Folytatsd a verset!

...
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
---------------------------------------------------

Valami volt a hó alatt,
ami megállt a sarjadásban,
mert korán jött napsugarak
csaptak meg minket, mint az áram,
hökkenve engedett a hó,
s amit takart, az égre tárta,
pedig csak lassan oldható a fagy,
korántsem egy csapásra.
(...)

(...)
Nem volt egyéb a ragyogás,
mely pórusainkból kiserkedt,
mint elhibázott ráadás,
hisz előlegben érkezett meg,
sietős áldását a fény
áldatlanul ránk záporozta,
s kifeslett a szirmos remény,
mielőtt szárba szökkent volna.
Baranyi Ferenc: Idő előtt
------------------------------------

...
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.


Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
...

Kuriga írta:

...
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.


Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
...

Kattints a kibontásához...

...
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.

Váci Mihály: Kettesben önmagammal​

,,Ki méltó látná a csodát...
az a csodát magában hordja."
(Babits)
Aki méltó - magában hordja
a szépet s az álmélkodást;
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.
...

...
Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.


De fölkél, ha más terhe nyomja-
– emeli vállát –
s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.

Garai Gábor: Visszfény
*************************************

Egy percet adnék a végtelenhez,
s megállítanám az időt.
Beletenném tenyerembe
az elmúlt életekből jövőt.
Adnék a mának az elmúlásból,
emlékből feltörőt.
S eltörölném a lelkekből a fájó
emléközönt.

...