Filatelia-bélyeggyűjtés

Bündli bontás után Mondhatni tapéta

Csehszlovák blokkok.

Inflációs milliós névértékű bélyegek.

Hong-Kong első napi borítékok.

Soha ki nem adott -Szent Imre -próbanyomatok.

Fedezeti lapok.

Mo-tól elcsatolt részek visszacsatolásának emlékére kiadott bélyegzők(pecsétek).Felvidék,Délvidék használta.Kárpátalján nem adtak ki ilyen bélyegzőket.

Portó bélyegek.

Magyar bélyegek.

Filatelia szépség.

Eredeti régi viaszpecsét lenyomatok.

Fordított Madonna 1923

Az 1921/25. Koronás Madonna bélyegsor tíz, az inflációt 50 koronától 10000 koronáig folyamatosan követő értékét könyvnyomtatással, két színnel állították elő. A bélyegeket ennek megfelelően két menetben nyomtatták, előbb a külső keretrajzot, majd a papírt újra a gépbe helyezve második menetben az eltérő színű belső bélyegképet. Az 1923. december 1-től gyártott 5000 koronás címlet egyik ívével történt a malőr, nagy valószínűséggel úgy, hogy az első menetet követő nyomdai ellenőrzés után ezt az egy ívet fordítva tették vissza a papírkötegbe. Tény azonban, hogy a bélyeg lényegében szimmetrikus, az értékjelzést is tartalmazó keretrajzába a Madonnát ábrázoló kerek középrész fordítva, fejjel lefelé került be a nyomógépbe. Mivel a hiba felületes rápillantásra nem volt feltűnő (az egyforma méretek miatt nem volt nagy a képelcsúszás), a selejtes ív átment az ellenőrzésen, és árusításra került egy budapesti trafikban. A közelben lévő Budapesti Munkás Biztosító Intézetben vette észre valaki 1925. januárjában, hogy nem szabályos bélyeget tart a kezében. A felfedezést követően rögtön megtiltották a további árusítást, de addigra hozzávetőleg 80 darabot eladtak belőle. A gyűjtők és a Bélyegmúzeum birtokában ennek a darabszámnak csak töredéke van meg, a többi valószínűleg elveszett. A leghíresebb magyar tévnyomat egy-egy darabja azonban észrevétlenül ott lapulhat a dédpapa elfelejtett bélyeggyűjteményének albumlapjain, és nincs kizárva, hogy a jelenleg ismert példányok mellé még további előkerült darabok sorakozzanak fel.

Penny Black 1840

A világ első, 1840-ben kiadott bélyegét, a Viktória királynőt ábrázoló Penny Black néven ismert kiadást Nagy-Britannia bélyegei között találjuk. Amikor bélyeget ragasztunk a borítékra, a mai napig azt jelezzük vele, hogy a levél feladásakor egy összegben kifizettük a teljes postai viteldíjat. A bélyeg 1840-es bevezetésével gyakorlatilag megszűnt az általánosan alkalmazott portós (utólag fizetett levéldíj) rendszer, és segítségével egységes, könnyen átlátható bérmentesítési forma született. Az addig a lapok számától és a távolságtól függő bonyolult díjszámítás helyett már 1840. január 10-től bevezették az új rendszert, melyben 1 penny lett egy fél unciás levél bérmentesítési díja távolságtól függetlenül a Brit szigeteken belül. Íme a világ első bélyege, az 1840-ben kiadott brit fekete egypennys címlet. Az angol pénzügyminisztérium által a postai reformra 1837-ben kiírt nyilvános pályázaton Rowland Hill lett a nyertes. Hill a kivitelezés feladatát is magára vállalta, így készült el a Viktória-fejes, igényes kivitelű, tehát nehezen hamisítható postajegy. A bélyeg a Perkins, Bacon és Petch nyomdában készült egy William Wyon által készített emlékérem alapján, amely Viktória királynő 1837-ben a Guild Hallban tett látogatása alkalmából készült. Bélyeggyártás céljára Henry Corbould dolgozta át, a nyomólemezt Charles Heath és fia, Frederic vésték. A bélyeg alsó sarkaiban látható betűk jelölik ki a bélyeg helyét az íven. A bélyeget 1840. május 1-től kezdték árusítani, de csak május 6-tól volt bérmentesítésre felhasználható. Ennek ellenére előfordult, hogy május 6-a előtt felhasználtak néhány példányt, a legkorábbi ismert bélyegzés május 2-i, Bath postamestere volt az a figyelmetlen alkalmazott, aki a kijelölt határidő előtt elfogadta bélyeggel feladott levelet. A Bath-i levél ma világritkaság. Mivel ekkor még Nagy-Britannia volt az egyetlen bélyegkibocsátó, felesleges volt az államot megnevezni. Hagyománytiszteletből ma is hiányzik ez a felirat a brit bélyegekről, felismerésre a mindenkori uralkodó arcképe szolgál. A postai reformnak, és benne a bélyegnek köszönhetően a brit posta forgalma pár év alatt megtöbbszöröződött. Rowland Hillt a királynő lovaggá ütötte, a brit posta főigazgatójává nevezték ki, végül szobrot állítottak neki. Minden híres bélyegnek saját tulajdon neve és saját tulajdon legendája van. E legendák hitelességéért - bár persze némi valóságalapjuk mindig van - senki nem tenné tűzbe a kezét, azonban hozzátartoznak az adott bélyeg történetéhez. Ilyen például Rowland Hill és a fiatal lány esete, amit mindenki ismer, ám mindenki másképp. A történet szerint a bélyeg reménybeli feltalálója egy alkalommal postakocsival utazott, mely Angliában is szállított utasokat a postai küldemények mellett. Az egyik állomáson tanúja volt egy jelenetnek, amikor a postakocsis levelet akart átadni a fogadós lányának, ám az ifjú hölgy megforgatván a küldeményt, visszaadta a postásnak, mondván, hogy nem veszi át. Mivel a posta teljes portós rendszerben dolgozott, ez címzettre hárított bérmentesítés esetén azt jelentette, hogy ingyen végezték el a szolgáltatást. Azonban Rowland Hillnek állítólag szöget ütött a fejében a dolog, hiszen nem olyan időket éltek, amikor mindennapi esetnek számított egy-egy levél érkezése. Ezért - így mesélik - félrevonta a lányt, és addig faggatta, míg nagy pironkodva be nem vallotta, hogy a másik városban élő vőlegényével úgy leveleznek egymással, hogy egyezményes jeleket rajzolnak kívül a borítékra. Tehát nem is kell kibontania ahhoz, hogy pontosan tudja, mit üzent a kedvese, így ingyen leveleznek. A legenda szerint ez adta volna az ötletet a bélyeg bevezetéséhez, hiszen a feladáskor kötelezően lerótt viteldíj rendszere kivédte az ilyen típusú ügyeskedéseket. Ne gondoljuk azonban, hogy a később éppen e postai reform sikeres lebonyolítása okán lovaggá ütött Sir Rowland Hill a szerelmesek szabad kommunikációs csatornáit kegyetlenül elzáró, szőrös szívű hivatalnok lett volna. A történet valóságtartalma ugyanis csak annyi, hogy ilyen jellegű visszaélések valóban voltak az új rendszerű bérmentesítés bevezetése előtt.

Vörös Merkúr 1856

A világon először az osztrák posta hozott forgalomba olyan bélyegeket, amelyek hírlapok, folyóiratok csak a kiadók számára engedélyezett postai engedménnyel való szállítását igazolták. Az 1851. január 1-től érvényes Merkúr-fejes Hírlapbélyegek első nekifutásra 3 féle változatban születtek meg. A kék színűt 0,6 kr, a sárga színűt 6 kr, a rózsaszínt pedig 30 kr értékben hozták forgalomba. A bélyegeken erre utaló jelzés nem szerepelt, csak a színük alapján lehetett megkülönböztetni őket. A kék színű egy újság, a sárga 10 újság, a rózsaszín pedig 50 újság bérmentesítésére volt alkalmas. A postán magánemberek számára nem árusították, csak az újságkiadó hivatalai kapták meg ívekben. A gyakorlatban igazán csak a kék színűek váltak be. Már 1852-ben bevonták és leértékelték a rózsaszínűeket, mert nem fogytak kellőképpen, négy évvel később pedig a sárga bélyegek is erre a sorsra jutottak. Az 1856. március 21-én kelt rendelet pedig helyettük 6 kr értékben forgalomba helyezte a cinóbervörös változatot, amiből ráadásul csak egy kiadás készült, az irodalom szerint eleve csak 300 nyomdai ív példányszámban, Magyarországon ez az érték nem is volt használatban. A fennmaradt ép darabok száma igen csekély, így a Vörös Merkúr nevű bélyegritkaság világhírnévnek örvend.

Mauritius (1847)

A Mauritiusok a világ leghíresebb bélyegei, a Bélyegmúzeum újnyomataikat őrzi. 1847-ben Mauritius szigete, angol kományzóság lévén nem tartozott a bélyegkibocsátó országok sorába, területén az angol bélyegeket használták. A kormányzó felesége azonban, akit Lady Elisabeth Gommnak hívtak, feltette magában, hogy az általa rendezett kormányzósági bálra a meghívókat saját gyártású bélyeggel fogják kiküldeni. Megbízta hát a Port Louis-i órásmestert és vésnököt, Joseph Barnardot, hogy készítse el a bélyegek nyomtatásához a kliséket. A szerencsétlen órásmester, aki életében bélyeget még nem csinált, hazafelé elment a postahivatal előtt. A táblán látott Post Office felirat pedig úgy benne maradt a fejében, hogy a bélyegkép lemezbe vésésekor a szabályos POST PAID (vagyis "bérmentesítve") helyett ezt karcolta a fémbe. Ezért ezeket a ritkaságokat Post Office bélyegeknek is nevezik. A két címlet, a narancs és a kék színű Mauritius eleve csak 500-500 példányban készült, a feliratuk is hibás, ráadásul rendkívül kevés maradt meg belőlük, ezért a világ legdrágább bélyegei között tartjuk számon őket. 1900-ban (esetleg 1912-ben) az eredeti nyomólemezről 300 darab újnyomatot készítettek múzeumi célokra. A budapesti Bélyegmúzeum példánya a 33. sorszámot viseli.

New Brunswick postamester bélyeg 1860

Charles Connel, Új-Brunswick egykori angol koronagyarmat postamestere joggal pályázhatna a "világ leghiúbb közalkalmazottja" címre. 1860-ban - készletei kimerülése okán - hat bélyegből álló sorozatot rendelt meg, ám az ötcentes címletű bélyegen joggal elvárható Viktória királynő-portré helyett a saját arcképével ellátva! Az alkalmazottak döbbenten fedezték fel főnökük szakállas portréját a bélyegeken. Az ügyből hatalmas botrány lett, a halhatatlanságra vágyó postamester az állásával fizetett, gyarmati parlamenti határozat kötelezte a bélyegek megsemmisítésére, sőt még a nyomdaköltséget is ráterhelték. Egyébként ő volt az első élő személy, aki a Brit Nemzetközösség bélyegén szerepel, és nem a királyi család tagja. A bélyegek további sorsa vitatott - egy részüket örökségként a lányára hagyta, valamennyit el is adott belőlük. Az biztos, hogy a "hiú postamester bélyegei" ma előkelő helyet foglalnak el a világ ritkaságai között. A budapesti Bélyegmúzeum is büszkélkedik egy példánnyal.

