Felakasztotta magát a csengeri örökösnő fia

A férje után a fiát is elveszítette a csengeri örökösnőként ismert asszony. Sz. Gáborné Tamás nevű fia április 1-jén felakasztotta magát.

A 24.hu információi szerint hétfőn saját kezével véget vetett az életének a csengeri örökösnőként ismert asszony fia. Az öngyilkosságot az előzetes letartóztatásban lévő Sz. Gáborné korábbi ügyvédje is megerősítette a portálnak.

A családban nem ez az első öngyilkosság: Sz. Gáborné férje egy évvel ezelőtt szintén önkezűleg vetett véget az életének.

A fideszes Kósa Lajost is mesés svájci örökséggel megbabonázó csengeri asszony férje éppen egy évvel ezelőtt lett öngyilkos, így egy éven belül a férjét és az egyik gyermekét is elveszítette.

Mint ismert, a csengeri nő évek óta azt állította, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. Ezt a fideszes politikus, Kósa Lajos is elhitte, akivel befektetési tanácsok okán többször is találkozott, sőt, egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa, bár a dokumentum valódiságát később elismerte, Szabó Gábornét csalónak nevezte. Az asszony tavaly április elején elhagyta az országot, szeptember elején szállította haza Svájcból a Terrorelhárítási Központ (TEK), miután nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A nő elismerte később, hogy különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott, de váltig állította: csak azért kellett neki pénz, hogy hozzájusson az 1300 milliárd forintos hagyatékához.

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

XkxktkpTURBXy9jYTRiZjRkNzM4MmRjZGZiODk4OTFlMjk5MmU4ZGM2ZS5qcGeSlQMAAM0DFM0Bu5MFzQMUzQG8
 
Pontosan.
Mi megosztott 3. helyezettek vagyunk, a németek a fasorban sincsenek.
Bővebben kérem
Ki a legmagasabb tehát legelső az öngyilkosságokban?
Ki a második
Kivel vagyunk 3.megosztottan
És a németek a beka által beadott torzító számmal? (Németországban 10 200 fő az hanyadik?)
A fasor az nem szám.
 
Utoljára módosítva:
Magyarország közvetlen Litvániát követi és ez is több mind a duplája az Európai átlagnak.
No erre mondtam én hogy ez már közhelyszerűen köztudott
És mondd Németország hol tart a második helytől lefelé
Hisz valaki megírta 10 200 fő.
Az még egy külön gondolatcserét hozhatna mitől miért magas magyarországon.Kicsit másképp gondolom mint te:
Hogy magasnak mondták kutatás nélkül is az igaz
Az öngyilkosság Magyarországon mindig is gyakori jelenség volt, én ezt nem a szuicid-ek karakterével magyaráznám hanem a közösség viselkedésével. Minden hibát meglehet bánni, képesek vagyunk ellene kormányozni, de ha a környezetünk nem rendelkezik a "megbocsájtás", a jövőben való hittel akkor azzal halálba lehet mindenkit kergetni.
 
A férje után a fiát is elveszítette a csengeri örökösnőként ismert asszony. Sz. Gáborné Tamás nevű fia április 1-jén felakasztotta magát.

A 24.hu információi szerint hétfőn saját kezével véget vetett az életének a csengeri örökösnőként ismert asszony fia. Az öngyilkosságot az előzetes letartóztatásban lévő Sz. Gáborné korábbi ügyvédje is megerősítette a portálnak.

A családban nem ez az első öngyilkosság: Sz. Gáborné férje egy évvel ezelőtt szintén önkezűleg vetett véget az életének.
Ebből az égvilágon semmi következtetést nem érdemes levonni.
Hisz egyedi esetekként is felfogható
Egy közös van a 2. esetben:Sz. Gáborné
Most kérdés miután Kósa is megismerte most Ő jön?
Vagy csak együttlakás esetén?
Érdekes, ebben a családban MIÉRT lesznek öngyilkosok? Valami van... Nem tanácsos kutakodni, sőt kérdezni sem... Valami van...
 
No erre mondtam én hogy ez már közhelyszerűen köztudott
És mondd Németország hol tart a második helytől lefelé
Hisz valaki megírta 10 200 fő.
Az még egy külön gondolatcserét hozhatna mitől miért magas magyarországon.Kicsit másképp gondolom mint te:
Hogy magasnak mondták kutatás nélkül is az igaz

A diagram a 100.000 halottra esö öngyilkosok számát ábrázolja.
Ez Magyarországon férfiaknál 40-50

Németországban évente majd 1 millo ember hal meg, tehát 10.200 öngyilkos eseten az 10 öngyilkos 100.000 halottra.

Magyarország az öngyilkosság területen vagy 4 szer "jobban teljesít"

Érdemes megjegyezni, hogy 4 evvel ezelőtt kevesebb menekült jött Németországba mind amennyi egy év alatt meghal.
 
Utoljára módosítva:
Kivonatoltan:
100.000 halottra eső öngyilkosok számat ábrázolja.
Ez Magyarorszagon ferfiaknal 40-50
100.000 halottra.
Németországban 10 öngyilkos
10.200 öngyilkos eseten

Igen ott nem tudtam hogy a viszonyítási alap nem a lakosság száma
Hanem a teljes lakosságon belül, elhalálozások össz számához viszonyítják.
 
Nálam simán betöltődik az összes böngészőben.

"Invalid session: xtDataset is null."

Tudomásom szerint .DO Dateien aktiválnak egy Java-Programot.
-
Megvagyok lepve mert nekem az eurostat-nál Accont-om van én letölthetek olyat is amiért másoknak fizetniük kell.
-
Te a táblázat linkét adtad meg. Hogy hangzik az oldal?
 
Utoljára módosítva:
Képet nem tudok berakni, mivel nem képformátum. A listát letölthetem és átküldöm priviben ha szeretnéd.

Köszönöm! Megkaptam a PDF Datei de azon csak az áll, hogy:
"Causes of death - deaths by country of residence and occurrence"
Magyarul: "A halál okai - halálesetek a lakóhely szerinti ország és az előfordulás szerint"
-
Mi ügye az öngyilkosságot, a "suicide death cause" keressük?
-
A link egykébbként nagyon jo, interaktiv, mindenki játszhat vele.
-
http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=hlth_cd_aro&lang=en
 
Rágalmazás, befeketítés, bizonytalanság, homályos információk - ez már trend. A Kósa-ceglédi örökösnő ügy ugyanolyan megfoghatatlan, mint Váradi András halálának körülményei, Kaja Ibrahim, esetleg Josip Toth sem került elő soha, és a karaktergyilkolás sem áll távol a mai fideszes "uraktól".

Ez mai riport Czeglédi Csabával, aki szintén sajtópert nyert, elégtételt igyekszik venni minden sérelemért:
https://www.klubradio.hu/adasok/gyereke-van-nem-vittek-el-a-rendorok-106994
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,475
Tagok
615,605
Legújabb tagunk
budafalvi
Oldal tetejére