Hírek Fideszes óriásbotrány van kibontakozóban Erdélyben: rejtett mikrofonokkal vették fel a bizonyítékot

Juhász Péter szerint az erdélyi Demokrácia Központokban más nevében is lehet szavazni a magyarországi országgyűlési választáson​

Erdélyi Demokrácia Központokban mások helyett is leadható szavazat a tavaszi magyarországi választásokra, állítja Juhász Péter rejtett mikrofonos felvételei alapján. Juhász két Demokrácia Központban készített rejtett mikrofonos felvételt mutatott be,

amelyeken az ott dolgozók előzékenyen azt mondták a magát éppen költözésben lévő helyi lakosnak kiadó Juhásznak, hogy a vele egy lakcímen tartózkodók szavazatait is leadhatja ő.

Juhász azt a történtet adta elő, hogy most költözött családjával Marosvásárhelyről Tibódra, és arról érdeklődik hogyan szavazhat ő, illetve a választás napján feltehetőleg Londonban tartózkodó nagykorú gyerekei.

Az egyik munkatárs azt mondta, hogy mindent meg lehet oldani, Juhász több szavazólapot is behozhat majd a választások idején, ha azok ugyanarra a lakcímre mentek ki a regisztráció után.

„Személyesen kellene szavazni, de hogyha ők megkapják a szavazólapot, önök itthon, akkor önök is tudnak. Tehát hogyha megvan a lakcímkártya, és helyesen töltik ki az azonosító lapot, akkor tudnak szavazni”

– mondta egy másik munkatárs, aki még azt is felajánlja, hogy segítenek összepakolni a szavazólapokat, de rögtön meg is jegyzi, hogy ilyet nem lenne szabad mondania. A munkatársak Juhászt is próbálják megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, ha több szavazatot ad le.

Juhász szerint ezek után felmerül a választások jogszerűsége, és az sem jó üzenet, hogy nem egyszer a kormányzati pénzből fenntartott Demokrácia Központok a Fidesz szövetségeseinek számító pártok irodáival egy helyen vannak.

„Semmilyen módon nem titkos a magyarországi szavazás, bárki bárki nevében szavazhat, egyszerűen meg kell szerezni egy levelet, ki kell nyitni egy borítékot, és ennyi”
– állítja Juhász.

1643131304172.png
 
Óriásbotrány.....
Majd még többször lesz a hírekben az ellenzék mocskolása.
Majd a kormánypártiak még jobban felhördülnek hogy titkos módon lehallgatták őket íme az ellenzék.
 
CIA kémkedik a magyar képviselők után+Soros+álcivilek+Gyurcsány+szarok rá, karácsony után szabadon.
Na ez lesz belőle, már ha lesz belőle valami, mert ezt nem hozza majd le az M1 meg a vidéki lapok.
 
Még jó, hogy nem kötötték feltételhez a csalást, igy az ellenzéki összefogás is visszaélhet ha akar. :)
 
Nem lesz semmilyen botrány..Kolompár Orbán majd megint előveszi a soros csomagot a migránsokat meg a többi jól bevált polgár hülyítő fegyvereit. Hiába tudja azt mindenki, hogy csak egyszer lehetett úgy győzni neki, hogy nem manipulálták az eredményeket. A többi már csak ügyeskedéssel sikerülhetett. Már eljutottak odáig, hogy muszáj előhúzni a kalapból valamilyen nyuszit, mert véget ér a dicsőségesnek nem mondható sok évi uralkodásuk.
Az emberei lázasan keresnek az ellenzékiek között egy pellengérre állítható valakit, aztán odalökik a népnek koncként. Habzó szájjal betámadnak valakit és kész. Akkor lesz min rágódni, nem figyel senki arra hogy történnek annál mocskosabb dolgok is a kormányzat körül. Így megy ez bő tíz éve, most sem lesz másképp.
 
Az emberei lázasan keresnek az ellenzékiek között egy pellengérre állítható valakit,
Kiragadtam mert igaz de lásd másképp
A letámadás szokott dolog
De ha nincs célpont nem tudnak egyre összpontosítani
És most így van 6 párti választási indulás
6 miniszterelnök jelölt arcot toltak előre
Megfigyelhető a Gyurcsányozás nem hagyott alább de lett Jakabozás
Feketegyőrt is hamarabb támadták még az előválasztás kezdete előtt
Karácsony nagyon célpont volt és van
Most épp az összemosás folyik
MZP a kisgyurcsány szöveg megy
Dobrevet tavaly támadták mára már most nem annyira
A figyelem annyira megoszlik
Hogy nem tudnak kire lőni
Igen a lázasan keresés megy
És lőnek ide is oda is
Most úgy érzékelem melléfognak
Mert a legveszélyesebbnek MZP tartják
Őt járatják le a legtöbbet
MZP árnyékában halad előre a szövetség
De a célegyenesben MZP ki fog hullatódni
Őbelőle semmi se lesz
Nem tudatosan vállaja fel ezt a szerepet hogy lőjenek rá
Hanem nagyon hiú és elhiszi magáról hogy ő nyerte meg az előválasztási szavazást
Ami igaz, de nem valős erő miatt nyert hanem egy választói szeszély a messiásvárás
És elhitette ideig óráig
Hogy őt akarja az ország és valós alternatíva a jobboldalnak is
Mindegy így is jó.
Azért azt eltalálta a Fidesz egyetlen jól szervezett erő van a DK
De hiba lövik most is a gyufát nincs szem előtt
Kifullad a gyurcsányozás úgyis
Nem mintha a szimpátia megnövekedett volna iránta
Henem beleunnak abba az egyforma szövegbe amit nyom a fidesz
Az unottság fullasztja a migránsozást is és a szem-kilóvétőzó szöveget is
Eddig jól van időzítve minden
Az utolsó pillanatok döntik majd el
Mert máris látszik a Fidesz védekezésben is jó
Cserélgetik lefelé a már lejáratódott képviselőiket
Azokat kik bűnügybe keveredtek például
A Kóla bojkottáló karikás ostoros Boldog Istvánt
És nem néztem utána de ott vannak kik már börtönbe tartanak vagy már belül vannak. Kit találnak a woldemort (Mengyi Roland) helyére
Igaz most se képviselő sem börtönben nincs
De jelöltetni már őt sem lehet
Védekezésből keresgélik a friss jelöltjeiket az ellenzéki közös eggyel szemben
Dolgoznak szépen de utólsó pillanatig nincs lejátszva
Volna mondandóm a 20 ezer önkéntes szavazatszámláló keresésére
amit a civil választási bizottság hirdet
Erre is úgy látom megteszi az ellenlépést a kormánypárt
És igen veszélyes ellenlépésnek látom.
Veszélyes mert nem tűnik fel miért az
Az OVB nevében is közzétettek hirdetést
És attól tartok:Azokra jelentkezést nem civilek teszik
És a 20 ezer mellé előkerül még 40 ezer másikoldali aki csak a nevében civil
És amikor jön a választás lesz bőven felügyelő épp csak kiszorítósdival ismét kevés lesz a független vagy nevezzük ellenzékinek ellenőr!
Tudom most esküt tesznek az ellenzéki civilek adataik nyilvántartottak
A delegálás előkészített
De ennek ellenére feltűnt fizetett hirdetés mit a kormány fizet Az OVN nevében van kiadva
És én gyanakszom
Remélem Magyar György-k is
Bár most látszólagosan úgy tűnik magára hagyottnak érzik a CVB-t
De ez is lehet taktika
Nagyban megy minden és duplafenekű trükkök is lehetnek a kommunikációban
 
Utoljára módosítva:

És amikor jön a választás lesz bőven felügyelő épp csak kiszorítósdival ismét kavés lesz a független vagy nevezzük ellenzékinek ellenőr
Tudom most esküt tesznek az ellenzéki civilek adataik nyilvántartottak
A delegálás előkészített
De ennek ellenére feltűnt fizetett hirdetés mit a kormány fizet Az OVN nevében van kiadva
És én gyanakszom
Remélem Magyar György-k is
Bár most látszólagosan úgy tűnik magára hagyottnak érzik a CVB-t
De ez is lehet taktika
Nagyban megy minden és duplafenekű trükkök is lehetnek a kommunikációban
Igaz amit írsz, de akkor is ez a legmocskosabb egy pártféleség, amit megértem az ötven évem alatt. Magasan viszik a pálmát, de minden téren ami rossz, ami elfogadhatatlan.
 
de akkor is ez a legmocskosabb egy pártféleség,
gátlástalan, hataloméhes nem vezetni akaró
Már jó rég nincs küldetés-tudata
nincsenek elvei (ha voltak?)
Es ilyen banda békeidőben soha nem kerülhetett hatalomra
Még a hóhér Szálasinak is volt küldetés-tudata és elve
És a Fidesz alapító levele szerint is minden Orbánből ered
Mert ő az ami a 3 sorokkal kezdtem
És az a cikk Kardos József erdőmérnök-hallgató fideszalpítótól
Nagyon jól leírta mikor és hogyan őrült és torzult el A valamikori oxfordi tehetség
Az régiekből csak a Kövér Áder és Bayer
maradt meg hűen kiszolgálni
És még az Anikó a gyermekek anyja
De Áder is távozik szívesen, jobban szeret horgászni mit az ország elrontásáért felelni
 
Utoljára módosítva:
ögátlástalan, hataloméhes nem vezetni akaró
Már jó rég nincs küldetés-tudata
nincsenek elvei (ha voltak?)
Es ilyen banda békeidőben soha nem kerülhetett hatalomra
Még a hóhér Szálasinak is volt küldetés-tudata és elve
És a Fidesz alapító levele szerint is minden Orbánből ered
Mert ő az ami a 3 sorokkal kezdtem
És az a cikk Kardos József erdőmérnök-hallgató fideszalpítótól
Nagyon jól leírta mikor és hogyan őrült és torzult el A valamikori oxfordi tehetség
Az régiekből csak a Kövér Áder és Bayer
maradt meg hűen kiszolgálni
És még az Anikó a gyermekek anyja
De Áder is távozik szívesen, jobban szeret horgászni mit az ország elrontásáért felelni
kedves tagtársam, én nem akartam sosem politizálni, de ami ma megy itt ( már vagy tíz éve) az mindent felül múl. Hataloméhes, pénzre hajtó, és korrupt párt. Ennél, még a szocializmus is jobb volt. Ez a böszme cigány, (mert az, de nekem amúgy egyébként semmi bajom velük) tönkre teszi az országot. A Kardos féle levél, tükör lehetne előttük, de nem lesz az. Mert a megalománia, a hatalom éhség, mindent elnyom. Tipikus példája a mindent akaró senkinek. Ezt pedig mi szenvedjük meg..
 
Amíg a média CSAK az ő igazukat sulykolja és a másét nevetségessé teszi addig itt változás nem lesz.
Lassan már a családok is összevesznek a politikán.
Befagyasztott árak ,üzemanyagok..élelmiszerek..szolgáltatások ...szerinted ezek ha el illetve felszabadulnak mi lesz itt??? Ezeket továbbra is görgetni kell ha mostani ellenzéki kormány kerülne a hatalomra. Mert a jelenlegi minden következmény nélkül tudja megszüntetni míg egy másik kormány ellen lázadás törne ki.!!!!
Ami még vonzza a kormányhoz a támogatókat : a 25 év alattiak adómentessége, a gyermekesek adó visszatérítése (több millió forint)
családtámogatások . Főleg ezeknek a sulykolása ami eddig nem volt szokás a politikában azt hitette le a választókkal hogy ők mennyi minden t kapnak amit előtte soha.
 
Igaz amit leírsz. Nekem pont ez a bajom ezzel. Valakinek, (és azok mi leszünk) meg kell, ki kell fizetni ezt a felelőtlen pazarlást. Mert senki ne gondolja hogy így dübörög a gazdaság, az ország. Ez csak paraszt vakítás, politikai fogás a választások előtt. Okos szemét banda ez..
 
Hol van az a óriási botrány??
Oly kellemetlen mikor ilyen beharangozások vannak majd csend.....óriási csend.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,480
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére