Folytatsd a verset!

...
A szürke járda szélén úgy topognak,
remegve, félve, akár a veréb.
S megcsudálják a divatos cipőket
s az elegáns hintók lágy féderét.

A fűszerárús bolt előtt megállnak:
kakaó, keksz, meg tejfeles csupor…
Majd két sovány kezüket összecsapják:
Jesszus! Huszonkétezer a cukor!…

S elálmélkodva nyitva marad szájuk
s a szívükön a régmúlt rezeg át…
Csak otthon érzik jól maguk, az árnyék
szürke honában, mint a rezedák…

Somlyó Zoltán: Öreg nénikék
-----------------------------------------------------


Nem merek rádnézni: éjszakázó
fáklyaszemem összekormozna;
nem merlek szeretni: reszkető, rázó
szerelmem láza rád is bajt hozna.

Nem tudom, milyen vagy, sírni vagy nevetni
holdasodtál lelkem éjjelére;
meghalok érted, s nem merlek szeretni,
megölne napfényem goromba verése.
(...)

...
Rab csillag rab társa után hiába
járt kört a börtönudvar-égen,
csak lehulló, kialvó fénnyé válva
találkoznak a mély semmiségben.

Nem merlek szeretni, mert szerelmemmel
halálos mélységbe rántanálak,
nem merek rádnézni, mert bűnös szememmel
azt hinném, a mennyben sincs szebb tenálad.

Sárközy György: Nem merek rádnézni
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
Szarrá ment megváltást prófétáló rögeszménk,
Hogy össze kell fognunk, s megjavul a világ,
És rossz történetünknek jó vége lehet még,
Ha eztán nem feszítjük meg Isten fiát –
(...)

...
Ember többé nem lesz embernek farkasa,
Mely prédáját bombákkal tépi szét.
Éjszaka jön, a holdnak nincs hasa,
Sötét van, vak, csillagtalan sötét.

Orbán Ottó: Dal a korszak jövőképéről
-------------------------------


Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
(...)

...
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nõtt.
Az csak olyankor látja õt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

Wass Albert: Látható az Isten
————————————————————————————————————• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Jóllehet ez és jóllehet az, és jóllehet garmadával,
mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal.
Feltéve ha és feltéve, hogy és feltéve azt, amit,
ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,
Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,
nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya.
Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még,
tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég.
Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,
elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve.
(...)

...
Tehát és pedig és ahogy, és sehogy és valahogy mégis,
és ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is.
Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,
marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag.
De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak,
végeredményben nem fontos más, csak a csak, meg a csak, meg a csak.

Vas István: Határozók és kötőszavak
..................................................................


Ó, szép lehet az epedés;
volt benne részem nem kevés,
elérhetetlenért;
s a teljesülés gyönyörű:
vágy hal, s születik a derű;
íly percet is megért
szivem már sűrűn. De talán
legszebb, ha játszik fény meg árny
(...)

...
s a vágy már visszatért,
pedig még el se szállt, s szelíd
örökléttől ujjong e szív,
mit megkap és nem ért.

Devecseri Gábor: Szerelem
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Légy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.
(...)

...
A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?

A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben - -
varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.

A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.

A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél...

Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.

József Attila: Téli éjszaka
---------------------------


Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab –
ha hinnék benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis Napként sütne fönn
(...)

...
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak.

Nemes Nagy Ágnes: Jég
~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Megmaradtál e töredék időben
többnek és szebbnek, mint hittem,
megmaradtál, talán olyannak,
akit nekem képzelt az Isten.
Megmaradtál a bizonytalanban
egyetlen biztos érvnek,
érzem, hogy szent igyekvéseim
Nélküled semmit nem érnek.
(...)

...
Megmaradtál kincset kihordva
töredék-létem őre,
apám oltárán virágként,
tátongó sebére dőlve.

Lukács Sándor: Megmaradtál
---------------------------------

Szeretem az őszi hideg szobákat,
ülni kora reggel összehúzott köntösben
a kitárt ablaknál, vagy a tetőn,
párolog a völgy meg a csésze kávé
– ez hűl, amaz melegszik.
(...)

...
Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél – halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!
Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.
Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak.

Petri György: Reggeli kávézás
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Álmodtam hulló napfényt, kék eget,
Sárga kiskacsát, fűben lépkedett.
De hideg szél rázza az ablakot,
A téli hold oly fagyosan ragyog.

Képzeltem kis virágot, színeset,
Szirmán pihenő lepkét, hímeset.
Reggel eső szitál, fázom nagyon,
Kopasz fák várnak, néznek rám vakon.
(...)

...
Aztán egy reggel arra ébredek,
Sétáltat a szél egy szép felleget.
Rigó fütyül a napnak: "Még, még, még!
Duzzadnak a rügyek, kék már az ég!"

Antal Judit : Tavaszváró
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Én nem futok.
Nincs miért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
(...)

...
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.

Reményik Sándor: Versenyen kívül
..................................................


Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
s rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
s kezén fogná mindenki földiét.
(...)

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

József Attila: Tél
--------------------

Beszakadnak a lassú tölgyesek,
mint egy vezércikk, magányos a táj,
erdő mélyéről nézem az eget,
sorok között is süllyed a határ,

belátható lesz, minden, ami fáj,
(...)

...
megírjuk a szép, régi verseket,
s míg a lap alján köröz a madár,
sírni vagy lőni egyaránt lehet,

de éjjel apróhirdetéseket,
csillagokat nyit fölénk a homály,
költemény lesz, hogy csodák nincsenek,
aki nem csügged, az hazatalál,

s hogy a temetőkapun is az áll,
nem fejeződött be, csak vége lett.

Bertók László: Megírjuk a szép, régi verseket
----------------------------------------


Miért próbál kép vagy szobor
Lelkemből kilopni téged?
Elevenek vagy hidegek:
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Minden csókomban meghalok
S ajkaidon kelek újra,
Asszony-szirokkó száz jöhet:
Sorvasztó, édes melegét
Énreám már hiába fujja.
(...)

...
Halottak és elevenek
Hiába hűtnének téged,
Nincs más meleg, mint a tied.
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Ady Endre: A te melegséged
...............................................
Bit tegyen egy angol bárd ha
gyötri őt az angol nátha
hátra dincsen bás tehát
iddom kell egy forró bézes bézes gyógyteát
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el
(...)

...
Orrom fúvom torkom krákog
szép eblékek széttört álbok
aggyi binden föltolul
verset költök teám bellett angolul
verset költök yes yes yes
Pláne ha bég keksz is lesz

Angol gyelven irom versem
steaket rágok bajdnem gyersen
angolosra sül a hús
kedvem bégis bégis bégis bélabús
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el

Elhangzott a jel jel jel
itt vagyok hát well well well

Varró Dániel: Náthás angol költő
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Ha szólok, az én szavammal,
nem a máséval beszélek.
Magamért is én állok ki.
S igazat igazzal mérek.
(...)

...
Lépteimmel nem a másét,
az én sorsomat járom.
Ha nem leszek majd, magamnak
leginkább én hiányzom.

Serfőző Simon: Ha szólok
-----------------------------
dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
(...)

...
1 jegenyesor
1 sáros út
kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
csönd

Örkény István: Leltár
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ


Julcsika, Julcsika éhes,
Kordul is, jaj, kicsi gyomra,
Már negyed óra is eltelt,
El, biza reggeli óta.

Julcsika, Julcsika rámol,
Tarhonya tészta kiszórva,
Épp beleült a fazékba,
Átalakult ma a konyha.

Julcsika, Julcsika aktív,
Most guberál a kukában,
Krumplihajat visel éppen
Trófeaként a nyakában.
(...)

...
Julcsika, Julcsika játszik,
Száz baba már szana-szórva,
Repteti épp mesekönyvét,
S tépkedi lapjait sorba.

Julcsika, Julcsika tündér,
Olvad el mind, aki látja,
Angyali kék szeme villan,
Tarhonya szöszke hajában.

Berényi Klára: Julcsika , a tündér //vajon milyen a tündérek színe
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
és utálatos, rossz passzban az örök kedvenc:

(Nehány sor elmosódott, aztán…)
. . . . . . . . „az ujjam
gémberedett. Bal kézzel, ezt. A jobbal
tartom a kormányt. Nagyon csikorog
A szárnyakról vastag jégcsapok. A
motor, nem tudom, bírja-e? Furcsán
horkol, itt bent. Szörnyű hideg.
Nem tudom, milyen magasan lehetek
(Vagy mélyen? Vagy messze?…)
Közel, távol üres. Minden
mérőeszközöm befagyott. Az a Lessing-féle
súlymérő, meg az akadémi finom szerkezet,
Meg a Marinetti-inga. Gondolom
mégis magasan, mert a pingvinek
nem kapják fejüket fel, ahogy ferdén
sivít, hasítja a csilingelő északi fényt
fölöttük légcsavarom. Már nem hallanak. Itt
nincs jel. Lent valami sziklavidék. Új Föld?
Ismeretlen? Leírták? Kicsoda? Talán
Scott? Strindberg? Byron, Leopardi?
Nem tudom. Bevallom
nem is érdekel. Fázom, keserű,
Szörnyű keserű ennek a híg levegőnek az íze –
Lehet, hogy az orrom vére eredt el.
Éhes vagyok… Kétszersültem kifogyott
Valami ismeretlen csillag hunyorít
Amerre pislogok éppen. A fókaszelet
Megromlott. Mi lehet az a csillag?
Talán már… onnan túlról? Brr… Hányadika lehet?
Szerda? Csütörtök? Vagy Szilveszter? A tűzhely
körül ki melegszik most, testvérkék
Éneklő madarak
Érzelmecskék féltett tűzhelye mellett
(...)

...
Madártestvérek, az emberszív
Őserdeje mélyén… Halló! Halló! senki se hallja
Kivert varjú-társát, engemet, itt? Az imént
zörrent valami rádióm rozsdás idegén… Hallom
D. kolléga szép jelzőt talált a Banal-kikötőben,
C. meg új szóvirágot fedezett fel
Két rím között, a Szerelem-szorosban
Jelenti a Társaság. Gratulálok!
Majd… elmondom… amit…
majd, ha leszállok, hazaérek…
amit itt… éreztem… csak akkor
mondhatja el… ha kikerül… az utazó…
De kikerül-é?
Most ezt a pár kusza sort
bedugaszolom az üres borospalackba
s a palackot lehajítom. Kockavetés!
Tetves gyöngyhalász, ha találja, dobja szemétre törtívű kagylót,
de betütlátó tengerész kezébe ha kerül
ím általa üzenem:
Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik
Szélességi, a Szégyen
Századik Hosszúsági
S a fogatösszeszorító Dac
Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken
És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.”

Karinthy Frigyes: Üzenet a palackban
A költőt kérdik, miért nem ír verset?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Valami furcsa füst lebeg fölötted,
mint áldozati füst, amely lecsap,
sötétre mosva falakat, tetőket,
míg annyi ember topog, szürke rab.

Itt annyi veréb páváskodva rebben,
és annyi síber kúszik, mint zsivány,
és annyi színész ágál nappal, este,
s gurul arannyal bélelt sok silány.
(...)