Fogyizzunk együtt, biztassuk egymást, így sikerülni fog, én tudom.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

sydneygirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak gondoltam bejelentem, hogy vegre 70 kg alatt voltam ma (69.6kg) :) Ez 13 kg sulyvesztes 5 honap alatt. Meg 8kg hatravan, egyre nehezebb, de dolgozom rajta :)

Gratula!!! ugyes vagy es ne add fel! :) Igen, egyre nehezebb de nem baj: az utolso 5 kg tart a legtovabb! En az elmult masfel honap alatt fogytam masfel kilot, es az edzom azt mondta meg kb 5-6 honap hogy a maradek 3,5 kg lemenjen. De mar igy is orulok, mert olyan ruhakat fedeztem fel amik nem voltak rajtam 3 eve!!! :D Motivacionak pedig mindig felveszem a kedvenc kek ruham (3 eve volt rajtam es elkepesztoen szexi :D es arra gondolok hogy nemsokara mar ezt is ujra buszken fogom hordani :D Ugyhogy csak hajra!

Van nagyon sok, sokkal jobb mozgásforma is, ami legalább egyenletesen dolgoztatja meg a testet. Rékánál alapvető probléma, hogy egyik lábat másfélszer annyira dolgoztatja meg, mint a másikat, sőt van olyan dvd-je amelyiken ezt el is mondja...

Hu, tenyleg? Jo hogy mondod! Hiszen a jogaban is allandaon azt hangsulyozzak hogy EGYFORMAN kell mindket oldalt dolgoztatni, mert a testnek egyensulyba hozasra van szuksege! Na akkor Rekat hanyagolom :D

SZiasztok, újra és szia Sydney!
Vagyogatok, csak el vagyok havazódva családilag. :)

SZerettem mindig megtervezgetni a kajákat és még valami: a mi étrendünkben a kúra után is megmaradtak kedvencnek a saláták és furcsa, de bizonyos ételeknél átálltunk azóta is egészségesebb formra. PL: nem rántok be soha főzeléket, sem levest, élvezzük a husi sok zöldséggel formátumot és nem csicsogós olajban készülnek az ebédek. Megtanulta a szervezetünk, hogy délelőttönként gyümölcsöt kívánjon és ne felesleges péksüteményeket a hamis éhségtől.

Üdv: Timi


Heyhey :D Orulok hogy latlak :) Ha van jo otleted/recepted foleg zoldsegekre, beirhatnad ha van idod ;) szivesen vesszuk, en is, nem baj h nem 90 napozok :D
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Hu, tenyleg? Jo hogy mondod! Hiszen a jogaban is allandaon azt hangsulyozzak hogy EGYFORMAN kell mindket oldalt dolgoztatni, mert a testnek egyensulyba hozasra van szuksege! Na akkor Rekat hanyagolom :D

mondom, az egyik dvd-n még el is ismeri. az egyik lábra csináltat mondjuk 30-at a másikra 20-at. a számok csak hasraütésszerűek.

ha már Réka jellegűt kerestek, akkor ott van Tony Horton power half hour-ja, vagy p90-e. a yogás topicban fenn voltak a linkek, de guglival is megtalálhatóak.
 

kJittyKeh

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a legtutibb a léböjt diéta sok gyümölccsel és zöldséggel...ezzel 2hét alatt 5-6 kilót fogytam...de a legnagyobb sikerélmény az volt benne hogy az az 5-6 kiló félév alatt se nagyon jött vissza...és ahogy félév alatt párszor két heteket léböjt-öltem így lefogytam végül közel 100kiloról olyan stabil 80ra...nem szégyenlem a súlyom mert ahhoz képest nem nézek ki nagyon vastagnak...szóval mindenki hajrá :D:D
És még egy tanács...ha már csak pl kiírod a szobád ajtajára azt hogy X-et akarsz fogyni már csak az elolvasása is segít...:)
 

RMarcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Gratula!!! ugyes vagy es ne add fel! :) Igen, egyre nehezebb de nem baj: az utolso 5 kg tart a legtovabb! En az elmult masfel honap alatt fogytam masfel kilot, es az edzom azt mondta meg kb 5-6 honap hogy a maradek 3,5 kg lemenjen. De mar igy is orulok, mert olyan ruhakat fedeztem fel amik nem voltak rajtam 3 eve!!! :D Motivacionak pedig mindig felveszem a kedvenc kek ruham (3 eve volt rajtam es elkepesztoen szexi :D es arra gondolok hogy nemsokara mar ezt is ujra buszken fogom hordani :D Ugyhogy csak hajra!

Koszonom :) Neked is gratula, te is nagyon ugyes vagy.\\m/

Teljesen merlegbolond lettem amugy, pedig nem kellene. Szinte minden nap merem magam es jegyzetelem az eredmenyt, a mozgast is, hogy mit es mennyit csinalok. Jo nezni a diagrammot :) Az motival.

Az evesem meg mindig ugyanaz. Probalok 1200 cal korul enni egy nap, 1500 mikor sportolok. Salatat sokat, kenyeret alig, szenhidratnak rizst (termeszetesen olaj nelkul keszitve), sovany husokat, gyumolcsfogyasztasom vegyes. Nem eszek gyorskajakat, csak nagyon-nagyon ritkan. (2 honapban 1x eszunk hamburgert az InNOut Burgernel, de akkor azt belekalkulalom a napi mennyisegembe (800 kaloria a burger a krumplival), aznap csak salit, alacsony kaloriaju gyumlcsot eszek.
Elore elkeszitett kajat szinten nagyon ritkan teszek az asztalra. Pizza szinten kb 2-3 havonta 1x (vegszukseg eseten, mikor nagyon se kedvem, se idom fozni, regen volt, hogy heti 2x ettunk pizzat) "lusta kajakat" szinten nem tartok itthon. Gondolok itt olyanokra, mint a husleveskocka, mikro's kajak, akarmilyen porkaja (krumplipure por, tesztaporok, sajtporok, semmi ilyen nincs itthon), konzervek nagyon ritkan, inkabb friss vagy fagyasztott. Salataontetnek tejfolt keverek ki kis tejjel, soval, borssal, 200 kaloria helyett kb 50 es nincs tele mindenfele adalekanyagokkal.

Amin meg mindig valtoztatnom kell, az a reggeli. A reggeli nagyon fontos, hogy beinditsuk az anyagcseret (hogy elkezdjen a testunk egetni). Gyumolcsot nem tartom jo otletnek, kikesziti a gyomrot.. Inkabb eszek 1-2 fott tojast, muzlit, energia szeletet (maniam az osszetevok olvasgatasa, csak olyat veszek, amiben nincsenek mindenfele szemet sz*rok), iszok egy zoldseg juice-t. De nagyon sokszor kimarad es hiaba kelek fel 5kor, sokszor delben eszek eloszor (a reggeli tejeskaven kivul).

A szigoruan betartando dietakra (korabban mar irtam) nagyon haragszom. Ha megkivanok egy kis csokit, akkor eszek csokit (4 kocka 150 kaloria, nem kell az egesz tablat bevagni 600 kaloriaert). Probalok5x enni, de nem nagyon megy :( Van meg jopar dolog, amihez hozza kell szoknom, de mar az is szep eredmeny, hogy nem eszunk annyi szemet mukajat. :)
 

sydneygirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljesen merlegbolond lettem amugy, pedig nem kellene.

Probalok 1200 cal korul enni egy nap, 1500 mikor sportolok.

Amin meg mindig valtoztatnom kell, az a reggeli.

Probalok5x enni, de nem nagyon megy :( Van meg jopar dolog, amihez hozza kell szoknom, de mar az is szep eredmeny, hogy nem eszunk annyi szemet mukajat. :)

Szerintem alapvetoen jol latod es csinalod a dolgokat! A merlegre nekem is kellett allnom minden reggel (!) mikor elkezdtem az uj fitness terembe jarni a szemelyre szabott tervre. Ez azert jo mert hozzaszoksz avaltozo sulyhoz pl a vizhaztartas ingadozasa miatt. Szoval nyugi! :) Viszont most mar csak havonta egyszer mernek, es az latvanyosabb is :) De mondom most mar nem annyira :)

Nem irtad miota eszel igy. Azt tudod ugye hogy 1200 kc-as etrendet a dieta elejen az anyagcsere felturbozasara hasznaljak es azutan fokozatosan (!) emelni KELL ezt a szamot. Miert? le fog teljesen allni az anyagcsered, ha igy eszel tovabbra is mert a szervezeted nemsokara azt fogja hinni hogy ehezel. Ha mar legalabb 4 hete igy eszel, akkor napi MINIMUM 1600-1800 kc-at kell enned, es ha sportolsz 2000kc-t. Ez az adag egy atlagos magassagu nore van kitalalva. (Ha magasabb vagy akkor tobb, ha alacsonaybb akkor kevesebb eleg)

ha viszont valaki 1200-on folytatja, kb 3 honap utan sehova nem mozdul a merleg es beall a plateau. ez az amikor a szervezet probal minden tapanyagot elraktarozni. ez azert baj, mert amint kicsit tobbet eszel es zsirkent marad, mert a szevezet emlekszik es probal felkeszulni az ujabb "eheztetesre".

Szoval szerintem ne legyel ennyire szigoru es hidd el hogy az anyagcsere a magasabb beviteltol porog csak fel, ha mar egy honap eltelik. Az en dietas tervemben pl csak az elso heten volt 1200, utana 3 hetig 1500 es utana 2000, sportnapon 2500(!!!!!!!) Es igen, nem az a lenyeg hogy mennyit eszel, hanem hogy MIT.

Az 5x-i eves nekem se sikerult meg eddig, mert egyszeruen nem vagyok ehes. De azt mondtak h akkor kevesebbet kell enni minden etkezesnel es h akkor is egyen meg a marek mandulat pl ha nem vagyok ehes, mert az anyagcsere felporgesevel ehes leszek arra is.

Es minel erosebb az anyagcsere annal tobbet egetunk, nekem egeszsegugyi okokbol is mindennap (!) kotelezo sportolnom. Tudom h sokan fogynak anelkul is, de akkor sokszor izmot is, nemcsak zsirt, es a sport viszont epiti az izmot es minel tobb izom van rajtunk, annal magasabb az anyagcsere = annal tobb zsir eg. Es ha valaki mar lefogyott es egeszseges es baromi izmos, akkor utana -mertekkel kesobb tenyleg belefer az unnepi csoki, fagyi vagy akarmi amit megkivanunk, mert nem rakodik le, hiszen ugyis ledolgozzuk sokkal hamarabb mint elotte mikor tele voltunk testzsirral :D

Nalam erdekes valtozas pl hogy regen sosem ettem szenhidratot vacsira es megsem fogytam, most szinte MINDIG eszem (komplex szenhidrat, nem a feherlisztes trutyik :) es megis fogyok :D Na ezt nem ertem, de megdonti a magas-feherje nulla szenhidratra szavazok elmeletet :D
 

RMarcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
kb 5 hete csinalom intenziven az 1200kaloriat, elotte december teljes szunet volt (nem zabaltam, de nem szamoltam), november olyan 1500 koruli volt, oktober 1200as.
Szoval ideje kicsit emelni.
Engem inspiralnak nagyon a kepek, amiket latok fogyokurazokrol... elotte/utana (vagy legalabb kozben) kepek, amin latom, hogy tenyleg sikerulhet es ha masnak van ereje hozza, akkor nekem is kell, hogy legyen...
Itt van par kep az eddigiekrol...
Unokatesommal nyaron nemtom milyen sullyal, de ugy 80 kg korul sejtem.​
DSC08604.jpg


182 font (82.6 kg) Oktober 4.-en​
180lbs.jpg


Novemberben 165 font (75 kg)​
170.jpg


Ma (februar 14.) 152.5 font (69.2 kg)​
DSC01277.jpg



DSC01357.jpg


Meg 10 kg van kb hatra, azon dolgozom most. :)
 

fehermi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Eléggé új vagyok itt,de már most jó olvasni az ilyen tapasztalatokat.Én most kezdek neki a fogyókúrának.Ill. most kezdek el majd mozogni is.
Én Norbinak az elvét követem, hogy bármit ehetek csak nem mindegy hogy mennyit és mikor.
Ismerőseimnek elég jól bevált.
Szerintetek?
Ildi
 

sydneygirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, Marcsi szuper vagy! :D

Jelentem ismet, a havi meres eredmenye, ujabb minusz egy kilo, amibol 600g testzsir :) Mar csak 2.6 kg van hatra!!! :D Az meg lehet hogy honapok, es kezdek turelmetlen lenni, mert az a legnehezebb, de ha mar eddig eljutottam, akkor ezt mar kibirom!
 

RMarcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, Marcsi szuper vagy! :D

Jelentem ismet, a havi meres eredmenye, ujabb minusz egy kilo, amibol 600g testzsir :) Mar csak 2.6 kg van hatra!!! :D Az meg lehet hogy honapok, es kezdek turelmetlen lenni, mert az a legnehezebb, de ha mar eddig eljutottam, akkor ezt mar kibirom!

Koszonom a gratulaciokat, de valojaban a neheze meg hatravan :) Ugy szeretnem, ha lenne eleg kitartasom hozza... 9 kg! hajjajj
 

gyurgyoka

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt az újabb veszély!- hasi zsír

Egy közzétett felmérés eredménye szerint az európai lakosság riasztóan magas aránya - a megkérdezettek 88 százaléka - nem tud az úgynevezett rejtett hasi, avagy viscerális zsír létezéséről. Pedig, ha ez a fajta zsír túl nagy mértékben van jelen szervezetünkben, akár az életünket is megrövidítheti.

„A viscerális zsír és a testsúly” című tanulmányban három vezető szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy intenzívebb tájékoztatásra van szükség e veszélyes, rejtett zsír kapcsán. A viscerális zsír a létfontosságú szerveket veszi körül a hasüregben. Bár nem látható és nem érezhető, de túlzott mennyiségben ez az anyagcserében is aktív zsír növeli az olyan életet veszélyeztető betegségek kialkulásának kockázatát, mint a 2-es típusú cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri betegségek.

Gyakori újévi fogadalmunk az az unalomig ismételt vállalás, hogy hamar megszabadulunk a ránk rakódott súlyfeleslegtől, de a legtöbb embernek ez csak a legritkább esetben sikerül. A több mint 12,000 európai felnőtt, fogyni vágyó körében elvégzett kutatás eredményei is ezt látszanak alátámasztani. A kutatás adatai szerint a fogyni szándékozók 61 százaléka határozta el, hogy szeretne még fogyni, míg a korábban újévi fogadalomként fogyókúrázók kétharmada vallotta be, hogy nem járt sikerrel.

Rejtett zsír, bujkáló veszélyek

Dr. Terry Maguire, gyakorló gyógyszerész és a belfasti Queen’s University tiszteletbeli docense kiemelte: “A legtöbb túlsúlyos ember esztétikai, és nem egészségügyi problémaként kezeli az elhízást, ezért fontos, hogy belássák a fogyás egészségügyi előnyeit is a pozitív külső változások mellett. “

A felmérés eredményéből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 88 százaléka nem tudta mit jelent a viscerális zsír kifejezés, de a kapcsolódó kockázatokat (világszerte a vezető halálokok közé tartozó betegségek – mint a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek – magasabb kockázata) megismerve 61 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a hallottak még inkább megerősítették fogyási szándékában.

A derékbőség tekinthető a rejtett hasi zsírtöbblet legmegbízhatóbb külső jelének, és emiatt a veszély legjobb előrejelzőjének. Jó hír, hogy aktív természetéből adódóan a testsúly csökkenésekor a rejtett hasi zsír könnyebben alakul át energiává, mint a közvetlenül a bőr alatt található zsír. „A viscerális zsír mennyisége megbízhatóbban vetíti előre az idő előtti elhalálozás eshetőségét, mint önmagában a testsúly” – fejtette ki Stephan Jacob professzor, a tanulmány egyik társszerzője. – „Már kismértékű viscerális zsírfelesleg is növeli a súlyos betegségek kockázatát, azonban szerény súlyveszteség is jelentősen mérsékli ezt a veszélyt.”

A jelentés rámutat, hogy a rejtett hasi zsír veszélyeinek tudatosítása nagymértékben motiválja a fogyni vágyókat. A szakértők reményei szerint minél inkább tudatosul a rejtett hasi zsír léte, annál könnyebb lesz betartani az újévi fogyókúrás fogadalmakat is.

David Haslam belgyógyász professzor, az Egyesült Királyság elhízás elleni országos fórumának elnöke a jelentésben arra figyelmeztet: „A divatos fogyókúrák – amelyek általában gyors testsúlycsökkenést ígérnek – nem fenntarthatók. Valójában többet árthatnak, mint használnak. A leadott súlyt újra és újra felszedjük, ráadásul a visszahízott zsír egy része viscerális zsírként rakódik

Ez a téli csodafegyver, vedd elő!

A béta-karotin az A-vitamin legfontosabb forrása, és szinte minden sárga és piros növényben megtalálható. Télen legkönnyebben a sárgarépával, a sütőtökkel, kelkáposztával vagy éppen tojássárgájával tudjuk bevinni a szervezetbe és ezzel számos betegséget megelőzhetünk.


A zsírban oldódó A-vitamin ugyanis az egészséges nyálkahártyák és a jó látás letéteményese, de mivel túladagolása veszélyes lehet, sokkal biztonságosabb, ha természetes béta-karotinnal pótoljuk.
- Már az is segíthet a szürkületi látás visszaállításában, ha napi egy sárgarépát elropogtatunk, hiszen például a farkasvakság is az A-vitamin hiányának egyik legsúlyosabb jelzése.
- Mivel a béta-karotinoidok antioxidánsként is megállják a helyüket, hasznosnak bizonyultak egyes rákfajták, például tüdő-, gyomor- bőr és vastagbélrák megelőzésében. A kutatók szerint az A-vitamin rákellenes hatása pontosan annak köszönhető, hogy a vitamin elősegíti a sejtdifferenciálódást, és ezzel ellenőrzés alatt tudja tartani a daganatos sejtek differenciálatlan növekedését.
- A téli sportok szerelmeseinek sem árt egy kis béta-karotin raktározás, hiszen a sárgás színű festékanyag szabadgyök-blokkoló tulajdonsága révén képes közömbösíteni az erős napsugárzás hatásait és egyenletesebb barnulást is biztosít.
- A manchesteri egyetem vizsgálataiban az is bebizonyosodott, hogy a nyers táplálékkal elfogyasztott béta-karotin csökkenti a gyermekkori allergiahajlamot.

Jó egészséget!

A vonalkódokat is lehet magolni. Lehet, SŐT KELL az árucikkek
között VÁLOGATNI !!! A magyar termékek támogatása pedig
kötelességünk is lehet(ne)!!

Ne vegyetek semmilyen tejport, krém vagy tejterméket ami Kína (Hong
Kong) és Taiwan-i eredetű, mert MELAMINE-t tartalmaz.
Ez egy ipari vegyszer, amiből előállítják a műanyag tányérokat, vagy
deszkalapokat. A MELAMINE, ha bekerül a szervezetbe, blokkolja a májat,
vesét (a vese nem tudja feldolgozni és vesekövet csinál) és olyan kárt tesz
benne, hogy visszafordíthatatlan, és nagyon sok esetben halálos.

Aki pedig átvészeli (nem hal bele) annak 3 naponként vérszűrés alá kell
vesse magát, hogy életben maradjon, és örök életen keresztül vesebeteg lesz,
amit nem lehet egyáltalán gyógyítani.

Ma már olyan betyár világot élünk, hogy a kínai üzletemberek nem teszik rá
a nevüket a termékre hogy "Made in China" = "Kínában készített", mert tudják,
hogy a világ nem veszi meg a termékeiket, és ezért ők mindent megtesznek, hogy
elrejtsék a származás eredetét.

Inkább kódokat használnak gondolván arra, hogy az emberek nem tudják és
nem fognak rájönni a termék eredetére.

A kormányok nem tesznek semmit ellene, és nem is tiltják be ezeket a termékeket,
vagy legalább a fogyasztókat informálnák, arról, hogy totálkáros minden, ami a fenti
felsorolt országokból dömpingben jön be.

Sok nyugati ország importálja és ebből a (tejtermék) alapanyagból készítenek sok
mindent mint: cukorkát, csokit; a süteményekben, még a pizzatésztában is megtalálható.
A kávéházakban a tejes kávét (capuccino, stb.)

Az első 3 szám a BARCODE (VONALKÓD) - bol az országot mutatja, hogy a
termék honnan származik. Minden barkód "első 3 száma", ha ezekkel a számokkal
kezdődnek 690, 691, 692, stb. egészen beleértve a 695-öt, az mind "MADE IN CHINA" .

Azok a termékek, amik 471-el kezdődnek "Made in Taiwan" . Nekünk jogunk van ezeket
tudni, de az állam ebben nem segít. Ezért résen kell legyünk és tanítsuk egymást, hogy
ne kerüljünk bajba. Tehát ha megtanulunk egy pár bárkódot, akkor mindjárt könnyebb:

690 ~ 695-ig Made in China .
471 ~ Made in Taiwan
00 ~ 13 USA & CANADA
30 ~ 37 FRANCE
40 ~ 44 GERMANY
49 ~ JAPAN
50 ~ UK
57 ~ Denmark
64 ~ Finland
76 ~ Switzerland and Liechtenstein
628 ~ Saudi-Arabia
629 ~ United Arab Emirates
740 ~ 745 - Central America (Közép Amerika)

480 ~ Made in the Philippines(Fülöp szigeti), és

599 Magyarországon előállított termék; ezt vegyétek!!

Edita Sipeky A fogyás magasiskolája c. könyvét ismeri valaki, Vélemény?

nagyon érdekes dolgokról írtok itt is...csúcs ez a hely :)
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Hajrá minden fogyizónak! :)
Látom, Évicus továbbra is jó kis cikkeket tesz be! :) kiss érte! :)

Hogy vagytok lányok-fiúk? Darálódnak le a kilók?
Sajnos nem igen van időm mostanában bejárkálni, de azért időnként rátok lesek ám! :)
Jó fogyást kívánok Mindenkinek!! :)

kb 5 hete csinalom intenziven az 1200kaloriat, elotte december teljes szunet volt (nem zabaltam, de nem szamoltam), november olyan 1500 koruli volt, oktober 1200as. .....quote]

Marcsi!!!
Hát ez valami csodálatos!!!! Gratulálok Neked!!!!
Gyönyörű eredményt értél el!
Az a jó, hogy nem drasztikus a fogyásod, mégis látványos.
Minél folyamatosabban, apránként fogy valaki, annál tartósabb az eredmény.
Gratulálok mégegyszer neked! :)
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
Alváshiány és elhízás


j6.jpg
A krónikus alváshiány növeli az elhízás rizikóját


A kevesebbet alvó felnőttek és gyerekek esetében jelentősen magasabb testtömeg-indexet tapasztaltak amerikai kutatók, illetve az elhízáson kívül számos anyagcsere-betegség is nagyobb arányban volt észlelhető a kevesebbet alvók között.
Amerikai tudósok felmérése szerint az elmúlt 40 évben az Egyesült Államokban felnőtt lakosság átlagosan a korábbi napi 8 és fél óra helyett már csak napi 7 órát alszik. Kutatásuk középpontjában az állt, hogy vajon egyértelmű összefüggés igazolható-e az elhízás és a kevesebb alvás között. A válasz egyértelmű igennek bizonyult mind gyerekek, mind felnőttek esetében. A kevesebbet alvó felnőttek és gyerekek esetében szignifikánsan magasabb testtömeg index volt kimutatható. Ez a probléma kifejezetten kisgyerekek és serdülők esetében jelentős, ugyanis nekik több alvásra lenne szükségük, mint a felnőtteknek.
Sajnos a fenti tendencia nemcsak az USA-ban, hanem a legtöbb fejlett országban, így hazánkban is egyre inkább észlelhető.
Felborul az anyagcsere-háztartás


Mennyi alvásra van szükségünk?

Az átlagos mennyiség korosztályonként és egyénenként is változik.
Átlagos alvásszükségletek:
- újszülöttek: 16-18 óra
- óvodás gyerekek: 10-12 óra
- iskolás gyerekek: 9 óra
- felnőttek: 8-8,5 óra
A folyamat élettani háttere az, hogy az alvás és az éhségközpont szabályozása között szoros összefüggés áll fenn. Kimutatták, hogy ha egy héten keresztül valaki napi 4 órával alszik kevesebbet, mint az életkorából adódóan szükséges lenne, akkor már egy hét után a jóllakottságot jelző hormon, a leptin vérszintje jelentősen lecsökken, az étvágyserkentő hormon, a ghrelin vérszintje pedig jelentősen növekszik, valamint a szövetek inzulin iránti érzékenysége is csökken.
A szövetek inzulinrezisztenciájának eredményeképpen a vér inzulinszintje növekszik. Az inzulin több sejt anyagcsere-folyamatban is részt vesz, így az emelkedett inzulinszintnek köszönhetően ezen folyamatok szabályozása zavart szenved.
A felborult anyagcsere-háztartás végső esetben kifejlődött cukorbetegséget, magas vérnyomást, metabolikus szindrómát is okozhat. Jó hír viszont az, hogy rövid távú alvásmegvonás kompenzálható, így a normális élettani viszonyok visszaállíthatóak.
Csupán odafigyeléssel

Az egyik legfontosabb tanulság az, hogy az alvásmegvonás már gyermekkorban is súlyos károsodásokat okoz, melyek az anyagcsere betegségek kifejlődése idején már nem visszafordíthatóak. Ezért különösen a szülőknek érdemes odafigyelni arra, hogy gyermekük megfelelően kipihent legyen. Felnőttek esetében tudatos életmódváltással megakadályozható, hogy az ördögi kör tovább folytatódjon. Ez egy egyszerű módszer arra, hogy gyógyszer nélkül, csupán odafigyeléssel többet tegyünk egészségünkért.
Dr. Boros Miklós
Vital Balance Életmód Központ

a5.jpg
Az elhízott emberek között csak igen ritkán találunk betegséget a háttérben, általában régi beidegződések és pszichológiai problémák lehetnek a fő okok.
Korunk népbetegsége az elhízás, mely egyike a XXI. század egészségügyi kihívásainak. A KSH adatai szerint a magyar lakosság 45 százaléka (!) túlsúlyos vagy elhízott. Külön elgondolkoztató, hogy ma Magyarországon minden ötödik gyermek plusz kilókkal küzd.
Ennek oka sokrétű, megváltoztak a táplálkozási szokások, egyre többet és egyre kalóriadúsabb ételeket fogyasztunk, miközben egyre mozgásszegényebben élünk. A fogyást különböző, gyakran igen drága kúráktól, külső segítségtől várjuk, miközben életmódunkon nem szeretnénk változtatni, nem csoda, hogy a fogyókúrák eredménye fél év múlva már alig látható.
Az elhízásban szerepet játszik a túlfeszített napi munkarend, ahol az egész napi ülőmunka után este inkább lerogyunk a tévé elé, a stresszt kalóriadús étkezésekkel próbáljuk oldani, és a testedzést hagyjuk ki legelőször zsúfolt napi rendünkből. Másrészt sem időnk, sem energiánk nincs otthon egészséges ételeket készíteni, a rossz táplálkozási szokásokat pedig óhatatlanul mintaként adjuk tovább gyermekeinknek is.
Az elhízás nem csak esztétikai probléma

A súlyfelesleg számos, súlyos betegség komoly rizikófaktora, a kövérség gyakori szövődménye a magas vérnyomás, a II-es típusú cukorbetegség, mely gyakran már gyermekkorban megjelenhet, érrendszeri szövődményeket, vese-, látáskárosodást okozva. Emellett felboríthatja a hormonháztartás működését is. A megnövekedett testtömeg erősen megterheli az ízületeket, később komoly ízületi fájdalmakat, mozgási nehezítettséget okozva.
Gyakran védekeznek a szülők illetve az elhízott emberek genetikai okokra hivatkozva, és gyakran vitathatatlanul családtagjaik is súlyproblémákkal küszködnek. Azonban ennek sokkal inkább a rögzült, rossz táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód az oka, az elhízott emberek között arányaiban csak igen ritkán találunk betegséget a háttérben (pl. Down-kór, pajzsmirigy alulműködés, mellékvese túlműködés).
Az elhízás pszichológiai háttere




Mikor beszélünk elhízásról?
  • BMI: Az elhízás mértékének számszerűsített meghatározására a testtömeg index (BMI) szolgál, mely a kilogrammban mért testtömeg és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa.
    Normális súly esetén a BMI 18,5-24,9, túlsúly esetén 25-30, elhízásról 30 feletti BMI érték esetén beszélhetünk.
  • Derék-csípő hányados: Az elhízás típusának meghatározásában komoly segítség a derék (köldök felett kb. 2-3 haránt ujjnyira) és a csípő körfogat arányának értéke (derék körfogat osztva a csípő körfogat értékével), ugyanis a centrális típusú elhízás egészségügyi kockázata jelentős mértékben fokozott. Ilyen, centrális típusú elhízásról beszélünk, ha a fenti hányados értéke nők esetén meghaladja a 0,85-öt, férfiaknál a 0,9-et.
  • Bőrredő: Főként gyermekeknél alkalmazzák a bőrredő mérést, melynek során 5 ponton mérik a bőrredő vastagságát és tapasztalati képlettel számolják a testzsír mennyiségét.
  • CT, MR: Testzsír mértékének meghatározására elvileg a CT vagy MR vizsgálat is alkalmas.
A test és a lélek szoros egységet alkot, a táplálkozás komoly örömforrás is lehet. Testünk pillanatnyi állapota sokat elárul lelkünk állapotáról. Ha szeretjük önmagunkat, jóban vagyunk magunkkal, akkor igyekszünk testünket megfelelő minőségű és mennyiségű étellel ellátni, sőt a testmozgás örömeit is megadjuk magunknak.
Az elhízás, a plusz kilók gyakran védekezést jelentenek. Ismert, hogy minél testesebb valaki, annál félelmetesebb, ezért gyakran a kisebbrendűségi komplexusok kompenzálását is szolgálja a hízás. Nőknél gyakori, hogy a nőiességgel, annak megélésével kapcsolatos problémák miatt növesztenek úgynevezett "védőhájt".
Gyakran a stressz, lelki problémák oldására használják az emberek az evést. Falatozás közben ugyanis képletesen megesszük az undok főnököt, a goromba szomszédot, de saját félelmeinket, sőt ki nem élt agresszivitásunkat is. Ismert tény, hogy a túlsúlyos emberek kedvesebbek, kevésbé tűnnek agresszívnak, holott gyakran csak arról van szó, hogy elfojtják indulataikat, szorongásaikat, evéssel kompenzálnak.
Az evés azonban csak rövid idejű jóérzést és megkönnyebbülést okoz. Valójában a túlsúly tovább növeli lelki gondjainkat. A duci gyerekeket gyakran csúfolják társaik, nehezebben tudnak beilleszkedni, magukat ügyetlenebbnek, szerencsétlenebbnek élik meg. Későbbi életkorban munkahely találási és párkapcsolati problémákat, komoly kisebbrendűségi érzéseket okozhat a jelentős túlsúly. Duci embertársunk visszahúzódóvá válik, egyre inkább csak az evésben leli örömét. Így az ördögi kör bezárul.
Ezért is fontos, hogy a fogyás inkább életmódváltással, szükség esetén pszichológusi segítség igénybevételével történjen, és ne váljon fogyókúrák sikertelen sorozatává. Könnyebben gyógyul a testünk, nyerjük vissza ideális súlyunkat, ha szembenézünk a problémáinkkal, felvállaljuk az érzelmeinket, indulatainkat, nem akarunk mások elvárásainak görcsösen megfelelni, illetve a feszültség levezetésének sikerül más, egészségesebb módját (pl. sport, beszélgetés, jóga) megtalálni.
A fogyás élettana

A fogyás az energia egyensúlytól függ, akkor fogyunk, ha kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit felhasznál testünk a működéséhez. A zsír lerakódása akkor indul be, ha a szükségesnél több kalória jut a szervezetünkbe. Szénhidrátok fogyasztását követően megemelkedik a vér glükóz szintje, mely inzulin kibocsátást provokál. Az inzulin aktiválja azokat az enzimeket, melyek a cukrot zsírsavvá alakítják át. A zsírsavak felvétele a zsírszövetbe a lipoprotein lipáz hatására történik meg. Ennek aktivitása testtájanként eltérő, ennek köszönhetőek az eltérő hízásformák.
Amennyiben ismét energiára van szüksége a szervezetünknek, akkor különböző hormonok (glukagon, katekolaminok, növekedési hormon) hatására megindul a zsírszövet lebontása (lipolízis). Szabad zsírsavak és glicerin jut a keringésbe a zsírszövetből. Ha nem használódnak fel, akkor ismét raktározásra kerülnek. Ezért mondhatjuk, hogy a zsírszövet lebontása kétlépcsős folyamat, a véráramba kerülő zsírsavakat el is kell használni.
A sikeres diéta alapja a kalória felhasználás mértékének növelése. A rendszeres testmozgás nem csak közvetlenül égeti a zsírt, de magának az izomtömegnek a növekedése is több kalóriát igényel. Azaz az izomszövet nyugalmi energia igénye jelentősen meghaladja a zsírszövetét, az alap kalóriaforgalom kb. negyedét adja a nyugvó izomtömeg.
WEBBeteg − Dr. Dinya Zoltán
ÚJ BIOLÓGIA - az egészség új nézőpontból

Hogyan legyünk egészségesek lúgosítással?

Rohanó, felborult életmódunk és táplálkozásunk következménye, hogy fáradtabbak vagyunk, kevesebb az energiánk és egyre több tünet jelenik meg, amely azt jelzi, hogy valami nincs rendben. De mi történik valójában velünk?
Az Új Biológia azt állítja, hogy minden betegség hátterében egy közös ok van, csupán egyetlen betegség létezik. Ez a test túlsavasodása, ami alapvetően a felborult életmódnak, étkezésnek és gondolkodásnak köszönhető. Ez a túlsavasodás vezet sejtszintű károsodáshoz vezet, ez produkálja azokat a tüneteket, amelyet betegségként ismerünk. Ez az elmélet, az Új Biológia Dr Robert O. Joung korunk elismert kutatójának nevéhez fűződik.
SAVASODÁS: Korunk népbetegsége

Mi történik savas közegben?

Ha otthon szobanövényét naponta sósavval öntözné, mi történne vele? Testünkben is hasonló történik. A túlsavasodás sejtszintű károsodáshoz vezet. A túl savas közeg szétmarja a sejteket, szöveteket, apránként belerágva magát a vénába és artériába, mint ahogy a sav a márványba. Ha ez így marad, minden sejtszintű tevékenységet és funkciót akadályoz, a szívünk dobogásától kezdve az agy működéséig. A túlsavasodás az egész életre kihat és betegségekhez vezet!
Savasodás mérése, pH érték

pH: Oldatok savasságának, lúgosságának a mértékegysége. 1-14 közötti skálán mérjük.

acid.jpg

pH1-pH7-ig savas, pH7 semleges, pH7-pH14-ig lúgos közeget jelez.
pH: "power of Hydrogen" rövidítése, jelentése: a Hidrogén ereje. A folyadékban lévő hidrogénionok /H+/ számának mértéke.
Szervezetünk állapotát házilag pH indikátorral (lakmuszpapír) mérhetjük meg a vizelet segítségével.
A vér pH értéke: 7,365. Szervezetünk mindenáron törekszik ezt az értéket állandó szinten megtartani.
Melyek a túlsavasodás tüneti?

  • Fáradtság, alacsony energiaszint
  • Túlsúly
  • Emésztési zavarok
  • Cukorbetegség
  • Szív-és érrendszeri problémák , magas vérnyomás, magas koleszterinszint
  • Bőrtünetek, kiütések
  • Allergiák (pl. ételallergiák)
  • Gombás fertőzések (pl. candida)
  • Asztma
  • Gyors öregedés
  • Depresszió
Néhány betegség és a savasodás

Fáradtság
A fáradtság a túlsavasodott test egyik legfőbb tünete és panasza. A savas testközegben termelődő méreganyagok lecsökkentik a fehérjék és az ásványi anyagok felszívódását, amelynek következtében meggyengül a test képessége arra, hogy enzimeket és hormonokat termeljen. Ez akadályozza a sejtek újratermelődését és az energiatermelés egyéb szükséges összetevőit. Ennek eredménye a fáradtság, a csökkent állóképesség és általános gyengeség.​

Magas vérnyomás
A magas vérnyomás csupán annak a kifejezése, hogy a test zsírokat termel, hogy semlegesítse a savakat, ezzel védje meg az érrendszert. A zsír felrakódik az artériák falára és emiatt kialakul a magas vérnyomás, a magas koleszterin szint, az erek rugalmassága is csökken. Amikor elvonjuk a savat a testből, méregtelenítjük és ellátjuk a létfontosságú tápanyagokkal, akkor a vérnyomás és koleszterin normalizálódik. Ez egy nagyon egyszerű folyamat és működik.​

Bőrtünetek, kiütések
A bőr a harmadik vese. Ugyanaz, ami belül történik, sokszor kívül is megjelenik. A bőrelváltozás annak a megmutatkozása, hogy a test savaktól szabadul meg a bőrön keresztül, mert a túltermelés miatt képtelen volt kiüríteni ezeket a rendes kiürítés menetében.​

Allergiák
A méreganyagok, amelyek egy túlsavasodott testben termelődnek, nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, amit az allergia tüneteinek hívnak. A meg nem emésztett fehérje felszívódása is komoly oka lehet az allergiás állapotoknak. Az emésztőrendszer meggyengül, ez megakadályozza az aminosavak teljes lebontását - és sokféle ételallergiát okoz.​

Gyors öregedési folyamat
Az a táplálkozás, amely túlnyomórészt savasító ételekből áll, mint például húsok, tejtermékek, magas cukortartalmú gyümölcsök, valamint kenyér, savas méreganyagok keletkezéséhez vezet a szervezetben. Amikor ezek a mérgező anyagok bekerülnek a véráramba, az érrendszer megkísérel megszabadulni tőlük. Ha túl sok méreganyag keletkezik- több, mint amennyit kezelni tud -, akkor a szervezet ezeket elraktározza a különböző szervekben, mint pl. a szívben, a hasnyálmirigyben, a májban, a vastagbélben és más helyeken - ez az "öregedési folyamat". E folyamat lelassításához és visszafordításához úgy kell hozzákezdeni, hogy eltávolítjuk a túlzott savterhelést a szervezetből.
Mi az elhízás valódi oka?

Dr. Young egyik, talán legismertebb felfedezése a túlsúly valódi okával kapcsolatos. Megállapította, hogy a zsír valójában a túlsavasodási probléma következménye. Mit jelent ez? A test zsírsejtekben "köti meg és parkolja le" a termelt savakat, ezzel óvja a létfontosságú szerveinket, hogy a savak szó szerint ne marják halálba a belső szerveinket. A zsír menti meg az Ön életét! A zsír valójában nem más, mint a test válasza egy veszélyesen túlsavasodott állapotra. Ha visszaáll a szervezet sav-bázis egyensúlya, már nem lesz szükség a felhalmozott zsírra, szervezetünk automatikusan megszabadul tőle.
Ha ezeket a tüneteket tapasztalja, akkor Ön is a savasodás irányába halad. Szeretné ezt az irányt megfordítani?

A megoldás

Ha csak egyetlen betegség van, akkor arra egyetlen kezelés létezik, az pedig nem más, mint a test lúgosítása, energizálása.
Már Magyarországon is kaphatók Dr. Robert O. Young kutatásai alapján kifejlesztett Innerlight lúgosító termékek. E termékek fogyasztása nem igényel speciális diétát, a meglévő táplálkozási szokásai mellett is sikeresen alkalmazhatók.​



Veszélyes transz-zsírok az étlapon



getdata.php
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság (FDA) döntése alapján az élemiszereken a gyártó cég köteles feltüntetni az adott termék transz-zsír összetevőit. Azonban sokan talán így sem tudunk eligazodni az egészséges táplálkozás útvesztőiben. Nézzük tehát, mik is pontosan a transz-zsírok, hogyan keletkeznek és károsak-e egészségünkre.


A transz-zsírok mesterségesen előállított, folyékony olajból készült, szilárd zsírok. Az előállítás folyamatát nevezzük hidrogenizációnak. Ennek során a folyékony növényi olajokhoz hidrogén atomokat adnak, s így azok szilárd zsírokká, transz-zsírokká alakulnak. Gondoljunk csak a margarinra.


Mivel a hidrogenizáció által nő az adott termék eltarthatósági ideje és segíti aromájának megőrzését, ezért a növényi zsiradékok, a margarin, sós kekszek, gabonapelyhek, cukorkák, pékáruk, sütemények, chips-ek, salátaöntetek, sültek és más készételek készítése is transz-zsírok használatával történik.


A transz-zsírok természetes körülmények közt kis mennyiségben megtalálhatóak a marha, disznó, bárány húsokban, vajban és a tejben. Azonban a legtöbb transz-zsír a mesterségesen, hidrogenizáció útján előállított fajtából jut szervezetünkbe.


Mint már korábban említettük, a transz-zsírok térnyerése a koleszterin, az állati eredetű zsírok elleni küzdelem kapcsán terjedt el. Az állati eredetű zsírok, az artériákra károsak, azok beszűkülését okozzák. Megtalálhatóak különböző húsokban és a vajban is, mely tejzsírt tartalmaz. Azonban a gyártók is hamar felfedezték, hogy a transz-zsírokkal előállított termékek jóval tovább eltarthatók, mint vajjal készült társaik. Ennek eredményeképpen napjainkban az áruházak polcain található élelmiszerek 40 százaléka transz-zsír felhasználásával készült.


Az állati zsírok üldöztetése az ’90-es években látszott oldódni, amikor is kísérletek támasztották alá, hogy a transz-zsírok sem kevésbé ártalmatlanok, mint állati eredetű társaik. A szervezetbe jutva a természetes állapotában folyékony növényi olajok hatása ugyanis szilárd halmazállapotban, vagyis transz-zsírként a vajjal azonos.


Megdöbbentő módon a transz-zsírok az állati, vagy telített zsírokhoz hasonlóan szintén hozzájárulnak az artériák beszűküléséhez. Az elzáródott artériák olyan súlyos betegségeket idézhetnek elő, mint a szívinfarktus, vagy a stroke.


Működésüket tekintve a transz-zsírok megemelik a szervezetben lévő LDL, vagyis káros koleszterin szintet, mely az artériák falán megjelenő zsíros lerakódások képződésében játszik szerepet. Minden kísérleti, vizsgálati eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy a transz-zsírok kitartóan, nagy mennyiségben képesek az LDL koleszterin szint emelésére.


Kísérletek során 50 százalékkal nőtt a transz-zsírokat fogyasztó csoport tagjainál a szívbetegségek kockázata.


Más kutatások feltételezik, hogy a transz-zsírok nem csak az LDL szintet, de más, az artériák elzáródásában fontos szerepet játszó anyagok szintjét is emelik a szervezetben. Ezek a lipoprotein és trigliceridek.


A bostoni Harvard School of Public Health által végzett felmérések szerint a transz-zsírok nagymértékben hozzájárulnak a cukorbetegség kialakulásához is. Állításuk szerint a transz-zsírok többszörösen telítetlen zsírokkal történő kiváltása, mintegy 40 százalékkal csökkentené a cukorbetegség megjelenésének kockázatát.


Annak ellenére, hogy az FDA immár kötelezően előírja a termékekben található transz-zsírok mennyiségének feltüntetését, ajánlott napi mennyiséget nem állapít meg. Egyenlőre senki sem tudja biztosan, mi az a pontos mennyiség, amennyit biztonságosan elfogyaszthatunk. Remélhetőleg a közeljövőben végzett kutatások választ adnak majd erre a kérdésre is.


A kérdés továbbra is természetesen, hogy mit fogyasszunk, mely termékeket tehetjük bátran a családi asztalra. Valamelyest támpontot adhat a vizsgálat, mely során fény derült arra, hogy míg a transz-zsírok a szervezetben csupán a káros, LDL koleszterin szintet emelik, addig a telített zsírok a jótékony HDL koleszterin szintet is. A transz-zsírok csökkentik a HDL szintet. A válasz azonban továbbra sem egyértelmű, mivel felmérések szerint jóval több telített zsírsavat fogyasztunk, mint transz-zsírsavat. Így a kettő káros hatása gyakorlatilag kiegészítve érvényesül.


Lassan világossá válik tehát, hogy egyformán kell törekednünk mind a transz-zsírok és mind a telített zsírok minimális fogyasztására. Helyettük válasszunk inkább telítetlen, többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó termékeket. A különböző zsírok ellen folytatott küzdelemben az emberek többsége nem vette ugyanis észre, hogy a probléma inkább a bevitt, a szükségesnél jóval magasabb kalória fogyasztásával van. Ügyeljünk tehát a szükséges energiabevitel fedezésére, felesleges kalóriákkal azonban biztosan, a zsíroktól függetlenül is ártunk szervezetünknek.

Ez is elgondolkodtató!

Mivel linket nem hozhatok be így kénytelen vagyok a cikket másolni!

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ezeket sose etesd meg a gyerekeddel![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Finom is legyen, gyors is, no meg egészséges is, ha a gyereknek főzünk... Néha azt tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, ha elküldjük őket valamelyik gyorsétterembe. Pedig nem ez a helyes megoldás. A következő ételeket lehetőleg ne adjuk a csemeténknek! [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hogy miért fontos kérdés ez? Mert az utóbbi években nagyon megnőtt a túlsúlyos gyerekek száma nemcsak az USA-ban (ahol 12,5 millió kövér gyerek van, hanem Magyarországon is. A szakemberek ezért összeállítottak egy olyan listát, amelyen azok az ételek és csemegék szerepelnek, amelyeket ki kell irtanunk a háztartásból, ha azt szeretnénk, gyerekünk ne tartozzon a több milió túlsúlyos ember közé.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Először apró lépésekkel kell kezdenünk, a cukros gabonapelyhekről váltunk mézzel vagy más, nem cukorral édesített fajtára, dobjuk ki a krumplichipseket, és más kalóriadús csemegéket. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ezek helyett hagyjunk a konyhaasztalon sok-sok gyümölcsöt, mert ha a csemete nem talál más rágcsálnivalót otthon, előbb-utóbb rákap az egészségesre. Amilyen gyakran csak tudunk, étkezzünk együtt a kicsikkel, hogy megtanulhassák, hogyan kell egészségeset enni. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Azokat az ételeket, amelyeket szívesen esznek, de tudjuk róla, hogy hízlaló, nem kell rögtön elhagyni, elég először az, ha kicserélünk benne egy hozzávalót valamilyen könnyebbre, egészségesebbre. A sütibe például ne pudingot tegyen, hanem almát, gyümölcsöt![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A szendvicsekre nagyon figyeljünk, ugyanis ezek a kis falatok óriási kalóriabombák, rakjunk bele zöldséget. A másik rejtőző veszedelem pedig a mélyhűtött étel, hiszen mivel könnyű elkészíteni, sokan ezt eszik - pedig nem kellene. Inkább készítsen egy kis salátát könnyű csirkével. [/FONT]


[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Gyorsétterem: a gyerekmenük rendkívül veszélyesek[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Kíméljük a gyerekeket ettől az ételtől[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Meglehetősen veszélyes lehet, ha gyermekeinknek megengedjük, hogy a népszerű gyorséttermekben és étteremláncokban étkezzenek, mivel az ételek kalóriatartalma túl magas, állítja a Közérdekű Tudomány Központjának (CSPI) jelentése[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A központ, egy amerikai fogyasztói csoport 13, gyermekételeket is kínáló közkedvelt étterem menüjét vizsgálta meg. A legtöbb étteremláncban a gyermekmenük 90 %-a többet tartalmaz az étkezésenként javasolt 430 kalóriánál - írja a MediPress.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"A KFC, Taco Bell, Sonic, Jack int he Boksz és a Chick-fil-A szinte összes ételkombinációja túl magas kalóriatartalmú." - tette közzé a csoport. A hamburgert árusító hálózatok 90 %-ának egyes menüi egy gyermek teljes napi kalóriaigényét fedezik. Az ételek 45 %-a túl sok telített (állati) és transzzsírt tartalmaz, 86 %-uk pedig túl sok nátriumot.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A CSPI élelmezésügyi igazgatója, Margo Wootan szerint a legtöbb gyerekmenüt arra találták ki, hogy az amerikai gyermekek minél rövidebb úton elhíznak mozgáskorlátozottak legyenek, szívbetegséget vagy cukorbajt kapjanak.[/FONT]


[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az életedről van szó! Muszáj változtatni a szokásaidon[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A nyári melegben még a töltött káposzta és a paprikás csirke legnagyobb rajongói is változtatnak egy kicsit étkezési szokásaikon, és kevésbé kalóriadús, könnyebben emészthető fogásokat is hajlandók elfogyasztani.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A legjobb alkalom tehát, hogy tartósan változtassunk mindennapi táplálkozásunkon[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Legfőképpen azért, mert a globális felmelegedés hatására már néhány éve elindult Magyarországon az a változás, hogy a korábbi kontinentális, 4 szezonos ország helyett mediterrán éghajlatú maximum 3, de inkább 2 szezonos ország leszünk. Már a tavalyi év is jól mutatta, az idei pedig megerősíti ezt a változást: a nagyon enyhe telet szinte minden átmenet nélkül követte a 20 fok feletti, 30 fokhoz közelítő nagy meleg. Kimaradtak a langymeleg, kellemes tavaszi hónapok. A legjobban a természetben lehetett ezt megfigyelni, hiszen pillanatok alatt rügyet bontottak a fák, bokrok, kinyíltak és néhány nap alatt el is hervadtak a tipikus tavaszi virágok. A május eleji ballagásokra bizony már nem lehetett hatalmas orgonacsokrokat vinni az iskolájuktól búcsúzó diákoknak.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Sósak, zsírosak és drágák a chipsek[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egészségtelenek és drágák az óriási választékban kapható sós rágcsálnivalók - állapította meg a Kosár, a fogyasztók magazinja, amikor tízféle chipset és snacket tesztelt.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A laboratóriumi eredmények szerint például a Traccs parti nevű sült burgonyaszirom 100 grammonként 41,7 gramm zsírt tartalmaz, miközben már 20 is túl soknak minősül 100 gramm termékre vetítve.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A tesztbe válogatott tízes csapat második öt terméke sem mutatott sokkal jobb eredményt, minden 100 grammjukból 32,1-34,3 százalék zsír. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A sótartalommal is gond van. A nyolcadik helyen végzett tortilla chips sótartalma volt a legalacsonyabb - 0,71 gramm 100 grammra vetítve - míg az első helyezettben háromszor annyit mértek.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Évi 45 milliárd dollárba kerül az elhízás[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az elmúlt harminc évben megduplázódott az elhízott emberek aránya Amerikában, mostanra minden harmadik állampolgár ebbe a kategóriába tartozik - derül ki egy most készült felmérésből. Az amerikai gazdaságnak évente 45 milliárd dolláros kárt okoz az elhízás, ebbe belatartoznak a betegség miatt kieső munkanapok és a növekvő egészségügyi költségek is.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kutatás szerint az elhízás 36 százalékban felelős az egészségügyi költségek emelkedéséért, ezzel élen jár ebben a kategóriában, a dohányzás és az ivás előtt. Tíz amerikai cégből több mint négy már meghirdetett fogyasztó programot a dolgozók között, a cégek további 25 százaléka pedig idén tervezi hasonló program bevezetését. A felmérés szerint az ilyen programokkal a befektetett pénz ötszörösét spórolják meg a vállalatok.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Sok cég wellness-bérleteket ad dolgozóinak, hogy ezzel is segítsék őket e lefogyásban, más helyeken pedig pénzjutalmat osztanak a legtöbbet fogyó dolgozóknak. Sőt sok cégnél a súlycsökkentő műtéteket is kifizetik az előadóknak. A vállalatok sokat költenek a megelőzésre, mivel még így is olcsóbban megússzák, mintha a betegség miatt kieső munkanapokat és a megnövekedett egészségügyi költségeket összeadnák.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Halolaj az allergia ellen[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egyre több gyermekre támad az allergia, és gyakran tehetetlenül állunk a tünetek előtt. Van valami hatékony módszer a gyógyítására? Hogyan érjük el, hogy a valódi okokat kezeljük? [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A gyermekkori allergiás megbetegedések száma sajnos évről évre nő. Legnagyobb részt a pollenek támadnak, de nagy számban találkozhatunk étel- és gyógyszerallergiával is. A nátha lehet megfázás eredménye, de ha hosszabban fennáll, vagy többször jelentkezik, allergiára is lehet gyanakodni. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az okok[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az allergia végső soron az immunrendszer hiperaktív válasza bizonyos anyagokra, amik a szervezetbe kerülnek. Ezeket az anyagokat hívjuk allergéneknek, és bár bizonyos allergiák örökölhetőek, a nagyját életünk során gyűjtjük be. Általában azok a gyerekek hajlamosabbak az allergiás megbetegedésekre, akiknek az immunrendszere gyengébb. A gyerekkori oltások utáni időszakban is kialakulhat allergia (itt a higany a főbűnös), de a városi szmog, a családi problémák, a vitaminhiányos táplálkozás vagy egy gyógyszeres kezelés is oka lehet a későbbi allergiának.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Így elkerülhetők a pluszkilók...[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Reggelizz sokat, és nem hízol el![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Úgy tűnik, nem árt jobban agyunkba vésni a régi mondást: "Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus!" - ha nem akarunk túlsúlyos középkorúak lenni.[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A legújabb kísérletek szerint ugyanis, ha a reggelink a legbőségesebb, és a nap további részében egyre kevesebbet eszünk, megelőzhetjük a korral jelentkező hízást. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A cambridge-i Metabolikus Tudomány Intézetének kutatói 6764 férfit és nőt vizsgáltak, 40 és 75 év közöttieket, akiknek testi állapotát a teszt kezdetekor és átlagosan 3,7 évvel később is felmérték. A résztvevőknek az elején egy hétnapos étkezési naplót kellett vezetniük, amelyben egyéb életviteli adatok is szerepeltek, például a sportolási szokások, a dohányzás stb.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Veszélyben a tinédzserek[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Minden tízedik tini metabolikus szindrómában szenved?[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A Rochester Egyetem Orvosi Központjának kutatói megdöbbentő felfedezést tettek: Amerikában valószínűleg majdnem minden tízedik tini metabolikus szindrómában szenved.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az USA-ban évről évre ijesztő mértékben emelkedik az elhízott gyermekek száma, és egyre több gyermekgyógyászt, házi gyermekorvost és kutatót foglalkoztat az, hogy ez vajon miként fog hatni a gyermekek egészségi állapotára akkor, ha majd felnőnek. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A metabolikus szindróma - korábban metabolikus X szindróma - kritériumait felnőttek esetében már megállapították (centrális elhízásra utaló emelkedett derék körfogat, emelkedett vérnyomás, alacsony HDL koleszterin szint, magas zsírsavszint, és csökkent cukorterhelési képesség), a diagnózis egyértelmű felállításához szükséges egységes megállapodás gyermekek esetében még nem született meg. Sőt, a gyermekkori metabolikus szindrómáról az első közlemény is csak 2003-ban jelent meg Dr. Stephen Cook gyermekgyógyász professzor tollából.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A Nemzeti Egészségi és Tápláltsági Állapot Felmérő Vizsgálat legfrissebb adatait felhasználva a kutatók a 2003-as közleményben felállított kritériumok – derék körfogat nem és életkor szerint legalább 90 percentil (száz gyermek közül 90-nek alacsonyabb és 10-nek magasabb ez az érték az adott korcsoportban), vérnyomás legalább 90 percentil, zsírsavszint legalább 110 mg/dl, HDL koleszterin legfeljebb 40 mg/dl, és akadályozott cukoranyagcsere – alapján megállapították, hogy az összes tinédzser 9,4 százaléka és az elhízott tinik legalább egyharmada metabolikus szindrómában szenved. [/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Megfelelő diétával a népbetegség ellen[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Gyulladásgátló" diéta, a cukorbetegség és szívinfarktus ellenszere[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A Journal of the American College of Cardiology nevű kardiológiai szaklapban, januárban megjelent cikk szerzői korunk egyik nagy népbetegségének, a metabolikus szindrómának a megfelelő étrenddel történő megelőzésével kapcsolatos legújabb információkat adják közre, és konkrét javaslatot is tesznek az egészséges étrend elemeire.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Az Amerikában manapság közkedvelt, erősen feldolgozott, magas kalóriatartalmú, vitamin- és ásványianyag-szegény étrend gyakran vezet étkezést követő, extrém mértékű vércukorszint és vérzsírszint kiugráshoz" - írják Dr. O’Keefe és szerzőtársai a cikkben. Ezek a változások, amelyeket összefoglaló néven posztprandiális diszmetabolizmusnak (étkezés utáni anyagcserezavar) hívnak, állítólag megnövelik a szervezetben előforduló szabad gyökök mennyiségét és ezzel olyan folyamatokat indítanak be testszerte, mint a gyulladásos reakció, az érfal működészavara, növekvő véralvadékonyság és egyfajta stresszreakcióhoz hasonló változások (szimpatikus rendszer aktiválódása), így jelentősen hozzájárulnak a fokozott betegséghajlamhoz. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A szakirodalomból az is megtudható, hogy a posztprandiális diszmetabolizmus mértéke egészséges egyénekben is független előrejelzője a későbbi szív- és érrendszeri betegségnek, ugyanakkor jó hír, hogy a zavar étrendváltoztatással drámai módon csökkenthető. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A szerzők szerint a következő étrendi/életviteli elemek segíthetnek leginkább a diszmetabolizmus elleni küzdelemben:[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Beteges elhízás - segít a gyomorgyűrű?[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Magyarországon körülbelül 200 ezer olyan kórosan elhízott ember él, aki semmilyen módszerrel nem tud lefogyni. Kövérségükkel járó társbetegségeiket, mint a magas vérnyomást, cukorbetegséget azonban az orvosok nem tudják gyógyítani, míg le nem fogynak.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Magyarországon az elhízás népbetegség, a dohányzás után a második legjelentősebb megelőzhető halálok. A felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos, 10-15 százaléka elhízott. Az adatok folyamatosan változnak, nem az eredményes irányba, vagyis a lakosság egyre kerekedik, hízik. Nem csak Magyarországon, világszerte. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nő azoknak a száma is, akik már annyira kövérek, hogy nem tudnak a lakásból kimozdulni. Magyarországon a számuk 200 ezerre tehető. Hatalmas súlyuk és egyéb betegségeik miatt nem tudnak eredményesen lefogyni, legfeljebb 10-15 kilogrammot. Számukra egy megoldás kínálkozik a gyomorgyűrű. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Magyarországon 1998 óta végeznek olyan műtétet, amely során "nadrágszíj" kerül a gyomorra, ami meggátolja, hogy "viselője" egyszerre sokat és gyorsan egyen. A csökkentett mennyiségnek köszönhetően 30-50 kilogrammtól szabadulhat meg egy év alatt. Dr. Bende János, a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ Sebészeti Osztályának főorvosa a kezdetektől végez ilyen műtétet. Az elmúlt évek alatt mintegy 1200 gyomorgyűrűt operált betegesen elhízott pácienseibe. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Dr. Bende János a távirati irodának elmondta: ma már világszerte egymilliárdra tehető az elhízottak és 800 millióra az éhezők száma. Valósággal saját zsírjába fullad bele a világ. A főorvos a helytelen táplálkozást okolja az elhízásért. Állítása szerint a magyarok édes üdítő függők. Ráadásul rendszeresen járnak gyorséttermekbe, ahelyett, hogy természetes ételeket, zöldségeket, gyümölcsöket, otthon elkészített főzelékeket ennének. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Igaz, hogy ma már sok étel Fat Free, vagyis zsírmentes, de az emberek folyton esznek, fagylaltot, chipset, amitől aztán elhíznak" - mondta a főorvos. [/FONT]


[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]RTL Klub adása (2008-01-26)[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif](A fogyókúrák esetleges mellékhatásai)[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Összefüggést találtak a csipszek és a rák között [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Dán kutatók először számoltak be arról, hogy közvetlen összefüggés mutatható ki a magas hőmérsékletű sütés-főzés során keletkező akrilamid mennyisége és az emlőrák kialakulásának kockázata között.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Összefüggést találtak a csipszek és a rák között[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az akrilamid egy olyan vegyület, amely szénhidrátokban gazdag élelmiszerek magas hőmérsékleten történő hevítésekor (pl. sütéskor, grillezéskor, zsírban történő sütéskor, pörköléskor) keletkezik. A dohányzás során is jelentős mennyiségben képződik.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Azt már évekkel ezelőtt bizonyították, hogy az akrilamid állatoknál rákot okozhat, és azt is tudták, hogy ennek veszélye az embernél sem zárható ki. Éppen ezért számos - olykor egymásnak ellentmondó - hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy mennyi sült krumplit vagy csipszet szabad elfogyasztanunk (mint a forró olajban kisütött, nagy szénhidrát-tartalmú ételek iskolapéldáját). A Foodwatch nevű fogyasztóvédelmi szervezet szerint például egy kisgyermek már napi hat szem burgonyaszirom elfogyasztásával túllépheti az akrilamid napi megengedett adagját, míg az egészségügyi világszervezet által 2002-ben felkért szakemberek arra jutottak, hogy jobb, ha egyáltalán nem eszünk csipszet. Egy évvel később a Journal of Cancer című neves szaklapban publikált tanulmányban egy svájci és egy olasz kutató viszont arra jutott, hogy a sültkrumpli-fogyasztás és a rák kialakulása közti összefüggést kimutató eddigi vizsgálatok elsiették következtetésüket: például nem foglalkoztak az elhízás szerepével, ami szerintük inkább felelős a rák kockázatának növekedéséért.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az akrilamidot övező vitákban lényegi előrelépést jelenthet egy új eredmény: most először számoltak be arról, hogy közvetlen összefüggés mutatható ki a szervezetbe jutott akrilamid mennyisége és az emlőrák kialakulásának kockázata között: az akrilamid növeli az emlőrák kialakulásának esélyét.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]10-szeres szintnövekedés: kétszeres emlőrák-kockázat[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A vizsgálatba 374 idősebb (menopauza utáni korban lévő) nőt vontak be, akiknél kifejlődött az emlőrák. Ugyanennyi egészséges nő alkotta a kontrollcsoportot. Az eddigi felmérésektől eltérően - amelyek a résztvevők étkezési szokásainak folyamatos nyomon követésére alapultak - Henrik Frandsen és kollégái (dán nemzeti élelmezési intézet) vérmintákból állapították meg az akrilamid mennyiségét a nők szervezetében. A kiértékelésnél figyelembe vették a nők dohányzási szokásait is.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az eredmények összefüggést mutattak ki a megemelkedett akrilamid-szint és az emlőrák kialakulása között. Eszerint az akrilamid-szint 10-szeres növekedése kétszeresére növelte az emlőrák kialakulásának kockázatát, különösen az ösztrogénreceptor-pozitív esetekét. Ez a 10-szeres szint egyébként az akrilamidnak legjobban kitett nőkre volt jellemző az akrilamidnak legkevésbé kitett nőkhöz képest.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Amit megtehetünk magunkért[/FONT]


[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ételek az öregedés ellen[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Táplálkozásunknak - a megfelelő életmóddal és rendszeres testmozgással kiegészítve - kiemelkedő szerepe van egészségünk megtartásában, a betegségek megelőzésében. Cikkünkben azokat a[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]mindennapi élelmiszereket mutatjuk be, melyeknek - a bennük található kedvező hatású összetevők révén - jelentős szerepe van sejtjeink öregedési folyamatainak lassításában.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Előbb felismerhetők a korai problémák az újfajta vérnyomásméréssel[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A magasvérnyomás-betegség a leggyakoribb orvosi diagnózis a fejlett országokban. Magyarországon is több mint 2 millió hipertóniás él, és az előrejelzések szerint ez a szám folyamatosan nő. A hagyományos vérnyomásmérés mellett az artériás rendszerben[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]kimutatható ún. pulzushullám formájának elemzése további információval szolgálhat a magasvérnyomás-betegségben szenvedők számára. A pulzushullám mérése a hazai gyakorlatban is folyamatosan terjed - a mérési lehetőségről háziovosától vagy kezelőorvosától érdeklődhet.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Elhízott Európa[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az Európai Unió három évet adott az élelmiszeriparnak az egészségesebb termékek előállítására, különben szigorú rendelkezéseket kívánnak életbe léptetni. Markosz Kiprianu, az Európai Unió egészségügyi biztosa ultimátumot adott az Unió élelmiszer- és italgyártóinak, amely három éven belül intézkedéseket vár az elhízás ellen.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]- Az iparnak fel kell fognia, hogy fogy az idő, ha EU-szinten akarunk eredményeket elérni - mondta a biztos egy sajtótájékoztatón.- Épp elég ösztönzést kaptak ahhoz, hogy határozottabban és tudatosabban tegyenek valamit, különben a törvénnyel néznek szembe - tett hozzá Kiprianu. Elmondta még, hogy az Unió szívesebben látna az ipar önkorlátozását, mint a törvény erejét, mert az előbbivel gyorsabb eredményeket lehet elérni. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Különféle javaslatok kerültek a Bizottság elé, az élelmiszerek tápértékének a csomagoláson való feltüntetésétől az egészséges étkezést hirdető programokon át az egészségtelen termékek reklámozásának korlátozásáig. A sportszervezetektől azt várja az Unió, hogy a fiatalokat több mozgásra buzdítsák. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A 490 millió európai polgárból több mint 15 millió elhízott vagy túlsúlyos, és 3 millió az elhízott iskolás gyermekek száma. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A fogyasztóvédő csoportok bírálták Brüsszel kezdeményezéseit, sokkal több valódi intézkedést vártak. Nem meglepő, hogy az élelmiszeripar képviselői viszont kedvezően fogadták a terveket. - Nincsenek jó és rossz ételek, csak helyes és helytelen étkezés van - mondja egyikük, a csokoládé és édesipari egyesület főtitkára. [/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Évente két kiló méreg jut egy lakosra[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hazánkban évente közel 20 ezer tonna növényvédő szert használnak fel, egy lakosra két kiló méreg jut. Sok esetben nem a fogyasztón múlik, hogy mérgező anyag jut a szervezetébe, ezért kezdett a Levegő Munkacsoport felvilágosító kampányba.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A legtöbb háztartásban télen és tél végén kedvelt vitaminforrás a primőr fejes saláta, amely talán a legtöbb lemoshatatlan mérget tartalmazza. A kismamák sem sejtik, hogy a bébiételek 20 százalékában találtak a növényvédő szerekből visszamaradt vegyi anyagokat.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A magyar hatóságok rendszeresen vizsgálják a hazai boltokban és piacokon kapható zöldségek, gyümölcsök, illetve 2006-tól a feldolgozott és a bébiételek növényvédőszer-tartalmát is. A vizsgálatok szerint a hazai eredetű termékekben valamivel kisebb (42%), az importált árukban pedig magasabb arányban (73%) mutathatóak ki a különféle ilyen szerek, ezért inkább azt javasolják a háziasszonyoknak, hogy ne az áruházak polcain található importot, hanem a hazai termékeket vásárolják.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A Levegő Munkacsoport korábban már kérte a Európai Parlament magyar képviselőit, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, hogy támogassák az egészség minél hatékonyabb védelmét. Ezért az Európai Unióban most készülő, a növényvédő szerek engedélyeztetéséről szóló rendeletnél hazánk képviselői álljanak ki a növényvédő szerek használatának szigorúbb korlátozásáért.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A zöldségekbe, a gyümölcsökbe olyan mérgek kerülhetnek, amelyek még megmosva is hormonális, immunrendszeri zavarokat, daganatos megbetegedéseket okozhatnak. A permetezőszerek hatóanyagainak jelentős része nem a kezelni kívánt növényekre és kártevőkre kerül, hanem a környezetbe jutva károsíthatja a környező területek élővilágát, valamint szenynyezheti a talajt és a vizeket.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A legnagyobb -jellemzően 90 százalék közeli - arányban a déligyümölcsök tartalmaznak növényvédőszer-maradványokat. Ezen termékekben azonban a mérgek nagyobb része a gyümölcsök héjában található, így azt lehámozva nagy részüktől egyszerűen megszabadulhatunk.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A gyümölcsök közül a meggy, a cseresznye, a szilva és a dinynyefélék tartalmaznak a legkisebb arányban növényvédő szert, a zöldségek közül jellemzően legkevésbé szennyezett a torma, a csemegekukorica és a hagymafélék. A gyümölcsök alapos megmosásával, esetleg meghámozásával csökkenthetjük a szervezetünkbe kerülő mérgek mennyiségét. A permetszerek egy része azonban felszívódik, ezeket mindenképpen elfogyasztjuk. Egészségünk védelme érdekében célszerű kerülni a legnagyobb kockázatot jelentő árukat, a málnát, a ribizlit, a szamócát, a szedret, az egrest, a kései csemegeszőlőt és a korai salátát. A permetszerek teljes elkerülésének lehetséges módja az ökológiai gazdálkodásból származó termékek fogyasztása.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Napi 1,5 órát töltünk aggódással [/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nem az anyagiak miatt aggódnak a legtöbbet az emberek, jobban félnek egészségük megromlásától. Legalábbis tőlünk nyugatra.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Életükből öt évet töltenek aggódással a britek, azaz évente 27 napot fordítanak erre a tevékenységre sok apró részletben - állapítja meg a ReallyWorried.com internetes portál felmérésében. A fiatalok a legaggodalmaskodóbbak, 10 százalékuk napi 12 órát szán parázásra, ám nem a világ sorsa, a környezetvédelem kérdése, a tanulmányaik vagy a partnerkapcsolatok titkai hozzák őket izgalomba, hanem az, hogyan helyezkednek majd el a társadalmuk anyagi hierarchiában.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A nők többet izgatják magukat azon, hogy partnerük esetelegesen megcsalja őket, míg a férfiaknak az a legnagyobb gondja, hogy szexuális teljesítményük egyszer csak nem lesz kielégítő. A nagy átlag érdekessége, hogy nem az anyagaik vannak az aggódásforrások listájának élén, hanem az egészség. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Íme a szorongásra okot adó okok fontossági sorrendje: [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]1. személyes egészség, 2. előmenetel és jövedelem, 3. bűnözés, 4. mindennapi kiadások, 5. terrorizmus, 6, a gyerek jövője, 7. egészségbiztosítás, 8. fegyverek kultusza, 9. globális felmelegedés, 10. nyugdíj. [/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Szófogadó gyereket akar? Adjon neki sok vizet![/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A gyermekek egészséges táplálkozására már többé-kevésbé odafigyelnek a szülők és a döntéshozók, arra azonban nem, hogy elegendő folyadékot isznak-e. Pedig a kiszáradás súlyos veszélyt jelent nem csupán az egészségükre, hanem az iskolai teljesítményükre is. Ráadásul nyugodtabbak és szófogadóbbak, ha elegendő vizet isznak.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A gyerekek szervezetének víztartalma nagyobb, mint a felnőtteké (15 százalék az 5-10 százalékkal szemben), és gyorsabban is veszítenek vizet, mint a nagykorúak. Emiatt kell arányaiban több folyadékot fogyasztaniuk a felnőtteknél.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Az elégtelen folyadékbevitel hátrányosan befolyásolja a gyerekek szellemi teljesítményét és tanulási képességeit" - figyelmeztetett a Brit Orvosi Szövetség munkatársa.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Enyhébb fejfájást, szédülést, fáradtságot okozhat, valamint csökkenti a gyerekek éberségét és koncentrációs képességeit, ha nem isznak eleget - tette hozzá Hilary Forester.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Amerikai kutatók szerint az egy-három év közötti gyerekeknek napi 9 deciliter, a 4-8 éveseknek 1,2 liter, a 9-13 évesek közül a lányoknak 1,6 liter, a fiúknak 1,8 liter; a 14-18 évesek közül a lányoknak 1,8 liter, a fiúknak 2,6 liter folyadékot kell fogyasztania.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nagy-Britanniában viszont a 11-18 év közötti gyerekek negyven százaléka nem iszik többet napi 1,2 liternél.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Azonnal hatás[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Kutatások bebizonyították, hogy amikor már érezzük a szomjúságot, vagyis elveszítettük testsúlyunk 1-2 százalékát, akkor már tíz százalékkal csökkentek szellemi képességeink. Szerencsére a vízivás azonnal "újraéleszti" a szervezetet, a gyerekek nem csupán jobban tudnak koncentrálni, de nyugodtabbá és szófogadóbbá is válnak.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ezért szükséges nem csupán az, hogy minden iskolában legyen egészséges ivóvíz, hanem az is, hogy a gyerekek a nap bármely percében hozzá is jussanak.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]FORRÁS: InfoRádió[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Brit kutatók szerint a túl sok televíziózás sokkal többet árt a gyermekeknek, mint ahogy azt eddig gondolták[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A pszichológusok 35 tanulmány eredményeit vetették össze, és ezek alapján gyűjtötték össze a tévénézés 15 negatív hatását. Ezek között szerepel a szem romlása, a gyermekkori elhízás és a pubertáskor túl korai jelentkezése.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kutatók szerint az, hogy folyamatosan romlik a fiatalok látása, összefüggésbe hozható azzal, hogy túl sokat tévéznek.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Megállapították. hogy Nagy-Britanniában minden második hároméves gyermeknek van televízió a szobájában.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]FORRÁS: InfoRádió[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nyisd ki szemed, csukd be szád![/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Tudja-e ön, mit tartalmaz a sonkás-gombás pizza? Hány százalék tyúkhús van a tyúkhús-leves kockában? A bátrabbak pontos választ kaphatnak erre a Hulladék Munkaszövetség Nyisd ki szemed, csukd be szád! című fogyasztóvédelmi füzetből, amely konkrét termékekre és márkákra lebontva ismerteti a legkedveltebb élelmiszerek összetételét. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Kiderül például, hogy a legtöbb csokoládés készítmény mindössze 1-10 százalékban tartalmaz kakaóport. Akkor mi van még benne? Nos, a világ egyik legnépszerűbb, márkás csokoládés szeletében a következők találhatók: cukor, glukóz szirup, zsíros tejpor, kakaóvaj, keményített növényi zsír, kakaómassza, sovány tejpor, laktóz, savópor, sovány kakaópor, tejzsír, malátakivonat, konyhasó, emulgeálószer, fehérje, tejfehérje, ízfokozó, búzaliszt, földimogyoró.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Vagy itt van például az egyik meglehetősen drága és divatos fogyókúrás kenyér összetétele: víz, fehérjealapú lisztkeverék, ami áll búzagluténből, cellulózrostból, szójafehérje izolátumból, pálmaolajból, búzalisztből, és persze az elmaradhatatlan emulgeálószerből, majd szójaliszt, aszkorbinsav, mint antioxidáns, tartósítószer, lisztkezelőszer, liszt, só, rizskovász, teljes kiőrlésű búzaliszt, úgynevezett gallegó, ami nem más, mint búzaliszt, só, szárított rizskovász, emulgeálószer, lisztkezelőszer (ismét) és enzimek keveréke, valamint aroma, élesztő, nedvesítőszer, só, margarin, fűszerek.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A milliókért reklámozott, egészségesnek és vitaminban gazdagnak hirdetett termékről kiderül, mennyi minden van benne a vitaminon kívül - de hogy egészséges-e, azon jócskán el lehet gondolkodni miután a vásárló a nála állandóan hordozott (?) nagyítóval kisilabizálta, mit is akar megenni. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kiadványt - amely pontosan felsorolja, melyek is azok az E-betűs szerek, színezékek, antioxidánsok és tartósítószerek - dr. Kalas György szerkesztette, és ő írta az összekötő szövegeket is.[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Hízással butul az ember [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A NewsMax.com írása szerint az elhízás befolyásolhatja az IQ-hányadost. Az ezt vizsgáló tanulmányban részt vett, magas testtömeg-indexszel rendelkező alanyok alacsony eredményt értek el a kognitív teszteken. Ezt az állapotot Homer Simpson effektusnak keresztelték el. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az ötéves periódusú, Franciaországban zajló kutatást 2223 egészséges, 32-62 év közötti önkéntes bevonásával végezték, akik 1996-ban és 2001-ben is átestek egy négyrészes teszten. Ezek közül az egyik, amely a szótanulást vizsgálja, azt mutatta, hogy a 30-as testtömeg-indexszel rendelkező, túlsúlyos egyedek átlagosan hét szóra emlékeztek egy 16-os listából. Ezzel szemben a 20-as testtömeg-indexszel rendelkezők átlaga kilenc megjegyzett szó volt. A kísérlet kezdete óta a magas testtömeg-indexű kísérleti alanyok a kognitív hanyatlás magasabb szintjére jutottak.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Dr. Maxime Cournot, a Toulouse University Hospital orvosa szerint a tanulmány eredményeit több tényező is befolyásolhatta. Az elhízás következményeként az agyban található véredények megvastagodása és megkeményedése, valamint az inzulinrezisztencia kialakulása is vezethetnek a kognitív funkciók, valamint a szellemi frissesség romlásához.[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A magyar férfiak 40%-a nem éri el a nyugdíjkorhatárt[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif](300 gramm hús, ami miatt a férfiak korán halnak)[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Szívünk betegségei a legközelebb visznek bennünket a halálhoz. Illetve pontosítanék. A statisztikák szerint a fiatal férfiakat.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Évente 15 millió ember hal meg koszorúér-betegség vagy agyi érkatasztrófa következtében. Kelet-Európában ez dobogós halálnemnek számít, hiszen az emberek fele hal bele szív- és érrendszeri betegségeibe, s közülük a fiatal férfiak különösen veszélyeztetettek. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egy megdöbbentő adat is a napokban látott napvilágot: a magyar férfiak 40%-a nem éri el a nyugdíjkorhatárt, s még azt is hozzátenném, hogy uniós férfitársaikhoz képest átlagban hét évvel számíthatnak rövidebb életre.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nem akarok vészmadár lenni, de ha így folytatjuk a magyaros virtus által megkövetelt egészségtelen táplálkozási folyamatokat, továbbra is cigarettáról cigarettára gyújtunk és persze nap mint nap stresszelünk, akkor ezek az arányok csak romlani fognak. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ma Magyarországon a fiatal férfiak csaknem fele dohányzik, s ezt nem ok nélkül hánytorgatom fel, hiszen szívrohamok mintegy kétharmadát a dohányzás és a magas koleszterinszint okozza.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Férfi kortársaimat elnézve elég siralmas a helyzet. Alig akad füstmentes barátom, aki komolyan venné az egészségét. Alapmondása mindegyiküknek, hogy majd az egyetem után leteszi a cigarettát, most a bohém élet köszöntött rá, ez a pár füstös év nem árthat neki. Azon persze már nem gondolkodik el, hogy szívére nézve éppen az egészségügyileg legveszélyeztetettebb halálozási korcsoportot gazdagítja...[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az alkoholfogyasztás szintén rizikótényező, hiszen az alkohol szívizom károsító hatású.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Fontos tudni, hogy a kábítószer fogyasztás okozta szövődmények fele szív-és érrendszeri betegségek formájában jelentkezik. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kedvenc visszavágás a fentiekre, amit egy férfi ismerősömtől mostanság hallottam, hogy őt egy valami nyugtatja: nem régen olvasta, hogy a szeretkezés közben bekövetkezett infarktusok elenyésző százalékúak a szívbetegségek között.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nézőpont kérdése.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A zsírégetés hiánya milliárdos károkat okoz Európának[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Csökkentheti az európai gazdasági teljesítményt a lakossági túlsúly.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO vélekedése szerint - a közvetett és közvetlen hatásokat figyelembe véve - évente akár egy százalékkal is csökkenti az EU gazdasági teljesítményét az, hogy az európai lakosság jelentős hányada túlsúlyos.[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Európában átlagosan a közvetlen egészségügyi költségek hat (6) százaléka fakad a túlsúlyból, közvetve pedig a csökkent munkahelyi teljesítmény, vagy a túlsúlyosak idő előtti halála rontja a gazdasági mutatókat. A WHO adatai szerint a legnagyobb európai gazdaság, a német egészségügyi rendszere évente 27 eurót költ fejenként a kövérségből fakadó problémák kezelésére.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Sokba kerülnek az elhízott munkatársak[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az amerikai cégek úgy döntöttek: megpróbálják megakadályozni munkatársaik elhízását, ugyanis az utóbbi időben egyre több adat látott napvilágot az elhízás - illetve az arra visszavezethető egészségügyi problémák - pénzügyi hatásaival kapcsolatban.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A washingtoni kormányzat becslése szerint az ország munkaadóinak évente több mint 13 milliárd dollárba kerülnek az elhízással összefüggő egészség-, élet- és rokkantsági biztosítási kifizetések, illetve a betegszabadságok. Tanácsadó cégek kiszámították, hogy minden, a dolgozók egészségének javítására költött dollár háromszorosan térül meg a javuló termelékenység és a csökkenő egészségügyi kiadások révén - írja a Világgazdaság.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A cégek a kollégák súlygyarapodásának megakadályozása érdekében elkezdték gyors ütemben emelni a munkahelyi étkezdék és ételárusító automaták a zsír- és kalóriaszegény ételek kínálatát, és sok helyütt a cégvezetés szubvencionálja az egészséges ételek árát, így azok sokkal olcsóbbak a hamburgernél, a sült krumplinál vagy a pizzánál. Másutt rendszeres sportolásra ösztönzik az alkalmazottakat ingyenes fitneszbérletekkel, wellnessprogramokkal - írja a lap.[/FONT]