Tokaji átütés

Az osztrák birodalom egész területén 1850. június 1-től vezették be a bélyeghasználatot. E dátumtól számítjuk az "Osztrák posta Magyarországon" korszak kezdetét, mely egészen az 1867-es bélyegkiadás megszületéséig tart. A bélyeg, épp mint Angliában, egy átfogó postai reform része volt, melynek során egyszerűbbé és olcsóbbá vált a levelezés, bár az angol penny-portó rendszert teljes egészében csak 1866-ban, a távolsági zónák eltörlésével vették át. Az első bélyegsor még perforáció nélkül készült. Az egyes eladott bélyegeket a postamester ollóval nyírta ki az ívből igény esetén. Az eljárást azonban úgy tűnik, nem találta túl hatékonynak az a Bazonyi Ferenc nevű postai alkalmazott, aki előbb Homonnán, majd Tokajban dolgozott Szerviczky György postamester fennhatósága alatt. Feltételezések szerint egy erre a célra átalakított konyhai derelyevágóval - más feltételezések szerint szabórádlival - a bélyegképek közeit átnyomta, így a papír szaggatott vonalban könnyen téphetővé vált. Az 1852 és 1854 között e technikával elválasztott bélyegek, illetve a velük bérmentesített levelek rendkívül értékes ritkaságok. Mivel a papíron nem szabályos, kör alakú perforálást alkalmazott az újító, elfogadottan "tokaji átütés" - és nem "tokaji fogazás" - a neve a világ első magánfogazásának. Ezzel a találmánnyal a magyar postakiadó egyébként jócskán megelőzte korát, a fogazást ugyanis csak 1854-ben kezdték nyomdai használatban alkalmazni Angliában, az első fogazott (perforált) postabélyeg pedig az osztrák birodalom területén - így Magyarországon is - csak 1858-ban került forgalomba, igaz, az okmánybélyegek esetében már 1854-ben alkalmazták a technikát.

Than Mór bélyegterve 1848

Az 1848-49-es szabadságharc filatéliai szempontból óriási jelentőségű eseménye az első magyar bélyegnek szánt "postajegy" tervrajzának megszületése. A magyar filatéliai irodalomban felbukkanásakor sokáig "Kossuth-bélyeg" néven számon tartott grafika hivatalos, a felelős magyar kormány által jegyzett megrendelésére nincs bizonyíték, erre vonatkozó utasítást sem talált még senki. Tény azonban, hogy az akkor 20 éves Than Mórt, a későbbi híres festőművészt, aki a szeptember végén meginduló harcok alatt Görgey mellé vezényelt hadifestő volt, 1848 kora nyarán Landerer Lajos Bankjegy Nyomdájában találjuk. A jogot hallgató egyetemista akkor már Barabás Miklós tanítványaként nemcsak a toll, de az ecset forgatásában is professzionális szintre jutván a nagy valószínűséggel feladatul kapott postajegy-rajzot készítette. Hogy Than Mór részt vett-e a Kossuth-bankók tervezésében is, szintén nem tudjuk, ám az első magyar bélyeg grafikájának rajza minden kétséget kizáróan a 2 forintos címleten szereplő címer közeli rokona. Mivel ezek nyomtatása 1848. június-júliusában történt, a grafika elkészülése pedig a papír szélén látható tolltisztító rajzok között szereplő 1848. VII. 3-i dátum szerint szintén pont erre az időre tehető, nincs kizárva az összefüggés ebben a vonatkozásban sem. A belső bélyegképen az Erdély címerével kiegészített magyar középcímer látható, melyet ívelt formában övez a Magyar Álladalmi Posta felirat, ezt pedig külső keretrajzként búzakalászok fogják közre. A talapzatot az EGY KRAJCZÁR felirat adja, ez akkor egy "keresztkötésű küldemény", - nyomtatvány - bérmentesítési értéke volt A grafika egyszerű fekete tusrajz, ám a rajta fellelhető, nyilakkal is félreérthetetlenné tett nyomdai utasítások szerint: "Rahmen roth" és "Mitte grün", a külső keretrajz piros, a belső bélyegkép pedig zöld színben került volna nyomtatásra. Ez a papír fehér színével együtt az akkor általánosan elfogadottá vált nemzeti színeket adta volna. Azt a tényt, hogy a grafika valóban nyomdász kezébe került, igazolja a papír hátán látható "Lieber Herr Urschitz! Das hab_ auch ich gethan.. Than M." felirat is. Vagyis: Kedves Urschitz Úr! Itt van, megcsináltam (megtettem). A játékos kedvű ifjú festő még egy szójátékot is elrejtett a mondatban a szabályosan "getan" ige végére egy "h" betoldásával a vezetéknevét illesztve. Urschitz Jakab a Landerer-féle nyomdában a bankjegyek nyomómestere, főgépmester volt, neki köszönhető, hogy e tervezet az utókorra maradt, megvalósítására ugyanis a harcok kitörése, majd a szabadságharc bukása miatt nem került sor. A tusrajz sorsa ugyanis legalább olyan kalandos, mint a kor, amelyben született. A szabadságharc bukása miatt megvalósításra nem került bélyegrajz létét a feledés homálya borította egészen 1924. július 15-ig, amikor Jászai Emánuel János a Magyar Levélbélyeg című, egyébként saját kiadású lapjában "Kossuth postajegy tervezete" című cikkében e műkincset bemutatta. Saját későbbi közlése szerint ez alkalommal mintegy 3000 Pengőt keresett azzal, hogy a másolatokat bélyeggyűjtőknek értékesítette. Ami azonban széles körben felhívta a figyelmet a grafikára, az dr. Hencz Lajos postafőigazgatónak Jászai katalógusához írt előszava volt, melyben a fenti cikk közléseit megismételte. Erre már többen felfigyeltek, és hamarosan keresni kezdték a becses ereklyét. Czakó Elemér Bélyegmúzeumban őrzött iratanyagából tudjuk, hogy eleinte Hencz - emlékei szerinti - útmutatása alapján a Magyar Nemzeti Múzeumban és az Országos Levéltárban kutattak utána, míg végül 1943-ban sikerült kinyomozni, hogy a grafika Jászai Emánuel János saját tulajdonában van. Hamarosan fény derült arra, hogy Jászai Urschitz Jakab unokáját vette feleségül, a rajzot pedig apósától családi örökségként ajándékba kapta. Egyébként szívesen átengedné a Bélyegmúzeum gyűjteménye számára 30-35000 pengő értékű cserebélyeg fejében. Természetesen nagyszámú szakértő kezdett foglalkozni a kérdéssel, valóban eredetinek tekinthető-e az előkerült tusrajz. Történész, művészettörténész, nyomdász, vegyész vizsgálta-nyomozta valódiságát, míg végre minden kétséget kizáróan bebizonyosodott: az első kibocsátani tervezett magyar bélyeg Than Mór festőművész által készített eredeti grafikáját sikerült előtalálni. Feltételezhetően a bankjegynyomdával együtt vándorolt a kormányt követve előbb Debrecenbe, majd Szegedre és Aradra. Megvalósítására a harcok kitörése, majd a szabadságharc bukása miatt nem került sor. A grafikát Urschitz egy Petőfi kötet lapjai között őrizte haláláig, ebből vette elő Jászai apósa, mikor ajándékba adta át leendő vejének. Az elkészült egyképes eredeti véset nagy valószínűséggel osztrák katonák zsákmánya lett. A Than Mór által készített tusrajz jelenleg a Bélyegmúzeum kiállítótermében látható. Posta- és kultúrtörténeti jelentősége mellett olyan személyes jellegű vonatkozásokat is hordoz, melyek megejtően szerethetővé teszik azoknak a tolltisztító rajzoknak a segítségével, melyek a grafika papírjának szélén láthatók. Egy húsz éves fiatalember minden lángoló lelkesedése átélhetővé válik a sugárkoszorúval övezett "1848. III. 15." dátum, valamint a "SZABADSÁG" feliratok láttán, ez utóbbi továbbgondolásaként (szerelem) pedig egy csinos fiatal hölgy tűnik fel a bal oldalon a titokzatos "MITZI" név valószínű tulajdonosaként. Az ifjú festő játékos, csúfolódó jókedvének kitöréséről pedig a Landerer Lajosról mintázott kopaszodó, hátul hosszú hajú, nagy állú férfiút ábrázoló karikatúra tanúskodik.

Deutsches Reich.

Fekete számú krajcárosok.1890