Felborult a kerekesszékkel, a betegkísérő megrugdosta a földön

A betegkísérő alaposan körülnéz, hogy látja-e valaki, majd elkezdi rugdosni. Amikor befejezte, továbbtolja a beteget.

A miskolci kórház udvarán egy felborult kerekesszék mellett, alatt fekszik a magatehetetlen férfi. A betegkísérő alaposan körülnéz, hogy látja-e valaki, majd elkezdi rugdosni. Amikor befejezte, továbbtolja a beteget. Ez látható az Index által közzétett felvételen.

http://index.indavideo.hu/video/Betegszallitas

A portál megkeresésére a kórház közölte: "A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház menedzsmentje az illetékes betegellátó egység vezetőjétől értesült az esetről; azonnali hatállyal belső vizsgálatot indított, amelynek eredményeképp a munkavállalót haladéktalanul elbocsátotta. Az intézmény a szakhatóságok felé már elindította a szükséges jogi lépéseket."

ma.

upload_2019-9-21_5-54-8.jpeg
 
Ilyen aljasságot, földön fekvő beteget rugdosni! És még védik is, kitakarják az arcát nehogy felismerhető legyen, mert neki aztán vannak jogai, a szerencsétlen betegnek viszont joga van tűrni.
De, majd csak találnak egy ügyvédet aki kimosdatja, egy másik kórház meg két kézzel kap utána, hiszen gyakorlott ápolóból is kevés van a kórházakban.
Hányinger!
 
É

Évtizedek óta, talán már a rendszerváltás hajnalán is megvolt - mióta a személyi szám tiltott lett - hogy a búnelkövetőnek vannak jogai. A bántalmazottnek is vannak, természetesen. De a bántalmazott adtait a rendőrség egyszerű kérésre kiadja a bántalmazónak, mert erre a rendőrségnek van joga. Vica versa nem működik ez, mert a bántalmazó tökéletesn ismeri a jogait, hisz kiművelődött a börtönben. Ezárt aztán külön engedély nélkül K. Zsigmond úr fizimiskája a közmédiában nem közölhető. Ha a bántalmazott is ismerné a jogait, akkor már félholtan is letilthatná a rendőrségen.
Bizony így van minálunk!
 
Nem egyedi eset sajnos....rengeteg példa van arra, hogy szakképzett ápolók (!!) szó szerint szadista módon bántalmazzák a magatehetetlen betegeket, időseket, megbélyegezve ezzel azokat a kollégáikat is, akik a belüket kidolgozzák a betegekért 12 órás műszakokban.

(A beteghordó egyébként nem ápoló, pontosan az, aminek nevezik.)
 
Na ez is egy kamuhír szerintem a kamu hírgyárostól akik azért vannak fizetve hogy áll híreket kamu történeteket kreáljanak. A Múltban is volt ilyen és a jelenben is van. ismerek olyat aki ebből élt évtizedekig. Ma már kin él idegenben. Természetesen fizették neki a külföldi kecot jutalom gyanánt.

Megrugdossa és tovább tolja. Hát persze mert az csak úgy meggy hogy felállítja meg minden hagyjuk már az ilyen álhíreket.
A következő cikk az lesz majd hogy a kerekes székes bosszúja. Szinte már látom magam előtt ahogy neki megy a székkel és átgurul rajta tőbúszőr is. Aztán az ütközéstől a nagy sebesség miatt kiesik székből rá az áldozatra és fojtogatják egymást a földön. stb stb. Ismerek pár kerekes székest nem borul az olyan könnyen. A képet nem igazán értem a cikkben mert az nem egyértelmű mi is történik rajta.
 
Az egyik hírportálon az is szerepel, hogy a beteghordó székben (és nem kerekesszékben, szerintem) a detoxba tolta a beteget.
A felvétel alatt az van, hogy olvasónk felvétele. Ez az olvasó egy amatőr kameramann lehet, vagy csak én nem jövök rá az eleje alapján, hogy itt forgatni érdemes. Van forgatási zaj is, de egy spontán megjegyzés, egy mélyebb levegővétel sincs közte.
 
Komolyan nem tudom melyik országban élsz... vagy csak elfelejtetted levenni az alvómaszkodat ?
 
Az egyik hírportálon az is szerepel, hogy a beteghordó székben (és nem kerekesszékben, szerintem) a detoxba tolta a beteget.
A felvétel alatt az van, hogy olvasónk felvétele. Ez az olvasó egy amatőr kameramann lehet, vagy csak én nem jövök rá az eleje alapján, hogy itt forgatni érdemes. Van forgatási zaj is, de egy spontán megjegyzés, egy mélyebb levegővétel sincs közte.

Detox, nem detox emberrel egy eü. dolgozó így nem bánhat.
A spontán megjegyzés esetleg a beteg földre kerülésekor hangzott el....nem tudjuk mi volt az előzmény, ami miatt egy vélhetően kórházban tartózkodó beteg kamerát ragadott.
 
Megnéztem tüzetesebben a videót. A betegszállító "ra akarja beszélni" a beteget, hogy üljön feljebb, normális pozícióba a székre.
Mert nézzétek csak meg a végén: a beteg szinte fekszik a széken. A betegszállító helyében én feljebb segítettem volna felrugdosás helyett.
Mondjuk a szék felállítása se volt túlzottan humánus. Viszont látszott, hogy a beteg be van kötve a székbe. Mert először úgy állította fel, hogy egy kapaszkodó ember biztos kiesett volna belőle, ha már hamarabb nem tette volna meg. És lehet, hogy pont azért borult fel a kerekesszék, mert a beteg belemozdult.
 
Na ez is egy kamuhír szerintem a kamu hírgyárostól akik azért vannak fizetve hogy áll híreket kamu történeteket kreáljanak. A Múltban is volt ilyen és a jelenben is van. ismerek olyat aki ebből élt évtizedekig. Ma már kin él idegenben. Természetesen fizették neki a külföldi kecot jutalom gyanánt.

Megrugdossa és tovább tolja. Hát persze mert az csak úgy meggy hogy felállítja meg minden hagyjuk már az ilyen álhíreket.
A következő cikk az lesz majd hogy a kerekes székes bosszúja. Szinte már látom magam előtt ahogy neki megy a székkel és átgurul rajta tőbúszőr is. Aztán az ütközéstől a nagy sebesség miatt kiesik székből rá az áldozatra és fojtogatják egymást a földön. stb stb. Ismerek pár kerekes székest nem borul az olyan könnyen. A képet nem igazán értem a cikkben mert az nem egyértelmű mi is történik rajta.

Ha kamu hír akkor az majd kiderül a jogi vizsgálatból.
Mindenesetre ilyen felvételeket komolyan kell venni ugy a betegek védelme mind a "kamuhír" megakadályozása érdekében.
-
Németországban nemrég ítéltek el egy ápolót aki több mint 100 embert ölt meg azáltal, hogy az életmentőt akarta játszani,
direkt rossz gyógyszert adott a betegeknek aztán ünnepeltette magát az életmentésnél.
-
Ha előbb komolyan vették volna a jeleket hát sokan még élnének.
-
Nem kell az erőszakkal vádolt ápolót előre elítélni,
de rögtön azt állítani, hogy kamuhír ugyan ugy helytelen.
-
Hogy valami nincs rendben az ápolóval azt onnan is lehet lát,
hogy miután felállította a kerekes-széket nem foglalkozik a pácienssel,
hogy miként érzi magát, megsérült vagy nem? Vagy, hogy felültesse a székbe.
 
Utoljára módosítva:
Engem az egész képsor győzött meg arról, hogy valami embertelenség történt.
Mert a lábat az csak "gyanítjuk" ebből a perspektívából, de egy kocsiból kiesett emberrel a "baleset" után másképp viselkedünk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére