Financial Times: Soros György az év embere

A neves brit üzleti napilap Soros György milliárdos befektetőt választotta meg az év emberének.

Az FT cikke megemlékezik arról, hogy hazájától, Magyarországtól egészen Amerikáig a nacionalizmus és a populizmus erői megsemmisítik a liberális demokratikus rendet, amelyet ő személy szerint támogat.

ftsoros-20181219.png
 
De először fenn kellene összeomlani a dolgoknak...
Az előző válaszomat olvastad
Ez véletlenül került elém utólag:
ÓRIÁSI A KÁOSZ A FIDESZBEN, TÖBBEK MÁR A BUKÁST EMLEGETIK

Nagy Attila Tibor elemzése a meglepett Fideszről.

Ritka eseményre került sor 2018 decemberében: kicsúszott a politikai kezdeményezés a kormányoldal kezéből. Igaz, láttunk ehhez hasonlót az Orbán-rendszer nyolc és fél éves történetében, amikor is 2014 őszén a netadó miatti felháborodás, tüntetéssorozat és a vasárnapi boltzár kellően elő nem készített ötlete miatt csökkent a Fidesz népszerűsége.

Azonban látni két fontos különbséget, ezek:

az ellenzéki pártok eddig nem látott együttműködése,
valamint az alternatív nyilvánosság erősödése.
Szokatlan, hogy az ellenzék zöme most komolyan összefogott. Bekövetkezett, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: az Országgyűlésben a Jobbikkal együttműködnek a baloldali-zöld pártok (MSZP, DK, LMP, Párbeszéd, Magyar Liberális Párt) és több független képviselő; egyedül a Mi Hazánk Mozgalom négy képviselője (mind szakadár jobbikos) maradt ki a koordinációból.

Míg az ellenzék a 2014-es és 2018-as országgyűlési választásokon képtelen volt valódi, a kormányellenes erők nagy részét lefedő összefogásra, most az ellenzéki politikusok átélhették az együttműködés élményét. Megtanulhattak kiélezett helyzetben közös politikát tervezni, kivitelezni és azt együtt kommunikálni. Politikailag, emberileg jobban megismerhették, akár meg is kedvelhették egymást. Ne felejtsük: egy olyan nagy közös akció, mint a parlament ülésének december 12-i megzavarása, közös élmény, mely során együtt szállva szembe a Fidesz túlerejével úgy érezhették, számíthatnak egymásra.

A Fidesz-KDNP számára az ellenzéki összefogás kedvezőtlen fordulat, mert hatalma azon is alapul, hogy a megosztott ellenzék tagjai egymást gyengítették a választásokon, például idén április 8-án is elaprózódott a mintegy 2,9 millió ellenzéki szavazat.

Most ugyan nem közeledik országgyűlési választás, mégis van oka Orbánnak az idegességre: ugyanis kezdenek megteremtődni az emberi feltételek ahhoz, hogy három és fél év múlva a pártvezetők félretegyék pártszempontjaikat és a nagy ellenfél legyőzése érdekében az ellenzéki szavazók nyolcvan-kilencven százalékát lefedő közös pártszövetségben, közös miniszterelnök-jelölttel induljanak a Fidesz ellen.

Hogy ennek politikai feltételei megteremtődnek-e majd, egyelőre nem tudni, az ellenzéki választási összefogás létrejöttéhez rengeteg politikai munka szükségeltetik, sokféle pártérdeket kell összeegyeztetni.

Ráadásul, ha csakugyan igaz, hogy számos, a Fidesznek, a kormánynak lekötelezett politikus ténykedik az ellenzéki pártokban, akkor Orbánék naprakész értesülésekkel bírnak az ellenzéki pártok élén zajló folyamatokról, és képesek manipulálni azokat. (Vajon hogy is szivárogtak ki a Jobbik belső zárt üléseiről hanganyagok?)

A Fidesz idegességét mutatja, hogy ezúttal nem működött jól a kormányzati kommunikáció, nem sikerült hitelesen megmagyarázni a Munka Törvénykönyve aktuális módosítását.

És itt jön be a második különbség: 2014-hez képest a közösségi média, főleg a Facebook politikai hatása tovább nőtt Magyarországon. A mostani tüntetésekről számos portál a Facebookon keresztül élőzött, Tordai Bence is ezt a közösségi platformot használta fel a parlamenti botrány hatalmas nézettséget produkáló közvetítésére.
A politikai eseményekről való információszerzés a közeljövőben még élesebben szétválhat: a kormánypárti médiarendszer tudósításaira, hírmagyarázataira, valamint a honlapok és magánszemélyek információra, közvetítéseire. Utóbbiak jelentősége tovább nőhet, ha majd a kormánykritikus honlapok arra is képesek lesznek, hogy naponta rendszeresen rövid videókban foglalják össze a nap eseményeit, megteremtve a hagyományos tévéhíradók új konkurenciáját.