[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Kalóriaszegény étrenddel az egészségünkért[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kalóriaszegény étrenden élők egy nap alatt jóval nagyobb tömegű ételt fogyasztanak el, és több hasznos tápanyaghoz juttatják szervezetüket, mint azok, akik kalóriadús élelmiszereket fogyasztanak áll az amerikai dietetikusok szövetségének folyóiratában. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Több vitamin [/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A sok gyümölcs, zöldség és a rostban gazdag teljes kiőrlésű magvak kedvelői naponta több száz kalóriával kevesebbet vesznek magukhoz, a létfontosságú vitaminokból A-, C-, B6-vitaminból, illetve folsavból , valamint ásványi anyagokból, vasból, kalciumból és káliumból azonban sokkal többet juttatnak a szervezetükbe, mint azok, akik a nehezebb, cukros, illetve energiagazdag élelmiszereket kedvelik írta a Journal of the American Dietetic Association. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Számszerű megközelítésben ez azt jelenti, hogy az úgynevezett "alacsony kalóriasűrűségű" egységnyi étellel a szervezetbe juttatott energia mennyisége élelmiszerek fogyasztásával a férfiak átlagosan 425, a nők pedig 250 kalóriával vesznek magukhoz kevesebbet, mint a zsíros, cukrozott élelmiszereket kedvelők idézte a folyóirat a Pennsylvania Egyetem munkatársai által folytatott vizsgálat eredményét. Nem a mennyiség számítRáadásul a többség nem is érzi megfosztva magát, a vizsgálatok ugyanis arra is rávilágítottak, hogy a tele tányér látványa miatt az emberek észre sem veszik, hogy kevesebb kalóriát vesznek magukhoz. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A legutóbbi kutatások adatai megerősítik az alacsony kalóriatartalmú étrend jótékony hatásaival kapcsolatos korábbi vizsgálatok eredményeit. Az ételek kalóriasűrűsége jelentősen csökkenthető gyümölcs és zöldség hozzáadásával, ami növeli az étel mennyiségét, az elfogyasztott kalóriamennyiség azonban relatíve csökken, azaz egyáltalán nem a mennyiséggel arányosan növekszik. Hasznos lehet például egy nagy adag saláta a főétkezés előtt vagy főfogásként a szokásosnál kisebb adag hús és nagyobb adag zöldség fogyasztása. Nem kell mindig lemondani a pizzáról sem, elegendő csökkenteni a sajt mennyiségét, és zöldségfélékkel helyettesíteni azt figyelmeztettek a dietetikai folyóirat cikkének szerzői. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nagyon veszélyes a nassolás![/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A gyerekek iskolába menet és hazafelé jövet alaposan feltankolnak csokoládéból, csipszből, gyorséttermi kajákból.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Csaknem minden harmadik kisiskolás gyerek vásárol iskolába menet szénsavas üdítőt, édességet vagy csipszet, hazafelé pedig gyakran becsúszik egy hamburger vagy sült krumplit.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A Nagy-Britanniában végzett kutatás szerint a középiskolai tanulók 50%-a annyi "junk food"-ot, vagyis üres kalóriákat tartalmazó ételeket fogyaszt, ami éves szinten 20 csomag vajnak és 11 kilogramm kristálycukornak felel meg. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ezek a szomorú tények, a kormány-szinten szorgalmazott erőfeszítések ellenére, amelyeket a gyermekek egészséges iskolai étkeztetésére fordítanak. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kutatást végző csoport vezetője szerint sok gyerek nem lakik jól az iskola menzáján kapható ételektől és emiatt zsíros és cukros ételekkel pótolja a hiányt.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nagy-Britanniában mintegy kétmillióra tehető a túlsúlyos gyermekek száma, a legtöbb elhízott kiskorúval pedig Skócia "dicsekedhet". A lakosság arányához viszonyítva a Skótok még a junk food hazáját, az Egyesült Államokat is megelőzik.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A nagyarányú elhízás oka azonban nem csupán a nassolás, hanem a testmozgás hiánya is. A statisztikák azt is kimutatták, hogy a túlsúly és a kóros elhízás az alacsonyabb jövedelmű lakosságot épp úgy érinti, mint a középosztálybeliek gyermekeit. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A magyar gyerekek 9 százaléka túlsúlyos, 4 százalékuk pedig kórosan elhízott. A legtöbb kövér gyerek a tízévesek között van, függetlenül attól, hogy az ország mely pontján él. Vannak olyan osztályok, ahol minden harmadik diák túlsúlyos. [/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A menzai étkezés az elmúlt években visszaszorult: az általános iskolában az 60%-ot, a középiskolában pedig a 20%- ot sem éri el a befizető tanulók aránya. A gyermekek nagy része vagy nem kap pénzt, még rosszabb esetben reggeli nélkül indul iskolába, vagy ha kap, nem a menzára fizeti be, hanem elkölti az iskolai büfében. Az ott vásárolható egészségtelen termékek fogyasztása hozzájárul ahhoz, hogy egyre nő az elhízott gyermekek száma. Az iskolai étkeztetés és a büfék is reformra szorulnának, és bár készült számukra ajánlás az egészséges élelmiszerekre vonatkozóan, eddig még nem tették kötelezővé a gyermekek érdekeit szolgáló intézkedést. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Sajnos, az iskolai étkeztetés megreformálása sem jelentene biztosítékot az iskolán kívüli nassolásra - ebben a legnagyobb felelősség a szülőkre, nagyszülőkre hárul.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, Times, serif]Forrás: életforma.hu[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A comb körüli zsír nem ellenség, a hasi igen [/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Azonos zsírtömeg, de nem mindegy, hol. A kanadai Laval Egyetem Táplálkozástudományi Tanszékének professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy a has körül található zsír növeli leginkább a szív- és érrendszeri halál, az agyi érelzáródás és az infarktus kockázatát.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Jean-Pierre Depres professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy a legújabb kutatások alapján két olyan embernek is igen eltérőek lehetnek az életkilátásai, akik zsírtömegre vetítve hasonló adatokat mutatnak. Nem mindegy ugyanis, hogy a testükön hogyan oszlik meg a háj. [/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A comb körül kialakuló zsír ugyanis nem ellenség - tette hozzá a táplálkozástudós, ott ugyanis "jó koleszterin" termelődik, ami véd a halálos vérrögök és érszűkület kialakulása ellen, míg a has körül található zsír nagyban növeli a szív- és érrendszeri halál, az agyi érelzáródás és infarktus kockázatát. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A hasban felhalmozódó zsír ugyanis úgy működik, mint egy mirigyköteg, a nyirokmirigyek vagy a pajzsmirigy, és anyaga folyamatosan mérgezi a szervezetet.[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kövér ember ezért időzített bombához hasonlítható - mondta a professzor. Hozzátette, hogy túl kell lépni azon a szemléleten, ahol csak a kilók számítanak. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egy következő jel, hogy a májban zsírsejtek jelennek meg. Ez az úgynevezett nem alkoholfüggő zsíros máj betegség, ami előre jelzi a zsíranyagcsere-betegséget, illetve a felnőttkori cukorbetegséget. Ezen a zsíroknak a jelenléte szintén összefügg a hasi típusú elhízással. Ha a has belsejéből sikerül felszámolni némi zsírt, az nagyban növeli a kövér beteg túlélési esélyeit, vagyis csökken az esélye annak, hogy infarktust kap. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Jean-Pierre Despres laboratóriumában most arra keresik a választ, hogy úgy fogyasszanak le elhízott egyéneket, hogy a hasi zsírtömegből adják le a legtöbbet[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Zöldség, gyümölcs, magok [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ha igyekszünk beilleszkedni környezetünkbe, magunkévá tesszük törvényeit, figyelünk hatásaira, önmagunkra, elfogadjuk azt, hogy a természet a nagy egész része vagyunk, az küzd értünk, óv és védelmez. Az önvédelemben természetesen magának az embernek, a testnek is részt kell vennie. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A vadon élő állatok ösztönösen gyógyítják magukat. Az embernél ez az ösztönszerű cselekmény a tudat előretörésével háttérbe szorult. Ha nem megy ösztönszerűen, őrizzük testünket tudatosan. Segítséget kapunk, annyit, amennyit elveszünk. Az Isten is annyira van bennünk jelen, amennyire akarjuk. Járjunk nyitott szemmel, nyitott füllel, és kérdezzünk. A válasz nem marad el. Éljünk az élő táplálékkal, hogy megőrizzük egészségünket.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Testünk fönntartása, [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egészségben való megőrzése az élet természetes folyamata kellene hogy legyen. A civilizáció előretörése a táplálék természetes összetételébe való beavatkozás azonban háttérbe szorítja a test önvédelmét. Ha nem cselekszünk tudatosan, hogy megvédjük egészségünket, elveszítjük azt. De ahogyan a táplálkozás lehet a vesztünk, ugyanúgy a táplálék tudatos fogyasztásával nyerhetjük vissza egészségünket. A zöldség, gyümölcs és magok amolyan kézikönyv lehet mindennapi fogyasztásunkban. A betegség gyógyításába, vagy megelőzésébe besegíthetünk a mindennapi táplálékozásunkkal [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Öngyógyítás [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]"Emberemlékezet óta, a beteget túszként tartják pénzéért, ingóságaiért. A primitív gyógyítók, az orvosok és természetgyógyászok sejtelmes ködbe burkolódznak, hogy megállapítsák a baj okát, diagnosztizálnak, akár gyógynövénnyel, akár vegyszerrel vagy ráolvasással gyógyítanak. Pedig a gyógyászatban nincs semmi, misztikum amit ne tudhatna a ma embere. Csupán bőségesebb írásbeli ismeretekkel kellene ellátni a standokat, könyvesboltokat a növények illetve a táplálékaink gyógyító hatásairól."[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A felesleges kilók csökkentik a diplomás nők fizetését[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az elhízottság a jövedelemre is kihat - legalábbis a magas képzettségű nők esetében: finn kutatók megállapítása szerint ugyanis a testsúly, azaz a testsúlyfelesleg az anyagi helyzetet befolyásoló tényező lehet a diplomás nők esetében.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az egyetemet végzett, szakmai szempontból igényes állásokban dolgozó nők közül az elhízottak átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb fizetést kapnak, mint az ugyanolyan vagy hasonló képzettségű normális testsúlyú vagy sovány társaik - állapították meg a Helsinki Egyetem kutatói.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az elhízottság az alacsony képzettségű, kétkezi munkát végző vagy önálló foglalkozású nők esetében nem volt fizetést befolyásoló elem. Ugyancsak nem számít a súlyfelesleg a férfiaknál, bármilyen képzettségű és foglalkozású férfiakról is van szó. A túlsúly tehát társadalmi-gazdasági szempontból a nők számára sokkal megbélyegzőbb, mint a férfiak számára - vált nyilvánvalóvá a vizsgálat során.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kutatók eddig nem találtak magyarázatot a jelenségre. Nem világos, hogy a munkáltatóknak köszönhető-e mindez, akik túlságosan ragaszkodnak a női szépségideállal kapcsolatos normákhoz, vagy az érintett nők - súlyfeleslegüktől feszélyezve - szakmailag is gyengébb teljesítményt nyújtanak saját képességeiknél. A vizsgálat eddigi eredményei alapján a finn társadalomkutatók csupán egyetlen dolgot állapíthattak meg: Európában a legmagasabb társadalmi-gazdasági státusú nőkre nehezedik a legnagyobb nyomás az elhízás elkerülése, illetve a súlyfeleslegtől való megszabadulás érdekében.[/FONT]


[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Nem jut célba a hájas fenékbe adott injekció?[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ahogy egyre nő a túlsúlyos emberek száma, úgy lesz egyre nehezebb beadni az oltásokat és más injekciókat. Ezeket gyakran adják fenékbe, mert ott könnyebb elérni az izomzatot. A vastagabb hájrétegen azonban a vékonyabb, rövidebb injekciós tűk már nem hatolnak át, így lehet, hogy a gyógyszer be sem jut rendesen a szervezetbe - állítja egy brit orvos. [/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Andrew Nisbet doktor a Jersey-i Közkórházban a környék 100 lakóján végzett nem igazán reprezentatív, ámde annál tanulságosabb vizsgálatsorozatot.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Kutatási eredményei azt mutatják, hogy egy jelentős kisebbség esetében az injekciók beadására a leggyakrabban használt tűfélék közül kettővel nem tudják elérni az izomzatot. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Egy, az átlagosnál túlsúlyosabb populáció esetében a hájréteg még vastagabb lehet, ami azt jelenti, hogy hosszabb és vastagabb injekciós tűk bevezetésére lehet szükség, ami persze a pácienseknek is nagyobb fájdalmat jelent.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Tavaly egy dublini kórház kutatói is felvetették: lehet, hogy az injekciók fenékbe adása nem a legmegbízhatóbb módja a gyógyszer szervezetbe juttatásának.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Veszélyes egészséges életmód[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A WELLNESS nem egy hétvégére szóló program, hanem életmód, amely felkészülés nélkül számos kockázatot is rejt magában.[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az utóbbi években divatba hozott fitness és wellness számos kockázattal is jár, tájékozatlanul még az egészségmegőrző és betegségmegelőző tevékenységekbe sem szabad belekezdeni, mert azok visszájukra is fordulhatnak – figyelmeztetett dr. Gyarmati József, a hévízi Szent András Kórház osztályvezető főorvosa Szegeden, a Magyar Balneológiai Egyesület éves kongresszusán tartott előadásában.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A főorvos úgy fogalmazott: az utóbbi években a turisztikai kínálatát szélesítő szállodaipar kisajátította a wellness fogalmát, ugyanakkor az idegenforgalmi szakemberek arról rendre megfeledkeznek: a wellness nem egy hosszú hétvégére szóló elfoglaltság, hanem életmód, amelyre ugyanúgy fokozatosan kell felkészülni, mint egy sportversenyre, mert a bemelegítés nélküli nekibuzdulás súlyos egészségkárosodásokhoz is vezethet. A főorvos hangsúlyozta: bármilyen életmódprogram alapköve az általános kondíció és egészségi állapot felmérése, a kockázatok mérlegelése.[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Gyarmati József szólt a szoláriumok káros hatásairól, a fekvő szoláriumokban megkapható fertőzésekről, a bőr- és szemkárosodások veszélyeiről. Az előadó külön kitért az egészségmegőrzés szinonimájává vált szaunázásra, kiemelve: a szaunázás – a mesterségesen előidézett hőingás – nemcsak a szívbetegek számára lehet veszélyes. Fokozhatja egyes gyógyszerek hatását, s például az ingadozó vérnyomásúaknál hozzájárulhat a hypertónia kialakulásához.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]– A szauna szerves része lehet az egészségmegőrzésnek, ám be kell tartani az alapvető szabályokat. Ezek közé tartozik, hogy az egyes menetek között nem szabad inni, a szaunában nem szabad a fejet törülközővel bekötni, kerülni kell a túl magas páratartalmat, s a forró légfürdő utáni intenzív testmozgást – említett néhány megszívlelendő konkrétumot a főorvos, aki referátumában arra is figyelmeztetett: az ismeretterjesztő rendezvények ellenére számos fogyókúrás téveszme él a köztudatban, amelyek nem az egészségességhez járulnak hozzá, hanem frusztrációk és betegségek kiváltói lehetnek. [/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kövérek és a dohányosok hamarább öregednek?[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Régóta nyilvánvaló tény, hogy az egészségre és a közérzetre rossz hatást gyakorol mind a dohányzás, mind pedig a kövérség. Nem meglepő az sem, hogy jelentősen felgyorsul az öregedés folyamata és csökken a várható élettartam a nikotin és az elhízás hatására.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az Amerikában végzett kísérletsorozatba 1100 egészséges nőt vontak be. Fehérvérsejtjeik genetikai jellegzetességeit vizsgálták. A jelentkezők 18-76 év közötti ikerpárok voltak. A fehérvérsejtjeikben jelen lévő kromoszómák DNS-t tartalmazó végződéseinek, a telomereknek a hosszát vizsgálták. A telomerek életünk során megrövidülnek, ez a jelenség az öregedés folyamatának velejárója.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kutatók azt találták, hogy a dohányzás és az elhízás jelentősen csökkenti a telomerek hosszát. Ennek alapján felbecsülték a várható élettartamot és az elveszített évek számát. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A sovány és az elhízott emberek telomerjeinek hosszában tapasztalható különbség alapján átlagosan 8,8 év írható a sovány emberek javára. A negyven éven át napi egy doboz cigarettát szívók 7,4 évvel hamarabb öregednek meg.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Ezek az adatok ugyan csak a telomerek hosszára vonatkozik, de jól jelzik, milyen súlyos az ártalom, ha már kromoszómaszinten mérhető a károsodás.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]EU reklámtilalom a burgonyasziromnak (CHIPS-nek)![/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Úgy kellene feltüntetni az élelmiszer összetételét, hogy azt doktorátus nélkül is megértse a vásárló . Brüsszel, a cigaretta után a torkos gyerekek egészségtelen kedvenceit, a burgonyaszirmot (chipset), a gumicukrot is kipécézte az Európai Unió.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Korábban kinevettük az amerikaiakat, de mára az elhízás európai problémává vált - állítja a biztos. A tengerentúlon, de egyre inkább Európában is, a magukra igényesebb rétegekben az egészséges életmód részeként a visszafogott táplálkozás követendő mintává lesz. [/FONT]

