Felfüggesztik a szövetségi halálbüntetések végrehajtását az Egyesült Államokban

Az amerikai igazságügyi miniszter felül akarja vizsgálni a halálbüntetéssel kapcsolatos eljárásrendet.


Moratóriumot hirdetett Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter a szövetségi halálos ítéletek végrehajtására csütörtökön, míg tárcája felülvizsgálja a halálbüntetések alkalmazására vonatkozó eljárásrendet.

"Az igazságügyi minisztériumnak biztosítania kell, hogy a szövetségi büntetőjogi rendszer nemcsak, hogy összhangban legyen az alkotmányban biztosított jogokkal és az Egyesült Államok törvényeivel, de tisztességes és emberséges is legyen" - hangsúlyozta Garland. Úgy fogalmazott, hogy ez különösen igaz a főbenjáró bűncselekményekre.
Garland a múlt hónapban jelentette be, hogy felül akarja vizsgálni a minisztérium halálbüntetéssel kapcsolatos eljárásrendjét.

Februárban, a beiktatását megerősítő szenátusi meghallgatásán Garland aggodalmát fejezte ki, hogy esetleg ártatlanokat végeznek ki, illetve amiatt is, hogy aránytalanul sújtanak afroamerikaiakat halálbüntetéssel.

Jogvédők komoly nyomása alá került Joe Biden amerikai elnök kormánya, hogy szövetségi szinten vezesse vissza a halálbüntetésekre vonatkozó moratóriumot, miután Donald Trump elnökségének utolsó hónapjaiban 13 kivégzést hajtottak végre.

Biden választási kampánya során ígéretet tett, hogy támogatni fogja a halálbüntetés eltörlését.

HVG

11.jpg
 
Majd a jogvédők egy két rokonának meggyilkolása után, megváltozik a véleménye. Mert a szeretteik soha nem mennek haza többé mivel halottak, majd bökni fogja a szemüket hogy az esetleges gyilkosa meg az adófizetők pénzén milyen jól él odabent. Ami a lényeg, hogy ő él. Nem vagyok barbár, se véresszájú gyilkos, de ami jár az jár. Fogat fogért, szemet szemért..Aki gyilkolt, az nem érdemel szánalmat, se pedig kegyelmet. Eddig felnéztem Amerikára, mert megtették azt amit itthon eltörölni sem lett volna szabad. Azt meg nem kéne erőltetni, hogy milyen ember az aki gyilkolt. Nem számít hogy afrikai, vietnámi, vagy tiszta fehér. A bűn egyforma mindenki kezétől elkövetve. A bűntetése sem lehet más.
 
Röhej hogy a gyilkosnak egyszerre jogai lesznek. Akit meggyilkolt, annak nem voltak? Akinek önkényesen elvette az életét, annak nem jártak jogok? Túl gyengéden bánnak a gyilkosokkal. Amíg volt nálunk itthon akasztás, gyerekkoromban nem hallottunk ennyi gyilkosságról. Évente egy, esetleg kettő, most meg szinte hetente van kettő. Ha ez sem elgondolkoztató, akkor semmi nem az.
 
Röhej hogy a gyilkosnak egyszerre jogai lesznek. Akit meggyilkolt, annak nem voltak? Akinek önkényesen elvette az életét, annak nem jártak jogok? Túl gyengéden bánnak a gyilkosokkal. Amíg volt nálunk itthon akasztás, gyerekkoromban nem hallottunk ennyi gyilkosságról. Évente egy, esetleg kettő, most meg szinte hetente van kettő. Ha ez sem elgondolkoztató, akkor semmi nem az.

Nemcsak gyilkosságról nem halottunk hanem politikai fogjokról és ezek kivégzéséröl sem.

- Nem a gyilkosnak, vagy az áldozatnak van joga hanem az embereknek.
- Az áldozatnak még a halála után is vannak jogai ezért állítják a gyilkost bíróság elé.
- Minden áldozatnak vannak jogai amit az államügyész képvisel
- Akár hol, ahol megsérül egy ember (közlekedés vagy megveri a férje) az államügyésznek a kötelessége vádat emelni.
- A nőnek, gyereknek ma már nem kell félnie egy erőszakos apától,
- nem kell neki feljelentést tennie, ez az államügyész dolga, az áldozat meg sem állithatja az eljárást
 
Te hiszed ezt a sok marhaságot, amit itt összehordassz?

Hogy a fenébe ne kellene félnie? Egy különönösen kegyetlen gyilkos is szabadul 15 év elteltével! Akkor? Miről beszélsz?

Arról írtam, hogy ma az államügyész kötelessége mindenütt egy eljárást indítani ahol egy ember megsérül.
Korábban az áldozatoknak kellett feljelentést tennie
, söt olyan fogalmak is voltak, hogy "családon belüli erőszak"
Korábban a feljelentést vissza lehetett vonni ("csak nem akarod, hogy az apuka a börtönbe menjen")
Ma nem tudod az államügyészt megállítani
 
Aha akkor ezért másoltad ide az arzénos gyilkosokat!
"A tiszazugi méregkeverők elnevezés egy csoport nőre utal, akik tiszántúli falvakban éltek és 1911–1929 között körülbelül 300 embert mérgeztek meg." - a Guinnessbuch der Rekordok is megemlíti a történetet

Nem akarlak állandán korrigálni de 1911-1929 egy időtartam amit nem neveznék "napjainknak"
Ezt te is nagyon jól tudod, igazán nem értem a csipkelődésedet.
 
"A tiszazugi méregkeverők elnevezés egy csoport nőre utal, akik tiszántúli falvakban éltek és 1911–1929 között körülbelül 300 embert mérgeztek meg." - a Guinnessbuch der Rekordok is megemlíti a történetet

Nem akarlak állandán korrigálni de 1911-1929 egy időtartam amit nem neveznék "napjainknak"
Ezt te is nagyon jól tudod, igazán nem értem a csipkelődésedet.
Nem nagyképűség de, ezt nem rekordok könyvéből tudom hanem azoktól akik oda valósiak.
Csak nem szeretnek beszélni róla.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére