Fenyő-gyilkosság: Vádat emeltek "Gy. Tamás" ellen

A Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

73000.jpg


A vádirat szerint a vádlott az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János sértett, aki egy videókazetta terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is vezérigazgatója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.

A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt az ölési cselekménnyel, aki azt 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt a terhelt megbízta P. Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vád szerint P. Tamás a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – J. R-t a sértett megölésére.

J. R. 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó sértetthez lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte.

A Fővárosi Főügyészség Gy. Tamás ellen felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

P. Tamással kapcsolatban – a megfelelő eljárási rend alapján – a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek.

atv
 
Engem ez a "szerint" zavar.
Saját tapasztalat: Az ügyészség olyan ügyben emelt vádat, amelyben már a nyomozási szakban dokumentumok bizonyították, hogy vagy meg sem történt a jogsértés, illetve, ha meg is történt, azt nem a megvádolt követte el.
Kíváncsian várom majd a jogerős bírói ítéletet...
Minden attól függ, hogy a jelenlegi keresztapa (P.S.) hogyan vélekedik az ügyről.
 
Nyugi vádolni könnyű.Cikkezni még könnyebb
Itt bűnöst kiabálni meg népszokás.
Majd a bizonyítások után és a bírói ítélet után mondjátok :
tudtam előre
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

László Ferenc wrote on midi nyalánkság's profile.
2020 topik 160 oldal
Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene
Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!

Statisztikák

Témák
36,990
Üzenet
4,514,493
Tagok
597,610
Legújabb tagunk
Madarászné Csilla
Oldal tetejére