Most az ellenzék és a tüntetések (nem pedig a kormányoldal magyarázatai) kerültek a politikai események középpontjába. A Fidesz abban reménykedik, a történések értelmezésében arra apellál, hogy a lakosság zöme nyugalomra vágyik és elutasítja a felfordulást, az erőszakot. És nem alap nélkül gondolják ezt Orbánék: ha a tüntetések eldurvulnak, az a Fidesz pozícióját erősítheti, mert jelenleg nincs elsöprő kormányváltó hangulat.

Ráadásul közel az ünnepek, Orbán Viktor abban is bízhat, hogy karácsonyra és szilveszterre elülnek a tüntetések. A probléma azonban fennmarad: a túlóra újraszabályozásával a kormány támadási felületet kínált az ellenzéknek. A parlamenti kétharmad a túlóratörvénnyel gesztust tett néhány nyugati cégnek, amit kihasználva az ellenzék, ha ügyes, további politikai károkat okozhat a Fidesznek. Amit Orbán és a hozzá közelálló médiarendszer tán azzal próbál semlegesíteni, hogy igyekszik más fronton kompromittálni ellenzéki vezetőket.

Meglehet, politikailag forró lesz a telünk.

http://budapest-1873.info/oriasi-a-kaosz-a-fideszben-tobbek-mar-a-bukast-emlegetik/

Az FT cikke megemlékezik arról, hogy hazájától, Magyarországtól egészen Amerikáig a nacionalizmus és a populizmus erői megsemmisítik a liberális demokratikus rendet, amelyet ő személy szerint támogat.
De meddig még a nacionalizmus és populizmus?
 
Utoljára módosítva:
Erre volt a válaszom a régebbi ˝év embere˝nevek.
Van rengeteg akit már nem is tudunk hogy ki volt...
Van rengeteg gyülölt köztük.
Van sok aki máig emlékezetes tettet vitt végbe.,
Az hogy Soros melyik sorba fog beilleszkedni a jövő dönti el.
A kérdésedre válaszolva:
˝
A Financial Times hozzáteszi, rendszerint az elért eredmények alapján választják az év emberét, de Soros esetében idén azt is figyelembe vették, hogy milyen értékeket képvisel.

Ő a liberális demokrácia és a nyílt társadalom zászlóvivője. Ezek az eszmék diadalmaskodtak a hidegháborúban. Napjainkban minden oldalról ostrom alatt állunk, kezdve Vlagyimir Putyin Oroszországától egészen Donald Trump Amerikájáig

– fogalmaztak.

Mint írták, Soros több mint három évtizede jótékonysággal harcol a tekintélyelvűség, a rasszizmus és az intolerancia ellen. A nyitottság, a sajtószabadság és az emberi jogok iránti elkötelezettsége miatt felkeltette az autoriter rezsimek és a populisták haragját, különösen Európában.˝
üres, semmitmondó lózungok. tudjuk hogy van pénze a fickónak (qrva sok), honnan tudjuk hogy nem vette-é meg ezt a címet hogy reklámozza magát?
ne értsetek félre, sem ide sem oda nem húzok csak láttam már karón varjút.
 
A Financial Times egy 1888-ban alapított valódi klasszikus igazán brit gazdasági lap.. Ne tessenek már keverni a Time magazinnal ami klasszikus amerikai huszadik századi termék.. de 39-ben már Sztálin volt az Év Embere, s minő véletlen,de Merkel és Trump, Susan Fowlerrel együtt mindenütt( az előbbi kettőben) favoritok voltak.. Ugyan említsen már valaki egy példát arra, hogy Donald Trump, vagy Angela Merkel, Helmuth Kohl akik persze még Trumphoz képest is csórók, a saját vagyonából áldozott volna jelentős összegeket folyamatosan közösség fejlesztési célokra? Magyarországon Soros Györgyön kívül csak a Széchenyiek és Felső-bükki Nagy Pál tett ilyent.. Azért mi sem bizonyítja jobban milyen jelentős tényező, hogy a magyar kormány milliárdokat költött arra, hogy elhitesse, hogy utoljára a tatárok ártottak annyit a magyarnak , mint Soros György... Jómagam idéztem itt a Fórumon Bayer Zsoltot, aki kikérte anno, hogy miért támadják ezt a filantrópot méltatlanul aki hon újkori felemelője.. na és a kormány számos tagja köszönheti Neki diplomáját, doktoriját.. A Fidesz pedig, hogy elindulhasson a hatalomért..
Szóval ne tessenek itt össze vissza hablatyolni.. A gazdaság kiemelkedő szereplői nem grállovagok, de az így megszerzett pénzt használhatják egy más fajta hatalom megszerzésére, de közösségi célokra is. Mint pl. Bill Gates, Soros György, s még jó néhányan.. S igazán gusztustalan egyesek fanyalgása, mert bizony a jelenlegi magyar milliárdosok javára nem írható semmi, pedig tőlünk lopták vagyonukat a Miniszterelnök Úr és családjával az élen..
 
ne felejtsd el hogy az élet állandóan változik. ami anno volt az ma meglehet hogy pont az ellentétje. de a legfontosabb: a politikánal nincs mocskosabb dolog az életben. szval az ilyen díjakra nem adok. számomra mindíg az a lényeg hogy az a személy mit tesz le számomra az asztalra.
nézd csak meg hogy a sokak által ismert oscar díjat 2003-ban ki kapta meg: Catherine Zeta-Jones, a chichagóban. nos ahogy játszott abban az minden volt csak nem magas röptű alakítás. ez a politika.
 
Van olyan, hogy tetszik, nem tetszik.. Az a művészet..
De a gazdaság az tény... A kettő nem keverhető.. S ugye a davosi csúcson Soros Györgyöt hallgatta figyelmesen a világ kispályásnak nem nevezhető elitje.. Te úgy tűnik tényleg nem érted..
S ne értsd félre, de a minősítések sohasem a minősítetteket, hanem a minősítőket minősítik...
 
Nem kell hallgatni arra a buta sajtótermékre. Annyi eszük se volt hogy a Soros György helyet engem, Párhuzamos Györgyöt válasszanak meg az év emberének?! Micsoda maradiság... jobb helyeken tudják pedig hogy a párhuzamos dolgok jobbak a soros termékeknél, mert sokkal gyorsabbak! Modernebbek! Gondoljunk csak rá, mennyivel gyorsabb a párhuzamos port a soros portoknál az elektronikában... Aztán tessék, mégis a Sorosra szavaznak...
 
Gondold ezt át még egyszer..
Ez nem maradiság ez hagyomány ápolás... a párhuzamosak csak el mennek egymás mellett, ahogy itt a Fórumon is csak elbeszélnek egymás mellett egyesek, ellenben a sorosok egymáshoz kapcsolódó, jó esetben egymást erősítők...
Arról nem is beszélve, hogy most Ő volt a "Soros"....
 
Drága barátom, a párhuzamosok nem mennek el egymás mellett! Azoknak mind van egy nagy misztikus céljuk (nem ám mint a hitetlen Sorosnak): ugyanis mi párhuzamosok mind találkozni óhajtunk egymással majd a Nagy Egyesülés Napján, a Végtelenben! És ezt meg is ígérte nekünk ezt hogy így lesz nagy Prófétánk, Eukleidész, szent könyvében, melynek címe: Elemek. Ó minő boldogsággal tölt el bennünket Párhuzamosokat ezen nagyszerű ígéret és prófécia! Gondolj csak bele, a világ összes Párhuzamosa akkor majd találkozik, eggyé lészen! Megláthatjuk végre egymást! Mekkora banzáj és party lesz akkor, hogy fogunk örülni!
 
Látod, látod most jól elárultad magad.. Te is soros szeretnél lenni (vagy Soros)... hisz a párhuzamos attól párhuzamos, hogy a két egyenes sohasem metszi egymást.. csak a perspektivikus ábrázolásban, na meg ezek szerint vágyaitokban....Volt már ilyen , de az úgy hangzott: világ proletárjai egyesüljetek...
 
Úgy feltudsz dühíteni, a szemellenzős világnézeteddel, hogy ha tehetném lekapcsolnám Magyarország számára az internetet, az összes szatellit és betiltanám valamennyi külföldi szabadalom használatát. :)
Akkor jó mert a számitógépet meg Neumann János, egy magyar !!! ember találta fel. Soha egyetlen fillért nem kért a találmányáért amit te és mindenki használhat a földkerekségen . Se mobiltelefon se űrrakéta nem lenne nélküle. Hogy a gyufáról a dinamóról a szinestévéről, a golyóstollról és a helikopterről ne is beszéljek. Még annyit hogy volt Magyarország igy lekapcsolva és elvágva a világtól, ahogy te szeretnéd, konkrétan a Rákosi pajtás alatt.
 