chips.jpg

[FONT=Times New Roman, Times, serif][FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A zsírban gazdag étrend káros hatása a látóképességre[/FONT][/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A "Massachusetts Eye and Ear Infirmary" kutatói arról számolnak be, hogy az olajban és zsírban gazdag sütőipari termékek fogyasztása hozzájárulhat a látóképesség romlásának gyorsulásához. Ez a visszafordíthatatlan látásromlás a 75 év felettiek 25 %-ánál teljes vakság kifejlődéséhez is vezethet. A "The Archives of Ophtthalmology" folyóiratban közzétett ötéves időtartamú kutatást eredményét bemutató tanulmány, nem azt a kérdést vizsgálta, hogy a látásromlás kiváltó okát képezi - e a választott étrend, hanem azt, hogyan súlyosbítja a már létező látásromlást a zsírban gazdag ételek fogyasztása. [/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A vizsgálatban résztvevő 261 személy közül a zsíros péksüteményeket fogyasztóknál a látásromlás előrehaladási sebessége megduplázódott. Azoknál viszont, akik étrendjére nagyobb mennyiségű hal és diófélék fogyasztása volt a jellemző, a látásromlás továbbfejlődésének kockázata jelentős mértékben lecsökkent.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A fehérjefogyasztás hatása a testFORMA megváltoztatására [/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A 2003-ban, Finnországban rendezett Európai Elhízás Kongresszuson ismertetett egyik tanulmány szerint, az étrend fehérjetartalma növelésének következtében mérhető változások tapasztalhatók a test alakjában. A kutatók két csoportban vizsgálták a kísérlet résztvevőit. Az egyik csoport tagjai egy mérsékelt kalóriatartalmú étrendet kaptak. A másik csoportban lévők azonos kalóriatartalmú, de emelt fehérjemennyiség bevitelét biztosító ételeket fogyasztottak.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A magasabb fehérjetartalmú étrendet fogyasztóknál átlag 1,3 cm derékbőség csökkenést állapítottak meg, miközben az ellenőrző csoport tagjainál enyhe hízás volt megfigyelhető.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A naponta több fehérjét fogyasztók ráadásul sokkal jóllakottabbnak is érezték magukat.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a plusz fehérjebevitel elősegíti a zsírmentes testtömeg növekedését, és javítja az ember testsúlymegtartási képességét.[/FONT]

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]SZÍVbevágó TÉNYEK:[/FONT]​
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A szívbetegség az első számú halálozási ok a férfiak és a nők körében egyaránt - mondja Dr.Judelson kardiológus és a nők szív- és érrendszeri specialistája.(Bostonban a Harvardon végzett orvos; természettudományi diplomát szerzett Bostonban a Műszaki Főiskolán; a Beverly Hills-ben működő Nők Szívgyógyászati Intézetének alapítója és orvos igazgatója; Kaliforniában a Szív- és érrendszeri Gyógyászati Csoport felső szintű partnere)[/FONT]​





[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Arra felfigyelt az ország, amikor a nők szívbetegségből eredő elhalálozása számának növekedése évről évre meghaladta a férfiakét, és ez az eltérés azóta is fennáll.[/FONT]
  • [FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A nőknek fele akkora az esélye, mint a férfiaknak, hogy az első infarktust túléljék.[/FONT]

  • [FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A női szívbetegek nagyobb valószínűséggel szenvednek szorongástól, depressziótól vagy fizikailag csökkent képességektől.[/FONT]

  • [FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Több mint 50 millió amerikai nőnek éri el a koleszterinszintje a magasnak minősített értéket, ami nagy kockázatot jelent számukra a szívbetegség vagy agyvérzés előfordulására.[/FONT]

  • [FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Több mint 52 millió 20 évesnél idősebb amerikai nő túlsúlyos, ami az infarktus veszélyét növeli számukra.[/FONT]

  • [FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A hirtelen szívhalált elszenvedő nők 63%-ának nem volt előzőleg erre utaló tünete.[/FONT]

  • [FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A dohányzó nő annak a kockázatnak teszi ki magát, hogy az esetleges első infarktus 19 évvel korábban következik be az esetében, mint a nem dohányzókéban.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Növekvőben a fehérjedús étrend elismertsége[/FONT]​



[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A University of Pennsylvania School of Medicine által készített és a New England Journal of Medicine folyóiratban közzétett tanulmány szerint, a magas fehérjetartalmú étrendek a korábbi elképzeléseket is felülmúlhatják a hatékonyságukban.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A tanulmány egy 132 súlyosan elhízott személy részvételével végzett kísérletről számol be, amely során a kiválasztott személyek egyik csoportja hagyományos alacsony zsír- és csökkentett kalóriatartalmú étrendet kapott, szemben a másikkal, amelyik alacsony szénhidrát- és magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztott.[/FONT]
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]A végeredmény: Hat hónap elteltével az alacsony zsír- és csökkentett kalóriatartalmú étrendet követők csoportja átlagban mintegy 2 kg-ot fogyott le. Az alacsony szénhidrát- és magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztók viszont, ezzel szemben 6,5 kg testsúlycsökkenésről számolhattak. [/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Minden leadott kiló három hónapot jelent[/FONT]​

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Az elhízás egészségre ártalmas következményei szinte teljesen megelőzhetők a súlyfölösleg 5- 10 százalékos csökkentésével. Amerikai kutatók ötvenezer férfit és nőt vizsgáltak. Kimutatták, hogy egy túlsúlyos cukorbeteg esetében minden egyes leadott kiló három-négy hónappal meghosszabbítja a páciens életét. Fontos, hogy a diéta eredménye tartós legyen, amihez fokozatos, kismértékű fogyársa van szükség.[/FONT]​
 

kerek78

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia,

Én próbáltam a 90napos diétát. Elég durva. Kell hozzá jócskán akaraterő. Amíg csinálja az ember addig szaladnak a kilók. Utána kell nagyon odafigyelni. Klinikailag amúgy nincs elismerve ez a módszer.
 

hontalan

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia,

Én próbáltam a 90napos diétát. Elég durva. Kell hozzá jócskán akaraterő. Amíg csinálja az ember addig szaladnak a kilók. Utána kell nagyon odafigyelni. Klinikailag amúgy nincs elismerve ez a módszer.
Igazán írhatnál tapasztalataidról bövebben. Miket ettél.Mikor volt nehéz. Tartod-e a lefogyottakat, vagy ismét híztál esetleg több kilód van mint diéta elött.Milyen gyorsan és mennyit fogytál?
 

Tedina3

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én már nagyon sokszor próbáltam lefogyni, de állandóan visszajött. A két gyerek születése után kb. 20 kg felesleg maradt rajtam. Nagyon sok diétát kipróbáltam, de egyik sem sikerült. Sajnos az idegeim nem bírták, olyankor veszekedtem a férjemmel, a gyerekekkel türelmetlen voltam.
Sajnos 2008-ban tragédia történt a családunkban, sikerült is leadnom 15 kg-ot, amely most két év után lassan-lassan kezd visszakúszni. Elhatároztam, hogy most ismét megpróbálok megszabadulni a felesleges kilóimtól, de amint mondom nem bírom a diétát. Így a mozgás mellett döntöttem. Most még csak otthon, a szobában, de 2-3 hét múlva kinta szabadban szeretnék tornázni, futni. De ha valaki tud olyan ételsort ajánlani, amely nem készíti ki az idegeket szívesen fogadom.
Üdv.
 

nagynagus

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem diétának kell felfogni hanem életmódváltásnak. Fokozatosan kell mindent elhagyni. Csomószor láttam olyan hogy egy 120kg srác testépítős diétát kezdett el és a napi 3000kcal helyett hirtelen 1500kcal vitt be azt egész nap aludt mert semmihez nem volt ereje.
Minden "fogyás" alapja az étrend. Ha az nincs jól megkreálva, akkor annyi.
Ha mozgás, akkor az elején tempós séta. Bár nem tudom hogy a futás mennyire emeli meg a pulzusod...
 

t.bernadette

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Azt hiszem én a világ össze elérhető fogyókúráját kipróbáltam. Valamilyen eredménye mindenk volt, de.......
Úgy döntöttem, most utoljára vagyok hajlandó. Nem olvastam vissza mind az 1600 hsz-t lehet ismétlem őket.
Most dec. 27-én kezdtem el újra. Káposztalevessel kezdtem. Talán a mindmegettén fent vana pontos leírás, mert naponként mást is lehet enni. Akkor gyorsan le is ment 4 kg, majd semmi. Brutális volt, soha többet. De arra jó volt, hogy összehúzza gyomromat és megszokjam az elvonást. A többit nem írom, csak ha valakit érdekel. A lényeg. Aki hízásra hajlamos, annak el kell fogadnia, hogy a változás egy életre kell, hogy szóljon.
Jelenleg napi 4-5x eszem, a vacsora jelképes. Mostanában fehérjeturmix (jó minőségű tejsavó a scitectől), az is legkésőbb 7-8-ig. A többi étkezés pedig minőségi. Ami annyit tesz, hogy mindegyik tartalmaz valamilyen gyümölcsöt vagy zöldséget. A reggeli általában natúr joghurt, gyümölcs, zabpehely, vagy kukoricapehely (natúr), lenmagpehely, pici méz. Édesítésre mézet használok, teljesen száműztem a finomított lisztet, rizst cukot. De igenis eszem teljesőrlésűt. Itthon sütöm a kenyeremet. Ugyan nem vagyok vega, de sok ötletet lopok tőlük. Napi 2-3 l víz, táplálékkiegészítőnek króm, és mivel nem szeretem a halat omega 3. Erre szükségem van a fájó térdem miatt is. És heti 5 x sportolok. Ajánlom figyelmetekbe a beachbody oldalt. Nagyon sokat tanultam tőlük. Ezek kopmlett mozgásrendszerek, el se lehet rontani.
Mivel volt egy kis pajzsmirigygondom, így nem haladok valami gyorsan, de az biztos. 6 kg-t adtam le eddig. Kezdetben a Zsírégető diéta című könyvet használtam (Christina Zacker- Sonja Mutter). Finom, és egészséges ételek vannak benne.
 

nagynagus

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Azt hiszem én a világ össze elérhető fogyókúráját kipróbáltam. Valamilyen eredménye mindenk volt, de.......
Úgy döntöttem, most utoljára vagyok hajlandó. Nem olvastam vissza mind az 1600 hsz-t lehet ismétlem őket.
Most dec. 27-én kezdtem el újra. Káposztalevessel kezdtem. Talán a mindmegettén fent vana pontos leírás, mert naponként mást is lehet enni. Akkor gyorsan le is ment 4 kg, majd semmi. Brutális volt, soha többet. De arra jó volt, hogy összehúzza gyomromat és megszokjam az elvonást. A többit nem írom, csak ha valakit érdekel. A lényeg. Aki hízásra hajlamos, annak el kell fogadnia, hogy a változás egy életre kell, hogy szóljon.
Jelenleg napi 4-5x eszem, a vacsora jelképes. Mostanában fehérjeturmix (jó minőségű tejsavó a scitectől), az is legkésőbb 7-8-ig. A többi étkezés pedig minőségi. Ami annyit tesz, hogy mindegyik tartalmaz valamilyen gyümölcsöt vagy zöldséget. A reggeli általában natúr joghurt, gyümölcs, zabpehely, vagy kukoricapehely (natúr), lenmagpehely, pici méz. Édesítésre mézet használok, teljesen száműztem a finomított lisztet, rizst cukot. De igenis eszem teljesőrlésűt. Itthon sütöm a kenyeremet. Ugyan nem vagyok vega, de sok ötletet lopok tőlük. Napi 2-3 l víz, táplálékkiegészítőnek króm, és mivel nem szeretem a halat omega 3. Erre szükségem van a fájó térdem miatt is. És heti 5 x sportolok. Ajánlom figyelmetekbe a beachbody oldalt. Nagyon sokat tanultam tőlük. Ezek kopmlett mozgásrendszerek, el se lehet rontani.
Mivel volt egy kis pajzsmirigygondom, így nem haladok valami gyorsan, de az biztos. 6 kg-t adtam le eddig. Kezdetben a Zsírégető diéta című könyvet használtam (Christina Zacker- Sonja Mutter). Finom, és egészséges ételek vannak benne.

Mit sportolsz, mennyi ideig, intenzíven? Hány kiló vagy ? Mennyi kcal-fehérjét-szénhidrátot-zsírt eszel meg egy nap?
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére