de annak is csak a zajától!
Fellépett az első lépcsőfokra. Ám tovább nem ment. Ebben a pillanatban ugyanis hangos reccsenést hallott a háta mögül, kiáltást, mely a légkalapács hangját is túlharsogta, majd az el is hallgatott, ezután pedig jókora robajt, de ez egyáltalán nem hasonlított a légkalapács lármájára, sokkal inkább arra, amikor földre esik valaki vagy valami.
Megfordult, s ekkor olyasmit látott, amitől a szája is tátva maradt.
A koporsó megadta magát, s kettérepedt, de nem hosszában, hanem keresztben. Zam Ardamez lepottyant a tetejéről, most a földön ült, nem éppen méltóságteljes pózban, s mellette hevert a légkalapács is, mely már nem működött. Úgy volt megcsinálva, biztonsági okokból, hogy amint kieresztik a marokból, azonnal leálljon. Ám nem ez volt az érdekes.
Ami egészen elkápráztatta Zam Toázt, s pillantása után ítélve Zam Ardamezt is, az az volt, hogy a kettétört koporsó láthatóan üreges volt, miként a koporsók általában lenni is szoktak, s nagyobbik felében mozgott valami, ami egészen úgy nézett ki, mint egy emberi láb. Két kis, szandálba bújtatott lábacska. Méghozzá gyereklábacskák, felnőtt méretű szandálban!
Namármost, arra hogy a koporsóban találnak egy hullát, természetesen mindketten számítottak. Hogy szandált visel a hulla, az ő dolga, magánügy. Elvégre miért ne rakhatták volna be ide szandálostól?
Hogy a hulla gyerekméretű, már némileg meglepő, de hát ki tudja, lehet hogy gyerekboszorkányról van szó! Az életkoráról úgysem írtak semmit a koporsóra! Az már azonban furcsa, hogy e gyerekboszorkányt felnőtt méretű szandálba bújtatták. Ilyesmit bohócok szoktak végezni, nem boszorkányok!
Hanem ez mind semmi. Igazi iszonyattal az töltötte el őket, hogy a két láb mozgott! Mozogni még friss, egy-két napos hulláknak sem szabadna, egy legalább kétezer esztendős hullától pedig már aztán valóban minden tisztességes és jóízlésű ember bízvást elvárhatja hogy békésen és nyugodtan aszalódjék utolsó pihenőhelyén!
De ez a hulla, a boszorkány hullája nem így tett. Mozgolódott, mozgatta lábfejeit, sőt nemcsak ide-oda, de határozottan mind kijjebb dugta őket a koporsóból, vagyis a boszorkány ki akart onnan jönni!
—De hiszen még fel sem olvastuk a varázsigét! - kiáltott fel hirtelen Zam Toáz, és a hideg borzongás futott végig a hátán.
—Nem is kell. Ez él. Soha nem is volt halott! - suttogta Zam Ardamez, és a veríték gyöngyözött végig a homlokán. —Itt kuksolt kétezer évig, és arra várt hogy valaki kinyissa a koporsóját!
Zam Toáznak eszébe jutott, hogy talán vissza kéne oda tolni a lábainál fogva, de letett róla. A koporsó tönkrement, kettétört, s egyébként is, ki merné megérinteni a boszorkány lábait?! Aztán az jutott eszébe, hogy elszalad, de csak várt mégis, tehetetlenül, lenyűgözve, talán az egyszerű emberi kíváncsiság marasztotta ott minden rémülete ellenére is, de tény hogy mégis ott maradt, látni akarta milyen egy olyan boszorkány, akiről jogosan írták hogy „nagy az ő hatalma”, mert lám, élve kibírt kétezernél is több évet egy kicsinyke koporsóban!
S a koporsóból pár pillanat múlva olyasvalaki bukkant ki, akire egyáltalán nem számítottak: egy gyermek. Egy kislány. Kibújt belőle, majd felállt, és volt benne valami furcsa: nagy, hosszú, felnőtteknek való ruha lógott kezén-lábán, miközben ő legfeljebb hét-nyolc esztendősnek látszott, de talán hat esztendős sem volt. S most felnézett. Legelőször nem is rájuk nézett, hanem a plafonon világító villanyégőt nézte pár pillanatig, méghozzá szemlátomást csodálkozva, majd csak ezután tekintett körbe. S amikor rájuk nézett, nem tudtak hová lenni a csodálkozástól, Zam Toáz fel is kiáltott: mert a kislány szeme furcsa volt, nem is volt fehérjéje, mert az a rész mely az emberek szemében fehér, nála zöld volt, szembogara pedig sárga, mint némelyik macskának. S ekkor a leány mondott valamit, valami furcsa, ősi nyelven, kezét feléje nyújtotta, s közelebb lépett.
Ennyi már túl sok volt Zam Toáznak, ezt már nem bírta elviselni. Nem érdekelte már az arany sem, semmi sem, megfordult és futásnak eredt, fel a lépcsőn, valósággal kinyargalt a pincéből, nyakába szedte a lábát, és olyan gyorsan futott, ahogy már igen rég nem. Még az sem érdekelte, hogy Zam Ardamez esetleg gyávának tartja. Csak arra vette a bátorságot, hogy egy pillantást vessen hátra, hogy lássa, nem követi‑e a boszorkány, s akkor látta, hogy ettől nem kell félnie, de attól sem hogy barátja legyávázza: Zam Ardamez ugyanis ott futott a nyomában, s arca halálsápadt volt a félelemtől.
*
Rendesen rám hoztad a frászt! Most azon agyalok, az ágyamba becipelem a kutyát-macskát-még a ciripelő tücsköt is! :o
 
*
Rendesen rám hoztad a frászt! Most azon agyalok, az ágyamba becipelem a kutyát-macskát-még a ciripelő tücsköt is! :o

Most olyan paff lettem mint a bűvös sárkány, mert nem értem, annak amit írtam, mi köze van a kutyákhoz, macskákhoz meg a tücskökhöz! Ugyanis egyikről se írtam. Írtam koporsóról, boszorkányról, valamiféle modern korban élő nemesurakról, pincéről, légkalapácsról, de kisállatokról nem!
 
Most olyan paff lettem mint a bűvös sárkány, mert nem értem, annak amit írtam, mi köze van a kutyákhoz, macskákhoz meg a tücskökhöz! Ugyanis egyikről se írtam. Írtam koporsóról, boszorkányról, valamiféle modern korban élő nemesurakról, pincéről, légkalapácsról, de kisállatokról nem!
*
Te nem írtál, ez tény. De én viccesen megjegyeztem, hogy olyan félelmetes dolgokat írtál le, hogy a FRÁSZ TÖRT KI, s, hogy ne féljek, magam mellé pakolom a macskát, a kutyát, a ciripelő tücsköt is, csak ne legyek az ágyamban egyedül... No ezért írtam, nem másért. Példát, hogy mivel oldja fel bárki is a félelmét, mert ha ezt elolvassa, még 20 éven felülinek is feláll a szőr a hátán, már, ha van nékije, ha nincs, félelmében ki is nő! :o
 
magam mellé pakolom a macskát, a kutyát,
Óvatosan...
Súlyos következménye lett annak, hogy egy wisconsini férfi hagyta, hogy megnyalja őt a kutyája.
Greg Manteufel mindkét lábát amputálni kellett. Az orvosok szerint, miután kutyanyállal érintkezett, bakteriális fertőzést kapott, ami az egész testében szétterjedt.
 
"Az internet népe megriadt a szarkofág felnyitásának hírére... mi szabadulhat ki, ha felnyitják a fekete gránitkoporsót"

Úgy látszik a frigyládás Indiana Jones film valamiféle fóbiát ébresztett az emberekben. :rohog::rohog::rohog::rohog:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

László Ferenc wrote on midi nyalánkság's profile.
2020 topik 160 oldal
Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene
Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!

Statisztikák

Témák
36,990
Üzenet
4,514,504
Tagok
597,613
Legújabb tagunk
Dr. Farkas János
Oldal tetejére