A Magyarok tragédiája, hogy itt születünk de külföldre kell mennünk érvényesülni. ;)
-
Örülök neki, hogy becsülöd Neumannt, kérdés, hogy ö mit tartana ma rólad?
Mert nem értem miért annak állítotok emlékművet az Országház mellé aki öt elüldözte?
-
Én úgy tudom, hogy Magyarországnak is felkínálták a Marshall-tervet de Moszkva nem engedte.
Az a Moszkva akiről Orbán állítja, hogy jobb volt mint Brüsszel.
 
Ne zavard már össze....
 
Akkor jó mert a számitógépet meg Neumann János, egy magyar !!! ember találta fel. Soha egyetlen fillért nem kért a találmányáért amit te és mindenki használhat a földkerekségen . Se mobiltelefon se űrrakéta nem lenne nélküle. Hogy a gyufáról a dinamóról a szinestévéről, a golyóstollról és a helikopterről ne is beszéljek. Még annyit hogy volt Magyarország igy lekapcsolva és elvágva a világtól, ahogy te szeretnéd, konkrétan a Rákosi pajtás alatt.
Amennyire tudom, Neumann még csak nem is magyar volt, hanem FÉL-ZSIDÓ. Anyja révén... Ami azt illeti a zsidók szerint teljesen zsidó, mert ők a „zsidóságot” anyai ágon „származtatják”. Persze tudom, a mélymagyarok szerint minden idegen rém gonosz, de kivéve ha valamiért büszkének lehet lenni rá, ekkor addig kutatnak amíg találnak a családfájában valahol akár 50 nemzedékkel ezelőttről is egy magyart, s onnantól mindenki magyarnak tekinti... Desőt még akkor is ha nem is biztos hogy legalább az az ős magyar, elég ha Kárpát-medencéből származó...

Különben meg tökmindegy magyar volt-e. Ha teljesen tutira biztos is hogy magyar volt, akkor is felmerül a kérdés: Miért van az, hogy évszázadok óta megfigyelhető jelenség abban az országban, hogy mindenki aki tehetséges csak akkor tud sikert elérni, ha ELMEGY onnan, a „”gonosz külföldiek” közé?! He?! Megtudnád ezt nekem válaszolni?!

És ne gyere tőkeszegénységgel nekem. Számos példa van rá hogy a tőke megvolt a vállalkozáshoz, mégse tudott ott sikert elérni, az ÁLTALÁNOS IRIGYSÉG miatt, ami mesterséges - többnyire bürokratikus - akadályokat támasztott az érvényesülés elé.

Ami azt illeti, én teljes mértékben osztom @Ernoe nézetét. Magyarországot le kéne kapcsolni, de nemcsak az Internetről hanem általában a civilizált világról, főleg az EU-ról. Hátramozdítokra nincs szükség! Kéne köré tényleg egy Himalája magas fal, nem is drótból de edzett saválló acélból, aztán legyetek magatokban boldogok, a magatok kis képzelt történelmével, mesebeli egykor-volt nagyságotokkal, sumér és szíriuszi őseitekkel, vezessétek be a rovásírást kötelezően (előbb még ölre mentek majd véres harcokban azon hogy jobbról vagy balról kell írni azokat a rúnaszerű jegyeket...), és így tovább.

A józan világ meg majd halad előre nélkületek. Tíz évente drónfelderítést végezve a területetek fölött, van-e még élő arrafele...

Tudod van egy mondás az USA-ban:

A Földön egyetlen értelmes faj él csak, a Homo Sapiens. Létezik azonban két másik is ami a közeljövőben esetleg értelmessé válhat: a majmok és a magyarok. Bár az utóbbiakban némelyek kételkednek.
 
Tévedés: Los Alamosban terjedt el a szóbeszéd a tudósok között, miszerint a Földön két értelmes faj van, az ember és a magyar. Teller Edéről, Neumann Jánosról, Wigner Jenőről, Szilárd Leóról és Kármán Tódorról volt szó.
 
A Magyarok tragédiája, hogy itt születünk de külföldre kell mennünk érvényesülni. ;)
-

Sokan másképp látják a dolgokat ... Bolyairól hallottál -e? vagy Arany Jánosról ... hol is születtek? Az elszakított területekről hallottál -e?
 
Utoljára módosítva:
vasoxidnak itt senki nem becsuli le se a feltalalokat se a tudosokat .Tiszteletnek orvend minden ember! Sorosnak is ugyan ugy orulunk mint Neumann nak, gondolom te is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére